Magyar Nemzet, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-26 / 277. szám

Lv*i 3*0 fillérMagyar Nemzet Cso­portok 1970. november 26 XXVI. évfolyam, 277. szám A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • A kongresszusa munkáját Az MSZMP X. folytatta A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kong­resszusa szerda reggel 9 órakor folytatta ta­nácskozását az Építők Rózsa Ferenc Művelő­dési Házában. Az ülést az elnöklő Kárpáti Fe­renc vezérőrnagy nyitotta meg, bejelentette, hogy újabb testvérpártok juttatták el üdvöz­letüket a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusához. Üdvözlő táviratot küldött az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja, a Chilei Kommunista Párt, a Haiti Kommunisták Egyesült Pártja. Az elnök a kongresszus részvevőinek nagy tapsa közben köszönetét fejezte ki a testvér­pártok szívélyes üdvözleteiért. Ezután Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizott­ság titkára szólalt fel. BISZKU BÉLA: A demokratizmus sokoldalú fejlesztése az új társadalom teljes felépítésének eszköze .. A Központi Bizottság kongresszusi irányelvei, vala­mint a kongresszus elé ter­jesztett jelentése sokoldalúan foglalkozott a pártdemokrácia és a szocialista demokrácia jelentőségével, helyzetével és továbbfejlesztésének feladatai­val. Teljes mértékben egyet­értve a bennük foglaltakkal, néhány gondolatot kívánok feűzni ezekhez a kérdésekhez.­­ A demokratizmus helyes irányú szocialista jellegű to­vábbfejlesztésének fontos kö­vetelménye, hogy a fogalom jelentését, mindenekelőtt a de­mokrácia osztálytartalmát va­lamennyien egységesen, mar­xista—leninista módon értel­mezzük. — Közismert, hogy osztá­lyoktól független demokrácia nincs és nem is lehetséges. A demokratizmus eredeti jelen­tése a népuralom — hadd emlékeztessünk — csak a szo­cializmusban, a mi társadal­munkban valósulhat meg. Tár­sadalmunkban, osztálypoliti­kánknak megfelelően a szocia­lista demokrácia fő célja az, hogy tovább erősödjék általa a munkásosztály hatalma, az egész dolgozó nép érdekében, hogy hatékonyabban érvénye­süljön a munkásosztály és pártjának vezető szerepe, to­vább szilárduljon a munkás­­osztálynak és szövetségeseinek termékeny kapcsolata, növe­kedjék a pártot támogató dol­gozó tömegek közéleti aktivi­tása. Ebből a nézőpontból szükséges megítélnünk a de­mokratizmus minden problé­máját Társadalmunk létérde­ke, hogy a még létező és a jövőben is jelentkező társadal­mi ellentétek a haladás szelle­mében oldódjanak meg. Az ezért folyó küzdelmet csak a párt tudja vezetni, amely ösz­tönzője, fejlesztője, szervezője a szocialista demokráciának. Alkotó részvétel — A szocialista társadalom­ban a közéleti demokrácia fej­lődésének biztosítéka a párt­demokrácia. Ebből kell kiin­dulnunk, amikor a szocialista demokrácia továbbfejlesztésé­nek lehetőségeit és feladatait vizsgáljuk. A szocialista társa­dalom felépítéséhez a dolgo­zó tömegek tevékeny közre­működésére, cselekvő közéleti részvételre van szükség. An­nál erősebb a rendszerünk, minél többen, minél cselek­­vőbben vesznek részt célkitű­zéseink meghatározásában és megvalósításában, minél töb­ben érzik a közügyet saját ügyüknek. Hol dönthetett de­mokratikusan a munkás a gyár ügyeiben, a dolgozó paraszt, a földmunkás a nagybirtok bár­mely kérdésében, a város vagy a falu dolgaiban az ezt meg­előző társadalmakban? Csak a szocializmus képes százak, ez­rek és tízezrek, párttagok és pártonkívüliek, a tömegek al­kotó részvételét biztosítani a döntésekben. Ennek előmozdí­tása és szüntelen ösztönzése a párt alapvető politikai felada­tai közé tartozik. A párt úgy tehet eleget ennek a felada­tának, ha a párttagság példá­san aktív, a pártélet erőteljes politikai-társadalmi energiát sugároz. A kommunisták akti­vitásának viszont nélkülözhe­tetlen feltétele az, hogy minél jobban kiteljesedjék a párt­élet belső demokratizmusa. A néptömegek növekvő, alkotó részvétele a szocializmus épí­tésében a párton belüli de­­mokrácia és az államélet, a szocialista demokrácia fejlesz­tését, szélesítését követeli. Ezért mi a demokratizmus sokoldalú fejlesztését a szo­cializmus építése törvénysze­rűségének tekintjük, amely az új társadalom teljes felépíté­sének egyik legfontosabb esz­köze. Politika és szocialista építés — Helytelen volna, ha a pártdemokrácia erősítését ki­zárólag a párt belső ügyének tekintenénk, illetve elválasz­tanánk a szocializmus építésé­nek általános feltételeitől és követelményeitől. Különösen fontos felismerés ez a hatal­mon levő munkásosztály veze­tő pártjai, így tehát a mi pár­tunk számára is. Ugyanis a történelmi fejlődés tapasztala­ta­ szerint a demokratizmus fejlettsége meghatározóan be­folyásolja a párt politikájának kidolgozását, megvalósítását. Hazánkban a kibékíthetetlen osztály ellentétek és osztály ösz­­szeütközések korszaka már a múlté, de az osztály nélküli társadalom létrehozása még sok-sok évig tartó folyamat. Ennek következtében léteznek és hatnak a szövetséges osz­tályok, valamint a társadalom különböző rétegei közötti ér­dekkülönbségek. Az előadó ezután arról be­szélt, hogy ezzel a jelenséggel számolni kell a politikában is, majd így folytatta: — Minél teljesebben érvé­nyesül a demokrácia, annál nagyobb lehetőség nyílik a po­litika és a szocialista építés fo­lyamatainak társadalmi ellen­őrzésére, a hibák gyors feltá­rására, a nehézségek leküzdé­sére, a problémák megoldásá­ra. — Amint ismeretes, nálunk úgy alakult a történelmi fejlő­dés, hogy a proletárdiktatúra mechanizmusa az egypárt­­rendszer viszonyai között mű­ködik. Ez a helyzet koránt­sem mindenben könnyíti meg, hanem bizonyos fokig bonyo­lultabbá teszi a vezetés munká­ját. Pártunknak, be kell tölte­nie vezető szerepét, meg kell határoznia a társadalom hala­dásának irányát, kezdemé­nyeznie és ösztönöznie kell a szocialista építőmunkát. Az is a pártra hárul, hogy ellen­őrizze a végrehajtást, támo­gassa a helyes kezdeményezé­seket, tárja fel a fogyatékos­ságokat, az életben kiterme­lődő ellentmondásokat és he­lyes választ adjon a problé­mákra. Pártunk tehát olyan kormányzó párt, amelynek a kritika funkcióját is magára kell vállalnia. A párt csak úgy töltheti be ezt a szerepét, ha a társadalom tapasztalatai­ra támaszkodik, állandóan fi­gyel tagságára és annak segít­ségével az egész ország köz­véleményére, általánosítja a tanulságokat és gondoskodik érvényesítésükről. A tömegek tapasztalatai elsősorban a szo­cialista demokrácia révén jut­nak el sokoldalúan, teljeseb­ben a vezetéshez. Biszku Béla ezután a de­mokrácia és centralizmus ösz­­szefüggéseiről beszélt. Kifej­tette : " A párton belüli demokra­tizmus elveszítené jelentőségét, ha nem szolgálna meghatáro­zott, konkrét célokat, így a párt politikájának kialakítását és leninista fejlesztését, a párt egységének, szervezettségének erősítését, a párt politikájá­nak végrehajtását.­­ Ami pedig a centralizmus demokratikus tartalmát illeti, elsősorban arra utalok, hogy nemcsak a központi határoza­tokat és döntéseket kell a centralizmus fogalmába beso­rolni, hanem a helyi pártszer­veket, sőt az alapszervezetek vagy a helyi állami és társa­dalmi szervek vezetőségének a határozatait is. A pártdemokrácia helyzete , így pártunkban a demok­ratikus centralizmus egységes, összefüggő, egymásba kapcso­lódó irányítási rerorszert biz­tosít, amely a Központi Bi­zottságtól a helyi szervezete­kig érvényesül, nélkülözhetet­len része és ösztönzője a he­lyi szervek öntevékenységének, a helyi kezdeményezések ki­bontakoztatásának, vagyis a politikai tevékenység demok­ratizmusának. — Központi Bizottságunk mindenkor nagy figyelmet for­dított a pártdemokrácia fej­lesztésének kérdéseire. A fej­lődés azonban növekvő köve­telményeket támaszt pártunk­kal szemben. Leraktuk ha­zánkban a szocializmus alap­jait és történelmileg új vi­szonyok között folytatjuk a szocialista építőmunkát. Hogy a párt megfelelhessen a nö­vekvő követelményeknek, szükségképpen arra kellett és kell törekednünk, hogy a párt­demokrácia kiteljesítésével is növeljük szervezeteink cselek­vőképességét, gyarapítsuk al­kotóerejét. Ennek a folyamat­nak fontos állomása volt, ami­kor pártunk IX. kongresszusa megbízta a Központi Bizottsá­got, elméletileg kutassuk a pártdemokrácia fejlesztésének új lehetőségeit, és ennek ered­ményeit formáljuk konkrét döntésekké. Így került sor ar­ra, hogy több éves előkészítő munka után a Központi Bi­zottság 1969 novemberében át­fogóan megtárgyalta a párt­demokrácia helyzetét.­­ Ezt a kérdést elméleti­leg vizsgálva és a gyakorlati tapasztalatokkal egybevetve, mindenekelőtt abból indultunk ki, hogy a nép szolgálata, a szocialista építőmunka meg­követeli a munkásosztály, a párt vezető szerepének erősí­tését, a vezetés hatékonysá­gának javítását. A pártirányí­tás rendkívül fontos feladata, hogy gondoskodjék az elvi po­litika érvényesítéséről, a poli­tika védelméről és továbbfej­lesztéséről. Politikánkban szükség van állandóságra és megújulásra, elvi szilárdság­ra és rugalmasságra. Állandó­ságra a szocializmus céljaiban, a tömegekkel való kapcsolat fejlesztésében; az életkörülmé­nyek állandó kijavításában; megújulásra az új kérdések­re adott, új alkotó válaszok­ban; szilárdságra alapelveink­ben; rugalmasságra, körülte­kintésre módszereinkben. E bonyolult folyamat céltudatos irányítása elképzelhetetlen, ha hiányosak azok a demokrati­kus formák és módszerek, amelyek erre biztosítékot nyúj­tanak. A hatalom nem személyeké, hanem a népé . A legfőbb garancia erre a pártdemokrácia rendszeres fej­lesztése, amely a vezetés min­den szintjén a párttagok leg­­jobbjaiból hozza létre a kol­lektív vezető testületeket és erősíti azokat a kapcsolatokat, amelyek segítségével állandó érintkezés alakulhat ki a ve­zetés és a tagság, a párt és a párton kívüli dolgozók kö­zött. A pártban olyan szerve­zett állandó belső mozgásnak kell lennie, amely egyrészt a vezetés különféle elképzeléseit gyorsan és pontosan közvetíti a párttagságnak és a párton­­kívülieknek, másrészt a kom­munisták és a párton kívüli dolgozók többségének vélemé­nyét, észrevételeit gyorsan és pontosan eljuttatja a vezetés­hez. Ennek az állandó, kétirá­nyú mozgásnak, mondhatnám, a párt politikai vérkeringésé­nek, sohasem szabad lelassul­nia vagy szünetelnie.­­ Ugyanilyen hiba volna, ha a párttagok és a párton kívüli dolgozók észrevételeit, véleményét, a valóságot nem pontosan tükrözve közvetíte­nék. A legnagyobb veszélyek egyike, ha elképzeléseinket, vágyainkat tényként tüntetjük fel, hogy amit szeretnénk, azt megvalósultnak hisszük. Hogy ezt elkerüljük, a legfőbb biz­tosíték a demokratizmus fej­lesztése. Úgy véljük, hogy a tömegek és a vezetés, a párt­tagság és a központi szervek közötti információk cirkuláció­jának a legfontosabb formáit, módszereit már kiépítettük, csak tovább kell munkálkod­nunk a folyamat tartalmának fejlesztésén, színvonalának emelésén.­­ A párt vezető szerepének erősítésével, a pártdemokrácia kiszélesítésével kapcsolatban nagyon fontos a vezetők ki­választása, képzése és nevelé­se. A lenini útmutatások szel­lemében az utóbbi másfél évti­zedben hasznosítani töreked­tünk fontos történelmi tapasz­talatokat a vezetők kiválasz­tásában és nevelésében. Fon­tos vonása ennek a nyíltság a tömegekkel szemben, még ak­kor is, ha pillanatnyilag nép­szerűtlen feladatokról van szó, mert minden kérdésben az igazi érdekeiket kell képvisel­nünk. Számoljunk tehát véle­ményükkel, legyünk türelme­sek, mert a hatalom nem sze­mélyeké, hanem az osztályé, a népé. Nem lehet jó vezető az, aki a közérdeket nem tudja emberséges módon, munkatár­sai megbecsülésével együtt képviselni. Az elmúlt másfél évtizedben kiváló vezetők ez­rei nevelődtek ki és dolgoznak eredményesen az élet külön­böző területein. Ugyanakkor megoldásra váró feladatunk, hogy tanult, közéleti tapaszta­lattal felvértezett munkáso­kat, dolgozó parasztembereket, párttagokat még következete­sebben vonjunk be a kollek­tív vezető testületekbe. Hason­lóan gondot okoz a vezetők indokolt és szükséges cseréje felelős párt-, állami, társadal­mi posztokon, méghozzá oly módon, hogy a változással a politikai vonal stabilitása ne szenvedjen csorbát, s a jól dolgozó vezető közéleti megbe­csülése is megmaradjon. A ve­zetők cseréjének többsége — ha jól dolgozunk — nem lehet elsősorban csak leváltás. A cserének az egyén fejlődését is kell szolgálnia. S további külön megbecsülést érdemel­nek azok, akik életkoruk, egészségi állapotuk miatt vál­nak meg munkakörüktől.­­ A tapasztalatok azt is bi­zonyítják, hogy az a jól dol­gozó vezető, aki mellett ha­sonló képességű, alkalmasság dolgában egyenrangú vezetők nevelődnek. Talán első hal­lásra furcsa, mégis igaz, hogy azok a vezetők dolgoznak iga­zán eredményesen, akik meg­teremtik önmaguk pótolható­ságának feltételeit. Vezetők és vezetési módszerek — Nem véletlenül beszéltem vezetőkről. Ez fontos politi­kai kérdés. A vezetés felada­tai annyira bonyolulttá vál­tak, hogy már nem elegendő egyetlen helyettest kijelölni. Minden vezetőnek gondoskod­nia kell arról, hogy bármi tör­ténjék is vele, a munka zök­kenő nélkül folyjék tovább. A szocialista építőmunka egyet­len területének sorsa sem függhet egyetlen ember elő­léptetésétől, felmentésétől. Er­ről azért is beszélni kell, mert még ma is találunk olyan ve­zetőket, akik nem szeretnek jó képességű, okos emberekkel dolgozni. Az pedig egyenesen aggasztja őket, ha egy munka­társ még vitatkozni is meré­szel velük vagy ellentmond nekik. Fontos tanulság, hogy a szocializmus teljes felépíté­séhez olyan rátermett veze­tőkre van szükség, akik jól képviselik a munkásosztály ügyét, akik felfelé is vitába mernek szállni, s egyben „ol­dalt” és „lefelé” maximális tü­relmet tanúsítanak.­­ A kongresszust megelőző tanácskozásokon és itt a kong­resszuson is bírálat érte politi­kánk végrehajtását. Ha helyes a politika — márpedig erről elismerően szóltak —, minden a végrehajtáson, a vezetőkön múlik. A Központi Bizottság­tól az alapszervezetekig biz­tosítanunk kell, hogy politi­kánkat értő és annak végre­hajtását megvalósítani képes vezetők dolgozzanak.­­ Az élet azt mutatja, hogy a káderek kiválasztásában is jobban kell igazodni a demok­rácia követelményeihez. Ezen azt értjük, hogy valakinek a kinevezése vagy leváltása, fel­mentése előtt figyelembe kell venni a közvetlen munkatár­sak, a beosztottak véleményét. Sajnos, gyakran tapasztaljuk, hogy a felsőbb szervek egy-egy vezetőről kialakult jellemzése nem mindig esik egybe a mun­ka tényleges eredményeivel és a közvetlen munkatársak véle­ményével. Van egy közmon­dás: „lakva ismerni meg egy­mást”. Ez így is helyes, „mun­ka közben ismerni meg egy­mást”. — Ezzel összefüggésben még egy kérdésről kívánok beszél­ni : a vezetői posztra állított embereknek a rájuk bízott hatalomhoz való viszonyáról. Vannak jól képzett emberek, akiknek semmiféle hatalmat sem szabad a kezükbe adni mert a legkisebb hatalomtól is megmámorosodnak, elvesz­tik a realitások iránti érzékü­ket, tönkreteszik a rájuk bí­zott ügyet is és önmagukat is. A kádermunka demokratizmu­sa, amely szerves része a párt­demokráciának, elősegíti, hogy jobban megnézzük, milyen emberek kerülnek hatalmi posztokra. Egy vezetőnek úgy kell a munkásosztálytól, a néptől kapott hatalmára te­kintenie, mint a gyógyszerre, amely túlzottan használva pusztító méregként hat. Az a jó vezető, aki inkább óva­kodik tőle, minthogy szeret­né, aki immunis mindazok­kal a mellékhatásokkal és veszélyekkel szemben, ame­lyek még a legkisebb hatalom­mal is együtt járnak.­­ Természetesen nem a ve­zetői hivatás teljesítéséhez nélkülözhetetlen határozott­ságtól és erélytől kell óvakod­ni. Senkinek sem kell attól tartania, hogy a hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják, ha erélyesen és határozottan fellép a jó ügy védelmében. A munkáshatalmat a saját hata­lommal összetéveszteni, közér­dekre hivatkozva személyes érdekekben eljárni vagy for­dítva: a hatalommal nem élni a köz érdekében — egyaránt vétkes dolog. S itt tesszük azt is szóvá, hogy az erélyt nem a hangmagasság fejezi ki, hogy a durvaság és a kímélet­lenség nem egyszerűen a mo­dor kérdése. Az emberi érint­kezésben a kulturált és figyel­mes magatartás a vezetőknél még inkább kötelező, mint bárki másnál.­­ Gyakran esik szó arról, hogy még nem mindenütt és nem a párt által kívánatosnak tartott mértékben honosodtak

Next