Magyar Nemzet, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

Vasárnap, 1970. november 22.­ ­ — Magyar Nemzet — Kedvező mérleg kilenc hónapról Budapesti vasutasok próbatétele „A magyar kereskedelem és ipar gyálpontja Budapest, ez az ország szíve, melynek irá­nyában úgy lehet tekinteni az egyes közlekedési vonalakat, mint megannyi főeret, mely a szívből a vérforgást az ország négy határáig eszközli.” Szé­chenyi István állapította meg ezeket több mint egy évszáza­da, amikor a magyar közleke­dés megvalósítására híveket toborzott és Budapest kiemel­kedő gazdaságpolitikai szere­pére irányította a figyelmet. Ma is időszerűek ezek a megállapítások és szükséges a budapesti vasúti szállítások je­lentőségét az egész ország fej­lődése oldaláról hangsúlyozni. Kilenc hónappal ezelőtt a Ma­gyar Nemzet Vasutasok gond­jai című vezércikke a buda­pesti vasutasok, a MÁV Buda­pesti Igazgatóságához tartozó vasutas dolgozók nehéz szere­­­­pét emelte ki a rendkívüli téli megpróbáltatásokkal kapcso­latban. „Most mindenki azt várja — írtuk akkor —, hogy a legnagyobb igazgatóság, amelynek meghatározó szere­pe van a Magyar Állam­vasutak egész munkájában, új lendülettel, fegyelmezettebben, odaadóbban végzi munkáját, példát mutat a többi MÁV igazgatóságnak.” Ki a kátyúból Háromnegyed évvel ezelőtt hatalmas mennyiségű áru tor­lódott össze a budapesti MÁV- raktárakban. Akadozott a szál­lítás, nehézségek ütötték fel a fejüket mindenfelé. Rossz volt a hangulat, nem ment semmi­t simán. Születtek intézkedések a nehézségek megszüntetésére, újbóli ismétlődések megelőzé­sére, de utána még sok he­lyen meddő vitákat folytattak, megbeszéléseket tartottak. Ja­vasoltuk: ne vitázzanak to­vább, fogják meg a munka mindkét végét, fogjanak ösz­­sze, dolgozzanak hagyományos vasutas becsülettel. Ezt várja tőlük társadalmunk, amely megbecsüléssel tekint rájuk. „A tettek időszaka érkezett el” — írtuk március derekán. Bőven volt tennivaló, de ezt tetézte a késői kitavaszodás, utána a Tisza-völgyi nagy ár­víz utáni többletszállítás, az emelkedő export- és import-, valamint tranzitszállítás. Hónapokon át figyelemmel kísértük a MÁV Budapesti Igazgatóságához tartozó 38 000 dolgozó együttes erőfeszítéseit. Az együttes kifejezést ezúttal nyomatékkal kell hangsúlyoz­ni. Mert a tél elmúltával ösz­­szefogtak, együtt küzdötték le a nehézségeket, megbirkóztak a többletfeladatokkal, közösen számolták fel a téli-tavaszi adósságokat vezetők és beosz­tottak. Az elmúlt kilenc hónap pró­batétel volt és most a vizsga következik. Tiszta lappal áll­hatnak a széles nyilvánosság és a holnap kezdődő X. párt­kongresszus elé. Teljesítették feladataikat háromnegyed év alatt, sőt az októberi munkát is jól fejezték be. Csupán két számadatot említek: a tervhez képest szeptember végéig 1,5 millió utassal szállítottak töb­bet, az idei tervhez képest áruszállításukat 1,4 millió ton­na áruval növelték. Hogyan kerültek ki a ká­tyúból, miként sikerült a több­letet elérni? Két tényező A sok közül két tényezőt emelnék ki. Mindkettőnek ki­emelkedő szerep jutott az eredményekben. Az első a vezetés színvona­lának emelésével együtt járó szemléletváltozás. A második a szocialista ösztönző bérezés alkalmazása. Nincsenek csodák, az ered­mények mögött átgondolt, he­lyes intézkedések, szervezési módszerek sora húzódik. Na­gyobb határozottságot követel­tek a munka végzésében és szervezésében. Korábban egye­sek a laza munkafegyelemért a „körülményeket” tették fele­lőssé. Maximális munkafegyel­met követeltek mindenütt. A felelősségáthárítást megszün­tették. A zavartalan személy- és áruforgalom lebonyolításá­ra megfelelő intézkedéseket hoztak, az ellenőrzést kiter­jesztették az egész igazgatóság területén. „Mindenütt érvé­nyesült a központi akarat” — így fogalmazta meg az egyik vezető. Sokszor éri bírálat a vas­utat: merev hivatali módszere­ket alkalmaz, nem tud velük szakítani. Bizonyos mértékig „kiléptek” ebből a körből. Sor­ra felkeresték a legnagyobb szállíttatókat. A Csepel Vas- és Fémműveket, a Budapesti Vegyiműveket, a Szabadkikö­­tőben a MAHART illetékeseit, a Ferroglobust, összehangol­ták a közös munkát és a kap­csolat most jó. Egy példa: ha a Csepel Vas- és Fémművek­be alapanyagot szállító vago­nok kerülnek, néhány óra múlva gépekkel, alkatrészek­kel, alapanyagokkal megrakva jönnek vissza. A Tatabányai Szénbányászat vezetőivel meg­állapodtak: segítséget adnak a negyedik ötéves tervben épí­tendő 7000 bányászlakáshoz. .Pilis­vörösvárról dolomitot szállítanak vagonokban Duna­újvárosba, onnan a Dunai Vasmű kohósalakját továbbít­ják Tatabányára a bányász­építkezésekhez. A Szolnok me­gyei Állami Építőipari Válla­latnak Délegyházáról kavicsot továbbítanak. Rugalmasabb a vasút munkája — vallják a partnerek. Kevesebben többet Elhangzik természetesen rosszallás is. A MÁV-nak nin­csen elég tehervagonja. Hiá­ba futkos a nemzetközi pia­con, nem kap. Most újból amellett kardoskodnak: tér­jünk vissza a hazai vagon­gyártásra, hogy legyen. Kü­lönösen most az őszi idényben szaladgál mindenki, hogy üres vagonhoz jusson. Láttam a MÁV Budapesti Igazgatóságán egy kimutatást. A kevés teher­vagon-parkkal, amely rendel­kezésükre áll, úgy gazdálkod­nak, hogy az elosztásban ma­ximális eredményeket érjek el. Ehhez az is hozzájárult, hogy a helyzetfelmérést: hol, mi­lyen, mennyi tehervagon tar­tózkodik rakottan vagy üresen — eddig csak reggel végezték. Amióta este is elvégzik a ko­csiszámlálást, sokat javult a munka színvonala. Olykor azért még akadnak szállítta­tók, akik bosszankodnak, pa­naszkodnak: az üres vagono­kat elhúzzák az orruk elől, pe­dig néhány óra múlva ők is megraknák áruval. A vasút azonban hajthatatlan: elviszi, mert kell az exporthoz, az im­porthoz és ami napjainkban döntő: a tüzelőszállításokhoz, hogy az üzemeknek legyen szenük, a fővárosi lakások megkapják tüzelőjüket Kormányhatározat alapján március 1-től 150 millió forint­tal emelték a vasutasok bér­­színvonalát és ehhez jött még a MÁV saját alapjából kihasí­tott összeg és­ a bér­javítás 323 millió forintot jelentett csak­nem százezer vasutas dolgozó­nak. Váltóőröknek, kocsiren­dezőknek, mozdonyvezetőknek, vonatkísérőknek, pályamunká­soknak és más beosztású, ne­héz munkát végzőknek a bér­­színvonala emelkedett. Kedve­ző hatása volt annak az intéz­kedésnek is, amellyel a Buda­pesti Igazgatóság területén 51 szolgálati helynek nagyobb ha­táskört adtak, önálló bérgaz­dálkodásra kaptak jogot. Ez azt jelenti, maguk dönthetnek a munkában kiemelkedő ered­ményeket elérők jutalmazásá­ról. Érvényesül tehát a gaz­dasági reform elve: aki töb­bet tesz a népgazdaság javára, többet kap. És ilyen vasutasok sokan vannak a MÁV Buda­pesti Igazgatósága területén. A bevezetőben említett ma­gasabb teljesítményeket keve­sebb létszámmal érték el. Je­lenleg 1700 dolgos kéz hiány­zik az igazgatóságnál. Ezt a hiányt csak némileg enyhíti a többi igazgatóságtól átmeneti­leg kölcsön adott 180 vasutas. Újabb vizsga Sokat javult a hangulat, jobb a vasutasok közérzete. Többet várt társadalmunk tő­lük és többet is adtak eddig. Még további gondok várnak rájuk. Jön a tél, a hideg, a hó, a köd. A budapesti pálya­udvarokra naponta 1500 sze­mély- és tehervonat érkezik, halad át. A környékről 150 000 utas jön kora reggel és ugyan­ennyi tér vissza este. A ka­rácsonyi és újévi forgalom is nagyobb megterhelést, szerve­zést kíván. Nagyobb figyelem­mel és fokozottabb fegyelem­mel és balesetmentesen kell ellátni a munkát. Ha ez sike­rül, jó alappal kezdhetik el a negyedik ötéves tervet. Bizakodó várakozással és egészséges optimizmussal te­kintenek a vasutasok is a X. pártkongresszus elé. A kong­resszusi irányelveket pártta­gok és pártonkívüliek megta­nácskozták és olyan vélemény alakult ki: az irányelvekben megfogalmazott teendők mara­déktalan elvégzésével, még hatékonyabb munkával jobb eredményeket tudnak elérni és ezek az anyagi jólét növelését mozdítják elő. Víg István Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat, Pécs MEGVÁSÁRLÁSRA FELAJÁNL: építőipari gépalkatrészeket, járműalkatrészeket, csapágyakat NAGY ÁRENGEDMÉNNYEL Megrendeléseket beérkezési sorrendben elégítjük ki. Időközbeni értékesítés jogát fenntartjuk. Szállítást vasúton és postán a megrendelő terhére eszközöljük. Érdeklődés: A PÉCS, RÁKÓCZI ÚT 56. ügyintéző: Kopáryné. TELEFON: PÉCS, 10-39/169. A vezetés iskolája Félelmetes dolgokat olvas­hatunk a vezetésről, már-már azt hihetjük, hogy a tudo­mányok tudománya. A vezető pedig afféle modern poli­hisztor, aki a társadalom és természettudományok minden ágában magas szinten jára­tos. Egy szerényebb megfo­galmazás a vezetésről szóló egyik vaskos könyvből: „Min­den tudománynak van veze­téselméleti affinitása.” Az ember elolvas néhány ilyen cikket, esetleg egy könyvet is, s aztán kimegy egyik nagy­üzemünkbe, s ott a legprimi­tívebb szervezési hibával ta­lálkozik. Nevezetesen van egy koordinációs és kooperációs alosztály két főosztály kebe­lében. Az alosztályvezetőknek pedig nincs hatásköre. Az egyiknek nincs semmilyen eszköze ahhoz, hogy a válla­laton belül összhangot te­remtsen, a másiknak pedig nincs joga, hogy a vállalaton kívül kooperációs tárgyalá­sokat folytasson. Arról nem is szólva, hogy saját vezér­­igazgatójukhoz sem bejára­tosak. Aztán olvasunk a vezetés gépesítéséről, amely sok ru­tindöntéstől megszabadítja az irányítással foglalkozókat — az „okos gépek” importjára igen nagy is a törekvés —, és látunk igazgatókat, akik apró­­cseprő ügyekkel foglalkoznak, mert ragaszkodnak hozzá, vagy mert más nem végzi el helyettük. A vezetésről szóló irodalom és a mi követelményeink kö­zött olykor azért olyan nagy a távolság, mert a könyvek, cikkek amerikai mammut­­vállalatok tapasztalatairól szólnak és azokat alkalmaz­zák mechanikusan a mi kö­rülményeinkre. A komputer-mítosz Nemrégiben Nyugaton azért aratott sikert Robert C. Town­­send Éljen a szervezet című könyve, mert kigúnyolja a túlszervezettséget, a tömegé­vel készülő és felesleges szer­vezési terveket, és a vezetés emberi oldalát hangsúlyozza. Ismét fölfedez néhány régi közhelyt, íme: a dolgozókkal bánjunk emberségesen és ré­szeltessük őket a nyereség­ből. Emberségesnek tartja azt is, ha a „korhadt fát kivág­ják”, vagyis a felesleges munkaerőt elbocsátják, majd csak elhelyezkednek vala­hogy. Saját menedzseri ta­pasztalatait ismertetve — egyebek között elmondja —, hogy egy osztály huszonegy munkatársából nyolcat szél­nek eresztett és fizetésüket el­osztotta a megmaradó tizen­három között. Kevesebb dol­gozóval több pénzért az osz­tály többet produkált. Ám szerzőnket a munkafe­gyelem megszilárdításán kí­vül más erkölcsi szempontok is vezérlik. Véleménye sze­rint el kell távolítani a talp­­nyalókat és azokat a vezető­ket, akik másra hárítják a hibájukat. (Vajon megvaló­sítható ez­ az óhaj?) Kimond­ja: a vezetőtől nem szabad csalhatatlanságot várni. Neki átlag Három döntéséből kettő hibás lett volna, ha nem hallgatja meg munkatársait. Végezetül megtagadja Com­puter istenséget. Mítoszát, úgymond, papjai a techniku­sok terjesztik egzisztenciális okokból. Az a cikk, amely­ben e könyvismertetést ol­vastam, elmondja azt is, hogy a szerző most túlbonyolult szervezetek leépítésével fog­lalkozik, gordiuszi csomókat vág el és „pofonegyszerű” megoldásokkal ér el eredmé­nyeket. Minderről célzatosan szá­moltam be, bár a túlszerve­­zettség még nem fenyeget bennünket (a bonyolultságot egyebek között a párhuza­mosság okozza), de nemegy­szer a gazdasági vezető sze­mélyétől többet várunk, mint amennyit a műszaki fejlesz­tés, üzem- és munkaszerve­zés, termelési kultúra szint­je, valamint az ő tapasztala­tai és ismeretei alapján ad­ni képes. Fölösleges terveket mi is gyártunk és féljük Computer istent, vagy csodát várunk tőle. Felnagyított kérdőjelek A gazdasági reform óta évente két-háromezer válla­lati felső irányító vesz részt vezetőképző tanfolyamon. Óhatatlan a kérdés: meglát­­szik-e már ennek valamelyes hatása a vállalatok életében? Ellenpropagandaként egy tör­ténetet hallottam. Egy vezér­­igazgatónkat a tanfolyam oly­annyira fellelkesítette, hogy hazatérve egyik reformot lép­tette életbe a másik után. Ez számtalan konfliktust okozott. Meglehet, a tempó túl gyors volt, vagy a reformokra még nem érett meg a helyzet, tény, hogy a vezetőgárda nem tud­ta és nem akarta követni. Végül annyira kiéleződött a helyzet, hogy a vezérnek mennie kellett. Meitner Tamástól, a veze­tőképzési koordinációs bizott­ság titkárától kérdem, hogy mutatkozik-e már a tanfo­lyamok hatékonysága? A vá­lasz: ilyen vizsgálatokat nem végeztek. Az bizonyos, hogy a vezetők jó részén fogott a tanfolyam. Rádöbbennek, hogy mit tudnak, mit kellene tudniuk. Vannak azonban tanfolyamok, amelyek nem képesek megbirkózni a veze­tői csalhatatlanság érzetével. Ennek többnyire korszerűt­lenségük, a vezetők igényei­nél és ismereteinél alacso­nyabb színvonaluk az oka. Gondoljuk csak el, a mai gazdasági vezető gárdánk 60 —70 százaléka egyetemet, fő­iskolát végzett és átlag több mint tízéves vezetői gyakor­lattal rendelkezik. Hogy a vezetői csalhatat­­lansággal megküzdjenek, az nemcsak a magasabb színvo­nal, hanem a pszichológia dolga is. A kezdet kezdetén fel kell nagyítani a kérdője­leket! Az önvizsgálat kérdő­jeleit. Az egyik tanfolyamon például megbeszélést tartot­tak a termelékenységről. Volt olyan vállalati vezető ember, aki a téma hallatán vállat vont és kijelentette, hogy a termelékenység alakulása nem rajta múlik. A megbeszélés megrendítette hitében. A tanfolyamokon a vezetők általában tájékozottabbá vál­nak, megismerkednek egye­bek között a számítástechni­kával, az információ-elmélet­tel, a vezetés emberi ténye­zőivel, a gazdaságpolitikával, a gazdálkodással, s a dönté­sek előkészítésének módsze­reivel. Információt kapnak a nemzetközi piacról, sőt mi­nisztériumi vezetők révén egyes ágazatok munkájáról, terveiről is. A tanfolyamokon „fedezték fel”, hogy milyen elégtelen az ágazati tájékozta­tás, amely pedig egyik felté­tele a központi irányításnak. Hézagpótló az is, hogy az előadások a gyakran befelé forduló, a vállalat belső ügyei­vel törődő vezetőket a köz­ponti koncepciókkal, munká­juk népgazdasági összefüggé­seivel és társadalmi hatásá­val ismertetik meg. Mert szemléletformálásra is szük­ség van. Egyik feladat a tanfolya­mon például egy, nyereségre orientált vállalat tervének az elkészítése. Ezt csoportokban végzik, óriási viták közepet­te. Az oktatók figyelik, hogy milyen információkat kérnek a döntési változatokhoz. Ez sem csupán technikai jelle­gű, hanem szemléletformáló feladat is. A vezetőképzőkön az is megmutatkozik, hogy a tár­sadalmi kapcsolatok köre igen beszűkült. A tanfolyamokon új kapcsolatrendszerek ala­kulnak ki, a különböző gaz­dasági vezetők, a vezetők és az előadók,— az irányító hatósá­gok emberei és a tudósok — között, akik különböző szin­ten, területen, különböző mód­szerekkel azonos problémák megoldásán fáradoznak. A tanfolyamok lényegében általános vezetési ismereteket adnak, amellett azonban job­ban kell törekedni arra, hogy a vállalati belső mechanizmus kifejlesztéséhez is segítséget nyújtsanak. E tanfolyamok s a vezetők továbbképzése kö­zött nem tehetünk egyenlő­ségjelet, mert az utóbbi a szakmai tudás folyamatos fel­­frissítését is megköveteli. Színvonalasabb és tudomá­nyosabban megalapozott tan­folyamokra van szükség. A kutatás, az oktatás és a gya­korlat területén egyszerre kell áttörni. A kutatásról szólva: egyik sürgős teendő összegyűjteni a szocialista ve­zetési tapasztalatokat. Hu­szonöt esztendő alatt igen sokra tettünk szert A baráti országok is elértek már si­kereket a szocialista vezetés­­elmélet és tudomány kidolgo­zásában. A szocialista orszá­gok e tekintetben már együtt­működnek, programjaikat összeegyeztetik, elméleti és gyakorlati tapasztalataikat ki­cserélik. A nyugati eredmé­nyek kritikai feldolgozásában is vannak még tennivalóink. Vezet-e a művezető Ezenkívül horizontálisan és vertikálisan is tovább kell fejleszteni a vezetőképzést. Kiterjesztendő egyebek között az államigazgatás, a tudo­mány, a kultúra és az egész­ségügy területére és a kö­zép-, valamint alsószintű ve­zetőkre is. Utóbbira azért van­ szükség, mert ellenük nem lehet vezetni. (Lásd a refor­mer vezérigazgató bukását!) Eddig már kísérleti jelleggel 14 000 közép- és alsószintű vezető számára tartottak tan­­folyamot. Ezeken egyebek kö­zött kitudódott, hogy milyen kevéssé körülhatároltak a munkakörök. Különösen bi­zonytalannak tűnik a műveze­tők helyzete. Jogaikat nem ismerik, felelősséget nem éreznek. Felülről munkásnak, alulról vezetőnek tekintik őket, ám a vezetéshez nincs hatáskörük. Nemegyszer a kontraszelekció érvényesül beállításukkor. Miért is vál­lalná valaki ezt a posztot, ha mint szakmunkás, többet ke­res? A művezető helyének és szerepének tisztázása azért is fontos, mert egyik állomása, lehetősége a munkások veze­tővé való nevelésének. Mind­ez azt bizonyítja, hogy a ve­zetővé nevelés és képzés jó­val túlterjed a tanfolyamo­kon. Része az oktatási rend­szernek, a gazdaságirányítás­nak, káderpolitikai felada­tainknak és tudományos je­lentősége is van. A káderpolitika a vesetájre számba jöhető embereit felké­szítését is magában foglalja. Vezető garnitúránk átlag öt­­vennesztendős és utánpótlásra is gondolni kell. Az egyeteme­ken egyre több szakon tanul­nak általános vezetési isme­reteket. Ez a feladat sajátos, oktatási megközelítési mód­ja. Ám nem csupán az isko­lában tanul az ember, az életben is. S ott különböző munkakörökön át vezet fel­felé az út A vezetés egyik iskolája tehát maga a vállalat. Kovács Judit 5 Epizódok CSEHOV életéből SZÍNES, SZÉLES VÁSZNÚ SZOVJET FILM Főszereplők: MARINA VLADY és NYIKOLAJ GRINYKO Bemutató: NOVEMbER 26

Next