Magyar Nemzet, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-14 / 11. szám

4 NAPLÓ Január 14 Tovább növekszik világszer­te az érdeklődés a magyar fil­mek iránt. A magyar játékfil­mek exportbevételei teljesen fedezik az évente műsorra tű­zött külföldi filmek vételárát. Az elmúlt évben 29 magyar filmhetet rendeztek külföldön, filmjeink ötvenöt fesztiválon harminc díjat nyertek. Új módszerekkel is kísérleteznek, így legutóbb a magyar filmke­reskedelem szinkronizáltatta az Egri csillagokat angolra, amerikai színészekkel, Párizs­ban, s az így ismertté vált fil­met számos ország meg is vá­sárolta.* A Kecskeméti Játékszín 71 január 16-án, szombaton­ este tartja első előadását. Udvaros Béla rendezésében előadják Boldizsár Miklós Hé­­rosztratosz című egyfelvonáso­­sát és Max Frisch Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul című bo­hózatát. Az előadásokat a kecs­keméti városi művelődési köz­pont nagytermében tartják.­­ Összeállították a martonvá­­sári Beethoven-hangverseny­­sorozat idei programját. A premier június 26-án lesz, az Operaház és a Budapesti Kó­rus közreműködésével, a Ma­gyar Állami Hangversenyzene­kart Kórodi András vezényli. A júliusi hangversenyen két külföldi vendégművész műkö­dik közre. Jussi Jales finn kar­mester vezényli a Magyar Ál­lami Hangversenyzenekart. A Magyar Iparművészeti Főiskola kiállítása január 16-án, szombaton nyílik m­eg az Ernst Múzeumban. Megnyi­tót Amerigo Tót, a főiskola tiszteletbeli tanára mond. Kortárs­ matinét rendez a TIT irodalmi-nyelvi­­szakosz­­tálya január 17-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Kossuth Klubban. Simon István főszer­kesztő mond bevezetőt, Benjá­min László, Cseres Tibor, De­­mény Ottó, Dobozy Imre, Féja Géza és Kamondy László mű­veikből olvasnak fel. Közre­működik: Jancsó Adrienné, Juhász Jácint és Tompa Lász­ló.4 Sági Sándor festőművész gyűjteményes kiállítása január 16-án, szombaton délben nyílik meg a Belügyminisztérium Zrínyi utca 5. szám alatti központi klubjában.­­ Több érdekes mű hangzik el a Budapesti Kórus hangver­senyén, amelyet Forrai Miklós vezényletével január 19-én es­te rendeznek meg a Zeneaka­démia nagytermében. A kitű­nő kórus előadja Britten Uj­jongj a Bárányban című kan­tátáját, amely magyar nyelven most kerül először bemutatás­ra és Kodály Pange lingua cí­mű kórusművét is a ritkán föl­­hangzó vegyeskari változatban éneklik. Az Egyházi gyűjtemények kincsei nagy sikerű kiállítása a Nemzeti Galériában már csak január 17-ig tekinthető meg, a tárlatot vasárnap este bezárják.­ Az idén márciusban ünnepli megalakulásának 20. évfordu­lóját a budapesti Csehszlovák Kultúra. Ebből az alkalomból a Pozsonyi Nemzeti Színház operatársulatának szólistái műsort adnak az intézet szín­háztermében. Ünnepi mű­sorokat rendeznek Budapesten és vidéken a Csehszlovák Kommunista Párt megalaku­lásának 50. évfordulója alkal­mából.+ A szófiai Híradó és Doku­mentum Filmstúdió filmet ké­szít Nikola Gramovszkiról, a hős bolgár kommunistáról. Gramovszki az 1919-es Ma­gyar Tanácsköztársaság idején Magyarországon tevékenyke­dett: ő volt a Bolgár Kommu­nista Párt magyarországi szek­ciójának vezetője és a Vörös Zászló című bolgár újság szer­kesztője. A film előkészítésé­­vel kapcsolatban a budapesti Bolgár Kulturális Központ ar­ra kéri mindazokat, akik is­merték Gramovszkit, vagy akiknek róla és a magyar Vö­rös Hadseregben harcoló bol­gárokról korabeli dokumentu­mok vannak birtokában (fényképek, újságok, kiadvá­nyok, tárgyi emlékek stb.), hogy keressék fel a Bolgár Kulturális Központot (Buda­pest, VI., Népköztársaság útja 14). A H£T­ FILMJEI Emberöléssel vádolva Részeg huligánok megöltek egy diákot. Belekötöttek, ami­kor társnőjével beszélgetett. Megütötték a lányt is. A fiú védelmezte és védekezett. Mindaddig védekezett, amíg egy üveggel halálos ütést mér­tek a fejére. Négyen támad­ták meg a fiatal párt. Mind a négyen huligánok, de egyikük, aki az üveggel ütött, gyilkos is. Vajon ki ütött az üveggel? A bírósági tárgyaláson ját­szódik ez a szovjet film. Val­lomások, tanúkihallgatások idézik fel az eseményeket. A bíróság vizsgálja, ki a gyil­kos. Borisz Volcsek filmje azonban ennél többet kutat: a huliganizmus társadalmi gyökereiről, burjánzásának okairól szól. Mire a tárgya­lás véget ér, nemcsak a gyil­kost leplezik le. Egy jelenség­re is felhívják a figyelmet. A szocialista társadalomban is tapasztalható jelenségre. Ar­ra, hogy a gyilkos huligán nem egyik napról a másikra lesz azzá, nem hirtelen válik csíny­tevőből bűnözővé. A súlyos bűnöket kisebb visszaélések előzik meg Ha ezeket a visszaéléseket elné­zik, sőt — a film ezt bizo­nyítja — még takargatják is a fiatalok hozzátartozói, mun­katársai, valójában nem segí­tenek nekik. Inkább ártanak a vétkeseknek — és ártanak a társadalomnak. A tárgyalás a történet kerete és színhelye, alkalmat ad a részletek fel­tárására, az előzmények elem­zésére. Megismerjük a vádlot­tak életkörülményeit, gondjait, megismerjük közvetlen kör­nyezetüket. Lassan kibontako­zik a kép. Nem csupán a gyil­kosságról. Kialakul a kép tá­­gabb értelemben is, a folya­matról, amely a vádlottak magatartásában, életfelfogásá­ban zajlott le. E kép művészi megformá­lása olykor sablonos. A tipizá­lás igénye ezúttal szokványos huligánfigurák ábrázolásához vezetett. A forgatókönyv szer­zői csaknem minden motívu­mot összegyűjtöttek, amely az efféle ügyekben fel szokott bukkanni. Az indítékok, az okok, a vádlottak magatartá­sa, a koronatanú megfenyege­tése, a gyermekét kényeztető szülő késői megbánása — mind ismerős jelenség. Gyen­géi ellenére is megérdemli azonban ez a történet a kö­zönség érdeklődését. Témája közérdekű, szándéka előre mu­tató, rendezése színvonalas. Közjáték Hazájában, Lengyelország­ban, s külföldön is figyelmet keltett Krzysztof Zanussi első játékfilmje. A rendező 1967- ben végezte el a filmfőiskolát, előzőleg fizikát tanult. A Köz­játékban saját emlékeit is fel­dolgozta. Filmjének főszerep­lői fizikusok. A Közjáték két barátról szól, akik az egyetem elvégzése után elváltak. Egyikük neves tudós lett, külföldi tanulmány­­utakat tett, nagyvilági és jó­módú ember. A felfokozott munkatempótól fáradtan ke­resi fel hajdani diáktársát, aki a nagyvilágtól nagyon messze éldegél, egy kis faluban a he­gyek között. A helyi meteoro­lógiai állomást vezeti. A fele­sége tanítónő. Kedves, de je­lentéktelen asszony. Legalább­is ilyennek látszik a nagyvá­rosi ember szemében. S je­lentéktelennek, szürkének, el­maradottnak tűnik a régi ba­rát is. A meteorológussá lett fizikus nem érti már a régi képleteket. Primitív körülmé­nyek között él. De kiegyensú­lyozottan, boldogan él. S ezt a nagyvilági barát egyszerűen nem érti. Még akkor sem érti igazán, amikor már jobban megismeri vendéglátóit. Meg­ismeri munkájukat, napi gond­jaikat, életformájukat, amelyet sokáig üresnek, tartalmatlan­nak vél. Ez az életforma azonban tartalmas. Zanussi szembesíti a két barát szemléletét és élet­módját Arra a következtetés­re jut, hogy a falusi emberré „vedlett” fizikus voltaképp tel­jesebb, érdekesebb életet él. Elveszítette ugyan tudományos kapcsolatait, de érzelmi élete gazdagabb, mélyebb, egyénisé­ge teljesebben bontakozik ki. A „falun ragadt” ember él­vezheti a természetet, többet foglalkozhat kedvteléseivel, a zenével, az irodalommal, ön­magával, és az emberekkel általában. Zanussi nem ideali­zálja a falusi életet, de fel­fedi rejtett szépségét. Követ­keztetése, filmjének megoldása ennek ellenére kételkedésre késztet. A nagyvilágból érke­zett barát nem csupán pihen­ni jött. Azért is, hogy profesz­­szora megbízásából fővárosi állást és lakást ajánljon fel a vidékre szakadt kollégának. Megteszi ezt annak ellenére, hogy barátja láthatóan elma­radt a szakmai fejlődésben. A falusi meteorológus-fizikus azonban eddigi életformáját választja. A választás nem látszik eléggé indokoltnak. A szerző­­rendező számos érzelmi motí­vummal magyarázza a döntést. Mégis megszépíti kissé a való­ságot, amelyet a film egyéb­ként nagyon szépen, atmosz­ferikusan ábrázol. Kifejező dialógusokban és hangulatos képekben, egy-egy köznapi pillanatot szimbolikussá emel­ve, némiképp leegyszerűsítve állítja szembe a rendező a két ember karakterét, életformá­ját. A Közjáték értékes film. Vitára késztető mozzanatai sem fedik el értékeit, s a ren­dező' törekvését ''a falusi élet belső gazdagságának, szépsé­gének tükröztetésére. Idegen a cowboyok között Évtizedekig nem játszottak nálunk cowboyfilmet. Most egy hónapon belül a második jelenik meg. A főszereplő ez­úttal Gregory Peck. A rende­ző William Wyler. A film környezete termé­szetesen a vadnyugat. Két bir­tokos vívja egymással szűnni nem akaró magánháborúját. A hadakozásba avatkozik bele Gregory Peck egy békés ter­mészetű, civilizált tengerész­tiszt szerepében. Ő az „idegen” vadnyugaton, a cowboyok kö­zött. Gyávának nézik, pedig igen bátor ember. És igen jó ember. Nem is csoda, ha kiáb­rándul menyasszonyából, a gazdagabb és gonoszabb birto­kos durva lelkű leányából, és a szelíd tekintetű tanítónőt ve­szi védelmébe. A műfaj kiválóságának tar­tották e filmet néhányan azok közül, akik ismerik a műfaj újabb termékeit. Ha így van, úgy látszik, mégsem volt olyan nagy mulasztás, hogy sokáig nem vásároltak nálunk wes­­terneket. V. A. rofotért)J­EGYET FIZET KETTŐT KAP Mwr Nemzet SZÍNHÁZAK KAI MŰSORA Állami Operaház: A Rajna kin­cse (Venczell béri. 5.) (7) — Erkel Színház: Porgy és Bess (Béri­ szü­net) (7) — Nemzeti Színház: Sötét galamb (7) — Katona József Szín­ház: A tuzitán szörny (7) — Ma­dách Színház: Oidipus király (D. béri. 7.) (7); Ö, azok a szép na­pok (tél 10) — Madách Kamara Színház: Mesterdetektív (L. 2. béri.) (7) — Vígszínház: Tiszták (Komb. béri. 3. sor. 4.) (7) — Pesti Színház: Hol van a testvéred, Ábel? (7) — Thália Színház: A ma­gyar kérdés (7) — József Attila Színház: Várj, amíg sötét lesz (6. béri. 3.) (7) — Fővárosi Operett­színház: West Side story (7) — Vidám Színpad: Egy fiúnak négy mamája (fél 8) — Kamara Varie­té: Maxi Show (du. 6 és fél 9) — Fővárosi Nagycirkusz: Gálaműsor (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: A tetőn dolgoznak! (fél 9) — Állami Bábszínház: Piroska és a három kismalac (de. 10) (Kellner Műv. Házban) — Zeneakadémia: Magyar Állami Hangversenyzenekar (vez. Zdanek Kosler, közr. Zempléni Kornél és a Debreceni Kodály-kó­­nu­s) (Téli bék­, C sor.) (fél 8). A Szépművészeti Múzeum grafikái a moszkvai Puskin Múzeumban A budapesti Szépművészeti Múzeum grafikai anyagából szerdán kiállítás nyitt meg a moszkvai Puskin Múzeum ter­meiben. A tárlaton 120 rajz szerepel, és ezek méltóképpen reprezentálják a XV. és a XX. század közötti nyugat­­európai rajzművészetet, a kü­lönböző művészeti iskolákat és irányzatokat. A moszkvai kö­zönség a többi között a leg­nagyobb mesterek: Leonardo da Vinci, Dürer, Cranach, Rembrandt, Tiepolo, Delacroix, Daumier, Manet, Van Gogh, Cézanne alkotásait láthatja. A tárlat anyaga előzőleg a lenin­­grádi Ermitázsban szerepelt. Megnyitó beszédében Irina Antonova asszony, a moszkvai múzeum igazgatója elmondot­ta, hogy a Puskin Múzeum történetének leggazdagabb rajzkiállítása nyitt meg ez­úttal. A kiállítás viszonzása­képpen hamarosan a Puskin Múzeum anyagából nyílik meg tárlat Budapesten. Nemzedékek vallomásai A romániai magyar memoárirodalomról Vannak korok, melyek nem csupán igénylik, hanem egye­nesen követelik a memoáriro­dalmat. Nem arra a világszer­te divattá vált memoáriroda­lomra gondolok, mely felöleli az első vagy a második, nem­ritkán mindkét világháborút, és utóhatásait magyarázza, nem is az államférfiak, híres utazók, felfedezők vallomásai­ról van szó, melyek szerzőik­nek a világeseményekben ját­szott szerepénél fogva, egyete­mes érdekűek. A hivatásos írók A memoárirodalomnak a vi­lághoz mért paránya, a romá­niai magyar emlékezésiroda­lom is részt kér a nagy euró­pai vallomástételből. Olyan kort ért meg a ma élő romá­niai magyarság idősebb nem­zedéke, melyről fontos köz­lendői vannak, s ez a közlési vágy feltör, sürgetően, paran­­csolóan. Az írók nem egyszer fognak önéletrajzi regények megírásába és ez nem megle­petés. Nagy István trilógiája az erdélyi munkásmozgalom eposzának igényével készül. Méliusz József gyermekkoráról írt könyve, a „Város a köd­ben”, korrajz, a temesvári társadalom századeleji képe; ugyancsak regény formájában írta meg emlékezéseit Lám Leó „A körön kívül” címen. S a fiatalabb nemzedékből: va­jon, nem, rejtett önéletrajzi re­gény-e Bálint Tibor „Zokogó majom” című regénye, az utób­bi évek egyik legnagyobb er­délyi könyvsikere? Sütő And­rás „Anyám könnyű álmot ígér” című legújabb könyvével látomásos líraisággal vall fa­lujáról. Sütő és Bálint műve csak a gyermekkorra való rejtett­nyílt visszaemlékezés ürügyén hozható kapcsolatba a me­moárirodalommal, hiszen mindkettő sokkal több ennél: írói vállalás, távlatot nyitó és mutató hitvallás is. Szemlér Ferenc töredékesen közli ko­rával emlékiratait. A harmin­cas években már megjelent és kevéssé ismert diákköri emlé­keinek újrakiadását megelőzte későbbi kort és élményeket vetítő könyve. Az írói me­moárirodalomnak ebből a so­rából nem hiányzik a már el­hunyt Asztalos István neve. Mintha csak érezte volna, hogy hamarább fog eltávozni: mind­járt a második világháború be­fejezése után megírta háborús emlékezéseit. Ketten a százezrek közül Különösebb jelenség azon­ban, hogy az írók mellett meg­szólal az egyszerű, nem toll­forgató hivatású ember is, a százezrek egyike, aki elindult századunk nagy útján, vagy annak egyik-másik ösvényén, néha utat veszítve, kisebb-na­­gyobb bátyúját cipelve, hogy megérkezzék a mába. Ő akar­ja emlékeit megidézni, s ami­kor önnönmagáról vall, a kor­ról és Európa nagy kérdései­ről is beszél. Mintha a nagy drámában a hősök után elő­lépne a kar, s lám, kiderül: végig ők voltak az igazi hő­sök, a kar tagjai. Ez az emlékezés nem csu­pán alkalom a kitárulkozásra, de egyszersmind történetírás is. Amikor megszólal Tamási Gáspár, az egyszerű paraszt­­ember, Tamási Áron testvér­­öccse, olyan emlékezéssel szol­gál, mely egyszerre kortörté­neti és irodalomtörténeti do­kumentum is: megrázó egy­szerűséggel és tiszteletre mél­tó ökonómiával elénk állítja valóságmodelljét annak, ami varázslatossá és tündérivé lé­nyegült íróbátyja tollán. Ha Nagy István, az író, eposzt ír, ennek az eposznak a maga nyerseségében meg­döbbentő dokumentumanyaga található Kovács Istvánnak, az egyszerű munkásembernek az emlékezéseiben, akinek írá­sában az osztályhűség nem írói hitvallás, hanem maga a mindennapi élet. Kortárs a kortársnak Különös jelentőséget kap a memoár az értelmiség olyan képviselőjénél, mint Balogh Edgár. Ennek az értelmiségi nemzedéknek az életét keresz­tülszelte, szétszabdalta a szá­zad politikai történelme, mely­nek ez a nemzedék nemcsak irányt­ vetett utasa, hanem for­málója is volt Balogh. Edgár emlékezéseinek első kötete azt bizonyítja, hogy bár szerzője teljesen és örökre összeforrott Erdéllyel, életútja szinte egész Kelet-Európát magába öleli, hiszen a csehszlovákiai Sar­lós-mozgalomtól vezet el a ko­lozsvári kommunista értelmi­ség mindennapjaihoz. Az ol­vasók nagy érdeklődéssel vár­ják emlékezéseinek második és további köteteit. S nemcsak az övét. A romá­niai kiadói tervekben sokaso­dó kéziratok, folyóiratokban közölt részletek, vagy a még csak baráti „magánvéleménye­­zés”-re átadott írások jelzik azt a nemes vágyat, hogy író­juk bemutasson olyan élet­­anyagrészleteket, melyek egye­diek, személyesek, csak vele történhettek meg. S mert ez az út az általánoshoz vezet, kortárs vall a kortársnak is (s a következő nemzedékeknek). Ez pedig, ha az emlékező igé­nyes, magában hordja az őszinteségre, tárgyilagosságra, hiúságtól való mentességre va­ló törekvést is. S mert „scrip­­ta manent”, a leírt emlékezés nem szépülhet olyan könnyen legendává, mint az élőszóban elmondott: sokan vannak a szemtanúk. Ezért egyre na­gyobb az olvasóközönség igé­nye a memoárirodalommal szemben. Három író A közeljövő — a kiadói ter­vek alapján — három írói em­lékezést ígér. Bartalis János, Kacsó Sándor és Kemény Já­nos művei, mint a folyóiratok­ban közölt részletek bizonyít­ják, átfogóbb művek. Nem egyéni sorsokról vallanak. A romániai magyarság történel­­misége szerepet kap náluk, kü­lönös hangsúllyal a román néppel közösen átélt politikai élményeken, helytállásokon, antifasiszta összefogáson, a jó­zan, demokratikus együttmű­ködésen. Sokan várják nagy érdeklődéssel Antal Dániel emlékezéseit is. Az évtizede­ken át tudományos munkát végző mezőgazdász professzor­nak „a család szolgálatában” összefoglalt emlékei a nép szolgálatában eltöltött évtize­dekről vallanak. Az értelmi­ség útját beszéli el a két vi­lágháború között, azokét, akik kitérőkkel, kanyarokkal ugyan, de végigjárták az utat a fel­­szabadulásig. Készül a munkásmozgalom egyik Kolozsvárott élő harco­sának, Veress Pálnak a köny­ve is. A marosvásárhelyi gép­lakatos végigjárta a nagy és nehéz iskolát az ifjúsági moz­galomtól a fasiszta börtönök kínzókamráin keresztül a szo­cialista építés gondjaiig. Hiánypótló lesz, ha sajtó alá rendezik Szentimrei Jenő em­lékiratait is. A töredékesen megjelent részletek érdekes és értékes korrajzot elevenítenek fel. Sámson Anna .Csik­ár*8, 1971. január 14. Lossonczy Tamás kamarakiállítása a Fényes Adolf teremben Lossonczy Tamás festményei minden bizonnyal újságot je­lentenek a tárlatára érkezők nagy többségének. De nem cso­da, hiszen ma már leginkább kortársai, az idősebb nemze­dékek tagjai emlékeznek; azok, akik a harmincas évek­ben ismerték meg, mint a Szocialista Képzőművészek Csoportjának tagját, vagy ké­sőbb, az Európai Iskola tárla­tain találkoztak — 1946 és 1948 között festményeivel. A fiatalabbak nem nagyon fi­gyelhették meg működését, hi­szen 1948-ban rendezett ret­rospektív bemutatója óta csak elvétve bukkantak fel művei. A visszavonultság évei ke­vés változást hoztak Lossonczy festészetében: ugyanúgy, ugyanazokkal az eszközökkel dolgozik ma is, mint húsz, vagy harminc esztendővel ez­előtt. Piktúrájának változat­lanul a lírai megközelítés ma­radt az alapvonása. Lossonczy ma is érzelmeiben oldja fel a világ jelenségeit, hogy festői nyelvének formarendjébe öl­töztethesse őket. Hűséges ma­radt fiatalkora ideáljaihoz. Igaz, a festészet azóta — itt­hon is, külfödön is —■ gyak­ran változtatta eszközeit, sőt nemegyszer céljait is. Losson­czy következetessége azonban mindenképpen olyan tény, amely tanulságossá teszi mun­kálkodását, hisz — tárlatán bemutatott műveinek tanúsá­ga szerint is — elsősorban „al­kati adottságnak” kell tarta­nunk. A kiállításon sorakozó művek ilyenformán egységes ívben állnak elénk. K. 87- Ma este mutatják be a belgrádi fesztiválon a Magasiskolát A belgrádi nemzetközi film­fesztiválon az első négy nap után a közönség szavazatai alapján a Stuart Haggmann által rendezett Földieper és vér című film vezet, amely a megszerezhető maximális tíz pontból kilencet kapott a nagyrészt fiatalokból álló kö­zönségtől. A film tavaly a cannes-i fesztiválon díjat nyert. Belgrádban sor került egy világbemutatóra is: a Hamsin című filmet, a fősze­repben Maria Schell-lel, itt mutatták be a világon először. A fesztivál különprogramja­­ként éjszakánként szélsőséges politikai tartalmú, illetve kife­jezetten pornográf filmeket vetítenek, gyakran tumultuó­zus jelenetek közepette. A fesztiválon részt vevő ma­gyar filmet, a Magasiskolát ma este mutatják be. A vetí­tésen részt vesz Gaál István, a film rendezője és két fősze­replője, Bánffy György és a bolgár Iván Andonov. A Ma­gasiskolát szerdán verseny­­kívül Újvidéken levetített már. Megjelent a pályaválasztási tanácsadó Elkészült a Fővárosi Pálya­választási Intézet szokásos tá­jékoztató kiadványa, az idei pályaválasztási tanácsadó. A 340 oldalas kiadvány, amely ezúttal tizedszer jelent meg, a szülők és a fiatalok szá­mára egyaránt sok hasznos is­meretet nyújt. Kiderül a könyvből, hogy a mostani tan­évben a budapesti általános iskolákban végző mind a 19 ezer diák továbbtanulhat: a budapesti gimnáziumok hat­ezer, a szakközépiskolák 7800, a gép- és gyorsíró szakiskolák 1300 elsőosztályos növendé­ket vesznek fel, a szakmun­kásképző intézetek pedig ugyancsak igen sok fiatal je­lentkezésére számítanak. Határozatot hozott a lenin­­grádi városi tanács több törté­nelmi épület helyreállítására és múzeummá alakítására. A Néva partján álló Mensikov­­palotában például — amely a város egyik legrégibb kőépü­lete — az Ermitázs gyűjtemé­nyének egy részét állítják ki. A Dürer születésének 500. év­fordulója alkalmából május­ban reprodukciós kiállítás nyí­lik meg az NDK budapesti Kulturális és Tájékoztató In­tézetében

Next