Magyar Nemzet, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-14 / 62. szám
4 Szélsebes szárnyak Vrpresszlevelet adok föl az egyik budai postán. Kellemes napsütéses délután van, a jelek szerint előbb-utóbb kisétálunk a télből, háromra jár az idő. A levél sürgős, áhítva remélem, hogy estére még megkapja a Csillagászati Intézet. Szeretném élőszóval is tisztázni a kérdést: — Mikorra kapják meg, körülbelül? — Holnap délelőtt, körülbelül — válaszolta nagyon kedvesen a postaablak mellett ülő hölgy. A sebesség elkápráztató. A távolság a postától a Szabadság-hegy tetejéig még tőanyagokkal együtt sem lehet több négy kilométernél. Ha egy X postásfiú nekilendülne a motorkerékpárral, félóra alatt fem lehetne. Ehhez a levélhez azonban nyilván legalább húsz óra kell. Pedig még csak egy súlyos meteorkő sincs belecsomagolva a levélbe. Amikor nyaranta Jókai, sváb-hegyi villájából, a helybéli fiákeres döcögő kocsiján reggelente alászállott a Hon szerkesztőségébe a francis kenus barátok terére a Lánchídon keresztül, ugyanazon az úton ebédre haza is érkezett. És, ha netalántán a paprikás , csirke már kihűlt, Róza asszony, a kardos feleség, még meg is rótta a későn jövőt: —■Hol maradtál el ennyi ideig, Móric?(—thyvi—) — Bernadett? Devlin kiutasítását követelte az USÁ- ból Barry M. Goldwater amerikai republikánus szenátor Rogers külügyminiszterhez intézett levelében. Goldwater a többi között azt írta, hogy Devlint nem lett volna szabad beengedni az USA-ba, mert a brit képviselőnő egy forradalmi mozgalom vezetője, s az USA-ban mondott beszédeiben „az USA kormányának megbuktatását követelte”. Az egyházi büntetések enyhítésén dolgozik egy pápai bizottság. A büntetések közül is a legszigorúbb, a kiközösítés módosítását akarják elérni. A törvénytervezetet megküldték a püspököknek, s a pápa az ő véleményezésük után dönt a tervezet törvényre emeléséről. —■ A belga csendőrök elhatározták, hogy március 27-én sztrájkba lépnek, s a brüsszeli utcára vonulnak. Tüntetésük célja, hogy legalább olyan fizetést kapjanak, mint a városi rendőrök, s gondoskodjanak számukra megfelelő nyugdíjról is. A debreceni városi tanács pályázatot hirdetett a Vénkert jövőjének megtervezésére. A zsűri 10 pályaművet díjazott, illetve vásárolt meg. Első díjas lett Darnyik Gábor és Teőke László budapesti tervezőmérnökök pályamunkája. A főváros nagy részén víznyomáscsökkenés, a magasabban fekvő helyeken és a felsőbb emeleteken vízhiány van, mert a Szentedrei-szigeten levő vízszolgáltatórendszerben elektromos üzemzavar keletkezett, s több gépház munkája megállt. A Vízművek szakemberei péntek délután óta dolgoznak a hiba kijavításán. Előreláthatólag hétfőre a legmagasabb emeleteken is újra lesz víz. Enyhül az idő Várható időjárás Vasárnap estig, változóan, felhős idő, legfeljebb néhány helyen futó esővel. Időnként élénk, helyenként erős délnyugati, nyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 5— 10 fok között. A Duna vízállása Budapestnél szombaton: 151 centiméter volt. Magyar Nemzet NAPI KRÓNIKA — Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Hafez Asszadot, a Szíriai Arab Köztársaság elnökévé történt megválasztása alkalmából. — Gagarin űrrepülése közelgő 10. évfordulójának megünneplésére fővárosszerte megkezdődtek az előkészületek. A középiskolákban, az MHSZ-klubokban, és az üzemi KISZ-szervezetekben 150 000 budapesti fiatal vett részt a „Technika Szárnyán” címmel meghirdetett vetélkedő selejtezőin. A program kiemelkedő eseménye lesz a budapesti úttörőcsapatok űrhajós őrseinek és rajainak április 5-i találkozója, amelyen részt vesz egy szovjet űrhajós is. — Az 1971—75. évi kollektív szerződések megkötéséhez nyújt módszerbeli segítséget a Munkaügyi Minisztérium és a SZOT most kibocsátott tájékoztatója, amely a Munkaügyi Közlöny ötödik számában jelent meg. — Kőolajipari szakmunkásképző kollégium építését kezdik meg idén a Komáromi Kőolajipari Vállalat szőnyi telepén. A 180 személyes kollégiumon kívül 220 fiatal gyakorlati képzésére alkalmas tanműhelyeket és tanlaboratóriumokat is tető alá hoznak. Vasvári Pál emlékhet kezdődött szombaton Tiszavasváriban az 1848—49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. — A hagyományos úttörőkarnevált szombaton rendezték meg Kaposvárott, a Kilián György ifjúsági és úttörőházban. — Zalaegerszeg négyéves fejlődését bemutató, reprezentatív kiállítás nyílt meg a városban. Zalaegerszegen négy év alatt több ipari telephely alakult ki, amelyek 6100 munkahelyet teremtettek. 2277 lakás épült, s javultak az egészségügyi ellátás feltételei is. Az almában található pektin kitűnő baktériumölő hatású, az alexandriai egyetem kutatói szerint. Egyszázalékos pektinoldattól csaknem valamennyi baktérium elpusztul . Vágánycserélési munkákat végeza BKV március 15-ről 16-ra virradó éjjel 22 órától négy óráig a belső Üllői úton. Ezért ebben az időben a Nagyvárad tér és Kálvin tér között villamosok helyett villamos viteldíjjal közlekedő autóbuszokkal tartják fenn a forgalmat. — VAKBORJÚ SZÜLETETT a Budapesti Állatkertben. A budapesti vakborjú születése szenzációszámba megy, mivel kevés európai állatkertben érzik magukat annyira otthonosan a tibeti vakok, hogy családi szaporulattal örvendeztessék meg az állatkertet. — A televízió műsora vasárnap. 8.50: Iskolatévé. Sim John. Alapfokú angol nyelvtanfolyam. 9.05: Mi és Vulkán. Magyarul beszóló szovjet ifjúsági film. 10.15: Játszzszál, kis zanész! Az Intervízió műsora Brnóból. 10.35: Hétmérföldes kamera. Úttörőhiradó. 10.50: Reklámműsor. 10.55: Helyszíni közvetítés az Óbuda Termelőszövetkezetből. 11.25: Ma éjjel. Magyarul beszélő vietnami film. 11.50: Televízió a kisiskolákban. 13.35: Sprechen Sie Deutsch. Alapfokú német nyelvtanfolyam. 14.00: „Röpülj páva!”-kör. 14.40: . Daktari. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. 11. Váltságdíj Judyért. 15.30: Forradalmi Ifjúsági Napok. I. Köszöntő. Kimondja Főnye Lajos, a KISZ kb titkára. 2. Fényes tavaszok. Irodalmi összeállítás. 16.10: Reklámműsor. 16.15: Telesport. Fedettpályás Atlétikai EB. KOO: Műsorainkat ajánljuk. 13.25: Delta. Tudományos híradó. 18.50: Esti mese. 19.00: HÉT. 20.00: Hírek. 20.05: „Hazám, hazám, te mindenem . . .” Erkel Ferenc műveiből. 20.35: Klasszikusok tévéfilmen. A bunda. Gerhart Hauptrmann komédiájának magyarul bebeszélő tévéfilmváltozata- 22.20: Hírek. — Sporthírek. — A veronai mezőgazdasági gépkiállítás megnyitására dr. Soós Gábornak, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettesének vezetésével szombaton küldöttség utazott Olaszországba. — A hévízi OTP társasüdülőtelep tervét elkészítették a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet mérnökei. — A postások hagyományos nyugdíjas búcsúztató ünnepséget szombaton rendeztek meg a Postavezérigazgatóság dísztermében. A nyugdíjba menő több száz postás legkiválóbb képviselőit Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, a Posta vezérigazgatója búcsúztatta, s 117 postásnak adott át kitüntetéseket, miniszteri és vezérigazgatói dicséretet • — Áramütés érte tévéket*r. eail.its KÖZBEN Csapó Nándor 16 éves híradástechnikai diákot a múlt év decemberében Tamási községben, s a fiú eszméletét vesztette. A ház lakóinak segélykiáltásaira Veldi János, a tamási járási tanács egészségügyi dolgozója, munkásőr sietett oda, szívrpasszázst és mesterséges légzést alkalmazott, s mire az orvos megérkezett, a fiúlégzése és szívműködése helyreállt. Verdi Jánosnak szombaton Szekszárdon Szabópál Antal, a Tolna megyei tanács vb-elnöke átadta az Életmentő Emlékérmet. Sokasodnak a garázsgondok Szolnokon is. A helyzet enyhítésére a városi tanács, a MESZÖV és az Autóklub kezdeményezésére életre hívták a megye első garázsszövetkezetét. A város különböző pontjain sorgarázsokat építenek, s egy-egy tömbben 80 gépjármű részére alakítanak ki helyet. — a sárospataki öregdiákok művészetbarát köre és a Hazafias Népfront I. kerületi bizottsága március 19-én este 1 órakor klubestet rendez az I. ker., Bem rakpart 6. szám alatti székházban. .Műsoron: Népművészeti metamorfózisok. — Halmy Miklós festőművész képeinek bemutatója és vitája. A képeket bemutatja és a vitát vezeti Kerékgyártó István műkritikus. A művek március 17—19-ig déli 12 órától tekinthetők meg. — Gyógyító hatású termálvizet találtak Vas megyében több helyen, kutatófúrások közben. Borgátán például percenként 810 liter, 47 fokos hévíz tör fel. A víz hasznosítására a környező községek és tsz-ek hévízhasznosító társulatot hoztak létre, s elhatározták, hogy 135 holdon üdülő-fürdő telepet alakítanak ki. Tíz év óta a legnagyobb éhínség pusztít Kenya északkeleti tartományaiban. A kenyai kormány élelmiszer-szállítmányokat indított a tartományokba, a szállításokat azonban megnehezíti az esős évszak beállta. A körzetben 40 ezer embert érint az éhínség. Újabb karokkal bővül az idén a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem. A keszthelyi növényvédelmi felsőfokú technikumból szervezik meg az egyetem növényvédelmi üzemmérnöki karát, a nagykanizsai növénytermesztési felsőfokú technikumból pedig a növénytermesztő üzemmérnöki kart. A lottó XI. hetén öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 34 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után egyenként 123 358 forint. Három találata 4489 fogadónak volt, nyereményük a nyereményilleték levonása után egyenként 467 forint A 13* 57, két találaton szelvényre egyenként 10 forintot fizetnek. A parádi víz fogyasztói számára jó hír, hogy márciusban növekedett a parádi Csevice-forrás vízhozama. A forráskezelők naponta csaknem 2500 palackot töltenek meg az üdítő és gyógyító itallal . Műszaki hiba miatt elhalasztották a floridai Kennedyfokon egy nyolcmillió dolláros költséggel készült, új típusú Delta rakéta felbocsátását. — 40 ikont raboltak el egymillió márka értékben ismeretlen tettesek egy nyugatberlini pravoszláv templomból. A kegytárgyak legértékesebb darabja II. Miklós cár egykori ajándéka. — Megvadult elefánt tartja rettegésben Ceylonban egy dzsungel település lakóit. A colombói állatkert munkatársainak sikerült meglepni az állatot, egy itatónál és kábító lövedéket lőni beléje, az elefánt azonban ennek ellenére elmenekült . Kartonbútorokkal alkarja meghódítani a piacot Werner Welte 25 éves stuttgarti építészhallgató. Az első, kísérleti kartonbútorok már elkészültek. A kartonból készült szekrényeket, polcokat, asztalt, székeket, foteleket és ágyakat néhány kézmozdulattal fel lehet állítani, szétszedni, vagy egymásba illeszteni. A kartonbútor olcsó lesz, állítja a feltaláló, s a tulajdonos a megunt bútordarabot sajnálkozás nélkül a szemétbe dobja. Házilag készített bombát talált egy rendőr pénteken éjjel az USA-beli Austin bálterme mellett, miközben Kent Johnson volt amerikai elnök és Preston Smith texasi kormányzó részvételével ünnepi vacsora volt. A kezdetlegesen összetákolt bomba gyújtózsinórja már elégett, anélkül azonban, hogy a robbanás bekövetkezett volna.. — Magyar nap a kairói vásáron , a Sca írói nemzetközi ipari vásáron szombaton rendezték meg a magyar kiállítók nemzetközi napját. — Országos amatőr könnyűzenei fesztivált rendeznek vasárnap — a szombati döntő folytatásaként — a Ganz- MÁVAG Művelődési Központban. A fesztiválon részt vesznek Pest, Fejér, Nógrád és Komárom megye aranyérmes versenyzői. Három vadorzó leszúrt egy mérnököt a romániai Peris faluban, amikor a mérnök vadorzáson tetten érte őket. Gheorghe Bidunát, az egyik vadorzót a bíróság halálra ítélte. A gyilkos fellebbezett, a Román Szocialista Köztársaság Legfelső Törvényszéke azonban elutasította fellebbezését. Az ítéletet pénteken végrehajtották. A Laporte québeci munkaügyi miniszter meggyilkolásával vádolt emberrabló, Paul Rose pere véget ért, jelentik Montrealból. Most már az esküdtszék dönti el, bűnös-e, vagy ártatlan az FLQ (québeci felszabadítási front) tagja. Megrongálták az egyik legszebb francia székesegyház, a chartres-i színes, hétszázéves üvegablakait a közeli repülőtéren landoló szuperszonikus repülőgépek. Most a leghíresebb francia restaurátor, Francois Torin hozza rendbe az ablakokat. A ZSEBKÉSÉVEL MELLBESZÚRTA Molnár Sándor 65 éves mátraderecskei lakost a múlt év december 25-én Ste P. M. fiatalkori mátraderecskei lakos. A 17 éves fiatalember a belgtrai italboltban sokat ivott, a több emberbe is belekötö A. Záróra után távozott s az italboltból, észrevette, hogy valaki „követi”, a azonnal bicskát rántott. Molnár Sándor szívét érte a szúrás, s nem sokkal később belehalt sérülésébe. Az egri megyei bíróság ítélethozatalánál figyelembe vette az elmeszakértő véleményét, amely szerint P. M.-et veleszületett szelemi fogyatékossága jelentős mértékben korlátozta cselekménye súlyának felmérésében, s hétévi szabadságvesztésre ítélte a bicskázó fiatalkorút. Ismeretlen tetteseik elrabolták hétfőn este Elisabeth Cheneviert, a British Petroleum franciaországi leányvállalata vezérigazgatójának 21 éves lányát, majd 500 ezer frank váltságdíj lefizetése után pénteken szabadon bocsátották. A gazdag francia olajmágnás lányának elrablása csak szabadon bocsátása után került nyilvánosságra, mert a szülők és a rendőrség — hogy ne kockáztassák a lány életét — titokban tartották az ügyet. A francia rendőrség most teljes erővel nyomoz a fiatal lány elrablóinak kézrekerítésére. — 20—40 évvel meghoszszabbodik az élet az évszázad vége felé, állítja egy ismert amerikai tudós, dr. Leon Coss. Az állatkísérletek arra engednek következtetni, hogy megfelelő táplálkozással az öregedés lelassítható. Rosszak a szennyvízlevezető csatornák a New York állambeli Suffolk járásban, s ennek következtében az ivóvíz elszennyeződött. A járási vezetőség legújabban megtiltotta a mosószerek használatát, hogy ilyen módon is védekezzenek az ivóvíz-szennyeződés ellen. A Debreceni Agrártudományi Egyetem mezőgazdaság-tudományi egyetemi kara arany-, gyémánt-, illetve vasoklevelet adományozhat azok részére, akik a volt Debreceni Gazdasági Akadémián 50, 60, illetve 65 éve szereztek oklevelet, szakterületükön kiválóan működtek és közmegbecsülésre méltó magatartást tanúsítottak. Kéri mindazokat, akik az oklevélre igényt tartanak, közöljék címüket az egyetemi kar dékáni hivatalával. Debrecen, II., Böszörményi út 138. sz. — Német nyelvű estet rendeztek szombaton a kőbánya, T. László Gimnázium diákja az UNESCO megalakulásának huszonötödik évfordulója tiszteletére. A műsorban német népdalok Brecht- és Goetheversek hangzottak el. Az Alpine Renault megjelenése volt az autógyártás idei legnagyobb eseménye. Ez a neve annak a gépkocsinak, amely a nemrég lezajlott monte-carlói autóversenyen minden kategóriában az első lett. A versenyt ötezer kilométeres útvonalon bonyolították le, olyan nehéz terepen, hogy 257 gépkocsi közül csak 30 érkezett a célba. Az Alpine Renault motorja ugyanaz, mint a Renault 16 gépkocsié. Tíz év múva egyetlen krokodil sem lesz, mindből női táskát készítenek, amenynyiben az új afrikai gyárak továbbra is teljes kapacitással dolgoznak, jelentette ki Peter Scott a londoni tévé vezetője abban az adásban, amit Afrika iparosításának szenteltek. .Az adás végén felhívásban sürgették további állatrezervátumok mielőbbi létesítését ■. Bombát robbantottak ismeretlen tettesek pénteken a törökországi Trabzonban, a városi Zeneakadémia zsúfolt koncerttermében. A merényletnél 15-en megsérültek. Éjszaka ugyancsak bombamerényletet követtek el Isztambulban egy gyárigazgató ellen, akinek munkásai jelenleg sztrájkolnak. Ennél a merényletnél senki sem sérült meg. 16 személy halt meg kolerában az elmúlt néhány nap alatt az indonéz fővárosban és környékén, jelentik Djakartából. —ichtensteinben van a legtöbb autó a lakosság számához viszonyítva Nyugat- Európában.Lichtensteinben ezer lakosra 244 gépkocsi jut, Svájcban 206, Ausztriában pedig 128. — HALÁLOZÁS. Mély fájdlemmal közöljük, hogy Rózsahegyi Györgyné Vermes Zsuzsa türelemmel viselt hosszú szenvedés utánt március 11-én 43 éves korában elhunyt. Gyászolják: édesanyja, dr. Vermes Józsefné, férje és gyermekei: Tamás, Eszter. — Részvétlátogatások mellőzését kérjük. X — A Lapkiadó Vállalat és a Népművelés szerkesztősége megrendülten tudatja, hogy szeretett munkatársuk, Rózsahegyi Györgyné Vermes Zsuzsa hosszú, súlyos betegség után március 11-én elhunyt. X — Ferenczy Frollné Révhhegyi Mária elhunyt. Hamvait kedden, március 16-án 10 órakor helyezzük el a Farkasréti temetőben. X — Dr. Zelepka István tudományos főmunkatárs 1971. február 7-én váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 16-án 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Lakás: XL, Fadrusz u. 6. X — Burghardt Aladár nyelvtanár, volt újságíró hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 17-én, szerdán délben fél tizenkettőkor a Farkasréti temetőben. . Hidasy Mihály, az Iparterv volt dolgozója 1971. február 14-én Rio de Janeiróban elhunyt. Gyászolják felesége, gyermekei, unokái, bel- és külföldön élő rokonai és barátai. Minden külön értesítés helyett. — Fájdalommal tudatjuk, hogy Szenyovszky László mérnök 1971. március 10-én, életének 13. évében elhunyt. Temetése márc. 16-án, kedden fél 2-kor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják: felesége, gyermekei, unokái, rokonai és ismerősei. — X — Minden külön értesítés helyes fájdalommal tudatjuk, hogy Jankovics Judit nyugalmazott rajztanárnő életének 60. évében rövid betegség után elhunyt. A gyászszertartás 1971. március hó 22-én de. 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben. A gyászoló család. — Minden kedves rokonunkká és barátunkkal ezúton tudatjuk fájdalmas Hírt, hogy Nagybaczu Halótollán életének 73. évébe hosszú, hősiesen viselt szenved- Után hőn szeretett hazájától tuti. f. hó 4-én hajnalban csendesen elhunyt. A gyászoló család. — Mély fájdalommal tudatt , hogy szeretett testvérünk, Racur Imre február 17-én hosszas szenvedés után elhunyt. Hamvait búcsúztatás után március 13-án aFarkasréti temető kolumániumában csöndben elhelyeztük. Gyászolják testvérei:özv. dr. Vázsonyi Elekné, özv. Kristóf Sándorné, a külföldön élő öccse dr. Julio Kaezar és családja. VASÁRNAP (Brenner György rajza) WAWWaWWWWWAWWWWAIWWWWWWWrft Vasárnap *971. m&stim M f || HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS I .. JÖJF A NYUGODT