Magyar Nemzet, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-03 / 102. szám
A RÁDIÓ MELLETT Május igazán változatos, gazdag műsorral köszöntötte a rádió május ünnepét. Költészet, próza, zene, dráma: megfelelő helyet, megfelelő terjedelmet — vagyis időt — kapott mindegyik. Az ünnep délelőttjét úgynevezett színes műsor töltötte ki, egymagában is reprezentánsa ennek a bőségnek. Mikor lenne inkább helye a magvas, tartalmas tarkaságnak, ha nem éppen ezen az ünnepen? A Május van... című adás jól bizonyította, hogy az ünnephez illően, szépen, jól, szórakoztatóan és tájékoztatóan sikerült élni a lehetőséggel és eleget tenni a feladatnak. Délután Simon István oratóriuma hangzott el, a Himnusz az értelemhez, amelynek szövege nemrégen a Magyar Nemzetben jelent meg. László Endre rendezésében, Hidas Frigyes zenéjével a Rádiószínház bemutatóján az izzó költői szavak eleven erővel teltek meg s váltak meggyőző, ünnepi szóvá. Három esztendeje, a gyulai várjátékokon örömmel üdvözöltük Sárközi György Dózsadrámájának előadását. Hiszen mindenképpen költői hevületű Dózsa-értelmezés a mártírhalált halt íróé, értékes mű, amely részben vitára, főleg azonban gondolkodásra ösztönöz. S most is örültünk, hogy — éppen egy nappal május 1. előtt — Sárközi művének rádióváltozatát hallhattuk: hangjáték-balladát egy olyan férfiúról, aki sok évszázaddal ezelőtt volt a szegények, az elnyomottak szolidaritásának zászlóvivője. Szabó Gyula — a Molnár Mihály rendezte rádiódráma főhőse — egyszerre éreztette azt a férfiút, aki szinte akarata ellenére lett a „parasztok királya”, ám aki — ha már egyszer az lett — vállalta is e helyzetet, egészen a Derkovits rajzaiban oly félelmetesen ábrázolt tüzes trónig. Almási Éva, Kőmives Sándor, Kállai Ferenc nevét kell még itt kiemelnünk az általában jól játszó,a kor levegőjét — és a költő atmoszféráját — sikeresen megjelenítő előadás, szereplői közül. A magyar előadóművészet hónapja Páratlanul izgalmas feladatra vállalkozott a rádió, amikor elhatározta, hogy egy hónapon át keresztmetszetet ad zeneművészetünk múltjáról és jelenéről. A dolog természetéből és előadóművészetünk múltbeli, mostani rangjából egyaránt következik, hogy az ilyen típusú műsorsorozat," bármennyi önálló adásból tevődjék össze naponként, mindenképpen szigorú válogatásra készteti és kényszeríti a szerkesztést. A válogatás pedig óhatatlanul ítélkezéssel, sőt nem kevés tévedéssel jár együtt. A rádiót éppen az dicséri, hogy volt bátorsága szerkeszteni és szelektálni, és ezzel párhuzamosan így vagy úgy, véleményt mondani is. A magyar előadóművészet hónapjának gazdag átadású, reprezentatív zenei ciklusát az ünnep délutánján Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke nyitotta meg, majd az elkövetkező heteknek mintegy jeligéjeként is a magyar zeneművészetnek két olyan vezető egyénisége kapott szót, mint Ferencsik János és Fischer Annie. Amikor ezek a műsorok kitekintenek hazánkból a nagyvilágba — úgy is, hogy föltérképezi a rádió, mit adott zeneművészetünk a külföldnek, és mit kaptunk mi a világtól —, érthető. Fia éppen az a két művész nyitja meg kedvelt lemezeinek bemutatásával, ajánlásával a díszes sort, akiknek neve nagy hagyományok folyamatosságát és zeneművészetünk mai magas színvonalát egyszerre jelzi. Az elkövetkező hetekben a rádió sok meglepetést tartogat még a zenekedvelők számára. Eddig sem volt kétségünk, hogy muzsikánk rangjára büszkék lehetünk, de ez a kitűnően eltervezett műsorsorozat most viszonylagos egységben nyújtja mindazt, amit magyar énekesek és vonósok, nagyzenekarok és kamaraegyüttesek, karmesterek, zongoristák és fúvósok produkáltak immár évtizedek óta. Elismerést érdemel a rádió ezért a nemes gesztusért, ezért a szép vállalkozásért, amelyhez foghatóan jelentős zenei fesztivállal kevés rádióállomás dicsekedhet. Vita Galbraith-szal Érdekes beszélgetés hangzott el a rádióban a nemrég Magyarországon járt J. K. Galbraith, a Harvard Egyetem professzora, és dr. Simai Mihály, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanára, a Társadalomtudományi Intézet tudományos szaktanácsadója között. A beszélgetés teljes szövegét, Galbraith nézeteinek általánosabb értékelését a Társadalomtudományi Közlemények közeljövőben megjelenő, 1972/2. száma tartalmazza. Galbraith neve világszerte ismert. Közgazdász. A 60-as évek elején a Kennedy-kormány tanácsadója, majd indiai nagykövet volt. Jelenleg a Harvard Egyetem professzora. Kennedy elnök halála után nézeteltérései támadtak a kormánnyal a vietnami háború miatt. Ekkor írta meg Az új ipari állam című könyvét. Simai Mihály bevezetőben megállapította: naivitás volna azt hinni, hogy Galbraith szocialistának vallja magát. Kritikai megjegyzéseinek természetszerűleg más a hatása, mint, mondjuk, „a chicagói iskolának”, amely az amerikai rendszert a legtökéletesebbnek tartja a világon. De Galbraith is az amerikai kapitalizmus, egy megreformált tőkésrendszer híve. Tökéletesebb kapitalizmust akar, amely a „nagy családokat”, a hatalmas tőkék tulajdonosait, a nagy vagyoni egyenlőtlenségeket természetszerűen megtartja. „Az új ipari állam” magyarországi megjelenését követően az egyik legérdekesebb vitakérdés a tervezés gondolata körül alakult ki. Úgy éreztük, hogy e könyvben Galbraith eltúlozta a tervezés jelentőségét az USA-ban. Az amerikai nagy társaságok keretében végbemenő folyamatot szinte azonosította a tervgazdálkodással, ami szerintünk nem helyes. , Galbraith elismerte, hogy valószínűleg nem volt „fair” ez a szóhasználat, de azzal érvelt, hogy például akár Magnyitogorszkban, akár Indianában akarnak a nagyiparban acélt előállítani, az acélvállalatok nem létezhetnek bizonyos környezeti, társadalmi követelmények nélkül. Fel kell ismerni azt a tényt — mondotta —, hogy e követelmények egy része abban rejlik, hogy a termelőnek, a termelő mechanizmusnak szükséges ellenőriznie azt a környezetet, amelyben működik, kontrollálnia kell bizonyos fokig a társadalmat, bizonyos mértékig befolyásolnia kell a fogyasztókat. Az államot pedig e célok érdekében kell felhasználni. Mindezt a szocialista országokban szervezett, tudatos és általános rendszernek tekintik, amelynek keretében működnek a termelővállalatok. Az úgynevezett „iparosítás utáni” kapitalista társadalomban ez másképp zajlik. De hasonlóság van. Ez az úgynevezett konvergenciaelméletnek egy kissé szofisztikusabb formája. Galbraith hangsúlyozta: ő nem hisz a naiv konvergenciaelméletben, de ezek olyan pontok — tette hozzá —, amelyeket az ember megvitathat, és senki sem fogja azt állítani, hogy ezeket ideológiai szinten kell megvitatni. Ezek technikai dolgok. Simái, vitatkozva Galbraithszal, rámutatott arra: nem lehet technikai problémává szűkíteni ezt a kérdést. A vállalati szintű tervezés, és a nemzetgazdasági tervezés nem azonos szintű kategóriák. Az sem mindegy — számunkra legalábbis —, hogy kiknek az érdekében történik ez a tervezés. A nagy vállalatok és a mögöttük álló erők érdekében, vagy pedig a köz, a társadalom érdekében.. Ezek ideológiai problémák. A konvergencia kérdésével kapcsolatban Simai utalt arra a vitára, amellyel nálunk Galbraithnak Az új ipari államban ezzel kapcsolatban kifejtett álláspontját fogadták. Galbraith arra a kérdésre válaszolva, hogy most néhány év után hogyan vélekedik a konvergenciáról, könyvével egybehangzóan megállapította, hogy a nagyméretű termelés nagy technikai tervezést foglal magában valamennyi országban. De ez nem jelenti azt — érvelt Simas —, hogy a két társadalmi rend hasonlóvá válik vagy összeolvad. A szervezés vagy a technológia hasonló lehet, de ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy a két rendszer azonosulna, ahogy ezt a konvergenciaelmélet számos védelmezője megfogalmazza. Világos, hogy itt véleménykülönbségről van szó — mondotta Galbraith. — „Én csak hangsúlyozni szeretném — s ez számomra nagy fontosságú — azt a tényt, hogy kétféle konvergencianézet létezik. Az egyik — ahogy én nevezem — a naiv konvergencianézet, ez azt jelenti, hogy a társadalomnak csak egy szervezete van, amely a piacnak van alárendelve. Én azonban nem erről a konvergenciáról beszélek. Amiről én beszélek, az a nagy ipari társadalom követelményeit illető tendencia, amely a tudás, biztonság, stabilitás és a szükséglet igényét támasztja a társadalommal szemben. Az embernek mindig figyelmeztetnie kell magát és a hallgatóságot, hogy létezik egy hasonlóság nélküli konvergens tendencia is.” Simai a beszélgetés során egyértelműen leszögezte, hogy még ebben a megfogalmazásban sem tud egyetérteni vitapartnere nézetével, majd egy más problémára hívta fel a figyelmet. Felvetette azt a nálunk szintén sokat vitatott kérdést, hogy Galbraith döntő mértékben ennek az úgynevezett ipari rendszernek a belső mechanizmusával foglalkozik, de nem tér ki ennek a belső rendszernek a nemzetközi öszszefüggéseire, nem foglalkozik azokkal a hatalmas amerikai vállalatokkal, amelyek meszsze túlterjeszkednek Amerika határain. Nem foglalkozik ezek szerepével, jelentőségével, holott szerintünk ezek a kérdések nemcsak az Egyesült Államok politikája, gazdasága, hanem a világpolitika és a világgazdaság számára is igen lényegesek. Galbraith ezt fair bírálatként értékelte, mondván, a könyvnek ezt a részét ■valóban nem dolgozta ki, teljeseíi^'új ■/könyíí'ftfe'tt,. yis&ma amelyen rhpst dolgozik, már, ennek a kérdésnek is nagyobb figyelmet szentel. A következő szavakkal zárta le a témát: „Bár léteznek még igen érdekes más problémák is, a modern kapitalista társadalom-ban például nagyon nagy a valószínűsége, hogy a gazdaság erősebben szervezett szektora tönkre teszi a gazdaság gyenge szektorát. Épp ezért új könyvemben arra törekszem, hogy az egész gazdaságot áttekintsem, amely megmutatja majd az ipar utáni kapitalista társadalom gazdaságának tendenciáit az egyenetlen fejlődéssel kapcsolatban.” Nemzet AllTelevízió műsoráról Május elsején kettőszázegy ember dolgozott a felvonulás helyszíni közvetítésén. A néző elismeréssel adózhat nekik, már csak azért is, mert váratlan helyzetbe kerültek. Mindent gondosan kiszámítottak, megterveztek, előkészítettek. S lám, a terv szorosnak bizonyult. A felvonulók megtréfálták a televíziósokat. Többen jöttek el, mint ahány emberre a tévénél számítottak. Hiába, amióta nemkötelező felvonulni május elsején, senki sem tudhatja egész pontosan, mekkora lesz a létszám. De nem kell félni attól, hogy a közvetítőkocsik idő előtt munka nélkül maradnak. A televízióközvetítés már önmagában is vonzóerő, legalábbis a vidéki városokban. Az volt Székesfehérvárott is. Az egészséges lokálpatriotizmus munkált az eraberekben. Azt mondták, ha már látnak bennünket az országban, hadd lássák, mi sem vagyunk alábbvalóak másoknál. S e jelszó jegyében olyan impozáns menetet kerekítettek a fehérváriak, hogy bármelyik város megirigyelhette őket. Budapest természetesen nem irigykedett. Szórakozott a maga módján. A képernyő előtt is lehetett szórakozni. A felvonulás közvetítése megszerkesztett, érdekes tévéműsorrá vált, sok interjúval, ügyesen adagolt látványossággal, figyelmes, sőt leleményes rendezéssel. S aki netán kajánul figyelte a riportereket, mit tesznek, amikor a váratlanul meghosszabbodott műsoridőben az előkészített riportok kifogynak, alig tapasztalhatott különbséget. Ugyanúgy akadtak jó és gyenge interjúk a közvetítés utolsó negyedében, mint előbb. S míg a fehérvári kollégák fáradtan várták a felmentő befejezést, a stúdióban Vértessy Sándor bölcs derűvel vezette az adást, szép interjúkat készített, s higgadt örömmel vette tudomásul, hogy a felvonulók sokaságának jóvoltából a közvetítés kissé elhúzódiltt-így van rendjén. Az idő kedvező, a felvonulók kedve kielégítő. Ettől igazi a május elseje. Pofonok Az anekdotázó írók közé tartozik Illés Béla. Azok közé, akik a komor események árnyékában felismerik és meg is tudják írni a furcsaságot. Manapság a groteszk divatjában még inkább érdemes újra meg újra átlapozni Illés Béla köteteit. A televízióban Dévényi Róbert átdolgozásába Hajdufy Miklós rendezése kiemelte az elbeszélésekben húzódó tragikomikus vonásokat. Komoly hangon csak az első elbeszélés, Az első pofonok tévéjáték-változata szólt Hajdufy szabályos tévéjátékot készített a novellából, hatásosan. A második novella, a Magyar rapszódia viszont igazi anekdota. Csattanóját kiaknázza s a hozzá vezető utat alaposan kicifrázza az átdolgozás. A moszkvai ügynöknek nézett házasságszédelgő szerepében Sinkó László élvezettel karikíroz. A rendezés is harsány játékot diktál. Nem retten meg a bohózati elemektől sem, de ezzel nem árt a műnek. Kacagtat hátborzongatóan, hiszen az eset, amelyet Illés Béla feljegyzett, hátborzongatóan komikus. A Horthy-pribékek ostobasága bebizonyosodott. A veszedelem mégsem kicsi. Félelmetes, tragikus a helyzet, olyan súlyos, hogy elvezet a harmadik novella cselekményéig, Gödény Dénes esetéig, aki tiszti ágyútöltelékként tanulja meg a fronton, milyen is valójában a fasiszta magyar— német szövetség Haumann Péter meglelte a hangot Gödény Dénes fura kálváriajárásához, tragikomikus helyzetéhez. A befejezéshez a dramaturg ügyes csattanót kreált, amely végül is igaz lehet. Éppen olyan igaz, mint Gödény Dénes harci kalandja és meghurcoltatása. Röviden A hagyományok jegyében rendezték meg a televízió régen nélkülözött népgazdasági fórumának újabb adását Hagyományos már az élénk érdeklődés is, meg a válaszok közvetlensége, a műsor lendülete. Ismét beigazolódott, mennyire hasznos az ilyen találkozás nézők és gazdasági vezetők között. Az ünnep délutánján Kahána Mózes írásával ismerkedtek meg a tévénézők. Katkics Ilona gyakorlott a téma lehetőségeit kiaknázó rendezésében nem először, s bizonyára nem utoljára, a kötelesség és a szerelem konfliktusával találkozott a néző. Tiszta emberek, fájdalmas emlékek ütköztek meg a drámában. A múlt megidézése tanúsította, hogy mint a darab címe mondja: Az emlék csal. Az illegális harc sokféleképp pusztított. Nemcsak életet vett el, hanem pótolhatatlan veszteséget okozott az emberek érzelmi világában is. A múltat visszahozni, a régi kapcsolatokat újra megteremteni alig lehet. Gyakran egyáltalán nem lehet. Még akkor sem, ha látszólag megvannak a feltételek. Kedves játékot rendezett Horváth Tibor Csiky Gergely színművéből. A Stomfay családhoz Tamássy Zdenkó hangulatos, melodikus, enyhén ironikus zenét írt. Jól szolgálta ezzel a rendezői elképzelést, azt a stilizált, könnyed előadásmódot, amellyel a komédiát élvezhetővé, televíziószerűvé, a mai néző számára is szórakoztatóvá alakították. Habkönnyű játékot láttunk, de e habkönnyűségben, a virtuóz színjátszásban az idézőjelek között ábrázolt naivitásban sem siklott el az eredeti mű karaktere, Csiky Gergely kor- és emberismeretének tanúsága. Kettős ünnep a televízió számára az idei május elseje. Éppen tizenöt éve kezdődött meg az adás és éppen most kapcsolódott be a nézők táborába a kétmilliomodik előfizető. A jubileumot nagyszabású szórakoztató műsorral ünnepelték. A műsorvezető, Vitray Tamás egyike az efféle játékok legavatottabb mestereinek, most sem okozott csalódást. A rendező, Sándor Pál, először irányított ilyen terjedelmes, nagy figyelmet és szigorú fegyelmet igénylő műsort. Beváltotta a munkálkodásához fűzött reményeket, amelyeket eddigi televíziós — s természetesen filmes — működésével ébresztett. Lendületes, jól szervezett szórakoztató műsort kapott a lassan mármár ijesztően nagy nézősereg május elsején, afféle bohóságegyveleget, amelyet a szerkesztő, Buzáné Fábri Éva 15 év emlékeiből, sikereiből, kudarcaiból állított össze, így hát megünnepelték ezt is, "kissé hosszúra nyúlt, de nyájas bolondozással. Talán éppenséggel új hagyomány kezdődött ezen az évfordulón. Új szokásoav május elsejét második szilverterréi avassák. Vilcsek Anna A Tiszamenti Vegyiművek elad felesleges készletéből: 6 db R—60—16 ‰ mérleget, 12 db 222 sz. körszámlapos mérleget MŰSZAKI JELLEMZŐK: Típus: R—60—16 Mérőképesség: 0—50 kg Rakfelület: 600x570 mm önsúly: 50 kg Típus: 222 sz. Mérőképesség: 100 kg Egy osztás: 50 dkg Rakfelület: 1000x1000 mm Önsúly: 120 kg ÉRDEKLŐDÉS: Tiszamenti Vegyiművek SZOLNOKI Telefon: 13—380 Telex: 23—317, Jernei Bálint Borda, 1912. május 3. NAPLÓ Május 3 Kedden Kaposvárott megkezdődött a dunántúli színházak találkozója. Dr. Malonyai Dezsőnek, a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztálya vezetőjének megnyitója után a kaposvár Csiky Gergely Színház Weöres Sándor: Szent György és a sárkány című tragikomédiáját mutatta be. Növekszik az érdeklődés a magyar televízió műsorai iránt mind a környező baráti országokban, mind nyugaton. Jelenleg körülbelül 40 kapitalista ország vásárol rendszeresen magyar tévéfilmeket. Az elmúlt évben a legnagyobb sikere a Horváth Ádám által rendezett Bartók-balettnek, A fából faragott királyfinak volt, amelyet többek között Ausztria, Finnország, az NSZK, Franciaország, Svédország vásárolt meg. Szombaton nyílt meg a veszprémi Bakony Múzeumban Mattioni Eszter hímeskő- és képkiállítása. A kiállítás május végéig várja a látogatókat. Hangversenyt rendez a budapesti József Attila Gimnázium KISZ- és UNESCO-szervezete május 5-én, péntek délután 5 órakor a gimnázium dísztermében. A koncerten az iskola diákjai többi között előadják Benjámin Britten—Eric Crozier: A kis kéményseprő című operáját. •1* Befejeződtek hétfőn a Helikon-ünnepségek Keszthelyen. Az idén országos egyetemi zenei fesztivált tartottak, amelyen 29 felsőoktatási intézmény zenekara, kamaraegyüttese és kórusa vett részt. A háromnapos fesztiválon ott voltak a hallei, a drezdai, a krakkói, a krasznodari, az ogyesszai, a nyitrai és a varsói egyetemek, főiskolák képviselői is.* Az Ókortudományi Társaság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem görög filológiai és latin filológiai tanszékeinek közösen rendezett felolvasó ülésén professzor Paolo Santarcangeli professzor, a torinói egyetem magyar intézetének igazgatója tart előadást „A mai szimbólumkutatás és ókori vonatkozásai” címmel, magyar nyelven. Az előadás ma délben 12 órakor kezdődik az ELTE bölcsésztudományi karának tanácstermében. (V., Pesti Barnabás utca 1. I. emllp A magyar nyelv hetének egyik jelentős eseményeként vasárnap délelőtt a Kossuth Klubban ankétot rendezett a TIT. A találkozót Illyés Gyula nyitotta meg, majd Lőrincze Lajos, a Magyar Nyelvőr szerkesztője, valamint Grétsy László és Kovalovszky Miklós, a szerkesztő bizottság tagjai vezetésével vita indult a magyar nyelv különféle kérdéseiről. A kairói Al Ahrim közli, hogy a TUtankamen-kincseket a londoni kiállításokról a Szovjetunióba szállítják, az ókori egyiptomi műkincseket Moszkvában és más szovjet városokban mutatják be. SZÍNHÁZAK mai műsora — Állami Operaházi A bolygó hollandi (H. béri. 9.) (7) — Erkel Színház: Porgy és Bess (Béri. szünet) (7) — Nemzeti Színház: Neveletlenek (7) — Katona József Színház: Az utolsó hősszerelmes (7) — Madách Színház: Kaviár és lenvese (7) — Madách Kamara Színház: Az iguana éjszakája (7) — Víz színház: Bolha a fülbe (Koz. béri. 2. sor. 7.) (7) — Pesti Színház: Vidám kísértet (7) — Thália Színház: Bartókiána (7) — József Attila Színház: Figaro házasság (7) — Fővárosi Operettszínház: Elfelejtett keringő (6. béri. 3.) (7) — Vidám Színpad: Kiskapu (fél 8' — Kamara Varieté: Humor-Eaorem (du. 6 és fél 9) — Fővárosi Nagycirkusz: Ujjé a Ligetben! (fél )) Bartók Színház: Aranyköpésé (du. 3) — Állami Bábszínház: Jancsi és Juliska (de. 10), Szentivánéji álom (du. 3) — Zeneakadémia: Antal István Beethoven-estje I. (fél 8). MEGÉRKEZETT A THÜMLER MOTORHOZ KÉSZÜLT CSÓNAK! Kapható : NÉPSTADION SPORTÁRUHÁZBAN Budapest, VII., Rottenbiller utca 1.