Magyar Nemzet, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-03 / 102. szám

A RÁDIÓ MELLETT Május igazán változatos, gazdag műsorral köszöntötte a rádió máju­s ünnepét. Költészet, pró­za, zene, dráma: megfelelő helyet, megfelelő terjedelmet — vagyis időt — kapott mind­egyik. Az ünnep délelőttjét úgynevezett színes műsor töl­tötte ki, egymagában is rep­rezentánsa ennek a bőségnek. Mikor lenne inkább helye a magvas, tartalmas tarkaság­nak, ha nem éppen ezen az ünnepen? A Május van... című adás jól bizonyította, hogy az ünnephez illően, szé­pen, jól, szórakoztatóan és tájékoztatóan sikerült élni a lehetőséggel és eleget tenni a feladatnak. Délután Simon István ora­tóriuma hangzott el, a Him­nusz az értelemhez, amelynek szövege nemrégen a Magyar Nemzetben jelent meg. László Endre rendezésében, Hidas Frigyes zenéjével a Rádió­színház bemutatóján az izzó költői szavak eleven erővel teltek meg s váltak meggyőző, ünnepi szóvá. Három esztendeje, a gyulai várjátékokon örömmel üdvö­zöltük Sárközi György Dózsa­­drámájának előadását. Hiszen mindenképpen költői hevü­­letű Dózsa-értelmezés a már­tírhalált halt íróé, értékes mű, amely részben vitára, fő­leg azonban gondolkodásra ösztönöz. S most is örültünk, hogy — éppen egy nappal má­jus 1. előtt — Sárközi művé­nek rádióváltozatát hallhat­tuk: hangjáték-balladát egy olyan férfiúról, aki sok év­századdal ezelőtt volt a szegé­nyek, az elnyomottak szolida­ritásának zászlóvivője. Szabó Gyula — a Molnár Mihály rendezte rádiódráma fő­hőse — egyszerre éreztette azt a férfiút, aki szinte aka­rata ellenére lett a „parasztok királya”, ám aki — ha már egyszer az lett — vállalta is e helyzetet, egészen a Derko­­vits rajzaiban oly félelmete­sen ábrázolt tüzes trónig. Al­­mási Éva, Kőmives Sándor, Kállai Ferenc nevét kell még itt kiemelnünk az általában jól játszó,­­a kor levegőjét — és a költő atmoszféráját — sikeresen megjelenítő előadás, szereplői közül. A magyar előadóművészet hónapja Páratlanul izgalmas fel­adatra vállalkozott a rádió, amikor elhatározta, hogy egy hónapon át keresztmetszetet ad zeneművészetünk múltjá­ról és jelenéről. A dolog ter­mészetéből és előadóművé­szetünk múltbeli, mostani rangjából egyaránt követke­zik, hogy az ilyen típusú műsorsorozat," bármennyi ön­álló adásból tevődjék össze naponként, mindenképpen szi­gorú válogatásra készteti és kényszeríti a szerkesztést. A válogatás pedig óhatatlanul ítélkezéssel, sőt nem kevés tévedéssel jár együtt. A rádiót éppen az dicséri, hogy volt bátorsága szerkeszteni és sze­lektálni, és ezzel párhuzamo­san így vagy úgy, véleményt mondani is. A magyar előadóművészet hónapjának gazdag átadású, reprezentatív zenei ciklusát az ünnep délutánján Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke nyitotta meg, majd az elkövetkező heteknek mintegy jeligéjeként is a ma­gyar zeneművészetnek két olyan vezető egyénisége kapott szót, mint Ferencsik János és Fischer Annie. Amikor ezek a műsorok kitekintenek ha­zánkból a nagyvilágba — úgy is, hogy föltérképezi a rádió, mit adott zeneművészetünk a külföldnek, és mit kaptunk mi a világtól —, érthető. Fia éppen az a két művész nyitja meg kedvelt lemezeinek be­mutatásával, ajánlásával a díszes sort, akiknek neve nagy hagyományok folyamatosságát és zeneművészetünk mai ma­gas színvonalát egyszerre­­ jelzi. Az elkövetkező hetekben a rádió sok meglepetést tartogat még a zenekedvelők számára. Eddig sem volt kétségünk, hogy muzsikánk rangjára büsz­kék lehetünk, de ez a kitűnően eltervezett műsorsorozat most viszonylagos egységben nyújt­ja mindazt, amit magyar éne­kesek és vonósok, nagyzeneka­rok és kamaraegyüttesek, kar­mesterek, zongoristák és fúvó­sok produkáltak immár évti­zedek óta. Elismerést érdemel a rádió ezért a nemes gesz­tusért, ezért a szép vállalko­zásért, amelyhez foghatóan jelentős zenei fesztivállal ke­vés rádióállomás dicsekedhet. Vita Galbraith-szal Érdekes beszélgetés hang­zott el a rádióban a nemrég Magyarországon járt J. K. Galbraith, a Harvard Egye­tem professzora, és dr. Simai Mihály, a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem tanára, a Társadalomtudomá­nyi Intézet tudományos szak­tanácsadója között. A beszél­getés teljes szövegét, Galb­raith nézeteinek általánosabb értékelését a Társadalomtudo­mányi Közlemények közeljö­vőben megjelenő, 1972/2. szá­ma tartalmazza. Galbraith neve világszerte ismert. Közgazdász. A 60-as évek elején a Kennedy-kor­­mány tanácsadója, majd indiai nagykövet volt. Jelenleg a Harvard Egyetem professzora. Kennedy elnök halála után nézeteltérései támadtak a kor­mánnyal a vietnami háború miatt. Ekkor írta meg Az új ipari állam című könyvét. Simai Mihály bevezetőben megállapította: naivitás volna azt hinni, hogy Galbraith szo­cialistának vallja magát. Kri­tikai megjegyzéseinek termé­szetszerűleg más a hatása, mint, mondjuk, „a chicagói is­kolának”, amely az amerikai rendszert a legtökéletesebb­nek tartja a világon. De Galb­raith is az amerikai kapitaliz­mus, egy megreformált tőkés­rendszer híve. Tökéletesebb kapitalizmust akar, amely a „nagy családokat”, a hatalmas tőkék tulajdonosait, a nagy vagyoni egyenlőtlenségeket természetszerűen megtartja. „Az új ipari állam” ma­gyarországi megjelenését kö­vetően az egyik legérdekesebb vitakérdés a tervezés gondo­lata körül alakult ki. Úgy éreztük, hogy e könyvben Galbraith eltúlozta a tervezés jelentőségét az USA-ban. Az amerikai nagy társaságok ke­retében végbemenő folyamatot szinte azonosította a­ tervgaz­dálkodással, ami szerintünk nem helyes. , Galbraith elismerte, hogy valószínűleg nem volt „fair” ez a szóhasználat, de azzal ér­velt, hogy például akár Mag­­nyitogorszkban, akár Indianá­­ban akarnak a nagyiparban acélt előállítani, az acélválla­latok nem létezhetnek bizo­nyos környezeti, társadalmi követelmények nélkül. Fel kell ismerni azt a tényt — mon­dotta —, hogy e követelmé­nyek egy része abban rejlik, hogy a termelőnek, a termelő mechanizmusnak szükséges ellenőriznie azt a környezetet, amelyben működik, kontrol­lálnia kell bizonyos fokig a társadalmat, bizonyos mérté­kig befolyásolnia kell a fo­gyasztókat. Az államot pedig e célok érdekében kell fel­használni. Mindezt a szocialis­ta országokban szervezett, tu­datos és általános rendszer­nek tekintik, amelynek kere­tében működnek a termelő­­vállalatok. Az úgynevezett „iparosítás utáni” kapitalista társadalomban ez másképp zajlik. De hasonlóság van. Ez az úgynevezett konvergencia­elméletnek egy kissé szofisz­­tikusabb formája. Galbraith hangsúlyozta: ő nem hisz a naiv konvergenciaelméletben, de ezek olyan pontok — tette hozzá —, amelyeket az ember megvitathat, és senki sem fog­ja azt állítani, hogy ezeket ideológiai szinten kell megvi­tatni. Ezek technikai dolgok. Simái, vitatkozva Galbraith­­szal, rámutatott arra: nem le­het technikai problémává szű­kíteni ezt a kérdést. A válla­lati szintű tervezés, és a nem­zetgazdasági tervezés nem azonos szintű kategóriák. Az sem mindegy — számunkra legalábbis —, hogy kiknek az érdekében történik ez a ter­vezés. A nagy vállalatok és a mögöttük álló erők érdekében, vagy pedig a köz, a társada­lom érdekében.. Ezek ideoló­giai problémák. A konvergen­cia kérdésével kapcsolatban Simai utalt arra a vitára, amellyel nálunk Galbraith­­nak Az új ipari államban ez­zel kapcsolatban kifejtett ál­láspontját fogadták. Galbraith arra a kérdésre válaszolva, hogy most néhány év után hogyan vélekedik a konvergenciáról, könyvével egybehangzóan megállapítot­ta, hogy a nagyméretű terme­lés nagy technikai tervezést foglal magában valamennyi országban. De ez nem jelenti azt — érvelt Simas —, hogy a két társadalmi rend hasonló­vá válik vagy összeolvad. A szervezés vagy a technológia hasonló lehet, de ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy a két rendszer azonosulna, ahogy ezt a konvergenciaelmélet szá­mos védelmezője megfogal­mazza. Világos, hogy itt vélemény­­különbségről van szó — mon­dotta Galbraith. — „Én csak hangsúlyozni szeretném — s ez számomra nagy fontosságú — azt a tényt, hogy kétféle konvergencianézet létezik. Az egyik — ahogy én nevezem — a naiv konvergencianézet, ez azt jelenti, hogy a társada­lomnak csak egy szervezete van, amely a piacnak van alárendelve. Én az­onban nem erről a konvergenciáról beszé­lek. Amiről én beszélek, az a nagy ipari társadalom köve­telményeit illető tendencia, amely a tudás, biztonság, sta­bilitás és a szükséglet igényét támasztja a társadalommal szemben. Az embernek min­dig figyelmeztetnie kell ma­gát és a hallgatóságot, hogy létezik egy hasonlóság nélküli konvergens tendencia is.” Simai a beszélgetés során egyértelműen leszögezte, hogy még ebben a megfogalmazás­ban sem tud egyetérteni vita­partnere nézetével, majd egy más problémára hívta fel a figyelmet. Felvetette azt a ná­lunk szintén sokat vitatott kérdést, hogy Galbraith döntő mértékben ennek az úgyneve­zett ipari rendszernek a belső mechanizmusával foglalkozik, de nem tér ki ennek a belső rendszernek a nemzetközi ösz­­szefüggéseire, nem foglalkozik azokkal a hatalmas amerikai vállalatokkal, amelyek mesz­­sze túlterjeszkednek Amerika határain. Nem foglalkozik ezek szerepével, jelentőségé­vel, holott szerintünk ezek a kérdések nemcsak az Egyesült Államok politikája, gazdasága, hanem a világpolitika és a vi­lággazdaság számára is igen lényegesek. Galbraith ezt fair bírálatként értékelte, mond­ván, a könyvnek ezt a részét ■valóban nem dolgozta ki, tel­­­jeseíi^'új ■/könyíí'ftfe'tt,. yis&m­a amelyen rhpst dolgozik, már, ennek a kérdésnek is nagyobb figyelmet szentel. A következő szavakkal zárta le a témát: „Bár léteznek még igen érde­kes más problémák is, a mo­dern kapitalista társadalom-­­ban például nagyon nagy a valószínűsége, hogy a gazda­ság erősebben szervezett szek­tora tönkre teszi a gazdaság gyenge szektorát. Épp ezért új könyvemben arra törekszem, hogy az egész gazdaságot átte­kintsem, amely megmutatja majd az ipar utáni kapitalista társadalom gazdaságának ten­denciáit az egyenetlen fejlő­déssel kapcsolatban.” Nemzet AllTelevízió műsoráról Május elsején kettőszázegy ember dolgo­zott a felvonulás helyszíni közvetítésén. A néző elisme­réssel adózhat nekik, már csak azért is, mert váratlan helyzetbe kerültek. Mindent gondosan kiszámítottak, meg­terveztek, előkészítettek. S lám, a terv szorosnak bizonyult. A felvonulók megtréfálták a televíziósokat. Többen jöttek el, mint ahány emberre a tévé­nél számítottak. Hiába, amióta nem­­kötelező­ felvonulni má­jus elsején, senki sem tudhat­ja egész pontosan, mekkora lesz a létszám. De nem kell félni attól, hogy a közvetítő­­kocsik idő előtt munka nélkül maradnak. A televízióközvetí­tés már önmagában is vonzó­erő, legalábbis a vidéki váro­sokban. Az volt Székesfehér­várott is. Az egészséges lokál­patriotizmus munkált az era­­b­erekben. Azt mondták, ha már látnak bennünket az or­szágban, hadd lássák, mi sem vagyunk alábbvalóak mások­nál. S e jelszó jegyében olyan impozáns menetet kerekítettek a fehérváriak, hogy bármelyik város megirigyelhette őket. Budapest természetesen nem irigykedett. Szórakozott a ma­ga módján. A képernyő előtt is lehetett szórakozni. A fel­vonulás közvetítése megszer­kesztett, érdekes tévéműsorrá vált, sok interjúval, ügyesen adagolt látványossággal, fi­gyelmes, sőt leleményes ren­dezéssel. S aki netán kajánul figyelte a riportereket, mit tesznek, amikor a váratlanul meghosszabbodott műsoridő­ben az előkészített riportok kifogynak, alig tapasztalhatott különbséget. Ugyanúgy akad­tak jó és gyenge interjúk a közvetítés utolsó negyedében, mint előbb. S míg a fehérvári kollégák fáradtan várták a felmentő befejezést, a stúdió­ban Vértessy Sándor bölcs de­rűvel vezette az adást, szép interjúkat készített, s higgadt örömmel vette tudomásul, hogy a felvonulók sokaságá­nak jóvoltából a közvetítés kissé elhúzódiltt-így­ van rend­jén. Az idő kedvező, a felvo­nulók kedve kielégítő. Ettől igazi a május elseje. Pofonok Az anekdotázó írók közé tartozik Illés Béla. Azok közé, akik a komor események ár­nyékában felismerik és meg is tudják írni a furcsaságot. Ma­napság a groteszk divatjában még inkább érdemes újra meg újra átlapozni Illés Béla köte­teit. A televízióban Dévényi Róbert átdolgozásába Hajdufy Miklós rendezése kiemelte az elbeszélésekben húzódó tragi­komikus vonásokat. Komoly hangon csak az első elbeszélés, Az első pofonok tévéjáték-változata szólt Haj­dufy szabályos tévéjátékot ké­szített a novellából, hatásosan. A második novella, a Magyar rapszódia viszont igazi anek­dota. Csattanóját kiaknázza s a hozzá vezető utat alaposan kicifrázza az átdolgozás. A moszkvai ügynöknek nézett házasságszédelgő szerepében Sinkó László élvezettel kari­­kíroz. A rendezés is harsány játékot diktál. Nem retten meg a bohózati elemektől sem, de ezzel nem árt a műnek. Ka­cagtat hátborzongatóan, hi­szen az eset, amelyet Illés Béla feljegyzett, hátborzongatóan komikus. A Horthy-pribékek ostobasága bebizonyosodott. A veszedelem mégsem kicsi. Fé­lelmetes, tragikus a helyzet, olyan súlyos, hogy elvezet a harmadik novella cselekmé­nyéig, Gödény Dénes esetéig, aki tiszti ágyútöltelékként ta­nulja meg a fronton, milyen is valójában a fasiszta magyar— német szövetség Haumann Péter meglelte a hangot Gö­dény Dénes fura kálváriajárá­sához, tragikomikus helyzeté­hez. A befejezéshez a drama­turg ügyes csattanót kreált, amely végül is igaz lehet. Ép­pen olyan igaz, mint Gödény Dénes harci kalandja és meg­hurcoltatása. Röviden A hagyományok jegyében rendezték meg a televízió ré­gen nélkülözött népgazdasági fórumának újabb adását Ha­gyományos már az élénk ér­deklődés is, meg a válaszok közvetlensége, a műsor len­dülete. Ismét beigazolódott, mennyire hasznos az ilyen ta­lálkozás nézők és gazdasági vezetők között. Az ünnep délutánján Kahá­­na Mózes írásával ismerked­tek meg a tévénézők. Katkics Ilona gyakorlott a téma lehe­tőségeit kiaknázó rendezésé­ben nem először, s bizonyára nem utoljára, a kötelesség és a szerelem konfliktusával ta­lálkozott a néző. Tiszta embe­rek,­ fájdalmas emlékek ütköz­tek meg a drámában. A múlt megidézése tanúsította, hogy mint a darab címe mondja: Az emlék csal. Az illegális harc sokféleképp pusztított. Nemcsak életet vett el, hanem pótolhatatlan veszteséget oko­zott az emberek érzelmi vilá­gában is. A múltat visszahoz­ni, a régi kapcsolatokat újra megteremteni alig lehet. Gyak­ran egyáltalán nem lehet. Még akkor sem, ha látszólag meg­vannak a feltételek. Kedves játékot rendezett Horváth Tibor Csiky Gergely színművéből. A Stomfay csa­ládhoz Tamássy Zdenkó han­gulatos, melodikus, enyhén ironikus zenét írt. Jól szol­gálta ezzel a rendezői elkép­zelést, azt a stilizált, könnyed előadásmódot, amellyel a ko­médiát élvezhetővé, televízió­szerűvé, a mai néző számára is szórakoztatóvá alakították. Habkönnyű játékot láttunk, de e habkönnyűségben, a virtuóz színjátszásban az idézőjelek között ábrázolt naivitásban sem siklott el az eredeti mű karaktere, Csiky Gergely kor- és emberismeretének tanúsága. Kettős ünnep a televízió szá­mára az idei május elseje. Éppen tizenöt éve kezdődött meg az adás és éppen most kapcsolódott be a nézők tábo­rába a kétmilliomodik előfize­tő. A jubileumot nagyszabású szórakoztató műsorral ünne­pelték. A műsorvezető, Vitray Tamás egyike az efféle játé­kok legavatottabb mesterei­nek, most sem okozott csaló­dást. A rendező, Sándor Pál, először irányított ilyen terje­delmes, nagy figyelmet és szi­gorú fegyelmet igénylő mű­sort. Beváltotta a munkálko­dásához fűzött reményeket, amelyeket eddigi televíziós — s természetesen filmes — mű­ködésével ébresztett. Lendüle­tes, jól szervezett szórakoztató műsort kapott a lassan már­­már ijesztően nagy nézősereg május elsején, afféle bohóság­­egyveleget, amelyet a szer­kesztő, Buzáné Fábri Éva 15 év emlékeiből, sikereiből, kudarcaiból állított össze, így hát megünnepelték ezt is, "kis­sé hosszúra nyúlt, de nyájas bolondozással. Talán éppen­séggel új hagyomány kezdő­dött ezen az évfordulón. Új szokás­­oav május elsejét második szilve­rterréi avassák. Vilcsek Anna A Tiszamenti Vegyiművek elad felesleges készletéből: 6 db R—60—16 ‰ mérleget, 12 db 222 sz. körszámlapos mérleget MŰSZAKI JELLEMZŐK: Típus: R—60—16 Mérőképesség: 0—50 kg Rakfelület: 600x570 mm önsúly: 50 kg Típus: 222 sz. Mérőképesség: 100 kg Egy osztás: 50 dkg Rakfelület: 1000x1000 mm Önsúly: 120 kg ÉRDEKLŐDÉS: Tiszamenti Vegyiművek SZOLNOK­I Telefon: 13—380 Telex: 23—317, Jernei Bálint Bo­r­d­a, 1912. május 3. NAPLÓ Május 3 Kedden Kaposvárott meg­kezdődött a dunántúli színhá­zak találkozója. Dr. Malonyai Dezsőnek, a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztá­lya vezetőjének megnyitója után a kaposvár Csiky Ger­gely Színház Weöres Sándor: Szent György és a sárkány cí­mű tragikomédiáját mutatta be.­ Növekszik az érdeklődés a magyar televízió műsorai iránt mind a környező baráti orszá­gokban, mind nyugaton. Jelen­leg körülbelül 40 kapitalista ország vásárol rendszeresen magyar tévéfilmeket. Az elmúlt évben a legnagyobb sikere a Horváth Ádám által rendezett Bartók-balettnek, A fából fa­ragott királyfinak volt, ame­lyet többek között Ausztria, Finnország, az NSZK, Francia­­ország, Svédország vásárolt meg.­ Szombaton nyílt meg a veszprémi Bakony Múzeumban Mattioni Eszter hímeskő- és képkiállítása. A kiállítás má­jus végéig várja a látogató­kat. Hangversenyt rendez a bu­dapesti József Attila Gimná­zium KISZ- és UNESCO-szer­­vezete május 5-én, péntek dél­után 5 órakor a gimnázium dísztermében. A koncerten az iskola diákjai többi között elő­adják Benjámin Britten—Eric Crozier: A kis kéményseprő című operáját. •1* Befejeződtek hétfőn a Heli­kon-ünnepségek Keszthelyen. Az idén országos egyetemi ze­nei fesztivált tartottak, ame­lyen 29 felsőoktatási intéz­mény zenekara, kamaraegyüt­tese és kórusa vett részt. A háromnapos fesztiválon ott voltak a hallei, a drezdai, a krakkói, a krasznodari, az ogyesszai, a nyitrai és a varsói egyetemek, főiskolák képvise­lői is.* Az Ókortudományi Társaság és az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem görög filológiai és latin filológiai tanszékeinek közösen rendezett felolvasó ülésén professzor Paolo San­­tarcangeli professzor, a torinói egyetem magyar intézetének igazgatója tart előadást „A mai szimbólumkutatás és ókori vonatkozásai” címmel, magyar nyelven. Az előadás ma dél­ben 12 órakor kezdődik az EL­TE bölcsésztudományi karának tanácstermében. (V., Pesti Bar­nabás utca 1. I. eml­lp A magyar nyelv hetének egyik jelentős eseményeként vasárnap délelőtt a Kossuth Klubban ankétot rendezett a TIT. A találkozót Illyés Gyula nyitotta meg, majd Lőrincze Lajos, a Magyar Nyelvőr szer­kesztője, valamint Grétsy László és Kovalovszky Miklós, a szerkesztő bizottság tagjai vezetésével vita indult a ma­gyar nyelv különféle kérdései­­ről. A kairói Al Ahrim közli, hogy a TUtankamen-kincseket a londoni kiállításokról a Szovjetunióba szállítják, az ókori egyiptomi műkincseket Moszkvában és más szovjet városokban mutatják be. SZÍNHÁZAK mai műsora — Állami Operaházi A bolygó hollandi (H. béri. 9.) (7) — Erkel Színház: Porgy és Bess (Béri. szü­net) (7) — Nemzeti Színház: Neve­letlenek (7) — Katona József Szín­ház: Az utolsó hősszerelmes (7) — Madách Színház: Kaviár és lenvese (7) — Madách Kamara Színház: Az iguana éjszakája (7) — Víz színház: Bolha a fülbe (Koz. béri. 2. sor. 7.) (7) — Pesti Szín­ház: Vidám kísértet (7) — Thália Színház: Bartókiána (7) — József Attila Színház: Figaro házasság­ (7) — Fővárosi Operettszínház: El­felejtett keringő (6. béri. 3.) (7) — Vidám Színpad: Kiskapu (fél 8' — Kamara Varieté: Humor-Eaore­m (du. 6 és fél 9) — Fővárosi Nagy­cirkusz: Ujjé a Ligetben! (fél )) Bartók Színház: Aranyköpésé (du. 3) — Állami Bábszínház: Jan­csi és Juliska (de. 10), Szentiván­­éji álom (du. 3) — Zeneakadémia: Antal István Beeth­oven-estj­e I. (fél 8). MEGÉRKEZETT A THÜMLER MOTORHOZ KÉSZÜLT CSÓNAK! Kapható : NÉPSTADION SPORTÁRUHÁZBAN Budapest, VII., Rottenbiller utca 1.

Next