Magyar Nemzet, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-01 / 127. szám

Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA­I Világos összegezés A szovjet—amerikai csúcs­találkozóról kiadott közös közlemény pontos és világos összegezése a Moszkvában nyolc nap alatt elért ered­ményeknek. Meg kell mon­dani : valóban meggyőző „diplomáciai leltár”! Leegy­szerűsíteni a világot értel­metlen dolog lenne, mégis, ez az okmány bebizonyította, hogy a nemzetközi ügyek nem annyira bonyolultak, mint gondolnánk. Kölcsönös jóakarattal és a megegye­zés készségével a két nagy szövetségi rendszert vezető hatalmak találhatnak olyan közeledési pontot, amely­nek érintésével elháríthat­ják az összeütközések veszé­lyét. Eredményesen és sike­resen zárult a Szovjetunió­ban tett első amerikai elnöki utazás, reális szintre helyez­ve ezeket az eredményeket. Reális szintre azért, mert nem minden pontosan olyan, ahogyan az optika mutatja. Ha a Nixon-látogatás végén kiadott közös közleményt egybevetjük más nyugati államférfiak hasonló okmá­nyaival, az elért megállapo­dások száma kétségtelenül jóval nagyobb, mint hasonló esetekben lenni szokott Csaknem minden napra ju­tott valamilyen fontos alá­írás, nem beszélve a kétség­telenül legfontosabbról, a stratégiai nukleáris fegyve­rek első korlátozásáról. Azt lehet-e mondani ennek nyo­mán, hogy a szovjet—ame­rikai viszony most jobb és szilárdabb alapokon áll, mint például Moszkva és Párizs, vagy Moszkva és Bonn kap­csolata? Válaszért a kiin­dulóponthoz kell visszaka­nyarodni. Miközben az elmúlt esz­tendőkben Európában ki­alakult egy megállíthatatlan enyhülési folyamat, amely lehetővé tette a Német Szö­vetségi Köztársasággal az úgynevezett keleti szerződé­sek megkötését és a bizton­sági értekezlet ügyének na­pirendre tűzését, a szovjet— amerikai viszony a rengeteg viszontagságon át megre­kedt egy bizonyos ponton. Ezt sem lehet egysíkúan és mereven szemlélni, mert ez a kapcsolat is kilépett a hi­degháború szűkreszabott ke­retei közül, rendszeres lett az érintkezés, létrejött a „forró drót”, mégis intenzi­tásában hátrább volt a nem­zetközi fejlődésben. Holott mindenki tudta, hogy éppen a szovjet—amerikai viszony a kulcsa a világ békéjének, a nagyobb nemzetközi ve­szélyek elhárításának. Talán éppen ez volt — és ez ma is — az oka a már említett le­maradásnak. Ahol a vilá­gon konfliktusok alakultak ki, közvetve a Szovjetunió és az Egyesült Államok is szembe került egymással. Annyira nyilvánvaló, hogy szinte utalni sem kell rá: példa Indokína és a Közel- Kelet. Most viszont az történt, hogy a Moszkvában aláírt megállapodásokkal a szovjet —amerikai viszony fölzárkó­zott az együttélési korszak általános irányzatához; fej­lesztésére ugyanolyan lehe­tőségek nyíltak meg, mint a Szovjetunió és bármely más kapitalista ország kapcsola­tában. Ez pedig nagyon lé­nyeges eredmény, ha akár a közelmúlttal vetjük is össze. Ennek alapján ítéli meg a világsajtó csaknem egyönte­tűen a közös közlemény összegezése nyomán kibon­takozó jelentős előrelépést. A józan értékelés azon­ban soha nem lehet egysíkú, mert a tévedés nagy koc­kázatát hordja magában. Erre a higgadtságra éppen egy első moszkvai kommen­tár adta a példát. A TASZSZ szemleírója a közös közle­mény első elemzésében ki­mondta, hogy az, amit Nixon tárgyalásai idején elértek igen sok, de nem minden. Megállapodásokat aláírni sokkal könnyebb, mint be­tartani, sőt következetesen végrehajtani őket. A mostani nagy remények akkor igazo­lódnak, ha a betűkből testet öltött eredmények is lesz­nek. Az indulás kétségtele­nül biztató, hiszen Nixon még a Szovjetunióban volt, amikor a moszkvai megálla­podás betűjének és szellemé­nek megfelelően a NATO miniszteri értekezlete Bonn­ban, annyi esztendő huzavo­nája után végre hozzájárult az európai biztonsági érte­kezletet előkészítő folya­mat megindításához. Az első lépés tehát azt sejteti, hogy a nyolcnapos tárgyalás ered­ményei gyakorlattá válhat­nak. Igen, így feltételes mód­ban, hiszen Európa bármi­lyen elsőrendű fontosságú is, még nem az egész világ. A szovjet—amerikai közös közleménynek van egy pasz­­szusa, amely rávilágít a két nukleáris nagyhatalom vi­szonyának talán legdöntőbb problémájára. A világpoli­tika egyik jelenlegi kulcs­kérdésében, az indokínai há­ború ügyében a csúcstalál­kozó részvevői nem tudtak közös nevezőre jutni, mert nem is juthattak. A kiinduló­pontjuk alapvetően eltérő. Egy olyan nagy jelentőségű közeledés, mint amilyen Moszkvában ténylegesen megtörtént, még ez sem fed­heti el, hogy az Egyesült Államok imperialista hábo­rút visel Indokínában első­sorban Vietnam népe ellen, miközben a Szovjetunió a délkelet-ázsiai népek szabad­ságküzdelmét támogatja, fegyverek szállításával is. Meglehet, titokban talán Nixonban volt olyan illúzió, hogy segítséget kaphat kilá­balni abból a zsákutcából, amelybe elődei, de ő maga is belevitte hatalmas orszá­gát, de ha volt ilyen, tör­vényszerűen csalódnia kel­lett. A szovjet álláspont eb­ben az ügyben a találkozó előtt is világos volt, és az is maradt. Azért fontos ez, mert a moszkvai megállapodások jövője nagymértékben Viet­namon is múlik. Nem köz­vetlenül, de közvetve. Mert ha Nixon végezni tud „szeny­­nyes háborújával”, Moszkva nyomán az eredmények még ígéretesebbek is lehetnek, mint ahogy ma látjuk őket. Várkonyi Tibor A Legfelső Tanács Elnöksége ratifikálta a szovjet—nyugatnémet szerződést Folytatódtak a magyar—kubai tárgyalások A külpolitikai helyzet KÜLÖNLEGESEN MOZGALMAS A VILÁGPOLITIKA ezekben a napokban: a szovjet—amerikai csúcstalálkozó hatása természetesen erősen érződik, de ezzel egyidejűen újabb fontos események szerepelnek a hírügynökségi telexjelentésekben. A moszkvai csúcstalálkozót üdvözölte Todor Zsivkov és Gustáv Husák. Mindketten azt hangoztatták, hogy a moszkvai tanács­kozások jó alapot szolgáltatnak a nemzetközi légkör további enyhítésére. Husák egyúttal hangot adott ama meggyőződé­sének, hogy a csehszlovák—nyugatnémet tárgyalások „a puha­tolózás szakaszából a hivatalos tárgyalások szakaszába” jut­hatnak. Ugyanerről a témakörről beszélt a többi között Mihail Szuszlov is a Legfelső Tanács elnökségi ülésén, és kijelentette, hogy nem rosszak a feltételek a csehszlovák—nyugatnémet viszony normalizálása szempontjából. A Legfelső Tanács El­nöksége egyhangúan ratifikálta a szovjet—nyugatnémet szer­ződést. Az ülésen beszélt Gromiko külügyminiszter is, egyebek között megállapította, hogy a megállapodás lehetőséget ad a két országnak a békés, kölcsönös együttműködés továbbfej­lesztésére. Nyomatékkal leszögezte: a moszkvai szerződést nem lehet hamisan értelmezni, s szólt annak jelentőségéről, hogy a megállapodásban a felek az európai határok sérthetetlensége mellett foglaltak állást. A nyugat-berlini megállapodást, az előzetes tervek alapján, szombaton írja alá a négy nagyhatalom külügyminisztere. Mint az MTI bonni tudósítója jelentette, Kohl államtitkár a Rajna­­parti fővárosba érkezett, s látogatásának célja, hogy a négy­hatalmi megállapodással kapcsolatosan néhány kérdést tisz­tázzon. Bonnban olyan hírek terjedtek el, hogy az egyezményt esetleg később írják alá, erre utalt Luns NATO-főtitkár abban a nyilatkozatában, amelyet a kétnapos NATO-ülés után adott. Mindenesetre Adlers bonni kormányszóvivő „meglepőnek” ne­vezte Luns kijelentését, egy másik bonni állásfoglalás szerint pedig „az aláírás előkészületei folyamatban vannak”, és bár elvileg elképzelhető a késedelem, „nem biztos, hogy valóban el is húzódik” az aláírás. A NATO tagállamai a miniszteri tanács ülésén elfogadták az európai biztonsági és együttműködési értekezlet sokoldalú előkészületeinek megindítását. A NATO külügyminiszterei „kedvező fejleményeknek” nevezték a kiadott közös közle­ményben a legutóbbi enyhülési folyamatokat, egyúttal állást foglaltak a katonai célok, „a védelmi feladatok” ellátása mel­lett. A NATO-közlemény állást foglal amellett is, hogy a had­erők kölcsönös és kiegyensúlyozott csökkentéséről több­oldalú alapon, megfelelő előkészítés után tárgyalnak a szövetségesek, és új „puhatolózó eszmecserét” javasolnak a Szovjetuniónak. A közlemény szerint — és ez nyilvánvalóan összefügg Nixon elnök moszkvai megbeszéléseivel — ezeket a tanácskozásokat a biztonsági értekezlet előkészítésével párhuzamosan rendez­nék meg. A nyugati államok között bizonyos nézeteltérések is felmerültek. Párizs a biztonsági értekezlet előkészítését koráb­ban szeretné megkezdeni, mint a NATO-partnerek, viszont a haderőcsökkentési megbeszéléseken nem kíván részt venni. Rogers igen derűlátóan nyilatkozott e tanácskozások kilátásai­ról, valamint az európai biztonsági értekezlet esélyeiről. Az amerikai külügyminiszter egyébként Bonnból Varsóba utazott, ahol csatlakozott Nixon elnök kíséretéhez. Az amerikai elnök Teheránból szerda délután érkezett rövid látogatásra a lengyel fővárosba. Kádár János és Fidel Castro vezetésével tárgyalt a két küldöttség Szerdán a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottságának székházában foly­tatódtak a hivatalos magyar— kubai tárgyalások. A magyar tárgyaló delegációt Kádár Já­nos, az MSZMP KB első tit­kára, a kubai küldöttséget dr. Fidel Castro Ruz, a Kubai Kommunista Párt KB első tit­kára, a kubai forradalmi kor­mány elnöke vezette. A tárgyalások során kölcsö­nösen tájékoztatták egymást a két országban folyó szocia­lista építés tapasztalatairól. Behatóan foglalkoztak azok­kal a feladatokkal, amelyek a két ország előtt állnak, eszme­cserét folytattak a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésé­nek és elmélyítésének kérdé­seiről, különös tekintettel a két testvérpárt, a két kor­mány és a tömegszervezetek együttműködésére, politikai, gazdasági, tudományos-techni­kai és kulturális kontaktusok szorosabbra vonásának teen­dőire. A két felet kölcsönösen érintő-érdeklő nemzetközi kér­déseket elemezve, szóba kerül­tek a két ország külpolitiká­jának homlokterében álló fel­adatok, tárgyaltak a szocia­lista országok együttműködé­séről, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom akcióegységéről. A tárgyalásokat szívélyes elvtársi, meleg baráti légkör jellemezte. A kubai kormányfő kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Nép­­köztársaság és a Kubai Köztár­saság közötti kapcsolatok, a két ország népes barátságának elmélyítése, valamint a szocia­lista országok közötti egység és internacionalista együttmű­ködés, a társadalmi haladás ér­dekében kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréséül dr. Fidel Castro Ruznak a Magyar Népköztársaság Zászlórendjé­nek­ gyémántokkal ékesített I. fokozata kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Taná­ csának elnöke szerda este az Országház Munkácsy-termében nyújtotta át. Losonczi Pál az Elnöki Ta­nács, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága, a Magyar Népköztársa­ság kormánya és népünk ne­vében tisztelettel és elvtársi barátsággal köszöntötte Fidel Castrót kitüntetése alkalmá­ból. Hangsúlyozta: — A kitüntetéssel is kife­jezésre kívánjuk juttatni őszin­te nagyrabecsülésünket azért a kiemelkedő munkásságért, amelyet Fidel Castro elvtárs a kubai nép társadalmi felemel­kedéséért, a magyar és a kubai nép barátságának elmélyíté­séért, a szocialista országok in­ternacionalista egységéért és együttműködéséért, az antiim­­perialista erők összeforrottsá­­gáért és tartós eredményeiért folytat. Kívánjuk, hogy a Ku­bai Kommunista Párt Központi Bizottsága, a kubai forradalmi kormány élén végzett áldoza­tos munkássága újabb nagy si­kereket eredményezzen a test­véri kubai népnek, annak a népnek, amely az amerikai kontinensen először vitte győ­zelemre a társadalmi haladás, a szocialista forradalom ügyét — mondotta Losonczi Pál, majd további sikereket, jó egészséget kívánt Fidel Castró­­nak. A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a kubai forradalmi kormány elnöke köszönő sza­vaival elmondotta: a kubai nép mély rokonszenvet és tisz­teletet érez a magyar nép, a Magyar Népköztársaság párt­ja és kormánya iránt. Tudatá­ban van annak, hogy Szovjet- Oroszország után közvetlenül Magyarország volt az az ország, ahol létrejött a munkáshata­lom.­­ Ismerjük kitartásukat, szi­lárdságukat, hősiességüket a harcban, amelyet a reakcióval, a fasizmussal szemben folytat­tak. Ismerjük küzdelmeiket mért, hogy győzelemre vigyék a szocializmust, azt a hősies magatartást, amellyel népük és pártjuk a legnehezebb helyze­tekben is síkraszállt a győze­lemért. Nagyon mély érzése­ket táplálunk azok iránt a hős munkások és munkásnők iránt, akik életüket áldozták az ügyért. Emlékezünk az elnyo­matásokra, és a győzelmekre is. Magyarországon véglegesen győzött a szocializmus. Nagy és nehéz próbákat álltak ki. Né­pünk megérti és értékeli a si­kereket, amelyeket népük el­ért, a mi népünknek is nagyon nehéz körülmények között kel­lett harcolnia, hogy a szocia­lizmus ügyét győzelemre vigye Fidel Castro végül kifejezte, hogy a továbbiakban is a ku­bai és a magyar nép barátsá­gának elmélyítésén kívánnak munkálkodni, hogy harcolnak a szocializmus győzelméért, a nemzetközi munkásmozgalom egységéért, az imperializmus ellen. A kitüntetés átadásánál jelen volt Kádár János, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Cse­­terki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és a magyar, valamint a kubai delegáció tagjai. Fogadlás az Omágházban A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa szerda este fogadást adott dr. Fidel Castro Ruz tiszteletére az Országház­ban. Részt vettek a fogadáson a kubai kormányelnök kísére­tének tagjai is. Magyar részről a fogadáson részt vett Kádár János, Lo­sonczi Pál, Fock Jenő, Aczél György, Apró Antal, Benke Valéria, Biszku Béla, Fehér Lajos, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, Óvári Miklós és Pullai Árpád, a Központi Bi­zottság titkára, továbbá a Köz­ponti Bizottság, az Elnöki Ta­nács, a kormány számos tagja. Gromiko a ratifikálás selmntőségéről A moszkvai szerződés politikai és jogi alap a békés együttműködés fej­lesztésére Moszkvából jelenti az MTI. Nyikolaj Podgornij, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa elnök­ségének elnöke szerdán dél­után törvényerejű rendeletet írt alá arról, hogy a Legfelső Tanács elnöksége egyhangú­lag ratifikálta a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársa­ság között 1970. augusztus 12-én aláírt szerződést. A ra­tifikálásról szóló okmányt Mi­hail Georgadze, a Legfelső Tanács elnökségének titkára is aláírta. Részt vett az ülésen Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. Ezzel szovjet részről is be­fejeződött az utóbbi évek egyik legfontosabb nemzetközi jogi okmányának ratifikálási eljá­rása, s így a szerződés a rati­fikációs okmányok bonni ki­cserélésekor hatályba lép. A Legfelső Tanács elnöksé­gének ülésén Andrej Gromiko külügyminiszter mondott elő­ször beszédet. A szovjet—nyugatnémet szer­ződés legfőbb jelentősége Gro­miko szerint abban jelölhető meg, hogy „meghúzza a záró­vonalat a szovjet—nyugatné­met kapcsolatok hosszú feszült­ségi időszaka után, amit az NSZK vezető köreinek politi­kája idézett elő. Megteremti a szükséges politikai és jogi alapot a jószomszédság és a békés, kölcsönösen előnyös együttműködés számára a Szovjetunió és a Német Szö­vetségi Köztársaság között, mindkét ország népeinek, az európai béke megszilárdításá­nak érdekében.” — A szerződés — folytatta a szovjet külügyminiszter — nem ad lehetőséget semmiféle hamis értelmezésre, mert a benne foglalt célok és felada­tok pontosan és világosan van­nak megfogalmazva. Különle­ges jelentőséggel bír az a tény, hogy az okmány rögzíti a felek kötelezettségvállalását a mai európai határok tiszte­­letben tartásával kapcsolatban. — A háború után először ebben a szerződésben rögzítet­ték egy nagy tőkés országgal, méghozzá a hitlerista Német­ország egyik jogutódjával Lengyelország nyugati határait és az NDK—NSZK közötti ha­tárokat — hangsúlyozta Gro­miko. „Ennek a ténynek két­ségkívül elsőrendű jelentősége

Next