Magyar Nemzet, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-01 / 127. szám
Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJAI Világos összegezés A szovjet—amerikai csúcstalálkozóról kiadott közös közlemény pontos és világos összegezése a Moszkvában nyolc nap alatt elért eredményeknek. Meg kell mondani : valóban meggyőző „diplomáciai leltár”! Leegyszerűsíteni a világot értelmetlen dolog lenne, mégis, ez az okmány bebizonyította, hogy a nemzetközi ügyek nem annyira bonyolultak, mint gondolnánk. Kölcsönös jóakarattal és a megegyezés készségével a két nagy szövetségi rendszert vezető hatalmak találhatnak olyan közeledési pontot, amelynek érintésével elháríthatják az összeütközések veszélyét. Eredményesen és sikeresen zárult a Szovjetunióban tett első amerikai elnöki utazás, reális szintre helyezve ezeket az eredményeket. Reális szintre azért, mert nem minden pontosan olyan, ahogyan az optika mutatja. Ha a Nixon-látogatás végén kiadott közös közleményt egybevetjük más nyugati államférfiak hasonló okmányaival, az elért megállapodások száma kétségtelenül jóval nagyobb, mint hasonló esetekben lenni szokott Csaknem minden napra jutott valamilyen fontos aláírás, nem beszélve a kétségtelenül legfontosabbról, a stratégiai nukleáris fegyverek első korlátozásáról. Azt lehet-e mondani ennek nyomán, hogy a szovjet—amerikai viszony most jobb és szilárdabb alapokon áll, mint például Moszkva és Párizs, vagy Moszkva és Bonn kapcsolata? Válaszért a kiindulóponthoz kell visszakanyarodni. Miközben az elmúlt esztendőkben Európában kialakult egy megállíthatatlan enyhülési folyamat, amely lehetővé tette a Német Szövetségi Köztársasággal az úgynevezett keleti szerződések megkötését és a biztonsági értekezlet ügyének napirendre tűzését, a szovjet— amerikai viszony a rengeteg viszontagságon át megrekedt egy bizonyos ponton. Ezt sem lehet egysíkúan és mereven szemlélni, mert ez a kapcsolat is kilépett a hidegháború szűkreszabott keretei közül, rendszeres lett az érintkezés, létrejött a „forró drót”, mégis intenzitásában hátrább volt a nemzetközi fejlődésben. Holott mindenki tudta, hogy éppen a szovjet—amerikai viszony a kulcsa a világ békéjének, a nagyobb nemzetközi veszélyek elhárításának. Talán éppen ez volt — és ez ma is — az oka a már említett lemaradásnak. Ahol a világon konfliktusok alakultak ki, közvetve a Szovjetunió és az Egyesült Államok is szembe került egymással. Annyira nyilvánvaló, hogy szinte utalni sem kell rá: példa Indokína és a Közel- Kelet. Most viszont az történt, hogy a Moszkvában aláírt megállapodásokkal a szovjet —amerikai viszony fölzárkózott az együttélési korszak általános irányzatához; fejlesztésére ugyanolyan lehetőségek nyíltak meg, mint a Szovjetunió és bármely más kapitalista ország kapcsolatában. Ez pedig nagyon lényeges eredmény, ha akár a közelmúlttal vetjük is össze. Ennek alapján ítéli meg a világsajtó csaknem egyöntetűen a közös közlemény összegezése nyomán kibontakozó jelentős előrelépést. A józan értékelés azonban soha nem lehet egysíkú, mert a tévedés nagy kockázatát hordja magában. Erre a higgadtságra éppen egy első moszkvai kommentár adta a példát. A TASZSZ szemleírója a közös közlemény első elemzésében kimondta, hogy az, amit Nixon tárgyalásai idején elértek igen sok, de nem minden. Megállapodásokat aláírni sokkal könnyebb, mint betartani, sőt következetesen végrehajtani őket. A mostani nagy remények akkor igazolódnak, ha a betűkből testet öltött eredmények is lesznek. Az indulás kétségtelenül biztató, hiszen Nixon még a Szovjetunióban volt, amikor a moszkvai megállapodás betűjének és szellemének megfelelően a NATO miniszteri értekezlete Bonnban, annyi esztendő huzavonája után végre hozzájárult az európai biztonsági értekezletet előkészítő folyamat megindításához. Az első lépés tehát azt sejteti, hogy a nyolcnapos tárgyalás eredményei gyakorlattá válhatnak. Igen, így feltételes módban, hiszen Európa bármilyen elsőrendű fontosságú is, még nem az egész világ. A szovjet—amerikai közös közleménynek van egy paszszusa, amely rávilágít a két nukleáris nagyhatalom viszonyának talán legdöntőbb problémájára. A világpolitika egyik jelenlegi kulcskérdésében, az indokínai háború ügyében a csúcstalálkozó részvevői nem tudtak közös nevezőre jutni, mert nem is juthattak. A kiindulópontjuk alapvetően eltérő. Egy olyan nagy jelentőségű közeledés, mint amilyen Moszkvában ténylegesen megtörtént, még ez sem fedheti el, hogy az Egyesült Államok imperialista háborút visel Indokínában elsősorban Vietnam népe ellen, miközben a Szovjetunió a délkelet-ázsiai népek szabadságküzdelmét támogatja, fegyverek szállításával is. Meglehet, titokban talán Nixonban volt olyan illúzió, hogy segítséget kaphat kilábalni abból a zsákutcából, amelybe elődei, de ő maga is belevitte hatalmas országát, de ha volt ilyen, törvényszerűen csalódnia kellett. A szovjet álláspont ebben az ügyben a találkozó előtt is világos volt, és az is maradt. Azért fontos ez, mert a moszkvai megállapodások jövője nagymértékben Vietnamon is múlik. Nem közvetlenül, de közvetve. Mert ha Nixon végezni tud „szenynyes háborújával”, Moszkva nyomán az eredmények még ígéretesebbek is lehetnek, mint ahogy ma látjuk őket. Várkonyi Tibor A Legfelső Tanács Elnöksége ratifikálta a szovjet—nyugatnémet szerződést Folytatódtak a magyar—kubai tárgyalások A külpolitikai helyzet KÜLÖNLEGESEN MOZGALMAS A VILÁGPOLITIKA ezekben a napokban: a szovjet—amerikai csúcstalálkozó hatása természetesen erősen érződik, de ezzel egyidejűen újabb fontos események szerepelnek a hírügynökségi telexjelentésekben. A moszkvai csúcstalálkozót üdvözölte Todor Zsivkov és Gustáv Husák. Mindketten azt hangoztatták, hogy a moszkvai tanácskozások jó alapot szolgáltatnak a nemzetközi légkör további enyhítésére. Husák egyúttal hangot adott ama meggyőződésének, hogy a csehszlovák—nyugatnémet tárgyalások „a puhatolózás szakaszából a hivatalos tárgyalások szakaszába” juthatnak. Ugyanerről a témakörről beszélt a többi között Mihail Szuszlov is a Legfelső Tanács elnökségi ülésén, és kijelentette, hogy nem rosszak a feltételek a csehszlovák—nyugatnémet viszony normalizálása szempontjából. A Legfelső Tanács Elnöksége egyhangúan ratifikálta a szovjet—nyugatnémet szerződést. Az ülésen beszélt Gromiko külügyminiszter is, egyebek között megállapította, hogy a megállapodás lehetőséget ad a két országnak a békés, kölcsönös együttműködés továbbfejlesztésére. Nyomatékkal leszögezte: a moszkvai szerződést nem lehet hamisan értelmezni, s szólt annak jelentőségéről, hogy a megállapodásban a felek az európai határok sérthetetlensége mellett foglaltak állást. A nyugat-berlini megállapodást, az előzetes tervek alapján, szombaton írja alá a négy nagyhatalom külügyminisztere. Mint az MTI bonni tudósítója jelentette, Kohl államtitkár a Rajnaparti fővárosba érkezett, s látogatásának célja, hogy a négyhatalmi megállapodással kapcsolatosan néhány kérdést tisztázzon. Bonnban olyan hírek terjedtek el, hogy az egyezményt esetleg később írják alá, erre utalt Luns NATO-főtitkár abban a nyilatkozatában, amelyet a kétnapos NATO-ülés után adott. Mindenesetre Adlers bonni kormányszóvivő „meglepőnek” nevezte Luns kijelentését, egy másik bonni állásfoglalás szerint pedig „az aláírás előkészületei folyamatban vannak”, és bár elvileg elképzelhető a késedelem, „nem biztos, hogy valóban el is húzódik” az aláírás. A NATO tagállamai a miniszteri tanács ülésén elfogadták az európai biztonsági és együttműködési értekezlet sokoldalú előkészületeinek megindítását. A NATO külügyminiszterei „kedvező fejleményeknek” nevezték a kiadott közös közleményben a legutóbbi enyhülési folyamatokat, egyúttal állást foglaltak a katonai célok, „a védelmi feladatok” ellátása mellett. A NATO-közlemény állást foglal amellett is, hogy a haderők kölcsönös és kiegyensúlyozott csökkentéséről többoldalú alapon, megfelelő előkészítés után tárgyalnak a szövetségesek, és új „puhatolózó eszmecserét” javasolnak a Szovjetuniónak. A közlemény szerint — és ez nyilvánvalóan összefügg Nixon elnök moszkvai megbeszéléseivel — ezeket a tanácskozásokat a biztonsági értekezlet előkészítésével párhuzamosan rendeznék meg. A nyugati államok között bizonyos nézeteltérések is felmerültek. Párizs a biztonsági értekezlet előkészítését korábban szeretné megkezdeni, mint a NATO-partnerek, viszont a haderőcsökkentési megbeszéléseken nem kíván részt venni. Rogers igen derűlátóan nyilatkozott e tanácskozások kilátásairól, valamint az európai biztonsági értekezlet esélyeiről. Az amerikai külügyminiszter egyébként Bonnból Varsóba utazott, ahol csatlakozott Nixon elnök kíséretéhez. Az amerikai elnök Teheránból szerda délután érkezett rövid látogatásra a lengyel fővárosba. Kádár János és Fidel Castro vezetésével tárgyalt a két küldöttség Szerdán a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának székházában folytatódtak a hivatalos magyar— kubai tárgyalások. A magyar tárgyaló delegációt Kádár János, az MSZMP KB első titkára, a kubai küldöttséget dr. Fidel Castro Ruz, a Kubai Kommunista Párt KB első titkára, a kubai forradalmi kormány elnöke vezette. A tárgyalások során kölcsönösen tájékoztatták egymást a két országban folyó szocialista építés tapasztalatairól. Behatóan foglalkoztak azokkal a feladatokkal, amelyek a két ország előtt állnak, eszmecserét folytattak a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének és elmélyítésének kérdéseiről, különös tekintettel a két testvérpárt, a két kormány és a tömegszervezetek együttműködésére, politikai, gazdasági, tudományos-technikai és kulturális kontaktusok szorosabbra vonásának teendőire. A két felet kölcsönösen érintő-érdeklő nemzetközi kérdéseket elemezve, szóba kerültek a két ország külpolitikájának homlokterében álló feladatok, tárgyaltak a szocialista országok együttműködéséről, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom akcióegységéről. A tárgyalásokat szívélyes elvtársi, meleg baráti légkör jellemezte. A kubai kormányfő kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Népköztársaság és a Kubai Köztársaság közötti kapcsolatok, a két ország népes barátságának elmélyítése, valamint a szocialista országok közötti egység és internacionalista együttműködés, a társadalmi haladás érdekében kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréséül dr. Fidel Castro Ruznak a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének gyémántokkal ékesített I. fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Taná csának elnöke szerda este az Országház Munkácsy-termében nyújtotta át. Losonczi Pál az Elnöki Tanács, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kormánya és népünk nevében tisztelettel és elvtársi barátsággal köszöntötte Fidel Castrót kitüntetése alkalmából. Hangsúlyozta: — A kitüntetéssel is kifejezésre kívánjuk juttatni őszinte nagyrabecsülésünket azért a kiemelkedő munkásságért, amelyet Fidel Castro elvtárs a kubai nép társadalmi felemelkedéséért, a magyar és a kubai nép barátságának elmélyítéséért, a szocialista országok internacionalista egységéért és együttműködéséért, az antiimperialista erők összeforrottságáért és tartós eredményeiért folytat. Kívánjuk, hogy a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága, a kubai forradalmi kormány élén végzett áldozatos munkássága újabb nagy sikereket eredményezzen a testvéri kubai népnek, annak a népnek, amely az amerikai kontinensen először vitte győzelemre a társadalmi haladás, a szocialista forradalom ügyét — mondotta Losonczi Pál, majd további sikereket, jó egészséget kívánt Fidel Castrónak. A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a kubai forradalmi kormány elnöke köszönő szavaival elmondotta: a kubai nép mély rokonszenvet és tiszteletet érez a magyar nép, a Magyar Népköztársaság pártja és kormánya iránt. Tudatában van annak, hogy Szovjet- Oroszország után közvetlenül Magyarország volt az az ország, ahol létrejött a munkáshatalom. Ismerjük kitartásukat, szilárdságukat, hősiességüket a harcban, amelyet a reakcióval, a fasizmussal szemben folytattak. Ismerjük küzdelmeiket mért, hogy győzelemre vigyék a szocializmust, azt a hősies magatartást, amellyel népük és pártjuk a legnehezebb helyzetekben is síkraszállt a győzelemért. Nagyon mély érzéseket táplálunk azok iránt a hős munkások és munkásnők iránt, akik életüket áldozták az ügyért. Emlékezünk az elnyomatásokra, és a győzelmekre is. Magyarországon véglegesen győzött a szocializmus. Nagy és nehéz próbákat álltak ki. Népünk megérti és értékeli a sikereket, amelyeket népük elért, a mi népünknek is nagyon nehéz körülmények között kellett harcolnia, hogy a szocializmus ügyét győzelemre vigye Fidel Castro végül kifejezte, hogy a továbbiakban is a kubai és a magyar nép barátságának elmélyítésén kívánnak munkálkodni, hogy harcolnak a szocializmus győzelméért, a nemzetközi munkásmozgalom egységéért, az imperializmus ellen. A kitüntetés átadásánál jelen volt Kádár János, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és a magyar, valamint a kubai delegáció tagjai. Fogadlás az Omágházban A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa szerda este fogadást adott dr. Fidel Castro Ruz tiszteletére az Országházban. Részt vettek a fogadáson a kubai kormányelnök kíséretének tagjai is. Magyar részről a fogadáson részt vett Kádár János, Losonczi Pál, Fock Jenő, Aczél György, Apró Antal, Benke Valéria, Biszku Béla, Fehér Lajos, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Óvári Miklós és Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára, továbbá a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács, a kormány számos tagja. Gromiko a ratifikálás selmntőségéről A moszkvai szerződés politikai és jogi alap a békés együttműködés fejlesztésére Moszkvából jelenti az MTI. Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke szerdán délután törvényerejű rendeletet írt alá arról, hogy a Legfelső Tanács elnöksége egyhangúlag ratifikálta a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság között 1970. augusztus 12-én aláírt szerződést. A ratifikálásról szóló okmányt Mihail Georgadze, a Legfelső Tanács elnökségének titkára is aláírta. Részt vett az ülésen Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. Ezzel szovjet részről is befejeződött az utóbbi évek egyik legfontosabb nemzetközi jogi okmányának ratifikálási eljárása, s így a szerződés a ratifikációs okmányok bonni kicserélésekor hatályba lép. A Legfelső Tanács elnökségének ülésén Andrej Gromiko külügyminiszter mondott először beszédet. A szovjet—nyugatnémet szerződés legfőbb jelentősége Gromiko szerint abban jelölhető meg, hogy „meghúzza a záróvonalat a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok hosszú feszültségi időszaka után, amit az NSZK vezető köreinek politikája idézett elő. Megteremti a szükséges politikai és jogi alapot a jószomszédság és a békés, kölcsönösen előnyös együttműködés számára a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság között, mindkét ország népeinek, az európai béke megszilárdításának érdekében.” — A szerződés — folytatta a szovjet külügyminiszter — nem ad lehetőséget semmiféle hamis értelmezésre, mert a benne foglalt célok és feladatok pontosan és világosan vannak megfogalmazva. Különleges jelentőséggel bír az a tény, hogy az okmány rögzíti a felek kötelezettségvállalását a mai európai határok tiszteletben tartásával kapcsolatban. — A háború után először ebben a szerződésben rögzítették egy nagy tőkés országgal, méghozzá a hitlerista Németország egyik jogutódjával Lengyelország nyugati határait és az NDK—NSZK közötti határokat — hangsúlyozta Gromiko. „Ennek a ténynek kétségkívül elsőrendű jelentősége