Magyar Nemzet, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-01 / 127. szám

4 A HÉT FILMJEI Lövés a lángokból Megható, lírai szovjet film a Lövés a lángokból. Fősze­replői gyerekek, akik részt vettek a fasiszták elleni harc­ban. Egy ukrajnai kisváros komszomolistái katonavona­tokat robbantanak, röpcédulát ragasztanak, állandó nyugta­lanságot támasztanak a meg­szálló németek között. Sokáig nem is tudnak tenni ellenük semmit, mert mindenkire in­kább gyanakszanak, mint az orvos lányára, a nemrég még iskoláslány Nyinára, a szépen zongorázó Váljára és a többi gyerekre. Nyinát hamarosan nagy megtiszteltetés éri: mun­kájára felfigyelt a párt, fia­tal kora ellenére őt bízzák meg a helybeli pártsejt veze­tésével. Ettől kezdve a gye­rekek kapcsolatot tartanak a partizánokkal, akcióik sikere­sebbekké, hatékonyabbakká válnak. Sokat segít munká­jukban Nyina apja is. A né­metek azonban tudomást sze­reznek a kis csoportról és ül­dözőbe veszik. Rájuk gyújtják a házat, hogy menekülés köz­ben elfogják őket, Nyina és az orvos azonban nem adja meg magát, addig tüzelnek a né­metekre, míg rájuk ég a ház. A történet hitelét doku­mentumok támasztják alá. A néző nem kételkedhet Nyina alakjának valódiságában, Nyi­na Szoszina valóban élt, ha­lála után tüntették ki a Szov­jetunió Hőse címmel. A rende­zés, A. Ivacsko és V. Kondra­­tov munkája, elsősorban Nyina alakjára koncentrál. Zavadsz­­kaja megindítóan bájos és határozott nőalakot formál, Dimitrijev orvosalakítása ro­konszenves. (k. zs.) Halott szemek tanúvallomása A krimiben a néző többnyi­re előbb értesül a bűncselek­mény következményeiről, mint előzményeiről. A feszültséget éppen az előzmények felderí­tése szolgáltatja. Ebben a csehszlovák filmben, amelyet Zdenek Vesely és Jan Brabe­­nec A bearanyozott rács című regénye nyomán Óta Fuka ké­szített, fordított a helyzet. A történet arról szól, hogyan válik valaki gyilkossá. A film csaknem teljes egészében a közelgő bűncselekmény moti­vációja, így azután a tett ma­ga már nem lep meg, sőt feszültséget sem kelt. Az pe­dig, hogy a tettes megbűnhő­dik majd, noha a nyomozást majdnem „megússza”, ugyan­csak természetes. A krimikben az igazságot mindig érvényesí­tik. Enél­kül becsületes krimi­szerző hozzá sem fog a mun­kához. Horacek professzor már a film legelején unja öregedő felesé­gét, viszont hálával tartozik neki anyagi jólétéért, tekinté­lyes pozíciójáért. Az asszony nagybátyja nyugalmazott de­ int­ ­ektív, nem szíveli az ellen­szenves professzort. Olyannyi­ra utálja, hogy a nyugdíjazás következtében megnövekedett szabad idejét a professzor megfigyelésére használja fel. S nem hiába. Némi baráti rendőri segítséggel kideríti ugyanis, hogy a férjnek szere­tője van, s ezt, figyelmesen, közli is a megcsalt asszonnyal. Horacekné lelkét természete­sen feldúlja az információ. A házaspár életében sűrűsödnek a kellemetlen jelenetek. Egy gázolás alkalmával a sértett asszony kompromittáló bizo­nyítékot készít férje ellen. A házaspár kapcsolata egyre romlik. A néző pedig már csak a döntő pillanatot várja, amelynek eljövetele felől nem lehet kétsége. S mivel a vég­kifejlet csaknem másfél órán keresztül várat magára, de senkit nem tesz különösebben kíváncsivá, a Halott szemek tanúvallomása meglehetősen unalmas filmmé kerekedik, noha jól rendezett, jól ját­szott, megoldásában színvona­las munka­ v.­a. Attalai Gábor textilmunkái a Kulturális Kapcsolatok kiállítótermében Textilművészetünk néhány esztendeje tapasztalható, s immár kiállítások sorozatával illusztrálható megújulása két forrásból táplálkozik. Az első — és talán a régebbi — a fes­tők „belépése” a tervezők, a textillel foglalkozók közé. A másik, s nem kevésbé jelen­tős: azoknak az újításoknak, kísérleteknek a sorozata, ame­lyek az új anyagok, s az álta­luk adott lehetőségek kitapasz­talásával igyekeztek bővíteni a falikárpitok alkalmazási körét, illetve a textilművészet eszköz­tárát, formáinak új tartalmi kifejezésbeli tartományok meghódítására serkentő vilá­gát. A két esztendeje megrende­zett I. szombathelyi textil­­biennálé, valamint közvetlen elődei, az 1968-as és az 1969- es textilfalikép bemutatók már világosan körvonalazták ezt a két, eszközeiben külön­böző, ám céljában — a tex­tilművészet újjáalakításában, hatókörének szélesítésében — konzekvensen egymást támo­gató utat. Folytatásuk, az az­óta rendezett egyéni tárlatok sorozata pedig világosan el­árulta, hogy a bennük meg­mutatott törekvések követke­zetesen érvényesülnek a textil­­tervezés mindkét ágának fej­lődésében. Lieber Éva munkái­nak sorozata, valamint Attalai Gábor filmkompozícióinak most megnyílt tárlata arról győzhet meg, hogy ez a folyamat nem csupán töretlen, de mindkét ágán felfelé ível. Nem kétséges ugyanis, hogy Attalai Gábor egységes képet mutató kiállításának követke­zetes lépései nagymértékben a felhasznált anyag, a filc funk­cióinak és lehetőségeinek meg­értéséből és teljes kihasználá­sából adódnak. Abból, hogy Attalai fölismerte: még egy­szerűbben kell dolgoznia, mint két-három esztendeje, kísérle­teinek kezdetén, még jobban át kell engednie magát az anyag­nak, még teljesebben meg kell érteni törvényeit. A szombat­­helyi textilbiennálén bemuta­tott — s most is kiállított — laza esésű, vörös filcből kivá­gott és összevarrt munkája ugyanis azt tanúsítja, hogy At­talai kísérleteinek kezdetén még nem bízott eléggé anyagá­nak természetében, s úgy vél­te, bonyolult szabással és fé­­lig-meddig mesterséges feszült­séget teremtő összevarrással kell segítenie a ritmus kiala­kulását. Ez az erőfeszítés fölösleges volt. Legalábbis erről tanús­kodnak azóta keletkezett, s e korai elődjük mellett felsora­koztatott újabb filcer. Bennük már nincs egyéb, mint néhány, az anyag felületét megbontó, biztos vonalú, egyenes hasítás. A többi „a gravitáció dolga” — a nagyméretű filclapok ugyanis, természetesen, válto­zatos formákat képezve hajol­­nak-fordulnak ki saját súlyuk­nál fogva a síkból, izgalmas plaszticitást, változatos térbe­li elhelyezkedést biztosítva minden részletüknek, vala­mennyi — a vágásokkal felsza­badított — pontjuknak. A véletlen terme tehát Atta­lai „szerzőtársa” ezekben a filckompozíciókban? Erről nyilvánvalóan nincs szó, hisz az anyag bevágásai tőle ered­nek, s nyilvánvalóan úgy ej­tette őket, hogy tudta, mi lesz az eredménye mozdulatának. S persze, hogy nem bízza a vélet­lenre a felfüggesztett mű esé­sét sem: úgy rendezi el őket tartórúdjaikon, hogy az anyag pontosan elképzelései szerint vessen hurkot, s forduljon ki, vagy be, önsúlyától lehúzva. Az anyaggal folytatott mani­puláció másik lehetőségét a változatos formákban össze­varrt, felhajtogatott, összecsa­vart, majd felfüggesztett, illet­ve posztamensre állított filc­csíkok mutatják. Csoportjuk elsősorban ritmus adta feszült­ségeivel hat, illetve az össze­csavart filcek eltérő színeinek formai-árnyalati „összeütközé­seivel”. Körük azonban, akárcsak a bevágásokkal alakított lapoké, természetesen nem meríti ki az alakítás minden variációját. Utat, egy-egy lehetőséget mu­tat csupán, mintegy kezdete­ként a filckárpitokkal folyta­tott, s bizonnyal még hosszú ideig folyó kísérletsorak. h. gy. -----------Magyar Nemzet-------------------------------­ Petőfi francia népszerűsítője „Évek óta csaknem kirekesz­tőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, minden­napi kenyerem, a francia for­radalmak története” — ezt Pe­tőfi Sándor írta, s ugyanő franciaságáért és forradalmi­­ságáért többre becsülte Bé­­ranger-t, mint az iroda­lomtörténészek. Az 1789-es forradalom radikális, jako­binus republikanizmusáért lel­kesedett, 1848-ban Lajos Fü­­löp király elűzetését üdvö­zölte. A franciák legpuri­tánabb forradalmiságát vallot­ta magáénak, tehát nem vé­letlen, hogy Petőfi leglelke­sebb francia népszerűsítője, az 1789-es zászló mocsoktalansá­­gának egyik védelmezője lett. Charles-Louis Chassin, ak­i eredményes népszerűsítő volt a maga idejéb­en, jóllehet ne­vét ma már feledés borítja. A maga idejében többször feltűnt hazájának nyilvánossá­ga előtt, Magy­arországon meg jóval később is — csak éppen másnak ismerték ott, meg itt. Nálunk csak magyar kapcso­latait emelték ki. Ezek a kapcsolatok valóban jelentősek voltak Chassin éle­tében, de elválaszthatatlanok forradalmiságától: ebből ered­tek. S a harmincas években, amikor magyar kutatók fi­gyelme behatóan irányult reá (két egyetemi kötet is, egy sze­gedi meg egy debreceni fog­lalkozott az életművével), kapcsolatainak, magyarbarát írásainak felidézésével látha­tóan a francia közvélemény­ben próbáltak rokonszenvet ébreszteni Magyarország iránt, ámde, a hivatalos magyar irányzatnak megfelelve, Chas­sin forradalmiságán igyekez­tek átsiklani. Pedig enélkül magyar kapcsolatai nem is érthetőek, és e kapcsolatok ad­ták meg logikáját további élet­útjának is, amely­­ a Párizsi Kommünhöz vezetett. Monográfia Hunyadi Jánosról Charles-Louis Chassin tör­ténetíró volt. Volteriánus apa é­s bigott anya fiaként, az előb­binek eszméivel telítve, tizen­hét éves korában szülővárosá­ból, Nantes-ból Párizsba in­dult tanulni. „1848. szeptem­berében érkeztem a fővárosba, a falak még őrizték a júniusi golyózápor nyomát, ez olyan hatással volt rám, amit soha­sem fogok elfelejteni” — írja önéletrajzi elbeszélésében. Belső fejlődésének következő szakasza, Jules Michelet óráit hallgatja, a nagy történészt, aki a nemzeti történelemnek és a népi forradalomnak nem­csak enciklopédikus króniká­sa, hanem költői ihletésű hir­detője is volt, órái valóságos forradalmi gyűlésekké váltak. Amikor a bonapartista állam­­hatalom betiltotta Michelet előadásait, akkor lépett Chas­sin először a nyilvánosság elé. Tiltakozó beadványt intézett a parlamenthez a tanszabad­ság megsértése miatt, majd éles polémiát folytatott a kor­mánysajtóval, még kétheti fogságot is el kellett szenved­nie: az állam biztonsága elle­ni összeesküvéssel vádolták. Jóllehet szabadulása után több lap szinte versengve közölte írásait, lassan-lassan az im­már császári kormány nyomá­sa kerekedik felül, és Charles- Louis Chassin neve eltűnik a sajtóból. Könyv írásába fog és egyre keményebb forradalmi meggyőződésének megfelelő témát választ. Hunyadi János­ról ír monográfiát, először a Revue de Paris című folyó­iratba, majd könyvalakban is kiadatja. Petőfi-életrajz fordításokkal Mi vezette a magyar témá­hoz? Az 1848—1849 után Pá­rizsba emigrált magyarok kö­zül többekkel megismerke­dett­ beszélgetésük, s az az ál­talános nimbusz, mely a ma­gyar forradalmat övezte, azt a meggyőződést keltette Chas­­sinben, hogy magyarnak és forradalmárnak lenni ugyan­az. (Tudjuk, Petőfi ugyanígy vélekedett a franciákról.) S minthogy a hivatalos források révén az osztrák tájékoztatás, a magyar forradalom becs­mérlése jutott el a közvéle­ményhez, Chassin, a forradal­mak lelkes híve elhatározta, hogy az igazság feltárásával megtisztítja a magyar 1848— 1849 emlékét a reászórt rágal­maktól. Távoli múlt témájával kezdte, majd ezt kiegészítette a magyarok szelleméről és hi­vatásáról írt tanulmányával, így jelent meg 1855-ben Hu­nyadiról szóló könyve. Majd, további történeti munkáinak sorában 1860-ban az a kötete, amely ezt a címet viselte: Pe­tőfi Sándor, a magyar forra­dalom költője. Korrajz, élet­rajz és fordításgyűjtemény egyben. Nem az első francia nyelvű bemutatása volt Pető­finek: 1851-től kezdve tanul­mányok foglalkoztak vele, for­dították is verseit, de önálló francia kötetet csak Chassin szentelt neki, s ez nemcsak ter­jedelménél fogva (360 oldal), hanem gazdag környezetrajzá­­val, színes tartalmával és fő­ként egységes gondolatvilágá­val is, jelentőségben az összes többit meghaladta. Aki ennyi munkát és lelke­sedést szentel egy költőnek, annak nemcsak addigi útját határozza ez meg, hanem to­vábbi életszakaszát is döntően befolyásolja e munkájának él­ménye. Chassin, aki forradal­márként jutott el Petőfihez, a magyar költő eszméivel és pél­dájával megtermékenyülve folytatta forradalmár­ útját. A világszabadság harcosa Ugyanabban az évben, ami­kor Petőfiről szóló könyve megjelent, 1860-ban, a csá­szári kormány egyik miniszte­rének, Pessigny hercegnek egy nyilatkozatára, a szólásszabad­ság hangoztatására hivatkozva, lapengedélyt követelt, majd miután választ nem kapott, éles sajtóvitát kezdeményezett, de ismét elnémították a napi­sajtóban, mire ismét könyv­ben írta meg gondolatait. A forradalom szelleme címmel hazája 1789-es forradalmára tekintve folytatja azt, amit az 1848—1849-es magyar forra­dalommal kapcsolatosan kez­dett­ emlékét, történetét meg­tisztítani a reakció rágalmai­tól. De nemcsak újabb témájá­hoz merített saját magyar pél­dájából, hanem magatartásá­ban is követte hősét: Petőfit. Abban, hogy eszméiért tettei­vel is helyt álljon, és hogy vezércsillaga a világszabadság legyen, ötvenezer francia alá­írását gyűjti, az 1865-ben meg­gyilkolt amerikai elnök, Lin­coln emlékének, a szabadság bajnokának megörökítésére. Két évre rá részt vesz azon a genfi kongresszuson, am­ely Garibaldinak kezdeményezésé­re ült össze, hogy hadat üzen­jen a pápai államnak, bevá­lasztják a kongresszus veze­tőségébe. A francia császár­ság ellen folytat kérlelhetetlen sajtóharcot 1868-ban. Az elsők közt van 1870-ben, akik részt vesznek a köztársaság kikiáltá­sában, majd — a fegyverrel harcba induló Petőfi példájára, nem vezérként, hanem a har­colók sorában — a Párizsi Kommün védői közt küzd egy zászlóalj élén és mint kerü­leti biztos. Fennmaradt az a mondása, amelyet a megadást mérlegelő Trochu tábornok­nak kiáltott oda: „Azt mond­ja ön, hogy értelmetlenül ál­dozzuk fel magunkat? Vigyáz­zon, nehogy ön legyen kényte­len bennünket megölni. Jobb egy porosz golyótól meghalni, mint egy francia golyótól.” A kommün bukása után börtönbe vetik, majd szabadu­lása után az orosz forradalmi demokratákkal kerül kapcso­latba és Nyekraszov lapjának lesz párizsi levelezője. Köny­veiben megalkuvás nélkül folytatja régi harcát, a forra­dalmak emlékét megtisztítani a rágalmaktól. 1901-ben bekövet­kezett halála előtti utolsó évek­ben még megírja az 1789-es forradalom dokumentumait feltáró újabb terjedelmes könyvsorozatát, és megéri még magyar barátainak háláját is. Tudományos Akadémiánkkal megvétetik Chassin és az egy­kori párizsi magyar emigráció levelezését (benne Kossuth, Klapka, Szemere Bertalan és mások leveleit), ami anyagi gondjaitól mentesíti Charles- Louis Chassint. Charles-Louis Chassin nem tudott magyarul. Első infor­mációit a magyar forradalom költőjéről mesterétől, Miche­­let-től kapta, aki állítólag ma­ga is készült Petőfiről írni. A magyar emigránsok is lelkesen ellátták anyaggal. Történel­münkből a legtöbb adatot Irá­nyi Dánieltől kapta, Petőfiről pedig Teleki Sándornak, a köl­tő „vad gróf”-jának angol szü­letésű felesége tájékoztatta. Levelezésükben még egy név bukkan fel: Jámbor Pál neve. Ma már őróla is­­kevesen tudt­­ak, pedig akkoriban Hiador néven népszerű költő volt. S verseinél is többet adott iro­dalmunknak- Chassinnek se­gített Petőfit népszerűsíteni, majd hazatérvén, ő volt az, aki barátjának, Madách Imré­nek drámakéziratát átadta Arany Jánosnak, s ezzel lehe­tővé tette Az ember tragédiá­jának a megjelenését. Radó György Tanácskozás Budapest közművelődéséről Szerdán a Fővárosi Művelő­dési Házban a budapesti mű­velődési otthonok vezetői meg­vitatták az időszerű népműve­lési feladatokat. Drucker Ti­bor, a Fővárosi Művelődési Ház igazgatója vitaindító elő­adásában elmondotta, hogy ta­valy több mint nyolcmillióan keresték fel a budapesti mű­velődési házakat, ötmillióval többen, mint 1963-ban. Hang­súlyozták: a művelődési ott­honoknak továbbra is fő cél­juk a munkások fokozottabb bevonása a kulturális életbe, és körültekintőbben kell fog­lalkozni az ifjúsággal. Simon László, a Szakszerve­zetek Budapesti Tanácsának osztályvezetője a művelődési otthonok és a szocialista bk­­ gádok kapcsolatáról beszélt, és beszámolt arról, hogy a fővá­rosban jelenleg a körülbelül 20 ezer szocialista brigádnak több mint hetven százaléka rendszeresen részt vesz vala­milyen oktatási formában. Koppenhágában, az Egész­ségügyi Világszervezet európai regionális irodájában a közel­jövőben kerül sor Erdélyi Eta festőművész hat négyzetméte­res gobelinjének átadására. A modern ornamentikával át­szőtt, figurális falikárpit té­mája az egészséges ember; a lilás-vörös színhatású gobelin a magyar egészségügy aján­déka a WHO koppenhágai pa­lotája számára. .Csütörtök, 1972. június 1. Dózsa-emlékkiállítás a Hadtörténeti Múzeumban Dózsa György születésének 500. évfordulója alkalmából szerda délután emlékkiállítás nyílt meg az Országos Hadtör­téneti Múzeumban. Harsányi János alezredes, a múzeum parancsnoka köszöntötte a vendégeket, majd Halász An­tal ezredes, a Magyar Nép­hadsereg agitációs és propa­ganda csoportfőnöke mondott megnyitót. A július végéig nyitva tartó kiállítás megtekinthető hét­köznapokon — hétfő kivételé­vel — reggel 9-től 17 óráig, vasár- és ünnepnapokon 10-től 13 óráig. NAPLÓ I­­,infM*1 Szerdán a Fészek Művész­klubban dr. Simó Jenő műve­lődésügyi miniszterhelyettes az ünnepi könyvhét hagyomá­nyos eseményeként a könyv­kiadók és könyvterjesztők 53 kiemelkedően jól dolgozó mun­katársának átadta a „Szocia­lista kultúráért” kitüntetést. A „Kiváló dolgozó” jelvényt 26-an, a miniszteri dicséretet 38-an kapták meg. Az ünnep­ségen Ny. A. Sibik, az Ukrán Állami Sajtóbizottság elnök­­helyettese az ukrán—magyar közös kiadásban elért ered­mények elismeréseként okle­velet nyújtott át az Európa, a Kossuth, a Magvető és a Móra Könyvkiadó vezetőinek.­­S. Veres Péter irodalmi napo­kat rendeznek Balmazújváros­ban június 4-én, és 5-én. Fel­avatják Veres Péter szobrát — Somogyi Árpád munkáját —, emléktáblát lepleznek le, va­lamint országos tanácskozáson vitatják meg a Hazafias Nép­front kulturális terveit. •1. Garamvölgyi József műve­lődésügyi miniszterhelyettes szerdán Prágába utazott a bu­dapesti Operaház díszelőadá­sára. Szerda este , az Operaház társulata Bartók három szín­padi művét mutatta be a Prá­gai tavaszon.­ Göran Gentele, a New York-i Metropolitan igazgatója beje­lentette, hogy 1973 januárjá­ban megnyitják a Lincoln Center területén a „Piccolo Met”-et. A kamaraoperában 299 nézőhely lesz, műsorán fő­képpen mai művek szerepel­nek.­ Jászberényben szerdán ün­nepi hangversennyel befeje­ződtek a Székely Mihály zenei napok. A zárókoncerten a debreceni MÁV szimfonikusok zenekara, és a debreceni Ko­­dály-kórus Gulyás György ve­zényletével, az Operaház mű­vészeinek közreműködésével Haydn Évszakok című orató­riumát adta elő.­­ A berni Stadttheater szep­temberben — Svájcban először — bemutatja Mozart Lucio Silla című ifjúkori operáját. Ugyancsak Svájcban első ízben hangzik el Verdi Tiffelio című operája az őszi évadban. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Nincs előadás. — Erkel Színház: A Richter-hang­verseny elmarad! — Nemzeti Szín­ház: Amphitryon. — Kényeskedők (7) — Katona József Színház: Ahogy szeretsz (7) — Madách Színház: Sosem lehet tudni (7) — Madách Kamara Színház: A mizantróp (7) — Vígszínház: Bel­la (V. bérl. 6.) (7) — Pesti Szín­ház: Nagyvizit (IV. bérl. 4.) (7) — Thália Színház: Ramajana (7) — József Attila Színház: Figaro há­zassága (7) — Fővárosi Operett­színház: Sybil (7) — Vidám Szín­pad: A szülő is ember (fél 8) — Kamara Varieté: Humor-Express (du. 6 és fél 9) — Fővárosi Nagy­cirkusz: Ujjé a Ligetben! (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Aki néző akar lenni (fél 9) — Állami Báb­színház : Aladdin csodalámpája (du. 3) — Huszonötödik Színház: Szerelmem, Elektra (8) — Zene­­akadémia: Intézeti hangv. Tóth Zoltán brácsaestje (Kisterem, fél 7).

Next