Magyar Nemzet, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-01 / 179. szám

­ Nép és terv A hagyományokat és a ha­ladó mozgalmakat tisztelő Sopronban idézte beszélgeté­sünkben a város egyik je­les vezetője Széchenyi István szavait. „Az okos férfi nem alapítja létét a vak véletlen­re, hanem esze által paran­csol a véletlennek: gondos­kodik előre a lehető szükség­ről és minden ínségnek ele­jét veszi.” Több mint száz esztendővel ezelőtt hangzot­tak el ezek a szavak. Mi ad időszerűséget a Széchenyi fogalmazta megál­lapításnak, amelyben az elő­relátás, a helyzetfelmérés, elemzés és realitásszemlélet, a jövendő is megfogalmazó­dik? A tanácsok már készülnek a következő év terveinek ki­munkálására. Ez az egyik. A másik: egy évforduló. Minden különösebb for­maság, külsőség nélkül ma ünnepeljük negyedszázados évfordulóját a tervgazdálko­dás bevezetésének. Huszonöt évvel ezelőtt kezdődött ha­zánkban a hároméves terv­ben lefektetett feladatok megvalósítása. Munkások, parasztok, értelmiségiek 194­7. augusztus elsején a jobb jö­vő reményében bízva, a ha­za és a maguk javára újult erővel fogtak munkához a gyárakban, tervezőintéze­tekben, építőipari munkahe­lyeken, az irodákban és ké­sőbb a mezőgazdasági üze­mekben. A nagy igyekezet, a szor­galmas, becsületes munka — az első hároméves terv — meghozta gyümölcseit és a Magyar Népköztársaság nemzetközi méretekben is számottevő sikereket ért el. Ezek az eredmények elkáp­ráztatták az akkori vezető­ket, akik azóta a történelem süllyesztőjébe kerültek. Még jól emlékezik az idő­sebb korosztály a „nadrág­szíj behúzásának” időszaká­ra, amikor a dolgozók élet­­színvonala kárára a realitá­sokkal nem törődő tervezők többet kiváltak a munká­soktól, parasztoktól és értel­miségiektől, de ez a több meghaladta az erőket, lehe­tőségeket és a „megfejelt” terv zsákutcába vitte a nép­gazdaságot. Jól emlékezünk még az ország akkori nehéz helyzetére és arra is, milyen erőfeszítéseket tett a Magyar Szocialista Munkáspárt — az ország vezető ereje —, hogy visszavezesse a gazdaságot a helyes útra és a hazára fény derüljön. A dolgozók életszínvonala emelkedjék a tervek valóra váltása révén. A magyar történelem fé­nyes lapjaira kívánkozik az a helyes politika, tervgazdál­kodás, irányítás, amelyet a párt végez immár másfél év­tizede és a fel nem mérhető segítség, amelyet hazánk kap elsősorban a Szovjetuniótól és a szocialista országoktól az együttműködés keretében. Az eltelt tizenöt esztendő sok — nemzetközileg is nyil­vántartott — sikere bizonyít­ja: a szilárd alapokon nyug­vó tervgazdálkodás, a helyes politika, a feladatok követ­kezetes megoldása — milyen eredményekhez vezet. Csak a legutóbbi másfél esztendő sikereit említjük. Az elmúlt évben népgazdaságunk sike­resen valósította meg a ne­gyedik ötéves terv első esz­tendejének feladatait, ugyan­ezt mondhatjuk az idei első félévről is. A X. pártkong­resszus határozatain nyugvó ötéves népgazdasági terv, az országgyűlésen elmúlt évben jóváhagyott kormányprog­ram további tettekre, haté­konyabb munkára serkent mindenkit és a jövő távlatait nyitja meg a tízmilliós ma­gyarság számára. Reális-e a negyedik ötéves népgazdasági terv, jó-e a kormányprogram? Sok he­lyen felvetődik ez a kérdés. Egyik mérnökközgazdász is­merősömben is felmerült a saját tervezési munkája kap­csán. Az illető reálisan ítéli meg a jelent, látja a min­dennapi élet fonákságait, a tervektől eltérő torzulásokat, gondokat, túlkapásokat. A sok jó és tiszteletreméltó eredmény ellenére a közvé­lemény nem helyesli, ha a népgazdasági érdeket sem­mibe véve, az egyéni és a csoportérdek érvényesül , például egy kisvárosban, amikor toronyházat emelnek, hogy valakinek nagyobb le­gyen a „rangja”. Pózolás, ha kis városban a lakásépítés terhére impozáns uszodát építenek, de évek óta egyet­len versenyzőt nem tudtak nevelni a magyar sportnak. A Hazafias Népfront Borsod megyei titkára joggal bírál­ta azt a termelőszövetkeze­tet, amely állami támogatás­sal szarvasmarha-istállót épített, de egyetlen szarvas­­marha nincsen benne. A közélet sűrűjében tevé­kenykedő újságíró lelkiisme­rete tiltakozik az olyan igaz­gatói cinikus, hetyke megfo­galmazás ellen is, amikor az illető úgy vélekedik: „Nem kell dramatizálni a deficitet, majd csak lesz valahogyan.” Az ilyen vezető abban bízik, hogy az állam majd mindvé­gig támogatja, mások zsebé­ből kiveszi és átáramoltatja a százezreket és milliókat. Munkások, parasztok, ér­telmiségiek elítélik ezt a ma­gatartást, amely szöges el­lentétben áll a szocialista szemlélettel, a tervgazdálko­dással, azokkal a határoza­tokkal, amelyeket a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa hozott, a párt Központi Bizottsága elmúlt évi decemberi határozatában is megfogalmazott. A tervgazdálkodás negyed­­százados jubileuma jó alka­lom arra, hogy az eredmé­nyeket, hazánk fejlődését felsorakoztassuk, a tapaszta­latokat elemezzük és a fel­adatokról szóljunk. A Ma­gyar Népköztársaság jelene biztató, jövője reményteljes. A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsában való rész­vételünk több mint két év­tizeddel ezelőtt új távlatokat nyitott meg fejlődésünkben. Távlati tervezésünk szilárd alapja a KGST-országok XXV. ülésén elfogadott komplex program, valamint a legutóbbi, moszkvai XXVI. tanácskozáson elhatározott feladatok sora. Fock Jenő, a kormány elnöke ezzel kap­csolatban mondotta: „Meg­győződésem, hogy a részegy­ség- és alkatrészgyártás sza­kosítása elsőrendű feltétele a gyorsabb műszaki haladás­nak.” A dinamikus műszaki fej­lődés szerves része a terv­­gazdálkodásnak, hazánk és a szocialista tábor további si­kereinek. Vig István Mi Magyar Vinzor :Sig­A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • A sokoldalú együttműködésről és nemzetközi kérdésekről tanácskoztak a Krímben a testvérpártok vezetői A külpolitikai helyzet A SZOVJET-AMERIKAI kereskedelmi vegyes bizottság első ülésszakán részt vevő Peterson kereskedelemügyi minisz­tert fogadta Leonyid Brezsnyev. Amint a TASZSZ hírügynök­ség jelentette, a két ország gazdasági kapcsolatairól konstruk­tív légkörben folyt le a megbeszélés. Peterson július 20-a óta tartózkodik Moszkvában, mint az amerikai kormányküldöttség vezetője. A kereskedelmi vegyes bizottság létrehozását Brezsnyev és Nixon moszkvai tárgyalása idején határozták el azzal a céllal, hogy előmozdítsák a két ország kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatainak fejlesz­tését. A moszkvai csúcstalálkozó idején számos kereskedelmi vonatkozású kérdést nyitva hagytak, így jelenleg a vegyes bi­zottság tanácskozik egy általános kereskedelmi egyezmény megkötéséről, beleértve a legnagyobb kedvezmény elvének kölcsönös megadását. Az a viszonylag rövid idő, amely Nixon látogatása óta el­telt, már eddig is több jelentős eredményt hozott, így még Peterson utazását megelőzően Washingtonban három évre szóló szerződést írtak alá, amely szerint a Szovjetunió nagy mennyiségű gabonát vásárol az Egyesült Államoktól. Ezzel egyidőben a szovjet fővárosban parafálták a két ország tudo­mányos-műszaki együttműködési vegyes bizottságának létre­hozását elhatározó szerződést. A moszkvai csúcstalálkozón aláírt nagy fontosságú SALT- megállapodást éppen ezekben a napokban ratifikálja a Szov­jetunió. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa véleményezés céljá­ból a tanács külügyi bizottságai elé utalta a rakétaelhárító rendszer korlátozásáról kötött szovjet—amerikai szerződést. Az európai realitások végleges elismerése után jelent fontos állomást a Helsinkiben ma megkezdődött finn—NDK tárgyalás a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. A Die Welt, amely a nyugatnémet jobboldalt képviseli, a helsinki megbeszéléseket úgy tünteti fel, mintha­ ezek zavarólag hatnának a két német állam közti általános szerződés megkötésére. Kommentárjára az a tény adott alkalmat, hogy szerdán ismét találkozik Kohl, az NDK és Bahr, az NSZK államtitkára. Az Izvesztyija a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok fejlődé­sét vázolja a két ország között megkötött szerződés ratifiká­lása előtt és az azóta eltelt időszakban. A cikk szerzője rámu­tat arra, hogy mindkét ország és egész Európa számára több előnyt biztosít, ha együttesen aknázzák ki azokat az óriási lehe­tőségeket, amelyek a Szovjetunió és az NSZK ipari-gazdasági potenciáljában rejlenek. A szovjet—nyugatnémet szerződés aláírása után megkötötték a hosszú lejáratú gazdasági egyez­ményt, s kirajzolódnak az együttműködés magasabb formájá­nak lehetőségei: a termelési kooperáció, nyugatnémet cégek részvétele a Szovjetunióban levő hasznos ásványi kincsek ki­termelésében, és az ezzel kapcsolatos új ipari komplexumok megteremtésében — állapítja meg az Izvesztyija. A szovjet ipartelepítési politikáról egyébként lapunk harmadik oldalán önálló cikkben adunk tájékoztatást. A nemzetközi élet egyéb eseményei közül továbbra is foko­zott figyelem irányul Indokínára és a Közel-Keletre. Az ame­rikai légierő a hét végén ismét bombázta a VDK területét. Hanoiban az öntözési és vízgazdálkodási miniszterhelyettes ismertette a gátak négy hónapja tartó és egyre fokozódó bom­bázásainak tényeit. Az újabb támadások már csak azért is súlyos veszélyt jelentenek, mert a múlt héten több napon át esett az eső, ennek következtében a hegyekből lezúduló víz­tömeg felduzzasztotta a deltavidék folyóit és csatornáit. Szadat egyiptomi elnök hétfőn tanácsadói kíséretével meg­érkezett a líbiai Tobrukba, ahol Kadhafi elnökkel folytat kon­zultációt. A tárgyalások homlokterében a két ország teljes egyesítésének a kérdése áll, amelyet Kadhafi februárban java­solt és akkor Szadat több hónapos gondolkodási időt kért. Kommunista és munkáspártok vezetőinek baráti találkozója Moszkvából jelenti a TASZSZ. A Krímben 1972. július 31-én találkozót tartottak a szocialis­ta országok kommunista és munkáspártjainak vezetői, akik rövid üdülésre érkeztek a Szovjetunióba. A találkozón részt vett: To­dor Zsivkov, a Bolgár KP Központi Bizottságának első titkára, az Államtanács elnöke, Gustáv Husak, a CSKP KB főtitkára, Edward derek, a LEMP KB első titkára, Kádár János, az MSZMP KB első tit­kára, Jumzsagim­ Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkára, a Miniszter­tanács elnöke, Erich Honecker, az NSZKP KB első titkára, Nicolae Ceausescu, az RKP fő­titkára, az Államtanács elnöke, Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Pod­­gornir, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Leg­felső Tanács Elnökségének el­nöke. A találkozó során gyümöl­csöző véleménycserét folytat­tak a szocialista és a kommu­nista építés menetéről és a szo­cialista államok sokoldalú együttműködésének további fejlesztéséről. Megvitatták to­vábbá az időszerű nemzetközi kérdéseket. A kommunista és munkás­pártok vezetőinek találkozóján megmutatkoztt a teljes kölcsö­nös megértés és a nézetek egy­sége minden megvitatott kér­désben. A találkozó szívélyes, baráti hangulatban folyt le. A találkozón részt vett még: Katusev, az SZKP KB titkára, Gromiko és Ruszakov, az SZKP KB tagjai, Blatov, az SZKP KB felelős munkatársa, Frelek, a LEMP KB titkársá­gának tagja, Balev, a BKP KB tagja, Mitea, az RKP KB tagja, Eberlein, az NSZEP Központi Revíziós Bizottságának tagja. Az SZKP Központi Bizott­sága ebédet adott a találkozó résztvevőinek tiszteletére. Brezsnyev fogadta Petersont Moszkvából jelenti a TASZSZ­ Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára vasárnap a Krímben fo­gadta Peter Peterson amerikai kereskedelemügyi minisztert. ­ A KNDK támogatja a „koreai kérdés” ENSZ-vitáját Phenjanból jelenti a TASZSZ. A KNDK kormánya nyilatko­zatban támogatja számos ál­lam ENSZ-képviseletér­ek azt az indítványát, hogy a köz­gyűlés küszöbönálló üléssza­kának napirendjére vegyék fel „A Korea mielőbbi békés új­raegyesítését elősegítő feltéte­lek megteremtéséről” szóló pontot. A kormánynyilatkozat hangsúlyozza, e napirendi pont megvitatásához meg kell hív­ni a KNDK — mint közvetle­nül érdekelt fél — képviselő­jét. A szóban forgó indítványt a Kínai Népköztársaság és 16 el nem kötelezett ország készí­tette el. Az AFP New York-i jelentése szerint szombaton a Szovjetunió és a szocialista or­szágok csoportja is bejelentet­te csatlakozását az indítvány­hoz.­­ A KNDK kormányának vé­leménye szerint e kérdés meg­vitatása alapján az ENSZ-nek meg kell szüntetnie a „Korea békés egyesítésére és újjáépí­tésére alakult” ENSZ-bizott­­ság tevékenységét, intézkedé­seket kell foganatosítania a külföldi csapatok Dél-Koreá­­ból való kivonására, hogy biz­tosítani tudják a tartós békét Koreában és megvalósítható legyen a koreai nép nemzeti egysége. Ezek és más hasonló intézkedések kedvező feltéte­leket teremtenek ahhoz, hogy az Észak- és Dél-Korea közöt­ti kapcsolatok és csere útjára lépett észak- és dél-koreai néző harcolhasson az ország békés egyesítéséért és ugyan­akkor jó távlatokat nyitnak a béke ügye számára Ázsiában és az egész világon — hang­zik a nyilatkozat. a kereskedelmi kérdésekkel foglalkozó szovjet—amerikai bizottság első ülésszakán részt vevő amerikai kormánykül­döttség vezetőjét. A bizottságot a szovjet ve­zetők és Nixon amerikai elnök májusi tárgyalásainak ered­ményeképpen hozták létre. A megbeszélés során meg­vitatták a két ország kereske­delmi és gazdasági kapcsola­tainak számos kérdését. Tárgy­szerű, konstruktív légkörben ment végbe a megbeszélés. Finn—NDK tárgyalások a diplomáciai kapcsolatfelvételről Helsinkiből jelenti a TASZSZ: Helsinkiben a kormányépület tárgyalótermében hétfőn nagy­követi szinten megkezdődtek a finn—NDK tárgyalások a dip­lomáciai kapcsolatok felvételé­ről. A tárgyalások elkezdését Finnország javasolta július 10-én. Az ADN jelentése szerint Kurt Nier nagykövet — aki egyúttal az NDK külügymi­nisztériuma észak-európai osz­tályának vezetője — vasárnap este érkezett Helsinkibe. A tárgyalásokat Finnország kép­viseletében Gustafsson nagy­követ vezeti. Az ADN jelentette. A baráti légkörben megtartott első ta­nácskozáson a két küldöttség megállapodott abban, hogy to­vábbi tárgyalásokat folytatnak. Este Richard Tettermann, a finn külügyminisztérium ál­lamtitkára baráti megbeszélé­sen fogadta Kurt Nier nagykö­vetet, az NDK küldöttségének vezetőjét Sajtókonferencia Hanoiban A VDK gátrendszereinek bombázása tízmillió ember biztonságát lenyeleti A TASZSZ hanoi jelentése szerint a VDK külügyminisz­tériumának képviselője hétfőn nyilatkozatban bélyegezte meg az amerikai légierő július 30-án végrehajtott újabb bom­batámadásait az ország sűrűn lakott területei, többek között Hanoi közvetlen elővárosai és Haiphong kikötővárosa ellen. A VDK légelhárítása vasár­nap két F—4-es gépet lőtt le Hanoi légterében s elfogták a gépek pilótáit. Egyiküket tűz­harcban kellett megadásra kényszeríteni. A VNA jelentése szerint az amerikai légierő hétfőn nagy­arányú légitámadást hajtott végre a VDK legnagyobb ki­kötővárosa, Haiphong ellen. A légvédelem a város fölött meg­semmisített egy Phantom típu­sú vadászbombázót. A VDK külügyminisztériuma hétfőn közleményben számolt be arról, hogy az amerikai lé­gierő július 26-a óta naponta intézett szőnyegbombázást a kikötőváros ellen. A támadás­­sorozatnak igen sok halálos és sebesült polgári áldozata van, a bombák egész utcákat tün­tettek el. ..A VDK kormánya a világ­közvéleményhez fordulva, eré­lyesen elítéli a Nixon-kor­mányzat háborús bűntetteit, és felkéri a szocialista országok kormányait és népeit, vala­mint más béke- és igazság­szerető országok kormányait és népeit, a nemzetközi szer­vezeteket és az amerikai népet, hogy határozottan és még ide­jében cselekedve fogják le az amerikai imperialista agresz­­szorok véres kezét.” Az MTI jelentése szerint Hanoiban sajtókonferenciát rendezett a VDK öntözési és vízgazdálkodási minisztériuma. Phan My miniszterhelyettes ismertette a gátak bombázásá­nak tényeit. A miniszterhe­lyettes elmondotta, hogy ápri­lis eleje óta az amerikai légi kalózok 173 alkalommal bom­bázták a folyók és tengerparti mélyföldek védőgátjait. Telje­sen leromboltak hét nagy duz­zasztóművet és sok kisebb zsi­lipet. A bombázások következ­tében a védőgátakon 149 he­lyen keletkeztek szakadások és több helyen rejtett vagy csak nehezen feltárható repedések és lazulások, amelyek komoly veszélyt okozhatnak. A gátak ma is tartó tuda­tos bombázása — mondotta Phan My — tízmillió ember életét és biztonságát veszélyez­teti. A bombázások következ­tében árvízveszélynek kitett területén él a VDK lakosságá­nak közel fele, Itt van mint­egy másfél millió hektár szán­tóföld, a VDK mezőgazdasági­lag művelhető területének jó kétharmada. A VDK-ban járt amerikai filmszínésznő, Jane Fonda va­sárnap Los Angelesben tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy az amerikaiak „állandóan és szándékosan” bombázzák a VDK gáz- és öntözőrendszereit — jelentette az AP hírügynök­ség.

Next