Magyar Nemzet, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-01 / 258. szám

4 A Te le Vízió műsoráról umiiuiuimiiiiiumiimiiiuiuiumimuumüuiumiuimimiüiiiimimmiuiuHuumiumuiina Házasságtörés Nem különösebben kiváló kisregény a Házasságtörés — írója, Móricz Zsigmond sem tartotta annak —, de nem is érdektelen. Van benne valami mesterkélt duzzogás, idillikus „haragszom rád", de ebben az elbeszélésben is megtalálható Móricz művészetének jellemzője, az életteli környezet- és korrajz, ezúttal a pesti, sőt kispesti kishivatalnok világáé, amelyet szegénység gyötört és osztálybüszkeség szigetelt el a többi szegénytől. A film talán még többet tükröz ebből a hajdani atmoszférából, mint a nyomtatott betű. Igen jó az átdolgozás, Zsámboki Zoltán munkája, s még jobb Nemere László rendezése. A részletek kimunkálása, érzékletes megjelenítése teszi érdekessé, sokatmondóvá a történetet; ettől lesz közlés, híradás az első világháború körüli évek szürke, nyomasztóan körülhatárolt kispolgári életformájáról. Semmi sincs a rendezésben, ami nem Móriczot idézné. Mégsem illusztratív a film, s nem is csupán a jó dramaturg felismerésének eredménye, hogy ebből a kisregényből lehet jó filmet készíteni. Nemere az anekdotának beillő történetben felszínre tudja hozni a belső feszültséget, megérezteti a szereplők múltját, jelenét, keservét és korlátoltságát, megérezteti a kitörés, a szabadulás vágyát, amely különféle utakon tör elő, különféle indulatokba csomósodik. Nacionalista gőggé lesz például, meg asszonyt szidó férfiöntudattá, vagy egyszerűen trágár adomázgatássá. Netán erkölcsi prédikációk mögé rejtőzik el a gyenge lázadás. Innen messze vannak az „úri murik” duhaj, vérmes dzsentri figurái. Kopott polgárokká sorvadtak, dühükből nem sokra telik, legfeljebb egy összeveszésre, szorongató lelkiismereti gyötrelmekkel súlyosbított torz kalandra. Nyomasztja őket a villamospénz meg a kosztpénz gondja. Rettegnek a főnöktől. Kiszolgáltatottságukat vezetik le otthoni perpatvarokban, szüntelen dobogásban. Az operatőr, Bornyi Gyula segítségével, a rendező úgy „írja” képpé a kisregényt, hogy benne él Móricz, s az akkori Budapest, meg Kispest hitvány fényével, meg nyomasztó sivárságával, a korszak hátterével. Az érzékletes háttérből, néhány jó színészi alakítás révén, hiteles, szerepüknél többet is sejtető alakok bontakoznak ki. Leginkább Gyöngyössy Katalin árnyalt, eszköztelen, rövid percekben is mélységet, múltat, morált kifejező játéka tűnik ki. Heltai János alakításában az elszegényedett dzsentri keserű kifakadásában, önkényeskedő hajlamok érződnek, s egy jövendő soviniszta, jobboldali uralom támasza ismerhető fel. Tahi Tóth László fanyarsága, karcsú mackóssága valamelyest emberibbé, kedvesebbé színezi a félénk-dacos, de valójában gyengéd és ártalmatlan férj szerepét Almási Évának a filmváltozat nem nyújt különösebb lehetőséget a játékra, legfeljebb annyit, hogy jó menyecskésen pöröljön, védekezve támadjon, elszántan védje roskatag otthonát, amelynek falai a regénybeli fiatalasszony fantáziáját, vágyait és körülhatárolják. "Át a túlsó partra... A kortársak és sorstársak emlékezetére hagyatkozik elsősorban Márványi György Magyar Lajosról készített kitűnő dokumentumfilmje, az Át a túlsó partra. A szerzőrendező rendkívül érdekes anyagot gyűjtött össze, felkutatott és felhasznált régi filmkockákat, fényképeket is, de mindennél többet mond az élő szó, azoké, akik Magyar Lajost ismerték, közül álltak hozzá, megosztották szenvedéseit. Az interjúsorozat felfedezés lett a néző számára. Feltárult egy gazdag pálya, sok-sok feszültségével, csomópontjaival, belső drámáival. Valósággal kinyílt a néző előtt. S Magyar Lajos életével együtt felvillant valami a korból, megérződött a hozzátartozók válságaiból, a döntések'' izgalmából. Azt is mondhatnánk, Márványinak szerencséje volt, jó elbeszélőket szólaltathatott meg, olyan embereket, akik maguk is érdekesek. Megjelenésük, megszólalásuk eleve vonzó. Szavaikból, s a dokumentumokból azonban csak a jó összeállítás, a jó szerkesztés és rendezés eredményeként bontakozott ki így az ember, a forradalmár újságíró és kitűnő teoretikus Magyar Lajos portréja. Röviden Energikus, dinamikus rendező Timo Bergholm, a finn televízió főrendezője. Magyarországi bemutatkozása is erre vallott. A televíziózás szabályait és fortélyait alaposan értő, biztos kezű művésszel találkoztunk, aki jó kapcsolatot talált a számára idegen színészekkel, felismerte egyéniségüket, képességeiket, érvényesítette elképzeléseit. Rendező és színész egymásra találásából egységes, hiteles, jó előadás született. Kivált Sulyok Mária szuggesztív, megrendítő játéka keltett elismerést a jeles finn írónő, Elvi Sinervo drámájának tévéváltozatában. Földrajzilag tőlünk távol játszódik ez a darab, története mégis ismerős. Hősei hasonló magyar művek szereplőinek rokonai lehetnének. Alighanem éppen ez az ismerősség, a közös vonások sokasága késztette a televíziót a mű kiválasztására. Bizonyos, hogy a finn drámairodalom még sok érdekes, noha a magyar körülményektől eltérőbb, de nemes izgalommal kecsegtető művet kínálhatna fel az érdeklődőknek. Délután asszonyok mesélték. Este megszólaltak a férfiak is. A televízió, figyelmesen, megismételte, Bárány Tamás és Gaál Albert népszerű tévéfilmjét, az Asszonyok mesénket, a délutáni órákban, mielőtt az esti folytatásra sor került. Bárány Tamás az anekdotázó írók közé tartozik. Derűsen ír. Csendesen megkerüli témaválasztás közben a veszedelmes gödröket, kellemetlen göröngyöket. Ám, ha valaki úgy vélné, az ilyen göröngymentes úton, közelebbről az egyszerű családi-szerelmi csevegések körében nagyon könynyű eligazodni, alighanem téved. Bárány Tamás ugyanis kecsesen, mérsékletesen, ízlésesen műveli a nehéz könnyű műfajt. S hogy ezt a képességét — amelyhez Gaál Albert avatott rendezése is, csatlakozik — mennyire meg kell becsülni, arra a televízió néhány szórakoztató műsorkísérlete is bizonyíték. " Jevgenyij Jevtusenko budapesti látogatása idején készült Kelemen Gyula interjúja, amelyet most versekkel illusztráltak, irodalmi estté egészítettek ki. Szép és érdekes találkozás ez a műsor, a költővel és műveivel, tartalmas és közvetlen beszélgetés a modern szovjet líra e jeles és színes alkotójával. Gázon Gyulától búcsúzott Básti Lajos a vasárnapi emlékműsorban. Megindultan búcsúzott, érzékenyen és szórakoztatóan. S ez így van rendjén, így méltó annak a színésznek az emlékéhez, aki anynyi évtizeden keresztül szórakoztatta a közönséget minden műfajban. Szerencsére a filmszalag súlyosabb veretű alakításainak egy kis részét is megőrizte. A műsor aránya a Gózon-szerepek valódi értékrendjéhez képest így is eltolódott. A „készlet” megszabta a műsor tartalmát. Ennek nyomán a Gózön Gyuláról szóló emlékezés afféle kis magyar filmtörténet is lett. Vilcsek Anna A szovjet irodalom fesztiválja Salgótarjánban Hatodszor rendezik meg az idén hazánkban az Auróra szovjet költészet és próza fesztiválját, amelyet ezúttal november 4-e és 6-a között Salgótarjánban tartanak meg. A fesztivál hetven részvevője a tavaszi ifjúsági szavalóversenyeken elért helyezése alapján kapott meghívást. Kedden a Magyar—Szovjet Baráti Társaság sajtótájékoztatóján elmondták, hogy a fesztivál programjában jelentős hangsúlyt kap a szibériai hetek eseménysorozata. November 6-án este a győztesek színes műsorral lépnél fel a salgótarjáni művelődési házban. Magyar Nemzet BUKARESTI BESZÉLGETÉS színházakról, alakításokról, előadásokról A bukaresti palotácska, ahol a román színészek szövetsége székel, alaprajza szerint olyan, mint egy régi római domus: egy hatalmas teremből — ha úgy tetszik, átriumból — számos hálófülkeféle nyílik. — Egy meggazdagodott hentes építette annak idején — magyarázza mosolyogva az egyik ,,fülké”-ben, amely a szövetség ügyvezető elnöki irodája — Dina Cocea. A Cocea nevet Magyarországon is ismerik, de inkább mint a színésznő édesapja, N. D. Cocea nevét. A Világirodalmi Lexikon a napokban megjelent második kötetében is érdekes címszó jelzi Nicolae Dumitru Cocea — a szocialista író, publicista, színházszervező — kapcsolatait a magyar kultúrával és többek között azt is, hogy ez a sokoldalú férfi barátja volt Jaurésnak és tanítványa Leninnek is. A színésznőről kevesebbet tudunk. Pedig ez a hatvan év körül járó, okosságot és bajt sugárzó asszony — a magyar látogatónak az az érzése, hogy Tolnay Kláriból és Mezey Máriából gyúrtak össze — a színpadon, de az életben is igazi egyéniség. Az előbbit egy tévéfelvétel bizonyítja számomra — a Stuart Máriában láttam mint szigorú és fenséges Erzsébetet — az utóbbit pedig már alig öt perc után éreztem. Vendéglátóm közvetlen, kedves, finom, szinte ellen-Erzsébet. RENDEZŐK Pályájáról kérdezem, ám Dina Cocea úgy irányítja a mondatokat, hogy pillanatok múlva a mai Románia, országban-világban híressé lett színházrendezői gárdájáról esik szó. Cocea asszony sorban „bemutatja” és röviden jellemzi is őket. Elsőnek Liviu Ciuleit, a „király”-t, aki nagyszerű rendező, színigazgató, díszlettervező és „nagyon lelkes színész”. (Az utóbbi szavakat finom hangsúllyal mondja a színésznő, és csak este , amikor egy bukaresti színházban megnéztem a Piay Strindberget, Dürrenmatt Haláltáncadaptációját, értettem meg, hogy mire is gondolhatott. Valószínűleg arra, amit nézőként vontam le a tényből, hogy Ciulei dinamikusan, mondhatni, zseniálisan rendezte meg a darabot, és remek instrukciókat adott az Edgárt játszó színésznek is. Aki azonban néha kissé külsőségesen formálta meg a rendező nyilvánvaló ötleteit. Edgár megszemélyesítője különben Liviu Ciulei volt.) Cocea asszony folytatja a névsort. Szól Lucián Pintilieről, aki éppen Caragiale Farsangjával járja a világot. Lucian Giurchescuról, aki néhány hónapja Budapesten is szerepelt mint a Galy Gay című Brecht-darab érdekes rendezője, David Esrigről, aki a Rameau unokaöccsét és a Troilus és Cressidát „vezényelte”, Radu Penciulescuról, aki — többek között — egy nagyon egyéni (és mégsem különcködő) Lear-rendezéssel tette ismertté a nevét. És női rendezőkről is szól, például Letitia Poporról, vagy Sanda Manuról. Az utóbbi most a tévé számára rendezi Osztrovszkij Erdőjét és — így reméli a színésznő — „azért sem fogja a port elverni a nőkön ebben a darabban”. És ■ amikor már sok nevet mondott (csak azokét jegyeztem fel, akikről hallottam, vagy olvastam már valamit), akkor fűzte hozzá: nem véletlen, hogy éppen az Erdőben van benne, Manu asszony rendezésében. — Nem azért,mert Sanda nő, hanem mert jól tudok vele dolgozni. Sok nagyon kiváló rendező van ugyanis, akik nem akarnak dolgozni velem — és az én nemzedékemből valókkal —, de akadnak olyanok is, akikkel én nem akarnék dolgozni. Akár férfiak az illetők, akár nők ... SZÍNÉSZEK Megtudom: Romániában a színészek a nálunk szokásosnál korábban mennek nyugidba. Nem mehetnek, hanem mennek, kell menniük,fás kérdés, hogy sokukat aztán meghívnak a rendezők különböző szerepekre, és még többen vannak, akik — mint ő, Dina Cocea is — rendszeresen tévéznek. — Nézze — mondja, és mosolya most egy árnyalattal még finomabb —, a színjátszás stílusa talán nem is olyan kis mértékben nemzedéki, biológiai probléma is. Az élet dinamikusabb lett, amit a színház gyakran nyersebb mozdulatokkal, gesztusokkal tükröz. És úgy alakult a helyzet, bizonyára részben szükségszerűen, hogy a rendező ma nagyobb úr a színpadon, mint valaha, mint akár nem is olyan régen. A mi rendezőink, azok a joggal híressé vált, kitűnő emberek, akikről az előbb beszéltem, javarészt fiatal vagy viszonylag fiatal emberek, akik közül sokan azt kívánják, hogy a színész engedelmes legyen. Én azonban más iskolába jártam, megvannak a magam egyéni elképzelései, és nem tudok szófogadó lenni. Még akkor sem, ha nagyon is elismerem az illetőt. (Hallgattam Dina Cocea szavait, időnként jegyezgettem, és arra gondoltam, hogy egyáltalán nem valamiféle „diplomáciából” mondja a híres, vezető színésznő, akit nemcsak a tévébe hívnak, hanem sokan és sokfelé, hogy kiemelkedő tehetségeknek, igazságkereső művészeknek tart többeket azok közül is, akikkel nem kíván együtt dolgozni, mert más a stílusa, színjátékbeli felfogása, mint az övék. Ezen aztán annyira elmerengtem, hogy — bár ott lógott előttem a falon a tizenegy éve meghalt, és haláláig, majd kilencvenéves koráig, színpadon játszó és színházat is vezető Sturdza Bulandra asszony képe — nem tettem fel újabb kérdést e tárgyban. Bulandra pályája — és e pálya, mint jelkép — csak a már említett Play Strindberg előadásán villant eszembe, amikor a különben Lucia Sturdza-Bulandráról elnevezett színházban, Ciulei partnereként, egy nagyszerű színésznőt láttam, Clody Bertolát, aki méltóságteljes tudott lenni és groteszk, „bulandrásan” öreg és „bulandrásan” vonzó, és aki Dürrenmatthősnő is volt, még eredeti Strindberg-hősnő is, meg Honthy Hanna és Honthyparódia is, szóval minden, amit akartok, amit akarunk, ami a színjáték...) „KELLÉKEK" Magyarországon öt esztendeje járt Dina Cocea. A Nemzeti Színház — akkor — nem nagyon tetszett neki, amíg inkább. Sokat hallott Gellért Endréről, és többek között éppen azt, hogy „képes volt szintézisbe hozni a régi stílusok legjobb értékeit a dinamikusan feltörő újjal”. Elmondja: örül, hogy hamarosan Kovács György lesz a partnere egy tévéjátékban. Én meg azt mondom el Cocea asszonynak, hogy Gábor Miklós nemrégiben azt jelentette ki a budapesti rádióban: sok rendező a színészt főleg csak kelléknek tekinti.. . Cocea asszony helyeslőleg bólint, de rögtön hozzáteszi : — Ne értsen félre: vannak, lehetnek rendezők — és lehetnek darabok, előadások —, amikor az a jó, ha a színész tényleg csak egy kellék. Amikor a legjobb színész legokosabb gondolata az kell hogy legyen: jaj, csak ne csináljak mást, mint amire a rendező utasít. Ez azonban nem lehet norma! Ha van gondolatom — és nemcsak szerepemről, hanem a szerep funkciójáról, vagy akár az előadás egészéről —, akkor azt el kell mondanom. És ha a rendező nem tud meggyőzni, akkor a gondolatomat meg kell védenem. És ha mégsem lehet megvédeni a — vigyázat! — meg nem cáfolt érveket, akkor a színésznek félre kell állnia. Ezúttal van annyi lélekjelenlétem, hogy ne hallgassak és közbevetem: ugyanezt gondolta-e vajon Cocea asszony a színészek egyéni gondolatairól és érveiről, amikor színigazgatónő volt? (Mert az volt, vagy nyolc esztendeig. O’Neill egyik romániai „felfedezője” és több — akkor — fiatal román színműíró elindítója.) Habozás nélkül válaszol: , — Volt annyi fegyelmem, hogy — bár nagyon szerettem volna — nem rendeztem. Az előadásokat rábíztam a rendezőkre, akiket jó művészeknek tartottam. Lehet, hogy tévedtem megítélésükben, de hát az ember foglya ízlésének, élményeinek. De talán egy kicsit objektív mérce is, hogy a színészek — és éppen a legegyénibb, leggondolkodóbb színészek — utólag is dicsérték őket. LEGENDA* — Most jut eszembe, hogy én egy szóval sem dicsértem sem az Erzsébet-jét, sem a lényét. Hát szabad ezt mellőzni egy színésznővel — és hozzá még egy jó értelemben vett grande dame-mal — szemben? ... Az utcán kérdeztem ezt, Halász Anna romániai magyar színikritikustól és írónőtől. A beszélgetés kitűnő tolmácsa, segítője azonban csak mosolyog: — Ehhez tudnia kell, hogy mit jelent a Dina név. Ez ugyanis nem szabályos román női név. Ez a Constantin férfinév becézésének, aDinu-nak önkényesen nőiesített formája. A helyzet ugyanis az — és ez igaz legenda a romániai szellemi életben —, hogy Dina édesapja meg akarta örökíteni apósa, a haladó Románia egyik nagy úttörője, Constantin Mille nevét. De nem fia született, hanem leánya. Akit azonban — és ne felejtse, a tegnap világában — úgy neveltek, hogy egy nő bája, finomsága mellett egy férfi kultúrája, erélye és a hiúságtól való mentessége legyen meg benne. Dina Cocea tehát — hadd mondjam ki helyette — egyfajta örökös és egyben ősanya is. Egyik példája a mai Bulandráknak, azoknak a „férfilelkű nők”-nek, akikről Radnóti Miklós is szól. Akikről a költők szóltak és szólnak... Antal Gábor Szerda, 1972. november 1. NAPLÓ November 1 Díszelőadással emlékezik meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 55. évfordulójáról a Miskolci Nemzeti Színház november 6-án este 7 órakor. Az előadáson Rahmanov Viharos alkonyat című drámáját mutatják be.Az új Illyés Gyula-estet rendez november 2-án este fél nyolc órakor az Irodalmi Színpad a költő 70. születésnapja alkalmából. Bevezetőt mond Juhász Ferenc, a műsorban közreműködik Bánffy György, Béres Ilona, Horváth Ferenc, Ilosvay Katalin, Jancsó Adrienné, Keres Emil, Koncz Gábor, Mensáros László és Lux Erika. •1* Hazaérkezett a Magyar Állami Operaház balettegyüttese Bordeaux-ból, ahol az ottani magyar hét művészeti programja során három este lépett fel. Két kiállítás nyílik meg november 2-án, az egyik Budapesten, a másik Szegeden. A pesti Mednyánszky-teremben Beck Judit festőművész tárlatát délután 6 órakor Kállai Ferenc színművész nyitja meg. Szegeden a Kárász utcai bemutatóteremben 5 órakor nyílik meg Csáki Maronyák József festőművész kiállítása. * A napokban jelent meg Varga Rózsa és Patyi Sándor szerkesztésében, az Akadémiai Kiadó gondozásában A népi írók bibliográfiája, 1920—1960. című kiadvány. A vaskos kötet részletesen közli a különböző színvonalú és jelentőségű népi írók műveinek, és műveik visszhangjának bibliográfiáját, és Mozgalom főcím alatt a népi írók elméleti és publicisztikai munkásságának jegyzékét. A varsói egyetem magyar tanszékének hallgatói Petőfiemlékestet rendeztek a varsói Magyar Tanintézetben. Tihanyi Lajos íróportréinak kiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban Alig múlik el nap az őszi szezonban, hogy valamelyik bemutatótermünkben ne nyílnék meg kiállítás. A múzeumi hónap programja olyan zavarbaejtő bőséggel kínálja a látnivalókat, hogy még a gyakorlott tárlatlátogatók számára is nehezebb a tájékozódás, válogatás. Most a Petőfi Irodalmi Múzeum Tihanyi Lajos íróportréiból rendezett bemutatót. Bölöni György „igazi lélektani látományoknak” nevezte Tihanyi portréit. Ez a tárlat azonban több és más, mint egy pszichológiai kiállítás. A 20-as évek Európájába enged bepillantást, abba a forrongó, nyugtalan korba, amelyből oly sok messzire ható és elvetélt művészeti kezdeményezés indult el, s amelynek cselekvő részese és szenvedő alanya volt Tihanyi Lajos is. Kegyetlen élességgel felvázolt arcok. Mintha alkotójuk olyan „torzító szemüvegen” át nézte volna modelljeit, amely azokat a legjellemzőbb tulajdonságaikat nagyította fel, amelyek nemcsak rájuk, barátokra és ellenfelekre, hanem a korra is jellemzőek. Mesterségbeli tudás és művészi alázat, pszichológiai érzékenység nem lett volna elég ahhoz, hogy ezek a tanulmányok megszülessenek. Úgy rajzolni meg az embert, hogy egyéniségén túl a kor jellemző típusait is megmutassa, ahhoz önmagát sem kímélő őszinteség, a felszín mögé látás képessége kellett. Kíméletlenek ezek a portrék. Kíméletlen volt a kor is, amelyben születtek: diadalmas és véres kegyetlenséggel levert forradalmak, nagyszerű kezdeményezések és szánalmas megalkuvások kora. És Tihanyi sokszorosan megszenvedte minden ellentmondását. Íróportréi a szenvedő, küzdő, megalkuvó embert mutatják meg, szándékokat és lehetőségeket ütköztet, valamennyi arc egy-egy dráma, az egyén és a kor drámáját tükrözi. A kortárs magyar írók, Ady, Babits, Kosztolányi, Móricz mellett a fiatalabb nemzedékből Illyésé és Déryé tűnik fel, s folytatódik a sor Marinettin. Tristan Treren keresztül Leonhard Frankig és tovább. A kor művészeti életének csaknem minden jelentős személyisége modellje volt a magyar festőnek, aki itthon a Nyolcak alapító tagjaként, később a Ma című folyóirat köré csoportosuló művészek közt küzdött az üres akadémizmussal szembeforduló avantgarde-ért. Csillogó, de rövid korszak volt ez a század első felének hazai művészetében. A Tanácsköztársaság bukása után sok más társával együtt Tihanyi is emigrációba kényszerült, jellemtanulmányainak jó néhány darabja készült idegenben. „Csúnyaságukban” is vonzó arcmásai e kor történetét mondják el; őszinteségre, önvizsgálatra késztetnek. S. M. Bölöni György szobrát leleplezték Szigligeten Szigligeten, az írói alkotóház parkjában kedden ünnepélyesen leleplezték Bölöni György szobrát, születésének 90. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen László Gyula, a Művészeti Alap igazgatóhelyettese, az irodalmi szakosztály vezetősége nevében méltatta Bölöni György munkásságát, benne az Irodalmi Alap megteremtését is. Sokat tett azért, hogy a szigligeti kastély a magyar írók alkotóházává váljék. Az írók kortársak, barátok nevében Fodor József szólt Bölöni Györgynek az Élet és irodalom című lap megteremtésében kifejtett tevékenységéről, a Magyar PEN Club és az Irodalmi Tanács elnöki tisztségében betöltött szerepéről is. Bölöni György bronzba öntött mellszobrát. Marsa István szobrászművész alkotását az ünnepség részvevői megkoszorúzták. Sátoraljaújhelyen a Petőfiről elnevezett iskola előtti parkban új Petőfi-szobrot állítottak fel, amelyet Kovács Béla szobrászművész, a város szülötte készített. Keddi rádiókritikánk értelemzavaró sajtóhibával jelent meg: Weöres Sándor és Csernus Mariann a Psyché hősnőjének alakja mögül természetesen nem cinikusan kandikál ki , hanem cinkosan.