Magyar Nemzet, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-03 / 285. szám

▼ december 1. Maaar Nemzet Emlékek a szocialista bank hőskorából Beszélgetés Sulyok Bélával A demokratizmus iskolája Jegyzetek a diákparlamentről Derűs, színes, elbeszélőt hall­gatok. Küzdelmekkel és meg­próbáltatásokkal, győzelmek­kel és illúziókkal teli eszten­dőkről mesél. Sulyok Béla nyugalmazott pénzügyminisz­ter-helyettes . — aki néhány évig a Magyar Nemzeti Bank vezetője is volt — a bank ál­lamosítására emlékezik, azok­ra a tettekre és történelmi té­nyekre, amelyek ezt a nagy jelentőségű lépést előkészítet­ték, azokra, akik a bankrefor­mot végrehajtották. Az idő megszépíti a múltat és az életútnak egy bizonyos szakaszáról már inkább haj­lamos az ember csak a kelle­mes dolgokra emlékezni, arra, amit élete értelmének tartott, feledve üldöztetést, mellőzést és azokat a „csatározásokat”, amelyek lassan, de biztosan őr­lik az idegeket, az egészséget. A hitet, a meggyőződést azon­ban a legerősebbeknél soha nem tudják kikezdeni. Az altiszt beiktatása A csatározások egyik jel­lemző epizódja. — Még az államosítás előtt a kereskedelmi bank vezérigaz­gatójának neveztek ki. Előtte az OTI-ban dolgoztam gazda­sági vezetőként. A bankban el­terjedt, elterjesztették rólam, hogy addig csak altisztként dolgoztam. Az új hivatalom el­foglalásakor az ügyvezető bankigazgató üdvözlő beszédet mondott, teletűzdelte minden mondatát annyi idegen szóval, nehéz közgazdasági kifejezés­sel, amennyivel csak tudta, hogy éreztesse, hova is kerül­tem. Melléfogott szegény, mert régi erősségem volt több ide­gen nyelv tudása: jól beszél­tem angolul, franciául, néme­tül, sőt a latinban is járatos voltam. Amikor válaszoltam az üdvözlő beszédre, volt némi elképedés. Ilyen légkörben kezdtem ott a munkát — mondja Sulyok Béla mosolyog­va. Abban az időben valóban nem volt ritka, hogy altisztek, lakatosok, kőművesek kerültek az igazgatói, főosztályvezetői székekbe. Akkor a pártnak vi­­szonlag még kevés olyan tagja volt, aki már a felszabadulás előtt is intellektuális munka­körben dolgozott és a demok­ratikus rendszerben alkalmas volt műszaki, közgazdasági vagy pénzügyi vonatkozásban felelősségteljes, irányítói mun­kára.­­ Még kevesebb volt az olyan „káder”, akiben volt erő és bátorság, hogy részt vegyen teljesen új, szocialista jellegű szervezetek létrehozásában, működési elveinek lefektetésé­ben. Sulyok Béla közéjük tar­tozott. Banktisztviselő volt már a két világháború között is, de a párthoz már 1929-ben meg­találta az utat. Ha nem kérdezném életé­nek erről a szakaszáról, csak végigböngészném könyvtárá­nak azokat a polcait, amelyek régi közgazdasági, pénzügyi munkákat, folyóiratokat őriz­nek, akkor is felvázolható len­ne életpályája ezekben az esz­tendőkben. Kapcsolata volt Varga Jenővel, aki akkor Ber­linben dolgozott, közgazdasági elemzéseket, tájékoztató anya­gokat küldött a számára. Társ­szerzője volt egy könyvsoro­zatnak, amely a magyar agrár­válsággal foglalkozott. A közgazdász, a pénzügyi szakember szerény büüzkesége cseng ki hangjából, amikor a Varga által szerkesztett ber­lini Inprekorr-nak 1928-ban elküldött egyik tanulmányáról szól. — A pénzkölcsöndíjakat ele­­­meztem ebben a munkámban és a várható közeli válság le­hetőségét pendítettem meg benne. Ez akkor még merész következtetés volt. Az 1929-es esztendő aztán engem igazolt. Az indulás napjai közvetlen a felszabadulás után volt egy kis kitérő. A könyvkiadás megszervezésébe kapcsolták be. A főváros ost­roma még folyt, de ők már Szegeden könyveket nyomtak.. Budapesten később az OTI ve­zérigazgató-helyettese. Napi­rendre került a hároméves terv indítása, amelynek előkészíté­sébe, kidolgozásába őt is be­vonták. A pártvezetés köszönő levelét, amely munkáját elis­meri, ma is őrzi. A bankok ál­lami ellenőrzése, illetve álla­mosítása akkor már küszöbön állt.­­ Akár csak a stabilizáció­nál, vagy a hároméves terv­nél, a bankok birtokba vételé­nél sem számíthattak a kom­munisták semmilyen társadal­mi alakulat, szakmai szervezet segítségére. A maguk erejére voltak utalva. Ezért előbb a párt megalakította az előké­szítő, majd állandó jelleggel az úgynevezett Bankszervező Bi­zottságot. Vezetőjéül Háy Lászlót nevezték ki, titkárának pedig Tímár Mátyást. Ebben a bizottságban tevékenykedtem én is, feladatom volt kidolgoz­ni a bankok közti munkameg­osztást, a hitelszervezet szocia­lista elvekre való átállítását és nem utolsósorban a Magyar Nemzeti Bank feladatkörének meghatározását, személyi állo­mányának kialakítását — mondja Sulyok Béla. Egykori munkatársak, segí­tőtársak neveit sorolja, dicséri az életre hívott állami Bank­iroda lelkes fiatal gárdáját — az iroda tagja volt például László Andor, Tallas György, Gordon László is — s belefe­ledkezve mesél az indulás, az útkeresés sok akadállyal tele­tűzdelt, de izgalmas és magá­val ragadó hónapjairól. — Ha néha visszagondolok, most látom, milyen nagy hiba­százalékkal dolgoztunk. Meny­nyi felesleges munkát végez­tünk az új bank és hitelszer­vezet kialakításánál, hány em­bert magunkra haragítottunk okkal vagy ok nélkül, meny­nyivel egyszerűbben is célhoz érhettünk volna több területen. De végül is az eredmény a fontos: az üzemek és vállala­tok rövidesen bekövetkező ál­lamosításakor az új bankszer­vezet már képes volt a ráhá­ruló feladatokat ellátni, bizto­sítottuk az ipar pénzellátását, a bérfizetést, a termelő tevé­kenység nagyobb zökkenők nélkül folyt tovább. Élő könyv ismét neveket sorol, akik a siker kikovácsolásában élen jártak, közreműködtek. Isme­rősek a nevek, többségük tu­lajdonosa ma is él, a párt és állami apparátusban, a bank­szervezetben különböző posz­tokon dolgozik. Kétszer is el­hangzik egy név: Fonyó Sári. Ki volt ez az asszony? Mi volt a szerepe ebben a nagy törté­nelmi átalakulásban? — Fonyó Sári a nevezetes Visegrádi utcai kommunista pártalapítás egyik részvevője volt. Visszagondolva harcos életútjára, némi tartozásfélét érzek iránta, néha mocorog bennem a lelki­ismeret: méltón ápoljuk-e emlékét... A 19-es kommün bukása után Fonyó Sári Márianosztrán töltötte büntetését, majd kike­rült a Szovjetunióba. Ott tiszt­viselő lett, a GOSZ-banknál dolgozott. A magyar bankok államosítása után itthon tevé­kenyen segített az új bankszer­vezet létrehozásában, rendel­kezésre bocsátva évtizedes ta­pasztalatait. — Számomra valósággal élő könyvül, útmutatóul szolgált tudásával, tapasztalatával. Szakirodalom ugyanis szocia­lista bankszervezet vonatkozá­sában nem állt rendelkezé­sünkre. Kidolgoztunk egy rendszert, amelyről sokáig azt hittük, hogy a szovjet pénz­­gazdálkodáshoz, bankrendszer­hez hasonló. Később kiderült, hogy nagyon is sajátos magyar utat járunk. Az akkor kialakí­tott rendszernek a váza lénye­gében még ma is megvan, csak időközben levetette sok merevségét és új, erős hajtá­sokat nevelt. Fonyó Sári a mű befejezését már nem érhette­­ meg: a személyi kultusz áldo­zatai között tartjuk.aszeáru..! Ezt az időszakot Sulyok Béla sem úszta meg sebek nélkül. Legyint, elmúlt, ne beszéljünk róla. Inkább azzal folytatja, hogy 1959-ben már ismét a bankban dolgozik, annak az el­nöke, majd két év múlva a pénzügyminiszter első helyet­tese. A reform és a pénz szerepe Fejtegetésbe kezd arról hogy a bank, a hitel hogyan tudná még jobban betölteni szerepét gazdaságunkban — miközben figyeli, követni tudjuk-e gon­dolatmenetét, nem lévén szak­emberek. Azt hangsúlyozza, hogy a tervezés és a piac ösz­­szehangolása igen bonyolult feladat, csak hosszú tapasztalat és organikus fejlődés hozhatja meg a szempontok és igények ezerféleségére tekintettel levő megoldást. Ezt a tényt a jelen­legi gazdasági irányítás felis­merte, ezért biztató a fejlődé­se. Mivel hazánkban a köz­ponti tervezés és irányítás a jövőben is nagyobb területet kíván átfogni, ezért a pénz és a hitel szerepe ezután sem csökken, sőt fokozódhat. Olyan kérdésekről is beszél, amelyek a magyar bankszer­vezet jellegét, a hitelszervezet konstrukcióját érintik. Meg­győző érvekkel, példákkal tá­masztja például alá, hogy mennyire nem vezetne célhoz, ha az ágazati vagy önálló te­rületi bankokra tördelnék szét a jelenlegi bankszervezetet. Akik ilyen igényt hangoztat­nak, azok lényegében a köz­ponti tervezés, a pénz- és hitel­­ellátás „béklyóitól” szeretné­nek megszabadulni, önkiszol­gáló bolttá degradálni a pénz­ügyi és tervrendszert. Más kér­dés, hogy a központi bankon belül indokolt és szükséges az ágazatokkal foglalkozó egysé­geket létrehozni, a szakmai hozzáértés nagyobb érvényre juttatása kedvéért is.­­ Vannak természetesen még más viták, tisztázatlan kérdések is. Ezek azonban nem kisebbítik bankrendszerünk érdemét, a megtett negyedszá­zados út eredményeit. Bank- és hitelszervezetünk él, fejlődik, sikeresen birkózunk meg az új, növekvő feladatokkal. Én így látom . .. A nyugalmazott pénzügymi­niszter a nyugalmat még csak­úgy tudja elképzelni, hogy dol­gozik is, éberen figyeli a bank- és hitelszervezet fejlődését, a tartalmi változásokat és gaz­dag tapasztalatának birtoká­ban véleményt mond róluk, megoldásokat javasol. Tanács­adója a pénzügyminiszternek, a Kereskedelmi Kamara elnö­kének, tagja az MSZMP köz­­gazdasági munkacsoportjának, címzetes egyetemi tanár a Köz­gazdaságtudományi Egyete­men. Amikor nála jártunk, éppen egy vezetőképző tanács­kozásra hívták meg. — Szívesen megyek, ha hív­nak. Az a munka ugyanis, amit az ember nagyon szeret, az nem fárasztja, inkább felüdíti. Keserű Ernő Nem a IV. Országos Diák­parlamentet nevezem a de­mokratizmus iskolájának, ha­nem az ott megfogalmazott célkitűzések összességét: ne­veljen az iskola olyan embert, akinek szükséglete a demok­ratizmus. Aki elvárja és gya­korolja, a szocialista demok­rácia szelleméhez alakítja ön­magát és a környezetét. Nehéz pedagógiai lecke ez, hisz a ta­nár — akár a többi felnőtt állampolgár — szintén most tanulja. De az oktató- és ne­vel­őm­unka javításával össze­függésben minden tanórán gyakorolhatja, ha rávezeti a diákot egy-egy összefüggés fel­ismerésére, ha önálló véle­ményalkotásra ösztön rá. Ha azon töri a fejét hogy milyen felelősségteljes megbízatást adjon egy-egy tanulónak, vagy tanulócsoportnak, számolva képességeivel, érettségével. S meghányja-veti, hogy melyik — az egész osztályt érintő döntés előkészítésébe von­ja be a fiatalokat. Mert hiába rögzíti majd a korszerűsített rendtartás, hogy milyen kérdésekben van a KISZ-szervezeteknek döntési, egyetértési és véleményezési joga, ha a tantestület vagy a KISZ és a diákság csak for­málisan fogja fel a jogok gya­korlását. Ma nem egy esetben a KISZ-szervezet előzőleg nem tudja, miről kéri a véleményét a tantestület, s ha az értekez­letre becsöppen vagy rögtönöz, vagy bólogat. Ha viszont is­meri a témát, a tanulók töp­renghetnek rajta, megvitathat­ják s érlelhetik álláspontjukat. Az ifjúság — akár a felnőt­tek — több tájékoztatást vár, hogy érdemlegesen dönthessen a munkáját, munkakörülmé­nyeit s szabad ideje tartalmas eldöntését érintő kérdésekben. S részt kér ügyei intézéséből. Néhány hiányzó szó A negyedik Országos Diák­parlamentet jó módszerrel ké­szítették elő. Téziseket, valódi vitaanyagot küldtek ki, amely nélkülözte a jogszabályokra jellemző aprólékosságot, a vál­toztatástól elriasztó csiszol­tsá­­got. E vitaanyagból majd a parlamenten összegyűjtött egyetértések és ellenvélemé­nyek mérlegelése után lesz kö­zépiskolai rendtartás-tervezet. Tervezet, mert ha megfogal­mazták, ismét vitára bocsát­ják. Egyetértek azzal, hogy jogok és kötelességek írásba foglal­tassanak. Ám az állami okta­tás helyzetéről és fejlesztésé­ről szóló központi bizottsági határozat szól az iskolai élet túlszabályozottságáról, amely gátja a diákönkormányzat ér­vényesülésének. Vigyázat, az önkormányzat működését is lehet ..túlszabályozni”! És ak­kor nem lesz „nagyobb a gya­korlóterep”, mint ahol a diák­­parlament küldöttei óhajukat a pedagógusokhoz intézett le­velükben megfogalmazták. E levélből, úgy érzem, né­hány szó kimaradt. ..Szeretet­tel és hálával gondolunk Önökre” — írják a fiatalok. Talán úgy kellett volna fogal­mazni: szeretettel, hálával és tisztelettel. Nem taktikai meg­gondolásból, hanem, mert az iskolai élet d­emokratizm­usá­­na­k feltétele a kölcsönös tisz­telet. (Talán elkerülte a levél­írók figyelmét, hogy Aczél György is a felszólalásában a szereteten alapuló tisztelet­ről beszélt.) A fiatalok azt kérik, hogy tévedni is lehessen, amikor önállóságukat gyakorolják. Hát persze, hogy lehet. Elvégre egy másodfokú egyenlet levezetése könnyebb feladat, jóval ré­gebben gyakorolják, s ott is szoktak tévedni. S ugyebár, az se titok, hogy az idősebb fel­nőttek se csalhatatlanok. In­kább tévedjenek hát a tanu­lók, minthogy a tantestület ké­szen nyújtsa a megoldást. Va­lahol, valamelyik mondatból azonban hiányzik, hogy „ön­ként vállalt rend és fegyelem közepette” akarják demokra­tikus jogaikat érvényesíteni. E kikötés nem a pedagógusok megnyugtatására szolgál, ha­nem inkább annak érzékelte­tésére, hogy megküzdenek ön­magukkal is, szertelenségük­kel és szilajságui­kal, de nem az igazságot kereső és érvé­nyesíteni akaró, valamint a szocializmus értékeit védelme­ző szenvedélyükkel. (Lehet, az üléseken annyit beszéltek a jogok és kötelességek egységé­ről, hogy mire a levélírásra sor került, már nem akartak ismételgetni.) Nem jótékonysági intézmény A múlt esztendőben a tan­testület demokratizmusát vizs­gálták. Fejlődése előfeltétele annak, hogy a tanulók önkor­mányozó képessége kibonta­kozhasson. Elképzelhetetlen, hogy egy diktatórikusa­n irá­nyított tantestület képes le­gyen demokráciára nevelni. Elképzelhetetlen, hogy egy ok­tatási intézményen belül két­féle légkör és magatartás ho­nosodjon meg A megyei s a fővárosi parlamenteken sok diák elmondta, hogy egy-egy iskolában a vezetők a mai rendtartást meghaladó jogokat adnak a tanuló közösségeknek. Erre csak egy demokratikus tantestület képes. A demokrá­ciáról szólva Aczél György el­mondotta, hogy az nem jóté­konysági intézmény, nem azért kell fejleszteni, mert jó a ta­nulóknak vagy a pedagógu­soknak, hanem mert ebben a történelmi korszakban a szo­cializmus építése már elkép­zelhetetlen nélküle. Az újért, az igazságért való harc ma is gyötrelmes és keserves. De ér­demes vállalni. Tegyük hozzá, hogy aki már az iskolában, idejekorán megedződik, az nem válik csalódott, visszahú­zódott emberré, amikor mun­kába áll és a kezdet kezdetén értetlenséggel találkozik. Nem tesz le jobbító szándékáról, ki­tart a szocializmus eszméi mellett. Iskolán belül és kívül Érdemes arról szólni, hogy milyen demokratikus indítékai voltak a tanácskozás időpont­jának. A közoktatás tovább­fejlesztéséről szóló párthatáro­zat egységes értelmezésének követelménye a diákokra is vonatkozik. A határozat végre­hajtására számos intézkedés, rendelkezés készül — egyebek között az új középiskolai rend­tartás —, amelyről a diákság véleményét kérték. Az ifjúsági törvény is előírja, hogy a fia­talokra vonatkozó jogszabá­lyokat, mielőtt a Miniszterta­nács elé terjesztik, előbb az érdekeltekkel kell megtárgyal­ni. Az ifjúság érdekében ho­zandó döntések sürgettek, így nem várhattak tavaszig, ami­kor a diákparlamenteket ren­dezni szokták. Néhány észrevétel a tanács­kozásról: A küldöttek megér­tették, jól értelmezték a párt­határozatot. Hozzászólásaik igen, felelősségteljesek, tartal­masak voltak, túlzásokat alig lehetett hajtani. Őszinték vol­tak és megfontoltak egyben. Óvakodtak attól, hogy panasz­napot tartsanak, érdem szerint helyeseltek és bíráltak. Senki sem tolta személyes problé­máit előtérbe, egy közösséget képviselt. Olykor mutáló han­gon, a közoktatás, sőt, a köz­élet valóságos problémái szó­laltak meg. Tantervek, tan­anyagok, tankönyvek méret­tek meg és könnyűnek talál­tattak. A Borsod megyei aján­lásokban egy ellentmondást feszegettek: minek­­külön ma­gatartási és szorgalmi jegy, amikor a magatartásban a munkához, a tanuláshoz való viszony is benne foglaltatik. Interpelláltak az ügyben, hogy az érettségit az egyetemi fel­vételihez közelítsék. Néhány gazdaságpolitikai kérdés: ne emeljék a tansze­rek, a sportszerek és a szem­léltető eszközök árát. Az Expressz Ifjúsági és Diákuta­zási Iroda fékezze üzleti szel­lemét. A szakközépiskolások és szakmunkástanulók önkép­zéséhez szükséges szakkönyvet a diákok pénztárcájához mér­ten drágák. Javasolták: jelen­tessenek meg műszaki olcsó­­ könyvtárat. Kiváló elgondolás. Kérték az étkezési normák felemelését is. . Segítséget várnáik a szabad­idő tartalmas eltöltésében, úszásoktatást, több sport- és tornázási lehetőséget. Mint az újságok közölték, interpellá­­cióikona kedvező választ kaptak. Minden iskolatípus problé­máját jól látták. A gimná­ziumban szeretnék, ha vala­milyen szakképzettséget is kapnának. A szakközépiskolá­sok jobb tankönyveket kértek, és elegendő példányszámban. Sürgették: minél előbb való­suljon meg, hogy az érettségi­vel együtt szakmunkásbizo­nyítványt kapjanak. Sokalot­­ták egyes szakközépiskolák profilváltozását, jogos követe­lésük ezen iskolatípus nagyobb stabilitása volt. A szakmunkástanulók már új rendtartást kaptak és elé­gedettek vele. Ők a szakmun­kásképzés feltételeinek a javí­tását tartják szükségesnek, az elméleti és gyakorlati képzés jobb összhangját. Csupán 50 százalékuknak jut tanműhely, a többiek az üzemben sajátít­ják el a gyakorlatot és a ter­melés nem igazodik a tanme­nethez. Az iskolatelevíziónak ajánlják, hogy a szakmunkás­tanulók számára sugározzanak műsort. Ez is épkézláb javas­lat. Interpellációikra, hogy a szakmunkáskollégiumok szá­mát, befogadóképességét nö­veljék, biztató választ kaptak. Ők már a munkahelyi de­mokráciát is szóvá tették. Miért nem kapják meg azokat a jogokat a munkahelyen, amelyeket az iskolában élvez­nek? Egyebek között hívják meg őket a termelési értekez­letekre. Nem helyeslik, hogy egy elsős már szakszervezeti tag legyen. A munkahelyi demokrácián kívül társadalompolitikai kér­dés volt a kádermunka nyilvá­nosságának az igénye is. Mu­tassák meg a diákoknak a ró­luk készült jellemzést!­­ A parlament a vitára bocsá­tott tézisek többségével egyet­értett. Pontosan megfogalmaz­ta, hogy a KISZ-szervezetek­n­ek milyen esetekben legyen döntési, véleményezési, egyet­értési joga. Vitatta azonban azt az elképzelést, hogy né­hány helyen kísérletként a KISZ-vezetőséget egy KISZ- tanárelnök irányítsa. Úgy vél­ték, hogy az csökkentené a KISZ-titkár hatáskörét és fe­lelősségét Az iskolán kívüli, közélettől is többet várnak a diákok Nem akarnak befelé fordulni tájékoztassák őket a nagy­politikáról is! A város- és köz­ségpolitikáról is többet akar­nak tudni, és nem csupán tár­sadalmi, hanem közéleti mun­kájukkal is részt, kérnek belő­le. Jelenleg­­csak ünnepekkor, egy-egy nagyobb akció eseté­ben kérik a fiatalok közremű­ködését. Helyeselnék, ha társa­dalmi munkájukat a kollégiu­mok, oktatási, sport- és kultu­rális létesítmények építésekor vennék igénybe. Tudni szeret­nék azt is, hogy munkájuk mi­lgan mértékben csökkenti a költségeket. A diákparlamenti küldöttek tájékozottsága, értékelő, elem­ző képessége is megerősítette, hogy élni fognak tudni a jo­gaikkal­ az iskolában és az­után is, mert a nagyobb köte­lesség és felelősségvállalás is megfogalmazott igényük. Kovács Judit S SZAB ÜZLETEINKBEN£ III., Vörösvári út 29. f A, V., Fehérhajó utca 12—N­ JRjá­siKS, VIII., József körút 68. Jr XI., Fehérvári út 86.­­} 7

Next