Magyar Nemzet, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-16 / 63. szám

4 FOLYÓ­IRATSZEMLE 1848 öröksége Petőfi költészetének felisme­rése és megismertetése szerve­sen kapcsolódott a magyar sza­badságharc — és egyáltalán, az Európa tavasza — iránti érdeklődéshez. Erre utal Péter Mihály is, aki Petőfi oroszul című, a Nagyvilág márciusi számában megjelent tanulmányában. Többek között azt mondja el, hogy „a múlt század derekán, Petőfi első lelkes fordítói között ott talál­juk Mihajlovot, a bátor for­radalmár-demokratát, Cserni­­sevszkij barátját, aki Petőfi mellett Heinét és Bérangert is fordította, s akinek saját for­radalmi versei nagy hatással voltak a hatvanas évek radi­kális orosz ifjúságára”. Cser­­nisevszkij és köre különben egyik fontos feladatának te­kintette, hogy — a megfelelő tanulságokat levonva — kama­toztassa hazájában 1848 örök­ségét. Elmondható tehát, hogy amikor — alig néhány évvel a szovjethatalom megszilárdu­lása után — napvilágot látott az első, orosz nyelvű Petőfi­­válogatás, ebben ott lüktetett Csernisevszkij és Mihajlov harca is. (Annál is inkább, mert „a versek fordítója és a bevezető tanulmány szerzője, a Szovjetunió első földművelés­­ügyi népbiztosa, a kiváló iro­dalmár és kritikus, Luna­­csarszkij” volt, akinek különö­sen nagy érdemei voltak ab­ban, hogy a XIX. század nagy orosz forradalmi demokratái elevenen éltek a kulturális életben, a közvéleményben.) A haladó hagyományok e lépcsőfokai jelentették az előz­ményeket ahhoz, hogy 1971- ben, a Világirodalom könyv­tára sorozat századik kötete­ként megjelenjen Petőfi válo­gatott verseinek és elbeszélő költeményeinek legújabb, orosz kiadása. Hiszen „tekint­sünk csak végig az orosz köl­tészeten, Ragyiscsev és a de­kabristák emelkedett, forra­dalmi pátoszán, Puskin sok­hangú költészetének harmo­nikus természetességén, Ler­­mentov démoni nyugtalansá­gán, Nyekraszov mélyen átélt népszeretetén —­s arra a meg­győződésre jutunk, hogy az orosz költői nyelv gazdag pa­lettáján megvannak azok a színek, amelyek segítségével az avatott kéz meg tudja fes­teni Petőfi portréját. Persze, nem Petőfi stílusának valami­lyen mechanikus­­kikeverésére’ gondolunk, hanem az átültetés nyelvi lehetőségeire.” Péter Mihály szerint van a Petőfi-verseknek egy kivált­képp „petőfis” típusa, amely­ben „a művészi tömörítés ki­vételesen magas fokon jelenik meg a költő egyénisége”. Azok­ra a versekre gondol, „ame­lyeknek már felépítésében is kifejezésre jut Petőfi nyugta­lanul lobogó természete, ér­zelmeinek és hangulatainak széles hullámzása, képzeleté­nek gyúlékonysága és magá­val sodró ereje. E sorba tarto­zik például a Levél Arany Já­noshoz című költemény, amely közeláll a próféta-forradalmár indulatú orosz versekhez.” A nagyszerű halál a címe Száraz György műhelytanul­mányának, amelyet a szegedi Tiszatái új száma közöl. Az aradi ti­zenhármak sokszor emlegetett — de teljes összefüggés­rend­jében valójában még fel nem tárt — problematikájával vias­kodik itt a szerző. A műhely­­tanulmány felveti, hogy „hi­vatásos katona mind a tizen­három, valamennyien a csá­szár kabátját cserélték fel a honvédtiszti atillára. De még ez az egység — az osztrák hadseregből hozott Offizier­­geist — is sokféleséget takar. Damjanich harsány baltakedé­lyessége mögött ott a határőr­vidéki katonacsaládok szünte­len harcokban fogant demok­ratizmusa, Leiningen hangsú­lyos szerénysége mögött a ke­­reszteslovag-ősök feudális gőg­je, Kiss Ernő finnyás előkelő­sége mögött az örmény hadi­­szállító nagyapa árnyéka ...” A tizenhármak talán „csak ab­ban egységesek, hogy — az egy Nagy Sándor kivételével — va­lamennyien ellenezték a füg­getlenségi nyilatkozatot, s ma­gukat végig az alkotmányért folyó harc, és nem a forrada­lom katonáinak tekintették.” A differenciáltabb ábrázolás — ami, Száraz György szerint, nem gyengítette volna, hanem éppenhogy szuggesztívebbé te­hette volna a tizenhármak ügyét — nem azért maradt el, mert végül is Damjanich, Lei­ningen, Kiss Ernő és a töb­biek mártírhalált haltak. In­kább azért, mert a fő kérdés sokáig a „Kossuth—Görgey­­per” volt, pontosabban: vajon áruló volt-e Görgey Artúr. És „ők, az aradi áldozatok, ők is csak alárendelt szerepet kap­nak ebben a memoár­háború­ban: posztumusz tanúi vádnak és védelemnek, kiszolgáltatva a túlélők önkényének. Haláluk is argumentummá válik a tu­­sakodók kezében, nem Bécs és a kiegyezők, de egymás ellen.” A „Kossuth—Görgey-per” még mindig nem ért véget. „Nem véletlen — hangsúlyozza a tanulmány szerzője —, hogy mind Illyés Gyula, mind Né­meth László, amikor megra­gadni kívánta 1848—49 lénye­gét, a Kossuth—Görgey ellen­téthez nyúlt. És az sem vélet­len, hogy mindketten a drámai műfajt választották: ez a téma nehezen közelíthető meg az irodalom más égtájai felől.” Az utolsó szót azonban ők sem mondták ki. Ez a történel­mi összeütközés — és mindaz az elmét, szívet tisztító katar­zis, amit kínál — további üt­köztetéseket igényel. Hogyan élt 1848 drámai em­léke — nem sokkal a bukás után — egy magyar falu kö­zegében? Ezzel foglalkozik Rá­kóczi István, a Szombathelyen megjelenő Életünk új számában. A bukás után a Veszprém megyei Szentgál községbe, a megyefőnökség utasítására, „egy század kato­naságot vezényelnek, katonai executio céljából”. Ugyanak­kor „Kolozsváry segédbíró és Csirke Károly besorozási pol­gári bíró is utasítást kap, men­jen Szentgálra.­Vizsgálják meg a helyzetet, az elöljárók köte­lesség­mulasztását. Különösen azt állapítsák meg: igaz-e, hogy a bíró fia is a be nem áll­tak közül való.” Mint azt nemrégiben előke­rült okmányok bizonyítják, Gombás Mihály, az addigi bíró valóban bújtatta mostohafiát, és ebben — mint ahogy a töb­bi, az osztrák katonáskodás elől az erdőben, lápon mene­déket kereső védelmében is — az egész elöljáróság segítette Gombást. Új elöljárókat ne­veztek ki, de — mint az ha­mar kiderült — az új embe­rek „sem álltak szilárdan az elnyomó hatalom mellett.” Ezért „a szentgáli ügyvezető­ket többször figyelmeztetik­­kötelességeik­ teljesítésére, például a 2911. számú ügyirat­ban is.” A tanulmányban szó esik ar­ról is, hogy Csizmadia Ferenc — jelenleg a Veszprém városi­járási Földhivatal elnökhelyet­tese — „az 1950-es évek ele­jén átépítette apósa régi há­zát a szentgáli Fő utcában. Bontás közben egy kis, nem­zeti színű zászló került elő. Ennek történetét akkor úgy mondta el neki apósa, hogy az egy Tóth nevű emberé volt, aki az 1848—49-es szabadság­­harc után, Gombáspusztánál lesből lelőtt egy császári tá­bornokot. Hogy tette miatt a községnek ne legyen baja, ön­gyilkos lett. Legenda? Népköl­tés?” A — különben igen hiányos — községi és megyei iratokban nincs közvetlen utalás erre az eseményre. Mindenesetre 1851- ben két Tóth nevű ember halt meg a községben: az egyik szélütésben, a másik — az ira­tok szerint — „elszáradás”­­ban. „És még egy dolog. 1851- ben a Helytartótanács leiratot intézett a megyékhez. Ebben utasítják őket, hogy próbálják megkeresni Waldstein grófot, aki februárban szabadságát tölteni Magyarországra jött, és azóta nyoma veszett. Veszp­rém megye 1851. május 14-én jelentette, hogy a megyében nem találják.” (Az egyik Tóth — Tóth Sándor 50 éves gaz­dálkodó — 1851. április 6-án halt meg Szentgálon.) A császári tábornok meg­ölése legenda is lehet, bár a Rákóczi által most felfedezett Waldstein-eltűnés erősen hite­lesíteni látszik a „népköl­­tést”-t. Az azonban már írás­ban rögzített tény, hogy egy 1851. május 26-i (nem lehetet­len, hogy éppen Waldsteint kereső) pandúrjárás elszámo­lásának hátlapján egy Petőfi­­vers olvasható, amit — nyil­vánvalóan emlékezetből, mert hibásan — egy korabeli szent­gáli tisztségviselő írt oda. A Fel a’ Zászlóval magasra kez­detű, akkor még kötetben nem olvasható Petőfi-vers, ami a szabadságharc alatt született, „íme, egy adat a költő hatá­sáról. Halála után két évvel ebben a bakonyi faluban így emlékeznek egy csupán új­ságban megjelent versére. Ne­vét, versét alkalmasnak talál­ják arra, hogy vele politikai állásfoglalásukat kifejezzék." Rákóczi kutatása szerint egy bizonyos Gál Imre írhatta oda a szégyent és elnyomást dokumentáló irat hátlapjára a Petőfi-verset. Ez azonban nem egészen biztos, sőt nem is a legfontosabb. A lényeg az, hogy Petőfi harcos emlékét igazából Szentgál egész népe őrizte. Antal Gábor Tehergépkocsi-üzemeltetők, figyelem! RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJUK KÜLÖNFÉLE GYÁRTMÁNYÚ DIESEL ÉS BENZIN ÜZEMŰ TEHERGÉPKOCSI-MOTOROK IFA—W— 50 ROBUR ZIL GAZ stb. GÉPMUNKÁINAK ELVÉGZÉSÉT HENGERFÚRÁST DUGATTYÚZÁST FŐTENGELY KÖSZÖRÜLÉST FORGÁCSOLÁSI MUNKAVÉGZÉST ALKATRÉSZGYÁRTÁST KÜLÖNFÉLE GYÁRTMÁNYÚ KISFŐDARABOK ÉS ALKATRÉSZEK FELÚJÍTÁSÁT CSAPÁGYAZÁST SIB. TOVÁBBRA IS VÁLLALJUK: 1 CSEPEL—IKARUS GÉPJÁRMŰMOTOROK ERŐGÉPEKBEN, TRAKTOROKBAN (— DUTRA —) ÜZEMELŐ CSEPEL GYÁRTMÁNYÚ 2—4—6 HENGERES MOTOROK ELŐSZERELT ÉS KOMPLETT HENGERFEJEK CSEREFELÚJÍTÁSAT ÉHLJ­AFIT TEHERAUTÓJAVÍTO VÁLLALAT 2. sz üzemegysége Bp. XIII., Véső utca 9. Telefon: 204—494 Magyar Nemzet Szóljatok szép szavak a Petőfi Sándorról A szellem napvilágánál A nemrég várossá csepere­dett Kiskőrös főterén a körben­­ guggoló kis házak karéjában­­ néhány modern épület büsz­kélkedik. Köztük is a legte­kintélyesebb a művelődési központ, amely faburkolatú, amfiteátrumszerűen kiképzett színháztermével, tágas, nagy üvegablakos előterével, mo­dern színpadával és öltözőivel méltán egyik büszkesége a ma­gasabb rangra emelkedett helységnek. A Kiskőrösre ér­kező figyelmét először mégis a betonpalota mellett szerény­kedő egykori zsellérház ragad­ja meg: itt született Petőfi Sándor. És miként az egész városra, múltjára, jelenére ezekből az ablakokból sugárzik csillag­fény, úgy ezen a március 14-én, a 125 év előtti forradalom elő­estéjén is ennek a hajléknak a szülöttére emlékezve gyüleke­zett a közönség a színházte­remben, hogy az egész ország színe, a rádió mikrofonjainak és a televízió kameráinak je­lenlétében ünnepeljen. Tízezer fiatal Ám ennek az ünnepnek a je­lentőségét mégsem elsősorban a megjelentek, a rádióhallga­tók és televíziónézők százezrei vagy tán milliói jelentették, hanem az, hogy a műsor nem­csak Petőfi műveinek és élet­útjának jegyében született, de egyszersmind a leghívebben fejezte ki költői hitvallását, szellemiségét. Egy több mint tízezer fia­talt, kétszáz amatőr csoportot megmozgató nemes vetélkedő, a Szóljatok szép szavak — Pe­tőfi Sándorról, a Művelődés­­ügyi Minisztérium, a Magyar Rádió és a Népművelési Inté­zet kezdeményezése érkezett el ezen a márciusi estén döntő­jéhez. És a verseny végső sza­kaszában szerepelt együttesek híven tanúsították, hogy a nagy költő forradalmi szelle­métől áthatott mai fiatalok, diákok, egyetemi hallgatók, katonák, munkások méltó örö­kösei azoknak az eszméknek, amelyekért a márciusi ifjak költő vezérükkel az élükön lelkesedtek, küzdöttek, s ha kellett az életüket áldozták. A műsor , hogy ez nem puszta szó, azt már az elsőként fellépő Zalaegerszegi Reflex Színpad együttesének (rendező: Mérő Béla) műsora is példázta: egy múltszázadi Petőfi-szobor ava­táson elhangzott kortesbeszéd dramatizálásával figyelmeztet­,­tek arra, hogy a költő mai em­lékműve olyan lesz, amilyen­nek mi formáljuk magunkban. Ezután a Kiskőrösi Periszkóp együttes katonái bordalokból és múltszázadi nótákból, Pető­fi zsánerképeiből összeállított füzérben elevenítették fel a költő életét és korát (rendező: Kerényi Gábor). Petőfi és Ju­hász Ferenc költeményeiből szerkesztettek hatásos mon­tázst a Tatabányai Bányász Színpad fiataljai, hogy a nagy életmű legfontosabb tanításá­ra vonják a figyelmet, csak a megalkuvás nélküli küzdelem vezethet a cél eléréséhez (ren­dező: Éless Béla). A felszabadult, diákcsínyes vidámság hangulatát hozták el az ünnepélyes estére a Bu­dapesti Pince Színház fiatal­jai, akik Keleti István ötletes és igen stílusos rendezésében pompás játékossággal és tehet­séggel adták elő A helység ka­lapácsát, méltán arattak nagy, vastapsos sikert. A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákszínpadának fiataljai a közönség szavazatával jutottak a döntőbe és a költő halálá­ra, közvetlen utókorára emlé­kező magvas összeállításukkal bizonyították, hogy méltán (rendező: Bácskai Mihály). Ószabó István írta és rendez­te a Balmazújvárosi Irodalmi Színpad két tagjának Sirató kardom gyásza vagy című, expresszionista jellegű, érze­lemgazdag, hatásos mementó­­ját. Utána a Szegedi Egyetemi Színpad tagjainak (rendező: Paál István) modern hangvé­telű Petőfi-rockját láthattuk A beatzenére énekelt Petőfi­­versek, a ritmikus mozgás, ze­nekísérettel előadott, a 125 év­vel ezelőtti március idusát fel­elevenítő prózai szövegek a mai fiatalok ítéléséhez közelí­tő megelevenítése mindennél ékesebben igazolta, hogy a nagy költő hagyatéka ki tud emelkedni a klasszikus merev­ségből és továbbra is eleven része marad nemcsak irodal­munknak, költészetünknek, ha­nem közéletünknek, minden­napjainknak is. A zsűri döntése Erre utalt Darvas József, a Magyar Írók Szövetségének el­nöke, a vetélkedő fővédnöke, a zsűri elnöke is, amikor rövid értékelésében, amikor Petőfit hegycsúcshoz hasonlította, amelyről más-más képet ka­punk, ha más-más oldalról éri a fény. Ugyanígy — mondotta — a szabadságharc költőjének alkotó művészete is más-más korban újabb és újabb arcát mutatja felénk. A vetélkedő ebben a végső szakaszában már inkább a mű­kedvelő mozgalom színvonalas reprezentálása volt, nem pe­dig kiélezett verseny. Ezért he­lyes, hogy a zsűri mind a hét együttesnek odaítélte a ver­sengés első díját, a 30 000 fo­rint értékű utazást, amely le­hetővé teszi, hogy valameny­­nyien részt vegyenek a Wroc­­lawban rendezendő amatőr fesztiválon. Az erre jogosító okleveleket Garamvölgyi József, a műve­lődésügyi miniszter helyettese adta át. A fődíjon kívül vala­mennyi együttes még számos más társadalmi és művészeti intézmény által felajánlott anyagi elismerésben részesült. A díjkiosztás után Vitányi Iván, a Népművelési Intézet igazgatója bejelentette, hogy a Szóljatok szép szavak mozga­lom új tematikával a közeljö­vőben folytatódik. Ebbe a mun­kába — az eddigiekhez hason­lóan — a Rádió ifjúsági osztá­lya is bekapcsolódik, melynek részéről Asperján György és Zala Zsuzsa szerkesztő. Déri Éva rendező ezúttal is igen el­ismerésre méltó munkát vég­zett. Dr. Kiss Kálmán, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyet­tese azzal a gondolattal zárta le a tartalmas, szép, a költő és a forradalom emlékéhez, esz­méjéhez méltó estét, hogy ez­zel az ezreket megmozgató ne­mes vetélkedéssel is közelebb kerültünk Petőfi Vágyálmához, ahhoz a korhoz, amikor „a szellem napvilága ragyog min­den ház ablakán”. — a a — Adyval várta a holnapot Látogatáson György Ernőnél Nyolcvanöt éves kora elle­nére friss, fiatalos, telve élet­erővel s főleg derűvel, vidám­sággal dr. György Ernő pro­fesszor. Adyhoz és baráti kö­réhez tartozott, a „holnaposok” egyik létrehozója és tevékeny tagja. Maga is irodalmár volt, mielőtt ügyvéd lett, majd író, aki a szociológiát és társada­lomtudományt művelte. Nem­rég nyerte el a legmagasabb tudományos fokozatot, az ál­lam- és jogtudományok dokto­ra lett. Ma is rendszeresen dolgozik. — Egészségem titka? — mo­solyog. — Egyszerű. Igyek­szem nem beteg leírni. Min­den reggel a Lukácsban úszom. Amit egyik barátom s fürdő­társam mondta: halmozok. Mert az úszás nemcsak szen­vedély, hanem egészséges is. — Adyról és a „hónaposok­ról” nagyon sokat lehetne be­szélni — tűnődik. — Kötete­ket lehetne megtölteni vele. Mint ahogy sokan meg is töl­töttek. Én megpróbálok rövi­den szólni. A „Holnap” iro­dalmi társaságot 1908-ban ala­pítottuk Adyval és más iro­dalmi nagyságokkal. Ma is őr­zöm az emlékét annak, hogy az alapító tagok között lehet­tem. Nagyváradon vetődött fel először a gondolat. Majd az ötletet sok megbeszélés, tana­kodás követte. — Juhász Gyula, Dutka Ákos, Em­őd Tamás. Antal Sándor újságíró, aki a Holnap első kötetének előszavát írta, majd a Tanácsköztársaság után Csehszlovákiában élt és még sokan álltunk ott a megszü­lető Holnap bölcsője mellett. Nem akarom most tucatjával felsorolni a neveket, csak egyet szeretnék említeni még: a könyvsorozat megindításá­hoz támogatást nyújtó nyom­dász Sonnenfeld családot, ők vállalták az első kötet megje­lentetését.­­• Az irodalmi társaságnak s a sorozatnak is „Holnap” lett a neve. A „Holnap”-ban ben­ne volt és mindig benne van a várás, reménykedés, a jobb, a boldogabb jövő. Az a „hol­nap”, amit Adyékkal együtt vártunk és sóvárogtunk, most már itt van: ma lett, mága virradt. És sugallja minden­kinek a régi igazságot: csak az élhet igazán a mának, aki a holnapnak él. NAPLÓ Március 16 Petőfi-emlékestet rendezett Varsóban a lengyel Írószövet­ség. Dr. Andrzej Sieroszewski irodalomtörténész előadása után Magdaléna Zawadzka és Stanislaw Zaczyk színművész szavalta el Petőfi legszebb verseit. De Laurence Olivier bejelentette, hogy ez év novemberében megvá­lik a londoni nemzeti színház mű­vészeti igazgatójának tisztétől. Oli­­viert 1962-ben nevezték ki és meg­bízatása az új nemzeti színház megnyitásáig, 1974. januárjáig tar­tott volna. Április elsejétől Peter Hall, a Royal Shakespeare Com­­pany volt igazgatója, a már ko­rábban kijelölt utód, Olivierral kö­zösen igazgatja a társulatot no­vemberig. A színház irányításában a hatvanöt éves Olivier továbbra is részt vállal, s egy esztendei pihe­nés után, 1975-ben újra föllép majd.• Béla Riez, Monte-Carlóban élő, magyar származású festő­művész munkáinak bemutató­ját ma délután hatkor nyitja meg Boldizsár Iván a Ferenc­városi Pincetárlat bemutató­­termében. Zara Doluhanova szovjet énekesnő vendégszerepelt csü­törtökön a Szegedi Nemzeti Színházban. Az örmény ven­dégénekes nagy sikerrel adott elő Glinka-, Csajkovszkij- és Prokofjev-műveket. Koncert­jén közreműködött Nina Szvetlanova zongoraművésznő.­­ Dr. Germanus Gyula pro­fesszort a római olasz Accade­­mia del Mediterraneo évfor­duló ünnepélye alkalmából tu­dományos munkásságának el­ismeréséül az Accademia ér­demérmével tüntette ki.­­ Király Sándor festőművész kiállítása tegnap este nyílt meg a Csók István Galériá­ban. _____________ Szlovák György rajzainak lengyel visszhangja Szlovák György grafikusmű­vésznek A lengyel költészet rajzokban címmel a varsói Magyar Kulturális Intézetben megnyílt kiállításáról meleg hangon ír a varsói sajtó. Az SM Sztandar Mlodych című lap a többi között így írt: „A diszkrét, tömör, s egyben sokat kifejező, és túlsúlyban meleg színekkel operáló művész a legkiválóbb lengyel költők al­kotásai tartalmának sajátos jellegű kiegészítője.” A lap in­terjút is közöl a magyar mű­vésszel. Ugyancsak interjút ké­szített Szlovák Györggyel a Zycie Warszawy is. A lap mél­tatja az értékes kiállítást, és jelzi, hogy Szlovák György Kopernikusz-kompozíciót ké­szített a budapesti Koperni­­kusz-kiállításra. .Péntek, 1973. március 11 SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Orfeusz (K. béri. I.) (7) — Erkel Színház: A cigánybáró (II­. béri. VTII. sor. 3.) (fél 6) — Nemzeti Színház: Czillei és a Hunyadiak (7) — Katona Jó­zsef Színház: Mindent a kertbe! (7) — Madách Színház: A pillan­gók szabadok (M. béri.) (7) — Ma­dách Kamara Színház: Candina (E­ I. béri.) (7) — Vígszínház: Kép­zelt riport egy, amerikai pop-fesz­­tiválról (E. béri. 4.) (7) — Pesti Színház: Macskajátás (7) — Thá- tra Színház: Arisztokraták (7) — József Attila Színház: A kutya testamentuma (Vörös Okt. béri. 4.) (7) — Fővárosi Operettszínház: La Mancha lovagja (7) — Vidám Szín­pad: Teknősbéka, Csirkefogó (Be­mutató: fél 8) — Irodalmi Színpad: Csokonai (Radnóti ifj. bér­. 3.) (fél 7) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkusz Expressz (du. fél 4 és fél 8) — Kama­ra Varieté: Pest megér egy viccet (du. 6 és fél 9) — Bartók Színház: A perbe fogott diák (du. 3) — Mik­roszkóp Színpad: Tiszta vizet a fejekbe (fél 9) — Huszonötödik Színház: Én használni, s nem ra­gyogni akarok (fél 6); A búské­­pű lovag (8) — Állami Bábszínház: A pagodák hercege (de. 10); Gida­­ház az erdőszélen (du. 3) — Ze­neakadémia: Szvjatoszlav Richter zongorahangr. (du. fél 5). MÁV Szimfonikusok (vez.: Anton Na­­nut, közr.: Vartsányi László) (MÁV- bek­, 12.) (8).

Next