Magyar Nemzet, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-10 / 83. szám

Kedd, 1993. április 10. . Ma©ar Nemzet „ Kinőttük a Földet99 „Érthető, hogy még kevesen vannak, akik felfogják a fontosságát annak, amit így határozhatunk meg: az ember jövője az űrben” — így kezdi terjedelmes tanulmányát Kenneth Gatland a londoni Daily Telegraph Magazine-ben „Mi jöhet a Hold-program után” cím alatt. — Több mint egymillió esztendő óta földi feltételekhez kötve élünk — írja — s meghökkent a gondolat, hogy egy napon a Földön kívüli létezés részesei lehetünk. Földi kreatúrák vagyunk s nagyon is konzervatív nézeteink vannak arról, hogy elhagyhatjuk megszokott planétánkat. Igen sok tudós — főként filozófus és történész — számára az űrrepülés legjobb esetben ikaruszi kaland, a legrosszabb esetben veszélyes hóbort. Anyagi és szellemi fejlődésünk földi történetének kutatói Ők, de véleményük, amely a felmerült vitákban kiélezetten ellentétes, már világosan mutatja az érdeklődés nagyarányú és gyors növekedését. A lehetőségek térképe Abban minden kiváló tudós egyetért: számtalan jele van annak, hogy „kinőttük a Földet”. Sebtében elgondolt javaslatok születtek szerte a világon alapvető földi problémáink megoldására (túlnépesedés, élelmezés, környezetvédelem stb.) — ezeknek a javaslatoknak egy része az emberi természet hajlamainak, ösztöneinek megbolygatását foglalja magában, kevés gondot fordítva arra — legalábbis egyelőre —, hogy megvalósításuk esetén mi is történik az egész emberiséggel. A konstruktív gondolkodókat gyötri a vízió, hogy az embernek mélyre kell majd alászállnia, hogy alkalmazkodni tudjon a sokféle fertőzéssel megzavart földi világhoz s csak keveseknek jut eszébe, hogy van más kiút is. Kézenfekvőnek ígérkező kiút: fel kell vérteznünk a szellemeinkét arra hogy felmérjük, minogy feltérképezzük a világűrben rejlő lehetőségeket. A múlt béklyóitól megszabaduló szemlélet már kialakította a körvonalakat: az emberben tudatosult, hogy „ha nem tör ki a Földről, kilátástalanul harcol a végítéleti menetrend ellen”. Tudós és laikus egyaránt felismerte, hogy a túlélésre sarkalló ösztön a világűrbe hajtja az embert. Kétségtelen, hogy a legújabb felfedezések és teljesítmények ajtót nyitottak a planétánkon, amely lassan-lassan börtönné válhat, ahol csak körbe-körbe járkálhatunk a gigászi, de egyre zsúfoltabb udvaron. A kinyílt ajtón át ma már elég tisztán látjuk: technikai-technológiai vonatkozásban nincs akadálya annak, hogy nem is túlságosan hosszú idő alatt új ökológiai (állat- és növényközösségi) „fülkét” rendezzünk be például a Holdon, vagy más égitesten. Csak egy talpalatnyi helyre van szükségünk, hogy a munkát elkezdjük s ez a talpalatnyi hely már adott a számunkra. A Holdon, az eddigiek után, talán már nem nagy ugrás az első lunáris bázis létrehozása az ott munkálkodó emberek számára, akiknek tevékenysége értékes ismeretekkel gazdagíthatja a Földre vonatkozó tudásunkat is. Az űrkorszak első gyermekei Ezek az ismeretek „útban, vannak az agyunk felé”, de a nagy lehetőségei kihasználása nyilván a mai legfiatalabb generációra vár: „ez a nemzedék eltávolítja majd a hályogot, amely mai látásunknak még határt szab”. Az űrkorszak első gyermekei most vannak növekedőben: olyan jövőnek néznek elébe, amely „öszszetöri a múlt öntőmintáit” s tapasztalni fogják, hogy ezt az alkalmat épp a világűr nyújtja nekik. Emlékeznek majd — mint ahogy már mi is emlékezetben tartjuk —, hogy a fejlődés útját az első szputnyik nyitotta meg. Már számunkra is felemelő érzés, hogy a fejlesztésben egyre több nemzet vesz részt és minden jel azt mutatja, hogy a nem is távoli jövőben még nagyobb arányú nemzetközi együttműködés jön létre. A világűr felderítése terén most új fázisba léptünk. A legközelebbi technikai eszköz a „Föld—világűr rakétajármű”, vagy „bringahajó”. Eddig lényegileg a ballisztikus lövedékre támaszkodtunk, hogy hasznos terhet küldjünk, emberrel vagy anélkül, az „égi pályákra”. A ballisztikus szisztéma jónak bizonyult a kezdeti időkben, a világtérség felfedezésének első periódusában, ma már azonban elvault. Tudjuk, hogy a technikai fejlődés a tervezés függvénye s így az űrhajó (amely más, mint a ballisztikus rakéta) csak a kezdet s nem a végpont az űr közlekedési eszközeinek fejlesztési vonalán. Az űr feltárásának új technikája van kialakulóban: „az oda-vissza s mindenkor” használható űringahajót már egy szállítórendszer tagjának szánják, amely lehetőséget teremt például a Hold kiterjedtebb feltárására és kihasználására. Az ilyen lunáris tevékenység számára már tervezik a „lunáris pálya űrállomásait” s az azok közt közlekedő, atomerővel hajtott s a Földdel összeköttetésben működő űrhajót; — ezt az állandó „szállító” összeköttetést kémiai eszközökkel működtetett űrhajók tartják majd fenn. A hajóhoz új űrkompot terveznek, amely állandóan mozgatható berendezésként kiegészíti az űrhajó, működési kapacitását. Ez a komp lesz a leszálló és feltáró részlegek bázisa az űrállomásokon; ez szállítja majd a személyzetet és az ellátmányt az űrállomások és az állandó Hold-bázis között. Ezenkívül kibocsáthat interplanetáris kutatóberendezéseket is. Gyógyszergyártás az űrben A hajó, a komp és az űrállomás összműködésével nagy lépést teszünk az űr kihasználása felé. Az űrhajó„kiinduló moduluszokat” vihet magával — teljesen felszerelt és emberrel ellátott kutatólaboratóriumokat s így a tudósoknak, a mérnököknek sok lehetőségük adódik a súlytalanság és a teljes vákuum feltételeinek űrbéli vizsgálatára. Különösen egyes ipari készítmények űrbéli előállításának van igen nagy jelentősége. Az űrbéli súlytalanság az anyagok új kezelésére nyújt módot: magatartásuk bizonyos kémiai és fizikai folyamatok során megváltoztatható. Gyógyszerek, például szérumok sokkal tisztábban állíthatók elő az űrben, mert megszüntethető a légáramlás zavarása és a folyadékban jelentkező felhajtóerő hatása. Azok a tényezők is megszűnnek, amelyek a Földön korlátot szabnak a genetikai haladásban, ilyen például a folyadékban megnyilvánuló gravitációs hatás. Az űrlaboratóriumokban az anyagokat , olvasztani lehet anélkül, hogy „fizikai kapcsolatba kerülnének az öntő- edénnyel”; ennek az erősen reaktív anyagok esetében van igen nagy jelentősége, s azoknál az anyagoknál, amelyeket rendkívül tisztán kell tartani. Bonyolultan összetett anyagok előállítása, a terjedelem-növekedés irányítása, tökéletes kristályoknak oldatból és párából történő előállítása s a gravitáció alacsony fokán ,csaknem tökéletes „szférikus alakzatok” — például a golyóscsapágyak — létrehozása is az űrműhelyek által nyújtott lehetőségek közé tartoznak. Az űr „zéró-gravitációja” olyan anyagok előállíthatóságát teremti meg, amelyeknek minden eddiginél jobb mechanikai tulajdonságaik vannak. Mindez gyakorlatilag megvalósítható, nem tartozik már a science-fiction világába. A Hold-por növényei Az ipari tevékenység területén kívül van egy másik terület, ahol a növénytermesztés eddig nem sejtett titkaira kezd fény derülni. A houstoni kutatóintézetben dr. Charles Walkinshaw kutatótudós, növény-pathologista 35 féle növényt, szám szerint 1500-at vizsgált meg, kutatási eredményei szerint a növények gyorsabban és erőteljesebben növekedtek a Hold-porban. A lunáris porban (a Hold-talajban) nincs nitrogén, nagyon kevés a kálium és a foszfor. Alacsony koncentrációjú ásványokat (magnézium, vas, kobalt, mangán) tartalmaz. Ezek az elemek jelen vannak a Földtalajban is, de a jelek azt mutatják, hogy a növény gyors és erőteljes növekedéséhez nem elegendő mennyiségben. Walkinshaw azt is kimutatta, hogy a holdtalaj növényeinek nagyobb a tápértékük. A kutatások ezen a téren is tovább folynak és jogos a remény, hogy az eredmények hasznos kiegészítői lesznek azoknak az előkészítő munkálatoknak, amelyeknek célpontja már nem a Hold, hanem a Mars, a Vénusz és ki tudja melyik égitest. Maron Ferenc POLIETILÉN ZSÁKOK TERHELHETŐSÉG: 50 KILOGRAMMIG PÁRNAZSÁKOK, TALPAS ZSÁKOK, SZELEPES ZSÁKOK Méretek: mm hosszúság szélesség vastagság párnazsák 900—1000 500—600 0,15—0,25 talpas zsák 610— 810 562 0,15—0,25 szelepes zsák 600— 900 562 0,15—0,25 NYOMTATÁS: EGY OLDALON 1—6 SZÍN KÉT OLDALON 1—4 SZÍN (ÖSSZESEN) MEGRENDELHETŐ: KERESKEDELMI FŐOSZTÁLY Leninváros. — Telefon: Leninváros 4. Budapest V. Pilvax köz 2—4. — Telefon: 311—969. Nyolc kubikos panaszos HALADÉK A SZIKLÁBAN „Alulírott kubikos brigádtagok az alábbi segítségkérő kérelemmel fordulunk a Tisztelt Szerkesztőséghez. A Mezépszer XI. kerület Töhötöm út 7. szám alatt székelő vállalatnál dolgozunk. A munkaadó és a köztünk levő viszony állandóan romlik. Ugyanis, folyamatossá vált az, hogy a vállalat semmibe vesz bennünket. 1. 1972 december hóban 152 százalékot értünk el tervteljesítésben, s mivel azt kifizetni nem lehet, az általunk kitermelt hatodosztályú sziklás föld munkadíját elszámolták ugyan hatodosztályban, de ugyanakkor érthetetlenül a végösszegből levontak 5214 forintot „talajosztály” miatt. Ezt többször reklamáltuk Papp Gyula művezetőnél és Molnár István építésvezetőnél, akik elismerték panaszunk jogosságát, de megszolgált munkabérünket még a mai napig sem kaptuk meg. 2. 1973 januárjában szintén magasabb tervteljesítést értünk el, mint ami kifizethető, ekkor kompresszorhasználat címén vontak le brigádunktól 6820 forintot. Nem értjük, miért nekünk kell megfizetni a kompresszor használati díját. 3. 1973. január 16-án kértük órabéremelésünket. Beadványunkra többszöri sürgető felkérésünkre sem kaptunk választ, így a Mezépszer igazgatójának március 2-án bejelentettük ezen ügyet, s kértük, hogy intézkedjen. Beadványainkat mind a mai napig figyelmen kívül hagyták, választ sem szóban, sem írásban nem kaptunk. A vállalat ezen magatartása sértő és érthetetlen. 4. Bejelentjük még, hogy fürdési lehetőség sem a munkahelyünkön, sem a munkásszálláson nincs. Ezenkívül a munkásszálláson hat hét óta ágyneműcsere nem volt, s így félő, hogy megtetvesedünk. Keressenek fel bennünket a Széchenyi-hegy azaz, a XII. kerület 6—8 szám alatti építkezésen. Újólag kérjük segítségüket. Nyolc aláírás.” Ha valaki egy ehhez hasonló ügyben rögvest a szerkesztőséghez fordul, anélkül, hogy azt megelőzően törvényes jogát gyakorolva panaszának orvoslása végett felkereste volna feletteseit, munkahelyi vezetőit, az újságíró nemigen vállalja az „igazságbajnokának” kétes szerepét. . Ugyanis a sajtószabadság — a demokrácia együk ismérveként — nemcsak a közbeszólás jogát tartalmazza, hanem a kétoldalú felelősség, józanság és mérlegelés kötelező erényét is. A kubikos brigád levelének egyik kitétele („Sajnos a mai napig figyelmen kívül hagyták beadványainkat, választ eddig sem szóban, sem írásban nem kaptunk...”) felment az oktalan, túl óvatos mérlegelés kötelessége alól; a válasz és figyelem ilyetén hiánya a megbecsülés hiányát jelzi, sőt — ez esetben — az üzemi demokrácia hiányát is. Nem mérhető le patikamérlegen azoknak a kubikosoknak az igaza, akik az „eltetvesedéstől” tartanak. Sanyarúságuk, becsapottság érzetük, az a tény, hogy meg nem válaszolt panaszukkal a Magyar Nemzeten keresztül a nyilvánossághoz kénytelenek fordulni, számomra azt jelenti, hogy közbeavatkozásom jogos és etikus. A bérszámfejtési lapok igazsága vagy hamissága érdektelenné válik a sokkal súlyosabb hiány sejtésében; úgy érzem, a Kalóz utcában dolgozó kubikosok kívülrekedtek az (üzemi) demokrácián, amelynek lényeges összetevője a válasz, a törődés és figyelem is. Ezen az elvi meggondoláson túl tudomásom van arról, hogy az építőipar általában munkaerőhiánnyal küszködik, s az építés korunk létkérdése, így hát az építőmunkások anyagi, erkölcsi, szociális megbecsülése vagy semmibe vevése nem csupán elveinket, hanem való világunkat is érinti. A Széchenyi-hegy egyik eldugott utcájában enyhe lejtőn félig kész épület áll — a XII. kerületi tanács csecsemőgondozó intézetének majdani nővérszállása. Negyed egy van, a kubikosok a második emelet egyik helyiségében a deszkából ácsolt asztal mellett ülve szalonnát, kolbászt, kenyeret esznek bicskával, és a zománcozott csöbör fedeléből vizet isznak rá. Ebédszünet van, malterpöttyös, poros ebédszünet, odakint forrón süt a nyers tavaszi nap. öt kubikos. Nagy József, a brigádvezető, Gál István, Mága Tibor, Lóré Béla, Berki Kálmán a Heves megyei Erdőtelek községből jött munkát vállalni Pestre, jobban mondva Nagy, aki négy év óta a Mezépszernél dolgozik, maga után hívta falujából a négy fiatalt, hozzájuk csatlakozott két nógrádi, egy Pest környéki férfi, így verbuválódott össze a brigád, amely a téli hónapok során csákánnyal, ékkel, vésővel a sziklába vájta a csecsemőotthon távfűtő csőrendszerének négy-öt méter mély függőleges falú árkát. Kihoztak ide egy földmarkoló gépet is, de a sziklával nem bírt a gép, csak az ember. A bérfizetési lapok szerint a kubikosok ezzel a munkával — miközben darabokra törik a csákány és megrepedezik a tenyér — havi 2100—2400 forintot keresnek. A Mezépszer a Sasad és a soroksári Vörös Október Termelőszövetkezet közös vállalkozása. A Sasad és a Vörös Október is jó hírű mezőgazdasági nagyüzem. Ezt a jó hírt semmiképpen sem veszélyezteti a nyolc kubikos sokféle panasza. Nos, kezdjük a felsorolást. Nagy József brigádvezető: — Négy éve vagyok ennél a vállalatnál. A levélben említett esetekhez hasonló ügyek nem most nyomasztanak először. Azért fordultunk a Magyar Nemzethez, mert igazunkat kereső beadványainkra a vállalattól semmiféle választ nem kaptunk. A vezetőség nem tárgyal, szóba sem ereszkedik velünk. Elégedetlenségünket általában egyetlen mondattal elhessentik: „Ha nem tetszik valami, máris vehetik a munkakönyvüket”. Nemcsak a béres szállásproblémák izgatnak bennünket, hanem ez a magatartás is. Úgy érezzük, senkik és semmik vagyunk. A művezető és az üzemvezető panaszunk jogosságát elismerte, de semmi sem történt. Ha nincs igazunk, szerintem akkor is jogosan várjuk el, hogy meggyőzzenek bennünket tévedésünkről. Mészáros Sándor: — Mi kubikosok vagyunk, maszekolásra nincs lehetőségünk, meg erőnk se. Abból élünk, amit itt keresünk. Hármunk órabére 12 forint 50 fillér, a többieké 9— 12 forint. Azt kértük, emeljék fel a többiek órabérét is 12 forint 50 fillérre, mert egyformán dolgozunk, illik, hogy egyformán is keressünk. Erre a többiek órabérét a plusz teljesítménybérből egészítik ki tizenkettő ötvenre. Ez azt jelenti, hogy az egységesítés során a mi órabérünket csökkentették, a mi pénzünket tették a kalapba. Belép a szobába Papp Gyula művezető. Kérdezem, az ő véleménye szerint igaza van-e a panaszkodó kubikosoknak. — Nekem ugyanaz a véleményem, mint nekik. De erről a vállalatról írhatnak, amit akarnak — legyint. — Falra hányt borsó. Marad minden a régiben. Berki Kálmán: — Mi fiatalabbak, egy kivételével családos emberek vagyunk. A hét végét töltjük otthon, napi tíz forintot a különélésért, a bérünkhöz számítanak. Az a 2100 —2400 forint nehéz kereset. De a mi vidékünkön odahaza munkalehetőség nincs, a téesz télen jószerint nem foglalkoztatja az embereket. Ezért vállaljuk ezt a komisz életet, csak ezért. — Volt moziban, mióta Pesten dolgozik? — Moziban? — a fiatalember némi iróniával elmosolyodik. — Azóta nem láttam mozit, televíziót, étterembe be nem ülök, ha megiszom egy pohár sört, eszembe jut otthon a család és a sör még keserűbb lesz a számban. Este sebtében megveszem a másnapi kaját, talán vacsorára kotyvasztok valamit, aztán lefekszem. — Máskor is előfordult már, hogy hat hétig népi cserélték a munkásszállásán az ágyneműt? — Azelőtt nem — mondja Mészáros Sándor. — Most egymás után kétszer. Először másfél hónapig feküdtünk ugyanabba, aztán meg három hétig. Budaörsön és Törökbálinton magánháznál lakunk, hat ágy áll egy háromszor négy méteres helyiségben,fürdési lehetőség nincs, a szállás vizes és hideg. A vállalat bérli. Varga Sándor: — Én régebben a vízügynél dolgoztam. Ott volt rádió, televízió, volt egy helyiség, ahol olvasni leülhetett az ember. Itt meg úgy vagyunk, mint erdőben a fa. Csak az a baj, hogy nem felfelé nyúlunk, hanem lefelé. Itt a Mezépszemét, ahol lehet kibaltáznak velünk, semmibe vesznek, ha panaszkodunk, a szemünkbe nevetnek. Azt érezzük, szeretnék, ha már mennénk a fenébe. Mindenben nemtörődömséget tapasztalunk. A balesetbiztosítási pénzt nem vonják le a fizetésünkből, senki sem gondol arra, mi történik, ha az embert baleset éri. Mi pedig nem tudunk futkosni az ügyeink után, dolgozunk, hét végén rohanunk haza. Ki képviseli az érdekeinket? Sorban a brigádtagok: — Termelési tanácskozás tudtunkkal sem tavaly, sem az idén nem volt. Hol mondja el az ember a panaszát? — A főnökök elfordítják afejüket, ha netán kijönnek az építkezésre. Tizenöt évig szakszervezeti tag voltam, itt a szakszervezettől soha, nem járt egy lélek sem. Meg nem kérdezik akartok-e ti kubikosok szervezett dolgozok lenni. — A februárban elvégzett munkánk összesítő tömbje eltűnt, mi nem láttuk. Miért, mit kaptunk, sejtelmünk sincs. — Itt van a zsebemben a februári BKV-bérlet. Egy fillért sem láttam még a vállalati hozzájárulásból. Odakint a kertben hatalmas árok húzódik. Csákánynyál, vésővel a sziklába vájt öt méter mély hasadék. — Fájnak nekünk ezek a bérügyek, fáj az is, hogy ilyen sivár az életünk — mondja a brigádvezető. — De a legrosszabb az, hogy nincs kivel perelnünk. Panaszainkat lefricskázzák, kéréseinket semmibe veszik. Mi jól tudjuk, hogy nem a középszer a világ. Tudunk munkás-érdekvédelemről, jogról, válaszadási kötelességről. Nem többet várunk, csak azt, hogy meghallgassanak. Valahány panaszunk kérdésmegérdemeljük-e, hogy valaki válaszoljon rá? A gép elment ettől a sziklától, mi nem mentünk el. Ilyesmiért szerintünk egy kis figyelem jár, jóindulat, törődés. Mi meg élünk, mint az elveszettek itt a nagyvárosban. Higgye el, nem leginkább a pénz, hanem ez a mi panaszunk. Nos, a riporter, aki nyilvánosságra hozta a kubikosbrigád kérdéseit, nem az igazságot akarta kibogozni, a különböző bérjegyzékek, talajmunka normakönyvek szövevényéből. Csupán az üzemi demokráciát szólítja, a Mezépszer vezetőit akarja ily módon válaszra bírni. Csupán kérdéseket tett fel, s egyetlen igazságra hivatkozik: egy üzem vezetői nem mehetnek el szó nélkül az üzem kubikosainak gondjai mellett, hiszen ezek a gondok — jog és kötelesség szerint — az ő gondjaik is. Az újság, a napilap nem fellebbviteli fórum, nem hivatott tisztázni egyedi bérkérdéseket és szociális kérdéseket. Nem is evégből írtam a nyolc kubikosról, hanem azért, mert ily módon is lehet bizonyítani, nem élnek elveszetten a nagyvárosban; a nyilvánosság — a társadalom válasza, és ez a válasz egyértelmű: jogtalanság bárkit is, de különösen jogtalanság a hatalom birtokosát, a munkásembert elhessenteni törvényes, jussától. Kristóf Attila n