Magyar Nemzet, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-01 / 126. szám

-- Magyar Nemzet =· A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Kevesen vannak Mármint a kisiparosok. Legalábbis az derül ki azok­ból a számokból, amelyeket a KIOSZ legutóbb tartott választmányi értekezletein ismertettek. Hosszú idő óta most először csökkent, ha nem is lényegesen, az or­szágban dolgozó mesterek száma. Ami pedig a fővárost illeti, itt csaknem három­százzal kevesebb a műhely, mint hat hónappal ezelőtt. Aligha valósítható tehát meg — hangoztatták a meg­beszéléseken — a fővárosi tanácsnak az a célkitűzése, amely szerint a negyedik ötéves tervben a szocialista szektorok erőteljes fejleszté­se mellett 14—15 százalék­kal növelni kell a kisipari szolgáltatások összegét. Ez a probléma mindnyá­junkat érdekel. Jól tudjuk például, hogy az életszínvo­nal emelkedéséhez nem­csak a több háztartási gép és televízió, autó üzembe he­lyezése tartozik, hanem az is, hogy gyorsan és megfe­lelően ki lehessen javítani, ha ezeken valamilyen hiba mutatkozik. Ugyanez vo­natkozik ruhánkra, cipőnk­re, a lakásunkban felszerelt vízcsapokra és konnektorok­ra is. A javítások és szol­­gáltatások több mint felét azonban m­­ég mindig a kis­ipari műhelyek végzik. Óha­tatlan zavarok keletkezhet­nek abból, ha az elvégzen­dő javítások, az igényelt szolgáltatások mennyiségé­nek növekedésével a szük­séges szakemberek száma nem tart lépést, inkább csökken. Vajon miért? Ezt a jelen­séget sokféleképpen boncol­gatják. Volt idő, amikor az aránytalanul megemelt adó miatt adták vissza sokan az iparigazolványt. Ma ez már mind ritkábban fordul elő. Az adó összege az érdekelt szakmáknak a javaslatai alapján alakul ki, és az eset­leges tévedéseket a felleb­bezés során helyesbítik. Munka is akad bőven, tehát a foglalkoztatás hiánya miatt szintén ritkán kerül­het sor egy-egy műhely be­zárására. Az okok kutatása közben nem feledkezhetünk meg arról, hogy eltelt az a vára­kozási idő, amely szükséges a kis pari ny­ugdíjjogosult­­ság eléréséhez. Ha ez a nyugdíj nem is nagy, sok esetben mégis megfelelő ahhoz, hogy a megöregedett mester ne érezze magát tel­jesen ráutalva a hozzátar­tozók kénye-kedvére, hiszen ő is hozzájárulhat a közös kiadások fedezéséhez, Így azután olyanok is abba­hagyják az ipart, akik ko­rábban, nyugdíjlehetőség híján mindaddig dolgoztak, amíg a szó szoros értelmé­ben ki nem esett kezükből a szerszám. És hogy ez va­lóban így van, bizonyítják a rideg számok: a Budapes­ten visszaadott iparjogosít­­ványoknak csaknem a fele olyanoké, akik ezzel egyide­jűleg bejelentették igényü­ket a nyugdíj folyósítására. De vajon miből adódik az ezeken felüli csökkenés? Aligha tévedünk, ha az okok közül a legfontosabbnak a helyiségproblémát említjük. Napjainkban szinte le­hetetlen műhelyhelyiséghez jutni és­ ahol mégis sikerül, ott az igénybevételhez szük­séges jelentékeny összeg riasztja el a kezdő iparost. Munkája megkezdése előtt természetesen még nem tud­hatja, beválnak-e számítá­sai, tehát kétszer is meggon­dolja, amíg a szükséges és gyakran csak kölcsön for­májában megszerezhető ösz­­szeget a helyiségbe fekteti. Arról már nem is szólunk, hogy sok műhely felszerelé­se amúgy is jelentős anya­giakat igényel. Gondoljunk csak az autószerelőkre, a kelmefestőkre, vagy néhány más olyan szakmára, amely hasonlóan drága berende­zéssel dolgozik. Azt sem hagyhatjuk fi­gyelmen kívül, hogy a pénz nem hever a földön, senki sem számíthat arra, hogy műhelyének megnyitása után egyik napról a másik­ra tömegesen jelentkeznek majd a megrendelők. A kez­déshez tehát türelem kell a kitartás, így érthető, ha már megszűnt az az idő, amikor valósággal közelharcot vív­tak egy-egy iparigazolvány megszerzéséért. Most in­kább arra kellene törekedni, hogy megfelelő agitációval rávegyék az alkalmasnak látszó szakembereket műhe­lyük megnyitására, a lakos­sági igények kielégítésére. És szükséges volna az is, hogy az eddiginél nagyobb mértékben álljon a kezdő iparosok mellé érdekképvi­seletük, a KIOSZ. Az ott ta­lálható régi kitűnő mesterek segítsék az újakat útmuta­tással, tapasztalataik és munkamódszereik átadásá­val, a beszerzési források megismertetésével, a rendel­kezések szövevényeinek ma­gyarázatával és egyéb nél­külözhetetlen tudnivalókkal. Mindez persze a kérdés megoldásának csupán az egyik oldala. A javítások és szolgáltatások zavartalan el­végzését nem várhatjuk egyedül és kizárólag a ma­gánkisiparosságtól. Annák kevésbé, mert a technika fejlődése ezen a téren is megköveteli sok olyan kis­gép vagy szerszám beszerzé­sét, amire az egyes ember talán nem képes, de amit az anyagilag összehasonlítha­tatlanul kedvezőbb helyzet­ben levő szövetkezetek vagy tanácsi vállalatok megen­gedhetnének maguknak. Érthető, ha ezek inkább a nagy munkák felé kacsin­gatnak, de előbb-utóbb mégis rá kell majd ébred­niük arra, hogy nem ezért hívták őket létre. Az állampolgár szemszö­géből nézve egészen mind­egy, ki javítja meg a lesza­kadt redőnyt, ki mázolja ki a konyhát, ki ver új sarkot a lekopott régi helyére. A lényeg az, hogy mindez gyorsan és jól történjen meg. Éppen ezért tartottuk szükségesnek, hogy néhány, teljességre távolról sem tö­rekvő, de nagyon is idősze­rű gondolatot felvessünk a kisiparosok számának — egyelőre még nem nagy ará­nyú — csökkenése, de még inkább a szolgáltatásokról szóló legutóbbi miniszterta­nácsi határozat alkalmából. Kemény István Megegyezés Helsinkiben az államok kapcsolatainak tíz alapel­véről A külpolitikai helyzet­­ HELSINKIBEN ÉS BÉCSBEN konstruktív légkörben folynak a tanácskozások az európai biztonsági és együttműködési érte­kezlet előkészítéséről, illetve a haderők és stratégiai fegyverek kölcsönös csökkentéséről. Különösen a finn fővárosból jelen­tenek pozitív előrehaladást a nemzetközi hírügynökségek, újabb megállapodás született a napirend kérdéséről. Az oszt­rák fővárosban két- és több­oldalú megbeszéléseken tárgyalnak a részt vevő országok küldöttei, ugyancsak kedvező légkörben. A nyugati világban a legfontosabb esemény a Nixon—Pom­­pidou találkozó Reykjavíkban, Izland fővárosában. A két ál­lamfő megbeszélése — Kissinger és Robert előkészítő értekez­lete után — csütörtök délelőtt kezdődött meg. A nyugati sajtó természetesen vezető helyen foglalkozik a csúcstalálkozóval. A francia újságok kommentárjai, mintegy válaszként Kissinger nyilatkozatára, határozottan leszögezik, hogy Pompidou elnök a találkozón a pénzügyi és kereskedelmi kérdéskomplexumot akarja előtérbe állítani. Kissinger ugyanis nyilatkozatában azt jelezte, hogy Nixon elnök elsősorban az „új atlanti charta” tervének megvitatására készül és továbbra is ragaszkodik az őszi atlanti csúcstalálkozó gondolatához, amit Párizs határo­zottan ellenez. A Figaro cikkében azt hangoztatja, hogy Pompi­­dou — bár hivatalosan nem léphet fel a Közös Piac képvisele­tében — gyakorlatilag mégis az Európai Gazdasági Közösség érdekeinek szószólója és „kényelmetlenebb” tárgyalópartner Nixon számára, mint a bonni, londoni, vagy római kormány­fők. ".A gazdasági kérdésekben — a Figaro szerint — Pompidou elnök határozottan leszögezi a francia álláspontot. Figyelmez­tetni kívánja Nixon elnököt arra, hogy a kereskedelmi problé­mák végleges megoldása előtt rendet kell teremteni pénzügyi téren, ennek pedig kulcsa a dollárprobléma. A lap arra utal, hogy francia vélemény szerint vissza kell állítani a dollár át­válthatóságát. A Combot ugyancsak hangsúlyozza, hogy Pom­pidou elnök ragaszkodik a pénzügyi kérdések rendezésének prioritásához, majd azt írja: az Elysée-palotában nem számí­tanak arra, hogy a mostani csúcstalálkozón rendezhetik a nagy­ gazdasági problémákat, de remélik, hogy sikerül tisztázni az álláspontokat. A vezető amerikai lapok csaknem egybehangzóan arról ír­nak, hogy a csúcstalálkozó légköre ..hűvös’’ és Nixon konzul­tációsorozatában a­ francia—amerikai találkozó ..a legnehezebb és a legkeményebb dió”. A New York Times kiemeli, hogy a ta­nácskozás színhelyének megválasztása már önmagában jelzi Nixon elnök problémáját: míg a brit, az olasz és a nyugatné­met kormányfővel a Fehér Házban tárgyalt, addig a francia elnököt nem tudta rávenni arra, hogy Washingtonba látogas­son. A Christian Science Monitor vezércikke is erről szól a következőképpen: „Nagyot változtak az idők azóta, hogy francia elnökök Washingtonba zarándokoltak amerikai segé­lyekért. De Gaulle elnöksége idején véget vetettek ennek a gya­korlatnak. Nixonnak már legutóbb is az Azori-szigetekre kel­lett utaznia, hogy Pompidou-val találkozzék.” Ami az ameri­kai—francia megbeszélések érdemi részét illeti, a Washington Post megfogalmazása szerint Nixon arról kívánja meggyőzni Pompidout, hogy „lelkesebb együttműködést kell tanúsítania a pénzügyi, kereskedelmi és katonai kérdésekben, főként pedig az új atlanti viszony nixoni koncepcióját illetően”. Külön érdekessége a találkozónak, hogy annak az országnak a fővárosában tanácskozik a két elnök, amely a NATO-hoz tartozik ugyan, de éles viszályba keveredett az ugyancsak NATO-tag Angliával a tőkehalháborúban. Az izlandiak állás­­foglalást várnak az Egyesült Államoktól és Franciaországtól ebben a kínos kérdésben , a Fehér Ház szóvivője viszont eddig semleges álláspontra helyezkedett, míg Robert francia külügy­­miniszter megértéssel nyilatkozott ,­a kis országok gazdasági érdekeivel” kapcsolatban, ami Londonban nyilván nem talál kedvező fogadtatásra. Helsinki: Meghatározó jelentőségű dokumentum Helsinkiből jelenti az MTI. Az európai biztonság és együtt­működési értekezlet előkészí­tése jelentős állomásához ér­kezett: a 34 részt vevő ország képviselői elfogadták az álla­mok közötti kapcsolatokat sza­bályozó tíz alapelv szövegét. Ezzel kidolgozták a konferen­cia meghatározó jelentőségű dokumentumát, amely termé­szetesen még a kormányok jó­váhagyására vár. A konzultáció munkabizott­sága csütörtökön folytatta a 3. napirendi pont (kulturális együttműködés) több részterü­letének szerkesztését, de meg­bízható értesülések szerint lé­nyeges előrehaladást nem ért el. Az ügyrendi munkacsoport a konferencia részvevőiről szóló egyeztetett munkaok­mányt tárgyalta. Amerikai—francia csúcstalálkozó Reykjavík­ban Nixon és Pompidou megbeszélései Reykjavíkból jelenti a UPI. Reykjavíkban a francia—ame­rikai csúcstalálkozó előjátéka­ként szerdán a késő esti órák­ban Henry Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági főta­nácsadója felkereste szállásán Michel Jobert francia külügy­minisztert, hogy közösen elő­készítsék a Nixon—Pompidou megbeszélések napirendi kere­tét. *­­ Szerdai megérkezése után mindkét államfő udvariassági látogatást tett Kristian Eldjarn izlandi köztársasági elnöknél, aki az alkalmat arra használta fel, hogy megvilágítsa kormá­ nyának álláspontját a brit— izlandi tengerjogi vitában. Ni­xon — miként Ronald Ziegler elnöki sajtótitkár később új­ságíróknak elmondotta — ud­variasan kitért az állásfoglalás elől, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államoknak mindkét érintett ország NATO-szövet­­ségese és barátja. Reményét fejezte ki, hogy a vitás kérdé­seket sikerül békés úton ren­dezni. Pompidou francia ál­lamfő véleményét külügymi­nisztere, Michael Jobert ismer­tette, mondván, hogy Francia­­ország rokonszenvvel viselte­tik egy olyan kis ország állás­pontja iránt, amelynek gazda­sági élete nagymértékben a halászattól függ. Nixon és az izlandi vezetők megbeszélésének másik kényes pontja a szigeten található amerikai támaszpont ügye volt. A bázis fenntartása a 210 ezres lakosság jelentős részé­nek tiltakozását váltja ki. Az amerikai elnök azzal igyeke­zett e tiltakozást csillapítani, hogy méltatta Izland jelentős szerepét az atlanti szövetség „védelmi hálózatában”. Csütörtök délelőtt Reykja­víkban megkezdődött Richard Nixon amerikai elnök és Geor­­ges Pompidou francia állam­elnök első bizalmas megbe­szélése, amelyet két hasonló találkozó követ. Ezt megelő­zően Nixon elnök egyórás esz­mecserét folytatott Henry Kis­­singer nemzetbiztonsági főta­nácsadóval. Az izlandi fővá­rosban tartózkodik Giscard d'Estaing pénzügyminiszter is. Nixon elnök kíséretében gaz­dasági tanácsadója, Schultz pénzügyminiszter és Walker pénzügyminiszter-helyettes foglal helyet. A reykjavíki Klarval mú­zeumban megrendezett talál­kozón a megfigyelők szerint főképpen az Egyesült Államok és a Közös Piac országainak kölcsönös viszonyát vitatják meg, különös tekintettel a nyu­gati kereskedelmi és valutare­form kérdéseiről rövidesen folytatandó tárgyalásokra. A két fél nézetei ezekben a kér­désekben jelentősen eltérnek egymástól. Napirendre kerül­nek a két ország kölcsönös kapcsolatainak kérdései is. Külön foglalkoznak az új at­lanti alapokmány kérdésével is, amelynek tervét Franciaor­szág és a többi nyugat-európai országok hűvösen fogadták. Megfigyelők rámutatnak, hogy a találkozóra, amelyen az amerikai és a francia elnök a kelet-nyugati viszony kérdé­seit, továbbá az európai biz­tonsági és együttműködési konferencia előkészületeit is megvitatják, rányomja bélye­gét az Izland és Nagy-Britan­­nia között kiéleződött halásza­ti háború is. Az izlandi szakszervezetek csütörtökön délutánra tiltako­zó tüntetést rendeztek Reyk­javíkban egyrészt az amerikai és a NATO-alakulato­k izlandi állomásoztatása ellen, más­részt a csendes-óceáni francia atomkísérletek ellen. Az amerikai—francia csúcs­­találkozó első ülése a terve­zett két óra helyett majdnem három órán át tartott. Napi­rendjén a NATO-n belüli kapcsolatok kérdése szerepelt. Richard Nixon amerikai el­nök és Georges Pompidou francia köztársasági elnök négyszemközti eszmecseréjén egy ideig jelen volt Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanács­adója. Pompidou mellett csu­­pán tolmácsa, foglalt helyet. Több­oldalú megbeszélések Bécsben Bécsből jelenti az MTI. A haderőcsökkentési konzultáció részvevői — informatív jellegű megbeszélések keretében — folytatják a napirend kidolgo­zását. A megbeszélések hasz­nosak, a légkör konstruktív­­, állapították meg csütörtökön a konferenciához közelálló kö­rökben. A problémákat a részvevők körének meghatározása során jól bevált két- és többoldalú tanácskozásokon vitatják meg. Időközönként pedig a munka­koktélok szolgáltatnak alkal­mat arra, hogy a delegációk kötetlen formában folytassák eszmecseréiket. Ezen a héten az angol küldöttség rendezett fogadást és azon mind a 19 delegáció megjelent. Erre a hétre újabb plenáris ülés megtartását is tervezték, mint az a múlt heti ülésről ki­adott hivatalos közleményből is kiderült. A legfrissebb érte­sülések szerint azonban erre az ülésre nem kerül sor és a küldöttségek az elkövetkező napokban is két- és többoldalú eszmecserékkel folytatják a munkát. Erich Honecker fogadta Herbert Wehnert Berlinből jelenti az MTI: Erich Honecker, a Német Szo­cialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára csü­törtökön beszélgetésen fogadta Herbert Wehnert, az SPD bun­­destagbeli frakciójának elnö­két. Wehner a Ném­ Kamara Elnökségének és NSZEP-frak­­ció­jának meghívására látoga­tott el az NDK-ba. A beszélgetés során mindkét fél elégtétellel nyugtázta azt a haladást, amelyet az utóbbi időben az európai enyhülés és biztonság irányában­­sikerült elérni. Ezzel kapcsolatban mél­tatták az NSZK-nak a Szov­jetunióval és Lettavélországgal megkötött szerződése továbbá az NDK és az NSZK kapcsola­tai alapjairól szóló szerződés, valamint a négyoldalú megál­lapodás nagy jelentőségét. Erich Honecker hangsúlyoz­ta azt a várakozását, hogy az­­ alapszerződés a lehető leg­gyorsabban hatályba léphet. A szerződés pontos megtartása és teljes alkalmazása lehetségessé teszi, hogy kedvező feltétele­ket teremtsenek az NDK és az NSZK együttműködéséhez, ami mind a két német, államban az emberek javát szolgálja. A beszélgető partnerek egyetértettek abban, hogy­ az NDK-nak és az NSZK-nak az ENSZ-be történő felvétele nagy jelentőségű a békés nem­zetközi együttműködés szem­pontjából. Az európai bizton­ság és együttműködési konfe­renciának a közeljövőben való megnyitása és sikeres lefolyá­sa — hasonlóképpen egybe­hangzó nézet szerint — lénye­ges hozzájárulás lesz ahhoz, hogy szavatolják az európai békés fejlődést. A beszélgetés tárgyilagos és őszinte légkörben zajlott le.

Next