Magyar Nemzet, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-19 / 194. szám

f Ma este kirándulunk a mar­­tonvásári Brunszvik kastélyba, ahol Ludwig van Beethoven annyi szép napot töltött. A kertben, a tó közepén álló szi­geten a nagy zeneköltő mell­szobra tekint körül a tisztáson. Ismét hangverseny lesz itt este a fák koszorúzta téren, a sza­bad ég kupolája alatt. Sok éves emléket idéz az útra készülődés. Beethoven­­hangversenyt hallgattunk ugyanott. Amikor felhangzot­tak a zenekar kakukkszót idé­ző hangjai, felébredt, vagy ta­lán ébren hallgatott, a kedves madár, és válaszolt a zenekar­nak: ka-klikk, ka-kuk­k. A mű­vészet és a természet gyönyörű harmóniája végigsöpört a szék­sorokon, legyintése nyomá­ban mennyei derű suhant, hul­lámzott végig a hallgatóságon, mintha még egy hangszer rez­­dült volna meg finoman és ol­dódott volna lassan a zene hangjaiba. Alig várom az estét. Ma mi­lyen csoda vár? só — A MAGYAR , NEMZET legközelebbi száma augusztus 22-én, szerdán jelenik meg.­­ A 4. Duna menti folklór­fesztivál rendezvénysorozata szombaton a táncversenyek mellett szakmai bemutatókkal, tudományos tanácskozásokkal folytatódott. Kalocsán meg­kezdte­­munkáját az önkéntes néprajzgyűjtők 7. országos ta­nácskozása. Megnyitó előadást dr. Ortutay Gyula akadémikus tartott. Baján a népdalkörök találkozója után szombaton a népdal hagyományainak meg­őrzéséről tárgyaltak Vass La­jos karnagy vezetésével. A du­­napataji Szelidi-tónál az ifjú népi hangszeresek adtak egy­másnak találkozót.­­ Háromnapos autóstalál­kozó kezdődött szombaton Ba­lassagyarmaton a Magyar Autóklub és a Mikszáth Kál­ibán művelődési központ ren­dezésében. A találkozóra a magyar autósokon kívül Cseh­szlovákiából és Ausztriából is érkeztek részvevők. A palóc autóstalálkozó keretében Ba­lassagyarmaton ügyességi ver­senyt, a csesztvei Madách em­­lékmúzeumhoz és a horpácsi Mikszáth-kúriához irodalmi túrát, Hollókőre és Rimócra pedig népművészeti­ sétát ren­deznek.­­ Nyolc védetté nyilvánítás történt az utóbbi időben Ba­ranyában, több mint a megelő­ző évtizedekben összesen. Ol­talom alá­­került a többi kö­zött az orfűi vízfőforrás, a leg­szebb magyar vadvirág, a va­don termő pünkösdi rózsa, amely hazánkban csak a Zen­gő lábánál virul, a 200 éves püspökszentlászlói kastély­park, s a zengővárkonyi sze­­lídgesztenye-erdő. Hamarosan sor kerül a szigetvári Zrínyi­vár környékére, a ritka fákat őrző csertői kastélypark és a több száz éves pécsi szőlőfa vé­detté nyilvánítására is. . . Az angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol társalgási és iro­dalmi asztaltársaságok hívják e nyelvek kedvelőit korhatár nélkül szórakozva nyelveket gyakorolni szerdán és csütörtökön a Hotel Palace-ba, pénteken a margitszi­geti Casino parkjába. Az ifjúság még ezeken kívül szombaton az V., Váci utca 33. alatti Bölcs Ba­golybajt és vasárnap a Hotel Pala­­ce-ban jön össze, mindenkor 5—9 óráig. A Mesemondók országos ta­lálkozóját rendezték meg szombaton Baján. A mesélők műsora több mint három óra hosszat tartott — népes hall­g­hatóság előtt. A legidősebb mesemondó, a 78 éves Gáspár Simon Antal a „Fehér ló fiá­ról” mondott el népregét, a legfiatalabb mesélő a 13 éves Kasza Zoltán­ volt.­­ — A nemzetközi lovasün­­nepséget az alkotmány évfor­dulója tiszteletére 10. alkalom­mal rendezik meg a Tolna me­gyei Tamási nagyközség lóver­­senypályáján. A szombaton kezdődött — s három napon át tartó — versenyen hat magyar, egy litván, két jugoszláv és egy csehszlovák lovasklub csa­patai vetélkednek. — A Magyar Népköztársa­ság alkotmánya — a cím és fölötte országunk címere aranyszínű nyomattal díszíti azt a reprezentatív albumot, amelyet augusztus 20-ra jelen­tetett meg a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Apró Antal, az országgyűlés elnöke írt elő­szót a díszkiadású kötethez, amely az Alkotmány egységes szövegét — tehát az ország­­gyűlés által tavaly április 19-én egyhangúlag elfogadott, az 1949. évi XX. törvényt mó­dosító 1972. évi I. törvényt — tartalmazza. — A Georgikon napok két­napos tudományos tanácskozá­sát az idén 15. alkalommal rendezik meg a keszthelyi Ag­rártudományi Egyetemen. Az augusztus 24-én kezdődő kon­ferencia témája az agrárfelső­oktatás helyzete lesz. A beve­zető előadást Váncsa Jenő me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes tartja arról, mit várnak a mezőgazdasági nagyüzemek az egyetemektől.­­ A soproni építészeti na­pok alkalmából rendezett épí­tő- és építőanyag-ipari kiállí­tás szombaton megnyílt a fer­tőrákos­ kőfejtőben. A kiállí­táson 25 hazai nagyvállalat és tervező intézet mutatja be ter­mékeit, illetve terveit.­­ A hortobágyi hídi­vásár szombaton megkezdődött a Ki­­lenclyukú híd lábánál. A há­romnapos esemény kirakodó vásárral kezdődött, amelyen a közszükségleti cikkeken kívül olyan fafaragásokat, portéká­kat is kínáltak, amelyeket a hortobágyi pásztorok használ­tak vagy használnak. A hídi­­vásár rendezvényei sorába tar­tozik a pásztortalálkozó, a hor­tobágyi csikósok bemutatója s a népi táncegyüttesek verse­nye is. — A kéthetes kedvezményes nyári ruhavásár — amelynek során 750 millió forint értékű árut kínáltak az áruházak és ruházati boltok 20—40 száza­lékos árengedménnyel — szombaton befejeződött. A leg­nagyobb forgalmat a Centrum Áruházak bonyolították le, a 250 millió forint értékű áru-­ alapból 130 millió forintnyit vásárolt meg a lakosság. Bu­dapesten a Corvin, a Verseny és a Lottó Áruházban vásá­roltak a legtöbbet, az utóbbi­ban csaknem kétszerese volt a forgalom a múlt évinek. — A félmiliomodik tonna cement elkészült szombaton Beremend új üzemében, a BCM-ben, amely a múlt év nyarán kezdte meg a terme­lést. — A televízió műsora vasárnap: 9.31: Terülj, terülj, asztalkám... Japán bábfilm. 9.50: A templomos lovagok kincse. Lengyel filmsoro­zat. 5. rész. A kincs. 10.23—11.30: Adj pacsit, Pajti! 15.30: Süsü kese­lyű. Amerikai rajzfilmsorozat. XI. rész. 16.00: Telesport. 18.00: Be­mutatjuk Magyarországot. 18.20: Lánckovács. 18.35: Népdalkörök Országos Találkozója TI. rész. 19.05: Sporthu­ek. 19.15: Esti mese. 19.30: HÉT. 20.25: Hírek. 20.30: Hegy, nap, föld. 21.45: Hírek. 22.00: Egy óra, három arc. 23.10: Inter­­fórum '73. — A televízió műsora hétfőn: 9.51: Tisztavatás. Közvetítés a Kos­suth térről. 10.50: Riportfilm a Ba­ráti Hadseregek Spartakiádjára készülő magyar katonasportolók­ról. 11.00—kb. 13.05: Budapesti Honvédelmi Nap. 14.25: Budapest nemzetközi teniszbajnoksága. A döntők közvetítése a Margitsziget­ről. 16.30: A X­­VI. könnyűzenei és sporteseményeiről. 17.40: Ma­gyarországi pillanatképek. Filmösz­­szeállítás. 18.05: Csehov: Jubileum. Tréfa egy felvonásban. 18.40: Nép­művészek találkozója.­ 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Csiky Gergely: Máikvirágok. Vígjáték. 21.20: Paprika, só... 21.45: Ember éneke. Mai magyar költők. 22.05: Tv-Híradó — 2. kiadás. 22.15: Tele­­sport. — A televízió műsora kedden. 17.35: Hírek. 17.40: Kuckó. 18.05: Környezetünk védelméért. in. rész. 18.35: Miről ír a világsajtó? 18.50: Játék a betűkkel. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-H­íradó. 20.00: Arse­­ne Lupin. Francia bűnügyi film­sorozat. A kalifa kincse. 20.50: Be­mutatjuk Magyarországot. 21.20: Brezsnyev Amerikában. 21.55: Tv- Híradó — 2. kiadás. Kísérleti (2.) műsor: Még egyszer! Ismétlés a júliusi műsorokból. 20.00: Az össze­esküvés. Tévéjáték. 21.10: „Nagy­apám húszéves volt. .Kónya Sándor operettműsora. 21.45—22.10: Vallomások prózában. Mándy Iván Hunyady Sándorról. — A magyar—tanzániai víz­ügyi tárgyalások szombaton befejeződtek Budapesten. A megállapodás szerint hazánk — a többi között — műszaki és tudományos segítséget nyújt Tanzániának a vízügyi szak­emberképzéshez, s magyar víz­ügyi szakemberek segítenek a tanzániai vízgazdálkodási fej­lesztési tervek megvalósításá­ban is.­­ Nyolcezer rajongó hang­orkánjában lépett színpadra szombaton a michigani, Clark­­sonban Tom Jones híres beat­­énekes. Az előző esti koncertje botrányba fulladt, a sztár ugyanis feldühödött a hango­sító berendezés „tréfáin”, le­hajította az emelvényről a mikrofont, és a közönség közé rugdosta a virágokat.­­ NEM ADTA MEG AZ EL­SŐBBSÉGET egy személykocsinak Pentz Gyula 30 éves budapesti kisiparos autójával a VIII., Kun utca és Szántó Kovács János utca találkozásánál, s összeütköztek. A balesetnél Pentz Gyuláné 25 éves és Illés László 34 éves budapesti lakos, valamint a másik autó ve­zetője, Vida Lajos 32 éves buda­pesti gépkocsivezető súlyos, továb­bi két utas pedig könnyebb sérü­lést szenvedett. Az öt sérültet kórházba szállították a mentők. Pentz Gyula ellen eljárás indult.­­ Lefordult az útról egy tartálykocsi pénteken San Sal­vadorban,­­ egy­­ házsor mögé gördült, s ott felrobbant. A robbanás négy embert megölt, köztük három gyereket, akik a közelben játszottak. Tízen sú­lyos égési sérüléseket szenved­tek a szerencsétlenségnél.­­ Több száz ember veszett az árba a múlt hetek hatalmas monszunesőzései során Pa­kisztánban, közölte egy kor­mányszóvivő. Több millió la­kost pestisjárvány fenyeget. Bhutto pakisztáni miniszterel­nök pénteken felkereste a ter­mészeti katasztrófa sújtotta vi­dékeket és Pakisztán történel­me legsúlyosabb árvizének ne­vezte a mostanit. — A Budapesti Kórus — szóla­mainak kiegészítésére — tagfelvé­telt tart. Jelentkezhetnek: a női korba 30, a férfikorba 40 éves kor­határig, jó hangú, kottaismerő éne­kesek. Jelentkezés Írásban: Buda­pesti Kórus titkársága — 1364. Bu­dapest, Postafiók 49. címen. A meghallgatásra meghívót kül­dünk. ■ X — A Magyar Rádió és Televízió Műszaki Igazgatósága 1973. októ­ber-december hónapban stúdió­­technikai tanfolyamot rendez. A tanfolyam előadásait az esti órák­ban tartjuk meg. Jelentkezhetnek 25 éves korig híradástechnikai szakközépiskolai érettségivel, vagy gimnáziumi érettségivel­­ és hír­adástechnikai műszerész szakmun­kás bizonyítváv­­­al rendelkező, budapesti lakással biró férfiak. Jelentkezni kizárólag írásban le­het, 1973. szeptember 10-ig a kö­vetező címen: Magyar Rádió és Televízió Műszaki Igazgatósága 1810. Budapest, Szabadság tér 17. A jelentkezéssel egyidejűleg élet­rajz beküldését kérjük. A boríté­kon fel kell tüntetni „stúdiótech­nikai tanfolyam”. X — Budapestről Induló IBUSZ— TIT-túrák augusztus hóban: 26-án kirándulás a Bakonyba 1 nap 147 forint. 26-án Szeged 1 nap 204 fo­rint. 26-án Sopron 1 nap 251 forint. 26-án Dunaalmás—Tata 1 nap 123 forint. Szeptember hóban: 1-én Hortobágy—Debrecen 2 nap 471 fo­rint. 1-én Sárvár—Csák—Bük 2 nap 524 forint. Felvilágosítás, jelentke­zés az IBUSZ-irodákban. X — 25 éven felüli egyedülállók 100-as klubjának szeptemberi új csoportjába felvétel előjelentkezés­­sel. Érdeklődés naponta 18—21 óra között a 309—783 sz. telefonon, vagy a Klub helyiségében vm., Baross u. 59. I. em. 1. X — A Pest megyei közös gaz­daságok negyedszázados fejlő­dését bemutató kiállítás az al­kotmány ünnepe és a tsz-moz­­galom 25. évfordulója alkal­mából szombaton megnyílt Budapesten, a MÉM Váci ut­cai bemutató termében. A 37 Pest megyei gazdaság termé­keit bemutató kiállítást három napig tekinthetik meg az ér­deklődők.­­ A lottó 33. játékhetén a nyereményösszegek a nyere­ményilleték levonása után a következők: öttalálatos nincs, 39 darab négytalálatos van, a nyerem­ény egyenként 115 886 forint. A 4757 darab háromta­­lálatos szelvényre egyenként 475 forintot, a 127 895 darab kéttalálatos szelvényre 20 fo­rintot fizetnek.­­ Emberfeletti küzdelmet vívnak a lángokkal az arizo­nai Casa Grande rézbányájá­ban, ahol bányaomlás történt, majd ezt követően tűz ütött ki. A mentőakció két bányász életéért folyik, akik bennre­kedtek a vájatokban.­­ A rák az utóbbi hetven évben a hatodik helyről a má­sodik helyre ugrott a halálos betegségek listáján az Egye­sült Államokban,­­ s jelenleg már minden hatodik haláleset okozója. 1972-ben az USA-ban egymillió"­­ embert " k­ezeltek rosszindulatú daganattal. A TAXIVAL ELGÁZOLTA Bu­­dapesten, a Hungária körút és Salgótarjáni út kereszteződésében Sándor Rudolf 65 éves budapesti alkalmi munkást Rátkai Gábor 25 éves budapesti gépkocsivezető a ki­jelölt gyalogátkelőhelyen. A gyalo­gos kórházba szállítása után meg­halt. — Motorkerékpár elé lépett a villamosmegálló járdaszige­téről Miskolcon Varga Vilmos 74 éves helybeli lakos és a mo­torkerékpár elgázolta. A gya­logos kórházba szállítása után meghalt. — Személykocsijával áttért az úttest bal oldalára, majd felborult Ózdon Papp Endre 40 éves római katolikus lelkész, hangonyi lakos. A balesetnél a kocsi utasai közül özv. Papp Zoltánné 67 éves hangonyi la­kos a helyszínen meghalt, Les­tár Margit 47 éves harangozót és Papp Endrét pedig súlyos sérüléssel kórházba szállítot­ták.­­ Sírhelyet vásárolt Marle­­ne Dietrich egy normandiai te­metőben saját magának. A vi­lághírű színésznő — mint mon­dotta — biztos akar lenni ab­ban, hogy hamvai a szeretett Franciaországban s­zép helyen pihenjenek. — Fotocellás automata őr vigyáz a párizsi Louvre-ban a Mona Lisára, amelyet már kétszer elloptak. Nemrég a ké­pet körülvevő kötélkerítést tá­volabbra vitték a világhírű festménytől, hogy így is óvják a szinte felbecsülhetetlen érté­ket.­­ Kábítószer rejtegetés és értékesítés vádjával hat ame­rikai haditengerészt tartózta­­tott le a nápolyi rendőrség. A haditengerészeknél másfél ki­logramm marihuánát és több mint kétezer kokaintablettát találtak.­­ Az orosházi Új Élet Tsz önálló kiállítását szombaton dr. Soós Gábor, a mezőgazda­­sági és élelmezésügyi minisz­ter első helyettese nyitotta meg a Mezőgazdasági Mú­zeumban. A kiállítást szep­tember 21-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A Budapest étterem nyílik Bukarestben a magyar—ro­mán belkereskedelmi együtt­működés keretében. A Buda­pest étterem augusztus 19-i ünnepélyes megnyitására Mol­nár Károly belkereskedelmi miniszterhelyettes szombaton elutazott a román fővárosba. Budapesten augusztus 22-én nyílik meg a 300 .személyes Bukarest étterem a Bartók Bé­la úton.­­ KERTÉSZETI KIÁLLÍTÁST nyitott meg szombaton, a Kertésze­ti Kutató Intézetben dr. Molnár Béla igazgató. A kiállításon húsz vállalat, gazdaság, kutatóállomás és számos házikerti kistermelő mutatja be kertészeti termékeit. A bemutató augusztus 18—19—20-án 10 és 18 óra között tekinthető meg Budatétényen, a Park utca 2. szám alatt. — A japán ipar úszó kiállí­tását — 12 millió dollár költ­séggel — a Queen Elisabeth II. angol utasszállító hajón rendezik meg a jövő év őszén. A hajót Japán két hónapra béreli ki. A japán ipar termé­keit bemutató kiállítás Európa, Ázsia és Afrika számos kikö­tőjében lesz majd látható.­­ Az engedély nélküli épít­kezések megelőzésére, illetve megakadályozására vonatkozó végleges intézkedési tervet most dolgozzák ki a Városhá­zán. Az engedély nélküli épít­kezések megelőzésében, illetve az ilyen illegális építkezések felderítésében a jövőben foko­zottabban bevonják a rendőri szerveket. A közművállalatok az engedély nélkül létesített épületeket nem kötik be a köz­műhálózatba. Az illegális épít­kezések megelőzése érdekében fővárosi központi építésrendé­szeti szolgálatot is létrehoz­nak majd.­­ Nem szabad páternosz­­tert építeni az NSZK-ban az év végétől. A szakemberek a tilalmat a fokozott balesetve­széllyel indokolják. A halálos balesetek száma a páternosz­­terekben — évente két-három halott — alig változott ugyan, a sérülések száma azonban je­lentősen növekedett. A balese­tek elsősorban a páternoszter utasainak könnyelműségére vezethetők vissza, akik nem a szabályoknak megfelelően, s sokszor nehezen kezelhető sú­lyos bőröndökkel és ládákkal szállnak be a kabinokba.­­ Az autók sebességét száz kilométerre akarják korlátoz­ni Ausztriában. Ez alótt csak az autópálya lenne a kivétel. Ezt a rendszabályt nemrég a francia utakon vezették be, s azóta kevesebb a közlekedési szerencsétlenség. Az osztrák hatóságok a jövőben az alko­holos vezetők esetében is szi­gorúbban fognak eljárni.­­ A világ legnagyobb „ten­geri szemétdombja” a Csen­des-óceán északi része, állapí­tották meg közös expedíció ke­retében a kaliforniai egyetem és az amerikai Oceanográfiai Intézet tudósai. Jelentésük szerint a nagy mennyiségű ve­gyi szennyezőanyagon kívül ebben a körzetben több millió régi gumicsizma, ezenkívül sok millió műanyagpalack és üvegedény gyűlt össze.­­ „Római kori” éttermet épített a gorsiumi feltárások szomszédságában, az M 1 7-es autóút mellett a Gorsium ÁFÉSZ. Az új vendéglátóipari létesítmény különleges fel­adatra vállalkozott: vendégei­nek régi római ínyencfalato­kat, ételkülönlegességeket tá­lal. A Vendéglátóipari Főisko­la hallgatói több tucat római kori, kétezer éves ételreceptet kutattak fel,­ ezeket kissé a mai ember ízléséhez igazítva készí­tik majd el az étteremben, amely előreláthatóan augusz­tus 24-én nyílik meg.­­ A Skylab űrlaboratórium második legénysége 59 napig tartó küldetésének negyedik hetét kezdi meg ma. A hous­toni űrkutatási központban kö­zölték, hogy a három űrhajós a feladatok 90 százalékának már eleget tett, jóllehet súlyos technikai problémákkal kellett megküzdenie.­­ Borsod megye üdülőtele­pein rég volt olyan forgalom, mint az alkotmányünnep előt­ti szabad szombaton. A kelle­mes meleg nyári napon már a kora reggeli órákban megtelt a hollóstetői, a tokaji, az agg­teleki és a tapolcai kemping. A miskolc-tapolcai völgyben régen láttak annyi külföldi rendszámú kocsit, mint most. Sok ezren töltötték a hét vé­gét a mezőkövesdi zsóri fürdő gyógyító vizű strandján.­­ Komputerberendezés ve­szi át hamarosan Hirosima legnagyobb szállodájában a szállodai portások és a szállo­dai irányító személyzet egész sereg gondját, írja a News­week. A helyfoglaláson és számlázáson kívül komputer irányítja majd a klímaberen­dezést és jelzi a tűzveszélyt is. Veszély esetén valamennyi aj­tó automatikusan kinyílik, ami lehetővé teszi a szálloda gyors kiürítését. .. A biztonsági autó konst­rukciójával kapcsolatos kísér­letekre a Volkswagen Vállalat évi 300 gépkocsit áldoz. Azt a konstrukciót minősítik „teljes biztonságot” nyújtónak, amely­nél az autó utasai az óránkénti 75 kilométer sebesség esetén is túlélik, ha nekiütköznek egy acéloszlopnak. Egy normális autót ilyen körülmények kö­zött az acéloszlop csaknem kettéhasít. — Ötmillió tonna búzát vá­sárol ebben az évben a felkelő nap országa. Japánban az ipa­rosítás szinte teljesen meg­szüntette a gabona termeszté­sét. Az ország legnagyobb szál­lítója Kanada.­­ Egy tehergépkocsi elgá­zolta a III. kerületben, a Kor­vin Ottó utcában Vajas Fe­renc 80 éves budapesti lakost. Az idős ember kórházba szál­lítása után belehalt sérülésébe.­­ Vízminőségi laboratóriu­mot állított fel a Közép­­tiszavidéki Vízügyi Igazgató­ság a kiskörei tározónál. A legkorszerűbb műszerekkel felszerelt laboratórium mun­katársai rendszeresen ellen­őrzik a Kiskörénél kialakuló hatalmas tó,é­s a környező ki­sebb folyók és patakok, vala­mint csatornák vizét.­­ A sivatagi homok ellen vívott harc jelentős probléma a világ sok országában. Japán szakemberek nemrég eredeti módszert javasoltak a siva­tag kertté változtatására. Vé­leményük szerint a homok alatt 60—80 centiméter mély­ségben aszfaltszőnyeget kell leteríteni, amely megakadá­lyozza, hogy a nedvesség a mélybe szivárogjon. Már elké­szítették a gépet, amely ezt a szőnyeget leteríti. Az első kí­sérletek végrehajtására 1973— 1974-ben Pakisztánban kerül sor. — A létfenntartási költsé­gek 4,6 százalékkal emelked­tek az idén Spanyolországban. — HALÁLOZÁS. Szomorúan tu­datom, hogy férjem, dr. Horváth Sándor edelényi felülvizsgáló fő­orvos szívinfarktus következtében augusztus 2-án meghalt. Pécsett csendben eltemettem. Felesége dr. Horváth Sándorné, Blazsek Erzsé­­bet. X — Özv. dr. Petri Pálné, Szigethy Gyula Ilona augusztus 14-én el­hunyt. Temetése hamvasztás után, Felsőgödön. X — Mély fájdalommal értesítek minden fit, aki ismerte és szeret­te, hogy a legjobb édesanya, test­vér, rokon, nagyanya, barát és munkatárs, özv. Várnai Rezsőné szül. Guntner Gizella f. hó 15-én áldozatos és tevékeny életének 75. évében elhunyt. Temetése f. évi szeptember hó 3-án reggel 9 óra­kor lesz az Óbudai temető halot­tasházából. A gyászoló család ne­vében leánya, Péter Ferencné szül. Várnai Gizella.­­ — Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a kedves rokonoknak, jó barátok­nak és ismerősöknek, akik drága halottunk, Hári Félix temetésén részt vettek, szóban vagy írásban kifejezett együttérzésükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. A N­API KRÓNIKA MPIRMI Din iMUTPi’r vfrm Strandidő Várható időjárás vasárnap estig: kevés nappali gomolyfelhő-képző­­dés, csak néhá­ny helyen délutáni záporral, zivatarral, több órás nap­sütés. Gyenge, a nappali órákban kissé megélénkülő, változó irányú szél. Enyhe éjszaka, meleg nappal. Várható legmagasabb nappali­­hő­mérséklet vasárnap 30 fok körüli A Balaton vizének hőmérséklete szombaton délelőtt Siófoknál: 23 fok volt.­­ A Duna vízállása Budapestnél 166 centim­éter. Mamar Nemzet. .Vasárnap, 1973. augusztus 19. ÁRTATLAN GYI­LKOSOK Magyar bűnügyi film • Rendezte: VÁR­KO­NYI ZOLTÁN Főszereplők: MENSÁROS LÁSZLÓ, HUSZTI PÉTER, TAHI TÓTH BÁSZI&­SUNYOVSZKY SZILVIÁS KÉSZÍTETTE A BUDAPEST JÁTÉKFILMSTÚDIÓ VÁLLALAT • Bemutatói au­gusZtUS 23.­­

Next