Magyar Nemzet, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-21 / 221. szám

Péntek, 1973. szeptember 21.. É­p: M Árusítással egybekötött j­f PÜÍPÍlslm falvédők, 14 m­m népművészeti kézimunkák ■ I BBJjm 'JESSB csodálatos darabjaival Pil­prff ll*Pj újjávarázsolhatja otthonát BUDAPEST VII., RÁKÓCZI ÚT 74—76. Magyar Nemzet SZEMÉLYGÉPKOCSIK AUTÓSZERVIZE: — speciális kis- és nagyjavítás, — vizsgára előkészítés, — alsó, felső mosás, zsírzás — elektromos berendezések vizsgálata, javítása, — karosszéria munkák garanciával SZENTENDREI VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT Szabadkai utca. 7 Egymillió dolláros megtakarítás NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK Európától Új-Zélandig „Olitzer-beruházásnak” ne­vezik röviden a Budapesti Ve­gyiművek új büszkeségét, a 40 millió forintos költséggel megépített üzemet és teljesen automatizált berendezését, amely decemberben kezdi meg próbaüzemét. Négy év munká­jával sikerült megteremteni az anyagi feltételeit ennek az új létesítménynek, amely bőven behozza az árát: évente több mint egymillió dollár valuta­megtakarítást jelent az ország­nak. Egy új gyomirtó szer ha­tóanyagának, a Trifluralinnak és az ebből készített Olitref­­nek a hazai előállítását szol­gálja az új üzem. A program megvalósítása nemcsak a gyár számára jelent hasznot; a KGST illetékes munkabizott­ságában már tárgyalások foly­nak az új készítmény gyártá­sának szakosodására, s kilá­tásba került tőkés export le­hetősége is. A furcsa nevű Trifluralin paprikákat, paradicsomokat s más hasonló zöldségkultúrá­kat óv a kártevő gyomoktól, nagy szerep hárul rá a zöld­ségprogram végrehajtásának sikerében. De készül már a dohány- és a napraforgó-kultú­rák gyomirtó szere, a Ben­­fluralin nevű hatóanyag is a Budapesti Vegyiművek labo­ratóriumaiban. Ennek gyártá­sára szintén a 40 millióért épült új üzem lesz hivatott. Véget ért az „illatvita” Három év múlva­­ lesz egy évszázada annak, hogy a Kén utca és az Illatos út környé­kén füstölögni kezdtek a ve­gyi gyár kéményei, s nem ép­pen kellemes „illattal” árasz­tották el a környéket. Az év­forduló jelentős eseménye a magyar vegyiparnak: a mű­trágyaipar, a szerves és szer­vetlen vegyipar megteremtése tartozik e száz év fizikai és szellemi alkotásai közé. A Bu­dapesti Vegyiművek dolgozói — nyugdíjasok és fiatalok, ré­giek és újak — kutatják a gyárra vonatkozó dokumentu­mokat, felújítják, szépítik az elaggott, de még használható épületeket, s új szociális léte­sítményekkel gazdagítják a vállalatot az elkövetkező 3 évben. Mindenekelőtt azonban annak a felhívásnak igyekez­nek eleget tenni, amelyet Po­ros Tamás igazgató így jelölt meg: „Gyorsítsuk a vállalat­fejlesztést, bővítsük növényvé­­dőszertermék-skálánkat, való­sítsuk meg kutatómunkánk kí­sérleteit.” A gyáriak reménysége mél­tán lehet a növényvédő szerek gyarapítása. 1968 és 1971 kö­zött összesen 560 millió forint értékű új készítmény gyártá­sát kezdték meg. A vállalat termelési értéke 1968-ban 1,2 milliárd forint volt, idei ter­vük már 1,8 milliárd, s ennek az összegnek háromnegyed ré­szét a mezőgazdasági kemiká­liák, a növényvédő szerek je­lentik. A Magyarországon elő­állított növényvédő szereknek csaknem fele, 46 százaléka itt készül, s a Budapesti Vegyi­művek gyártja a hazai szuper­­foszfátgyártmányok negyed­részét." Az egyszázados évforduló köszöntéséhez tartozik az az esemény is, hogy végre meg­nyugtatóan rendeződött a gyár és a fővárosi lakosság „illat­vitája”. Az újpesti bőrenyv­­üzemet és az Illatos úti csont­­enyvüzemet Hidasra, egy Pécs környéki községbe tele­pítették. Ebben a hónapban itt kezdte meg háborítatlanul működését az enyvüzem, amely annyi gondot okozott évtizedeken át a környezetvé­delem érdekében fellépő fő­városi egészségügyi hatóságok­nak. A szövetkezetek szívesen fogadják kutatásokra, új gyártmá­nyok bevezetésére évente 20 millió forintot fordítanak. Mint Bendefy István gyárt­mányfejlesztési osztályvezető­től megtudtuk: négy saját­­ biológiai kutató, szervetlen kémiai, szerves kémiai, és úgy­nevezett formáló-kutató — la­boratóriumban folytatják kí­sérleteiket, de együttműköd­nek több kutatóintézettel és mezőgazdasági termelőszövet­kezettel, állami gazdasággal is. A szövetkezetek, gazdaságok szívesen fogadják a vegyimű­vek kísérletező szakembereit, mert szívesen alkalmazzák az újabb, jobb hatású szereket. Több mint nyolcvan mezőgaz­dasági üzemmel van jelenleg szerződése a gyárnak, ezeknek parcelláin már nagyüzemi technológiaként próbálják ki az új készítményeket, amelyek a laboratóriumi üvegházakban sikerrel vizsgáztak. — Magyarországon jelenleg 234 engedélyezett növényvédő szer van forgalomban, ebből negyvenet a Budapesti Vegyi­művek készít — tájékoztatott Bendefy István. — Gyárt­mányfejlesztési tervünkben további körülbelül 30-féle ter­mék előállítása, kutatása sze­repel. Egyik leggyorsabban el­készített, nagy hatású termé­künk a Hungarin S—500 elne­vezésű gyomirtó szer, amely ma már közkedvelt a mező­­gazdaságban. 1971 októberében kaptuk a megbízást az új technológia elkészítésére, az iparszerű kukoricatermesztő rendszerek számára. 1972 tava­szán már 200 tonnát állítot­tunk elő az új termékből, ez év végéig összesen 1500 ton­nával szállítunk belőle a me­zőgazdaságnak. A folyékony Hungarin nagy előnye, hogy kevés vízzel, egyenletesen, nagy felületeket lehet vele per­metezni. Újabb, idei változata a Hungarin Rapid, amely csak egy esztendőn át hat, tehát a permetezést követő évben más növénykultúrát lehet telepíte­ni a kukorica helyébe. Minden újabb termék előál­lításánál döntő szempontként szerepel a gyártmányfejlesz­tésben, hogy az új szer alkal­mazkodjék az új növényvédő technológiákhoz és növényvé­dő gépekhez. Külföldi kooperációk A gyártmányfejlesztés és a termékskála bővítése érdeké­ben több nyugati céggel írtak alá kooperációs együttműkö­dési megállapodást a Buda­pesti Vegyiművek vezetői.­­ Egyik legfontosabb part­nerünk az osztrák Chemie AG Linz. Kooperációnk lényege a termelésmegosztás. Mi állítunk elő egyfajta alapanyagot — a tetraklórbenzolt —, ezt szállít­juk Ausztriába. Onnan inter­mediereket, úgynevezett „köz­beeső termékeket” kapunk vissza, amelyekből itthon há­romféle növényvédő szert gyártunk. A kooperációt a kö­zelmúltban tovább bővítettük — mondta el Petrásy Tibor anyag- és áruforgalmi főosz­tályvezető —, licencet és újabb hatóanyagot vásároltunk az osztrák cégtől. Saját anya­gainkkal kiegészítve, gabona­gyomirtó szereket készítünk ezekből. A másik nagy partner a nyugatnémet Phillips Duphar cég. 1969 óta érvényes szerző­désük szerint a Wuxal nevű hatóanyagot vásárolja tőle a Vegyiművek, amelyből — Európában a legnagyobb mennyiségben — értékes lombpermettrágyát állítanak elő. A mezőgazdasági szakem­berek, kutatók véleménye sze­rint ez a szer szinte „csodát” művel, a zöldségek, gyümöl­csök terméshozamát csaknem duplájára növeli. Most ezt a kapcsolatot is tovább kíván­ják bővíteni, olyan növényi tápszer gyártásának kooperá­ciójával, amely a tavaszi pri­mőrök „kedvence” lehet. A Plantosan 40 D a talajnedves­ségben lassan oldódó, tartós tápanyagellátást biztosít, hatá­sára a palánták a szokottnál legalább egy héttel korábban hoznak termést. A jelentősebb külföldi koo­perációk közé tartozik a sváj­ci Ciba-Geigy és a nyugatné­met Hoechst- cégekkel való együttműködés. E két válla­lattal közösen rovar- és gom­baölő szereket gyártanak, s újabb gyomirtó szerek előállí­tását is tervezik. Húsz termék, harmincöt országba A Budapesti Vegyiművek eddigi eredményeit csaknem teljes egészében a termelé­kenység növekedésével érte el. A vállalat terjeszkedési lehe­tőségei korlátozottak, ezért kö­zéptávú, három évre szóló ter­vükben a munka- és üzem­­szervezésre, a gazdaságtalan termékek gyártásának vissza­szorítására fordítanak nagy gondot. Programjukban szere­pel az információs rendszer felülvizsgálata, a vállalat egész vezetési rendszerének fejlesz­tése és a számítástechnikai irányítás alkalmazásához a feltételek megteremtése. A BV márkajelzésű növény­védő szerek és kemikáliák — a CHEMOLIMPEX külkeres­kedelmi vállalat közvetítésé­vel — harmincöt országba jut­nak el, Európától kezdve Ausztráliáig és Új-Zélandig. Az idei tervben 300 millió fo­rint értékű export szerepel. Húszfajta készítményt szállí­tanak 2,3 millió dollár érték­ben nyugatra, 4,6 millió rubel értékben pedig a szocialista országokba. Rácz Judit „A teabokor számos válto­zatát leveleiért a kínaiak kezdték termeszteni. Hollan­diaiak hozták Európába, már 1657-ben mint orvosszert ja­­­vasolják. Hazánkban a húszas években (1820) kezdték szür­­csölni. Fogyasztásakor általá­nos jó közérzet és vidámság szállja meg az embert, a gon­dolkodó agy tevékenysége emelkedik, nő az egész test­ben a vérfeszülés, élénkül a szívműködés, a légzés és az izomzat munkaképessége gya­rapodik.” (A Pallas Lexikon 15. kötetéből.)* Ha nem is éppen a régi Pal­las Lexikon javallatára, de a saját jó tapasztalatunkra hall­gatva — gyakran kívánjuk fo­gyasztani kedvelt üdítő ita­lunkat, a teát. Szívesen isz­­szuk reggel, este, érezve üdítő, hűsítő vagy felmelegítő, s valóban gondolatébresztő ha­tását; isszuk munka előtt munka után — azaz im­ánk, ha legalább oly könnyen hoz­zájuthatnánk, mint teszem azt, a sörhöz, borhoz. Persze, ez így egy kissé kétes állításnak hangzik az előtt, akinek mód­jában van otthonában fogyasz­tani, akár naponta többször is egy-egy csésze teát. Fővárosunk vendéglátó ipa­rának egységei, illetve azok vezetői azonban többségükben, nem túl szívesen, mondhatni immel-ámmal foglalkoznak e különösebben nem nagy hasz­not jelentő ital előállításával és felszolgálásával. Egyes ve­zetők s felszolgálók valósággal annyira irtóznak tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Valóban így van ez? Jogos-e a teára szomjazók nanasza? Ezt kívántam eldönteni, amikor elindultam egy teaivó őrjá­ratra. Nincs rá igény? — Kérnék egy csésze teát... — mondom szerényen az asz­talom előtt, várakozó pillan­tással megálló fiatal felszol­gálónőnek, a Bajcsy-Zsilinszky úti „Virág” eszpresszóban. Fejét rázza: — Sajnos, azzal nem szol­gálhatok. — Miért nem? — Nincs teánk. — Nem lehet kapni Pesten teafüvet? — Nekünk nincs. — Miért nem vesznek? Miért nem rendelnek? Miért nem?_ Hasztalan minden kérdés. A leány vállát vonja, elnézően mosolyog. S máris tovább siet, hogy széthordja a sörös palac­kokat, a feketét, a konyakot... A November 7. téren, a ..Ké­kes” étteremben a pincér kije­lenti : — Teára, kérem, minekünk nincsen besorolásunk ... Nem nagyon értem — türel­mesen magyarázza: — Nem a mi profilunk. Más szóval: nem vagyunk rá kije­lölve ... Ennek ellenére az étterem vezetője, amikor hozzáfordu­lok teaügyben, lelkesen fogad­­kozik. — Meglesz, kérem. Ígérem, a teaszolgáltatást már a jövő héttől kezdve bevezetem. Alig egy hónapja, hogy ide helyez­tek, de egy-két újításomat a kedves vendégek máris élvez­hetik ... A nagy Marx téri Önkiszol­gáló étteremben telt ház fo­gad. Itt mindennel elláthatja magát a vendég. Ehet-ihat kedvére — éppen csak teához nem jut. — Nincs rá igény — mond­ja a vezető. — Nézze csak, mi­lyen nagy nálunk a forgalom, s ezek közül, akik itt étkez­nek, egynéhány vendég, ha kéri... (Persze, ha az étlapon vagy italárlapon szerepelne, igényelnék többen is.) Mint karavánúton a szom­jazók, kutattam tovább, tea­források után. Az igazság ked­véért el kell mondanom, hogy ha gyéren is, de találtam még efféle ivóhelyeket. Mint pél­dául a „Gong” eszpresszóban, az „Emké”-ben, a „Pálmá”­­ban, a Luxorban is kapható tea. Szemben a nagy teátrummal... A „Tükör” büfében — ha nem is éppen szemben a Víg­színházzal, de annak közelé­ben, furcsa szokás dívik. — Kaphat éppen teát — mondják kedélyesen —, de váltson hozzá egy ötnegyvenes blokkot és akkor kimérik hoz­zá a rumot... — De hát én citrommal... Megvető, sőt gyanakvó pil­lantás hallgattat el. S amikor még megkérdezem, hogy miért nincs citrom — mert én csak azzal szeretem —, többen is felfigyelnek rám, vendégek, olyanok, akik nem is teát rum­mal, de inkább rumot teával szoktak itt fogyasztani, így hát jobbnak látom, minél előbb elhagyni a „Tükör” nem egé­szen fényes helyiségeit. Jártam még egy-két helyen — az Omnia kávészalonban, ahol azért nincs tea, mert „a forró víz nem jön ki a csapból”, a Margit híd eszpresszóban, ahol szintén meghibásodott a csap, de — ahogyan a kis kávé­főzőnő elszólta magát — kü­lönben sincs teájuk. És benyi­tottam a Pozsonyi úti „Szamo­vár” eszpresszóba, ahol szin­tén valami baj volt azzal a fránya csappal, ami a gépből a vizet kiereszti. — Miért nem csináltatják meg? — Nincs hozzá alkatrész, olasz gép ez — veti oda ma­gyarázatképpen egy szőke hölgy. Ezúton hadd tegyek most egy javaslatot az eszpresszó felelős vezetőjének: szerezze­nek be egy szamovárt! Egészen közel, a Szt. István körúti Bizományi Áruházban valószí­nűleg kaphatnak egyet, olyat, aminek garantáltan működik a csapja... A „Teavirág” presszóban Mivel mégis csak hiszek a jelképekben, kivillamosoztam Óbudára, ahol felkerestem a „Teavirág” eszpresszót, abban a reményben, hogy itt majd teljesítik a cégér hangtalan, de messze rikító ígéretét. Hiába, csalódás várt itt is. A felszolgálónő úgy fogadta szerény rendelésemet, mint­ha legalábbis kokaint vagy morfiumot kértem volna tőle. — Teát mi nem tartunk — mondta szinte rendreutasítóan. — Legalábbis három eszten­deje, amióta én itt dolgozom, nem foglalkoztunk ilyesmi­vel ... Felhagytam a kutatással. Be kellett látnom, hogy vendég­látóipari egységeink — néhány helytől eltekintve — „nem fog­lalkoznak ilyesmivel”. Arra kellett gondolnom, hogy világjáró vándorlásaim során, Európától Afrikáig, Nyugaton és Keleten egyaránt sohasem jelentett problémát, sem városban, sem faluban­ teát inni.* Most még csak ennyit: ami­kor teaivó körutam tapaszta­latairól beszámoltam a Bel­kereskedelmi Minisztériumban — Benics László főosztályve­zető így válaszolt panaszomra, kétségeimre: — Rendkívül helytelen üzle­ti felfogás az, hogy nem szol­gálnak fel teát. A szociális üzletpolitika megkívánja, hogy a közönség igényeit teljesít­sük, bármilyen kis értékű fo­gyasztási cikkről van is szó. A vendéglátóipari egységek mindegyike rendelkezik olyan eszközökkel, hogy néhány csé­sze teát kívánságra elkészít­sen. A teát, mint a gyomor­működést elősegítő s a kávé és szeszes italok szívre ártal­mas hatása nélkül is élénkítő italt igenis, megkövetelheti bárhol is a vendég. Egyébként ez nem csupán magánvélemé­nyem. Reggeli és uzsonna­italok tartására — s ebbe a kategóriába a tea nagyon is beletartozik — miniszteri ren­delet kötelezi az eszpresszókat, cukrászdákat, büféket... A főosztályvezető hivatalos és tömör nyilatkozatához nincs hozzátenni való. Legfeljebb annyi, hogy mindenféle ren­deletnek az eddiginél szigo­rúbb, legalábbis erélyesebb rendszabályokkal kellene ér­vényt szerezni. Barát Endre Teázó portyán a fővárosban „SZAMOVÁR" tea nélkül... A vacsorádat add az ellenségednek Az ésszerű táplálkozás követelményei A reggelidet edd meg egye­dül, az ebédedet felezd meg a barátoddal, a vacsorádat add az ellenségednek! A közmon­dás régen elkoptatott közhely­nek számít, mégis érdemes lenne megszívlelni, különösen napjainkban, amikor is az or­szág lakosságának — orvosi statisztika szerint — több mint a 30 százaléka elhízott. — Túl sok a szénhidrát és kevés a zöldség, gyümölcs étrendünkben — számolt be nemrégiben a Csepel Művek Munkásotthonában, az Erzsé­beti Közért Vállalat által szervezett előadássorozaton dr. Soós Aladár, az Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet professzora, dr. Buga László orvos és Gépész Róbert, a Chi­­noin Gyár vegyészmérnöke.­­ Míg 1938-ban az egy főre eső cukorfogyasztás 16 kiló volt, addig ma átlagban 35 kiló. A cukorfogyasztással arányban nőtt a vérkeringési zavarok, a szívbetegségek és nem ke­vésbé a cukorbajosok száma.­­ Az elhízás veszélye ma már a gyerekeket is fenyegeti, ugyanis a szülők valósággal megtömik a gyerekeiket és általában nem vitaminnal, ha­nem kalóriadús ételekkel. Egy nagy darab zsíros kenyérrel jobban elvan a csemete, ad­dig sem zavarja a felnőtteket, amíg megeszi, s nem gondol­nak arra, hogy a fiatal szer­vezet ezt megsínyli, s veszít a betegségekkel szembeni el­lenállóképességéből. — Sok kenyeret fogyasz­tunk. Ugyanakkor nálunk a korpás kenyeret nem kedvelik, pedig a vegyesen őrölt liszt­nek nagyobb a vitamintartal­ma.­­ A korszerű táplálkozás feltételei közé tartozik tehát a zsíros ételek mellőzése és a kevés kenyér és tésztaféle­ségek fogyasztása, s nagyon fontos az étkezési ritmus be­tartása. Reggel bőségesen fo­gyasszunk állati fehérjékben gazdag ételeket, tojást, húst, tejterméket. A reggelit jó egy pohár gyümölcslével vagy gyümölccsel kezdeni. Ebédre már csak egy-egy szendvicset vagy pohár tejet, joghurtot együnk és a vacsora, ami ne essék későbbre, mint hét óra, egészen könnyű — hideg vagy meleg — legyen.­­ A fogyni akarók félreis­merték az Amolett keksz fo­gyasztó hatását. Az Amolett is csak úgy hoz eredményt, ha a fogyni akaró nem eszik rá nehéz ételeket és nem alkoho­los vagy édes szörppel, akár Colával vagy Jaffával öblíti azt le, hanem sima vagy szó­davízzel, és esetleg kenyér he­lyett eszi a főzelék mellé. Sokan panaszkodnak az orvos­nak, hogy már megettek tíz doboz kekszet és semmi lát­szatra. Természetesen nem is lehet, ha nem csökkenti az ételmennyiséget és kalóriadús menüt eszik továbbra is. Az Amolett keksz előnyeit pillanatnyilag nagyon kevés fogyni vágyó ismerheti meg, mivel állandó hiánycikk a ke­reskedelemben, és csupán az üzletről üzletre való járkálás­­tól lehet lefogyni, de a többi jótanács viszont megszívle­lendő. Bizonyos, hogy ezek a problémák sem a hallgatósá­got kitevő csepeli munkásasz­­szonyok körében, sem másutt nem ismeretlenek, de az em­lített statisztikai adatok arra intenek, hogy előbb-utóbb el kell kezdeni az ésszerű táp­lálkozást — ami már nem csu­pán esztétikai követelmény — egészségünk érdekében. —értek

Next