Magyar Nemzet, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-27 / 252. szám

Szombat, 1973. október 27. Magyar Nemzet A Szovjetuniót illeti, megismét­lem, üdvözölnénk, ha Kína építő módon hozzájárulna a nemzetközi légkör megjavítá­sához és az államok közötti lo­jális, egyenjogú, békés együtt­működés fejlesztéséhez. Az Szovjetunió és az Egyesült Államok — A világ valamennyi népe szempontjából létfontosságú feladat — az új világháború elhárítása és az egyetemes bé­ke szavatolása — megoldásá­ban nem csekély helyet foglal el a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak fejlő­dése. — Az utóbbi két évben eze­ket a kapcsolatokat számos fontos szerződés és megálla­podás megkötése jellemezte, köztük a szovjet—amerikai kapcsolatok alapjait rögzítő szerződés, a rakétaelhárító ra­kétarendszerek és a hadászati támadó fegyverek korlátozásá­val kapcsolatos egyezmény, il­letve megállapodás, valamint a nukleáris háború elhárításáról szóló szovjet—amerikai meg­állapodás. Mi lelkiismeretesen teljesítjük az e szerződésekben és egyezményekben vállalt kö­telezettségeinket, és szándé­kunk, hogy a jövőben is ezt tegyük. Természetes, hogy ugyanezt várjuk el a másik féltől is.­­ — Nézeteink szerint a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok között különböző terüle­teken megvalósuló békés, köl­csönösen előnyös együttműkö­dés fejlődésének jók a távla­tai, abban az esetben termé­szetesen, ha ezt a kérdést kel­lő felelősséggel és lojalitással közelítik meg, ha a gyakorlat­ban betartják a kölcsönös elő­nyök és a kölcsönös tisztelet elveit, és nem próbálják meg elferdíteni azokat és beavat­kozni a másik fél belügyeibe, feltételeket diktálni neki, amint azt az Egyesült Álla­mok egyes felelőtlen politiku­sai megkísérlik a saját kormá­nyuk hivatalos politikai irány­vonala ellenére. — Ami a Szovjetuniót illeti, meg vagyunk győződve arról, hogy az 1972-ben és 1973- ban elfogadott dokumentumok megalapozták a kölcsönösen előnyös együttműködést, a béke ügyének nyilvánvaló hasznára. — Mint ismeretes, 1974-ben várható az Egyesült Államok elnökének hivatalos szovjet­unióbeli látogatása. Szeret­nénk, ha ezt a látogatást az államaink közötti békés vi­szony fejlődésének és a nem­zetközi helyzet egészségesebbé válásának útján tett új, nagy lépések fémjeleznék.­­ Nem kis szerepet játszhat a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a stratégiai fegyverek további korlátozásá­ról és lehetséges csökkentésé­ről folyó tárgyalások új sza­kaszának sikeres befejezése. Mint önök tisztában vannak vele, ez nem egyszerű feladat, de megállapodtunk abban, hogy mindent megteszünk megoldása érdekében.­­ Mi mindnyájan önökkel együtt, kedves barátaim, sze­retjük a békét, tartós békét akarunk, és erőnkhöz, lehető­ségeinkhez mérten harcolunk biztosításáért, örömünkre szol­gál a nemzetközi feszültség­ben végbemenő enyhülés és az államok közötti békés együtt­működés fejlődése. Ugyanak­kor erőteljesen szeretném hangsúlyozni, hogy sem a bé­ke, sem az enyhülés nem való­sul meg a nemzetközi küzdő­téren önmagától, egyfajta fe­lülről érkező kegyes ajándék­ként. A békét és az enyhülést csak valamennyi békeszerető erő, az államok, politikai pár­tok és irányzatok, társadalmi szervezetek és egyes emberek állhatatos és fáradhatatlan harcának eredményeképpen érhetjük el, küzdve minden el­len, ami az enyhülést akadá­lyozza, a békét fenyegeti, há­borús veszélyt hoz létre. Fegyverkezési hajsza — Nincs jogunk elfeledkezni arról sem, hogy az enyhülés viszonyai között is folytatódik, sőt erősödik a folyamat, amely a világháború materiá­lis előkészítését jelenti.­­ Az északatlanti tömb országainak katonai költségve­tései évente 2—3 milliárd dol­lárral növekednek, és ezek mögött a számok mögött egy­re újabb típusú tömegpusztító fegyverek, új, egyre pusztítóbb nukleáris bombák és lövedé­kek, új, egyre hatékonyabb ra­kéták, tankok és repülőgépek, hadihajók és tengeralattjárók állnak. A fegyverzet minőségi tökéletesedése soha nem látott méreteket öltött.­­ Eközben kísérletek tör­ténnek, hogy igazolják mind­ezt arra való hivatkozással, hogy ezek hozzájárulnak a fegyverzetek korlátozásáról fo­lyó tárgyalások sikeréhez, „alkudozási ütőkártyát” adva ezekhez a tárgyalásokhoz. Tel­jesen nyilvánvaló, hogy a fel­fokozott fegyverkezési hajszán kívül ezek az „ütőkártyák” valójában semmi mást nem eredményeznek. Ami a fegy­verzetek korlátozásáról folyó tárgyalásokat illeti, ezek sike­réhez nemm új katonai progra­mokra, hanem a fegyverkezési hajsza megfékezését célzó őszinte törekvésre van szük­ség, amelyet kellő önmérsék­let támaszt alá. — Még ma is, csaknem há­rom évtizeddel a második vi­lágháború befejezése után a földművelő ekéje, az építő­munkás exkavátora nem rit­kán ütközik lövedékbe és ak­nába. A háború hallat magá­ról, kockáztatva az emberek életét a mai békés napokban is. De vajon nem ezerszer ve­szélyesebbek-e azok a hatal­mas, az emberiség történeté­ben példátlan tömegpusztító fegyverkészletek, amelyek ké­szen állanak a kilövőállásokon, a járőrtevékenységet végző repülőgépek és tengeralattjá­rók fedélzetén, szerte a föld­golyón megtöltik a katonai támaszpontok raktárait — most és ma.­­ A tőkés államok katonai készülődései a szocialista or­szágokat is arra kényszerítik, hogy a szükséges összegeket fordítsák a védelemre, és el­vonják azokat a békés épí­tés céljaitól, holott ezeknek szeretnénk szentelni minden erőnket és minden anyagi erő­forrásunkat. A fegyverkezési hajsza röppályájára sodródnak a fiatal független országok tu­catjai is, s ezt természetesen elősegíti, hogy az imperializ­mus hol a világ egyik, hol pe­dig a másik térségében fenye­geti a függetlenségüket.­­ Természetesen az impe­rializmus agresszív körei által szított fegyverkezési hajsza to­vábbi szélesedése és a nem­zetközi feszültség kezdődő eny­hülése két, egymással ellenté­tes irányban haladó folyamat. A végtelenbe fejlődni — úgy­mond, párhuzamosan — nem képesek. Ha azt akarjuk, hogy az enyhülés és a béke tartós legyen, meg kell állítani a fegyverkezési hajszát.­­1- Pontosan ebből indul ki a Szovjetunió és a szocialista or­szágok számos arra irányuló kezdeményezése, hogy megva­lósuljon az általános és tel­jes leszerelésnek az ENSZ ál­tal jóváhagyott programja. Ugyanezeket a célokat szolgál­ják az e téren teendő részle­ges lépésekre vonatkozó javas­latok, beleértve a Szovjetunió­nak az ENSZ jelenlegi közgyű­lése elé terjesztett javaslatát is a Biztonsági Tanács állandó tagállamai katonai költségve­téseinek 10 százalékos csök­kentéséről, valamint arról, hogy az ily módon megtakarí­tott összegek egy részét a fej­lődő országok segélyezésére fordítsák. Szolidaritás Chilével — Világosan látni kell, hogy a békét konkrét társadalmi csoportok, szervezetek és em­berek fenyegetik. A militarista robotgépet mint kedvenc cse­csemőjüket dajkálják a leg­­reakciósabb, legzsarnokibb fa­siszta rezsimek, és feletetik vele a demokratikus szabad­ságjogokat. — Nézzék csak a legutóbbi chilei eseményeket. Az ország alkotmányának leplezetlen megcsúfolása, egy egész nem­zet demokratikus hagyomá­nyainak gátlástalan lábbal tip­­rása, az elemi törvényesség semmibe vevése, agyonlöveté­­sek, kínzások, barbár terror, könyvégetések — ez a katonai junta valódi fasiszta vicsorító foga, ez a belső és külső reak­ció igazi arculata, amely bár­milyen bűncselekményre ké­pes, hogy a nép világosan és szabadon kifejtett akarata el­lenére visszaállítsa privilégiu­mait. — Chile tragédiája éles fáj­dalmat keltett az emberek mil­lióinak szívében, a világ ösz­­szes országa demokratikus köz­véleményének legkülönbözőbb köreiben. Salvador Allende és az életét a szabadságért és a békéért áldozott többi hős ne­ve örökre megmarad emléke­zetünkben. Engedjék meg, hogy a kongresszus szónoki emelvényéről fejezzem ki a chilei demokratákkal és haza­fiakkal való legteljesebb szoli­daritásunkat, hangot adjak annak a szilárd meggyőződé­sünknek, hogy az igazságos ügy, amelyért harcoltak, és oly nehéz viszonyok közt jelenleg is harcolnak, függetlenség, a demokrácia és a társadalmi haladás ügye, legyőzhetetlen és elpusztíthatatlan! És mindezek­nek a nagy értékeknek védel­me, megvalósítása, a harc azok ellen, akik ezeket az értéke­ket veszélyeztetik, és megpró­bálják megsemmisíteni, elvá­laszthatatlanul kapcsolódik a tartós béke biztosításáért foly­tatott harchoz. Békés egymás mellett élés — Amikor az államok társa­dalmi rendszerüktől független békés egymás mellett élésé­nek és békés együttműködésé­nek politikájáról van szó, gyakran kérdeznek bennünket, kommunistákat: összeegyeztet­hető-e ez a politika a forradal­mi nézetekkel? — Emlékeztetek arra, hogy Lenin — ez a forradalmár­óriás — a következőket mon­dotta: a forradalmak nem megrendelésre vagy megálla­podás alapján mennek végbe. Hozzá lehet fűzni, hogy a for­radalmat, az osztályharcot, a felszabadító mozgalmakat megváltoztatni sem lehet meg­rendelésre, vagy megállapo­dás alapján. Nincs a földön olyan erő, amely visszafordít­hatná a társadalmi élet meg­újulásának feltartóztathatatlan folyamatát. Ahol gyarmatosí­tás van, ott harc folyik majd a nemzeti függetlenségért. Ahol kizsákmányolás van, ott harc folyik a mun­ka felszabadításáért. Ahol ag­resszió van, ott szembe is száll­nak ezzel az agresszióval. — A népek, a tömegek a vi­lág megváltoztatására töreked­nek és meg is fogják változ­tatni a világot. Ami pedig a Szovjetuniót illeti, mindig a szociális haladás erőinek olda­lán fog állni. Mi ellenezzük „a forradalom exportját”. Ugyan­akkor a Szovjetunió Kommu­nista Pártja, az egész szovjet nép nyíltan és egyértelműen kifejezi külföldön harcoló osz­tálytestvéreivel, kinyilvánítja a felszabadító antiimperialista mozgalmakkal való szolidari­tását. Ez az álláspont egyálta­lán nem mond ellent a bé­kéért, az államok békés együtt­működéséért folytatott harc­nak.­­ A békés egymás mellett élés elveit védelmezve azért harcolunk, ami mindennél drá­gább a földön élő emberek milliárdjainak, magához az élethez való jogért, annak a veszélynek elkerüléséért, hogy az élet a háború lángjaiban megsemmisüljön. Egyidejűleg azonban küzdünk valamennyi ország és nép társadalmi ha­ladását előrevivő kedvező nemzetközi viszonyok biztosí­tásáért. Minden nép arra való jogának elismeréséről van szó, hogy az általa kívánt társa­dalmi rendszert válassza, te­hát az államok közti viszony egyszerű és világos normáiról van szó. Ezeknek a normáknak megsértése nemcsak az orszá­gok közötti viszonyban jelent­kező egyensúly megbontásá­hoz, hanem fegyveres konflik­tusokhoz is vezet, mivel ko­runkban a népek nem békél­nek meg és nem is fognak megbékélni az elnyomással. És a népeknek teljes mértékben jogukban van az agresszió visszaverése. A világ két rendszerre való szakadásának viszonyai között a nemzetközi biztonság csak a békés egymás mellett élés elveinek teljes és feltétel nélküli tiszteletben tartására és különösen az ál­lamok belügyeibe való be nem avatkozásra épülhet. Emberi jogok ? — Ezzel kapcsolatban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az utóbbi időben bizo­nyos nyugati körök meg akar­ják kerülni ezeket az elveket­­,a hidegháború” vagy ha úgy tetszik a „pszichológiai hábo­rú” egyfajta új kiadását ajánl­va. Arról a kampányról van szó, amely az „emberi jogok védelme” képmutató jelszavá­val folyik. — E kampány kezdeménye­zői közül egyesek azt állítják, hogy az enyhülés lehetetlen, ha nem következik be változás a szocialista országok belső rendjében. Mások nem lépnek fel az enyhülés ellen, de le­nyűgöző nyíltsággal hangot adnak annak a szándékuknak, hogy az enyhülési folyamatot a szocialista rendszer meg­gyengítésére és végeredmény­ben lerombolására használják fel. A széles közvélemény szá­mára ezt a taktikát az emberi jogokról való gondoskodás, vagy rendszerünk úgynevezett „liberalizálása” formájában tálalják. — Nevezzük nevén a dolgo­kat. Szabadságról és demok­ráciáról, az emberi jogokról beszélnek, valójában azonban ez az egész zajos kampány egy célt szolgál: hogy elfedje a szocialista államok belügyeibe való beavatkozási kísérletet, hogy elfedje e politika impe­rialista céljait. Liberalizálásról beszélnek, valójában azonban a szocializmus gyakorlati vív­mányainak felszámolására, a szocialista országok népei tár­sadalmi, politikai jogainak aláaknázására gondolnak. — Nincs okunk arra, hogy kitérjünk az emberi jogok ko­moly megvitatása elől. Forra­dalmunk, a szocializmus győ­zelme országunkban nemcsak meghirdette, hanem ténylege­sen biztosította is bármely nemzetiségű dolgozó ember jo­gait, a dolgozó tömegek mil­lióinak jogait — mégpedig úgy, ahogy ezt a kapitalizmus sehol egyetlen országban sem tudta biztosítani.­­ Lehet, hogy a burzsoá vi­lágnézet szemszögéből az olyan emberi jogok, mint a munká­hoz, a művelődéshez, a társa­dalombiztosításhoz, a térítés­­mentes orvosi segélynyújtás­hoz, a pihenéshez való jog és a többi jog csupán másodren­dű, sőt talán elfogadhatatlan jog, csupán egy szám: a nem szocialista országokban a munkanélküliek száma ma már körülbelül százmillió. Sok kapitalista államban korlátoz­zák a nemzeti kisebbségek, a külföldi munkások jogait, a nőknek azt a jogát, hogy a férfiakéval egyenlő munka­bért kapjanak. Vajon sok nyu­gati hatalom nem emiatt ma­radt-e kívül mind ez ideig azo­kon a nemzetközi szerződése­ken, amelyek az emberek sze­m­éit­­ és politikai jogainak biz­tosításával függenek össze? — A szovjet törvények szé­les köri politikai szabadságjo­gokat biztosítanak állampolgá­rainknak. Ugyanakkor meg­óvjuk rendszerünket, az e sza­badságjogokkal való bármifé­le visszaélési kísérlettel szem­ben is. Ez pedig teljesen meg­felel az emberi jogokról szóló, a Szovjetunió által ratifikált nemzetközi megállapodások­nak, amelyek kimondják, hogy a bennük foglalt jogok „nem képezhetik semmiféle korláto­zás tárgyát, kivéve a törvény által előírt, az állambiztonság, a társadalmi rend, a lakosság egészsége és erkölcsisége, il­letve a mások jogai és szabad­sága védelmét szolgáló korlá­tozásokat”. — Nálunk például van olyan törvény, amely tiltja a háborús propaganda bármi­lyen formáját. Van olyan tör­vénykezés, amely kizárja a faji eszmék, a nemzeti viszály és gyűlölet, valamely nép nemzeti méltóságát sértő esz­mék terjesztését, vannak olyan törvények, amelyek az amorá­­lis jelenségek elhárítására, a társadalom erkölcsi szétzül­­lesztése ellen irányulnak. Ta­lán azt akarják, hogy az esz­mék és információk szabad cseréje nevében mondjunk le ezekről a törvényekről is? Vagy talán arról akarnak meggyőzni minket, hogy ez az enyhülés és a népek közötti közeledés ügyét szolgálná? — Nem lehet harcolni a békéért merényleteket elkö­vetve más népek szuverén jo­gai ellen. Nem lehet kardos­kodni az emberi jogok mellett és egyidejűleg megtorpedózni a békés egymás mellett élés elveit. — Nyíltan kimondjuk: a szocializmus világát ma már senki sem tudja megrendíteni, a béke ügyét azonban sajnos még lehet. liszen a béke sok­oldalú erőfeszítésektől függ, és nem utolsósorban a szuvere­nitás és a belügyekbe való be nem avatkozás elveinek köl­csönös — hangsúlyozom — kölcsönös tiszteletben tartásá­tól. Ami a Szovjetuniót illeti, a mi államunk hajója átszeli a szocializmussal szemben el­lenséges propagandakampá­nyok sekély hullámait, s a jö­vőben is magabiztosan követi irányát — a nemzetközi élet napirendjén szereplő problé­mák konstruktív megoldása felé. — Az emberiségnek tartós békére van szüksége. Hogy ez mikor következik be és mi­lyen lesz, az attól függ, hogy mennyire képes minden béke­szerető erő maradéktalanul ki­aknázni a már kialakult lehe­tőségeket. Létfontosságú feladatok — A népek olyan békét akarnak, amely megbízható és megfordíthatatlan, amely a biztonság és a kölcsönös biza­lom — ha szabad így kifejez­nem magam — egyensúlyán alapul. Ez a béke nyitva áll a fejlődés érdekében megvalósí­tandó széles körű nemzetközi együttműködés számára. — A béke azonban nemcsak a biztonság kérdése, hanem legfontosabb előfeltétele an­nak is, hogy megoldhassuk a modern civilizáció legsúlyo­sabb problémáit. Ezekkel ugyanis magának az emberi­ségnek a jövője függ össze. Igen, egész bolygónk jövője, amivel most már mindenkép­pen számolnunk kell, amikor a mai nap problémáit oldjuk meg, bármennyire bonyolul­tak és nehezek is ezek a prob­lémák önmagukban. Önök a Föld minden része sokrétű társadalmának képviselői, fel­tétlenül különös élességgel ér­zékelik ezt.­­ Elegendő itt csak néhá­nyat felsorolni azon problé­mák közül, amelyek máris so­kaknak gondot okoznak: az energiatartalékok problémájá­nak megoldása, a környezet­­védelem, az olyan jelenségek felszámolása, mint az éhínség. A veszélyes betegségek, a vi­lágóceán kincseinek birtokba vétele.­­ Mindez megköveteli a kormányoknak, a gazdasági és a tudományos körök és termé­szetesen a legkülönfélébb — politikai, szakmai, kulturális — szervezetek képviselőinek sokoldalú, őszinte, gyakorlati együttműködését. Szükség van arra, hogy a népek jól ismer­jék egymást, vagyis arra, hogy sok-sok képviselőjük között alakuljanak ki eleven, sokrétű kapcsolatok. — Az ilyen mindannyiunk által akart béke felé való elő­rehaladás konkrét irányai vi­lágosak. És mi mélységesen meg vagyunk győződve arról, hogy közös erőfeszítésekkel megoldhatók azok a létfontos­ságú feladatok, amelyek most kerülnek a béke megszilárdí­tásáért vívott harc előterébe, — mindenekelőtt a még meglevő fegyveres konfliktu­sok igazságos alapon történő rendezésének elősegítése; — kollektív biztonsági rend­szer megteremtése Európában, majd Ázsiában is, ami lehe­tővé tenné, hogy fokozatosan megszűnjék a világ jelenlegi katonai-politikai tömbökre va­ló felosztottsága; — a nukleáris és másfajta fegyverkezési hajsza megszün­tetése az államok önként vál­lalt kötelességeinek becsületes teljesítése, valamint annak az alapján, hogy — ami különö­sen időszerű — minden nagy ország bekapcsolódjék ebbe a f­olyamatba; — a teljes egyenjogúságon, a kölcsönös előnyökön alapuló, a minden megkülönböztetéstől és az egymás belügyeibe való be­avatkozási kísérletektől men­tes gazdasági, tudományos-mű­szaki és kulturális együttmű­ködés fejlesztése. Az optimizmus alapja — Mi így képzeljük el a je­lenlegi körülmények között a békeharc időszerű feladatait. Magától értetődik, hogy e fel­adatok közül egyesek megol­dásához időre van szükség, mások viszont már most azon­nali és haladéktalan­­ cselek­vést követelnek meg. De mind ezek, mind pedig azok meg­oldásához állhatatos, energikus és aktív erőfeszítésekre van szükség mind az államok, mind pedig a béke megszilárdításá­ban érdekelt politikai és szé­les körű társadalmi erők ré­széről. — Békefilozófiánk a törté­nelmi optimizmus filozófiája. A jelenlegi helyzet bonyolultsá­ga és ellentmondásossága elle­nére bízunk a jelenleg széles körű kibontakozott békeoffen­zíva sikerében. Mire alapoz­zuk ezt az optimizmust? — Mindenekelőtt arra, hogy létezik olyan állandó, haté­kony és dinamikus béketénye­ző, mint a megvalósult szocia­lizmus, amelynek békszerető politikája e társadalmi rend­szer természetéből fakad. Op­timizmusunk a szocialista álla­mok többsége nézeteinek és akcióinak egységére támaszko­dik.­­ Optimizmusunk azon alapszik, hogy Ázsia, Afrika és Latin-Amerika sok állama és népe, közte számos el nem kötelezett ország mélységesen érdekelt az igazságos és de­mokratikus békében.­­ Optimizmusunk a békés együttélés politikájában már elért eredményekre és arra épül, hogy számos tőkés ország vezető köreiben mindinkább megértik a reális nemzetközi erőviszonyokat, megértik azt, elfogadhatatlan a háború, mint a nemzetközi problémák megoldásának eszköze. — A béke leküzdhetetlensé­­géről való meggyőződésünk arra támaszkodik, hogy mély­ségesen hiszünk a munka em­bere — a munkás, a paraszt, az értelmiségi — békeszerete­­tének hatalmas, eleven erejé­ben. — A béke ügye iránti opti­mizmusunkat végezetül össze­kapcsoljuk mindazoknak a társadalmi mozgalmaknak te­vékenységével, amelyek síkra­­szállnak a békéért, és amelyek olyan széleskörűen vannak képviselve ezen a nemzetközi fórumon, összekapcsoljuk a kommunisták, a szocialisták, a szociáldemokraták és a ke­resztények közös akcióinak fejlődésével. — Mindez reményt kelt és magabiztosságot ad. Történelmi pillanat — A békéhez vezető úton elért eredményeket azonban szakadatlanul fejlesztenünk kell. Ez az út továbbra sem lesz egyszerű. Számos akadályt kell leküzdenünk, vissza kell vernünk a béke ellenségeinek nem egy ellentámadását. A harc bonyolultsága összefügg az új viszonyokkal, a nemzet­­­közi kapcsolatok új szakaszá­val, amelybe már beléptünk. Ez, akárcsak korábban, most sem csak nagy következetes­séget, szilárdságot és energiát követel, hanem tökéletesebb munkaformákat, új módszere­ket és olyan konkrét kezde­ményezések kellő idejű és részletességű megtételét is, amelyek elháríthatják a fe­szültség tűzfészkeinek kelet­kezését, megakadályozhatják az enyhülés folyamatának tö­réseit. Sokat kell tennünk,, hogy minden egyes békeszere­tő áramlatot aktivizáljunk és egyúttal közös mederbe terel­jünk. A mostani történelmi pillanat követelménye, vagy, ha úgy tetszik, a kor követel­ménye: egyesíteni az emberi­ség békeszerető erőit minden ország és minden nép békés fejlődésének biztosítása érde­kében.­­ Az egész világon milliók és milliók rengeteget várnak a békeszerető erők világkong­resszusától. Választ várnak a legszélesebb tömegeket érdek­lő égető kérdésekre, tájékozta­tást várnak a társadalmi vi­lágmozgalom számára, amely arra hivatott, hogy segítséget nyújtson a XX. század egyik kardinális problémájának, a tartós béke szavatolásának megoldására. Ez nagy felelős­ség, de úgy vélem, hogy egy­ben nagy és lelkesítő, ösztönző erő is.­­ Engedjék meg, hogy biz­tosítsam önöket: a béke szi­lárdítására irányuló tevé­kenységükben a leglelkesebb és legtevékenyebb támogatást kapják a Szovjetunió Kom­munista Pártjától és a szovjet kormánytól, valamennyi szov­jet embertől.­­ Számíthatnak a szovjet népre, amely a nagy forradal­mat követő első években, a szocialista építés éveiben, a fa­sizmussal vívott harcban, a háború utáni évtizedekben egyaránt és most is az emberi­ség érdekei védelméért folyta­tott harc első vonalában volt és marad. — Engedjék meg, tisztelt kongresszusi részvevők, hogy végezetül sok sikert kívánjak gyümölcsöző közös munkájuk­hoz, amely — ebben bizonyos vagyok — visszhangra talál majd valamennyi kontinensen az emberek szívében.

Next