Magyar Nemzet, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-23 / 18. szám

s NAPI KRÓNIKA MtiMMmMM­iiiMiiMMNmMMiiMmiiwmiiM­mmamm — A nemzetközi munkaügyi szervezet Genfben megtartott II. európai regionális konfe­renciájáról hazaérkezett Ka­­rakas László munkaügyi mi­niszter. — Mezőgazdasági szakembe­rek tanácskoztak kedden a MEDOSZ Jókai utcai székhá­zában az újítómozgalom hely­zetéről. Az értekezleten — amelyen részt vett Váncsa Je­nő miniszterhelyettes — dr. Szalóczi Bálint, a MÉM főosz­tályvezetője elmondotta, hogy a mezőgazdasági újítómozga­lom jó eredményeket ért el, amit az is bizonyít, hogy 1940 óta 93 ezer javaslatot nyújtot­tak be, s ennek csaknem fe­lét meg is valósították a me­zőgazdasági üzemekben. Az újítások gazdasági haszna megközelíti a 700 millió fo­rintot, az újítókat összesen 33 millió forinttal díjazták.­­ A Könnyűipari Miniszté­rium és Békés megye közös gondjait és feladatait vitat­ták meg kedden a megyeszék­helyen a megye párt és taná­csi vezetőivel a minisztériumok képviselői. A megbeszélésen jelen volt Sárosi Sándorné mi­niszterhelyettes is. A tanács­kozáson a megye és a mi­nisztériumok képviselői meg­állapodtak, hogy a jövőben szorosabbra fűzik együttműkö­désüket azzal a céllal, hogy meggyorsítsák a megyében a könnyűipar fejlesztését.­­ Dr. Pongrácz Pált az épí­tészeti és városfejlesztési fő­osztály vezetőjévé, s egyúttal Budapest főépítészévé nevezte ki a Fővárosi Tanács Végre­hajtó Bizottsága. A Fővárosi Tanács január 22-i ülése a ki­nevezést elfogadta.­­ A DÍVSZ Irodája a viet­nami háború befejezéséről és a béke helyreállításáról szóló megállapodás aláírásának kö­zelgő, első évfordulója alkal­mából táviratban fordult a szerződés aláíróihoz, hogy te­gyenek erőfeszítéseket a béke­­szerződés betartásának biztosí­tására. A DÍVSZ Iroda köve­telte, hogy a saigoni admi­nisztráció szüntesse meg a tá­madásokat a felszabadított te­rületek ellen és haladéktala­nul bocsássa szabadon a két­százezer politikai foglyot.­­ A Duna-bizottság ma­gyar—csehszlovák műszaki al­bizottságának szokásos évi ülé­se kedden megnyílt Győrött. A több napos tanácskozáson a közös érdekű Duna-szakasz szabályozásának, partvédelmé­nek s árvízvédelmi munkái­nak összehangolását vitatják meg.­­ A múlt évi gyógyszertári forgalom gyorsmérlege: az 1973. évi 140 millióval szemben 1973-ban csaknem 150 millió receptet váltottak be a fővá­rosi és vidéki patikákban. A megvásárolt gyógyszerek érté­ke több mint 4,5 milliárd fo­rint, ami 12 százalékkal halad­ja meg az előző évit. Ennek oka részben az 1973 első ne­gyedében lezajlott, nagyarányú influenzajárvány volt.­­ Kevés a diplomás szak­ember Szolnok megyében, az országos arányokhoz mérten. Ennek egyik oka, hogy a me­gyének nincs egyeteme. A me­­gyei tan­ács ezért termékeny munkakapcsolatokat alakított ki az ország különböző egye­temeivel. Az új évben a sze­gedi József Attila Tudomány­­egyetem állam- és jogtudomá­sárává­ kötöttek szocia­s­zerződést a szakemberek számának növelése érdekében. A Somogy megye kereske­delmi ellátottságáról tárgyalt kedden megtartott ülésén a megyei tanács vb. Az ülésen jelen volt és felszólalt dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi minisztériumi államtitkár is. Az ülésen a többi között el­mondották, hogy javítani kell a kereskedelmi szakmai okta­tás feltételeit, s ennek kereté­ben Kaposvárott és Siófokon egy-egy 12 tantermes, önálló iskola felépítését irányozták elő.­­ 1970-ben szanálták a jászberényi Vörös Csillag Tsz-t. Akkor öt és fél millió forint volt a vesztesége. 1973- ban viszont már ötmillió fo­rintnál is több tiszta nyere­séget ért el, jelentette be ked­den, a tsz zárszámadó közgyű­lésén Török Imre, a gazdaság elnöke. A gazdálkodás korsze­rűsítésének eredményeként a tsz ma már olyan helyzetben van, hogy több mint ötmillió forintot biztonsági alapra, hat­milliót pedig gépek vásárlá­sára és erdőtelepítésre költhet.­­ Gyorsan vezetett egy 90-es autóbuszt Sajtos Miklós 33 éves, budapesti gépkocsive­zető, s a III., Bécsi úton elgá­zolta a szabálytalan helyen haladó Pál Árpád, 39 éves bu­dapesti lakost. A gyalogost a mentők súlyos sérüléssel szál­lították kórházba.­­ Tilos jelzésnél ment át az úttesten a II., Mártírok útja és Lövőház utca kereszteződésé­ben Bökfi Sándor 67 éves bu­dapesti nyugdíjas és egy sze­mélygépkocsi elütötte. A gya­logost súlyos sérüléssel vitték kórházba a mentők.­­ Szabálytalanul kanyaro­dott személykocsijával a XIX., Nagykőrösi úton, a használt­cikk piac bejáratánál Tóth Já­nos 30 éves szabadszállási la­kos és összeütközött egy taxi­val. A taxi vezetőjét, Szabad Flórián 56 éves gépkocsiveze­tőt és utasát, Horváth Árpád 43 éves budapesti lakost sú­lyos sérüléssel szállították kór­házba. Tóth János ellen eljá­rás indult.­­ A mexikói állami egye­tem meghívására Mexikóvá­rosba utazott dr. Ádám György, az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem rektora, elő­adást tart majd a magatartás és modifikációs szimpozionon. — A televízió műsora szerdán: 8.05—8.30: Iskolatévé. Földrajz. (Alt. isk. 8. oszt.) 9.31: Delta. Tu­dományos híradó. (Ism.) 9.55: Kip­­kop. Óvodások műsora. (Ism.) 10.25. .,És színész benne minden férfi és nő...” Kalandozás két­ezer év színpadán. Az ember szín­re lép. (Ism.) 11.40—12.05: Játék a betűkkel. (Ism.) 13.35—14.00: Isko­latévé. Földrajz. (Ism.) 16.10—16.53: Iskolatévé. Irány az egyetem! 17.00: Hírek. 17.05: 144 óta... A Magyar Televízió slágerlstája. 18.05: A jövő szakmunkásai. 18.30: Háború ramadánkor. Riportfilm. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Orosz klasszikusok. A félke­gyelmű. Szovjet film. I. rész: A pénz hatalmában. (1958). 22.05: Tv- Híradó — 2. kiadás. 22.15—22.40: Földszintes Amerika. Útifilm. 2. műsor. 20.01: Harlemi dzesszfeszti­­vál. 20.50: Tv-Híradó — 1. kiadás, ism. 21.20—22.40: Rendezte: Szine­tár Miklós: Iphigeneia Auliszban. (1969). — Rusznyák István akadé­mikust, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, 85. születésnapja alkalmából ked­den az MTA Kísérleti Orvos­­tudományi Kutató Intézetében — amelynek korábban igazga­tója volt, ma pedig tudomá­nyos tanácsadója — köszöntöt­ték közvetlen munkatársai. Az intézet dolgozói nevében az igazgató, az Akadémia elnök­sége nevében pedig az elnök fejezte ki jókívánságait Rusz­nyák akadémikusnak.­­ A Kubába térített ko­lumbiai utasszállító repülőgép kedden hajnalban leszállt Ha­vannában. A hírt a kubai fő­város nemzetközi repülőteré­nek irányítótornya rádión kö­zölte a kolumbiai légügyi ha­tóságokkal. További részletek egyelőre nem ismertek. A „Kísértethajó” rejtélye izgatja a francia és az angol parti őrséget. Hétfőn délután ugyanis mindkét őrség rádió­sai „egy panamai olajszállító tankhajó” S. O. S. üzenetét fogták. E szerint a hajó lángba borult, s 35 tagú legénysége elhagyta a fedélzetet. A jel­zések után rövidesen mentőha­jók és helikopterek serege lep­te el a szerencsétlenség meg­adott színhelyét, s a hajó és tengerészei azonban szőrén­­szálán eltűntek. A hatóságok valószínűtlennek tartják, hogy a tengeri dráma ilyen viharos gyorsasággal, s egyetlen túlélő nélkül zajlott volna le. — Halálos gázmérgezést szenvedett Majoros Dénes 47 éves főmérnök Budapest XI., Fehérvári út 33/a szám alatti VI. emeleti lakásában, a kony­hai gáztűzhely szerelése köz­ben, a kiömlő gáztól. — Embercsempészésért nyolc­évi börtönre ítélte az NDK- beli frankfurti megyei bíróság a nyugat-berlini Margot Neid­­hardtot, s elkobozta tőle a bűncselekmény elkövetésére használt személykocsit. Margot Neidhardt egy hivatásos em­bercsempészbanda megbízá­sait hajtotta végre, ő az első női embercsempész, akit az NDK-ban elítéltek. — Árdrágításért eljárást kezdeményezett a Csongrád megyei főügyészség előterjesz­tésére a legfőbb ügyész az El­ső Szegedi Járási Vegyesipari Szövetkezet ellen. Az ügyet a szegedi megyei bíróság tár­gyalta, s megállapította, hogy a szövetkezet valótlan, hamis árverés készítésével árdrágí­tást­ követett el, s folyamato­san, hosszabb időn át csaknem 960 ezer forint jogtalan előny­höz jutott. A bíróság 1 200 000 forint gazdasági bírság megfi­zetésére kötelezte a szövetke­zetet. — Az IBUSZ üdülési ajánlata: 7 napos üdülés Harkányban, teljes ellátás, pezsgős búcsúvacsora 920,— Ft. Turnusváltás: február­­7. és 23-án. 7 napos üdülés Bük­fürdőn február 26-tól március 4-ig. Elhelyezés barokk vagy modern berendezésű szobákban 760—900,— Ft. Nyugdíjasoknak 100,a kedvez­mény. Felvilágosítás, jelentkezés az IBUSZ-irodákban.­­ — Korniss Péter fotóművész ki­állítása a Műcsarnokban de. 11-től — du­. 7 óráig tekinthető meg. X — Könyvajándékot adott át Pierre Dufour, a Francia Köz­társaság budapesti nagykövet­ségének kulturális tanácsosa kedden, a Vörösmarty téri kultúrpalotában. A nagy sike­rű budapesti francia könyvki­állítás anyagát tartalmazó ajándékért Sándor László, az Állami Gorkij Könyvtár igaz­gatója mondott köszönetet. —• Borisz Scserbakov Álla­­mi-díjas szovjet festőművész kiállítása kedden, a Szovjet Kultúra Házában megnyílt — A szombathelyi számító­­központ Franciaországból ér­kezett Iris 50-es típusú szá­mítógépének, berendezéseinek szerelését megkezdték. A fran­cia gép másodpercenként több százezer alapműveletet végez. Párhuzamosan többféle fel­adat ellátására is alkalmas. Memóriarészében 130 ezer, úgynevezett külső tárolóiban pedig 25 millió adatot képes „fejben tartani”.­­ Sugárterápiás alközpont épül Miskolcon, a megyei ve­zető kórház 40 ágyas onkoló­giai osztálya mellett. A 30 mil­lió forintos beruházással léte­sülő egészségügyi intézmény­ben három megye: Borsod, He­ves és Szabolcs-Szatmár daga­natos betegeit kezelik majd. A már átadott épületben hama­rosan megkezdik a legkorsze­rűbb berendezések szerelését.­­ A világ szőrmepiacának központjában, Frankfurtban fiókirodát nyitott a napokban a Tannimpex és NSZK-beli partnereinek vegyes vállalata, a Gota cég. A közös vállalat kizárólagos joggal értékesíthe­ti a Tannimpex árucikkeit — a kesztyűk kivételével —, te­hát cipőt, bőrdíszművet, szőr­mét a nyugatnémet piacon. Az üzleti eredményből 50—50 százalékban részesedik a két partner.­­ A lavinaszondázást to­vább folytatja a 70 tagú men­tőcsoport a Magas-Tátrában, a Mengus-völgyben, ahol va­sárnap a Patria-hegy keleti oldaláról lezúdult lavina egy­szerre 12 fiatal életét oltotta ki. A mentőcsapat az eddig még meg nem talált két áldo­zat után kutat. A lavina több mint 1500 méter hosszúságban omlott le, százezer köbméter­nyi havat ragadott magával, s 200 kilométeres óránkénti se­bességgel zúdult alá.­­ A „Négyszáz tanács ku­tyakedvelőknek”, Manfred Koch-Kosterlitz könyve máso­dik kiadásban is megjelent a Natura kiadásában. A könyv megismerteti az olvasót a ku­tyatartás kötelezettségeivel, örömeivel és gondjaival. — „A kertészeti növényne­mesítés új útjai” címmel Ta­­mássy István akadémiai leve­lezőtag kedd délután megtar­totta székfoglaló előadását a Magyar Tudományos Akadé­mián. — HALÁLOZÁS: Mély fájdalom­mal tudatjuk, hogy Stahl Ödönné, sz. Hartenstein Magdolna 65 éves korában váratlanul elhunyt. Teme­tése jan. 24-én, holl órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. (Koz­ma u. 6.). A gyászoló család.­­ — Mély fájdalommal értesítjük mindazokat, akik szerették és is­merték, hogy Bálint Henrikné, Horváth Borbála, életének 72. évé­ben, hosszú szenvedés után el­hunyt. Gyászolják: lánya, Székely Tiborné szül. Bálint Katalin és férje, fia,­­Bálint Gyula és család­ja, rokonai és barátai. Temetése: Január 24-én, 14 órakor a Kispesti­ Temető úti temetőben lesz.­­ — Köszönetnyilvánítás: Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik édesanyánk, dr. Tóth Tibor­né elhunyta alkalmából részvétü­ket fejezték ki. A gyászoló csa­lád. X — Köszönetet mondok mindazok­nak, akik felejthetetlen feleségem, Bodó Károlyné, sz. Szabó Gizella elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították és utolsó útjára el­kísérték. Bodó Károly. X — Mindazoknak, akik drága, fe­lejthetetlen feleségem, Heks Ti­borné temetésére eljöttek, elkísér­ték utolsó útjára és részvétüket nyilvánítva igyekeztek fájdalma­mat enyhíteni, ezúton mondok kö­szönetet. Heks Tibor. X — Köszönetemet fejezem ki ked­ves ismerőseimnek és a sportbará­­toknak férjem. Velvárt Nándor el­hunytéval nyilvánított részvétü­kért. A gyászoló család. X TÉLI ESTÉK FALUN Seduxenfosztás (Vasvári Anna rajza) OMMMmMWMANWWWMMamuWWWW Párás idő Várható időjárás szerda estig, derült, párás idő, csapadék nél­kül. A reggeli és a délelőtti órák­ban néhány helyen köd. gyenge, változó irányú szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet szerdán, általában plusz 8 fok kö­rül, a tartósan ködös helyeken 0 fok közelében. A Duna vízállása kedden Buda­pestnél 462 centiméter volt. Magyar Nemzet Legenda a kalapácsról EGY ŐSI MESTERSÉG ÉS ANNAK MODERN VÁLTOZATA SZÍNES MAGYAR DOKUMENTUMFILM Rendezte: LAKATOS VINCE BEMUTATÓ: JANUÁR 24 ­ .Szerda, 1974. január 23. Miért esett vissza az újítások száma a kereskedelemben Kedden a KPVDSZ székhá­zában tartották a kereskedel­mi újítók konferenciáját, ame­lyen 270 küldött vett részt. Dr. Juhár Zoltán miniszter­­helyettes elmondotta, hogy a kereskedelmi dolgozók mint­egy 54 ezer boltban és ven­déglátó egységben, valamint 1800 raktárban végzik munká­jukat. A mindennapos felada­tok mellett a belkereskedelem az elmúlt időszakban nagy­­jelentőségű feladatokat oldott meg: ilyen az önkiszolgálás be­vezetése, a raktári anyagmoz­gatás korszerűsítése, a munka­­körülmények javítása. Az eredményeket az újítók jelen­tős segítségével sikerült elér­ni. Mégis, más ágazatokhoz ha­sonlóan, a belkereskedelemben is visszaesett az újítások szá­ma. A fő okot abban lehet ke­resni, hogy a vállalatok és szö­vetkezetek jó része nem él azzal az önállósággal és ösztönzési lehetőséggel, amire a rendelet feljogosítja őket. Számos he­lyen nem megfelelőek a vál­lalati és újítási szabályzatok, lassú az elbírálás. Kevés az újító a nők és a fiatalok kö­zött. Természetesen, számos ellen­példával is találkozhatunk, így a KERIPAR Vállalatnál a nemzetközi díjjal kitüntetett F-modul berendezést újítás­ként karolták fel. A Belkeres­kedelmi Szállítási Vállalatnál újítás eredménye a kereskedel­mi kiskonténerek egyes típu­sainak kidolgozása. Az újítómozgalmat a jövő­ben még inkább össze kívánják kapcsolni a gazdasági felada­tok megoldásával. Az újítá­soknak és ésszerűsítéseknek az ellátás színvonalának emelé­sét, a kereskedelmi dolgozók munkakörülményeinek javítá­sát és a beruházási feladatok megvalósítását kell elősegíte­niük. Külön feladatai lesznek az újítóknak az idén megvaló­sításra kerülő munkaidő-csök­kentés gondos előkészítésével és bevezetésével kapcsolatban. Ezenkívül különös figyelmet kell fordítani az áruellátás színvonalának javítására és az anyagmozgatás fejlesztésére. A kereskedelemben szélesítik az újítómozgalom tömegbázisát, különös tekintettel a nőkre és a fiatalokra. Ezután megválasztották a küldötteket az újítók és felta­lálók IV. országos tanácskozá­sára. Tíz évre ítélték a Tétényi úti gyilkost Szováth Mátyás 22 éves al­kalmi munkás ügyében hozott ítéletet a Fővárosi Bíróság dr. Zalai Miklós tanácsa. A vád­lott 1972 júniusától nem járt munkahelyére, italozott. Éjsza­káit rendszeresen a Tétényi út 34/B számú ház X. emelete fe­lett, az épület bojlerkamrájá­ban töltötte. Bűntettének el­követése napján is több kör­nyékbeli büfében és vendég­látóipari üzemben italozott. A Miska bisztróban találkozott két ismerősével. Arról beszél­gettek, hogy Szováthnak is meg kellene nősülnie. Isme­rősei felajánlották, hogy be­mutatnak neki valakit. A „ki­szemelt feleség” a Fővárosi Köztisztasági Hivatalnál dol­gozott, a Kelenföldi pályaud­var környékén. Augusztus 20-án este 7 óra körül Szováth megismerkedett a húszéves Tóth Katalinnal, aki elmondta, hogy nincs se pénze, se lakása. A vádlott meghívta „saját lakására”. Es­te 10 órakor Szoráth és „fele­ségjelöltje” a Tétényi útra ment, a többiek pedig a tűzi­játékot indultak megnézni. A bojlerkamrában Tóth Katalin hangoskodni kezdett. A vád­lott figyelmeztette, hogy ne kiabáljon, mert meghallják a lakók. Tóth Katalin folyatta. Szoráth ekkor indulatba jött és megfojtotta. Aztán magá­hoz vette Tóth Katalin táská­ját, a benne levő iratokkal együtt, hogy a nyomozást hát­ráltassa. Az éjszaka hátralevő részét a XI. kerületben a sza­badban töltötte. A Fővárosi Bíróság Szoráth Mátyást bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében. Ezért tízévi szabadságvesztésre ítél­te. A büntetést szigorított bör­tönben kell letölteni. Az ítélet nem jogerős. Elsőfokú árvízvédelmi készültség a Duna felső szakaszán A Duna legfelső szakaszá­nak vízgyűjtő területén a múlt hét második felében átlag 60— 70 milliméter csapadék hul­lott, s ez a hóréteg egy részét is megolvasztotta. Áradás indult el a Dunán, Bécsnél több mint két méterrel emelkedett a fo­lyó vízszintje. Az áradás va­sárnap érte el a magyar sza­kaszt, s bár a folyó kisebb arányban duzzadt meg, mint Ausztriában, a Rajka és Gö­­nyű közötti szakaszon elren­delték az elsőfokú árvízvédel­mi készültséget. A hidrome­­teorológiai előrejelzések alap­ján azonban erőteljes apadás várható, s így valószínűleg az Észak-dunántúli Vízügyi Igaz­gatóság szerdán vagy csütör­tökön megszünteti az árvízvé­delmi készültséget. Siqueiros Színes rövidfilm DÁVID ALFARO SIQUEIROS munkásságáról Rendezte: CSŐKE JÓZSEF Csütörtöktől a HÍRADÓ MOZIBAN! •• Ünnepélyesen adják át a személyi igazolványokat Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács az érdekelt állami és társadalmi szervek­kel egyetértésben határozatot hozott: az idei esztendőtől kezdve minden év tavaszán ünnepélyesen és nyilvános ke­retek között veszik át szemé­lyi igazolványaikat a 14 éves fiatalok, a 18. életévükbe lépő fiatalokat pedig nagykorúsá­guk elérése alkalmából kö­szöntik. A személyi igazolványok át­adása, illetve a nagykorúságot elérő fiatalok köszöntése előtt személyesen is beszélgetnek az ifjú állampolgárokkal. A be­szélgetések vezetésére közéleti embereket, szülőket, a mun­kásmozgalom veteránjait, ta­nácstagokat, a fegyveres tes­tületek tagjait kérik fel. Az ünnepségek megrendezésére az általános iskolákban, a közép­fokú tanintézetekben, üzemek­ben, esetleg összevontan — községekben, kerületekben, já­rásokban, városokban — kerül sor a forradalmi ifjúsági na­pok eseményeihez kapcsolód­va. Japán műszaki kiállítás Japán műszaki cikkek be­mutatója nyílt az Elektro­­impex Üllői úti bemutató ter­mében. A hazai szakemberek három napon át megtekinthe­tik a Toshiba híradástechnikai vállalat új típusú kvadrofon lemezjátszóit, zseb- és világ­vevő táskarádiót, sztereo­­magnetofonjait, összecsukható — aktatáska nagyságú — mi­niatűr képcsöves hordozható tévéit és más cikkeit. — Amatőr fotósoknak ajánljuk! Beérkezett és ismét kapható a nagy teljesítményű, YASHICA ELEKTRO 35 GS elektromos auto­­matikával működő, kisfilmes fény­képezőgép. Ára: 6000,— Ft. OFO­­TÉRT. X

Next