Magyar Nemzet, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-16 / 87. szám
4 Locsolgatás A húsvéthoz szorosan kapcsolódik a locsolás „szertartása”, amelyért hímes tojással fizet, akit vele megtisztelnek. Kínálgatni is illik ilyenkor a látogatót, no és természetesen kortyolgatunk is mellé — bár lehetőleg mértékkel —, hiszen az efféle hörpintgetést aligha lehet megtiltani. Felnőtt embernek legalábbis nehezen, de talán nem is szükséges. Más a helyzet a locsoló gyermekekkel. Az ő szeszes itallal való kínálgatásuk, mondjuk ki végre határozottan, egyszerűen megengedhetetlen. A fiatal, fejlődő szervezetnek az alkohol kifejezetten — méreg. A gyermekekkel ebben az időszakban — hogy stílusosak maradjunk — bánjunk úgy, mint a hímes tojással: ajándékozzunk inkább ezt nekik, vagy bármi mást, csak ne italt.’ Tavaly is számtalan 10—11 éves gyermek került a felnőttek lelkiismeretlensége következtében alkoholmérgezéssel kórházba húsvéthétfőn ás másnap. Tartsunk ez idén egy kis önvizsgálatot és ne feledjük: akár mi, akár bennünket locsolnak, ne legyen ez ok a mértéktelen italozásra. És legfőképpen semmi esetre se jelentsen „toroklocsolgatást” a gyermekeink számára! Élenkező esetben a húsvétot újabb ..böjt” követi: a bűnös felelőtlenség fölöttébb szégyenletes, szomorú böjtje. k. v. — LAPUNK LEGKÖZELEBB! SZÁMA április 17-én, szerdán, a szokott időben jelenik meg. — A Kubában járt magyar békemozgalmi küldöttség Sebestyén Nándornénak, az Országos Béketanács főtitkárának vezetésével hazaérkezett. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Pethő Tibor, az Országos Béketanács elnökhelyettese és Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, az Országos Béketanács alelnöke fogadta. Jelen volt Armando Sanchez Castro, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövetségének titkára is. — Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese látogatást tett az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsánál. Rév Lajos, az OKISZ elnöke tájékoztatást adott az ipari szövetkezetek munkájának időszerű kérdéseiről és a negyedik ötéves terv időarányos teljesítéséről. A megbeszélésen részt vettek az OKISZ elnökhelyettesei, valamint a pártbizottság titkára. — Látogassa az angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol társalgási és irodalmi asztaltársaságokat, ahol szórakozva fejlesztheti nyelvtudását minden nyelvkedvelő, korhatár nélkül szerdán és csütörtökön a Rózsadomb Étteremben, a 13., Mechwart téren és pénteken a Hungária kávéházban, mindenkor 5—9 óráig. Az ifjúság ezeken kívül szombaton a Testnevelési Főiskolán és vasárnap a Budapesti Műszaki Egyetem B-klubjában jön össze mindenkor 3—18 óráig. Vasárnap délelőtt 11 órakor a Műcsarnokban lesz a találkozó, hétfőn nyelvgyakorló séta indul 10 órakor a Moszkva téri nagyórától. A mari nyelvtudományi kutatóintézet és a magyar nyelvészek gyümölcsöző együttműködéséről nyilatkozott az APN munkatársának Iván Galkin, az intézet igazgatója. Elmondta, hogy az intézet kutatói nagy érdeklődéssel tanulmányozzák magyar kollégáik munkáit, többek között Bereczki Gábornak és Vikár Lászlónak a mari népdalokról írt művét. A magyar nyelvészek között is nagy érdeklődést váltott ki a mari tudósok megnövekedett kutatási tevékenysége. Az utóbbi években jelentették meg a Mari SZSZK-ban a „Legendák és hiedelmek”, „Az északnyugati nyelvjárás szótára”, „A mari helyesírási szótár”, „A mari népi találós kérdések” című műveket, amelyeket a magyar finnugor nyelvészek, a magyarral rokon mari nép kultúrájának és nyelvének tanulmányozói nagy haszonnal forgatnak. A KGST szocialista világgazdasági intézete tudományos tanácsának kilencedik ülését április 9. és 12. között tartották Moszkvában. Az ülésen számos elméleti és módszertani kérdést vitattak meg. A többi között a KGST tagországok gazdasági fejlődési szintjeinek közelítését és kiegyenlítődését jellemző mutatók rendszerének kérdését, a termelés nemzetközi szakosításának és kooperálásának kérdését, valamint a szocialista világpiacnak a szocialista gazdasági integráció viszonyai közötti működését. Két és fél millió dollár értékű versenytárgyalást nyert meg a napokban Irakban a Transelektro Külkereskedelmi Vállalat. A szerződés értelmében a Transelektro közvetítésével a VBKM és a Ganz Villamossági Művek közösen 38/11 kilovoltos transzformátorállomásokat szállít az Iraki Elektromos Társaságnak. A versenytárgyalást angol, svájci és svéd cégek előtt nyerte meg a Transelektro. Szovjet idegenforgalmi kiállítás nyílt Győrött a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Nemzetközi Idegenforgalmi Főigazgatóság rendezésében. A kiállításon a Szovjetunió legszebb tájairól 130 óriás méretű színes fotó látható. A kiállítás megnyitásán megjelent Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a Nyugat-dunántúli Intéző Bizottság elnöke is. A Herman Ottó barlangkutató csoport a Miskolci Vízművek megbízásából a Bükk víznyerő helyeit, valamint a források szennyeződési gócait vizsgálja. Miskolc ivóvizének jelentős részét ugyanis a bükki karsztforrások szolgáltatják. A tavaszi felderítések során a barlangkutatók a borókási részen végeztek kutatásokat, s felfedezték a hazai kutatás történetében eddig ismert legnagyobb zsombolyrendszert. — Gázcs elfektetési munkák miatt április 11-án, üzemkezdettől a 11-es autóbuszjárat kocsijait, — mindkét irányban — Németvölgyi út— Agárdi utca—Stromfeld Aurél utca útvonalon közlekedteti a BKV. A megállók az elterelt útvonalon megegyeznek az ott közlekedő 4-es autóbusz megállóival. Új megállót mindkét irányban: Agárdi úton, a Cakintai utca keresztezése előtt létesítenek. Ezzel egyidejűleg az Orbánhegyi úton a Galántai utca megállókat megszüntetik. — Vonatba rohant egy autóbusz egy vasúti átjáróban Tunisz és Sousse között. A szerencsétlenség során 14 személy életét vesztette, huszonhatan pedig megsebesültek. — A televízió műsora vasárnap: 10.80—10.15: Iskolatévé. Tévé-ovi 10.15: Ki játszik ilyet? 10.35: Néró szabadon. Csehszlovák film. 11.20— kb. 13.00: Magyarország—Csehszlovákia. Férfi tornaverseny. Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. 14.35: Flúgos futam. Amerikai rajzfilmsorozat. 14.55: Az aztékok kincse. NSZK—francia—olasz film. (1965). I. rész. (Ism.) 17.05: Delta. Tudományos híradó. 17.30: Hogy képzeli 2073-ban? Kállai István műsora. 18.30: Sporthírek. 18.40: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Hírek. 20.05: Tabi László: Ejnye, Cecília! 21.00: ötszemközt Örkény Istvánnal. 22.00: Hírek. — Sporthírek. 22.15—23.45: Szerelem, ó! Amerikai film. (1967). — A televízió műsora hétfőn. 9.30: Zsebtévé. 10.00: Csak gyerekeknek! 10.30: Pengető. 10.50—12.10: Bajaja herceg. Csehszlovák mesefilm. 14.80: Jégkorong VB. A Csehszlovákia—Svédország mérkőzés közvetítése Helsinkiből. 16.50: Csörte. Román rövidfilm. 17.00: Slágerszerviz. 17.25: Az aztékok kincse. NSZK—franciaolasz film. (1965): H. rész. (Ism.) 19.05: Egy kolhoz Moldáviában. Az APN és a Magyar Televízió dokumentumfilmje. 19.45: Esti mese. 20.00: Hírek. 20.05: Arsene Lupin. Francia bűnügyi tévéfilmsorozat. 21.05: Arany Páva. Nemzetközi népzenei verseny. Gálaest. 22.05: Hírek. 22.10—kb. 23.20: Jégkorong VB. A Szovjetunió— Finnország mérkőzés közvetítése Helsinkiből, felvételről. — A televízió műsora kedden: 1.05—8.25: Iskolatévé. 8.25—8.50: Óvodások filmműsora. 9.05—9.35: Iskolatévé. 9.35—9.55: A katonai fenyegetés támaszpontjai. A Tv politikai tanfolyamának adása a honvédség számára. 13.35—15.05: Iskoláiévá. 17.30: Hírek. 17.40: Pengető. (Ism.) 18.00: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 18.15: Rólad van szó! 18.45: Játék a betűkkel. 19.15: Esti mese. 19.38: Tv-Híradó. 20.00. ..És színész benne minden férfi és nő...” Kalandozás kétezer év színpadán. 20.55: Siklán a Cserhalmi csapattal. Dokumentumfilm. 11.10: A Tv zenei klubja. 22.15: Tv- Híradó — 1. kiadás. — 2. műsor: Még egyszer! Ismétlés a márciusi műsorokból. 20.01: Magyarország muzsikál. Az Osztrák Televízió és a Magyar Televízió közös filmje. 20.55: Jelentés a Vágóhíd utcából. Rinortfiloa egy sportpályáról. 21.25 —22.05: „Ismered-e a hont...?” 75 éve született Erich Kastner. — Az Athenaeum színes mélynyomó rotációs gépe, mint ismeretes, a március végi tűzeset során megrongálódott, s így a sajtótermékek egy részét részben külföldön, részben más fővárosi nyomdákban kellett előállítani. A nyomda dolgozói ideiglenesen kijavították a gépet, s ez lehetővé tette a termelés újbóli, fokozatos megindítását. A Tükör vasárnapi számát már ismét az Athenaeumban állították elő, s a jövő héttől kezdve a többi korábban ott előállított képeslap is megszokott helyén készül. A hajviseletről, a hajhullásról és következményeiről beszél a telefondoktor az április 13. és 20. közötti héten, a 171—925-ös telefonszámon. HIRTELEN FÉKEZÉS miatt oszlopnak ütközött egy 138-as autó-* busszal Budapesten, a XXI kerületben Siezik István 33 éves autóbuszvezető, majd a busz hátsó része egy teherkocsinak vágódott. A balesetből a teherkocsi vezetője, Szemén József 47 éves szigethalmi gépkocsivezető és a busz három utasa súlyos sérülést szenvedett. A mentők mind a négyüket kórházba szállították. Slezák vezetői engedélyét a rendőrség bevonta. A buszvezető ellen megindult az eljárás. — 20—35 százalékkal emelték a benzin és az olaj árát szombattól Jugoszláviában. Az új benzin- és olajárakra 86 oktános benzin literenként 4,90 dinárba, a 98 oktános pedig 5,20 dinárba kerül. A fűtőolaj új ára literenként 2,35 dinár. — Súlyos lőtt sebekkel eszméletlenül találtak rá pénteken — 14 órával elrablása után — Alfred Launra, az USA Buenos Aires-i kulturális és tájékoztatási központja igazgatójára, az argentin Cordoba közelében. Laun elrablásáért a „Népi forradalmi hadsereg” nevű szélsőséges szervezet vállalta a felelősséget. Elrablói a sebesült vérkeringésébe kapcsolt, vérplazmát tartalmazó üveget és egy cédulát helyeztek el áldozatuk mellett. A cédulán az állt, Laun megpróbált ellenállni, s akkor sebesült meg. Két személykocsi karambolozott Bács-Kiskun megyében, Tass határában, mert Lengyel László 47 éves budapesti szakoktató nem adta meg az elsőbbséget a másik autónak. A balesetnél Lengyel László életét vesztette, feleségét súlyos állapotban szállították kórházba. A másik személykocsi vezetője könnyebben sérült meg a balesetnél. A féktávolságon belül EGY VONTATÓ ELÉ ESETT Szolnok megyében, Csépa községben Rostás László 59 éves helybeli lakos és a jármű halálra gázolta. Tolatás közben kisiklott a mozdony és egy kocsi Borsod megyében, az Észak-magyarországi Vegyi Művek sajóbábonyi üzemében, az iparvágányon. Leső Simon 36 éves miskolci mozdonyvezető kórházba szállítása után belehalt sérülésébe. A felelősség megállapítására szakértő bevonásával folyik a vizsgálat. — Az Egyetemi Színpadon a Syrius együttes ma, vasárnap délután fél 4-re hirdetett koncertje technikai okok miatt elmarad. A jegyek a váltás helyén visszaválthatók. — Személyszállító hajó marad mégis a France tengerjáró gőzös. Mint a Compagnie Générale Transatlantique hajózási vállalat közölte, a hajót nem adják el, hanem május 24-ikétől ismét üzembe állítják. A NDK-beli szakmai gyakorlaton csaknem 800 fiatal vehet részt Budapestről, közölték a fővárosi tanács munkaügyi főosztályán. A jelentkezés április 22-én kezdődik a VIII., Baross utca 124. szám alatti Munkaerőgazdálkodási Hivatalban. (Félfogadás naponta 8—15 óráig, szombaton 10 óráig, telefon 138—237.) A budapestiek részére főleg a vasipari szakmákban van lehetőség NDK-beli munkavállalásra, de elfogadják villanyszerelő, hegesztő, valamint vegyipari szakmájú dolgozók jelentkezését is. A lottó 15. játékhetén öttalálatos szelvény nem volt. A lottó nyereményösszegek az illeték levonása után a következők. A négytalálatos szelvények száma 65 darab, a nyeremény egyenként 77 945 forint Háromtalálatos szelvény 5717 darab van, ezekre egyenként 443 forintot fizetnek. A 162 705 darab kéttalálatos szelvény egyenkénti nyereményösszege 19 forint. 160 ezer tonna hibridkukorica-vetőmagot állítanak elő hazánkban az idén, döntötték el a Martonvásárban megtartott tervtárgyalástn, amelyen az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézete vetőmagüzemének képviselőin kívül részt vettek a többi hazai kukoricanemesítő intézet képviselői, valamint a 13 állami gazdasági vetőmagüzem igazgatói és műszaki vezetői is. Súlyos közlekedési baleset történt szombaton reggel 8 órakor Tolna község külterületén, a 6-os főúton. Gelb Károly 43 éves komlói főaknász személygépkocsija áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Öllé János 59 éves budapesti lakos személygépkocsijával. A baleset következtében Öllé János és 53 éves felesége a helyszínen meghalt. Gelb Károly és 39 éves felesége súlyos, nem életveszélyes, 15 éves Miklós, és 9 éves Erika nevű gyermekeik pedig könnyű sérülést szenvedtek. A baleset oka, hogy Gelb nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette kocsiját. Házasemberek ülnek a felelős pozíciók 98 százalékában, ez derült ki 50 amerikai vállalatnál végzett felmérésből. Hivatalosan ugyan a vállalatok vezetői tagadnak mindenféle diszkriminációs politikát, magánbeszélgetések során azonban elismerték, hogy a nőtlen, magányos vagy elvált férfiakat kevésbé megbízható vezetőnek tekintik. — Légpárnás vasút a jövő közlekedési eszköze — írja a Figaro és bemutatja egy kísérleti példány fényképét, amelyet Nürnbergben készített a Siemens cég. A vasút átlagos sebessége 300 kilométer óránként, de elérheti az 500 kilométert is. — Orvosi hír: Dr. Marosváry Margit ideggyógyász főorvos április 19-től folytatja rendelését hétfő és péntek délután VI., Nagymező u. 43. Telefon-bejelentkezés ajánlott a 313—009-es számon. X — Gink Károly fotóművész kiállítása 10-től 12 óráig, és 14-től 19 óráig tekinthető meg. (Ferencvárosi Pincetárlat helyiségében Mester U. 5.). X — Az Állami Operaház énekkara felvételt hirdet csak férfiaknak, minden szólamba. Korhatár 35 év. Meghallgatás 1974. április 29-én. 14 órakor az Operaházban. Jelentkezés a személyzeti osztályon április 26-ig. — Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy megnyílt új közületi boltunk nagy áruválasztékkal, és új bemutatótermünk a közilleti és lakossági termékek bemutatására. Budapest, vn., Asbóth u. 15—17. szám alatt. OFOTÉRT. X — Elhunyt Jevgenyij Vucsetics, a világhírű szovjet szobrászművész. Nekrológját Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij és a szovjet kultúra neves képviselői írták alá. Legkiemelkedőbb alkotásai közé tartozik a berlini Treptow-parkban felállított szovjet hősi emlékmű és a Mamajev-kurgánon a sztálingrádi csata hőseinek tiszteletére felállított grandiózus emlékmű. Világszerte ismerik az ENSZ épülete előtt felállított „Kovácsoljunk ekevasat a kardból” elnevezésű allegorikus szoborkompozícióját. A K—701 típusú új traktorok sorozatgyártása az idén megkezdődik a leningrádi Kirov-gyárban. A 300 lóerős óriás traktor prototípusa már elkészült. Termelékenysége 25—40 százalékkal múlja felül elődjét, a K—700-as. Az új szovjet szupertraktor átalakítható hatalmas bulldózerré, földgyaluvá és vontatóvá is. Könnyen vezethető, kényelmes a vezetőfülkéje, s nagy manőverezőképességgel rendelkezik. — Több idényjellegű pavilont nyit a Népművészeti és Háziipari Vállalat az idén is az idegenforgalomra készülve. Elsőként április végén, május elején a Várban, a Szentháromság téri bazársoron kezdik meg az árusítást, majd néhány nappal ezután sorra megnyílnak Visegrádon, Parádon, Hajdúszoboszlón és a Balaton-parton levő pavilonok is. Különös gonddal frissítik fel a tihanyi tájház kiállítási anyagát.» Az út-, közmű- és vasútépítések, valamint a burkolatbontások szabályozásáról szóló fővárosi tanácsi rendelet megjelent a Fővárosi Közlöny legutóbbi számában. Ez a többi között kimondja, hogy közterületen utat építeni, a meglevő burkolatot véglegesen vagy ideiglenesen felbontani, a terület alatt vagy felett bármely létesítményt elhelyezni, felújítani, korszerűsíteni vagy megszüntetni csak az útügyi hatóságok előzetes engedélye alapján szabad. A KANYARÓ ELLENI KÖTELEZŐ VÉDŐOLTÁSOKAT országszerte április 22-én kezdik meg. Az egy hétig tartó oltási akció keretében azokat az 1972. december 1. és 1973. június 30. között született gyerekeket részesítik védőoltásban, akik a betegséget még nem vészelték át, vagy ilyen védőoltást nem kaptak. Az oltás helyéről és idejéről mindenkit írásban értesítenek. Az Egészségügyi Minisztérium felhívja az érintett szülők figyelmét az oltás fontosságára, mivel 1973- ban és még az idén is magas a kanyarós megbetegedések száma. — A nemzetközi Kőszeg— Savaria autóstalálkozó szombaton megkezdődött. A tulajdonképpeni versenyre ma kerül sor: autós túrán és ügyességi versenyen vesznek részt a magyar, csehszlovák, jugoszláv és osztrák versenyzők. A legjobbaknak a kőszegi Jurisicsvárban rendezett nemzetközi autósbálon adják át a díjakat. A program húsvét hétfőn Szombathelyen nemzetközi gokart versennyel zárul. A legjobb csapat elnyeri Szombathely város vándordíját. Hímestojás-készítő versenyt rendezett a Tolna megyei múzeum az ősi hagyományú Váralja községben. Saját otthonában 27 család — a nagymamától az unokáig terjedő három nemzedéke — színpompás népviseletbe öltözve „hímezte” viaszos módszerrel az ősi mintákat a hagymahéjjal is festett húsvéti tojásokra. A legszebb darabokat zsűri bírálja el és kiállítják a községben, majd a Szekszárdi Múzeum gyűjteményét gazdagítják. Vágányépítési munkák miatt az alábbi forgalmi változások lesznek, közli a BIV. A Lenin körúton: április 16-ról 17-re és 19- ről 20-ra virradó éjjel 20 órától 4 óráig Marx tér és Népszínház utca között. Szent István körúton április 16-án, 17-én, 18-án, 19-én, 20-án, 21-én 8.20 órától 13.30 óráig, április 17-ről 18-ra, 18-ról 19-re virradó éjjel 20 órától 4 óráig Marx tér és Moszkva tér között villamosviteldíjjal autóbuszok közlekednek. — 159 ezer tejes bárányt szállított a húsvéti ünnepekre Olaszországba a Terimpex Külkereskedelmi Vállalat. A húsvéti bárányokat most első ízben a legkorszerűbb módon szállították: három-négy szintes kamionok valóságos karavánja járta az elmúlt napokban a Magyarországot Olaszországgal összekötő országutakat. A gyulai gyógyfürdő az idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. A középkori téglavár tövében, az ötholdas parkban levő gyógymedencét szombaton nyitották meg a közönség előtt. — HALÁLOZÁS: Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb férj, apa és testvér, dr. Heltai Pál a Fővárosi Tétényi úti Kórház ny. gégész osztályvezető főorvosa f.lió 10-én, hosszú szenvedés után, életének 65. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunkat április 22-én du. 2 órakor kísérjük utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Gyászolják felesége, dr. Almási Irma, gyermekei Katalin és Pál, bátyja Andor József, menye dr. Láng Klára, kisunokája Palkó, sógora, sógornői és barátai. — A Tétényi úti Kórház-Rendelőintézet vezetősége és dolgozói meg- rendüléssel tudatják, hogy dr. Heltai Pál, a fül-orr-gégészeti osztály volt főorvosa hosszú szenvedés után 65 éves korában elhunyt. A kórház saját halottjának tekinti. Temetése 1074. IV. 22-én 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. X — Dr. Vagaszky Kázmér, rákoscsabai gyógyszerész folyó hó 2-án elhunyt. Temetése folyó hó ap-án, fél lí-kor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. X — Felesége és családja fájdalommal tudatja, hogy Nagytóthy- Tóth István 1874. április 8-án, életének 83. évében elhunyt. Temetése f. hó 17-én, szerdán 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Szomorú szívvel tudatom, hogy szeretett húgom, Kohut Erzsébet f. hó 7-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1974. április 23-án, fél 11-kor lesz az Óbudai temetőben, özv. Rátkai Imréné. Minden külön értesítés helyett. — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Zalajtán Andrásné sz. Nemeskisfaludi Madarász Anna, 1974. IV. 10-én súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása 1974. IV. 22-én, 14 órakor a Farkasréti temetőben lesz. Gyászolják: férje, leányai, vejei, unokái, és dédunokái. . Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Vályi Edit klinikai tanársegéd április 9-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése április 19-én, 14 órakor lesz a Farkasréti temető halottasházából. Gyászolják édesapja, munkatársai, barátai. — Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Bálla Pálné, sz. Schnitzer Júlia 75 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1974. április 22-én, 12 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben (Kozma u. 6.). Gyászolják leánya, nővére, veje, unokája, rokonai és mindazok, akik szerették. — Dr. Kósnai Istvánná sz. Ryll Melánia maga, gyermekei és a kiterjedt rokonság nevében mély fájdalommal tudatja, hogy férje, dr. Kósnai István ügyvéd 1974. április 4-én váratlanul elhunyt. Temetése a Rákoskeresztúri temetőben 1974. április 16. napján, 14.30 órakor. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. X 1 — A Budapesti , 9. sz. Ügyvédi Munkaközösség tagjai ör mély megrendüléssel közüik, hogy a munkaközösség alapító tagja. dr. Kasnai István Landler-díjas ügyvéd 1974. április 4-én, váratlanul elhunyt. Temetése a Rákoskeresztúri temetőben 1974. április 16. napján, 14.30 órakor. — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Patyi Károly gimnáziumi tanár, április 6-án, életének 60. évében rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 22-én, 12 órakor lesz az újpesti Megyeri úti temető halottasházából. Gyászoló családja. — Mély fájdalommal tudatom, hogy drága férjem, dr. Gergelyi Miksa (volt ügyvéd) márc. 22-én boldog házasságunk 55. évében, 81 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztották. Urna elhelyezési búcsúztatása ápr. 20-án, de fél 12 órakor a Rákoskeresztúri új köztemetőben. Gyászoló felesége. X — A Jurányi utcai Dolgozók Gimnáziumának tanulói, tantestülete és vezetősége mély fájdalommal jelenti, hogy szeretett tanáruk, drága kartársuk, Vékás János igazgatóhelyettes rövid szenvedés után 60 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 19-én, pénteken délután egy órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Mély szomorúsággal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen feleségem, szeretett édesanyám, Weisz Pálné sz. Friebert Ibolya, örökre itthagyott bennünket. Gyászolják még: távolban élő fivére: Pál, veje Péter és kisunokája Juditka. Temetése f. hó 17-én, 12.30 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. (X., Kozma u. 6.). X — Szomorú szívvel tudatom, hogy őrága jó édesapám, Kardos Lajos nyugalmazott postaigazgató, életének 82. évében f. hó 3-án rövid szenvedés után örökre elhagyott. Hamvasztás utáni búcsúztatása és édesanyámmal közös urnába helyezése április 23-án, kedden, 10 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják: leánya: Laszy Andrásné, unokája: Judit (Los Angeles), unokahúgai és családjuk, dr. Laszy András, és mindazok, akik szerették őt. — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bolmányi Ferencné sz. Engel Aranka kozmetikus, rövid és súlyos szenvedés után április 5-én elhunyt. Drága halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása április 23-án, délelőtt 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják nővére Balázs Károlyné és az egész család, valamint hű gondozója Rich Jánosné (Rózsi). Minden külön értesítés helyett. /( — Köszönetnyilvánítás: Köszönetet mondunk mindazoknak, akik férjemet, Királybíró Lászlót utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban részvétükkel osztoztak. A gyászoló család. ‘X —■ Ezúton mondok köszönetet a rokonoknak, barátoknak, a Nyomtatványellátó Vállalat vezetőségének és dolgozóinak, a ház lakóinak, betegeimnek, hogy szeretett férjem elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították. Laki Ottóné dr. Klein Erzsébet. X NAPI KRÓNIKA VONATON — Nincs mese, ahogy hazaérünk, megnézetjük a vesédet! (Brenner György rajza) Hűvös idő Várható időjárás vasárnap estig. Változóan felhős idő, már csak szórványosan előforduló esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 11—14 fok között. A Duna vízállása Budapestnél: 235 centiméter. Magyar Nemzet. .Vasárnap, 1974. április 14.