Magyar Nemzet, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-18 / 218. szám

6.Szerda, 1974. szeptember 18. Magyar Nemzet NAPI KRÓNIKA — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Dóczé Kálmánt, ha­zánknak a Pakisztán Iszlám Köztársaságba akkreditált új nagykövetét, aki a közeljövő­ben utazik állomáshelyére. — Szovjet építésügyi kül­döttség érkezett Budapestre kedden I. I. Iscsenkónak, a Szovjetunió állami építési bi­zottsága elnökhelyettesének, a Szovjetunió építőipari tudomá­nyos egyesülete elnökének ve­zetésével. A Ferihegyi repülő­téren dr. Szabó János építés­ügyi és városfejlesztési állam­titkár fogadta a vendégeket A szovjet küldöttség tárgyalá­sokat folytat a kétoldalú épí­tésügyi műszaki-tudományos együttműködés 1974. és 1975. évi munkatervének egyezteté­séről.­­­­ Bemutatkozó látogatáson fogadta Paja­ Frigyes külügy­miniszter Iljas Hamzah-t, az Indonéz Köztársaság magyar­­országi rendkívüli és megha­talmazott nagykövetét, aki ma adja át megbízólevelét.­­ Az Egészségügyi Világ­szervezet európai területi bi­zottságának 24. ülésén részt vett magyar küldöttség dr. Zsögön Éva egészségügyi ál­lamtitkár vezetésével hazaér­kezett Bukarestből . A szaloniki nemzetközi vásár alkalmából Görögország­ban tartózkodott magyar dele­gáció dr. Heiczman János ko­hó- és gépipari miniszterhe­lyettes vezetésével hazaérke­zett. A magyar küldöttséget fogadta A. Kanellopoulosz ke­reskedelmi és K. Protopapasz iparügyi miniszter, akikkel dr. Heiczman János a magyar— görög kereskedelmi kapcsola­tok fejlesztéséről folytatott esz­mecserét. — Magyar és a szovjet épí­tőművészek együttműködése: a magyar és a szovjet építőmű­vészek szövetsége 1970-ben kö­tött­­megállapodást a kétoldalú közvetlen együttműködésre. Az 1975. és 1976. évekre előirány­zott munkatervet kedden írta alá Gáspár Tibor, a MÉSZ fő­titkára és Nyikolaj Ullasz, a szovjet szövetség vezetőségé­nek titkára. A jövő évben a magyar építészetről rendeznek kiállítást a Szovjetunióban, s viszonzásként szovjet építé­szeti kiállítást fogadnak Buda­pesten.­­ A Közös Piac kilenc tag­országában több mint hatmil­lió külföldi munkás dolgozik, az Európai Közösségek Bizott­sága bonni irodájának adatai szerint. A külföldi munkások közül 588 ezer török, 539 ezer jugoszláv, 528 ezer spanyol, 468 ezer portugál, 453 ezer al­gériai, 330 ezer görög, 168 ezer marokkói 74 ezer pedig tuné­ziai.­­ Együttműködési megálla­podást kötött a Veszprémi Ne­hézvegyipari Kutató Intézet és a bulgáriai Növényvédőszer Kutató Intézet. A bolgár szak­emberektől elsősorban új gom­baölő szerek előállítását vár­­ja, amelyhez a veszprémi ku­tatók technológiai útmutatást adnak. A veszprémi kutatóktól pedig elsősorban új gyomirtó szereket igényelnek az együtt­működés keretében.­­ Idegen nyelvű irodalmi tea­délután szerdán és csütörtökön a Hungária Kávéház nagy irodalmi szalonjában, korhatár nélkül, fővá­rosunk minden nyelvkedvelője ré­szére a Nyelvkedvelők Klubja ren­dezésében. Előadást tart és vezeti a társalgást angolul Balogh Margit, németül Deák György és dr. Pintér József, franciául Kánitz Sándorné, oroszul Gumenyik Mihály orosz nyelvtanár. Pénteken és szomba­ton a Bölcs Bagoly étteremben (V., Váci utca 33.), vasárnap a IX., Ki­nizsi u. 1. alatti egyetemi kollé­giumban, hétfőn és kedden a BKV KISZ-istái luxus pinceklubjában (VII., Kertész u. 16.) tartják a szó­rakozással egybekötött nyelvgya­korlást. — Az általános iskolák és az úttörőcsapatok kapcsolatai­ról, az új iskolai rendtartás ta­pasztalatairól beszéltek az út­törőszövetség országos tanácsá­nak keddi ülésén. — Részvéttávirat: a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága táviratban fe­jezte ki részvétét az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának Agostino Novel­la, a párt Politikai Bizottsága tagja elhunytéval. A Magyar—NDK barátsági gyűléseket rendez e héten Csongrád megyében a Haza­fias Népfront az NDK megala­kulásának 25. évfordulója al­kalmából. Kedden Apátfalva községben emlékeztek meg a baráti állam ünnepéről. — Joszip Broz Tito jugoszláv államfő a hétfői és keddi na­pot Zágrábban töltötte, ahol megtekintette a nemzetközi áruminta vásárt. — Ösztöndíjjal is segíti a Le­nin Kohászati Művek azokat az ipari tanulókat, akik a bizo­nyítvány megszerzése után a kohászatban vállalnak munkát. Az új tanévben 150 első éves kezdi meg a gyárban szakmája elsajátítását. A gyáróriás gaz­dasági és KISZ vezetői kedden ünnepélyesen fogadták az „újoncokat”.­­ A 14. országos borverseny eredményét kedden hirdették ki Balatonfüreden. Csaknem 800 borminta kapott díjat, vagy elismerő oklevelet. A mi­nősített borok magas aránya is mutatja, hogy az 1973-as év­járatú borok jó minőségűek voltak., Dr. Dimény Imre me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter nagydíját a Borgaz­dasági Vállalatok Trösztjének, a TDT k­ülöndíját pedig a bó­­lyi és dömsödi tsz-nek ítélték oda.­­ Szocialista szerződést írt alá kedden az Építők Szak­­szervezetének Székházában az a 12 vállalat, amely részt vesz a „Skála” budapesti nagyáru­ház építésében. A XI. kerület­ben épülő szövetkezeti áruház átadási határideje 1976. április 4. Ennek betartását nemcsak a szocialista szerződés garan­tálja, hanem a szakszerveze­tek budapesti tanácsának, az építők szakszervezetének és a KISZ budapesti bizottságának védnöksége is segíti. — A magyar—szovjet tudo­mányos együttműködés 25 éves jubileuma alkalmából kedden ünnepi ülés kezdődött a pécsi Ságvári Endre művelődési ház­ban. Pécsett, a MÁV igazga­tóság tanácstermében is meg­emlékezést tartottak.­­ Korszerűsített vágóhidat, modern húsboltot és bisztrót adott át kedden Martfűn a mezőhéki Táncsics Tsz. Az új létesítmények a Tisza Cipőgyár dolgozóinak jobb ellátását hi­vatottak biztosítani. — A televízió műsora szerdán: 8.05—10.20: Iskolatévé. 10.20: Forgó­szél. 11.20: Műsorismertetés. 11.21: Minden lében két kanál. Angol té­­véfilmsorozat. Mindent vagy sem­mit. (Ism.) 12.10: Képes ,krónika. Képzőművészeti magazin. (Ism.) 12.50—12.15: Játék a betűkkel. (Ism.) 13.35— 2.00: Iskolatévé. (Ism.) 17.13: Műsorismertetés. 17.15: Hírek. 17.25: Izland. Jugoszláv rövidfilm. 17.50: Reklámműsor. 18.00: Papírsárkány. 18.35: Hogyan többet — ma és hol­nap? 19.05: Reklámműsor. 19.10: az MRT Közönségszolgálatának tájé­koztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Egy kis alibi. NDK bűnügyi tévéfilm. 21.05: Va­sárnapok. Dokumentumfilm. II. rész: Apák és fiúk. 21.25: Telesport, összefoglaló a Levszki szpartak Szófia—O. Dózsa BEK labdarúgó­­mérkőzésről. 22.05: Tv-Híradó. 3. 22.15—22.55: Vélemény. 2. Műsor. 20.00: Műsorismertetés. 20.01—0.55: Megy egyszer! Ismétlés az augusz­tusi műsorokból. 20.01: Kapott. Té­véfilm. 21.10: Tv-Híradó 2. 21.30: Maszk nélkül. Renata Scotto éne­kel. 22.00: Háromszáz felett... 22.35— 22.55: Schaár Erzsébet. Terek és emberek. Képzőművészeti film. — A szocialista fővárosok fiataljainak negyedik nemzet­közi találkozója, amelyen Ber­lin, Budapest, Bukarest, Hanoi, Havanna, Moszkva, Prága, Szó­fia, Ulánbátor és Varsó ifjú­sági küldöttségei vesznek részt — kedden megkezdődött Var­sóban. Az idei találkozón a többi között megvitatják a fia­talok munkára nevelésének kérdését, több politikai tanács­kozást szerveznek, s konferen­ciát tartanak az új nemzedék ideológiai, osztályöntudatra való neveléséről.­­ A lengyel filmnapok kere­tében kedden a Puskin mozi­ban vetítették le a Sötét folyó című színes filmet. Dr. Soproni János, a Hunnia Játékfilm Stúdió igazgatója mondott ün­nepi bevezetőt. A filmbemuta­tón politikai, kulturális és tár­sadalmi életünk számos ismert személyisége volt jelen. Ott volt Tadeusz Hanuszek, a Len­gyel Népköztársaság nagykö­vete, a Sylwester Szyszko ren­dező által vezetett lengyel filmművészeti delegáció, vala­mint a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek szá­mos vezetője és tagja.­­ A belgiumi Liége-ben nagy si­kerrel, élénk érdeklődés mellett folytatódik a Bartók Béla munkás­ságát, a magyar zenét bemutató egyhetes zenei fesztivál. Vasárnap este Bartók zongoramű­veiből ren­deztek hangversenyt, Katia és Ma­­rielle Labeque zongoraművészek közreműködésével. Hétfő este Liszt orgona- és kórusművei szerepeltek a Saint-Nicolas templomban meg­tartott hangversenyen, Jean Boyer orgonaművész és Nederlands Vo­­caal Ensemble kórus felléptével. A keddi hangversenyprogramban ze­neirodalma nagy alakjainak ma­gyaros hangvételű művei szerepel­tek: Beethoven, Schubert, Brahms egy-egy műve. A magyar zene­szerzők alkotásai közül Liszt egyik magyar rapszódiája, Petrarca­ szo­­nettje, Bartók zongorára írt hat román tánca és Allegro barbaro című műve került előadásra. A közreműködő két zongoraművész Lörg Demus és Paul Badura-Skoda volt.­­ 175 millió köbméter gáz szivárog ki évente a venezuelai Maracaibó város 400 kilométer hosszú gázvezetékén. Szakértők véleménye szerint a város „puskaporos hordón ül”, mivel az állandó gázszivárgás bár­mely pillanatban robbanást idézhet elő valahol a város te­rületén.­­ A tanácsi lakások csak­nem 40 százalékát fizikai dol­gozóknak utalták ki az elmúlt évben Veszprém megye váro­saiban, állapították meg a Veszprém megyei Tanács V. B. keddi ülésén, amelyen kiemelt témaként tárgyaltak a megye munkás lakosságának helyze­téről, élet- és munkakörülmé­nyeiről.­­ Kiesett a szállítókasból a Gyöngyösoroszi Ércbányában, 200—300 méter mélység között Kiss Sándor 47 éves gyöngyösi gépszerelő, és életét vesztette. A baleset körülményeit a Bá­nyaműszaki Felügyelőség be­vonásával vizsgálják. — Leesett a gabonaszárító tetejéről építés közben a szen­tesi Termál Tsz berekháti üzemegységében Horváth László 27 éves szentesi segéd­munkás, s kórházba szállítása után belehalt sérülésébe. — ROSSZUL JÁRTAK AZOK A LABDARÚGÓ-SZURKOLÓK, akik az 1972-es osztrák—magyar labda­rúgó-mérkőzésre Peller Béla 46 éves budapesti kisiparos „maszek bécsi társasutazására” jelentkeztek. Nemcsak nem látták a meccset, hanem elvesztették a befizetett 600 forintjukat is, mivel Peller Béla semmiféle társasutazást nem szer­vezett, egyszerűen csaló volt. Pel­ler más csalásokat is elkövetett. A Központi Kerületi Bíróság egy­évi és nyolchónapi szabadság­­vesztésre ítélte a „nagy szervezőt”, s kártérítésre is kötelezte. — A Bolgár Népköztársaság Állami Sajtóbizottságának el­nöke, Krum Vaszilev szeptem­ber 12—17 között hazánkban tartózkodott, s megbeszélése­ket folytatott dr. Várkonyi Pé­ter államtitkárral, a kormány Tájékoztatási Hivatának elnö­kével a két hivatal közötti kapcsolatok továbbfejlesztésé­ről. Krum Vaszilevet fogadta Győri Imre, az MSZMP KB titkára és Huszár István mi­niszterelnök-helyettes is.­­ A bolgár néphadsereg napja alkalmából megemléke­zést tartottak a Magyar Nép­hadsereg Központi Klubjában. Beszédet mondott Todor Iva­­nov Dacsev vezérőrnagy, a Bolgár Népköztársaság buda­pesti nagykövetségének kato­nai és légügyi attaséja. A meg­emlékezés után bemutatták az Iván Kondarev című bolgár filmet.­­ A Csecsen-Ingu­s Komszo­mol-küldöttség, amely a Ko­márom megyei KISZ bizottság meghívására egy hetet töltött a megyében, Tamara Mahmud­­hadzsijevának, a Csecsen-Ingus Köztársaság területi Komszo­­mol-bizottsága első titkárának vezetésével kedden hazautazott Tatabányáról. A delegáció és a Komárom megyei KISZ-bizott­­ság vezetői az elutazás előtt együttműködési megállapodást írtak alá.­­ A mongol forradalmi harcok veteránjai bizottságá­nak küldöttsége néhány napos látogatásra kedden Budapestre érkezett a Magyar Partizán Szövetség meghívására. A dele­gációt C. Csorzsamc, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB tag­ja, a veterán bizottság elnök­­helyettese vezeti. A vendége­ket a Ferihegyi repülőtéren Úszta Gyula, a Magyar Parti­zán Szövetség főtitkára fogad­ta.­­ Háromnapos kukoricabe­mutató kezdődött kedden a Gabonatermesztési Kutató In­tézet szegedi kísérleti telepén. A három nap alatt csaknem 300 hazai szakembert kalau­zolnak kukoricaszemlén a tu­dományos kutatók. Az intézet eredményes munkáját két ku­koricaújdonság fémjelzi. Az egyiket már bevonták néhány hazai iparszerű termesztési rendszerbe, míg a Szovjetunió­ban, az NDK-ban, Jugoszláviá­ban és az NSZK-ban kipróbá­lás alatt áll.­­ Megrendezték az erdők napját kedden a Mecsek egyik legnépszerűbb kirándulóhe­lyén, a Kisréti völgyben, meg­újítva és tovább fejlesztve a hajdani madarak és fák napját. A mecseki kirándulóközpontot szocialista megőrzésre átvették a pécsi Mátyás király utcai ál­talános iskola úttörői. A peda­gógusok és erdészek tervezik, hogy a többi Pécs környéki ki­rándulóhelyet is átadják a gye­rekeknek, ily módon is fejleszt­ve bennük a természet szere­­tetét.­­ Őszi tiszai akciót indítot­tak a Magyar Madártani Egye­sület fiatal amatőr ornitológu­sai a Tisza mentén, a Bodrog torkolatánál. A melegebb ég­hajlat felé vonuló énekes ma­darakat hálókkal befogják, s meggyűrűzve engedik tovább. A befogott madarak számából, faji összetételéből az évek so­rán értékes tapasztalatokat le­het leszűrni. , . Személykocsival halálra gázolta a kerékpározó Horváth Pál 65 éves szárföldi lakost Szárföld és Kapuvár között Jerkó András ikrényi lakos. A gépkocsi utasa, Jerkó András­­né könnyebben sérült meg a balesetnél. Jerkót, aki kocsiját tompított világítással vezette, őrizetbe vették. — HALÁLOZÁS: Mély fájdalom­mal jelentjük, hogy Lelkes Gábor­­né szül. Keller Ágnes a Találmá­nyi Hivatal főelőadója 1974. szep­tember 6-án nagy türelemmel vi­selt súlyos szenvedés után 45 éves korában elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása szeptember 25-én, fél 11 órakor lesz a Farkasréti te­metőben. Gyászolják fia, édesany­ja, öccse, sógornője, rokonai és szerető baráti köre.­­ — Galánffy György okleveles gazda 1974. szeptember 15-én, életé­nek 71. évében türelemmel viselt hosszas betegség után csendesen elaludt. Hamvasztás előtti búcsúz­tatása f. hó 23-án, 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. X — Fájdalommal tudatja a gyá­szoló család, hogy özv. dr. Lehr Józsefné sz. Soós Irén életének 88. évében rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése szeptember 20-án, 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. (Minden külön értesítés helyett.) X IRIGYSÉG — Ez kellene nekünk. Csak minket fogyaszt... (Vasvári Anna rajza) Mérsékelten meleg, napos idő Várható időjárás az ország terü­letén szerda estig: kevés felhő, na­pos idő, eső nem lesz. Reggel, fő­ként a nyugati, délnyugati megyék­ben erős párásság, néhány helyen köd. Napközben időnként meg­élénkülő délkeleti szél. Mérsékelten meleg nappal. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet szerdán, 21—25 fok között. A Duna vízállása Budapestnél kedden 188 centiméter volt. GYORSLISTA a Hatodik Békekölcsön 1974. szeptember 17-én megtartott utolsó sorsolásáról A gyorslista a 71 815 600 forint összegű nyereménysorsolás (1974. első és második félévi sorsolás) ada­tait tartalmazza. Ezen felül névérték­­ben * visszafizetésre kerül 129 884 400 fo­rint, ami az 1974. évi törlesztés összege. A kötvények bevál­tása 1974. október 8-án kezdődik az ad­dig elkészülő össze­sített nyeremény­­jegyzék alapján. Et­től az időponttól a takarékpénztári fió­kok, postahivatalok és takarékszövetke­zetek minden Hato­dik Békekölcsön-köt­vényt beváltanak, a bármikor történt ki­sorsolásának megfe­lelő összegű nyere­ménnyel vagy névér­tékben. A gyorslista közvet­lenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibá­kért nem vállalunk felelősséget. 60126 01—50 200 60140 01—50 200 60216 01—50 1000 60222 01—56 200 60224 01—50 200 60235 01—50 200 60237 01—50 200 60270 01—50 200 60414 01—50 500 60498 01—50 200 60518 01—50 200 60538 01—50 200 60642 44 5000 60642 01—50 200 60647 01—50 200 60666 01—50 500 60755 01—50 200 60775 01—50 200 60836 01—50 200 60801 01—50 200 60939 01—50 200 60987 01—50 200 61080 01 5000 61080 01—50 200 61152 01—50 200 61154 01—50 200 61195 01—50 200 61273 42 5000 61273 01—50 200 61428 35 10 000 61428 01—50 200 61537 01—50 200 61556 01—50 200 61616 01—50 200 61738 01—50 200 61781 01—50 200 61849 01—30 500 61872 22 5000 61872, 01—50 200 61913 01—50 200 61920 01—50 200 61924 28 25 000 61924 01—50 200 61959 01—50 200 61963 01—50 200 61993 01—50 200 61995 01—50 200 62050 01—50 200 62134 01—50 500 62151 01—50 200 62228 01—50 200 62236 01—50 200 62334 01—50 200 62356 01—50 200 62416 01—50 200 62509 01—50 200 62685 01—50 200 62803 01—50 200 63047 01—50 200 63060 01—50 200 63120 01—50 200 63121 01—50 200 63136 01—50 200 63144 01—50 200 63334 01—50 200 63386 01—50 200 63407 34 5000 63407 01—50 200 63425 21 5000 63425 01—50 200 63527 01—50 200 63630 01—50 200 63644 01—50 200 63650 01—50 200 63652 01—50 500 63771 01—50 200 63870 01—50 200 63949 01—50 200 64031 01—50 200 64037 01—50 200 64173 01—50 200 64238 01—50 200 64316 01—50 200 64391 01—50 200 64590 01—50 200 64603 01—50 200 64678 01—50 200 64694 01—50 200 64821 01—50 200 64865 01—50 500 64872 01—50 200 64984 01—50 200 64986 01—50 200 65048 01—50 200 65052 01—50 200 65072 01—50 200 65136 01—50 200 65140 01—50 200 65156 01—50 500 65219 01—50 200 65327 01—50 200 65395 01—50 200 65438 01—50 200 65480 01—50 200 65566 01—50 200 65607 01—50 200 65625 01—50 200 65673 01—50 200 65685 01—50 200 Nyolcadik osztály 65694 , 28 100 000 65694 01—50 200 65839 01—50 200 65920 01—50 200 65973 01—50 200 65979 01—50 200 66045 01—50 200 66101 01—50 200 66210 01—50 200 66228 50 10 000 66228 * 01—50 200 66442 01—50 200 66459 01—50 200 66547 15 5000 66547 01—50 200 66556 01—50 200 66566 01—50 500 66610 01—50 200 66639 39 50 000 66639 01—50 200 66776 01—50 500 67102 01—50 200 67118 01—50 200 67140 01—50 200 67198 01—50 200 67316 01—50 200 67322 01—50 200 67358 20 5000 67358 01—50 200 67488 24 50 000 67488 01—60 200 67517 01—50 200 67519 01—50 200 67530 01—50 200 67536 01—50 200 67639 01—60 200 67658 01—50 200 67730 01—50 200 67781 01—50 200 67827 01—50 500 67929 01—50 200 68050 01—50 200 68074 01—50 200 68099 01—50 200 68151 01—50 500 68170 01—50 200 68327 01—50 200 68514 01—50 200 68611 25 5000 68611 01—50 200 68652 01—50 200 68653 01—50 200 68701 01—50 500 68757 01—50 200 68878 01—50 200 68884 01—50 200 68987 01—50 200 69081 01—50 200 69123 01—50 200 69149 01—50 200 69231 01—50 200 69240 01—50 200 69264 01—50 200 69282 01—50 200 69353 01—50 200 69358 01—50 200 69434 01—50 200 69457 01—50 200 69474 01—50 200 69487 01—50 200 69514 01—50 200 69519 01—50 200 69635 01—50 200 69665 01—50 200 69700 01—50 200 69760 01—50 200 69821 01—50 200 69827 01—50 200 69832 01—50 200 69957 01—50 200 69994 01—50 200 70055 01—50 200 70282 01—50 200 70427 01—50 200 70468 01—50 200 70482 01—50 200 70579 01—50 200 70613 01—50 200 70835 11 10 000 70835 01—50 200 70910 01—50 200 70939 01—50 200 70969 01—50 200 70995 01—50 200 71133 01—50 200 71142 01—50 200 71196 01—50 200 71217­­ 01—50 200­ 71237 01—50 200 71319 01—50 200 71354 01—50 200 71437 01—50 200 71449 01—50 200 71517 01—50 200 71616 01—50 200 71682 01—50 200 71774 01—50 200 71778 01—50 200 71894 01—50 200 71906 01—50 200 71923 01—50 200 72038 01—50 200 72141 01—50 200 72150 01—50 200 72172 01—50 200 72174 01—30 200 72338 26 5000 72338 01—50 200 72399 01—50 200 72487 01—50 200 72516 01—60 200 72550 01—50 200 72559 01—50 200 72387 01—50 200 72721 01—50 200 72749 01—50 200 72754 01—50 500 72791 01—50 200 72841 01—50 200 72943 01—50 200 73010 01—50 200 73077 01—50 200 73078 01—50 200 73088 01—50 200 73359 01—50 200 73363 01—50 200 73445 01—50 200 73571 01—50 200 73582 01—50 200 73695 01—50 200 73924 01—50 200 73926 01—50 200 73927 01—50 500 73971 01—50 200 74003 01—50 200 74033 01—50 1000 74049 01—50 200 74064 01—50 200 74125 01—50 200 74134 01—50 200 74141 01—50 200 74162 01—50 200 74235 01—50 200 74443 01—50 200 74511 01—50 200 74613 01—50 200 74663 01—50 200 74687 01—50 200 74703 01—50 200 74707 01—50 200 74774 01—50 200 74778 01—50 200 74780 01—50 200 74797 01—50 200 74865 01—50 200 74902 01—50 200 74904 01—50 200 74974 01—50 200 75131 01—50 500 75193 01—50 200 75221 01—60 200 75275 01—50 200 75394 01—50 200 75456 01—50 200 75502 01—50 200 75700 01—50 200 75783 01—50 200 75797 01—50 200 75860 01—50 200 75998 01—50 200 76012 01—50 200 76075 01—50 200 76087 01—50 200 76237 01—50 200 76251 01—50 200 76302 01—50 200 76308 01—50 200 76361 01—50 500 76382 01—50 200 76391 01—50 200 76466 01—50 200 76516 01—50 200 76547 01—50 200 76606 01—50 200 76646 01—50 200 76666 01—50 200 76672 01—50 200 76720 01—50 200 76734 01—50 200 76745 01—50 200 76809 01—50 200 76812 01—50 200 76880 01—50 200 76919 01—50 200 76976 01—50 200 76992 01—50 200 77090 01—50 200 77119 01—50 200 77257 01—50 200 77269 01—50 200 77370 01—50 200 77491 01—50 200 77513 01—50 200 77518 01—50 200 77569 01—50 200 77578 01—50 200 77598 01—50 200 77618 01—50 200 77638 01—50 500 77655 01—50 200 77658 33 25 000 77658 01—50 200 77694 01—50 200 Tizedik osztály 77702 48 100 000 77702 01—50 200 77712 01—50 500 77773 40 10 000 77773 01—50 200 77799 01—50 200 77819 01—50 200 77889 01—50 500 77839 01—50 200 77893 01—50 200 77932 01—50 200 77958 01—50 200 77969 01—05 500 77971 01—50 200 78045 01—50 200 78066 01—50 200 78136 01—50 200 78139 01—50 200 78182 01—50 200 78355 14 5000 78355 01—50 200 78383 -­ 01—50 200 78384 01—50 500 78441 01—50 200 78448 01—50 200 78464 01—50 200 78470 01—50 200 78471 01—50 200 78478 01—50 200 78481 01—50 200 78435 01—50 200 78494 01—50 200 78556 01—50 200 78588 01—50 200 78609 01—50 200 78636 * 01—50 200 78693 01—50 200 78930 01—50 200 78936 01—50 200 78947 29 5000 78947 01—50 200 78974 01—50 200 79036 01—50 500 79143 01—50 200 79149 01—50 500 79277 01—50 200 79294 01—50 200 79398 01—50 500 79421 01—50 200 7944­8 01—50 5­00 79475 01—50 200 79565 01—50 200 79575 01—50 200 79678 01—50 200 79706 01—50 * 200 79756 01—50 200 79779 01—50 200 79784 01—50 200 79810 01—50 200 79817 01—50 200 79821 01—50 200 79868 01—50 200 79959 01—50 200 79976 01—50 200 79983 01—50 200 — Közlekedési Építő Vállalat Nyelvi Laboratóriuma (Budapest, vm. Stáhly u. 11. Tel.: 222—041, du. 1—5-ig. A Corvin Áruház mö­gött.) felvételt hirdet orosz, angol, német, francia, heti 2X2 órás kez­dő és haladó nyelvtanfolyamokra. A tanfolyamokat a délutáni és es­ti órákban tartjuk. A 62 órás sze­meszterek 1974. szept. 30-án indul­nak. Tandíj: 620,— Ft, mely a be­iratkozásnál fizetendő. Beiratkozás időpontjai: szeptember 18—19 és 20-án, du. 3—7-ig, helye: a nyelvi labor Stáhly utcai helyisége. Kor­szerű, audiovizuális módszerek.­­ — Nemzetközi ügetőversenyek: szombaton délután, fél 3 órai­ kez­dettel futják a Kerepesi úti ügető- pályán a Nemzetközi Hungária Dí­jat, a Villám díjat és a Kétévesek Nemzetközi Versenyét. A legjobb magyar lovakon kívül az NDK, Ausztria és a Szovjetunió legjobb­jai indulnak.­­ — A József Attila Színház Igaz­gatósága közli, hogy a szeptemberi műsorban a Makrancos hölgy elő­adásai helyett — Szilágyi Tibor betegsége miatt — a következő vál­tozások vannak: szeptember 20-án „Ma éjjel megnősülök”, szeptem­ber 24-én „Táncoló kísértetek”, szeptember 26-án „Ma éjjel megnő­sülök”. X — Tatára egynapos túrát indít az IBUSZ Budapestről. Utazás autó­busszal szeptember 25-én. A hobby­­túra keretében lovaglási lehetőség a Nemzetközi Lovasiskolában, te­repen vagy lovardában. Azon ked­ves utasaink részére, akik nem lo­vagolnak , sétakocsi áll rendelke­zésre. A programban szerepel még — városnézés Tatán. Belépőkkel és ebéddel a részvételi díj 171,— Ft. Felvilágosítás, jelentkezés az IBUSZ-irodákban.­­

Next