Magyar Nemzet, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-01 / 229. szám

Ára: 80 fillér­je A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA _______ Kedd 1974. októberi XXX. évfolyam 229. szám Közlemény a magyar párt- és kormányküldöttség Szovjetunióban tett látogatásáról A küilpolitikai helyzet­ ­ A MAGYAR—SZOVJET TÁRGYALÁSOK befejeződtek­­*­• Moszkvában, s a magyar párt- és kormányküldöttség tag­jai hazaérkeztek. A megbeszélésekről közleményt hoztak nyil­vánosságra, amely megállapítja, hogy a két ország kapcsolatai magas színvonalúak, testvéri jellegűek és kiterjednek a poli­tikai, társadalmi és gazdasági élet valamennyi területére. A Kádár János vezette párt- és kormányküldöttség látogatásá­nak minden mozzanata alátámasztotta, hogy a két fél között teljes az egység, a nézetazonosság. A közlemény a magyar— szovjet együttműködés különböző részterületeinek elemzése után áttekinti a nemzetközi helyzetet, kiemelve, a szocialista közösség egységes fellépésének, egyeztetett külpolitikájának fontosságát. Az okmány a többi között hitet tesz az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram megvalósítása mellett, és ennek jegyében lehetségesnek és szükségesnek mondja, hogy mielőbb, a legmagasabb szinten hívják össze az európai biztonsági értekezletet. A nemzetközi élet irányzatait átfogóan jellemezve, a tárgyaló felek megállapítják, hogy a világpolitikában mélyreható változások erősítik az enyhülés folyamatát, ezzel egyidejűen azonban aktívak a visszahúzó, retrográd erők is. Az utolsó napok krónikájához tartozik Kádár János és Leo­­nyid Brezsnyev vasárnapi négyszemközti találkozója, a ma­gyar küldöttség látogatása egy Moszkva környéki mezőgazda­­sági üzemben, a két küldöttség hétfői zárómegbeszélése, vala­mint a magyar delegáció tiszteletére adott nagyszabású foga­dás. Az elutazás előtt a vnukovói repülőtéren Leonyid Brezs­nyev nyilatkozatában ismételten megerősítette, hogy a láto­gatás elmélyítette a két párt, nép és ország változatlan barát­ságát. A tárgyalások lényegének mondotta, hogy az eszmecse­réken a barátság további erősítéséről volt szó, foglalkoztak az európai biztonsággal, s általában a biztonság és béke kérdései­vel. Az SZKP főtitkára hangoztatta, hogy „mindezekben a kérdésekben nemcsak kölcsönös megértésre, hanem egymás álláspontjának teljes támogatására is találtunk.”­­ A PORTUGÁL Államfő hétfő délelőtt bejelentette le­­mondását. Spínola köztársasági elnököt Costa Gomes ve­zérkari főnök követi Portugália élén. Spínola leköszönésével tetőzött a múlt hét végén kirobbant politikai erőpróba. Ez egy­előre azzal zárult, hogy a tábornok-elnök távozni kényszerült. Valószínű, hogy a baloldali érzelmű katonatisztek hatalma ezzel megnövekedett, viszont számolni lehet a jobboldal to­vábbi ellenállásával. Ugyancsak lemondott a katonai jub­a három tagja, távozásuk összefügg Spínola lemondásával. Gon­­calves m­iniszterelnök, aki egyébként az új államelnöktől is megbízatást kapott a kormányfői teendők ellátására, hétfő haj­nalban elmondott rádióbeszédében értékelte a hét végi ese­ményeket. Véleménye szerint ezek megerősítették a nép és a fegyveres erők egységét. Az április 25-i fordulatot veszélyez­tette a jobboldali fellépés és a támadás polgárháborúval fenye­getett — mondotta Goncalves és hangsúlyozta: „Mindenkivel és mindennel szemben megvédjük vívmányainkat, minden­kivel és mindennel szemben elősegítjük a haladó program meg­valósítását.” Moszkvai tridonjalentós­nk A záróm­egbeszélések Moszkva, szeptember 30. Munkatársaink, H. Barta Lajos és Lovas Gyula jelentik. Hétfőn délben a Kremlben a magyar és a szovjet tár­gyalóküldöttség megtartotta a zárómegbeszéléseket, azt kö­vetően, hogy vasárnap Kádár János és Leonyid Brezsnyev külön is találkozott. Helyi idő szerint egy órakor került sor a magyar párt- és kormány­­küldöttség látogatásának ese­ményeit, s a tárgyalások ered­ményeit összegező közlemény elfogadására. A közlemény ki­fejezésre juttatta, hogy a ma­gyar és a szovjet párt- és tár­sadalmi vezetők találkozója újabb jelentős állomás a test­véri együttműködés bővítésé­ben és egyben a szocialista kö­zösség egységének további szi­lárdításában. Vasárnap reggel érkezett vissza a magyar párt- és kor­mányküldöttség Moszkvába kétnapos leningrádi látogatá­sáról. Amíg Kádár János Leo­nyid Brezsnyevel találkozott, a delegáció tagjai egy Moszk­va környéki szovhozban tettek látogatást. Kádár János és Leonyid Brezsnyev a két párt kapcso­latairól, a két ország szocialis­ta építő munkájáról és aktuá­lis nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecserét, elemez­te a szocialista országok ösz­­szehangolt nemzetközi tevé­kenységének szerepét az euró­pai biztonság, a világbéke megszilárdítása érdekében. A Moszkvától mintegy 40 kilométerre levő kuznyecovsz­­ki sertéstenyésztő kombinátot keresték fel vasárnap délelőtt a magyar küldöttség tagjai, így Fock Jenő, Németh Ká­roly, Benke Valéria, Huszár István, Puja Frigyes, Rapai Gyula. Az „ötven éves a Szov­jetunió” nevű szovhoz-kombi­­nátba a magyar vendégeket elkísérte Mihail Leszecsko, a KB tagja, miniszterelnök-he­lyettes. Vaszilij Konotop, a moszkvai területi pártbizott­ság első titkára és más szemé­lyiségek. A kuznyecovszki kombinát egyike a Moszkva környéki nagy iparszerűen működő sertéstenyésztő üze­meknek- A Szovjetunióban ez a szovhoz úttörő szerepet tölt be. Az SZKP XXIV. kongresz­­szusán elfogadott, a lakosság életszínvonalának emelését szolgáló további átfogó prog­ram keretében került sor e 36 millió m­­­teles beruházásra. Ez a sertéstenyésztő üzem 1972 vége óta működik, azóta Szov­­jetunió-szerte több hasonló teljesen automatizált kombi­nátot építettek már. Fock Je­nő miniszterelnök elismeréssel szólt a sertéstenyésztő kombi­nátban látottakról, s hangsú­lyozta, hogy az iparszerű ter­melési eredmények valóban világszínvonalúak. Az üzem ebben az évben 108 ezer hí­zott sertést ad át az államnak, ami mintegy 12—13 ezer tonna húst jelent, s ezzel is hozzájá­rul a szovjet főváros mind ma­gasabb szintű ellátásához. A hétfő délelőtti esemé­nyekhez tartozik, hogy Gye­­micsev, a Politikai Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára találkozott Benke Va­lériával. Az ideológia, a tudo­mány és a kultúra területén megvalósuló együttműködés­ről tárgyaltak a baráti, szívé­lyes légkörű megbeszélésen. Hétfőn a Kremlben a Kádár János vezette magyar és a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet küldöttség megtartotta a zárótárgyalásokat, majd sor került a közlemény ünnepélyes aláírására.­­ A közlemény aláírása után a nagy Kreml palota György termében az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Ta­nács Elnöksége és a Minisz­tertanács búcsúfogadást adott a magyar párt és kormány­­küldöttség tiszteletére. A fo­gadáson jelen volt Brezsnyev, Podgornij és Koszigin, vala-­­mint számos más vezető sze­mélyiség. Hétfőn hazaérkeztek a Szov­jetunióban tett hivatalos ba­ráti látogatásról a magyar párt- és kormányküldöttség tagjai, valamint a­­kíséret tag­jai. A ferihegyi fogadtatás A párt- és kormány­küldött­ség tagjait a Ferihegyi repü­lőtéren fogadták: • Aczél György, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Nemes De­zső, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Győri Imre, Óvári Miklós, Pullai Árpád, a Központi Bi­zottság titkárai, Borbándi Já­nos, Lázár György, a Központi Bizottság tagjai, a Miniszter­­tanács elnökhelyettesei, to­vábbá az Elnöki Tanács és a Minisztertanács több tagja, valamint a Külügyminiszté­rium vezető beosztású képvi­selői. Jelen volt B. D. Sevikin követtanácsos, a Szovjetuni­ó budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A küldöttség tagjainak hazaérkezése Az MTI jelenti: Hétfőn dél­után befejeződött a Kádár Já­nos vezette magyar párt- és kormányküldöttség hivatalos baráti látogatása a Szovjetunió­ban. A délutáni órákban a küldöttség tagjai — Fock Je­nő, Németh Károly, Benke Valéria, Huszár István, Puja Frigyes — a Magyar Népköz­­társaság kormánygépén haza­utaltak a Szovjetunióból. A Moszkvából a vnukovói kormányrepülőtérre vezető utat a szovjet vendéglátók magyar és szovjet zászlókkal díszítették fel. A Lenin su­gárút egész hosszában transz­parensek, szalagfeliratok él­tették a két párt és népeink örök és megbonthatatlan ba­rátságát, összefüggő sorfalat alkotva több tízezer moszkvai zászlókat lobogtatva, éljenez­ve búcsúztatta a vendégeket. A vnukovói repülőtéren a delegációt Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Mihaii Szuszlov, Viktor Grisin, vala­mint a szovjet párt és kor­mány számos vezető személyi­sége búcsúztatta. A búcsúzta­táson megjelent Rapai Gyula nagykövet, aki a magyar tár­gyaló küldöttség tagja volt. A repülőtér betonján dísz­század sorakozott fel. A szov­jet fegyveres erők három had­­erőnemének — a szárazföldi csapatoknak, a légierőnek és a haditengerészetnek — a kép­viseletében. A díszegység pa­rancsnoka jelentést tett Kádár Jánosnak, majd felcsendült a két ország állami himnusza. A himnuszok elhangzása után Kádár János és Leonyid Brezsnyev ellépett a díszszá­zad arcvonala előtt Ezután a magyar delegáció tagjai barát­ságosan búcsút vettek a ma­gyar párt- és kormányküldött­ség búcsúztatására megjelent moszkvaiaktól. Kádár János és Leonyid Brezsnyev meg­szemlélte az előttük díszme­netben elvonuló díszszázadot. Kádár János és a delegáció többi tagja elbúcsúzott a szov­jet tárgyaló küldöttség tagjai­tól, kézfogással, baráti ölelés­sel. Magyar idő szerint dél­után három órakor a kor­mányrepülőgép a levegőbe emelkedett. Kádár János és felesége szeptember 30-án megkezd­te évi szabadságát, amelynek egy részét a Szovjetunióban tölti. Leonyid Brisnyev nyilatkozata Leonyid Brezsnyev hétfőn délután a vnukovoi repülőté­ren a magyar párt- és kor­mányküldöttség búcsúztatása alkalmából rövid nyilatkoza­tot adott a magyar sajtó kép­viselőinek.. A magyar új­ságírók kérdésére az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára kijelentette: " Elmondhatom, hogy e lá­togatás a lehető legkelleme­sebb benyomást tette ránk, tanúsította a pártjaink, népe­ink és országaink közötti erős és változatlan személyes ba­rátságot.­­ A tárgyalásokon lényegé­ben barátságunk, a társada­lom életének minden szférá­jában folytatott együttműkö­désünk további erősítéséről volt szó, s foglalkoztunk az európai biztonság jelentős problémáival, s általában a földünk biztonságával és bé­kéjével összefüggő kérdések-­ kel.­­ Ez volt tárgyalásaink lé­nyege. Hangsúlyozni kívánom, hogy mindezekben a kérdé­sekben nemcsak kölcsönös megértésre, hanem egymás álláspontjának teljes támoga­tására is találtunk. Ez a leg­fontosabb, a részletekről ter­mészetesen, mint az ilyen ese­ményekről általában, sokat lehetne beszélni, de az, amit itt elmondtam, az egész láto­gatás lényege. — Pártunk, központi bizott­ságunk és kormányunk elége­dett a látogatással, elégedet­tek magyar barátaink is — mondotta Leonyid Brezsnyev és befejezésül hangsúlyozta, hogy a szovjet nép örömmel fogadta a Kádár János vezet­te magyar párt- és kormány­­küldöttség látogatását. A Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége a különgép fedélzetéről távira­tot küldött a szovjet vezetők­nek, Leonyid Brezsnyevnek, Nyikolaj Podgorijnak és Alekszej Kosziginnak. A távirat így hangzik: „Kedves elvtársak! Elhagyva a testvéri Szovjet­unió földjét, ismételten kife­jezzük őszinte köszönetünket önöknek, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának és mi­nisztertanácsának, az egész szovjet népnek azért a szívé­lyes fogadtatásért és forró vendégszeretetért, amelyben látogatásunk alatt részesítet­tek bennünket." Mély meggyőződésünk­, hogy tárgyalásaink eredményesen szolgálták népeink érdekeit,­és közös nagy ügyünket, s hoz­zájárulnak országaink gyü­mölcsöző együttműködésének és népeink testvéri barátságá­nak további elmélyüléséhez. Kívánunk önöknek, a Szov­jetunió Kommunista Pártjá­nak, a testvéri szovjet népnek további nagy sikereket a XXIV. kongresszus határoza­tainak végrehajtásában, a kommunista társadalom építé­sében, a közös ügyünk győzel­méért­, a béke megőrzéséért folytatott harcban.” A táviratot,­ a Magyar Nép­­köztársaság párt- és kormány­küldöttsége írta alá, a dátum: 1974. szeptember 30. Moszkvai közlemény Magas színvonal­­­, testvéri kapcsolatok Moszkvában, közleményt ad­tak ki­­a Magyar Népköztár­saság párt- és kormánykül­döttségének a Szovjetunióban tett látogatásáról. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Taná­csa elnökségének és minisz­tertanácsának meghívására Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak a vezetésével 1974. szep­tember, 25—30. között hivata­los baráti látogatást tett a Szovjetunióban a Magyar Népköztársaság párt- és kor­mányküldöttsége. A küldöttség szovjetunióbeli tartózkodása során járt Lenin­­grádban, ipari és mezőgazda­sági létesítményeket tekintett meg, találkozott a dolgozók képviselőivel, a párt- és álla­mi szervek munkatársaival, közéleti személyiségekkel. A leningrádi Kirov-gyárban ma­gyar—szovjet barátsági nagy­gyűlést tartottak, amely nagy erővel demonstrálta a Ma­gyar Népköztársaság és a Szovjetunió, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt és a Szov­jetunió Kommunista Pártja közötti megbonthatatlan egy­séget. A magyar párt- és kor­mányküldöttséget mindenütt meleg, szívélyes fogadtatásban részesítették, ami a magyar és a szovjet népet összekötő mély testvéri érzelmek újabb tanú­bizonysága. A látogatás során a két fél tárgyalásokat folytatott, ame­lyeken részt vettek magyar részről: Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára; Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke; Né­meth Károly, az MSZMP Po­­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára; Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesz­tőbizottságának elnöke; Hu­szár István, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyette­se;­ Pója Frigyes, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter; Rapai Gyula, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Magyar Nép­­köztársaság moszkvai nagykö­vete. A­­tárgyalásokon jelen volt: Katona István, az­­MSZMP KB tagja, a Népsza­badság főszerkesztője; Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője; Szűrös Mátyás, Fodor László, az MSZMP KB osztályvezető­helyettesei és Tóth József, a Külügyminisztérium főosztály­­vezetője, szovjet részéről: L. I. Brezs­nyev, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizott­ságának főtitkára, N. V. Pod­gornij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa el­nökségének elnöke, A. N. Ko­szigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke; M. A. Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára; K. F. Katusev, az SZKP KB titkára; N. K. Irajbakov, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió minisztertanácsa Sülökének helyettese, a Szov­jetunió Állami Tervbizottsá­­gának elnöke; V. V. Kuznye­­cov, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió külügyminiszteré­nek első helyettese; V. J. Pav­lov, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió nagykövete a Ma­gyar Népköztársaságban. A tárgyal­ásokon jelen volt: K. V. Ruszak­ov, az SZKP KB tagja, az SZKP főtitkárának munkatársa, N. N. Rogyionov, az SZKP KB tagja, külügy­miniszter-helyettes, G. A. Ki­­szeljov, az SZKP KB osztály­vezető-helyettese és N. N. Szi­­kacsov, a külügyminisztérium V. európai osztályának veze­tője. A szívélyesség és a kölcsö­nös megértés légkörében le­zajlott tárgyalásokon a felek megelégedéssel állapították meg, hogy magas színvonalúak a két országnak a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területére kiterjedő testvéri kapcsolatai. A gyü­mölcsöző magyar—szovjet együttműködés a szocialista internacionalizmusra, vala­mint a barátsági, együttműkö­dési és kölcsönös segítség­­nyújtási szerződésben lefekte­tett elvekre épül. A tárgyalá­sok valamennyi megvitatott kérdésben megerősítették a két párt és ország nézeteinek és álláspontjának teljes egy­ségét. A Szovjet nép sikerei A szovjet küldöttség tájé­koztatást adott a szovjet nép­nek a kommunista társadalom építésében elért sikereiről, az SZKP XXIV. kongresszusa határozatainak megvalósításá­ról, a Szovjetunió gazdasági erejének növekedéséről, a szovjet társadalom szociálpo­litikai és szellemi fejlődéséről. Hangsúlyozta, hogy a Szovjet­unióban a kommunista építés jelenlegi szakaszát­ a szovjet nép magasfokú munkaaktivi­tása, a szocialista munkaver­seny újabb fellendülése jel­lemzi, amely biztosítja a ter­melési tervek sikeres teljesí­tését. A szovjet fél tájékozta­tást adott az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kor­mány külpolitikai tevékeny­ségéről, az SZKP XXIV. kong­resszusán meghirdetett béke­

Next