Magyar Nemzet, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-01 / 127. szám
Árat 1,20 forintMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Koo Vasárnap 1975. június XXXI. évfolyam 127. szám Közöljük az országgyűlési képviselőjelöltek névsorát Egy lengyel nevelésszociológus, Halina Barankiewicz, tíz középiskola 802 tanulójától megkérdezte, mit kívánnak a pedagógusoktól és a tanügyi hatóságok működésétől. Tanulmányában, amely A pedagógia időszerű kérdései külföldön című sorozat egyik kiadványában, a Tankönyvkiadó gondozásában jelent meg, sok olyan érdekes válasz olvasható, amely a magyar közoktatás számára is tanulságos. A diákok például azt kérték tanáraiktól, hogy ne követeljék meg a tananyag gépies bemagolását, ne vegyék el oktatásra a szünet perceit, folyamatosan és ne csak a tanév vége előtt osztályozzanak, ne számítsák be a tanulmányi jegybe az otthonfelejtett munkaeszközt vagy a fecsegést az órán, ne kívánjanak meg frázist a feleletekben, emeljék magasabbra a nyelvtanítás színvonalát. Kár volna ezeket az óhajokat túlzásnak vagy teljesíthetetlen vágyálmoknak minősíteni. Nem, ezek a lengyel diákok — és a diákparlamenteken magyar társaik is — éppen az eredményesebb tanulás érdekében kérték tanáraiktól a színvonalasabb módszertani kultúrát, a jobb oktatást. És ha sokszor ismételt közhely is, igaz, hogy nemcsak az ifjúság, hanem az egész ország is egyre többet vár — éppen a fejlett szocialista társadalom növekvő feladatai közepette — az iskolától. De vajon elmondható-e, hogy a pedagógusok kívánságai a társadalommal, azon belül a tanügyi hatóságokkal szemben ma már teljes mértékben megvalósultak? Nehéz volna erre a kérdésre egyértelmű igennel válaszolni. A magyar pedagógusokra némelykor olyan terhek nehezednek, amelyek már-már gátolják az eredményes oktató-nevelő munkát. Az erkölcsieken kívül anyagi megbecsülésük sincs mindig arányban sem az elvégzett, sem a tőlük joggal elvárható teljesítménnyel; különösen nyugtalanító, hogy a pedagógusok részesedése az anyagi javakban még az adott kereteken belül sem megfelelő. Ezt a megállapítást tényekkel bizonyítja a Pedagógusok Szakszervezetének egyik kiadványa, amely az elmúlt év bérgazdálkodásának vizsgálatát ismerteti az oktatási intézményekben. Megbízhatóak a benne közölt adatok, mert azokat az Oktatási Minisztérium pénzügyi és ellenőrzési főosztálya bocsátotta a szakszervezet rendelkezésére. Az elemzésben az a leglényegesebb mozzanat, hogy a pedagógusok átlagbére 1974-ben csupán 1,7 százalékkal növekedett, noha bérfejlesztési arányuk évenként 3 százalékos. Talán szükségtelen bizonyítani, hiszen naponként tanúja ennek az egész ország, hogy pedagógiai munkájukkal a magyar nevelők régóta megszerezték a jogot a méltó megbecsüléshez. Szerepüket a közgondolkodás formálásában, a falu és város szellemi arculatának megváltoztatásában aligha lehet túlbecsülni. És akkor még nem szóltunk arról a sokféle társadalmi munkáról a Hazafias Népfrontban, a tanácsokban, a tömegszervezetekben, ami nélkül színtelenebb volna az egész magyar közélet. Azért kell ezt éppen ma a pedagógusnapon hangsúlyozni, mert a megfelelő erkölcsi és anyagi támogatással jobban lehet kiemelni ezt az áldozatos, önzetlen, közhasznú tevékenységet. Egy másik kérdés nem anyagi természetű, de szorosan összefügg a pedagógusok helyzetével. Sok jelzés érkezett az Oktatási Minisztériumba arról, hogy megszaporodott az iratforgalom az iskolákban. A adminisztrációt megvizsgálta egy budapesti általános iskolában Kozma Tamás, vizsgálatának eredményét a Köznevelésben publikálta. Tapasztalatai szerint hosszig idő óta nem volt olyan nagy az iratok átadása, mint az általa megvizsgált 1973-as évben. Tíz év alatt pontosan meghatszorozódott a be- és kiérkező ügyiratok száma, és amíg az iskolának a kerületi tanácsnál 1971-ben csak 48 levélváltása volt, 1973-ban már 181-re nőtt. A vizsgálat egyébként eloszlatja azt a tévhitet, hogy az iskola munkáját elsősorban a különböző nem oktatásügyi szervek zavarják meg leveleikkel. Az 1951—73 között beiktatott ügyiratoknak mindössze 16 százaléka kapcsolódott szakszervezetekhez, vállalatokhoz, szülőkhöz, ezzel szemben az iratforgalom fele a tanácsoktól származott, illetve oda irányult az iskolából. Tévedés volna arra gondolni, hogy mindez csupán az igazgató és az iskolatitkár munkáját nehezíti meg, noha ez is elég súlyos hiba volna. Nem, a válaszra váró jelentéseket, a különböző iratokat az igazgató kénytelen továbbítani a tantestületnek, hiszen sok kérdésben egyedül nem tud intézkedni, ezzel viszont a pedagógusok terhei növekednek meg indokolatlanul. A mai pedagógusnapon, amikor a magyar társadalom hálával és tisztelettel köszönti az óvónők, tanítók, tanárok, egyetemi és főiskolai oktatók százezres táborát, talán nem fölösleges néhány olyan gondot is megemlíteni, amelyek ma még hátráltatják a nevelők munkáját. Nem is csupán az ő védelmükben, hanem az egész társadalom érdekében szólunk ezekről, mert tudjuk: ahhoz, hogy kívánságaikat diákok és felnőttek a pedagógusok elé tárják, meg kell hallgatni és a lehetőség szerint teljesíteni kell a nevelők jogos óhajait is. Gábor István Nevelők A Szadat-Ford találkozó előtt Szovjet vélemények a közel-keleti rendezés lehetőségeiről A külpolitikai helyzet A NATO-ORSZÁGOK brüsszeli csúcsértekezletének nyugati visszhangja vegyes, országonként változó. A bonni General-Anzeiger szerint a belga fővárosban „sikerült bizonyítani a nyugati tábor szolidaritását, ezen túlmenően pedig a vezető államférfiak elismerték a katonai, politikai és gazdasági feladatok szoros összefüggését”. A lap úgy véli, Schmidt nyugatnémet kancellár „ügyesen” fogalmazta meg, hogy „csak a biztonság tesz lehetővé egy hatékony enyhülési politikát, e biztonság feltétele viszont a gazdasági stabilitás”. Az egy fokkal liberálisabb nyugatnémet lapok hasonlóképpen utalnak ugyan „a politikai biztonság és a gazdasági válságjelenségek” összefüggésére, de arra vonatkozó kétségeiket sem rejtik véka alá, hogy a támaszt kereső Schmidt szeme aligha fedezhet fel egyebet, mint ingatag, egyensúlya vesztett partnereket, például Angliát, Olaszországot, Dániát vagy akár Hollandiát A francia lapok hangvételére jellemző az Aurore megállapítása, miszerint Brüsszelben egyetlen problémát sem rendeztek, Washington mégis megerősítette vezető szerepét. A párizsi kommentárok hangsúlyozzák: a francia külügyminiszter néhány területen ellenállást fejtett ki az amerikaiaknak Bonn, és részben London által is támogatott törekvéseivel szemben. A lapok utalnak rá, hogy Fordnak csak partnerei egy részével sikerült többé-kevésbé szorosabbra fűzni a szövetség szálait, de megoldatlanok maradtak a NATO déli szárnyának problémái, s ezek rendezésénél aligha tesz jó szolgálatokat az amerikai elnök madridi villámlátogatása. Sulzberger, a New York Times publicistája ezzel egyidőben azt fejtegeti, hogy — a Párizs által hangoztatott részleges különállás ellenére is — „a franciák óvatosan megerősítették együttműködésüket a NATO-val, s bár továbbra sem térnek vissza a szövetség integrált katonai parancsnokságának rendszerébe, valójában azonban a francia hadsereg a NATO tartalékerejének tekinthető”. Moszkvai tudósítónk, a salzburgi Ford—Szadat-találkozót megelőzően a Közel-Kelettel foglalkozó szovjet értékeléseket ismertetve, idézi az Izvesztyija cikkét, amelyben egyebek között megtalálhatók azok a konkrét igények és feltételek, amelyeket Tel Aviv támasztott a legutóbbi, sikertelen Kissingerféle részleges rendezési kísérlet idején. A szovjet kormány lapja ezt követően leszögezi, hogy egy alaposan előkészített genfi békekonferencia még mindig „a legrövidebbnek tűnik valamennyi út közül”, de mindenképpen figyelembe kell venni, hogy „a rendezés továbbra is szerfelett bonyolultnak, hosszadalmasnak és kuszának látszik”. Ezzel összefüggésben figyelmet érdemel a kairói Akhbar el Jam értesülése, amely szerint Gerald Ford a közel-keleti rendezést célzó ideiglenes megállapodás javaslatát viszi magával Salzburgba. Ott csak az alapelveket ismertetné Szadattal, de ha ezeket az egyiptomi fél nem fogadná fenntartással, akkor a június második felére tervezett Ford—Rabin-találkozó után valamennyi részlet nyilvánosságra kerülne. Nagy-Britannia figyelme a NATO-csúcsértekezlet után megoszlik a közös piaci tagságról csütörtökön megrendezendő népszavazás, a szerény eredményekkel zárult brüsszeli görög —török kormányfői megbeszélés, valamint ama dilemma között, vajon a nyílt és erőteljes nyomás helyett nem finomabb ráhatással, a nekik tetsző politikai irányzatok és szervezetek támogatásával kellene-e a NATO-tagállamoknak befolyásolni Portugáliában az események alakulását. A jelek szerint a belga fővárosban ez utóbbi álláspont talált szélesebb támogatásra. Ez aligha marad hatástalan a szerfelett bizonytalan, ellentmondásos washingtoni magatartásra, amelynek jellemzésére — a 17. S. News and World Report szerint — nyugati kormánykörökben még a tudathasadásos jelzőt sem találták túl erősnek. Jelentősége miatt végezetül említeni kell azt a Lisszabonból érkezett hírt, hogy az MFA forradalmi tanácsával folytatott tárgyalások után a szocialista párti miniszterek fölhagynak a kormány bojkottálásával. A párt vezetői a teljes együttműködésre tettek ígéretet a hadsereg politikai mozgalmának, a forradalmi tanács pedig azt ismerte el, hogy „bizonyos torzulások vannak az ország politikai életében, amelyeket felül kell vizsgálni és korrigálni kell.” Nyugati hírmagyarázók szerint ez úgy értendő, hogy a hadseregvezetésnél meghallgatásra találnak a szocialisták bizonyos kívánságai. Moszkvai tudósítónk telexjelentése Szovjet helyzetértékelések Szadat és Ford eszmecseréje előtt Moszkva, május 31. A szombat reggeli Pravda a NATO kétnapos csúcsértekezletéről beszámolva, még nem közölt átfogó értékelést. Jasznyev, a lap tudósítója ugyanakkor megállapította, hogy a brüsszeli találkozó részvevőinek felszólalásaiban nehéz „valamiféle újat találni”, csupán megismételték az egység erősítésének, az atlanti szolidaritás szükségességének téziseit. A NATO-találkozót közvetlenül megelőző szovjet kommentárokból kitűnt, hogy a tanácskozás kimenetele alapvetően az enyhülés szempontjából foglalkoztatta a moszkvai hírmagyarázókat így Moszkvában kedvezőtlen elő jelnek tekintették, hogy a NATO-tagországok hadügyminisztereinek tanácskozásán Schlesingernek sikerült ígéretet kicsikarnia a nyugat-európai partnerektől a katonai költségvetések emelésére, illetve a fegyverzetek korszerűsítésére és bizonyos fegyvertípusok egységesítésére. A NATO katonai vezetőinek láthatólag sikerült megerősíteniük azt a tézist, miszerint az enyhülés mindenekelőtt az atlanti szövetség katonai erejére támaszkodna — írja az Izvesztyija hírmagyarázója! *Áttételes jelzések A szovjet fővárosban érthető figyelem irányul most Ford elnök nyugat-európai körútjának további állomásaira. A moszkvai lapok a brüsszeli csúcstalálkozóról közölt tudósításaikban utaltak arra, hogy a NATO-tanácskozás egyik központi témája a szervezet déli szárnyának „renoválása” volt, és a török— görög válság problémája mellett Ford elnök különösen határozottan fellépett „Spanyolország szorosabb közelítése érdekében”. Ami Ford és Szadat salzburgi találkozóját illeti, a szovjet sajtóban nem volt ugyan olyan állásfoglalás, amely közvetlenül az amerikai—egyiptomi csúcsmegbeszéléssel foglalkozott volna, áttételesen mégis ilyen jelzésként lehet értékelni az elmúlt napok néhány írását. Különös figyelem illeti meg ezek közül Beljajevnek „Az igazságos békéhez vezető út” című elemzését az Izvesztyijában. A cikk szerzője bevezetőben megállapítja, hogy a közelkeleti helyzet változatlanul feszült. Az ok kézenfekvő: Izrael már hét éve tart megszállás alatt arab területeket. „Nem egyszerű arra választ adni, hogy mikor kezdődik meg végre a rendezés.” Hol a kulcs? A nemzetközi sajtó jelenleg igen sok hírt, találgatást közöl, hogy milyen változás várható az Egyesült Államok közel-keleti politikájában Kissinger „lépésről lépésre” történő rendezési tervének sikertelensége után — írja az Izvesztyija, majd igen részletesen ismerteti a washingtoni közvetítéssel folytatott izraeli— egyiptomi tárgyalásokon napvilágra került konkrét javaslatokat és igényeket, feltételeket. Tel Aviv egyértelművé tette, hogy az egyiptomi fronton viszonylag jelentős, a Szíriai fronton pedig csak kismérvű visszavonulásra hajlandó, míg a Jordán-folyó nyugati partján egyáltalán nem tervez semmiféle területvisszaadást. A „miértre” nyilvánvaló a válasz: Izrael semmilyen formában sem hajlandó az arab Palesztina elismerésére, noha ez a válság rendezésének sarkpontja. Néhány arab fővárosban még mindig azt állítják, hogy a Közel-Keleten a rendezés kulcsa az Egyesült Államok kezében van — folytatja Beljavev. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy „az egyik fél, bármilyen hatalmas is legyen a burzsoá politikusok ítélete szerint, nem tudhat országok és népek sorsáról dönteni”. Bizonyos amerikai körök magatartása alapján egyáltalán nem tűnik úgy, hogy Washington nyomást kívánna gyakorolni Izraelre. Számukra, különösen Dél- Vietnam elvesztése után, az izraeli—arab konfliktus sem jelent mást, mint eszközt közel-keleti pozíciók megtartására. A legrövidebb út A továbbiakban a szerző Egyiptom és Szíria magatartására hívja fel a figyelmet a Kissinger-féle közvetítő tárgyalásokkal összefüggésben. Az amerikai külügyminiszter tárgyalásának a ténye arról tanúskodik, hogy „Kairó sem utasítja el a megállapodás lehetőségét az Izrael által megszállt területek részleges és fokozatos kiürítéséről”. Szíria álláspontja sokkal szilárdabb — szögezi le a hírmagyarázó —, ismertetve Asszad elnök legutóbbi kijelentéseit, egyebek között a független palesztin állam létrehozásának szükségességéről. Beljavev ezt követően Ford elnök egyik nyilatkozatát idézi, miszerint az Egyesült Államok elvileg hozzájárult a genfi békekonferencia munkájának felújításához, miközben más rendezési formák megvizsgálására is kész. A szerző, miután ismerteti a PFSZ álláspontját is, az elmondottakat összegezve leszögezi, hogy „a rendezés továbbra is szerfelett bonyolult”, a megoldás hosszadalmasnak és kuszának látszik. „Valamennyi út közül a legrövidebbnek a genfi tűnik”. Ma már ebben sokkal kevesebben kételkednek, mint korábban, noha mindenki tisztában van azzal, hogy még számos nehézség elhárítása hátra van. A genfi békekonferencia felújítása, alapos előkészítés esetén, mindazonáltal módot nyújt arra, hogy a rendezés egész komplexumát egyszerre vitassák meg. A szovjet sajtó egyébként ezekben a napokban „kommentár nélkül”, rövid híranyagokban beszámolt a Közel-Kelettel kapcsolatos legújabb diplomáciai eseményekről, így Szadat belgrádi látogatásáról, majd — a szombati Pravda — Ceausescu román elnök és Allón izraeli külügyminiszter tárgyalásáról. Lovas Gyula Salzburgba érkezett az egyiptomi államfő Salzburgból jelenti az MTI. Szadat egyiptomi elnök szombaton délben befejezte hivatalos bécsi látogatását. Kirchschlager osztrák szövetségi elnök meghívásának tett eleget és vendéglátóján kívül beható eszmecserét folytatott Brúnó Kreisky osztrák kancellárral. Szombaton délután Anvar Szadat — Kreisky kancellár kíséretében — Bécsből Salzburgba repült. Az egyiptomi elnököt ünnepélyesen fogadták a Salzach-parti város repülőterén. Gerald Ford vasárnap délelőtt Madridból jövet érkezik