Magyar Nemzet, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-01 / 230. szám

4 Altelevízió műsoráról Beszélgetés Ortutay Gyulával Beszélgetés Ortutay Gyulá­val — ez volt a címe a két­részes portréfilmnek, amelyet­­egy hét megszakítással sugár­zott a televízió. Párbeszéd he­lyett helyesebb első személyi­ elbeszélésnek nevezni Ortutay Gyula meditatív és elemző emlékezését életére, a szegé­nyesen is vidám és kiegyensú­lyozott gyermekkortól közéleti szerepléséig, egyetemi rektor­­ságáig. Az újságírói pályát nem kedvelte, mondta, mégis vérbeli riporter módjára fag­gatta ki önmagát izgalmas élményekben, tudományos és politikai tapasztalatokban gaz­dag évtizedeiről. A riporter­nek, Voigt Vilmosnak nem is volt más szerepe, mint szeré­nyen a háttérben maradni és rövid kommentárokkal lezár­ni az elbeszélés egyes fejeze­teit. Sokszor és sokan elmondták már, hogy a legszélesebb körű érdeklődésre számot tartó tévéadások a portréfilmek. A televízió-arcképeknek termé­szetesen — akárcsak a festé­szetben — meghatározza a stí­lusát, a jellegét a műsor ripor­terének egyénisége, kérdés­­felvetése is. A riporter látó­szögén keresztül ismerheti meg a közönség azt a szemé­lyiséget, aki a kamerák előtt helyet foglal. Ortutay Gyula az első e műfajban, aki ön­arcképet rajzolt a képernyőn. Sokágú tevékenysége (tudós, pedagógus, közéleti ember egy személyben) és színes egyéni­sége nem is bontakozhatott volna ki teljes egészében más­ként, még ha a két óra helyett kétszer annyi műsoridő állt volna is a rendelkezésére. Bölcs takarékossággal bánt a műsoridővel, hogy mindenről szólhasson, ami a nézőket ér­dekli. És valóban, sok törté­nelmi és immár irodalomtör­téneti újdonság derült ki e kétszer egy órából. Csupa olyan történet, amelyeknek nyilvánosságra hozatalával kár lett volna várni, míg az elbe­szélő megírja visszaemlékezé­seit. Ortutay Gyula, miközben életrajzát mesélte, gyakrabban és szívesebben beszélt kortár­sairól, művészbarátairól, taná­rairól, családtagjairól, környe­zetéről — egyszóval a többi emberről, meg a korról, ame­lyet ő is segített formálni, mint önmagáról. Az önarckép így lett élethű, így lett a kö­zösségért élő és tevékenykedő ember portréja. Tornyot választok Van, aki tanítómesternek tekinti a történelmet, van, aki toronynak. Toronynak, ahon­nan tágabb horizontot foghat be a szem, a múlt és a jelen is belefér a látósugárba. Páskán­­di Géza Apáczai-drámája, a Tornyot választok is torony, ahonnan egyszerre látni a tizenhetedik századot és a hu­szadikat és a kettő hasonló for­mátumú vonulatait. Nem iga­zán parabola a Tornyot válasz­tok, nem kiszámítottan ívelő történelmi példázat. De nem is történelmi játék, amely semmi mást nem akar, csak mesélni az Úr 1655-ös esztendejének Erdélyéről. Aprólékos gonddal megírt történelmi hitelesség mondja el a darabban a min­dig és mindenütt megismétlőd­hető harcot a legalább viszony­lagos szellemi szabadság meg­szerzéséért. Páskándinak szük­sége is volt az alapos korrajz­ra. Sem Apáczai Csere János, sem a kora nem tartozik a tör­ténelmi köztudat többé-kevés­­bé jól ismert személyiségei és időszakaszai közé. A drámát indító koldusjelenet helyezi el térben és időben a további történést. Mire azonban a két toprongyos alkalmi filozófus disputájától eljut a dráma a főszereplőknek a művet éltető elvi-etikai disputájáig, azok­hoz a gondolatokhoz, amelyek a mai ember szellemi meg­alkuvásának vagy meg nem alkuvásának gyötrő kérdései­vel rímelnek, addigra elfárad a darab is, a szerzői lendület is, a közönség is. Még gyorsab­ban hunytak ki a színmű esz­mei szinorkái, amint mozgókép helyettesítette Páskándi szín­házát. A sok színpadi adaptáció lát­tán fokozatosan igazolódik az a nézői közérzés, hogy a Hí­meknek és a tévéjátékoknak mások az időviszonyai, mint az élő színháznak. A mozgó­kép nem tűri a lassított tem­pójú cselekményt, amit a színielőadások néha meglepően jól elviselnek. Elrohan a film lendülete a történet fölött, bármennyire igyekszik is visz­­szatartani azt az egy helyre lecövekelt kamera. A két idő­sík, a színpadhoz igazodó és anak filmes változata, a két­fajta sebesség érezhető kü­lönbsége egy játékon belül oly­kor enyhe tudathasadást okoz a nézőben. Színházat néz (szín­padi beállításokkal, színpadi díszletekkel és nézőtéri látás­móddal), csak éppen a történés menete nem illő az élő szín­házéhoz, jóllehet a filméhez sem. A Tornyot választók szerke­zeti arányairól, drámai építke­zéséről vitatkozni lehetett ak­kor is, amikor eredeti közegé­ben, a színpadon jelent meg. Rejtező dramaturgiai fonáksá­gait nem korrigálta, hanem inkább felnagyította, hangsú­lyozta a tévéváltozat. Az inde­­pedens­­Apáczai és a hatalom­hoz eszmei korlátoltsággal hű Basilius életre-halálra elszánt vitájából szofista szócsavarást faragott a tévéjáték. A kezdeti hangütés, a komikusra alacso­­nyított groteszk koldusjelenet tragikumától fosztotta meg a dráma majdani fonto­sabb jeleneteit. Nevetségesre sikeredtek a II. Rákóczi Györgynek, de még inkább II. Rákóczi Ferencnek maszkí­rozott Szilágyi Tibor tiranai füstölgései is. Apáczaiból pe­dig nem lett se drámai hős, se történelmi példa, se meditá­ciókra méltó magatartás. Indu­latos kamaszfiú maradt ő a tévéjátékban, aki sértettségé­vel toronyba vonul. Ez utób­biért azonban nem színház- és televízió-műfaji fáziseltolódása okolható. Oszter Sándor színé­szi képességeivel nem Apáczai Csere Jánosnak termett. Bármennyire hadakozik el­lene a kritika, egyre több a televízióban a színházias tévé­rendezés. Bizonyos mértékig érthető és megmagyarázható, ha vendégként színházrende­­zők dolgoznak a televízió szá­mára, ahová magukkal hozzák színházi tapasztalataikat. El­gondolkodtató azonban, mi készteti színházszerű rende­zésre azokat a tévéseket, akik­nek eddigi pályáján tévéfil­­mek és játékfilmek jelölik a művészi fejlődés és kibontako­zás mérföldjeit. Tornyot vá­lasztanak ők is, színházi tor­nyot a televízióban, ha pilla­natnyilag tanácstalanok, merre induljon tovább az önálló tele­vízióművészet? A színház azonban a film számára olyan torony, ahonnan sehova nem látni, eljutni sem lehet onnan semerre —, a filmtörténet is tanúsítja ezt már néhány évti­zede. Tornyot választani, jól választani legalább — tudni kell. Páskándi Géza színmű­vének tévéváltozatából is meg­tanulhatta ki-ki ezt a maga számára. A tévéjáték rendezője Mi­­hályfi Imre, operatőr: Czabar­­ka György. Lőcsei Gabriella — összefüggő, egységes egész­nek tekintette, s csak részben törekedett arra, hogy bemu­tassa Bartók otthonait, szemé­lyes tárgyait, tájékoztasson mindennapi szokásairól, kör­nyezetéről, sőt, külsejéről, és a tárgyi, dokumentatív emlé­kek idézésén túl valószínűleg ugyanilyen fontosnak tartotta, hogy Bartók gondolkodásmód­járól tájékozódjék a néző. A Bartók vallásosságát firtató vagy még inkább: a patriotiz­musát, majd honvágyát tár­gyaló mozzanatok szinte már túl is léptek a mikrovilágtól várható információ körén, a kiváló Bartók-szakértő a peda­gógus bölcsességével tudta, hogy ezek a témák akkor lesz­nek hitelesek a nagyközönség szemében, ha a zeneszerző legközelebbi hozzátartozói szól­nak róluk. Somfai módszerének alapja a szerénység, a tapintat és a felkészültség, csak az kérdez­het ilyen célratörő tartózko­dással, aki nem röstelli a tu­datlan kíváncsiskodó szerepét játszani, s aki ugyanakkor pontosan tisztában van a kap­ható felelettel. Építkezésének logikáját valójában a második műsorban, annak más formá­ban ismétlődő kérdéseinél ér­hetjük tetten: ahogyan Bartók és a kortárs alkotók viszonyát feszegeti, ahogyan a hazájához fűződő kapcsolatra visszatér, ahogy Bartók humorérzékét igyekszik nyilvánvalóvá tenni — ez mind az egyre biztosabb tudásra vágyó kutatóra és az ismereteket tágító pedagógus­ra vall. Aki műsorvezetői biz­tonsága, kedvessége láttán hi­vatásos riporternek nézné, az rájön tévedésére, mikor a Bar­tók zongorajátékát felelevení­tő részletnek lényegesre muta­tó magyarázatát hallja. Som­faitól, a tudóstól. Emberisme­retre vall, ahogyan szóra bírja a zárkózottságáról, befelé for­dulásáról ismert Pásztory Dit­­tát, megrendítő, ahogyan a feleség az előre megfogalma­zott mondatok ritmusáról el­feledkezve, hirtelen szabadon szólal meg vagy elmosolyodik Somfai inspirációjára. Ifj Bartók Béla gyerekkori emlé­keinek környezetéből még bel­sőbb világba, intimebb szférá­ba lép át a második film: a bútorok, a tárgyak, a hatá­rozott és a tétova válaszok, az elgondolkozó pillantások mö­gül előbukkan a nagy alkotó emberi lénye, Feuer Mária. ) Mikrokozmosz A műsor címe ezúttal Bartók Béla szűkebb világára utal: családtagjait, barátait szólal­tatja meg az öt adásra terve­zett sorozat, hogy az ő szemé­lyes emlékeikkel idézze fel Bartók alakját halálának 30. évfordulója alkalmából. A gon­dolat méltó az alkalomhoz (szerkesztő Fellner Andrea) A szerdán és szombaton sugár­zott első két rész ifj. Bartók Béla, illetve Pásztory Ditta, a fiú, illetve a feleség emléke­zéseivel —­ mindenekelőtt Somfai László műsorvezetésé­­nek köszönhetően — a leg­szebb reményeket váltotta be: pátosztalanul és nagyon embe­rien szólt, apró megfigyelések­kel gazdagított, s mintegy sze­mélyes kapcsolatot teremtett. Sikerült elkerülnie a zsenit idéző nyomasztó kegyeletes­séget, az „Hommage” unal­mát, vagy a hamis be­­avatottság bizalmaskodását. Somfai koncepciója határozot­tan kitapintható: a fiú és a feleség feltételezett válaszait — mert hiszen az ő céltudatos kérdései adták a két műsor legfontosabb ismeretanyagát Szántó Piroska A portré, a dokumentum­­film és a képzőművészet be­mutatására legalkalmasabb vi­zuális elemzés elegye volt ez a film, Zsigmondi Boris ren­dező és Czóbel Anna opera­tőr munkája, amelyet a kép­zőművészeti világhéten tűzött műsorára a televízió. Dilem­mák közt született tehát: egy­szerre kellett az életmű kibon­takozásának folyamatát, s a műveket formáló személyisé­get — a világ, az ember és a mű változásait, kölcsönös, szoros összefüggéseit — ismer­tetnie; kiszabott, kurta időbe sűrítve minden mondandóját. Ám ezeket a dilemmákat nem feloldásukkal lehet filmmé te­nni. Hanem — mint ezt a Szántó Piroskát s munkássá­gát bemutató mű is tette — vállalásukkal: a szavakban el­hangzó személyes vallomás (és az így megfogalmazott szemé­lyiségkép) s a bontakozó (és ki­­bomlásában az embert, a kort, s mindennek művészi tükrét egyszerre jelentő) munkásság szüntelen és éber szembesíté­sével. E bonyolult szerkezet meg­valósítására azonban nemcsak a filmeseknek kell fölkészül­niük. Hanem a művésznek is, hogy elfogultságait elvetve, őszintén tudja kitárni magát. Szántó Piroska alkalmas volt erre a csöppet sem egyszerű feladatra — vallomásaiban ön­maga tudott maradni, töpren­géseiben műveinek születési folyamataihoz engedte közel a nézőket, s mindezt oly objek­­tíven foglalta össze, amikor kellett, hogy egy pillanatra se veszítettük el élete és mun­kássága szálait. A film így tel­jesíthette feladatát, hiány nél­kül tárva nézői elé Szántó Pi­roska emberi és művészi egyé­niségét. .. Mw Nemzet Vegyes osztály A gyerekek összeszoknak A Pasaréti út legvégén épült iskola Budapest egyik leg­szebb iskolája. Legalábbis an­nak látszik. Kicsi. Főként az igényekhez képest. Fojta Já­nos, az iskola igazgatója a tér­képet mutatja. A második ke­rületben nincs lakótelep. Csa­­ládiház-építkezések, társasház­építkezések népesítik be a Pasarétet. Belterület, mégpe­dig budai belterület. Csak­hogy míg a lakótelepekhez eleve hozzátervezik a kommu­nális intézményeket az üzle­tektől az óvodákig és iskolá­kig, itt kevés az iskola. Kevés és kicsi. A tantermek túlzsú­foltak, nem lehet több párhu­zamos osztályt indítani, a fel­sőtagozatban nem oldható meg a szakrendszerű oktatás. Ha csak négyszer két felsőtagoza­tos osztály van, hogyan bizto­sítsák a tanár kötelező heti óraszámát? Ahol a tanári­ kar hat főből áll, hogyan lehet ki­választani a megfelelő osztály­­főnököt? Mindenki osztályfő­nök, s ez nem mindig hasznos. Ilyen és ehhez hasonló meg­fontolások miatt összevonnak iskolákat a kerületben. Fojta János, aki eddig csak a Pasa­réti út 191—193-ban levő iskola igazgatója volt, most a Vörös Hadsereg útján levő elavult, múlt század közepén épült általános iskolát is igazgatja. A Pasaréti úton húsz tanterem van, huszonhat tanulócsoport­tal, a Vörös Hadsereg útján tíz terem tizenegy tanulócsoport­tal. A közös igazgatás alatt célszerűen el lehet osztani a termeket úgy, hogy elegendő szakterem legyen. A szülőkkel volt a baj Ami miatt azonban ezt az iskolát — vagy ha úgy tetszik — iskolákat felkerestük, az nem az egyesítésük volt, ha­nem összevonásuk a pasaréti nevelőintézettel. — Hogy a nevelőintézet nem maradhat zárt, hogy meg kell nyitni az iskolák felé, azt 1968-ban eldöntötte a tanács — mondja Fojta János. — Ná­lunk csak az idén indítottuk el a „vegyes osztályokat”. A Vö­rös Hadsereg útjára eddig is jártak intézeti gyerekek, de bejárók nem voltak közöttük, így a nyitottság, amit a tanács elrendelt, csak névleges volt. Pedig a vegyes osztályok idő­vel beválnak. A Törökvész ut­cai iskolában például már 1970 óta vegyesek az osztályok, és nincs is semmi probléma. Mi mégsem akartuk egyik napról a másikra megcsinálni. — Miért? Ha a Törökvész utcában bevált... — Most már!... De kezdet­ben nagyon is sok volt a prob­léma. — Bántották egymást a gye­rekek? Csúfolták az intézeti­­seket ? — Dehogy. Mindig a szülők­kel volt a baj. A gyerekek két­­három hét alatt összeszoknak — aki meg nem tud beillesz­kedni a közösségbe, az nem tud. Olyan is van. Akár álla­mi gondozott, akár nem. A szülők vitték el a gyerekeket más iskolába, mondván, hogy csúnya beszédet, rossz szoká­sokat tanulnak el az intézeti gyerekektől. — Azt hallottuk, pontosab­ban szólva, egy olvasónk írta, hogy önöknél is voltak ilyen hangok. — Hozzám sem levéllel, sem személyes panasszal nem for­dultak a szülők. Az igaz, hogy különböző indokokra hivatkoz­va néhányan elvitték a gyere­küket más iskolába. Olyan ürüggyel például, hogy a Vö­rös Hadsereg útján nagy a füst és az árt a gyereknek. Mond­tuk, hogy a Belvárosban na­gyobb a füst, mégis járnak iskolába a gyerekek. Erre az volt a válasz, hogy ott széle­sebbek az utcák. Két szülő volt csak, aki kifejezetten azért vitte el a gyerekét, mert nem akarja, hogy intézeti gye­rekekkel járjon együtt.. Én nem is elleneztem. Aki csak így tudja elképzelni az állami gondozottakat, csak vigye a gyerekét. Versenyben . Hogyan kezdték el mégis a vegyítést? — A harmadik osztályok ve­gyesek a Vörös Hadsereg útján. Ezek az osztályok már a nyol­cadikig együtt fognak tanulni. — És nincs velük túl sok probléma ? — A hátrányos helyzet nem azonos sem a munkásszárma­zással, sem az állami gondo­zással. Hátrányos helyzetűnek nevelési szempontból nevezzük a gyereket. Akivel például nem eléggé törődnek. A szü­lők ettől lehetnek értelmisé­giek vagy kisiparosok. Hátrá­nyos helyzetben van az a gye­rek, akinek szülei nem értik meg egymást, válófélben van­nak, vagy valamelyikük meg­halt. Esetleg ingerszegény a környezete, nagyon primitívek a szülei. Csonka családból vol­tak gyerekeink szép számmal eddig is. Ami viszont az inté­zeti gyerekeket illeti, nemrég rendeztünk egy szülői értekez­letet: kétszáz intézeti gyerek­nek száznegyven szülője jött el. A bejárók között sem lett volna sokkal jobb az arány. Bekukkantottunk a neveze­tes két „vegyes” harmadik osztály egyikébe. Olvasásóra volt. Az osztálynak több mint a fele intézeti gyerek. Az ablak melletti padsorban csupa lány, ők mind bejárók. — Ez volt az intézeti gyere­kek számára a legnagyobb új­donság — mondta nevetve Ida néni, Tokos Gyuláné az óra után. — Az intézetben csak fiúk vannak, itt találkoztak először lányokkal. A lányok kezdetben a középső padsor­ban ültek, de megijedtek a fiúktól, odahúzódtak az ablak mellé. Most már kezdik meg­szokni egymást. Az olvasmány egy beteg kis­fiúról szól, akit a tanító bácsi meglátogat. Versenyez a há­rom oszlop: ha az egyik sor elvéti az olvasást, a következő folytatja. Meddig jutnak el az olvasmányban? Ki olvas hi­bátlanabbal? A lányok — na­gyon kis különbséggel — meg­nyerik a versenyt. Figyelem az olvasó gyerekeket, bizony van köztük túlkoros is. Nehe­zen olvas, nincs harmadikos szinten. Az egyik állami gon­dozott kisfiú azonban, úgy lát­szik, az osztály esze, szépen is olvas, a tartalmat is folyéko­nyan, bő szókinccsel mondja el. Egy műszerész és egy taka­rítónő fia — ez áll a személyi adatai közt. Egy félárva kis­fiú félénk, szavát alig is érteni, kár is volna tagadni — lesz vele probléma bőven. — Ha A. K.-t és R. A.-t év végére fel tudja húzni elégsé­ges szintre, az szép eredmény lesz — mondja óra után Foyta igazgató a tanítónőnek. — Sokat korrepetálok velük — mondja Ida néni. — Főként az intézetiekkel, bár velük az intézeti nevelők is foglalkoz­nak. — És nem zúgolódnak a gye­rekek, ha tovább kell bent maradniuk? — Nem. Inkább örülnek, örülnek, hogy kiszabadultak az intézeti zártságból. A szü­netekben is gyakran odajön­nek hozzám, hívnak, látogas­sam meg őket nemcsak az in­tézetben, otthon is. Mindenki választhat Végül utunk az igazgatóval az intézetbe vezet. Régi, árká­dos kastély, nagy parkban. A fák közt jól felszerelt játszó­tér, még úszómedence is. Iga­zán nem látszik hátrányos helyzetűnek, aki itt nő fel, eb­ben a parkban, ebben a kas­télyban. — Az iskolák összevonása nem okozott különösebb gon­dot, bár elég későn, csak augusztusban tudtuk meg — mondja Sztankay Lászlóné, az intézet igazgatóhelyettese. — Mindent megteszünk, hogy a gyerekek ne érezzék, hogy „in­tézettek”. Ez ma már a ruhá­zatukból sem állapítható meg. Más az, ha a gondnok elmegy és vesz hatszáz inget, és más az, ha a csoportvezető elviszi a csoportját, mondjuk, tíz gyereket, vásárolni. Kétezer­­kétszáz forintig mindenki azt választhat, amit akar. Persze, arra azért vigyázni kell, hogy télikabátot is válasszon, ne csak farmert — mosolyog Sztankay Lászlóné. — Régeb­ben a fővárosi gyerekek in­kább a saját ruhájukat hoz­ták be és abban jártak, most már alig van ilyen. Régi gye­rekeink visszajárnak, múltkor is jelentkezett egy volt tanít­ványom, most nősül. Azt mondta, van úgy, hogy vissza­vágyik az intézetbe. Kurtár Zsuzsa Szerda, 1975. október 1. A Budapesti Művészeti Hetek mai műsora Magyar zene­szerzők, Reisz­­mann­­Mariann fényképeinek kiállítása,­­ Könyvklub, 16 óra — „Korunk zenéje”, Kurtág György szerzői estje, Zeneaka­démia, 19­30 — János király, Friedrich Dürrenmatt tévéjátéka, TV I., 20 óra. T­anévnyitó a Képzőművészeti Főiskolán A száznegyedik tanévet nyi­tották meg a Képzőművészeti Főiskolán kedden rendezett ünnepségen. Az oktatókat, s a százhetven főnyi hallgatóságot — köztük a harminc elsőévest — Cifka Péter, a főiskola fő­titkára köszöntötte, majd So­mogyi József szobrászművész, rektor mondott beszédet. Az elmúlt tanévet értékelő, s az új feladataira emlékeztető be­széd után az elsőévesek eskü­tétele, majd a diplomák kiosz­tása következett. Az arany-, illetve gyémántdiplomát hat művésznek nyújtották át. A Kondor Béla-díjat Almási Ala­dár grafikushallgató kapta meg. Magyar film sikere az ausztriai gyermekfilmhéten Évről évre megtartják Bécsben a gyermek- és ifjúsá­gi filmek nemzetközi szemlé­jét A jó film ifjúsági film­akció rendezésében. Ez idén Homoki-Nagy István két ko­rábbi filmje, a Plútó és Puck, és A barna legényke vett rész a szemlén, az előbbi a versen­gésben is. A filmszemle gyer­­mekzsűrije — nyolc—tizen­négy éves gyermekek — egy­hangúlag a Plútó és Puckot tüntette ki a fesztivál első dí­jával. A magyar filmet mind a 8—11 éves gyermekek, mind a 12—14 évesek igen magas pontszámokkal értékelték. NAPLÓ | Október 1 | Berkes Péter és Csák Gyula novelláit, valamint Garai Gá­bor versciklusát tüntette ki ní­­vódíjjal a zsűri az Írószövetség és a magyar néphadsereg poli­tikai főcsoportfőnöksége által közösen kiírt pályázatra beér­kezett munkák közül. Külön­­díjat kapott — novellájáért — Thiery Árpád és — irodalmi riportjáért — Iszlai Zoltán. ♦ Jean Paul Sartre, mint is­meretes, 1964-ben nem fogad­ta el a Nobel-díjat. Most az íróhoz közelálló személyek az iránt érdeklődtek a svéd aka­démián, hogy megkaphatná-e utólag Sartre a 220 ezer svéd koronát. A válasz elutasító volt, mert a Nobel-díj alap­szabálya szerint egy éven be­lül kell a díj elfogadásáról vagy visszautasításáról nyi­latkoznia a kitüntetettnek, és ez a határidő már tíz esz­tendeje lejárt. No Szekeres Emil festőművész munkáinak bemutatóját októ­ber 3-án, pénteken délután öt­kor nyitja meg Martyn Ferenc festőművész a Fényes Adolf­­teremben. A stockholmi Királyi Operát egy esztendeig tartó renoválás után újra megnyitották, őszi bemutatói közt kiemelkedik Strauss Árnyék nélküli asszony című operája, Birgit Nilssonnal a címszerepben.­­ A Déryné Színház Jókai Mór születésének 150. évfordulója alkalmából október 3-án be­mutatja a Fekete gyémántok színpadi változatát Török Ta­más átdolgozásában. A szín­darabot Lacina László rendez, a főszerepet, Berend Ivánt vendégként Kürti-Papp László játssza.# Elesett a színpadon Sydney­ben Marlene Dietrich, s lábát törte. 4* Az Új Bach Társaság lipcsei kongresszusán Hans Fischer NDK-beli professzort válasz­tották meg a társaság elnöké­vé. Az alelnöki megbízatást Hans Heintze NSZK-beli pro­fesszor kapta. ■i*

Next