Magyar Nemzet, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-02 / 282. szám

4 A RÁDIÓ MELLETT Tolmács nélkül Sajtókonferencia a mikrofon előtt. Gazdasági életünk egy-egy területének szakemberei, irányítói konkrétan és nyíltan válaszolnak a munkájukkal kapcsolatos bármely kérdésre. Mi lehet ennél hasznosabb, demokratikusabb? És mégis, furcsa módon feszélyező és kínos hatvan percet töltök a készülék mellett, mert nem értem, amit hallok. A kérdéseket még igen, a válaszok is mintha ragyar szavakból állnának, de valami felfoghatatlan nyelven fogalmazódnak meg. Kár, hogy nincs tolmács, aki mindezt lefordítaná hivatalosból, magyarra. A „suksük”-nyelv szerencsére eltűnt. De nem jobb, ami a helyére lépett. Összegubancolódott, nyakatekert mondatok zúdulnak ránk, amelyekben jóformán kibogozhatatlan, mi vonatkozik mire? Homályos utalások, a zűrzavart fokozó, ■rosszul használt ragok (főképp a ,,-ba~be” és a ,,-banben” fölcserélése), szaporán előforduló szó-szörnyszülöttek, mint a .növekmény”, a ,.számszerűség”, a .nagyságrend” teszik kihámozhatatlanná a szöveg értelmét. Semmit sem csinálunk, teremtünk, létrehozunk, alkotunk, hanem mindent „biztosítunk”. A nyilatkozók számára ismeretlen szó az, hogy „van”, mindennel csak „rendelkezünk”, még a lemaradással, a hiánnyal is. Eszem ágában sincs gúnyolódni. Azért érzem szükségét, hogy szóljak erről a jelenségről, mert a válaszadók tudása, tapasztalata, fölkészültsége, hajlandósága a nyílt tájékoztatásra jóformán kárbavész, ha nyilatkozataik tartalma ebben a ködös, zűrzavaros, nehézkessé cirkalmazott formában jelenik meg. Sajnálatosan hamis látszatot kelthet az ilyen beszéd: mintha a szavakat egymáshoz kapcsolni nem tudó, a mondatok tekervényei közt eltévedő, a kifejezések igazi értelmét meghazudtoló fogalmazás a valóságos helyzetre utalna vissza, azaz oly rosszul mennének , a dolgok, hogy nem lehet róluk világosan és egyszerűen szólni. Éppen, mert valójában nem így van, kínos, ha az illetékesek megnyilatkozásai ilyen benyomást is kelthetnek. Persze, túlzás volna azt kívánnunk, hogy ipari-gazdasági szakemberek nyelvművészek legyenek. De nem is erre van igényünk. Csupán arra, hogy fontos közlendőiket tolmács nélkül is értsük. Családi körök Lényegében ugyanarról szólt Eörsi István „Családi kör” és Theodor Weissenborn „Duett az éjszakában” című darabja: a hazugságra épített, válságba jutott, felbomlóban levő családi életről. Mármint a régi típusú, kispolgári családéról. Weissenborn hangjátéka elégikusan, Eörsié szatirikusan szemléli a helyzetet. A német szerző figurái szenvednek attól, hogy rádöbbennek: kapcsolatuk kiürült, nem köti őket egymáshoz más, csak a megszokás, az önzés, a mindennapok kicsinyes realitása. Valójában már gyűlölik a másikat, s önmagukat is, amiért nem képesek szabadulni tőle. Eörsi csöppet sem szánja figuráit, nemcsak menthetetlennek, de történelmi távlatból érdektelennek is tartja őket. Marakodásaikon nincs mit részletezni, ezek begyakorolt, rutinszerű összecsapások s a látszólag legeltérőbb esetekben is groteszkül azonos tartalmúak. Weissenborn hősei számára megrendítő fölfedezés, amikor rákényszerülnek, hogy önmagukba pillantsanak. (Sajnos, a hallgató jól ismert pszichológiai közhelyekként üdvözli monológjaikat, amelyeket ráadásul a megformálás kimódoltsága, irodalmias stílusú, túlságosan tudatos önboncolgatásaik jószerivel minden valószerűségtől megfosztanak.) Eörsi „hőseitől” távol áll, hogy kételkedjenek önmagukban, rendíthetetlen biztonsággal darálják közhelyeiket. Az író ezt a szándékkal kliséjellegű történetet azzal teszi elgondolkodtató látleletté, hogy mindazt, amit ábrázol, a kispolgári családban felnövő fiatalok szempontjából ítéli fontosnak. Az izgatja, vajon elég lesz-e pusztán értelmi rádöbbentsük a nyűgnek érzett életformával történő szakításra? Keserűen és keményen figyelmeztet az egyik lehetőségre: meglehet, hogy amikorra ez a felismerés bekövetkeznék, érzelmeik és érdekeik már eltorzult környezetükhöz asszimilálták őket. Soványka s nem túl eredeti mondanivalója kifejtéséhez Weissenboronak hatvanhat, érdekes és gondolatébresztő közlendőjéhez Eörsinek tizenhét percre volt szüksége. Mindketten „családi kör”-ről beszéltek. Jelenidőben A papírról van szó, amire írunk. A papírról, amelyen megjelenünk. Bajok vannak a papírellátással. Az importanyag drága. Mi a megoldás? Gyártsuk itthon! Meg is épült tizennégy évvel ezelőtt a dunaújvárosi szalmacellulózgyár. Angolok tervezték, nagy költséggel mi építettük. 1200 ember dolgozik, vagy inkább: dolgozna benne. Ha volna mit feldolgozni. Ám a szalma sokkal kevesebb, mint kellene. Talán azért, mert nincs? Egyáltalán nem. A termelőszövetkezetek évente óriási mennyiségű szalmát égetnek el. Talán közönyből, rosszindulatból? Egyáltalán nem. Hiányzanak a korszerű bálázó és felszedő gépek. Talán azért, mert nincs ilyen gép? Egyáltalán nem. Az NDK kitűnő bálázókat gyárt, s 1977-re rendeltünk is belőle. A dunaújvárosi gyár viszont már tizennégy esztendeje küszködik alapanyag-hiánynyal. A gépek gyakran állnak. Az álló gépektől könnyebben szökik el a munkaerő. Az akadozó termelés más tekintetben is demoralizál. Lazul a technológiai fegyelem. Ettől persze romlik a termékek minősége. S ha minden más feltétel kedvező volna, olyankor lépnek közbe a szállítási gondok. Hogyan üssön el a szalma a földekről a gyárba? A vállalat legszívesebben maga gondoskodnék szállítóeszközökről, de miből fedezze a beruházást? Szalma híján az előírtnál és a lehetségesnél egyaránt kisebb mértékben tudja előállítani a papírgyártás alapanyagát, tehát termelése deficites. Ugyanakkor népgazdaságunknak egyre nagyobb erőfeszítés a szükséges papírmennyiséggel ellátni az országot. Hogy pedig a papírhiány mennyire gátja lehet a közművelődési és kulturális program kibontakozásának, arra nem kell szót vesztegetni. Ezt a bonyolult, szövevényes összefüggéshalmazt mutatta be Kondor Katalin riportja — tárgyszerűen és tárgyilagosan, annak tudatában, hogy a föltárt helyzet önmagáért beszél. Mikrofonja előtt ■megszólalt a dunaújvárosi gyár egyik munkásé is. „Kicsi emberek vagyunk mink ahhoz, hogy változtathassunk a dolgokon” — mondta keserűen a megszólaló. S túl az anyagi káron, morális kárt is okozhat a műsorban bemutatott helyzet — erre világított rá ez a megjegyzés. A mi társadalmunkban egy munkás ilyen „kicsi embernek” ne vélhesse magát Nyerges András SZÍNHÁZAK mai műsora Magyar Állami Operaház: az előadás elmaradt — Erkel Színház: A rosszul őrzött lány (Ifj. bér, VIII. sor. 2.) (fél 6) — Nemzeti Színház: Döglött aknák (7) — Madách Színház: A pillangók szabadok (7) — Madách Kamara Színház: Elveszett paradicsom (7) — Vígszínház: Barbárok (7) — Pesti Színház: A hirdetés (7) — Fővárosi Operettszínház: vidéki fellépés — Thália Színház: Ezeregyéjszaka (7) — József Attila Színház: Jómadarrak (D. bér. 2.) (7) — Odry Színpad: Figaro házassága (7) — Mikroszkóp Színpad: Magától nem megy,. . . (fél 9) — Egyetemi Színpad: Andre Bazin filmklub I. (fél 6) — Zeneakadémia: Az I. István Gimn. Szimfonikus Zenekarának hangversenye (vez: Kóródi András, közr: Jandó Jenő és Kovács Dénes) (az I. István Gimn. bérlete 3.) (fél 8) — kisterem: ,,Klasszikus indiai táncok” (Bijoglaxmi Mohanty és együttese Indiából, műsorvez: dr. Várady György) (fél ’ 8) — Budapesti Gyermekszínház: Bátyám és a klarinét (Csepelen: du. fél 3-kor), a Marczibányi téren: Hamupipőke (du. 3) — Állami Bábszínház: Csizmás kandúr, A fából faragott királyfi (de. 10), Petruska (du. 3) — Vidám Színpad: Él még a kabaré?! (fél 8) — Kamara Varieté: őfelsége a nő (fél 6, 8). Mamar Nemzet BERLINI VOLKSBÜHNE Macskajáték MÉRŐ UDVARIASSÁGBÓL aligha játszott volna magyarországi vendégszereplése második produkciójaként magyar művet a berlini Voltsbühne. Brecht parabolája, A szecsuáni jólélek után Örkény István tragikomédiáját, a Macskajátékot előadta nyilván azért, hogy más oldalával is forduljon külföldi nézői felé, oldalnézetből talán elölnézetbe vagy szemből profilba — mindenesetre azért, hogy többfelől tegye láthatóvá magát, tegye körüljárhatóvá, plasztikussá a magyar közönség előtt művészi sokrétűségét. S bizonyára nem utolsósorban választotta vendégjátékul a Macskajátékot azért, mert meggyőződése, hogy jól játssza. Csakugyan jól játssza. Némiképp másként, mint mi — egy színpadi játék életrevalóságának és színpadra valóságának nem mellékes ismertetőjele, hogy többféleként játszható és többféleként jól. A berlini Volksbühne másként játssza jól a Macskajátékot , „másként” nem azt jelenti, hogy más Macskajátékot játszik. Örkényét játssza, az ő mondanivalóját mondja az előadással, a két nőtestvér, a mai Pesten élő Orbánné Erzsi és a mai Nyugaton élő Giza, a két Szkalla-lány különböző vérmérsékletét és világszemléletét mondja ez az előadás is és ez az előadás is arra az eredményre jut, amit művével az író elérni akar. Nyilvánvalóvá tenni két különböző sorssal, két egyszerű, mindennapi női sorssal, hogy minden nyűg, baj, mindennapi kis csapás, szűkösség ellenére, minden boldogtalanságot hozó fordulat ellenére boldogabb sorsa, teljesebb élete annak van, aki végigéli a maga akaratait, aki cselekvéseiben független, aki öntörvényű, szuverén ember, mint annak, aki a széltől is óva, elkényeztetetten él egy kalitka védettségeinek kiszolgáltatva. Nyilvánvalóvá tenni farkasok és kutyák, szabad vadak és ölebek sorsának annyiszor, annyiféleként ábrázolt s mindannyiszor kétségtelenül igaz és örök különbségét. A Volksbühne előadása is ezt mondja, ebben az előadásban is hibátlanul nyilvánvaló az írói szándék. AMI MÁSKÉNT UGYANAZ ebben az előadásban, az tehát nem a mondanivalóban jelentkezik, hanem a hangsúlyokban. Vagy talán e tragikomédia komikus és tragikus elemeinek az arányában. Az a Brigitte Soubeyran rendezte, aki mint színésznő — bármilyen meglepő is — a szenilis nagypapa szerepét játszotta A szecsuáni jólélekben a Volksbühne budapesti bemutatkozásának estjén. (Egyébként ebben az előadásban is van ilyen meglepő szereplő: Csermlényi, a haspók tenorista, ripacs és báj gúnár anyját, Adelaidát, férfiszínész, Egon Geissler játssza. De ami az előbbiben nem zavart, ebben a darabban egy kicsit meghökkentően nőimitátori megoldás.) Nos, Brigitte Soubeyran rendezése e tragikomédiának a mi előadásainkban inkább a csöndes, a résztvevő, a megértő és megbocsátó humorra tett hangsúlyait, a mi előadásaink finom lírai iróniáját a darabosabb komikum felé tolja. Ez a rendezői felfogás és ízlésvilág hangosabban és nyomatékosabban Csermlényi figurájának beállításában jelentkezik. Helmut Strassburger úgyszólván „elidegenítve” játssza ezt a szerepet, vastagabb külső és belső színészi eszközökkel, mindenesetre vastagabbakkal, mint amilyenek meggyőzőbbé tehetnék, mivel tudja ez a hústorony mégis behízelegni magát a női szívekbe, elsősorban Orbánnééba, de a vetélytárs Pauláéba, sőt a riadt kis Egérke kiszáradófélben levő szívébe is. De ugyancsak élénkebben komikus ecsetkezelését mutatja a rendezésnek a vetélytárró Paula kiszínezése is Marion van de Komp alakításában, élénkebben komikusát, mint a mi előadásainkban. MÁSHOL ÉRVÉNYESÍTI viszont Soubeyran rendezése a tragikomédia tragikus árnyalatait is. A másik, a Nyugaton élő Szkalla-lány, Giza, Susanna Düllmann alakításában komorabb mint minálunk, helyenként még misztikus is. Igaz, hogy ennek a színésznőnek — s nyilván a rendezésnek is — éppen evvel a figurával van egy nagyszerű leleménye: az utolsó nagy-nagy nevetést, a címadó macskajáték láttán kifakadt önfeledt nevetését Gizának hirtelen megszakítja valami előbb csak beijedt, aztán riadalommá nehezedett csönd. Ez az a színpadi pillanat, amikor a legjátékosabb játékra egyszerre rászakad az árny, beront az emlékek szép hintázásába valami balsejterem, egy pillanat alatt végigfut ezeken a lánykorukat újra élő nőkön az asszonysorsuk, az életük egész balesete. Ebben a végső színpadi percben teljes csilingelésével és minden robajával ott áll a színen a tragikomédia. Az a tragikomikus játékstílus jelentkezik itt, amely — előbb egy kicsit félszegebben, aztán mindinkább kibontakozóan — végigkíséri az Egérke szerepében Heide Kipp alakítását. Ebben az alakításban finoman működik, halkan perceg az a lírai irónia, amely életfontosan tud elmondani csacskaságokat, amelyben minden legcsöndesebb szívdobbanás is olyan, mint egy riasztólövés — hát persze hogy nagyot szól abban a visszhangos, üres magányban, amelyben ez a riadt kicsi lény él, kettesben a maga elhagyatott szívével. Szándékosan maradt utolsó említésre az NDK vendégszínészei sorában az itthoni nagy művész, az Orbánnét játszó Sulyok Mária. Vendégként játszotta szombaton a szerepet, itthoni szerepét német nyelven, a vendégtársulatban. Ő aztán tudja a humor helyét, hangját, rangját egy tragédiában, ő aztán tudja, hol tragikus egy komédia. Bevesz mérget úgy az ő Orbánnéja, mint aki selyemcukrok közt dudorászva szemelget, ráfekszik a ravatalára úgy, hogy a néző elszorul s teszi kulcsolóra a mellén a kezét olyan mozdulattal, hogy a nézőből kifakasztja a nevetést. Mindent tud, a csodát tudja a művészete varázserejével. Nagyszerűen tudott nemcsak beleilleszkedni egy másik együttesbe, hanem háziasszonyként, mintha a saját darabjában, a szerepe saját asztalánál látna vendégül egy társaságot, eggyé válni velük, akik más nyelven és másként nagyszerűen, de ugyanazt a gondolatot mondják ki, amiről a Macskajáték beszél. Mátrai-Betegh Béla Befejeződtek az NDK színházművészeti napok Véget értek hazánkban az NDK színházművészeti napok. Az eseménysorozat jelentőségéről, fontosságáról nyilatkozatában dr. Pozsgai Imre kulturális miniszterhelyettes elmondotta, hogy a várakozásnak megfelelően nagy sikerrel zárult a Német Demokratikus Köztársaság drámairodalmának és színházművészetének ünnepi seregszemléje, amely a baráti szocialista országban tavaly ősszel megrendezett magyar színházi napok viszonzása volt. A magyar kulturális élet vezetői, színházak, művelődési otthonok, társadalmi szervezetek minden tőlük telhetőt megtettek, hogy az NDK drámairodalmának, színházművészetének értékei méltó körülmények között, magas színvonalon jussanak el a magyar közönséghez. Az NDK- ból érkezett magas szintű kulturális delegáció, amelyet Kari Löffler, az NDK művelődésügyi minisztériumának államtitkára vezetett, közvetlen tanúja lehetett az NDK kulturális élete, színházművészete iránti őszinte érdeklődésnek. A két ország közötti kulturális együttműködés, köztük a jó színházi kapcsolatok alapja, társadalmi rendszerünk és céljaink azonossága, pártjaink és kormányaink együttműködése, népeinknek a szocialista országok testvéri közösségéhez való tartozása. Ezen a társadalmi talajon lehetett teljes sikerre vinni az NDK színházi napjait. .Kedd, 1975. december 2. Megemlékezés a Rádió évfordulójáról A hazai rádiózás megindulásának 50. évfordulóján a Rádió elnöksége hétfőn este ünnepséget rendezett a Zeneakadémia nagytermében. Az ünnepségen megjelent Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Benke Valéria, a Társadalmi Szemle főszerkesztője, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a párt-, az állami és a társadalmi szervek több képviselője. Aczél György köszöntötte a szocialista rádiózás fejlesztésében kitűnt rádiósokat, postásokat. Az ünnepségen felszólalt J. Orián, a Szovjetunió televízió- és rádióbizottságának elnökhelyettese, és Rudolf Singer, az NDK állami rádióbizottság elnöke is. Az ünnepség második részében a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara adott jubileumi hangversenyt, Lehel György vezényletével. Ünnepség Vörösmarty születésének 175. évfordulója tiszteletére Vörösmarty Mihály születésének 175. évfordulója tiszteletére a Kulturális Minisztérium, a Fejér megyei tanács, valamint a Hazafias Népfront Fejér megyei bizottsága hétfőn emlékünnepséget rendezett Kápolnásnyéken és Székesfehérvárott. Kápolnásnyéken, a költő szülőházában berendezett emlékház udvarán a helyi és a járási szervek képviselői megkoszorúzták a költő mellszobrát, majd az ünnepség részvevői megtekintették azt az időszaki kiállítást, amelyet Vörösmarty kortársának, Orlay- Petrich Somának Szép Ilonkasorozatából rendezett a székesfehérvári István Király Múzeum. Ezt követően Székesfehérvárott, a Vörösmarty téren, a költő szobránál az állami és társadalmi szervek képviselői, valamint kulturális és irodalmi életünk számos kiválósága jelenlétében koszorúzási ünnepséget rendeztek. Az ünnepség részvevőit Seress József, a Fejér megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte. Az ünnepi beszédet követően az országos állami és társadalmi szervek nevében dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Orbán László kulturális miniszter, dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője, valamint dr. Marczali László kulturális miniszterhelyettes, a Fejér megyei állami és társadalmi szervek nevében Takács Imre, az MSZMP Fejér megyei bizottságának első titkára. Závodi Imre, a Fejér megyei tanács elnöke, Csicsman József, az MSZMP székesfehérvári városi bizottságának első titkára, valamint Kalmár Dezső, a székesfehérvári városi tanács elnöke helyezte el az emlékezés koszorúját a Szózat költőjének szobránál. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, valamint Fejér megyei bizottságának elnöksége nevében Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára és Csóka János, a Hazafias Népfront Fejér megyei bizottságának titkára, a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége nevében Erdey-Grúz Tibor, az Akadémia elnöke és Mátrai László akadémikus helyezett koszorút a szobor talapzatára. Irodalma életünk képviselői, a Magyar Írók Szövetsége nevében Dobozy Imre, az Írószövetség főtitkára, valamint Juhász Ferenc, az írószövetség költői szakosztályának elnöke koszorúzta meg a szobrot. Lerótták kegyeletüket Vörösmarty szobránál a Magyar Színházművészeti Szövetség és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság képviselői is. Ezt követően a Vörösmartyról elnevezett színház előcsarnokában Székesfehérvár ifjúsága nevében a József Attila Gimnázium diákjai koszorúzták meg a költő mellszobrát. Ezután emlékestre került sor a Vörösmarty Színházban. Závodi Imre megnyitó szavai után Sőtér István akadémikus, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi beszédet követően a budapesti Irodalmi Színpad művészei adtak műsort. Ezen a napon emlékeztek meg a nevezetes évfordulóról Kecskeméten is. A Tudomány és Technika Házában rendezett ünnepségen a Katona József Színház művészei a költő műveiből összeállított irodalmi műsort adtak elő. Ünnepséget tartottak még Pincehelyen és Bonyhádon is. NAPLÓ ]December 2 Az Ódry Árpád színészotthon alapításának 25. évfordulóját ünnepelték hétfőn. A bensőséges ünnepséget Gobbi Hilda nyitotta meg, majd Császár Kamilla nyugdíjas színésznő, az otthon legrégibb lakója emlékezett vissza az otthonban töltött esztendeire. A Kulturális Minisztérium, a Színházművészeti Szövetség és a szakszervezet képviselői köszöntötték az otthon lakóit. A A belgrádi Nemzeti Színház vendégjátékának viszonzásául hétfőn, december 8-ig tartó jugoszláviai turnéra érkezett a budapesti Nemzeti Színház társulata. Belgrádban három, Szabadkán két előadást tartanak. Műsorukon Maróti Lajos: Az utolsó utáni éjszaka, Peter Weiss: Marat halála és Ibsen: A nép ellensége című drámája szerepel. A nemzetiségi lakosság művelődéséről és anyanyelvi oktatásáról tartottak tanácskozást hétfőn Baján a Kulturális Minisztérium és az Eötvös Loránd Tudományegyetem délszláv tanszékének közreműködésével. A palermói akadémia Ortutay Gyulát tiszteleti tagjává választotta. A Thália Stúdióban megkezdődtek a próbák Lázár Ervin A hétfejű tündér című mesejátékából Kőváry Katalin rendezésében. A főszerepeket Buss Gyula, Végvári Tamás, Benkő Péter, Sáfár Anikó, S. Tóth József játssza. A bemutató február elején lesz. A Füst Milán emlékére a költő özvegye által felajánlott alkotói jutalmakat hétfőn adták át Toldalagi Pálnak és Tandori Dezsőnek. Meghalt Birkás Endre Életének 63. évében, hosszú szenvedés után, hétfőn meghalt dr. Birkás Endre író, a Széchényi Könyvtár osztályvezetője. Temetéséről később intézkednek. „Kelepce” című kisregényével tűnt fel 1942-ben a most eltávozott jeles író. A kisregénynek a modern francia szépprózán nevelkedett gondos stáusát — és nem utolsósorban humanista tartalmát — az olvasók is, a kritika is dicsérte. Birkás Endre azonban — egyik írásában meg is vajlott belső gátlásai miatt — keveset írt, vagy legalábbis kevés munkát adott ki kezéből. Úgyhogy elég hosszú idő telt el „Kő és homok" című — szintén egy érdekes alkotói személyiség jegyeit viselő — regénye, majd „Vakvágány” című utolsó műve megjelenéséig. Az irodalmi élet azonban számon tartotta és számon tartja halála után is, szépirodalmi munkáit éppúgy, mintnem kis részben francia művészeket ábrázoló) irodalmi arcképeit, kultúrtörténeti írásait. És nem feledheti például azt a munkáját sem, amit Birkás Endre mint a Központi Antikvárium megszervezője és hosszú ideig vezetője végzett. A kultúra, a művelődés ügyét szolgálta élete minden szakaszában, minden művében, minden munkahelyén.