Magyar Nemzet, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-06 / 4. szám

6 NAPI KRÓNIKA — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának meghívására hazánk­ba érkezett Aziz Mohamed, az Iraki Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának főtitkára. Aziz Mohamedet a Ferihegyi repülőtéren dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának vezetője fogadta . Megkétszerezni a benzin­gyártást ebben az évben a Za­lai Kőolajipari Vállalat, hogy lépést tarthasson a fogyasztói igények növekedésével. Az idén csaknem 40 ezer tonna normál­­benzint állítanak elő. A válla­lat másik terméke, a nagylen­gyel­ olajból készült bitumen jó tulajdonságai miatt keresett exportcikk. 1976-ban 20 ezer tonnával több bitument akar­nak exportálni, mint az előző évben.­­ Továbbfejlesztik Irak ma­gyar lámpagyárát, amelyet az elmúlt év nyarán adtak át. Az­óta folyamatosan termel a két magyar — normál lámpákat, dektor- és fénycsöveket előál­lító — lámpasor. Eddig csak­nem kétmillió dollár értékű magyar berendezést szereltek be Irak első lámpagyárába, s szó van arról, hogy a követ­kező években a gyár kapacitá­sát többszörösére fejlesztik. — A Fáklya legújabb száma gazdag tartalommal megjelent. ..1976 küszöbén” címmel a szovjet népgazdaság kimagasló eredményeiről közöl cikket a folyóirat. A Szovjetunióban si­keresen befejeződött a kilence­dik ötéves terv: a tervciklus alatt kétezer nagy iparvállatot helyeztek üzembe. Megtudhat­ják a folyóirat olvasói, milyen változást hozott az utóbbi öt év egy szovjet munkáscsalád életében, s a környezet védel­mét szolgálja az „öt lépés a jövőért” címmel ismertetett öt szovjet találmány.­­ Húszezer háztartásban vé­gez rendszeresen közvélemény­kutatást az Országos Piacku­tató Intézet. Az intézet mun­­kája nyomán kezdték meg pél­dául a Hajdúsági Iparművek­­ konyhai szagtalanító berende­zésének gyártását, amely már keresett iparcikk. Hat kereske­delmi vállalat és hat cipőgyár közös megbízásából az intézet jelenleg a cipőigényekről ké­szít felmérést.­­ Megindították a gépsoro­kat s a termelőszalagokat hét­főn a rákospalotai Bőr- és Mű­anyagfeldolgozó Vállalat szek­szárdi gyárának új épületében. A modern gyáregység fél évvel ezelőtt épült fel. — Az Ifjú Nyelv-barátok vidám zenés ismerkedési estet rendez minden pénteken 5—10 óráig egy­­egy vállalat ifjúságával. Első al­kalommal január 9-én, pénteken a VB., Wesselényi u. 18. alatti „Vé­nusz” klub fiatalságával szórakoz­nak együtt az ifjú nyelvbarátok. A további programok változatla­nok: vidám zenés estek 5—10 óráig szombaton a IX., Kinizsi u. 2. alatti kollégiumban és vasárnap a Hungária kávéház bárjában. Kor­határ nélkül minden nyelvkedvelőt hívnak szerdán és csütörtökön 5— 9 óráig a Hungária kávéház nagy irodalmi szalonjába. Szombaton délelőtt a Szépművészeti Múzeum­ban német—angol tárlatvezetést tart dr. Gyöngyös Béla festőmű­vész.­­ Szamojéd mesékből, ver­sekből, dallamokból hallhatnak összeállítást az érdeklődők ja­nuár 7-én 18 órakor a Nép­rajzi Múzeumban. Az ,,Embe­rek, félistenek, istenek” című előadás az Egyetemi Színpad műsorának válogatásából kerül színre. Az előadás kezdete előtt 17 órakor tárlatvezetést tarta­nak a múzeum munkatársai a Finnugor népek kiállításon.­­ Elsüllyedt az orkánszerű viharban január 3-án este, a holland partok előtt, Schier­­monnikoog sziget közelében, az NDK parti motoros hajója, a Capella. A közelben tartózkodó „Nienburg” NDK teherszállító­hajó nyomban hozzálátott a Capella 11 főnyi legénységének felkutatásához, s ebben segít­ségére volt egy holland és egy NSZK-beli kisebb hajó, s az NSZK egyik helikoptere. A ku­tatók áldozatos fáradozása el­lenére az eltűnt tengerészekre nem sikerült rábukkanni. A Házi ünnepségen búcsúz­tatták hétfőn Habuda Ádám állami díjas vezérigazgatót, a Finomkerámiaipari Művek ve­zetőjét, nyugállományba vonu­lása alkalmából, az iparág kő­bányai központjában. Bondor József építésügyi és városfej­lesztési miniszter és Szakai­ József, az MSZMP X. kerületi bizottságának első titkára kö­szöntötte Habuda Ádámot, aki egykor korongozó munkásként kezdte pályafutását. Az ünnep­ségen iktatták be utódját, Sár­­közy Dezsőt, a vezérigazgatói tisztségbe.­­ Korszerű gépeket kapott az ország egyik legrégibb tex­tilgyára, a Szombathelyi Pa­mutipar. A 300 csehszlovák légbefúvásos szövőgép közül 195-öt már beszereltek a szövő­débe, a többi januárban érke­zik. Ezzel évi két-három millió négyzetméterrel nő a szövőde kapacitása. Korszerűsítik a fo­noda gépparkját is, Csehszlo­vákiából úgynevezett nyitott fonású fonodái gépeket kap­nak.­­ Kilenc órán át lebegett ég és föld között egy sílift 38 uta­sa vasárnapra virradóra a svájci Sass-Fee közelében, je­lentik Génfből. Az utasokat szállító kabin ugyanis szombat délután, a nagy viharban meg­akadt a drótkötélpályán, 30 méteres magasságban a föld­től. Az utasokat csak kilenc óra elteltével sikerült kiszabadí­tani a fogságból. A REPÜLŐGÉPRABLÁS tör­tént hétfőn Manilában. Két fegy­veres hatalmába kerítette a Japán Légitársaság egyik DC—8-as utas­­szállító gépét, túszként fogva tart­va a rajta utazó 199 utast és a sze­mélyzetet. A Fülöp-szigeteki hatósá­gok és a géprablók között tárgya­lások kezdődtek a túszok szabadon bocsátásának feltételeiről. A fegy­veresek ezután szabadon enged­tél­ az utasokat, s a légikisasszo­nyokat, majd közölték, hogy Ja­pánba akarnak repülni. A gép azonban nem indulhatott el, mert a japán hatóságok nem engedé­lyezték a leszállást. Tízórás várako­zás után végül is a két géprabló megadta magát. A két fegyveres Fülöp-szigeteki.­­ Nagy erejű bomba rob­bant vasárnap este Torino egyik kabaréja előtt. Az épület megrongálódott, személyi sérü­lés szerencsére nem történt. — Idezuhant a British Petro­leum egy kétmotoros kis repü­lőgépe az alaszkai Anchorage közelében. A gép nyolc utasa közül öten életüket vesztették. A szerencsétlenséget az okozta, hogy a pilóta nem tudott­ tájé­kozódni a sűrű ködben. — Az Operaház igazgatósága köz­li, hogy Andrzej Hio­ski megbete­gedése miatt ma este az Anyegin címszerepében Juraj Oniscsenko, a Szlovák Nemzeti Színház barito­nistája lép fel. — Kigyulladt és elsüllyedt egy folyami komphajó Bur­mában, Rangoontól 128 kilo­méternyire. A 170 utas­ közül csak 50-nek sikerült kijutnia a partra. A szerencsétlenséget az okozta, hogy a hajón csem­pészett benzin és petróleum tü­zet fogott. — A televízió műsora kedden: 10.00: Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 10.05—10.25: Iskolatévé. Fizika. 14.55—15.15: Iskolatévé. Fizi­ka. 16.55: Hírek. 17.00: Síugró négy­­sánc-verseny. Közvetítés Bischofs­­hofenből, felvételről. 18.15: Prog­ram öt esztendőre. Sorozatműsor I. rész. 18.45: Játék a betűkkel. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik... Tévétorna. 20.05: Kisfilmek a nagy­világból. 22.05: Csapatjáték és takti­ka a labdarúgásban. Angol film­sorozat. 1. rész. 22.25: Tv-Híradó 3. — 2. Műsor. 20.01: ősbemutató. Té­véjáték. 21.15: Tv-Híradó 2. 21.35— 22.15: Töltsön velünk egy estét! — 309 millió forintot költött a IV. ötéves terv éveiben a kis­pesti, pestlőrinci és pesterzsé­beti házak felújítására s kar­bantartására a XIX., a XVIII. és a XX. kerület épületeit gon­dozó Ingatlankezelő Vállalat, állapították meg legutóbb a XIX. kerületi tanács ülésén. Az IKV-t feladatainak elvég­zésében jelentős társadalmi munkával segítették a kerüle­tek lakói: a XIX. kerületiek például 2,6 millió forint, a XX. kerületiek pedig 3,1 millió fo­rint értékű önkéntes munká­val.­­ A GÉNSEBÉSZETNEK, a sejtek öröklési anyagát meg­változtató beavatkozásoknak egyik első, hasznos gyakorlati alkalmazását sikerült kipróbál­niuk szovjet tudósoknak. Ra­dioaktív sugárzással oly mó­don változtatták meg a selyem­lepke kromoszómáit, hogy a petékből szinte kizárólag hím hernyók bújtak elő, s csak 0,1 százalékban nőstények. Az eredmény kiléte csak tudomá­nyos jelentőségű, hanem több millió rubel hasznot is hajt. A hím selyemhernyók ugyanis, a gubó létrehozásakor — amely­ben pillangóvá fejlődnek —, 30 százalékkal több szálat bocsát­­nak ki, mint a nőstények.­­ Erősíti a látást a keracia­­nin, amely nagyon emlékez­tet a fekete áfonyában talál­ható hatóanyaghoz, írja a Tem­pó. A közúti balesetek megelő­zési lehetőségeit kutató francia intézet szemésze, Dubois-Poul­­sen szerint azok a kísérleti ala­nyok, akik rendszeresen fo­gyasztottak keracinnitat, job­ban láttak a sötétben, s az erős fényhatástól elvakulva hama­rabb nyerték vissza látóképes­ségüket. — A nők sokkal védetteb­bek az érelmeszesedés ellen, mint a férfiak, írja a Tempó. A lap — a heidelbergi Diet­­rich Seidel professzor vélemé­nyét idézve — a jelenséget az­zal magyarázza, hogy a nők vérében igen magas a lipopro­­tein szint. Ismeretes, hogy a lipoprotein megakadályozza a koleszterol lerakódását az ér­falon. — Kerékpárral indult világ körüli útra egy süketnéma ja­pán fiatalember. A vállalkozó­kedvű most érkezett Malaysiá­ba. Hat évre tervezett útja so­rán hetven ázsiai, európai, af­rikai és amerikai országba lá­togat el.­­ AZ ÉVENTE TETTEN ÉRT 200 EZER ÁRUHÁZI TOLVAJ 25 szá­zalékát 14 éven aluli gyerekek te­­szik ki. A esseni Karstadt Rész­vénytársaság, amelynek súlyos ká­rokat okoznak az áruházi szarkák, tolvajellenes kampányt indított el áruházaiban. Készítettek például egy hanglemezt, amelyről neves sztár ilyen dalokat énekel, „Vi­gyázz, a vásárlók közöl figyelnek” — stb. A vállalat ezenkívül pszi­chológusok, orvosok, nevelők való­ságos hadseregét mozgósította az áruházi lopások csökkentése érde­kében. — Elraboltak öt angyalszob­rot vasárnap hajnalban egy nápolyi templomból. Az an­gyalok ahhoz a 41 életnagy­ságú faszoborból álló betlehe­mi jászolhoz tartoztak, amelyet 1478-ban készített Pietro Ale­­manno nápolyi szobrász és Giovanni fia. Az ellopott szob­rok értéke egyenként három­millió líra. — Villamos helyett autóbuszok járnak — vill­a­mos vitel díj­jal — ja­nuár 6-án, 7-én és 8-án, 8 órától 13 óráig a­ 30-es villamos vonalán végzendő vágányépítési munkák miatt, Kispest, Villány-telep és Szarvas csárda között. — HALÁLOZÁS: Mély fájdalom­mal tudatom, hogy drága jó édes­anyám, özv. Placht Józsefné Böhm Ilona december 14-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása jast. 10-én, délelőtt 11 órakor lesz a Farkasréti temető halottasházában. Gyászolja leánya, dr. Kosztolányi Lajosné.­­ — Szomorú szívvel tudatom, hogy feleségem, Steiner Béláné Aczél Erzsébet december hó 19-én el­hunyt, hamvait január 12-én, 11.30 órakor helyezzük örök nyugalom­ra a Rákoskeresztúri új közteme­tőben. (Kozma u. 6.)­­ — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága feleségem. Müller Bé­láné sz. Majnovics Gizella, 52 évi boldog házasság után elhunyt. Te­metése január 10-én, du. 3-kor lesz a balatonarácsi temetőben. Gyá­­szolják: fia László, menye Ágnes, unokái Gabi és Márti, valamint ro­konai.­­ — Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett nővérem. Radó Lili dec. 25-én elhunyt. Gyászolják hú­ga Szidi, a Radó és Gellért család, barátok. Hamvasztás utáni búcsúz­tatás később történik. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy Kollmann Ferenc gépész mérn­ök­ szabadalmi ügyvivő. 1975. decem­ber 24-én elhunyt. Temetése 1376. január 9-én, 13 órakor lesz a Far­kasréti temetőben. A gyászoló család. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyám, nagyanyám és anyósom. Politzer Sándorné, ja­nuár 1-én örökre otthagyott ben­nünket. Temetése jan. 7-én, szer­dán 14 órakor lesz a Rákoske­resztúri (Kozma u. 6.) temetőben. Holló­ család. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, Glaser Géza, 89 éves korában elhunyt. Gyászolja lánya, távolban élő fia és család­ja. X — Szomorúan tudatjuk, hogy özv. Keszler Emilné 80. életévé­ben elhunyt. Csendben eltemettük. Fia Keszler Pál, menye Klári, uno­kája Ágnes, húga singer László­­né. X — Köszönetnyilvánítás: Hálás szívvel mondok köszönetét mind­azoknak, akik felejthetetlen, jó uramat utolsó útjára elkísérték vagy bármilyen más módon enyhí­teni igyekeztek mélységes bánato­mon. Sebestyén Sándorné: X — Ezúton mondunk köszönetet, dr. Debröczi Tibor barátainak és volt betegeinek, akik elhunyta al­kalmából részvétüket nyilvánítot­ták, vagy a temetésen való meg­­jelenésükkel adtak kifejezést együttérzésüknek. A Debreczi csa­lád. X — Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen férjem és édesapánk temetésén, vagy táviratban, levélben együttérzésü­ket és szeretetüket fejezték ki. Dr. Törvényi Béláné és lányai. X ASZTEROIDA (Hegedűs István rajza) Változékony idő Várható időjárás kedd estig: job­bára erősen felhős idő, többfelé havazással, havas esővel, ónos eső­vel, majd esővel. Megerősödő, a Dunántúlon időnként viharossá fo­kozódó északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3,plusz 8 fok között. A Duna vízállása Budapestnél 168 centiméter. Masn Nemzet Önismeret — autón Kovács kolléga elé főnöke letett egy papírlapot. — Ezt a jellemzést írták magáról. Kovács kolléga kezébe vette az írást, és miközben olvasta, elsápadt, homlokát kiverte a veríték, szája széle remegni kezdett. — De hát ez hallatlan, hon­nan veszik... A papíron az állt, hogy Ko­vács kolléga minősíthetetlen viselkedésű fráter. Minden második szava valami gorom­baság, letegez idegen embere­ket, de csak azért, hogy kacs­­karingósabban tudjon oda­mondani nekik. Különösen a nőkkel szemben agresszív. Ne­ki mindegyik... és gyakran mondja arcpirító fölényesség­gel, hogy... Meglett kora el­lenére megátalkodott, az értel­mező szótárt is megszégyenítő huligán. — Ez képtelenség — kiáltott fel kétségbeesetten Kovács kolléga, s végig se olvasta, le­tette a papírt. — Tessék meg­kérdezni kollégáimtól, meg­mondhatják, hogy ebből egy szó sem igaz. Valóban, a vele egy szobá­ban dolgozók elmondták, hogy Kovács kolléga csendes és sze­rény. A hölgyeknek kezet csó­kol, és felsegíti kabátjukat. Munkatársait becsüli, mindig számítani lehet rá, soha fel nem emeli a hangját, még ha neki van is igaza, inkább ő kér elnézést, hogy súrlódás ne legyen a dologból. A legjobb apa, kiváló férj, társadalmi munkás, véradó. Hát akkor honnan vette mindezt az illető? — Csak nem hisznek, kérem — emelte fel most már kissé a hangját Kovács kolléga — egy névtelen levélnek? — Dehogy névtelen — mondta a főnök. — Olvassa csak végig. Ott van az alján a teljes név, lakcím. Az illető vállalatunk dolgozója. S ekkor világosság derült a rejtélyre. A jellemzés szerző­jét, miután egy környéken laknak, Kovács kolléga min­den reggel kocsin hozza be a vállalathoz. Az illető csak autóban ülve, csak a volán mellett ismeri Kovács kollé­gát. T.I. .Kedd, 197 6. január 6. Fákat tépett ki, villanyvezetékeket szaggatott szét Hatalmas erejű orkán söpört végig az országon Orkánerejű vihar vonult vé­gig Európán. Izland térségé­ből indult, végigsöpört Nyu­­gat-Európán,­ hatalmas káro­kat okozott Angliában, Dániá­ban, Hollandiában, Belgium­ban, Németországban, csak Ukrajnában csendesült le. A jelentések szerint sokfelé 150 kilométert is meghaladta a szélvihar ereje, fákat csavart ki, vezetékeket tépett le, autó­kat borított fel, házak tetejét sodorta el, a folyók, sokfelé kiléptek medrükből, árvizek keletkeztek. Sok emberéletet is követelt a nagy erejű or­kán, amely hozzánk érkezve már vesztett vad erejéből. De még „lecsillapodva” is elérte a szél sebessége helyenként a 110—130 kilométert óránként. Hóförgeteg Bakony vidékén A legerősebb széllökéseket Sopronban és Pápán mérték vasárnap virradóra, ekkor ér­te el a vihar a Kisalföldet. A szél ereje fákat csavart ki tö­vestül és egész erdőrészeket tépázott meg. A legnagyobb károk a villanyvezetékekben keletkeztek. A 22 ezer voltos távvezetékek Győr, Moson­magyaróvár és Pannonhalma térségében több helyütt elsza­kadtak, a kisfeszültségű veze­téken pedig több száz szaka­dás, rongálódás történt. A ká­rokat azóta helyreállították. A Bakony vidékén vasárnap heves hóvihar tombolt. A szél­rohamok, amelyek időnként elérték az óránkénti 100 kilo­méteres sebességet, hóförge­teggel száguldottak végig a Bakony-fennsíkon. A vasárnap reggeli órákban olyan sűrű volt a hóesés, hogy szinte el­sötétedett a táj. A havazás azonban nem okozott különö­sebb gondot, a hótisztító ko­csik gyorsan megtisztították az utakat és a jégveszélyes útszakaszokat pedig felhintet­ték homokkal. Károk keletkeztek Pápa környékén a villanyvezetékek­ben, zavarok támadtak Vár­palota, Pét, Tapolca, Balaton­almádi és Ajka térségében. Üzemzavar keletkezett a Kab­­hegyi tévéállomáson is. Veszprém és Csopak között a nagyfeszültségű vezeték el­szakadása következtében er­dőtűz keletkezett, leégett egy hektár fekete fenyő. A hely­színre érkező tűzoltóknak se­gítségére volt a nagy tömeg­ben hulló hó, amely a tűz to­vábbterjedését megakadályoz­ta. Az áramellátási zava­rok elhárításán dolgoznak. Viharkárok az országban A vihar vasárnap estig tom­bolt, s mindenütt jelentős ká­rokat okozott. A tűzoltók ál­landó készültségben voltak, Tatabányán például vasárnap öt alkalommal riasztották őket, mert a száz kilométeres sebességet is meghaladó szél háztetőket rongált meg. Balesetveszélyes helyzeteket teremtett az orkán a közuta­kon is, mivel nagyon sok elektromos vezeték elszakadt. Fák dőltek az úttestre. Az M 1-es autóúton az úttestre sodorták a közúti jelzőtáblá­kat. Zavarok voltak Tolna me­gye áramellátásában. Sárköz­ben Decs és Bátaszék között a szélvihar két telefonoszlopot döntött a vasúti pályára, s emiatt csaknem egy órát ké­sett a budapesti személyvo­nat. Budapesten is zavarokat okozott a nagy erejű vihar. A kisfeszültségű hálózatban több vezeték elszakadt, kidőlt több villanypózna, s emiatt vasár­nap este ezerre növekedett az áram nélkül maradt lakások száma. A műszaki brigádok teljes erőmegfeszítéssel dol­goztak egész éjszaka a zava­rok elhárításán. A munkát nagyon megnehezítette, hogy a szél ereje egész estig nem csökkent, csak hétfőre virra­dóra mérséklődött. Zavarok támadtak a fővá­ros közlekedésében is. A 28-as és a 37-es villamos vonalán egy fa rádőlt a vill­amo­sveze­tékre a Sírkert utca—Kozma utca kereszteződésénél. Emiatt a villamosok 97 percig csak az Akna utcáig közlekedtek. Szünetelt a forgalom a csepeli gyorsvasút vonalán. Itt a for­galomkiesést az okozta, hogy a vágányok mellett húzódó MAHART árutároló területén a szél vaslemezeket kapott fel és a kerítésen átlendítve rá­dobálta a gyorsvasút vezeté­kére és a vágányokra. Az aka­dályt eltávolították. Hétfőre a villamosvezeté­kekben keletkezett hibákat is kijavították. A budapesti tűzoltóknak szombattól hétfő reggelig 39 alkalommal kellett kivonul­niuk. A vihar a fővárosban több helyen tűzfalakat döntött ki, tetőket rongált meg és fá­kat sodort az úttestre. Valamennyi út járható A közúti igazgatóságok hét­fő esti jelentése szerint az or­szágos főutak és az alsóbbren­dű utak egyaránt járhatók. A főútvonalakon Baranya és Borsod megye keleti részei, valamint Tolna megyében szá­mottevő a síkosság a hétfőre virradó éjszaka hullott hó miatt. Az utak síkosságára azonban az egész országban számítani kell. Az alsóbbren­dű utak főként a hegyvidéke­ken nedvesek, csúszósak. A miskolci közúti igazgató­ság területén az erős szél miatt hófúvásokra lehet szá­mítani. Kérik a gépjárműve­zetőket, hogy az érintett uta­kon legyenek fokozottan óva­tosak. Mezőgazdasági károkról nem érkeztek jelentések. A vihar­károk felbecsülését már meg­kezdték, a károk helyreállítása is folyamatban van az egész országban. Szökőár Angliában Angliában ötvenmillió font sterlingre teszik a vihar okoz­ta károkat. A halálos áldoza­tok száma Angliában meg­haladja a húszat, egész Euró­pában pedig az ötvenet. A vihar következtében a hét végén szökőár lépett fel a szigetország keleti és nyugati partvidékén. A víz házakat mosott alá, családok százait költöztették ki lakóházaikból. Jelentékeny mezőgazdasági károk is keletkeztek, tönkre­mentek a legnagyobb meleg­házi zöldségvetemények, Kö­zép-Angliában pedig a gabo­navetés legnagyobb része ment veszendőbe. Worchesterben le­dőlt a gótikus katedrális fő­tornya és összezúzta a tetőze­tet. Sokmilliárdos kárt okozott Belgiumban is a hétvégi vi­har. A háborgó tenger Mid­­delkerke mellett átszakította a parti védfalat, úgyhogy nagy területek kerültek víz alá. Antwerpen és Ostende kikötő­jében sok raktár került víz alá. Nagyok a károk Hollandiá­ban is. Hága közelében a vi­har partra sodort egy 1900 tonnás kereskedelmi hajót. Több halászhajó elsüllyedt. Bretagne partjainál Lorient kikötője közelében vasárnap lezuhant egy sportrepülőgép, három utasa életét vesztette. Az osztrák Alpokban két hegymászó megfagyott. Megkezdődött a tanítás Február 10. és 25. között jelentkezés a főiskolákra és egyetemekre Véget ért a téli iskolaszü­net, hétfőn megkezdődött a második félév. Az általános és középiskolákban hétfőn osztot­ták ki az ellenőrző könyvekben az értesítést a diákos­ első fél­évi tanulmányi eredményeiről. Az első és az ötödik osztály­ban nem osztályoztak, s más osztályokban sem azokból a tárgyakból, amelyeket ebben a tanévben kezdtek tanulni a diákok. A nyolcadikosok és szüleik számára megkezdődik a pályaválasztási tájékoztatás. A középiskolák február 10 és 25 között fogadják a főiskolák­ra és egyetemekre szóló jelent­kezéseket

Next