Magyar Nemzet, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-07 / 5. szám

é N­API KRÓNIKA — A IV. ötéves terv lakás­építkezéseiről elkészítette „gyorsmérlegét” a Miskolci Be­ruházási Vállalat. A városban a trevciklusban az előirány­zott 9800 lakás helyett 9941 la­kás épült. Miskolc térképét va­lósággal „átrajzolták”. Az egy­kori falusi jellegű, földszintes házakból álló diósgyőri részen, s a hozzá csatlakozó Máj­látón háromezer lakás építésével új városközpont alakult ki.­­ Több évre szóló környe­zetvédelmi beruházások első szakasza készül el az idén a szolnoki Tiszamenti Vegyimű­­­vekben. A nagyüzem szuper­fos­zfátgyára óránként több százezer köbméter szúrós fluor­gázt bocsát a levegőbe. Ennek megakadályozására korszerű, NDK-gyártmányú habkolóniás fluorabszorpciós berendezést vásárolnak, s üzembe helyezé­sével egyidőben magasítják az üzem kéményét is. Elkészül a­­regionális szennyvíztisztító rendszer első szakasza is. A Ti­szát szennyező mérgező anya­gokat hamarosan teljesen ki­szűrik.­­ Harminc országba szállít­ják az Ajkai Üveggyár termé­keit, köztük a keresett ólom­kristályokat. A IV. ötéves terv­ben a kemencék földgáztüze­lésre átállításával, s az új csi­szoló automatákkal tízszeresé­re növelték a­ termelékenysé­get. A következő öt év során a vállalat újabb 55 millió forin­tot fordít gépesítésre.­­ Több mint 30 ezer óra tár­sadalmi munkával segítették a Szolnok 900 éves jubileuma al­kalmából meghirdetett társa­dalmi városszépítő mozgalom sikerét a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szocialista­­ brigádjai. Társadalmi munká­juk értéke jóval meghaladja a hárommillió forintot.­­ A Csehszlovák Kultúra értesíti­­a­z érdeklődőket, hogy szlovák nyelvtanfolyamra január 12-én, 14-én és 15-én 17.30 órától 19 óráig lehet beiratkozni. (Csehszlovák Kultúra, VI., Népköztársaság útja 1 ) Tíz év alatt 1800 hektár erdőt telepítenek Szeged kör­nyékén a nagyszabású környe­zetvédelmi program keretében. A várost sugaras és gyűrűs­­ rendszerű zöldövezettel veszik körül. A belső lakónegyedeket­­ elhatárolják a külső ipartele­pektől, s a por és a szél ártal­mai ellen is védelmet kap a vá­ros. Elsőnek Szeged északi ré­szén épül ki a zöldövezet. — A TIT József Attila Szabad­­egyeteme ..Fejezetek a racionális gondolkodás történetéből” című előadássorozatának idei első elő­adása csütörtökön 18 órakor lesz a Kossuth Klubban. Előadó: ifj. Gaz­­­tía István, az előadás címe: A mozdulatlan mozgató.­­ A potsdami állami kas­télyok és kertek látogatóinak s száma 1975-ben először múlta felül a kétmilliót, jelentik Ber­linből. A sanssouici kastély, az új palota és a kínai teaház von­zotta a legtöbb látogatót.­­ A viharkárok helyreállí­tása kedden teljes erővel folyt Győr-Sopron megyében. A leg­több munkája az Áramszolgál­tató Vállalat szerelőinek volt. Kedd estig az elszakadt vezeté­kek 90 százalékát helyreállí­tották. A munkát ma is foly­tatják. Az Állami Biztosító Győr-Sopron megyei igazgató­sága kedd délig 400 kárbejelen­tést kapott, csaknem három­millió forint értékben. — A sokgyermekes családok helyzetének könnyítését ki­emelt feladatnak tekintik a ta­nácsok — hangzott el kedden Kaposvárott, a Somogy megyei Tanács V. B. ülésén. Az utób­bi két évben 195 sokgyerekes család lakásigényét elégítették ki. Emelkedett a sokgyermekes családok gyerekei számára nyújtott társadalmi ösztöndí­jak száma is. — Új nyugdíjtörvény lépett életbe január 1-ével Csehszlo­vákiában. A hárommillió ál­lampolgárt érintő új törvény minden dolgozóra érvényes, egységes nyugdíjbiztosítási rendszert vezet be. Emelte az állam az idős emberek külön­böző szociális járulékait. B­io mikrobusszal az árokba hajtott Szalkszentmárton és Dunavecse között Abdul Majid 22 éves pakisz­táni állampolgár. A mikrobusz ve­zetője kórházba szállítása után be­lehalt sérülésébe. Utasai közül egy személyt súlyos, ötöt pedig köny­­nyebb sérüléssel szállítottak kór­házba. A baleset ügyében vizsgá­lat folyik.­­ Gyermekrablásról érke­zett hír Nápolyból. A nápolyi rendőrség közlése szerint álar­cos fegyveresek hétfő éjjel fel­tartóztattak egy személykocsit, amelyben egy házaspár utazott 16 hónapos gyermekével. A rablók a kicsit magukkal vit­ték, s az apától 600 millió lí­rát követelnek. A hatóságok értetlenül állnak a rablás előtt, mivel a család vagyontalan. — Tűz ütött ki hétfő este a washingtoni hadügyminiszté­rium második emeleti kávézó-­­jában. A lángokat csak három­órás küzdelem után sikerült megfékezni. — A televízió műsora szerdán: 8 85—10.20: Iskolatévé. 8.05—8.25: Orosz nyelv. 9.55—10.20: Német nyelv. 10.20: Műsorismertetés. 10.21: Idősebbek is elkezdhetik ... Tévé­torna. 10.25: Delta. Tudományos híradó. 10.50: A császár kémje. Francia tévéfilmsorozat. I. rész: Egy jelentéktelen falu. (Ism.) 11.45 —12.10: Játék a betűkkel. (Ism.) 13.05—13.25: Iskolatévé. Orosz nyelv. 17.40: Hírek. 17.45: Varsó szobrai. Lengyel rövidfilm. 18.05: A PVC a mezőgazdaságban. 18.20: Korok, versek. Ady Endre: Új vi­zeken járok. 19.10: A Közönség­szolgálat tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Idő­sebbek is elkezdhetik . .. Tévétor­na. 20.05: Minden lében két kanál. Angol tévéfilmsorozat. Az esemé­nyek láncolata. 20.55: Forradalmár vagy színes polgár? Riportfilm. 21 20: Teatro 10. zenés olasz film. 22.15: Tv-Híradó 3. 22.25—22.40: TV­­Tükör — magunkról. — 2. Műsor. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Flú­gos futam. Amerikai rajzfilmsoro­zat. 20.25: Marcel Amont műsora. Francia z­enés film. 21.20: Tv-Hir­­adó 2. 21.40—23.10: Törvény, kegye­lem nélkül. Olasz—francia—NSZK film. — Egyes községek város kör­nyéki községgé nyilvánításáról adott ki rendelkezést a Minisz­tertanács Tanácsi Hivata. Az intézkedés szerint a Békés me­gyei Gerla községet Békéscsa­ba város, a Győr-Sopron me­gyei Szárföld és Veszkény köz­séget Kapuvár, a Heves me­gyei Mátraszentimre községet Gyöngyös város környéki köz­ségévé nyilvánították. — Távolsági autóbusszal ütközött össze Budapesten, a XI., Balatoni út és Kőerberki út kereszteződésé­ben Or­dasi Ferenc 19 éves buda­pesti lakos személykocsija. A bal­esetnél Ordasi Ferenc életveszélyes, az autóbusz vezetője, Sándor Gyula 32 éves érdi lakos pedig súlyos sé­rülést szenvedett. A mentők mind­kettőjüket kórházba szállították. A baleset oka, hogy a személykocsi vezetője nem adta meg az elsőbb­séget az autóbusznak. A­a­siat gengszter elrabolta a Phonogram Hanglemezgyártó Vállalat vezérigazgatóját, az 53 éves Louis Hazant, jelentik Párizsból. A banditák hatal­mas bőrönddel érkeztek a Phonogram épületébe, ahol a vezérigazgató éppen értekezle­tet tartott, behatoltak a tanács­terembe, megkötözték a jelen­levőket, az igazgatót pedig ma­gukkal cipelték a bőröndben. Louis Hazán szabadságáért 15 millió frank váltságdíjat köve­telnek. — KI LÁTTA A BALESETET, amely 1975. november 19-én, 11 óra körül történt Budapesten, a XIV., Hungária körúton, a Kerepesi út közelében. Egy 75-ös troli előtt el­esett Gyenei Istvánná 82 éves asz­­szony, s súlyos sérülésébe kórház­ba szállítása után belehalt. A Buda­pesti Rendőr-f­őkapitányság közle­kedésrendészete kéri a baleset szemtanúit, hogy a baleset körül­ményeinek tisztázása érdekében je­lentkezzenek a BRFK közlekedés­rendészet baleset-helyszínelő és vizsgálati osztályán, Bp. XIV., Hun­gária krt. 149. III. 304. szám alatt, vagy telefonon, a 220—848/175-ös mellékállomáson. — Kigyulladt a kyotói Heian szentély, az egyik leghíresebb sintoista központ kedd hajnal­ban. A szentély előcsarnoka és hat szárnya leégett. — A Pest megyei Kishajózási Vállalat közli, hogy a Dunakeszi— Horány révátkelésen a teherforga­lom megindult. A Csatorna- és útépítés miatt az 5-ös számú főközlekedési út XX., Dózsa György úti szakaszát a Nagy Sándor utca és a MÁV kelebiai vo­nal feletti közúti híd (Pepsi-Cola­­üzem) között lezárták. A kijelölt terelőút a következő: a városhatár felé a Torontál utcáig a Dózsa György út, majd a HÉV-vágányok keleti oldalán megépült szerviz­út. A városközpont irányába az emlí­tett szerviz úton, majd az egyirá­­nyúsított Torontál utca—Vágóhíd utca—Tinódi utca—Baross utcákon és a Nagy Sándor utcán keresztül lehet eljutni a Dózsa György útra.­­ Békéscsaba városközpont­jának rendezési tervét vitatták meg kedden Békéscsabán a Békés megyei, valamint a bé­késcsabai városi pártbizottság, a megyei és városi tanács kép­viselői, és a város tervező és építőipari szakemberei. A vá­ros új központja, amelyet a kö­vetkező ötéves tervekben való­sítanak meg — a Tanácsköz­társaság útja, a Jókai utca és a Petőfi utca kereszteződésében épül fel. — A madarak sajátos inku­bátorává vált Litvániában a Zsivantasz tó, amelynek kör­nyékét rezervátummá nyilvá­nították. A hattyúk, amelyek eddig ősszel a Földközi-tenger medencéjébe költöztek, most fészekrakási helyükön telelnek, s a vadkacsák és szárcsák ez­rei is itt maradnak télire. A szovjet ornitológusok ugyanis felolvasztják a tavat. A fene­kére polietilén csöveket fek­tettek, amelyekbe kompresz­­szorok fújják a meleg, sűrített levegőt s így a jégpáncélon széles, meleg lékek támadnak.­­ A Hajdúság idegenforgal­ma gyors ütemben nő, elsősor­ban Debrecené, Hajdúszobosz­lóé és a Hortobágyé, állapítot­ták meg a Hajdú-Bihar me­gyei tanács keddi ülésén. A nö­vekedés nagyobb arányú és gyorsabb ütemű az országos átlagnál. A hortobágyi lovas­napok, a hídi vásár, s a deb­receni virágkarnevál mellett nagy a vonzereje a hajdúszo­­boszlói és a debreceni gyógy­fürdőnek is. A két fürdő a múlt évben több mint 2,5 millió ven­déget fogadott. — Elhunyt id. Pálfy József, ny. újságíró, a „Debreczen” volt felelős szerkesztője. 1906- ban kezdte pályáját, Ady End­re ifjabb kortársaként. Több mint négy évtizeden át dolgo­zott a vidéki sajtóban, de fő­városi Lapok is gyakran közöl­ték írásait. A Magyar Nem­zetnek hosszú időn át debre­ceni tudósítója volt. A nyuga­lomba vonulása óta eltelt ne­gyedszázad alatt sem volt tét­len, számos irodalomtörténeti és sajtótörténeti írása jelent meg. Életének 88. esztendejé­ben esett ki kezéből a toll. Pén­tek délután temetik a debre­ceni Köztemetőben. ^AWWWWWVWWW­WVWWUWAWJWWW­VVS A FIATOK... Északnyugati, északi szél Várható időjárás szerda estig: felszakadozó felhőzet, elszórtan ki­­­­sebb havas eső, hózápor. Mérsé­kelt, időnként élénk, északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán mí­nusz 2—plusz 3 fok között. A Duna vízállása Budapestnél: 233 centiméter. a Magyar Nemzet . — HAT­­ALOZÁS: Residi Sándor okt. gépészmérnök életének 79. évében meghalt. Temetése 1976. jan. 9-én, pénteken, délelőtt 11 óra­kor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják: testvérei és a roko­nok.­­ — Megrendülve tudatjuk, hogy özV. Forster Jenőné sz. Misner Ilona, 1975. dec. 31-én hosszú szen­vedés után meghalt. Január 8-án, 2 órakor búcsúztatják a Farkasréti temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. X — Pollner Sándorné szül.: Weisz Edit (Sarkad-Sopron) tragikus hir­telenséggel elhunyt. Földi marad­ványait 1975. I. 11-én, a soproni te­metőben férje mellé helyezzük örök nyugalomba. Emlékét kegye­lettel őrzik: leánya, unokája, húga, rokonai, jó barátai.­­ — Mély megrendüléssel közöl­jük, hogy Vajda Jenő január 1-én hirtelen elhunyt. Temetése 1976. január 8-án, 14 órakor lesz a Rá­koskeresztúri (Kozma u. 6.) teme­tőben. Gyászolják: testvére Vajda Sándor, unokahúga, Gergelyné Edith és az egész család. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Krasznay Béláné, Baranyay Jolán, 1976. január 1-én, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése január 10-én, 13 órakor­­az érdi új­­falusi temetőben lesz. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Székhelyi Imre agrármérnök 71 éves korában január 1-én, rövid, de súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 9-én, 13 óra 30-kor lesz a bajai Rókus temetőben. X — Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesanyám, dr. Ba­­lanyi Tiborné, 1975. dec. 27-én meghalt. Jórend Jánosné, és csa­ládja. X — Köszönetnyilvánítás: Mind­azoknak, akik felejthetetlen jó fér­jem. Pordányi Ödön elhunyta al­kalmából részvétüket nyilvánítot­ták, koszorúval, virággal búcsúz­tak, hálás köszönetet mondok. Pordányi Ödönné." X .Szerda, 1976. január 7. Rendelet az alkalmazotti létszámfelvételi zárlatról A Magyar Közlöny 1975. évi 87. száma közli a munka­ügyi miniszter és a pénzügy­­miniszter együttes rendeletét, amely az igazgatási s admi­nisztratív­ ügyviteli létszámfel­vételi zárlatról intézkedik. A január 1-én életbe lépett jogszabály az igazgatási szer­veknél (minisztériumoknál, or­szágos hatáskörű szerveknél, tanácsoknál) teljes létszámfel­vételi zárlatot rendel el, a vál­lalatoknak, szövetkezeteknek, költségvetési intézményeknek pedig az adminisztratív-ügyvi­teli dolgozók felvételét tiltja meg. Ide sorolhatók például a vállalati igazgatási, rendésze­ti, revizori munkakörben fog­lalkoztatottak, tervgazdászok, beruházók,­­statisztikusok, anyaggazdálkodók, üzletszer­zők, számlázók, utókalkuláto­rok, titkárnők, gépírók, ad­minisztrátorok, iktatók stb. Az érintett munkakörök listáját a rendelet melléklete­ként közölt kulcsszámok alap­ján a „Foglalkozások egységes osztályozási rendszere” című KSH összeállításban lehet megtekinteni. A meghatározott munkakö­rökben az 1975. december 31-én munkajogi állományban levők munkába való visszaté­résén túlmenően új dolgozó akkor sem alkalmazható, ha bármilyen okból megüresed­nek egyes állások, beleért­ve azt az esetet is, ha sorkato­nai szolgálatra bevonultak, gyermekgondozási szabadság­ra vagy három hónapon túli fizetés nélküli szabadságra menők munkahelye üresedik meg. A Munkaügyi Minisztérium­ban elmondták, hogy a rende­let kiadását az alkalmazotti létszám indokolatlan növeke­dése tette szükségessé. A het­venes évek elején az alkalma­zottak létszáma kétszer, sőt háromszor olyan gyorsan nőtt, mint a munkásoké, s az alkal­mazottak létszáma az utóbbi két évben is tovább nőtt, ami­kor a munkáslétszám stagnált, illetve csökkent. Sok a párhu­zamos munka, a fölösleges ad­minisztráció, egész sor válla­latnál rosszul tervezik meg az alkalmazotti létszámot, nem egy helyen rosszul szervezik munkájukat. A Minisztertanács 1974-ben már foglalkozott az alkalmazotti létszámgazdálko­dással, s határozatában felhív­ta az intézményeket, vállala­tokat a fölösleges munkák, munkakörök megszüntetésére, a létszám helyes megtervezé­sére, a munka jó szervezésére. Ezt a határozatot zömében nem hajtották végre, s ahol történtek is intézkedések, azok nem bizonyultak kielé­gítőnek. A kormány felhatal­mazása alapján most kiadott miniszteri rendelet rákénysze­ríti a vállalatokat, hogy a ko­rábbi intézkedéseket hajtsák végre. A csökkenő létszámot munkaszervezési intézkedések­kel, az ügyintézés és admi­nisztrációs ügyviteli munka ésszerű egyszerűsítésével s a munkafegyelem erősítésével lehet és kell ellensúlyozni. Ugyanakkor a kormányzat ar­ról is gondoskodik, hogy a rendeletet ne játszhassák ki. Szigorúan­ felelősségre vonják az érintett vezetőket, ha pél­dául valakit más munkakör­ben foglalkoztatnak, mint aho­vá besorolták őt. A vállalatoknál különösen indokolt esetben az elkerül­hetetlenül szükséges mértékig a felügyeletet gyakorló mi­niszter, megyei, illetve fővá­rosi tanácselnök engedélyezhe­ti a munkaviszony megszűnése miatti létszámcsökkenés pót­lását. Sikeres két évtized Növekvő nyugati export a TRANSELEKTRO eredményeiben A magyar erősáramú villa­mosipar egyike a legnagyobb hagyományokkal rendelkező iparágaknak. Példaként említ­jük: a Ganz Villamossági Gyárat 1878-ban alapították és ebből fejlesztette ki Mechwart András az egyik gyáregységet és az elektrotechnikai osztályt. A közel százéves gyár — mai nevén Ganz Villamossági Mű­vek —, továbbá számos válla­lat, üzem termékeit értékesíti külföldön a TRANSELEKTRO Magyar Villamossági Külke­reskedelmi Vállalat, amely január 1-én érkezett el alapí­tásának húszéves fordulójá­hoz. Ebből az alkalomból kedden Farkas Mihály vezérigazgató átfogó képet adott a TRANS­ELEKTRO eredményeiről, a negyedik ötéves tervidőszak­ban elért fejlődéséről. A kül­kereskedelmi vállalat 1970-hez viszonyítva, teljes áruforgal­mában kétszeres növekedést ért el, ezen belül a tőkés ki­vitelét 200 százalékkal növelte, sőt 40 millió dollár értékű többlet tőkés kivitelt bonyolí­tott le. A szocialista országokból behozatalát 150 százalékkal emelte. Ebben az eredmény­ben nagy szerepet játszott a kiterjedt piackutató tevékeny­ség. Sikerült folytatásként bá­zispiacot is kialakítania. Ku­­vaittal 1967-ben kötötték meg az első szállítási szerződést és mivel a magyar termékek ki­fogástalanul működtek, több fejlődő állam is vevőként je­lentkezett. A Ganz név márka a nem­zetközi piacokon és a jászbe­rényi Hűtőgépgyár Lehel márkájú termékei szintén fel­zárkóztak ehhez a színvonal­hoz, ennek eredménye, hogy a hűtőszekrényekből egyre na­gyobb mennyiséget exportál­nak nyugati álla­m­okba. 1974- ben 80 000 magyar hűtőszek­rényt adtak el, tavaly már 140 000-et, az idei kivitelben már 180 000 szerepel. Ugyancsak keresett termé­kek a Villamos Berendezés és Készülék Művek villamos ház­tartási készülékei. A külkereskedelmi vállalat közreműködésével gyártási kooperációt hoztak létre a Vil­lamos Berendezés és Készülék Művek és a nyugatnémet Siemens cég között egyes ház­tartási készülékek tekinteté­ben. A Heller—Forgó-féle lég­kondenzációs eljárást Japán­ban, Svájcban, Angliában és az Egyesült Államokban érté­kesítették. Jól működnek a nyugati nagy cégekkel kiala­kított harmadik piacon törté­nő együttműködések. Így a Fiat Grandi Motors—Ganz és a Brown Boven svájci cég és Ganz között írtak alá ilyen megállapodást. Az elmúlt öt év alatt 30 kooperációs együttmű­ködést alakított ki a külkeres­kedelmi vállalat magyar gyá­rak és nyugati cégek között és jelenleg is további 10—15 ilyen egyezményt készítettek elő. A magyar termékek kivite­lén kívül a TRANSELEKTRO gondoskodik a szükséges gé­pek, berendezések, tartozékok behozataláról is.

Next