Magyar Nemzet, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-23 / 96. szám

Tudományos Fiqyelő i!in!!!t!ii;!imiíni!!inn)nini!ni!nitnnHii!ii!ii!ii!!iiinnnnfliiiiiM:itmi!!iiniiniiinuiiin!iiiiiiiiiBii!iiiU!uniinniuiniiiii!!i!!ii:iiiiiiiiii!H;iiiuiuL:iUiu inmniimiiininimniMiintiiuMininnraninniMini'iiiHiíiiiliflfiiiiiiiimiiNHiiiiiiiiiiiiiiBiiiiiiulíitiiiiiwintlínmniinnninnnmimiinmiininimnniRra A kutatások hatékonyságának növelése Az SZKP XXV. kongresszu­sa nagyra értékelte a szovjet tudományt. A tudósok köteles­sége tettekkel válaszolni a párt állandó gondoskodására és bi­zalmára. A szovjet tudósok jó néhány tudományterületen élvonalbeli pozíciókat foglalnak el. Vo­natkozik ez az elméleti és alkalmazott matematikára, az űrkutatásra, a nagy energiájú részecskék fizikájára, a nagy nyomásnak kitett szilárd test fizikájára, a félvezetők fiziká­jára, a kvantumelektronikára, az irányítható termonukleáris szintézis kidolgozására, a szin­tetikus kémia egyes ágaira, a szervetlen anyagok fizikai ké­miájára, a vegyi folyamatok stimulálásának új módszerei­re, a bioorganikus kémiára és a molekuláris biológiára, a geológiára, a geofizikára, a geokémiára, az oceanológiára. Az elmúlt ötéves tervben az akadémia állandó gondosko­dásának tárgya volt a tudo­mányos eredmények jobb népgazdasági hasznosítása. Az áttekintett időszakban mint­egy 550 kutatási eredményt vezettek be. Néhány példával illusztrálom ezt. A Vajkovról elnevezett Ko­hászati Intézetben az acél lég­­mentesítésére kidolgozott mód­szer lehetővé teszi az oxidáló lágyítás mellőzését és jobb tu­lajdonságokkal rendelkező acél előállítását. A cserepoveci ko­hászati üzemben üzembe he­lyezték az olvasztásnál alkal­mazott öntő- és légtelenítő­­berendezést, bevezették az olyan elektrotechnikai retiacél (technikailag tiszta vas) gyár­tását, amely legfeljebb 0.01 százalék szenet, legfeljebb 0.02 százalék ként és foszfort tar­talmaz. Az előző ötéves tervben a Lett SZSZK-ban levő bioké­miai üzemben megkezdték az intézetben kidolgozott eljárás alapján a lizin ipari előállítá­sát. Ezer tonna készítmény elegendő egymillió tonna ta­karmány dúsítására, ami hoz­závetőleg 20 millió rubel érté­kű hústöbbletet biztosít. Tavaly mintegy 1500 tonna lizint állí­tottak elő. A tudósok kidolgozták, a Volgai Műszaki Gumigyárban pedig bevezették a kaucsuk alakításának új módszereit. Ennek eredményeként megja­vultak a gumielegyek techno­lógiai tulajdonságai, megrövi­dül a vulkanizáció ideje, csök­ken a selejt és javul a készít­mények minősége. Emellett sikerült növelni számos, első­sorban a Zsiguli személy­autókhoz szükséges műszaki gumikészítmény tartósságát. Fontos kutatásokat hajtottak végre a Mikrobiológiai Inté­zetben. A geológiai mikrobio­lógia területén végzett mun­kák eredményeként új, távla­tos irány jelent meg az ércbá­nyászati iparban — a hidro­­metallurgia, amely felhasznál­ja a fémek szegény ércekből való baktériumos kinyerésé­nek módszereit. A szovjet vál­­lalatok már előállítanak ily módon rezet. A Fizikai Intézetben elké­szült a hat négyzetméteres képernyővel rendelkező lézer­televízió működő makettje. Az idén az intézet a vállalatok rendelkezésére bocsátja a fél­vezetős lézerernyők gyártás­technológiáját. A Nagy Nyomások Fizikai Intézete megoldotta ipari célokra gyémántok előállítá­sát. Ezek a gyémántok külön­féle szerszámok — forgácsoló­­kések, húzógyémántok, sőt fúróvésők, fúrókoronák — ké­szítésére alkalmasak. Ezenkí­vül előállítottak egy új, szu­­perkeménységű anyagot, a sza­bályos bórnitridet, amely le­hetővé teszi a fémmegmunká­lás jelenlegi technológiájának gyökeres megváltoztatását. Az acélmegmunkálásban segítsé­gével a munkatermelékenység m­ásfélszeresére-kétszeresére, a szerszámok tartóssága pedig az elektrokorundhoz képest 50- szeresére emelkedik. A szovjet tudósok elsőrendű kutatási technikát kaptak. Olyan egyedi és fontos objek­tumok álltak munkába, mint az 50 000 tonnás prés, az Űr­kutatási Intézet komplexuma, a Magas Hőmérsékletek Inté­zetének magnetohidrodinami­kus berendezése, egy sor ob­jektum a Leningrádi Magfizi­kai Intézetben és mások. To­vább fejlődött a szibériai ta­gozat, a Puscsinóban, Krasz­­naja Pahrában levő tudomá­nyos központok. Eredménye­sen fejlődik a távol-keleti és az uráli tudományos központ. A kilencedik ötéves terv be­fejező évében és az egész öt­éves időszakban elért tudomá­nyos fejlődés eredményeit KORUNKBAN mindinkább fokozódik a tudományos kuta­tás jelentősége a világfejlődés, a természet- és társadalomtu­dományok kölcsönhatásának keretében. Elmondhatjuk: az ember immár kitekintett a vi­lágűrbe, megvetette lábát a Holdon. Új távlatok nyíltak előttünk, hogy feltárjuk a ter­mészet és az emberi sors alakulásának összefüggéseit. A világtörténelem menete és változása ősidők óta szorosabb kapcsolatban állt a légköri vi­szonyokkal, miként azt eddig feltételeztük. Nem kizárólago­san, de sok tekintetben az idő­járás is befolyásolta az embe­riség történetét. Éghajlatkuta­tók, meteorológusok, történé­szek és archeológusok meglepő felfedezésekre jutottak. Kuta­tásaik eredményei tanúsítják az összefüggéseket. Az éghaj­lati változások vizsgálata alap­ján érthetőbbé válik nagy tör­ténelmi fordulatok számos elő­idézője. A klimatológia pél­dául választ ad — legalábbis részben — a népvándorlások, háborúk, a szociális struktúrák szétesésének okaira ugyanúgy, mint a birodalmak összeomlá­sára vagy a gazdasági szükség­­állapotokra. Így az őskultúrák hanyat­lását (Egyiptomban, Mezopo­támiában vagy Perzsiában) feltehetően befolyásolta az, hogy a szubtropikus magas­­légnyomású övezetet — idő­számításunk előtt 800 és 500 év között — kiszorította a szá­raz-forró sivatagi zóna. Ahol korábban a mérsékelten ned­ves földközi-tengeri klíma uralkodott, lehetőséget adván az életfeltételekre, ott ezt kö­vetően rosszabbodtak az­ álla­­potok. A Szahara és az arab térség területei fokozatosan kiszáradtak. A történelem súlypontja áthelyeződött más térségekre. Jones amerikai meteoroló­gus a római birodalom szét­hullását is részben a klíma­változással magyarázza. Sze­rinte időszámításunk kezdete után — körülbelül 400-ban — annyira felmelegedett a levegő Rómában és környékén, hogy elszaporodtak az úgynevezett anophelesz-szúnyogok, a ma­lária hordozói, s bevitték a járványt a birodalom köz­pontjába. Korábban itt soha­sem tapasztaltak maláriás megbetegedéseket. A járvány terjedése megbénította e kul­­túrnép aktivitását és állam­­összetartó képességét. És ez, párosulva a pszichológiai ha­tással, hozzájárulhatott Róma bukásához. Így volt? A történelem- és társadalomtudomány egyéb magyarázatok­kal is szolgál, de nem hagyhatjuk figyelmen kí­vül a klímaváltozást. További példák is igazolhat­ják e feltételezést. Időszámításunk óta a törté­nelem legmelegebb és legszá­razabb időszaka a korai kö­zépkor volt, 800 és 1200 kö­zött. Szokatlanul enyhe telek álltak be. A jéghegyek a sark­vidéken és a gleccserek a hegyvidéken olvadásnak in­dultak. A tenger vízszintje emelkedett. A lápok és mocsa­rak kiszáradtak. (Különösen Svédországban és Németor­szágban.) És ez sem maradt következmények nélkül. Az Északi-tenger 1170 táján el­árasztotta Hollandia nagy ré­szét. Újabb és újabb öblök alakultak ki. A vegetáció ha­tára a mainál 150—200 méter­rel magasabbra került. 1186 januárjában már virágoztak a gyümölcsösök, májusban he­megelégedéssel összegezve pil­lantásunk a jövő, ama nagy­szerű távlatok felé fordul, amelyeket a XXV. pártkong­resszus nyitott meg az ország előtt, hogy minden erőt, tudást és tehetséget a kongresszusi határozatok megvalósítására irányítson. G. Szkrjabin, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökségének ügyvezető tud­omá-­­ nyos főtitkára (APN) érett a gabona, júniusban szü­reteltek. A KORAI KÖZÉPKOR eny­he klímája nélkül aligha kép­zelhető el a vikingek kime­­részkedése a tengerre, írja Martin Schwarzbach német klímakutató. Nem állta útju­kat tengeri vihar, sőt a jég­hegyeken is partra szálhat­tak. (Izlandon, majd később Grönlandon. Normann telepü­lés is létesül „Grünlandon”,, „Zöldföldön”, innen ered a név.) A német előrenyomulás Kelet-Poroszországba és a Bal­tikumba is még e középkori melegperiódus idején történt. Az ember benyomult a sűrű erdőségekbe, településeket és városokat hozott létre. E korai középkor száraz klí­mája ösztönözhette vagy kény­szerítette a távoli Közép- Ázsiában a mongolokat is hó­dító hadjárataikra. Benyomul­tak Kínába, sőt a mai Viet­namba, azután Nyugat felé egészen Európáig. A szárazság miatt ugyanis egyre rosszab­bodtak az életfeltételeik. A le­gelők kiégtek, az állatcsordák hullottak. Ugyanakkor ebben az időszakban éri el a khmer­nép a mai Kambodzsa terüle­tén fejlődésének tetőfokát. Fölépül Angkor impozáns kő­templomaival és palotáival. A száraz-meleg klimaperió­­dusnak 130­1 után vége szakad. Enyhe lehűlés, majd hideg időszak követi, amelyet a kli­­matológusok ,,kis jégkorszak­nak” neveznek. Lamb angol éghajlatkutató szerint ez az időszak 1850-ig tart, más ku­tatók, így a német Hermann Flohn — Willy René Lützen­­kirchen hivatkozik rá — 1593 és 1600 közé helyezi e periódus kezdetét. Mindenesetre a kései középkor krónikásainak fel­jegyzései azt tanúsítják, hogy a lehűlés, amely nagy csapa­dékmennyiséggel járt, már a XIV. században súlyos helyze­tet teremtett. Évtizedeken át rossz volt a termés. Éhínség lépett fel. Esős nyarak és hi­deg telek váltották egymást. Száz- és százezer ember halt éhen. A nyári hőmérséklet általá­ban 3—4 fokkal süllyedt, a ko­rábbihoz viszonyítva. Meg­hosszabbodott a téli időszak. A szőlő- és gyümölcskultúra egyre délebbre szorult vissza. Panzram frankfurti klimatoló­­gus azt állítja, hogy a paraszt­lázadások egyik fő oka 1500 után a klíma gyors változása és a termés katasztrofális csökkenése volt. Tíz és tízezer paraszti település szűnt meg, lakosságuk a városokba nyo­mult, ahol viszont fellendült a kézművesség és a kereskede­lem. A feudális rendszer túl­jutott tetőfokán, megkezdő­dött a városiasodás. A HIDEGPERIÓDUS idején volt néhány évtized — 1680 és 1740 között —, amikor enyhült a tél és alábbhagyott az eső­zés. E lassú felmelegedést ki­használta Európa. Grönlandot benépesítették a dánok. Bering 1728-ban átvitorlázik Szibéria és Alaszka között a róla elne­vezett szoroson. De hamar megszűnt ez az átmeneti fel­­melegedés, ismét a hideghul­lám kerekedett fölül, s a múlt század közepéig kellett várni, hogy az éghajlat ismét meg­javul­jon. 1880 és 1945 között az átlaghőmérséklet 0,7 fokkal emelkedett. Különösen tapasz­talható volt e változás az Alpok gleccservilágában és a sarki övezet átalakulásában. (Grönland, Szibéria, Alaszka, Snitzbergák stb.) A jéghatár több száz kilométerrel vissza­vonult. Megjavultak ismét az életfeltételek. Grönlandon pél­dául az eszkimó vadászok át­térhettek a halászatra. A szi­get déli részén már növényzet is keletkezett, amely lehetővé tette a juhtenyésztést. Meg­kezdődhetett Szibéria és egy­általán a sarki övezet feltárá­sa, a föld kincseinek kiaknázá­sa, az iparosodás és az infra­struktúra kialakulása. A klímaváltozások okaira eddig még az éghajlatkutatók sem tudtak megfelelő választ adni. Bizonyos csupán az, hogy az évszázadok és ezredes fo­lyamán a légköri körforgás időről időre kiszámíthatatla­nul alakult a troposzférában és lényegesen változtak a mély- és magasnyomású réte­gek is a sztratoszférában. De miért? E tekintetben megoszlanak a vélemények. Egyesek vulkáni kitörésekkel magyarázzák a kilengéseket. A kitörések a sztratoszférába lövellik a szennyezett, port és a különféle gázokat, amelyek átalakítják a légköri viszonyo­kat. Mások a Föld tengelye bizonyos eltérésének tulajdo­nítják az éghajlati rendszer­telenségeket. Mario Zanol olasz archeológus könyvében („A világ háromszor pusztult el") a vízözön elméletével foglalkozik, s a „Halley” üstö­köst teszi „felelőssé” a termé­szeti csapásokért. VALAMENNYI elméletnek és feltevésnek van valami tudományosan megalapozott igazsága. A legvalószínűbb azonban, hogy számos tényező szövevénye okozta és okozza a klímaváltozásokat. Ha ezt meg tudnánk fejteni, mindjárt egyszerűbb lenne a megoldás és a védekezés. Vagyis az, hogy ne az éghaj­lat befolyásolja az emberiség sorsát, hanem az ember irá­nyítsa ésszerűen a klíma ala­kulását. Az atomenergia bir­tokában és a világűrkutatás kezdeti időszakában valóban ez az egymást kiegészítő ter­mészet- és társadalomtudo­mány egyik legfőbb feladata. Vámos Imre Időjárás és történelem „Interurbán Herény" Egy lap a telefontechnika történetéből Világszerte ünnepélyes kere­tek között, a legtöbb nagy­városban kiállítások megnyi­tásával emlékeztek meg a — mai értelemben vett — telefon bemutatásának századik év­fordulójáról. Budapesten a Postamúzeum szép és tanul­ságos kiállítása vezet végig a sokat szidott, ám mégis nélkü­lözhetetlen távbeszélő évszáza­dos történetén. Ám ezekről a kiállításokról hiányzik két — szerényen meghúzódó — kép, hiányzik a megemlékezésekből két név: két magyar tudós emléke, akiknek pedig nem csekély érdeme van a gyer­mekcipőben járó telefon­­technika és a telefon tudomá­nyos alkalmazása terén. Graham Bell első, kísérleti készülékei eléggé nehézkes, a gyakorlatban alig használható berendezések voltak. Folytonos tökéletesítés és módosítás után, 1877 őszén azonban már egy kényelmesen kezelhető távbe­­szélő-modellt mutatott be. Jel­lemző a telefon sikerére, hogy ugyanebben az évben az Egye­sült Államokban már 1300 ké­szülék volt használatban. Szinte az 1877 októberi, londo­ni bemutatóval egyidőben a magyarországi sajtó is részle­tesen beszámolt az „új csodá­ról”. Számunkra különösen ér­dekes, hogy a ,,Gazdasági La­pok” című folyóirat szemle­írója a hetilap 1878. január 22-i számában (42. oldal) fel­veti az ötletet, hogy a gyorsan tökéletesedő, és olcsó távbe­szélő mennyire hasznos szolgá­latot tehetne a nagy gazdasá­gokban, főként pedig a távol eső birtokrészek összekötteté­sében. Ugyanennek a magyar mezőgazdasági lapnak két hét­tel későbbi száma (február 5., 68. oldal) már arról tudósít, hogy a gondolat megvalósult: „Herényben (Szombathely mellett, I. B. L.) Gothard Ist­ván földbirtokos ugyanis lakó­házából szertárába vezetett távszólót vagy hanghordót, s most vezetett egy huzalt fél­mérföldre eső külső major­ba .. Erről a házitelefonról, amely hazánkban alighanem az első, rendszeresen üzemelő, ilyen célú készülék volt, az említett hetilap április 2-i számában (132. old.) maga a kivitelező, Gothard Jenő (1357—1909) kö­zölt részletesebb ismertetést. Eszerint az 1877-ben (!) beren­dezett házi vonal két lakószo­bát, valamint a 150 méterre le­vő fizikai-mechanikai műhelyt köti össze, a távolabbi, egy­­ kilométeres vonal 1878 tava­szán még építés alatt volt. Nevezetesebb azonban a két esztendővel később (1880) le­bonyolított kísérlet, amelyet Gothard Jenő és az ógyallai (ma Hurbanovo) magáncsillag­vizsgáló alapítója, Konkoly Thege Miklós (1842—1916), a technika minden újdonsága iránt érdeklődő csillagász bo­nyolított le. Magyarországon, de talán a kontinensen is első­ként hajtottak végre távolsági, „interurbán” beszélgetést hi­vatalos postai távíró vezeté­ken. Erről Konkoly Thege így emlékezik meg Gothardról írott emlékezésében (Az Időjá­rás, 1909. május):......ő volt az első, aki e sorok írójával hosz­­szú távolságra, az állami táv­­irdavezetéken kísérletezett, amely kísérletek a telefon tö­kéletesítésével egyre jobban mentek (mikrofon nélkül) ...” A kb. 275 kilométeres távolsá­gon — Ógyalla—Komárom— Győr—Kis-Cell—Szombathely —Herény — az akkori Beil­­féle mikrofonok aligha voltak használhatók, ezért feltehető­leg Dávid B. Hughes 1378-ban ismertetett „szénrúdó-mikro­­fonját” alkalmazhatták. Gothard Jenő, aki kiváló elektromérnök volt, ezekben az években kezdett foglalkoz­ni csillagászattal, rövidesen kiérdemelte a külföldi szak­emberek elismerését, és a „csillagászati fényképezés ma­gyar úttörője” jelzőt. A tele­fon tökéletesítésével ettől kezdve egyre kevesebbet fog­lalkozott. Az 1880-as ógyalla­i Herény „interurbán” kísér­let azonban egy nagyon jelen­tős eszmét sugalmazott Kon­koly Thege Miklósnak. Már az előző években (1874—76 kö­zött) meghatározta csillagvizs­gálójának földrajzi hosszúsá­gát a bécsi Egyetemi Obszer­vatóriumhoz — és ezen át a párizsi és greenwichi kezdő délkörhöz — viszonyítva, táv­­írókészülék segítségével. Ez­után több magyarországi hely­ség hosszúságát állapította meg, ugyancsak távíró össze­köttetés segítségével, ógyallai obszervatóriumához viszonyít­va. A sikeres telefonkísérletek nyomán, 1891-ben távbeszélő­­összeköttetés felhasználásával mérte meg, elsőként a világon, két földrajzi pont: Ógyalla és a budapesti meteorológiai ész­lelőállomás földrajzi hosszú­ság különbségét. A két hely időadatait, és a mérés folya­matát telefonon közölve, az időmérés pontossága elérte a másodperc századrészét. Ez megfelel 0,15 szög­másodperc­nek, és azt jelenti, hogy Ma­gyarország földrajzi helyén a két, összemért hely abszolút helyzetét — egymáshoz viszo­nyítva — kb. 3—4 méter pon­tossággal mérte meg. A tele­fonnal végzett hosszúságmérés öt-tízszer múlta felül a távíró morse-jelzésé­vel végzett meg­határozásokat. Minderről Kon­koly Thege a Magy­ar Tudomá­nyos Akadémia 1892. január 13-i ülésén számolt be. A távbeszélő évszázados ün­nepén tisztelettel gondolha­tunk a telefon alkalmazásának két magyarországi úttörőjére. Ifj. Bartha Lajos A természet teltár­ja titkait A Nagy Energiák Fizikai In­­tézete és a világhírnévnek ör­vendő szerpuhovi gyorsító, amely világviszonylatban a leg­nagyobbak egyike, Anatolij Logunov akadémikus vezetésé­vel jött létre. A Szerpuhov környéki tudományos komp­lexum nyolc esztendeje műkö­dik. A szovjet tudósok egyre job­ban behatolnak a világegye­tem titkaiba, a mikro- és makrovilág titkaiba. Az utób­bi évek különösen gazdagok voltak tudományos eredmé­nyekben. A matematika és az irányí­tási folyamatok területén vég­zett kutatások megvetették a különböző folyamatok optimá­lis irányítására, a népgazda­ságban az automatizálás esz­közeinek hatékony felhaszná­lására szolgáló módszerek alapjait. A kőolajiparban, a cementgyártásban és a kohá­szatban létrejöttek a nagy komplexumok automatikus irányításának rendszerei. Nagy tudományos és alkal­mazott jelentőségűek a kvan­tumelektronika területén elért eredmények. Kifejlesztették a kvantumgenerátorok új típu­sait, amelyek lehetővé teszik a lézerek alkalmazásának ki­bővítését a tudomány és ter­melés különböző területein. Sikeres munkálatok folynak a lézerek számítástechnikai felhasználására. Ezek alapján a jövőben gyakorlatilag kor­látlan memóriával rendelkező és rendkívüli sebességgel dol­gozó elektronikus számítógé­pek konstruálhatók. A hőenergia villamos ener­giává történő közvetlen átala­kítását célzó munkálatok so­rán megalkottak egy új típu­sú, MHD-generátorokkal ren­delkező kísérleti erőművet, amely főbb jellemzőit tekint­ve messze túlszárnyalja a kül­földi erőműveket. Az utóbbi években lényege­sen megnövekedett a neutrino­­kutatások bázisa. A szerpuho­­vi gyorsítóban az óriási „SZKAT” buborékkamra se­gítségével széles fronton foly­nak a neutrínó-kutatások. A Kaukázusban, az Elbrusztól 10 kilométernyire hamarosan be­fejezik egy párját ritkító föld alatti laboratórium — neut­rínó megfigyelőállomás — első ütemének építését. Itt megfi­gyelhetők lesznek az űrobjek­tumok belsejéből érkező neut­rínók. Ez lehetővé teszi a csil­lagok mélyében lezajló folya­matok tanulmányozását A jövőben nagy jelentőséget, kapnak azok a már folyamat­ban levő munkálatok, amelyek célja folyékony kristályok, a hírközlő rendszerekben kis energiaveszteséggel használ­ható fényvezetőkhöz szüksé­ges anyagok, magas hőmérsék­letű monokristályok, valamint a kvantumelektronikának, az energetikának szükséges ol­vasztott kerámiaanyagok és üvegek létrehozása. A tudomány és a technika sok területe, különösképpen a villamos energetika szempont­jából nagy távlatokkal kecseg­tetnek a szupravezető anya­gok. A szupravezető-képesség felhasználható áramvezetékek, szuperteljesítményű generáto­rok és más villamos készülékek létrehozására. Itt egyelőre az az akadály, hogy a szuprave­zetőt igen alacsony hőmérsék­letre — a folyékony hélium hőmérsékletére — kell lehűte­ni. A legutóbbi esztendőkben sikerült olyan ötvözeteket ki­választani, amelyeknek az üzemi hőmérséklete sokkal magasabb, mint az első szup­ravezetőké. A magas hőmérsékleten való szupravezető-képesség problé­májával összefügg a fémes hidrogén érdekes problémája. Az elmélet szerint a hidrogén­nek 2,6 millió légkör nyomás közepette át kell mennie fémes állapotba és úgy látszik, hogy ezt az állapotát a nyo­más megszűntével is megtart­hatja. Mindez azonban tüzetes kísérleti ellenőrzésre szorul. A hidrogén fokozott elektro­mos vezetőképességgel rendel­kező állapotba való átmenetét a szovjet tudósok már megfi­gyelték. Hárommillió légkör rekordnyomás esetén az elekt­romos vezetőképesség hirtelen megnövekedését úgy magya­rázzák, mint a fémes fázisba való átmenetet. A Logunov a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke

Next