Magyar Nemzet, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-01 / 206. szám

/ SP1 Wettt'.ho, vsr’i ;vltr SCI i­":J Tejefon: 11!—/j.? ^ ^ F­ *v A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA e Véglegesen Miért emlékezünk meg csaknem négy évtized múl­tán is, vissza-visszatérően a második világháború kitöré­sének évfordulójáról? Miért nem helyeztük el ezt az ese­ményt végleg a történelem­és az iskolakönyvek megfele­lő fejezeteinek rekeszeibe? Nem hajdanvolt frontokat járt öregek mesélő kedvű em­lékezései ezek. Nem azért írunk és beszélünk 1939. szep­tember elsejéről, mert még él a nemzedék, amely végig­csinálta ezt az időt — hanem azért, mert még nem múlt el teljesen a megismétlődés ve­szélye. Addig fogunk ilyen rendszeresen megemlékezni erről a napról, amíg lehetet­lenné, elképzelhetetlenné nem válik egy harmadik vi­lágháború kitörése. Az új­ságcikkek és a beszédek te­hát nemcsak a múlt előtt hajtanak zászlót, hanem és mindenekelőtt levonják a mára és a jövőre vonatkozó tanulságokat az akkor tör­téntekből. Igaz, a harminchét eszten­dő alatt sikerült elérni, hogy a harmadik világháború Da­moklész kardja ne függjön Európa felett. Földrészünk történelmének leghosszabb békés korszakát éli és meg­van a remény arra, hogy ez így folytatódik. A reményt azonban a bizonyossággal akarjuk fölcserélni. Még visszatérhet a nagy feszült­ségek időszaka, még nem tor­laszoltuk el véglegesen a há­ború útját. Még itt vannak a fasizmus maradványai, a mi­­litarizmus és a szélsőséges nacionalizmus erői. Még nem szabad abbahagyni az emlé­kezést. Az elmúlt évtizedek alatt ke­ményen kellett dolgozni azért, hogy ma enyhülésről beszél­hessünk. És jó ideig még folytatni kell ezt a küzdel­met. Ilyenformán a mi meg­emlékezéseink nem merül­nek ki a koszorúk ünnepé­­lyes elhelyezésében, minde­nekelőtt határozott cselekvé­si programokat fogalmazunk meg. Ezt tesszük gyakorlati­lag a háború befejezése óta. És, hogy sikerrel tesszük, mutatják a hetvenes évek elején kötött európai szerző­dések, bizonyítja az európai biztonsági és együttműködési értekezlet sikere. Talán túl egyszerűnek hangzik, ha azt mondjuk, hogy a feszültség és a háború legjobb ellensze­re — a békés együttműködés megteremtése. De mégis csak ez korunk fő tanulsága. Soha többé háborút, soha többé fasizmust, kiáltotta Európa 1945-ben. Ma már tudjuk, hogyan kell ezt a fel­hívást valóra váltani. Úton vagyunk afelé, hogy meg­oldjuk a nagy feladatot: a fasizmus és a hidegháborús erők legyőzéséhez ne kelljen többé átélni olyan időszakot, mint amilyen 1939 szeptem­bere és 1945 májusa között telt el. Nemzetközi antifasiszta napként emlékezünk 1939. szeptember elsejére. Azóta elértünk a szilárduló európai béke és az enyhülés korsza­kához és ezt annak köszön­hetjük, hogy a múlt har­minchét esztendő minden 24 órája­­ antifasiszta nap volt. Tatár Imre / Tövis a Hírt kaptunk arról, hogy a Balatonban a „legutóbbi vizsgálatok szerint” tovább terjedt a hínár. A magunk részéről hozzátesszük: nem­csak a legutóbbi vizsgálatok szerint terjedt tovább, ha­nem anélkül is. A szakembe­rek különösen a „szúrós le­­vélzetű hínár” szaporodását nehezményezik, nyilván azért, mert e tüskés vízinö­vény böködi a fürdőzők tal­pát. Ez valóban kedvezőtlen jelenség, jó volna valamit tenni ellene, jobban mondva, nem kellene tenni valamit, mégpedig nem kellene bele­engedni a tóba a szennyvi­zet, a különböző szerves és vegyi anyagokat, amelyek köztudottan elősegítik a hí­­nárféleségek elburjánzását. Persze nem a fürdőzők ér­zékeny talpáról van itt szó, hanem egy természeti érték lassú — még jóvátehető — romlásáról. Emberi balfogás, felelőtlenség, tudatlanság bo­rította fel a vízi élet egyen­súlyát, és segíti sorvadni azt, ami az emberi élet har­móniáját, szépségét szolgálni hivatott. Állóvíz, posvány, hínár — így szokta volt jellemezni az irodalom egy-egy közösség tunyaságát, s most a tiszta vízben terjeszkedő hínárme­zők ugyanerre a tunyaságra figyelmeztetnek. Építünk és szervezünk, lelkesedünk és lelkesítünk, korszerűsítünk és ésszerűsítünk, és közben — ki tudja miért — romlani talpban hagyjuk azt, ami időtlen idők óta szép teljességében léte­zik. Lehet, hogy a gondolko­dásmódomban van a hiba, de nekem a hínárosodó Balaton­ról eszembe jutnak a har­mincas években épült, immár hámló vakolatú szabadság­hegyi villák, az elhanyagolt kertek, rozsdás drótkeríté­sek, szeméthalmok, eszembe jutnak a grófok, földesurak által építtetett, s a nép tulaj­donába jogszerűen átszárma­zott vidéki kastélyok, kúriák üres ablakszemei, bedőlt fa­lai; arra gondolok, mennyi érték ment oktalanul veszen­dőbe csupán azért, mert hiányzott valami, amit úgy hívnak: gondoskodás. Az az érzésem, vannak kö­zöttünk olyanok, akik szíve­sen használják illemhelynek a fedett országúti buszmeg­állót, szemétlerakodónak a parkokat, kanálisnak az ele­ven vizeket. Sok-sok helyen belebotlunk a tunyaság és nemtörődömség idétlen bűn­jeleibe. Azt hiszem, amikor a hínár megböki a balatoni fürdőző talpát, az égető, fájdalmas érzés, szerény figyelmeztetés mindarra, amiről fentebb be­széltem. Ezt a figyelmezte­tést illene egyszer s minden­korra tudomásul venni, mert a talpunkba fúródó hínártö­vis okozta fájdalom tulaj­donképpen nemcsak fájda­lom, de szégyen is. Kristóf Attila Namíbia jövője, Kissioger újabb útja Afrika déli részének fejleményei a diplomácia előterében A külpolitikai helyzet HATÁRIDŐKÉNT augusztus 31-ét jelölte meg a Biztonsági Tanács arra, hogy a Dél-afrikai Köztársaság biztosítsa Namíbia függetlenségét, és az ENSZ égisze alatt tartson szabad válasz­tásokat Délnyugat-Afrika jövőjéről. A BT januárban hozott határozatában azt is leszögezte, amennyiben a megjelölt idő­pontig nem tesznek eleget a rendelkezéseknek, a testület napi­rendre tűzi a további lépések megvitatását. A Vorster-kormány nem teljesítette a követelményeket. Ehelyett a Pretoria által ösztönzött windhoeki alkotmányozó konferencia 1978. december 31-ét nevezte meg Namíbia függetlenségének dátumaként. A Biztonsági Tanács ilyen előzmények után kedden megkezdte a namíbiai vitát. Az ENSZ afrikai csoportjának a soros elnöke előzőleg kifejtette, hogy az afrikai tagországok lényeges intéz­kedéseket kívánnak. Megfigyelők szerint elsősorban büntető­szankciókat követelnek, így Dél-Afrika diplomáciai kiközösíté­sét, gazdasági bojkottot vagy akár katonai akciót a fajüldöző ország ellen. Az ENSZ namíbiai ügyekkel foglalkozó megbízottja arra mu­tatott rá, hogy Pretoria faji alapon ellentétet szít az afrikaiak között, s ezzel mintegy megpróbálja elkendőzni a fehér kisebb­ség és a bennszülött lakosság fő nézetkülönbségeit. A diploma­ta figyelmeztette az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, amennyiben támogatják az 1978. évi függetlenségi javaslatot, a namíbiai helyzet polgárháborús jelleget ölthet. Az ENSZ kü­­lönmegbízottja elítélte a NATO-tagországok katonai együtt­működését Pretoriával, s rámutatott, hogy a dél-afrikai hadse­regnek szállított korszerű katonai felszereléseket a namíbiai nép elnyomására használják fel. A dél-afrikai politikai vezető­ket tette felelőssé a földrész déli részében kibontakozott esemé­nyekért a botswanai államfő is, megállapítva, hogy a pretoriai kormány nem gyakorol valódi nyomást Rhodesiára a rendezés érdekében. Az ENSZ dekolonizációs bizottsága New Yorkban közzétett­ jelentésében olyan értesü­léseket közölt hogy a Smith­­­rezsim mind nagyobb katonai támogatást kap Dél-Afrikától, több dél-afrikai katonai repülőgép közvetlenül részt vesz a nemzeti felszabadító erők elleni hadműveletekben. A bejelentést követően, hogy Kissinger szeptember 4—6-án ismét találkozik Vorster dél-afrikai miniszterelnökkel — ezút­tal Zürichben —, Washingtonban egy szóvivő nem zárta ki an­nak lehetőségét: a külügyminiszter megismétli afrikai körútját. Az Egyesült Államok afrikai diplomáciájának megélénkülését a nyugati sajtó összefüggésbe hozza a rhodesiai és a dél-afrikai nemzeti felszabadító mozgalmak tevékenységének fokozódásá­val. Mivel Washington veszélyeztetve érzi érdekeit a térségben — mint a New York Times írja —, az Egyesült Államokat ag­godalommal tölti el a rhodesiai harci cselekmények fokozódá­sának lehetősége. A Christian Science Monitor szerint elsősor­ban abban a megvilágításban kell látni az Afrika déli részén zajló eseményeket, hogy azok alakulása komoly veszélyt jelent Washington és London stratégiai helyzetére ebben az övezet­ben. Az amerikai diplomácia vezetőjét bírálta választási beszédé­ben Carter, a Demokrata Párt elnökjelöltje, majd a közel-keleti válsággal összefüggésben ismét elkötelezte magát Izrael mellett. Egy jövőbeni békemegállapodás alapjának újból „Izrael véd­hető határainak” elvét jelölte meg. Mondale, Carter alelnök­­jelöltje külpolitikai beszédében, elmarasztalva a korábbi és a jelenlegi kormányzatot, azt hangoztatta: „attól tart”, hogy Ford a választások előtt „az utolsó pillanatban” egyezményt akar kötni a Szovjetunióval a hadászati fegyverrendszerek korláto­zásáról. A Bizt­onsági Tanár** vitája Az érdekelt tagállamok népszavazást sürgetnek Namíbiában Kedden délután New York­ban összeült a Biztonsági Ta­nács, hogy megvitassa a dél-af­rikai fajüldözők által megszállt Namíbia helyzetét — jelenti a Reuter. A Biztonsági Tanács január 30-án határozatban szólította fel a Vorster-rezsimet, hogy az ENSZ korábbi határozatainak eleget téve adja át a hatalmat a namíbiai népnek, és haladék­talanul vonja ki csapatait a térségből. A tanács követelte, hogy augusztus 31-ig az ENSZ felügyelete alatt tartsanak nép­szavazást Namíbiában, újólag követelte általános és szabad választások megtartását az ENSZ felügyelete alatt. Rasolondraibe az ülésen fel­olvasta Sam Nu­joménak, a Délnyugat-afrikai Népi Szer­vezet (SWAPOT) elnökének táviratát. Nujoma a vita elna­polását kérte, hogy az afrikai külügyminiszterek lehetőséget kapjanak álláspontjuk kifejté­sére. A külügyminiszterek szeptember közepén érkeznek New Yorkba, s részt vesznek szeptember 21-én az ENSZ- közgyűlés XXXI. ülésszakának megnyitásán. A keddi ülésen az afrikai or­szágok álláspontját Henri Ra­solondraibe, Madagaszkár kép­viselője, az ENSZ-tagállamok afrikai csoportjának elnöke is­mertette. Hangsúlyozta, hogy Namíbia népe a teljes győze­lemig harcol a függetlenségért és a nemzeti haladásért. Ezt a harcot — mint rámutatott — teljes mértékben támogatják a független afrikai államok, az összes haladó és demokratikus erők. Az afrikai küldött kiemelte az ENSZ határozatai megvaló­sításának szükségességét, és A Biztonsági Tanács elfo­gadta a SWAPO elnökének ja­vaslatát, és az ülést újabb idő­pont megjelölése nélkül elna­polta. A délnyugat-afrikai hatósá­gok határozata alapján harci készültséget rendeltek el a Namíbiát törvénytelenül meg­­­­szálló csapatoknál — jelenti a TASZSZ. Az intézkedést egy­részt annak a határidőnek a le­járta váltotta ki, amelyet a Biztonsági Tanács jelölt meg az ország függetlenségének bizto­sítására, másrészt a Biztonsági Tanács kedden kezdődött vitár­­­a szándékát, hogy figyelmen j a Délnyugat-Afr­ika kérdésén kívül hagyják az ENSZ­ köve­tel­­teléseit és­­minden eszközzé. A lépés ismételten megerősí- fenntartják uralmukat, Nam.'­­ti a pretoriai hatóságoknak azt­­­biában. E­NSZ-jelentés Rhodesia és Dél-Afrika katonai együttműködéséről A TASZSZ jelenti: A salis­­buryi hatóságok, amelyek megkísérlik szétzúzni a zim­babwei nép nemzeti felszaba­dító mozgalmát, bővítik kato­nai együttműködésüket a dél­afrikai fajüldöző rezsimmel — állapította meg az ENSZ dekolonizációs bizottsága New Yorkban közzétett jelentésé­ben. Az okmány rámutat arra, hogy „a rhodesiai törvényte­len Smith-rezsim egyre nö­vekvő katonai támogatást kap a dél-afrikai kormánytól”, és megállapítja azt is, hogy a zimbabwei szabadságharcosok elleni hadműveletekben részt vesznek a dél-afrikai hadse­reg francia gyártmányú kato­nai helikopterei is. A Smith­­rezsim képviselője elismerte, hogy ezek a helikopterek a Zimbabwe területén kifejíe­t hadműveletekben részt vevő dél-afrikai rendőrség rendsze­res erőinek részét képezik. A rhodesiai hadsereg több olyan páncélozott katonai járművet is vásárolt, amelyeket licenc alapján a Dél-afrikai Köztár­saságban gyártottak. A leg­utóbbi adatok szerint a rho­desiai hadsereg fenntartására fordított összegek egészében meghaladják a 60 millió rho­desiai dollárt. Sir Seretse Khama botswa­­nai köztársasági elnök a füg­getlen irányvonalú Rand Dai­ly Mail című dél-afrikai lap keddi számában megjelent nyilatkozatában John Vorster miniszterelnököt és a dél-af­rikai politikai vezetőket tette felelőssé a fekete kontinens déli részében kibontakozott eseményekért. Az államfő hangsúlyozta, hogy Dél-Afrika fehér és bennszülött lakosainak teljes egyenlőségben kell élniük. Ha ez nem valósul meg, nem le­het szó kompromisszumról az események jelenlegi állásánál, ez pedig háborúhoz és véron­táshoz vezetne. Az Egyesült Államok kez­deményezéseit illetően Khama azt mondotta, hogy mivel Washington jelentős érdekelt­ségekkel rendelkezik Dél-Af­­rikában, számottevő befolyást gyakorolhatna a térsége­­k a kisebbségben levő físhé-­­k uralma alatt álló a­lanyaira — amennyiben azt a politikát választja. A békés megoldás érdekében a botswanai állam­fő szükségesnek ítélte Nagy- Britannia, az NSZK és Fran­ciaország diplomáciai kezde­ményezéseit is. A TASZSZ szerint a Lute­­ránus Világszövetség Vorster dél-afrikai miniszterelnökhöz intézett és Genfben közzétett nyílt levelében felszólította a dél-afrikai rezsimet, hogy vessen véget a bennszülött la­kosság tömeges lemészárlásá­nak, elnyomásának és a rend­őrségi terrornak. Az amerikai külügyminiszter Washington terveiről Washingtonból jelenti az MTI. Henry Kissinger ameri­kai külügyminiszter szerint nem a szocialista országok, hanem egyedül a tőkés világ nyújthat segítséget a fejlődő afrikai országok gazdasági problémáinak megoldásához. Kissinger, aki kedden, közép­európai idő szerint este mon­dott beszédet Philadelphiában, az amerikai diplomácia jelen­legi központi feladataként jel­lemezte az afrikai helyzet ala­kulásának befolyásolását. A külügyminiszter — aki a hét vég­én (ezúttal Zürichben) másodszor találkozik Vorster­­rel, a fajüldöző dél-afrikai kormány elnökével — a faji megkülönböztetés felszámolá­sára hívta fel a pretoriai rend­szert, anélkül, hogy bármi utalás­t tett volna arra: tud-e és akar-e Washington e fel­szólításnál többet is tenni. A számos ENSZ-határozat ellenére mindmáig dél-afrikai fennhatóság alatt álló Namí­bia kérdésében Kissinger meg- ■ elégedését fejezte ki, hogy Pretoria 1978 végén hajlandó kivonulni. A külügyminiszter nem említette, hogy a Namíbia igazi nemzeti erőit képviselő mozgalmak a tervet nem is te­kintik tárgyalási alapnak azt­­ el nem fogadják és azonnal függetlenséget követelnek, az­­ Egyesült Államok által is megszavazott ENSZ-határoza- , toknak megfelelően.­­ Kissinger szerint az Egye-­ sült Államok és Nagy-Britan-­­ nia „komoly erőfeszítéseket tesz” a rhodesiai kérdés meg-t oldására. A külügyminiszter Vorsterrel tervbe vett tárgya­lása előtt és után Londonban brit kollégájával, Croslanddal tanácskozik. Az amerikai külügyminisz­ter azt állította, hogy országa „nem kíván magának különle­ges helyet, befolyást Afriká­ban”, s távol kívánja tartani a kontinenstől „a nagyhatalmi versengést.” Ugyanakkor is­mét „beavatkozással” vádolta a Szovjetuniót és Kubát az angolai szabadságharc támo­gatásáért, és kijelentette: „Megfontolásra érdemes, ha olyan mérsékelt országok, mint Kenya vagy Zaire kato­nai segítséget kérnek az Egye­sült Államoktól, hogy meg­védjék magukat harcias szom­­szédjaik ellen.” Kissinger philadelphiai be­szédében kijelentette: „Sike­rült csökkentenünk a feszült­séget a Szovjetunióval, megol­dottunk egyes konfliktusokat­­ és megkezdtük a nukleáris há­ború veszélyének elhárítását. Lelassítottuk a hadászati fegy­verkezési versenyt, s remény van arra, hogy hamarosan, a­­történelemben először, sikerül szilárdan megszabni a két nagy nukleáris hatalom hadá­szati nukleáris fegyvereinek felső határát.’’ A UPI szerint az Egyesült Államok 110 darab Corsair tí­pusú harci repülőgépet szállít Pakisztánnak annak fejében, hogy Pakisztán kész lemonda­ni egy francia nukleáris reak­tor megvásárlásáról — közölte legújabb számában az Avia­

Next