Magyar Nemzet, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-11 / 215. szám

Szombat, 1976. szeptember 11. ) A szovjet mezőgazdasági tudomány feladatai Az SZKP Központi Bizott­sága és a szovjet kormány ha­tározatot hozott arról, hogy meg kell javítani a mezőgaz­dasági tudományos intézmé­nyek tevékenységének irányí­tását, növelni kell a tudo­mány szerepét a legfontosabb mezőgazdasági feladatok meg­oldásában. A párt- és kormányhatáro­zat szerint az illetékes tudo­mányos szervezeteknek össze kell hangolniuk a molekuláris biológiai, a genetikai, a fizioló­gia, a biokémia, a környezet­védelem területén, továbbá a racionálisabb mező- és víz­­gazdálkodás, a föld termé­kenységének növelése és az erózióval szembeni védekezés érdekében végzett kutatáso­kat. A mezőgazdasági miniszté­riumnak és a többi illetékes szervnek azt javasolják, hogy a tudományos kollektívák erőfeszítéseit a jelenlegi öt­éves tervidőszakban tereljék a mezőgazdasági tudományos­­műszaki haladás főbb irányai­val összefüggő tudományos és kutató munkák elvégzésére. Az élelmiszerüzletek új árusítási rendjéről Az élelmiszerüzletek szep­tember 13-án hatályba lépő új árusítási rendjéről a vásárló­kat tájékoztató plakátokat az üzletekben jól látható helyen kell kifüggeszteni. A bolti dol­gozók közlik a vevőkkel, hogy az üzlet vasárnap zárva tart, és megmondják a tejet, pék­süteményt árusító legközeleb­bi vendéglátóhely címét is. Várható, hogy péntek délután és este, szombaton a délelőtti órákban, sőt hétfőn is növe­kedik majd a forgalom. Ezért megfelelő árukészletet kell be­szerezni. Egyes kis létszámú, egy-, két-, háromszemélyes élelmiszerboltok, páros vagy páratlan hétfőn zárva tarta­nak. Ezek címét szintén közlik a vásárlókkal. Kutyaszépségverseny a vásárvárosban A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének őszi nemzetközi kiállítása szombat reggel 9 órakor nyílik a vásár­városban. A két napig tartó kutyaszép­ségversenyre Ausztriából, Bel­giumból, Csehszlovákiából, Franciaországból, Hollandiá­ból, Lengyelországból, Olasz­országból, az NDK-ból és az NSZK-ból érkeztek — a ha­zaiakon kívül — a négylábú sztárjelöltek. Ma­­ a németju­hász, dobermann, agarak, set­­terek, spánielek, tacskók, ter­rierek, bessethundok, pinche­­rek és bulldogok lépnek po­rondra, vasárnap pedig a töb­bi fel nem sorolt fajták, élü­kön a magyar vizslákkal, pu­likkal, komondorokkal, kuva­szokkal, uszkárokkal és a drót­szőrű foxterierekkel. Mindkét napon hazai és kül­földi bírók ítélik oda a fajta­­győztes nemzeti és nemzetközi címeket. A legtöbb nevezés ez alkalommal is a németjuhász fajtából érkezett, csaknem 400 példányt vezetnek fel. Az egyesület sok ezer láto­gató fogadására készült fel. A kiállítás mindkét nap reggel 9- től délután 5 óráig lesz nyit­va. —érték — Vágányépítési munkák befe­jeztével a BKV szeptember 11-én üzemkezdettől az 56-os jelzésű vil­lamosok kocsijait ismét Moszkva tér—Hűvösvölgy között, az 58-as jelzésű villamosok kocsijait pedig továbbra is Zugliget—Budagyöngye között közlekedteti. Közli továbbá a BKV, hogy szeptember 13-án 14-én. 15-én. 16-án. 17-én. 8 órától 13.30-ig az 50-es jelzésű villamosok helyett a Szarvascsárda és Béke tér között felsővezeték-javítási munkák miatt villamos viteldíjjal autóbuszokat közlekedtet, valamint szeptember 14-től november 12-ig munkanapokon járművezetői kép­zés miatt a városmajori vasútállo­másról 8 óra, 8.43, 9.30, 10.15, 11, 11.45, 12.30, a Széchenyi-hegy vas­útállomásról 8.25, 9.10, 9.55, 10.40, 11.25, 12.15, 12.55-kor induló vonatok utasokat nem szállítanak. — Nyomáscsökkenés várható szeptember 13—19. között a XX. ke­rületben, a XXI. kerület déli terü­letein, valamint Pestimrén — víz­­csőösszekötési munkálatok miatt —, közli a Fővárosi Vízművek.­­ A használtautó-piacon (X., Dobi István, Albertirsai út) az őszi BNV miatt a gépkocsik árusítása szeptember 22—30. között szünetel. S­PORT Lauda folytatja A Forma 1-es gyorsasági autós-világbajnoki küzdelem­sorozat következő állomása a monzai olasz Grand Prix, ame­lyen ismét rajthoz áll a nem­rég súlyos sérüléseket szenve­dett osztrák világbajnok, Niki Lauda. Pénteken a kitűnő autós ugyan csak a 20. leg­jobb edzésidőt érte el, de biza­kodik, hiszen orvosai engedé­lyezték a rajtot. A leggyorsabb a nyugatnémet Stuck­ volt az edzésen, 170,046 km/órás átla­got futott. Lauda Stuck idejé­től 33 másodperccel maradt el. SAKK Nyolc vezérlépés A Caracasban megtartott főisko­lai csapat-világbajnokságon — ame­lyet a Szovjetunió csapata nagy fölénnyel, a döntőben a lehetséges 28 pontból 24,5 pontot szerezve nyert meg — játszották az alábbi érdekes játszmát. Vezércsel EL VAGANJAN L. KRISTIANSSEN 1. dl, H16 2. C4, F6 3. Hf3, H15 4. Hc3, Hbd7 5. cd., ed. fi. Ff4. Miután világos már meghúzta Hf3-at, a Fg5 folytatás kevésbé ha­tásos, mert sötét nehézség nélkül hozzájut a He4-es megkönnyebbü­léshez. 6. —, Fd67! Sötét, nem törődve a d-gyalog megkettőzésével akarja birtokába venni az e4 és c4 pontokat, ugyan­akkor ellenőrzése alatt tartva az e5 és c5 mezőket. Kockázatos elhatá­rozás, mert ha az e4 és c4 pontok bázissá való kiépítése kudarcba fullad, akkor a kettős gyalog gyen­gesége érezteti hatását, vagy, mint a játszmában, a fenti pontokat sö­tét kénytelen maga gyaloggal el­torlaszolni. 7. Fd­6­, cd: 8. e3, 0—0 9. Fe2, Hb6 10. 0—0, Fe6 11. Vb3!, Bac8 12. Bfd­, He4! 13. a41, Vd7? Már 11. Vb3-nál elővétette árnyé­kát a b7-pont gyengesége. Sötét szeretné ezt az e4 és c4-pont meg­szállásával ellensúlyozni. A c4- pontra jutó huszár azonban bajba kerül, s azért a fenyegető nő ellen Vc71 kellett, hogy a huszár d7-re mehessen vissza, anélkül, hogy a b7-gyalog védtelen maradna. 14. a5, Hd­ 15. Vb4, b6 Szükséges, mert b3 fenyegetett. 16. a6! Mivel világos megszerzi a b5- pont feletti uralmat, a lerögzített „a7-gyalog gyengeséggé,válH­ 16. —, Ha5 Hossz volna 16.—, Hcd2 17. Hd2:, Hd2: 18. Hb5, Hd4 16. 13. miatt, ami­re a d6-gyalog elvész. 17. Fb5, Ve7 Először Vc7, kellett, s csak He2- re Ve7, mert most az a5-huszár bajba kerül. 18. He4., de: 19. Hd2, Fd5 20. Va4!, Vg5 21. b4. ellen az egyetlen „tűrhe­tő” védelem, de ez is csak rövid­életű taktikai lehetőségnek bizo­nyul. Már tudniillik, hogy 21. b4-re sötétnek a Hb3 lehetőség áll ren­delkezésére. 21. Fd7­, Bcd8 22. Vb5! Ismét b4-gyel fenyeget kihasznál­va, hogy a sötét vezér az ötödik soron védtelenül áll. 22. —, h6 23. b­4, Vh5 24. b4, Bd7: Nincs más, de ez sem segít. 25. Vd7:, Hb3 26. Hb3­, Fb3­ 27. Va7:, f5 28. Ve7, f4 29. a7, Fd5 30. Bc7, Vg4 31. Vf8:t! és matt két lé­pésben. Érdekes, hogy a harmincegy lé­pésből világos nyolcat a vezérével tett, s végül annak feláldozásával fejezte be a küzdelmet. Sz. L. Szombati SPORTMŰSOR Atlétika: A Magyarország—Ro­mánia ifjúsági férfi és női váloga­tott viadal első napja, Gyula, 15 óra. Gyeplabda: Volánbusz—Uralski Trubnyik (szovjet) nemzetközi mérkőzés, Téglaégető utca, 15 óra. Kézilabda: NB I osztályú női mérkőzések, köztük Vasas SC— Bakony Vegyész rangadó, Fáy u., 14 óra. Kosárlabda: Nemzetközi női tor­na a Tanács Kupáért a Városma­jorban: Boszna Szarajevó—Rapid Bukarest, 16 óra; BSE—Beszterce­bánya, 17.30 óra. Nemzetközi férfi torna a Tü­rr István Kupáért Baján, 8.30 órától. Labdarúgás: NB I. osztályú mér­kőzések: Ferencváros—SZEOL, Ül­lői út, 15.30 ó; Vasas—Diósgyőr, Fáy u., 15.30 ó; Csepel—Békéscsa­ba, Csepel, 15.30 ó; V. Dózsa—Vi­deoton, Megyeri út, 17.30 ó; Tata­bánya—Zalaegerszeg, Tatabánya, 15.30 ó; Dunaújváros—MTK-VM, Dunaújváros, 15.30 ó; Sal BTC— Rába ETO, Salgótarján, 15.30 ó; Kaposvár—Haladás, Kaposvár, 15.30 ó; Dorog—Bp. Honvéd, Dorog, 15.30 ó. Vízilabda: OB I. osztályú mérkő­zések: Bp. Honvéd—OSC, Tüzér u., 16 ó; Egri Dózsa—Szentes, Eger, 16 ó; SZEOL—V. Izzó, Szeged, 16 ó; Bp. Spartacus—Szolnok, Sportuszo­da, 17 ó; V. Dózsa—Vasas, Sport­uszoda, 18 ó. Szombati ügetőversenyek 1. Boriska — Basilio — Zulejka — Bolondos. 2. Vélemény — Uncia — Vanda — Zsivány. 3. Ultra — Zalán — Virtus — Umbo. 4. Zenész — Zella — Rácormös — Sárarany. 5. Bertrand — Utas — Bazsalikom — Rocco. 6. Arizona — Volta — Ár­kádia — Zupás. 7. Zápolya — Bo­rostyán — Umberto — Ürge. 8. Amália — Apacs — Aristom — Bé­ni. 9. Varrólány — Tangens — Ve­zúv — Zuhatag. 10. Tapír — Óceán — Tibi — Umbria. Labdarúgó NB I. V. Dózsa—Videoton mérkőzés a Megyeri úton Ma a 6. forduló következik a labdarúgó NB I-ben. A csa­patok a szerdai országok kö­zötti és a következő szerdai nemzetközi kupanap között küzdenek meg egymással. Ismét rangadó következik: a Megyeri úti pályán a pont­veszteség nélkül élen álló V. Dózsa a tavaly előtte végzett Videotont fogadja. A mezőny három veretlen együttese közül egyedül a Ha­ladás szerepel idegenben, az Ú. Dózsa mellett a Ferencváros is hazai pályára lép. Az újpesti rangadó érdekes­sége, hogy a lila-fehér gárda az előző bajnokságban mind­össze 1 pontot tudott szerezni a Videotontól, Fehérvárott 3:0-ra nyertek a hazaiak, a Megyeri úton pedig 2:2 volt az eredmény. Az V. Dózsa bajnoki találkozón utoljára 1975. március 8-án győzte le a Videotont, a Megyeri úton 2:0 volt az eredmény. A rangadóról az érdekeltek így vélekedtek: Fazekas László (Ú. Dózsa): — Eddig minden nagyon jól ment, az 5 mérkőzésből 10 pont és 19—3-as gólkülönbség mutatja, hogy a csapat jó for­mában van. Az is igaz viszont, hogy a Videoton lesz az első igazán nagy próbatétel csapa­tunk számára. Miután a Vi­deoton már 4 pontot vesztett, leszakadását jelentené az újabb vereség. Ezért nyilván­valóan mindent megtesznek a sikeres szereplés érdekében. Nagy küzdelmet várok, s bí­zom abban, hogy a két pont nálunk marad. Nagy II. János (Videoton): — Még mindig nem léphe­tünk pályára a legjobb össze­állításban, s ez jelentős hát­rány számunkra. Döntő lehet viszont, hogy az V. Dózsa sem igen számíthat Törőcsikre, aki az augusztusi B­ijnokok Tor­nája mérkőzésen szinte egye­dül vert meg bennünket. A tét: felzárkózás vagy leszakadás. A hazai környezet előnyével a jól együttlevő V. Dózsa az esélyesebb, de mi egyáltalán nem mondtunk le a jó ered­ményről. Szerintem ha az első 20 percben átvészeljük az új­pestiek szokásos nagy nyomá­sát, nem kapunk ki. Ha nyer­nénk, nagyon szoros hatos él­mezőny alakulna ki , még érdekesebbé válna a bajnok­ság. Hírek a mérkőzésekről. Ferencváros—SZEOL. Ta­valy a Ferencváros mindkét­szer 1:0-ra győzött. A Ferenc­város nem változtat. A SZEOL- ban viszont Egervári, Kádár és Hegedűs eltiltása. Kőműves sérülése miatt több csere lesz. Vass dr. a középhátvéd, V. Tóth szerepel a védelem bal oldalán, és Hangai a kö­zépcsatár. Csepel—Békéscsaba. Az elő­ző bajnoki év eredményei: 1:1 és 2:1-es békéscsabai siker. Nincs változás az összeállítá­sokban. Tatabánya—Zalaegerszeg. Tavaly 3:0 a ZTE javára, és 1:1. A Tatabánya Diósgyőrött nyertes együttesével játszik. A ZTE-ben Filó után Józsi is sé­rült, Soós kiállítása miatt nem szerepelhet. Szatmári, Bogáti, Szimacsek a támadó hármas. Dunaújváros—MTK-VM. Az 1969. évi bajnokságban ját­szottak utoljára, 0:0 mellett 1:0 a fővárosiak javára. A Dunaújvárosból Fajt kimarad, Kántor a középcsatár. Az MTK-VM-ben nem terveznek változást. Salgótarján—Rába ETO. A tavalyi eredmények: 3:1-es Salgótarján-győzelem, és 0:0. A Bányász összeállítása egy helyen változhat: Márta he­lyett esetleg Kovács III. ját­szik. Az ETO 14-es keretében Virág és Pardavi is megtalál­ható. Vasas—Diósgyőr. A Vasas nem változtat. A Diósgyőrben Pólyák sérülése miatt nem játszhat, Fekete vagy Hajas helyettesíti. Kaposvár—Haladás. A ha­zaiaktól Nagy és Varga sérü­lés miatt hiányozni fog, Palyi a balhátvéd, Túrai a jobb­szélső. A Haladás legutóbbi együttesével szerepel. Dorog—Bp. Honvéd. Az 1973—74. évi bajnokságban 1:0-ra és 2:0-ra nyert a Hon­véd. A Dorogban Peszeki 11. legutóbbi kiállítása miatt nem játszik, Gabala és Sándor fel­épült, és elfoglalja a helyét a csapatban. A Honvéd nem változtat. VI. Dózsa—Videoton. Tava­lyi eredmény: 3:0 a Videoton javára, és 1:1. Az Ü. Dózsában a sérüléséből felépült Rother­­mel véd, szerepel Törőcsik is, mégpedig kézfejvédővel. Kolár egyelőre csak a tartalékcsa­patban játszik. A Videotonban Szalmásy játékra jelentkezett. Karsai szereplése még kérdé­ses. Mamar Nemzet A bilbaóiak ellen készül a Dózsa Kedden az MTK-VM, szer­dán pedig a többi magyar kupacsapat elkezdi őszi nem­zetközi szereplését. Az Újpes­ti Dózsa labdarúgó-szakosztá­lyának vezetősége ebből az al­kalomból sajtóértekezletet tar­tott. Hét esztendőn át a Bajnokcsapatok Európa Kupa tornáján vett részt a Dózsa, egy ízben elődöntőt is vívott, most pedig újra az UEFA Kupa a tét. Ezen a tornán már döntőt is játszottak az új­pestiek. A sorsolás nem éppen köny­­nyű ellenféllel lepte meg a magyar csapatot. Az Atletico Bilbaóról az újpesti szak­vezetők csupán annyit tudnak, hogy tipikus kupacsapat, év­ről évre jó eredményeket ér el a nemzetközi tornákon. Szuszától és Kubaiétól kaptak némi információt. Személye­sen egyetlen újpesti szakem­ber sem nézhette meg a bil­baóiakat — az MLSZ az első fordulóban nem engedélyezte az ilyen jellegű utazást — a spanyolok egyik edzője viszont látta az V. Dózsát játszani. — Szerencsére éppen az MTK-VM ellen — nevetett Várhidi Pál edző —, s ott az­tán semmiképpen sem kapha­tott valós képet a csapatunk­ról. Annál csak többet tud a Dózsa, mint amennyit akkor nyújtott. A megfiatalított Dózsának szerdán lesz az első jelentős nemzetközi erőpróbája. Való­színűleg a legjobb összeállítá­sában szerepelhet a csapat. Rothermel meggyógyult, szom­baton már véd, Kolár játszik a tartalékcsapatban, sőt a kéz­csonttörést szenvedett Törő­csik is pályára lép a rangadón. Készült egy kézvédő a számá­ra, és szombaton kiderül, hogy ez mennyire zavarja őt a já­tékban. Az újpestiek aktív támadó­játékkal próbálkoznak tovább­ra is. A fiatalok szereplése felgyorsította a támadásszö­vést, de — amint Várhidi mondotta — nem elegendő gólokat rúgni, hanem arra is ügyelni kell, hogy a csapat ne kapjon annyi gólt, mint a múlt bajnokságban. Az Atle­tico ellen különösen nagyon fontos a biztonságos védeke­zés, mert Kubala és Szusza véleménye szerint a bilbaóiak 2—3 gólos hátrány behozásá­ra képesek. Csak már ott tartana a Dó­zsa, hogy ilyen gondjai legye­nek az Atleticónak. Olimpikonjait ünnepelte az OSC Egy klub, öt olimpikon, öt értékes helyezés: Szívós István, Konrád Ferenc és Sudár Attila aranyéremmel, Kulcsár Győző bronzéremmel és egy negyedik helyezéssel, Osztrics István két negyedik helyezéssel tért haza Montreálból. Aki az egyesület­ből bekerült az olimpiai csa­patba, érmet, illetve pontot szerzett. Az Orvostudományi Egyetem sportköre, az OSC büszkélked­het ilyen eredménnyel. Csak négy nagy klub, a Honvéd, a Vasas, a Ferencváros és az MTK-VM szerzett több pontot Magyarországnak, mint az OSC. Orvosegyetemet végezni és közben feljutni a nemzet­közi élvonal csúcsaira — nem akármilyen siker. Konrád, Szí­vós és Osztrics orvosdiplomát szerzett, Sudár másodéves egyetemista. Érdekes: mind a négyen fogorvosok. Csak Kul­csár nem tartozik szorosan eb­be a sorba, de ő is szerzett dip­lomát: ő a Műegyetemen. Indokolt tehát, hogy ezt az öt versenyzőt külön köszöntöt­ték az Orvostudományi Egye­temen. A péntek délutáni foga­dáson dr. Antoni Ferenc rektor gratulált az eredményekhez, de ott voltak a versenyzők tan­székvezető professzorai, az egyetem, illetve az Orvosegész­ségügyi Szakszervezet más képviselői is dokumentálva megjelenésükkel, hogy a­­ ma­gyar orvosképzés irányítói mennyire szívükön viselik a magyar sport ügyét. A magyar férfi kosárlabdacsapat az IBV-n Hazaérkezett a férfi kosár­labda IBV-válogatott Tallinn­­ból, ahol a szocialista orszá­gok 17 éven aluli játékosainak tornáját rendezték meg. A szö­vetség szakfelügyelője, Szabó János számolt be az esemé­nyekről.­­ Bár a magyar csapat nyolc együttes közül csak a 7. helyet szerezte meg, vélemé­nyem szerint nem vallott szé­gyent — mondta. — A győz­tes szovjet válogatottól is csak 99:67 arányú vereséget szenvedett, pedig a rendezők a második helyezett Kubát 107:64-re „intézték el”. A torna végeredménye: 1. Szovjetunió, 2. Kuba, 3. Bul­gária, 4. Szovjetunió­ II., 5. Lengyelország, 6. Románia, 7. Magyarország, 8. Csehszlo­vákia. Kanada Kupa Csehszlovákia továbbra is vezet Magyar idő szerint péntek­re virradóra újabb három mérkőzésre került sor a Kana­da Kupáért kiírt nemzetközi jégkorongtornán, amelyen hat ország válogatottja vesz részt. A 4. fordulóban a Szovjetunió biztosan győzött az Egyesült Államok csapata ellen, Cseh­szlovákia hatalmas küzdelem­ben megverte Kanadát, és meglepetésre Finnország nyert Svédország ellen. Az eredmények: Szovjetunió —Egyesült Államok 5:0 (3:0, 1:0, 1:0), Csehszlovákia—Ka­nada 1:0 (0:0, 0:0, 1:0), Finn­ország—Svédország 8:6 (1:3, 4:2, 3:1). SPORTNAPLÓ Az V. Dózsa—Atletico Bilbao mérkőzésre szerdán a BKV sűrítve indítja villamos- és autóbuszjára­tait a Megyeri úti pályára, a Nyu­gati pályaudvarról az újpesti sport­telepig K-jelzéssel különautóbuszok is járnak majd. Fradi-lemez kapható az FTC Ül­lői úti stadionjának üzletében. A napokban készült el a Fradi-induló legújabb felvétele, amelyet már e mai Ferencváros—SZEOL mérkőzés látogatói is megvásárolhatnak. Felvételt hirdet a Vasas sportis­kolája úszásban 1970—71-ben szüle­tett fiúk-lányok részére. Jelentke­zés hétfő és kedd délután 6 és 7 óra között a Sportuszodában Szabó Sándor edzőnél. Az MTK­ VM—Prágai Sparta lab­darúgó KEK-mérkőzésre, amelyre kedd délután fél 4-kor kerül sor a Hungária körúton, megkezdődött a belépőjegyek árusítása az MTK­­VM-pályán és a klubhelyiségekben. Asztalitenisz VVK-mérkőzésen ma délután 5-kor a Golgota utcá­ban a Ganz-MÁVAG látja vendégül az FMJ Köln gárdáját. ■ A Vörös Meteor Természetbarát Egyesület most megjelent évkönyv í­ve az Alföldet mint turistaterüle­tet mutatja be. A részletekbe me­nő s igen szemléletes ismertetés kapcsolódik az egyesület „100 ki­lométer alföldi tájakon” című tú­ramozgalmához, amelynek az a célja, hogy az Alföld iránti termé­szetjáró érdeklődést tömegméretű­vé fejlessze. Nemzetközi kézilabdatornát ren­deznek mától egy hétig Csehszlo­vákiában. A magyar együttes szep­tember 12. és 14. között Trnaván vesz részt a selejtezőkben, jövő csütörtök-pénteken a két hármas­­csoport azonos helyezettjei Martin­ban vívnak helyosztót. A magyar csapat: Bartalos Z, Gubányi, Kontra, Janovszky, Bakos, Illés, Horváth I., Molnár F., Kovács M., Szilágyi, Pál, Noel, Szabó, Magyar. Szüts János nyugalmazott alezre­dest, mesteredzőt, a Bp. Honvéd vívószakosztályának elhunyt veze­tőedzőjét pénteken katonai tiszte­letadással, mely részvéttel örök nyugalomra helyezték a Farkasré­ti temetőben. 7 BÉLYEGGYŰJTŐKNEK TEGNAP 13 HOLNAP Szeptember 12-én, a negyvenki­­lencedik magyar bélyegnap záró­­ünnepségén hirdetik ki — mint minden évben — az esztendő leg­szebb magyar bélyege pályázat eredményét. A tavaly megjelent magyar bélyegek közül a legtöbb szavazatot Vértes József műve, a Visegrád műemlékeit bemutató blokk kapta, a grafikusművész­nek és a kiadványt készítő pénz­jegynyomdai dolgozóknak a ván­dordíját vasárnap délelőtt a MABEOSZ nagytermében a bé­lyegnapi ünnepségen adják át. Az 1975-ös év magyar kiadványai kö­zül második helyre került a sza­vazatok alapján a Michelangelo­­emlékblokk, harmadik helyre a visegrádi sorozatból a Herkules­­szökökutat bemutató bélyeg. A Filatéliai Szemle, a magyar bélyeggyűjtők hivatalos lapja szeptemberi számában közzétették az 1977. évi hazai bélyegkiadási tervet. A Magyar Posta új bélyeg­kiadási irányelveinek szellemében készült terv — amelyet a régebbi gyakorlattól eltérően, s más or­szágokhoz hasonlóan már ilyen okosan előre nyilvánosságra hoz­tak — azt jelzi, hogy jövőre 68 bélyeg és 5 blokk kiadására szá­míthatunk, valószínűleg 238 forint névértékben, s 1­ 50 forintos felár­ral jelenik meg első ízben az ifjú­sági bélyeggyűjtés fejlesztését támogató és propagáló kiadvány. A blokkok általában — a bélyeg­napi kivételével — 20 forintosak lesznek, a sorozatok ára 15—16 forint. A sorozatokban olyan név­értékek készülnek, amelyek kü­lönféle postai díj­mentesítési ösz­­szegeknek felelnek meg. 1977 első negyedére jelzik a tervben a pá­vákat bemutató, hat bélyeget tar­talmazó, 15 forint össznévértékű sorozatot. Februárban várható előreláthatólag a hét bélyegből álló, a kocsik történeteit bemuta­tó, 16 forintos sorozat. Március­ban valószínűleg hét értékű fest­ménysorozat jelenik meg. Ugyan­csak az első negyedben emlékezik meg postánk 3 forint névértékű bélyeggel Newton halálának két­százötvenedik évfordulójáról. Április 3-án, a tizenötödik or­szágos ifjúsági bélyegkiállítás megnyitásának napján — a hely­szín Nyíregyháza — 3 + 1,50 fo­rintos ifjúsági bélyeg kerül kibo­­csátásra. Sok más ország bé­lyegkiadásához hasonlóan ezután nálunk is rendszeresen feláras bélyeg propagálja és támogatja majd a filatelista utánpótlás ügyét. Májusra két bélyeget is jeleznek az ,.évfordulók — esemé­nyek” sorozatban: 1 forintos ki­advánnyal köszöntik a Népszava, a magyar szakszervezetek lapja centenáriumát, s ugyancsak 1 forint névértékű bélyeggel emlé­kezik meg bélyegkiadásunk Vaj­da János költő születésének százötvenedik évfordulójáról. 3 forintos bélyeg köszönti május 7-én a berlini Szocfilex bélyeg­­kiállítást, a szocialista országok bélyeggyűjtőinek hagyományos évi seregszemléjét. Hét bélyegből áll majd a májusra jelzett légha­­jótörténeti sorozat — 15 forint össznévértékben, s egy azonos témájú blokk is. Az amszterdami AMPHILEX bélyegkiállítás tiszte­letére június 2-án várható egy 3 forint névértékű bélyeg kiadása. Rubens születésének négyszázadik évfordulójáról június végén blok­kal emlékeznek meg. A második negyedév utolsó hónapjában vár­ható a Magyar Állami Népi Együttes jubileumát köszöntő 3 forintos, s a 700 éves Sopront üdvözlő 1 forintos bélyeg. Négy bélyegből álló — összesen 8 forint névértékű — sorozat és 10 forintos blokk köszönti majd szeptemberben az ötvenedik ma­gyar bélyegnapot. A kiadványok témái: a Magyar Nemzeti Mú­zeum értékes műkincsei. A fegy­veres erők napjára 6 forint össz­névértékben három bélyegből álló sorozat jelenik meg, s szintén még ebben az időszakban várható az új űrkutatási sorozat kiadása is. Az esztendő­­utolsó negyedében 1 forintos bélyeg nemzetközi egészségügyi propaganda kiad­vány , a reumabetegségek elleni küzdelem jelentőségét hirdeti. Nyolc bélyegből áll majd a 16 forint össznévértékű sorozat, amelynek témája a Duna. Három, egyenként 1 forint névértékű munkásmozgalmi bélyeg várható novemberre, s 1 forintos bélyeg köszönti Ady Endre születésének századik évfordulóját. Ugyancsak novemberre tervezik annak a 3 forint névértékű bélyegnek a megjelenését, amely egy filatelista eseményt, valószínűleg a moszk­vai jubileumi bélyegkiállítást tesz emlékezetessé. Az Európa bizton­ságáért és a± európai együttmű­ködésért elnevezéssel december­ben bélyegblokk kerül forgalom­ba. 15 forint össznévértékű, hat bélyegből álló sorozatnak és egy blokknak a témáját még nem ha­tározták meg. évfordulók — események 1975 Szeptember 28-án Berzsenyi Dá­niel születésének kétszázadik. Gyulai Pál születésének százötve­nedik évfordulója alkalmából egyenként 2 forint névértékű bé­lyeg kerül forgalomba, az idei „évfordulók — események” soro­zatban. A 33,32X45 mm nagyságú, álló téglalap alakú bélyegek Kass János grafikusművész rajzai alap­ján a Pénzjegynyomdában ké­­­szülnek, három, illetve két szín­ben, ofszetnyomással, egyenként 3 709 000 fogazott és 4509 fogazat-­­lan példányban, 50—50 értéket tartalmazó ívekben. Hivatalos árusítási határidő: 1977. december 31. Ugyancsak szeptember 28-án ke­rül elsőnapi bélyegzés a herendi porcelángyár alapításának százöt­­venedik évfordulója emlékére megjelenő bélyegre. Az álló tég­lalap alakú, 4 forint névértékű, 35X50 mm nagyságú kiadványt hatszínű ofszetnyomással a Pénz­jegynyomdában készítik, 50 bélye­get tartalmazó ívekben. Vértes József rajza alapján. A gyár egyik közismert termékét, egy huszárfigurát ábrázoló bélyegből 3 659 000 fogazott és 5000 fogazat­lak példányt nyomnak. Hivatalos árusítási határidő: 1977. december 31. Péntek Gyula

Next