Magyar Nemzet, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-23 / 19. szám

Jí via és Líbia elítéli Izraelt, amiért folytatja agresszióját a palesztin nép és az arab or­szágok ellen. Rámutatnak, hogy az igazságos és tartós rende­zés alapja a megszállva tar­tott arab területek visszaszol­gáltatása, s a palesztin nép nemzeti jogainak szavatolása — beleértve államalapítási jo­gát. Mhanon ílgabb utasítások a nehézfegyverek felkutatására A libanoni tűzszünetet el­lenőrző négyes bizottság írás­ban rögzített parancsot kül­dött szét a polgárháborúban részt vett összes fél esetleg még elrejtett nehézfegyverei­nek felkutatására és elkobzá­sára. Az Al-Bairak című konzer­vatív napilap szombaton azt írta, az ország vezető szervei utasításokat adtak arra, hogy január 29-ig, a négyes bizott­ság legközelebbi üléséig egy­szer és mindenkorra, végérvé­nyesen rendezzék a nehéz­fegyverek begyűjtésének kér­dését. Libanon jobboldali vezetői péntek óta tanácskoznak az ország jövőjéről. A vasárnapig tartó tanácskozáson Szolimán Frangié volt köztársasági el­nök, Camille Chamoun, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Pierre Cemajel, a falangista párt vezetője és Serbei Kasz­­szisz, a maronita szerzetes­­rend főnöke vesz részt. Camille Chamoun a találko­zóval kapcsolatban az Al Am­ar című libanoni napilap munkatársának azt mondotta, hogy az összes libanoni nép­réteg „egymás mellett élésé­nek új formulájáról” konzul­tálnak. E formula célja a mo­hamedán és a keresztény la­kosság „átfogó egységének” megteremtése, a „súrlódás és a széthúzás gyökereinek felszá­molása”. Az AP megjegyezte, a jobb­oldali politikus e nyilatkozata ellentétben áll korábbi kije­lentéseivel, amelyekben a de­centralizált kormányzat rend­szerét szorgalmazta. Szombaton több libanoni napilap közölte Kamal Dzsumblattnak, a Haladó Szo­cialista Párt elnökének nyi­latkozatát. A politikus e nyi­latkozatban reagált egy kuvai­ti napilapnak január elején közölt hírére, amely szerint Dzsumblatt azt tervezi, hogy visszavonul a politikai életből, lemond parlamenti mandátu­máról és Indiában telepszik le. Dzsumblatt kijelentette: „Amit a sajtó és a rádió közölt , megfelel a valóságnak. Mi­helyt a körülmények engedik, lemondok parlamenti mandá­tumomról.” Max Reimann temetése Düsseldorfból jelenti a TASZSZ. A nyugatnémet kommunisták, az ország de­mokratikus szervezeteinek képviselői kísérték szombaton utolsó útjára Max Reimannt, a Német Kommunista Párt tiszteletbeli elnökét, a német és a nemzeti munkásmozga­lom kiemelkedő alakját. A düsseldorfi Philipshallé­­ban több ezren, köztük 24 kommunista és munkáspárt küldöttei gyűltek össze a gyászünnepségre. Herbert Mies, a Német Kommunista Párt elnöke gyászbeszédében méltatta a kiemelkedő anti­fasiszta, békeharcos és de­mokrata életútját. Mies hang­súlyozta, hogy Max Reimann mindig állhatatosan fellépett a német dolgozók érdekeinek védelmében, következetes in­ternacionalista, a Szovjetunió hű barátja volt. A gyászünnepséget köve­tően több tízezer dolgozó kí­sérte a düsseldorfi munkás­­negyed temetőjébe a kiemel­kedő német kommunista földi maradványait. Carter első elnöki lépései Mozgalmas volt James Car­­ternak, az Egyesült Államok új elnökének pénteki első hivata­li napja. Első intézkedéseként az elnök kegyelmet adott a vietnami háború több százezer katonaszökevényének. Nem sokkal ezt követően a Fehér Házban rendkívüli tanácskozás zajlott le Carter energiaügyi tanácsadói, valamint 29 föld­gázszállítással foglalkozó na­gyobb társaság képviselőinek részvételével. A találkozón megvitatták, milyen eszközzel lehet megoldást találni a hosz­­szú idő óta leghidegebb tél kö­vetkeztében kialakult tüzelő­anyag-válságra. A szokatlanul hideg időjárás országszerte fo­kozott mértékben megnövelte a földgázfogyasztást. Az Egye­sült Államok keleti és déli ál­lamaiban zavarok keletkeztek a szállításban is, úgyhogy a helyi hatóságok számos iskola és egyéb intézmény bezárására kényszerültek. A tüzelőanyag­­hiány következtében több száz üzemben és gyárban leállt a munka. Carter a tanácskozás során közölte: kérni fogja a kong­resszust, hogy hozzon rendkí­vüli intézkedéseket a válság enyhítésére. Felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy a tüzelőanyag-fogyasztás csökkentése érdekében a laká­sokban elhelyezett fűtőberen­dezéseket maximálisan 18 Cel­sius fokig fűtsék fel. Carter nem fejtette ki részletesen, mi­lyen intézkedéseket kér a kongresszustól. Pénteken az amerikai kül­ügyminisztérium azzal a szo­katlannak számító kéréssel for­dult a kongresszushoz, hogy egyelőre ne foglalkozzék a tö­rök—amerikai támaszpont­szerződéssel. Frederick Brown, a külügyminisztérium szóvivő­je annak a nézetének adott hangot, hogy az öt évre szóló egyezményt Gerald Ford elnök az új kormány képviselőivel folytatott tanácskozás nélkül terjesztette a képviselőház elé. Külügyminisztériumi forrá­sok szerint a Carter-kormány­­zat csak akkor tervezi a Tö­rökországgal kötendő megálla­podás előterjesztését, ha ha­sonló egyezmény Görögor­szággal is létrejön. Az új kabi­netnek ezt a tervét húzta ke­resztül Gerald Ford, aki hiva­tali idejének utolsó napjaiban meglepetésszerű gyorsasággal terjesztette elő a török—ame­rikai szerződést. Walter Mondalé ma indul el nyugati tájékoztató körútjára Heltai András, az MTI wa­shingtoni tudósítója jelenti: Walter Mondale amerikai al­­elnök vasárnap tíznapos útra indul, hogy tájékoztassa a ve­zető tőkés országokat az új washingtoni kormányzat kül­politikai terveiről és szorosabb együttműködést javasoljon ne­kik. Az amerikai kormány illeté­kes vezetői szombaton azt hangsúlyozták a sajtónak: Mondale Carter elnök „kulcs­embere” a fontos döntéseknél, ezért látogatása a brüsszeli NATO-központban, Bonnban, Londonban, Rómában, Párizs­ban és Tokióban nem formális jellegű. Jóllehet az új amerikai kor­mánynak még nem alakultak ki konkrét világpolitikai el­gondolásai, egyik alapvető cél­ja a szorosabb együttműködés szövetségeseivel. Mondale a többi között a tőkés válság to­vábbi visszaszorításának mó­dozatairól, a nyugati pénzügyi politikáról, energiakérdésekről, az atomfegyverek továbbterje­désének megakadályozásáról tárgyal majd vendéglátóival. Napirendre kerülnek a kelet- nyugati kapcsolatok, beleértve a Szovjetunióval tervezett újab­bALT-megállapodást, to­vábbá a tőkés és a fejlődő or­szágok viszonya. Mondale nem visz „tanácsot” az olasz kormánynak arról, ír­i az amerikai álláspont a kom­munistáknak a kabinetben való részvétele kérdésében, de a kérdés valószínűleg napirend­re kerül majd Rómában. A washingtoni hangsúlyok ellenére — jegyzik meg sajtó­­körökben —, Mondale feszített ütemű útja aligha ad többre lehetőséget, mint az új ameri­kai kormány és fő szövetsége­sei első, tájékozódó jellegű érintkezésére. Az alelnök egyik legfontosabb feladata, hogy felmérje: mi várható a vezető tőkés országok május—június­ra tervezett gazdasági csúcsta­lálkozóján, amelyen Carter el­nök is részt vesz. Magyar Nemzet Edward Gierek zárszava a LE31P KB plénumán Varsóból jelenti az MTI. A Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottsága ha­todik plenáris ülésének vitá­ját összegezve Edward Gerek első titkár mondott zárszót. Hangsúlyozta, hogy az egész ország fejlődésének alapvető fontosságú kérdése a mezőgaz­daság és az élelmiszeripar át­fogó és gyorsütemű előrehala­dása. Kiemelte: a mezőgazda­­sági termelés növekedésétől függ a lakosság hús- és zsír­­ellátásának javítása. Rámuta­tott, hogy az elmúlt hónapok­ban a problémák megoldására több jó döntés született. A mostani ötéves terv a koráb­biaknál lényegesen nagyobb összegeket irányoz elő a mező­­gazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére. Az állam óriási összegeket szán a korszerű élelmiszeripar kifejlesztésére. Ez széles körű lehetőségeket nyit a termelők­höz közelálló kis feldolgozó üzemek létrehozására is, ami igen nagy jelentőségű lenne az élelmiszer-ellátás szempontjá­ból — mondta Gierek. Biztosítani kell a nyugdíjhoz való jogot minden olyan gaz­dálkodónak — folytatta —, aki szerződéses termelést folytat, termékeit az államnak adja el, sok éven át dolgozott, elérte a nyugdíjkorhatárt és gazdasá­gát jó állapotban adja át utó­dának. A kedvezményeket ki kellene terjeszteni e nyugdíja­sok családtagjaira is. Az öreg­ségi nyugdíj összegét az állami átvevőhelyeken átadott és el­adott termékek mennyiségétől függően kellene kialakítani. A LEMP KB első titkára aláhúzta, hogy a fejlett len­gyel mezőgazdaság és élelmi­szeripar megteremtéséhez az egész társadalom összefogása szükséges. Hangsúlyozta, hogy a párt és a kormány változat­lanul kitart a bevált mezőgaz­daság-politika mellett. Provokáció az XDK bonni képvisselete ellen Bonnból jelenti az A­DN. Szombaton a kora reggeli órákban újabb provokációt kö­vettek el a Német Demokrati­kus Köztársaság bonni állandó képviseletének épülete ellen. Ismeretlen tettesek betörték a képviselet bejárati ajtajának üvegét és eddig nem ismert, erősen maró hatású gázt jut­tattak az épületbe. Röviddel ezt követően megállapították, hogy a képvi­sletnek az épü­letben tartózkodó alkalmazot­tait egészségi károsodás érte. Dr. Michel Kohl nagykövet, az NDK bonni állandó képvi­seletének vezetője szombaton felkereste dr. Jürgen Ruhfuss minisztériumi igazgatót, az NSZK szövetségi kancellári hivatalának osztályvezetőjét és élesen tiltakozott az NDK ál­landó képviselete ellen elkö­vetett merénylet miatt. Kohl nyomatékosan utalt az NSZK kormányának a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi kon­vencióból eredő kötelezettsé­geire a misszió és munkatársai biztonságának és zavartalan munkafeltételei biztosítását il­letően. Ruhfuss minisztériumi igaz­gató­­ megfelelő intézkedések foganatosítását helyezte kilá­tásba. Rendkívüli választások Dániában Koppenhágából jelenti az AP és az AFP. Anker Jör­­gensen dán miniszterelnök szombaton kijelentette: szo­ciáldemokrata kisebbségi kor­mánya elvesztette parlamenti szövetségeseinek támogatását. Jörgensen pártjának 54 he­lye van a 179 fős Folketing­­ben. A Demokratikus Cent­rum, a Keresztény Néppárt, a Konzervatív Néppárt és a Li­berális Párt (összesen 36 hely) támogatása azonban eddig 90:89 arányú, egy főnyi több­séget biztosított számára a parlamentben a hét pártból álló ellenzékkel szemben. Jör­gensen és pártjának vezetősé­ge szombaton hajnalig tár­gyalt a négy szövetséges párt vezetőivel, akik túlságosan „baloldalinak” tartják a kor­mány politikáját, és ezért megvonták parlamenti támo­gatásukat. A tárgyalások nem jártak eredménnyel. Anker Jörgensen szombaton este, a Folketing rendkívüli ülését hivatalosan bejelentet­te: 1077. február 15-én idő előtti parlamenti választáso­kat tartanak Dániában. Kö­­zölte, hogy a döntésről tájé­koztatta II. Margit dán ki­rálynőt. .A súlyos gazdasági helyzetre tekintettel az olasz szakszervezetek engedtek a munkáltatókkal folytatott tárgyalásokon Rómából jelenti az MTI. Megegyezés született a szak­­szervezetek és a munkáltatók tárgyalásain, amelyek az olasz gazdasági helyzet jelenlegi kulcskérdése, a termelési költ­ségek csökkentése körül foly­nak. A Confindustria (az ipari vállalkozók szövetsége) szék­házában a szakszervezetek és a munkáltatók között harmadik napja folyó újabb tárgyalási szakasz eredményeként végül szombatra sikerült megegyezni a feleknek abban, amit a szak­­szervezeteik önként ajánlottak fel. Luciano Lama, a CGIL fő­titkára és Guido Carli, a Con­findustria elnöke ezt a követ­kezőképpen foglalta össze: a vállalatok termelési költségei­nek csökkentése érdekében a szakszervezetek lemondanak a végkielégítésként fizetett ösz­szegek egy részéről, hozzájá­rulnak ahhoz, hogy a kormány által eltörölt hét ünnepet mun­kanappá változtassák és, hogy ismét bevezessék a túlórázta­tást, kötelezettséget vállalnak a munkahelyi hiányzások csök­kentésére és a műszakok szá­mának növelésére. A szakszervezetek számításai szerint ilyen módon a termelé­si költségek akár 15—20 száza­lékkal is csökkenthetők, növel­hető a termelékenység és ezzel nő az olasz ipar versenyképes­sége. Csupa olyan engedmény­ről van szó, amellyel a szak­­szervezetek — a gazdasági helyzet súlyosságára tekintet­tel a már egyszer kiharcolt vívmányokról mondtak le. En­nek ellenére a munkáltatók még mindig kevésnek tartják, amit kaptak és a kormánytól várnak további intézkedéseket. Suárez hétfőn ismét találkozik a spanyol ellenzék képviselőivel Adolfo Suárez spanyol mi­niszterelnök hétfő délután ta­lálkozik másodízben az ellen­zék képviselőivel a választá­si törvénnyel kapcsolatos kér­dések megvitatására. Az időpontban a kormány­fő, valamint Francisco Fer­­nandez Ordonez, a Szociálde­mokrata Szövetség vezetője állapodott meg szombaton délelőtt. A kormánnyal folytatandó tárgyalások lebonyolításával megbízott „kilencek bizottsá­ga” hattagú küldöttséggel képviselteti magát a minisz­terelnök hivatalában. A dele­gáció tagjai a következők: An­­ton Canellas, a Katalán De­mokratikus Unió főtitkára. Francisco Fernandez Ordonez, a Szociáldemokrata Szövetség elnöke, Felipe González, a Spanyol Szocialista Munkás­párt főtitkára, Jordi Pujol, a Katalán Demokratikus Platform főtitkára, Valentin Paz Andrade, a galíciai ke­resztény pártok képviseleté­ben, valamint Enrique Tierno Galvan professzor, a Szocia­lista Néppárt elnöke.­­ (New York, AP) A világ­­szervezet székhelyén tudomá­nyos szimpozionon emlékeztek meg U Thant volt ENSZ-főtit­­kár születésének 68. évforduló­járól. Kurt Waldheim főtitkár méltatta az 1974-ben elhunyt U Thant érdemeit, hangsúlyoz­va, hogy nagy szerepe volt az 1964. évi ciprusi békefenntar­tó akcióban, az 1965-ös indiai —pakisztáni tűzszünet létre­hozásában és felbecsülhetetlen értékű közvetítő tevékenységet folytatott 1962-ben, a kubai ra­kétaválság idején. *■ Vasdrnap, 1977. január .23. 4 Portugália icilJÓS CSGStd? MARADÉKTALAN a gazda­ság elsőbbsége az idei esztendő Portugáliájában. A pénzügyek, a külkereskedelem és a ter­melés alakulása természetesen nem a követendő irányvonal kitűzése szempontjából lesz meghatározó. A tendencia már az elmúlt év derekán világo­san kirajzolódott. A gazdaság tényei inkább afelől döntenek majd, hogy az adott irányvo­nalat mekkora súrlódással, mekkora döccenőkkel lehetsé­ges követni. S kiélezett hely­zetben — tehát, ha a kisebb­ségi szocialista párti kormány­nak nem sikerül a gazdaság­­irányítás fölöttébb kényes egyensúlyozó mutatványa — még az is elképzelhető, hogy kibillen a politikai erőmérleg. Néhány, jól láthatóan egy­máshoz kapcsolódó csontból áll mindössze a jelenlegi por­tugál gazdasági és politikai komplexum váza, ha lefejtjük róla a forrongó időszakban rá­épült érzelmek és erkölcsi el­vek meglehetősen lágy, szerte­­foszló anyagát. Az 1974-es for­dulat végképp elaggott szer­vezet végóráját jelentette. A katonai hatalomátvétel vég­érvényesen lezárta a kolo­­nizációs korszakot, ám egy olyan ország új típusú gond­jait rakta át, folytonosan át­alakuló és bizonytalan veze­tő politikus gárda nyakába, amelynek egész gazdaságszer­kezete — a társadalmiról most nem szólva — mérhetetlenül elavult volt nyugat-európai környezetéhez képest. Salazar és Caetano fél év­százada a szinte teljes mozdu­latlanságé volt. A gyarmatok­ról átemelhető profitot nem belső, portugáliai fejlesztésre használták, hanem holt fölhal­mozásra, az arany- és deviza­tartalékok növelésére. Komo­lyabb ipari beruházásokba csak az utolsó egynéhány év­ben kezdtek. A mezőgazda­ságra néhány alaptermény ki­zárólagosságát kényszerítették rá — a szőlőt-bort, a parafát, a paradicsomot és az olajbo­gyót*—, a társadalmi feszült­ség kialakulásának pedig az­zal vágnak elébe, hogy az álla­mi tartaléktőke egy­ részével mesterségesen alacsony szint­re szorították le a létfenntar­táshoz szükséges fogyasztási javak árát. NYUGATI ELEMZŐK mos­tanában gyakran fogalmaznak úgy, hogy az átalakulás két és fél esztendeje után az addig is „Európa szegényházaként” kezelt Portugália valóban azzá lett. A számok persze nem cá­folják az állítást, de az erköl­csi, a politikai felelősség kér­dését elleplezik. Kényszerpá­lyára került Portugália­­ gyarmattartó múltja, földrajzi helyzete, az orientáció évszá­zados hagyományai, a társa­dalmi és a gazdasági beren­dezkedés objektív meghatáro­zói, a tudat tehetetlenségi nyo­­matéka és még egy sor nehe­zen kikerülhető tényező miatt. Ezt a kényszerpályát látták meg Washingtonnál hamarabb azok a nyugat-európai szociál­demokrata pártok — elsősor­ban a nyugatnémet SPD —, amelyeknek stratégiai elgon­dolásaiba beleillett egy hozzá­juk hasonló színezetű Portugá­lia és később Spanyolország képzete, s mind politikai, mind gazdasági eszközeik kellőkép­pen erősek voltak ennek az irányzatnak az ösztönzésére. Így tehát teljesen fölösle­ges dolog lenne bárkin is szá­mon kérni a szocializmus mel­let­ti elkötelezettségről tett ko­rábbi nyilatkozatokat. A bank- és ipari tőke, a nagybirtokok társadalmasítására tett egykori intézkedések minőségileg át­alakultak a politikai harcok eddigi eredményeinek a hatá­sára, állami ellenőrzést bizto­sító intézkedésekké váltak, s az állam az adott esetben egy egészében és vitathatatlanul tőkés Portugália hatalmi gé­pezete. Ahhoz képest, hogy az eleve elmaradott Portugáliát akkor érték a világgazdaság válság­­jelenségei, amikor gyarmatai­tól meg kellett szabadulnia és amikor súlyos küzdelmek kö­zepette új intézményekkel kel­lett helyettesítenie a megbé­nult és bénító régieket, tulaj­donképpen nem is mondható megrendítően rossznak a gaz­dasági helyzet. Furcsa, de valószínűleg igaz, hogy első­sorban a korábbi alapvető hiba, a tőke nem termelő felhalmozása kínált mentőövet a politikai vihar felkorbácsol­ta vízen. Az arany- és deviza­­tartalékokból lehetett mind­máig fedezni az egyre növek­vő deficitet, pótolni a világ­piaci árváltozások okozta hiá­nyokat, betömni az import­áruk drágulása, az export ne­hezedése és a termelékenység romlása által ütött rést. A tar­talékokhoz ma már nemigen lehet hozzányúlni. Most kény­telen tehát elfogadni Lissza­bon olyan politikai feltétele­ket, amelyeknek teljesítése nélkül a Nyugat nem hajlandó megadni a több százmillió dol­láros, sőt több milliárdos hi­teleket. VILÁGOS TÉNYSZÁMOK jelzőkövei tűzik ki a már vá­zolt politikai kényszerpálya vonalát: a portugál fizetési mérleg 1973-ban 329 millió dollár többlettel zárult, 1974- ben 570 millió, 1975-ben 1,02 milliárd, 1976-ban pedig 1,1 milliárd dolláros hiánnyal. "A pótlásra részben közvetlenül felhasználták a tartalékokat, részben pedig lekötötték azo­kat az 1976 végéig felvett csaknem egymilliárd dollárnyi rövid lejáratú hitel fedezete­ként. Újabb, az Egyesült Ál­lamoktól várt 300 millió szol­gálná a mérlegdeficit részleges kiegyenlítését és az elenged­hetetlenül szükséges mértékű fogyasztásicikk-behozatalt. A gazdasági konjunktúrát előké­szíteni, a beruházásokat ösztö­nözni mindebből egyáltalán nem lehet. A fejlesztés lehetőségét at­tól a másfél milliárd dollártól várja Lisszabon, amelyet a Nemzetközi Valuta Alap fel­ügyelete alatt nyugati orszá­gok nagyobb csoportja helye­zett kilátásba. A feltételek szigorúak, de a Soares-kor­­mány kénytelen lesz elfogadni őket: Lisszabonnak pontosan meg kell határoznia, milyen módszerekkel kívánja irányí­tani a központi ellenőrzés alá vont iparágakat és pénzinté­zeteket; garantálnia kell,hogy nem hajt végre további álla­mosításokat, könnyíti­ egy­szersmind szavatolja a külföl­di tőke bevitelét és szabad portugáliai felhasználását, le­értékeli az esendőt és lazít a behozatalt korlátozó rendelke­zéseken. Nem vitás, hogy ez beavat­kozás, mégpedig egyáltalán nem is leplezett. De nemcsak az ország fizetési mérlege passzív. A Soares vezette Szo­cialista Párt politikai főköny­vében is a tartozásokat kimu­tató rovat szól nagy összegek­ről. S bár Soares megfegyel­mezte pártját, az ma sem egy­séges. Ez a meglehetősen gyen­ge párt kormányoz kisebbség­ben, azon az ingatag talajon, hogy pillanatnyilag nincs olyan ellenzéki parlamenti párt, amelynek érdeke lenne a Soares-kabinet bukása. Tar­tózkodnak tehát az oppozíció pártjai a nemzetgyűlési szava­zásokon, s éppígy óvakodnak egyelőre a véleménynyilvání­tástól a háttérben a katonák, s a sorukból kiemelt államfő, a hallgatag, de adott esetben kétségkívül határozott Ramal­­ho Eanes. Meg kell hagyni, eléggé bal­jós ez a nagy csend. Elvégre a portugálok túlnyomó több­ségét nem különösebben ér­dekli, honnan kotorja össze a kormányzat az éppen a felszí­nen tartó hiteleket, de annál inkább nyugtalanítja őket a volt gyarmatokról áttelepül­­tekkel és a leszerelt katonák­kal tizenhárom százalékosra növekedett munkanélküliség, változatlanul csaknem húsz­­százalékos pénzromlás és a kilátásba helyezett további takarékossági intézkedések le­hetősége. S A TÖMEG­INDULAT bi­zonyos fokú irányíthatóságára minden bizonnyal építenek azok a politikai körök, ame­lyek éppúgy meghatározóan tőkés stabilizációt óhajtanak Portugáliában, mint a Soares körül felsorakozó szocialista párti vezetés, de saját magu­kat kívánják a kormányon látni. Amennyiben pedig a je­lentős külföldi tőketámogatást a szocialisták nem tudják majd elég hatékonyan felhasz­nálni, akkor a hitelezők eset­leg keresnek helyettük meg­bízhatóbb kezest. Futász Dezső

Next