Magyar Nemzet, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-09 / 33. szám

6 Madar Nemzet N­API KRÓNIKA — A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Nagy Sándornak, a Baranya megyei MÉSZÖV el­nökének nyugállományba vo­nulása alkalmából, eredmé­nyes munkássága elismeréséül A Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke adta át. — A Szovjetunió Jogász Szövetsége meghívására, dr. Antalffy György, a Magyar Jogász Szövetség elnöke és dr. Jókai Loránd főtitkár Moszk­vába utazott. — Tíz tatabányai építőipari vállalat a városi pártbizott­ság kedvezményezésére kedden szocialista szerződést kötött: egymással szövetkezve segítik Tatabánya fejlesztését, s ez­zel a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordu­lója tiszteletére indított mun­kaversenyhez is csatlakoztak.­­ A mezőgazdasági válla­latgazdasági szakmérnökkép­zést a Keszthelyi Agrártudo­mányi Egyetemen ez évben vezetik be. A szeptemberben induló levelező tagozatos kép­zésben elsősorban azok az ok­leveles agrármérnökök vesz­nek részt, akik a termelőszö­vetkezetekben jelenleg is köz­­gazdasági elnökhelyettesei, az állami gazdaságokban pedig közgazdasági igazgatóhelyette­si feladatokat látnak el. — Népfront jogsegélyszolgá­latot szervezett a tatai városi bizottság. A nagy gyakorlat­tal rendelkező Komárom me­gyei jogászok társadalmi munkában adnak felvilágosí­tást az állampolgároknak. — Magyar Munkásmozgalmi Múzeum kéri mindazokat, akik a ...00 százalék” kórusban és a fo­lyóirat szerkesztésében, terjeszté­sei­ben részt vettek, közöljék ne­vüket, címüket a múzeum ayet­­eményi osztályán. Telefon: 160— IOD­22­? mellékállomás. — Százhalombatta lakosai­nak múlt évi társadalmi mun­­káját értékelték kedden a vá­rosi tanács ülésén. A célul ki­tűzött 2,8 millió forint érté­kű munkát, csaknem a dupláb­­,iga. 4,7 millió forintra tel­jesítették.­­ Korszerűsítenek 17 Csongrád megyei sertéstelepet, az iparszerű sertéstartó terme­lőszövetkezetek közös vállal­kozása­iban. A tartástechnológia fejlesztésével 40 százalékkal növelik a férőhelyek számát. A befektetett összeg 3—4 év ala­tt térül meg. A BKV értesíti az utazóközön­ség­­, hogy február 10-én és 11-én órától 14 óráig, 12-én 8 órától 12 óráig, 13-án 8 órától 15.30 óráig, 14-én és 15-én 8 órától 14 óráig Cinkota és Szabadság telep között égzendő vágányépítési munkála­­tok miatt a HÉV forgalmát Cin­­kota és Csömör állomások között — a menetrend szerint — kerülő s­zárnyon kavicsbánya elágazá­­son áz biztosítja. Cinkota—Árpád- Szabadság te­lp megállóhe­­l­yek között HÉV vis­el díjjal autó­buszokat közlekedtet. A forga­­ó­­korlátozás miatt beálló válto­zásokért a BKV az utazóközön­ség szíves türelmét és megérté­sét kéri. — Öt megye elosztó és kar­bantartó AFOR-központja lesz Székesfehérvárott, a több mint 109 milliós beruházással épü­lő dunántúli üzemanyag-táro­ló telep. — A füredi Anna-bál előké­születei máris megkezdődtek. Az idei attrakciót a Matyó­föld népművészetének és tánc­■ órájának bemutatása szí­nesíti. — Serfőzőmúzeumot nyitnak Varsóban. Bemutatják a négy­száz­ éves lengyel sörgyártás tárgyi emlékeit: szerszámo­kat edényeket, üveg-, porce­lán-, ón- és rézkupákat. Gyer­mekjáték- és erdőmúzeum megnyitását is tervezik a len­gyel fővárosban. 1­11 ezer hektárt borít a belvíz Borsodban, s így az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság tizedik napja mű­ködteti a belvízvédelmi szi­vattyútelepeket Takta- és Bod­rogközben, valamint a Tisza dél-borsodi szakaszán. Eddig több mint 15 millió köbméter vizet emeltek vissza a folyók medrébe.­­ Jegyzőkönyvet írt alá Pozsonyban a felsőoktatási in­tézmények közötti együttmű­ködésről Garamvölgyi Károly magyar oktatási miniszterhe­lyettes és Ludovit Kilar, az SZSZK oktatási miniszterének első­ helyettese. Mindenekelőtt az eszmei és a politikai mun­ka, a pedagógiai tevékenység és a tudományos kutatások te­rén folytatott együttműködés elmélyítésére törekszenek. Kü­lönösen nagy gondot fordíta­nak a kommunista nevelés és a pedagógiai tevékenység tu­dományos irányítása kérdései­nek megoldására.­­ A mezőgazdasági szak­munkásképzés és felnőtt-to­vábbképzés feladatairól ta­nácskoztak kedden a KISZ KB szervezésében Kétegyházán, Békés, Hajdú-Bihar és Sza­­bolcs-Szatmár megye szakem­berei. — A világ legmagasabb fel­hőkarcolójának építését hatá­rozta el az amerikai Marine Industries társaság az Illinois állambeli Barringtonban. A 160 millió dolláros költséggel épülő, 120 emeletes kolosszus 665 méter magas lesz. — Ötmillió tonna műtrágyát termelt eddig a Tiszai Vegyi Kombinát műtrágyagyára, ahol 1964-ben kezdték meg az am­­monnitrát műtrágya üzemsze­rű termelését.­­ A náci háborús bűnös, Peter Menten ügyének kivizs­gálására holland jogászkül­döttség érkezett a szovjetunió­­beli Lvov városába. A bi­zottság kedden egy ukrán fa­lucskába látogatott, ahol 1941. nyarán Menten parancsára 70 embert végeztek ki. A holland küldöttek kihallgatták a lvovi ügyészségen azt a 8 embert, akik túlélték a tragikus ese­ményeket. A holland jogá­szok hangsúlyozták, a birto­kukban levő adatokat megerő­sítik a tanúvallomások. A kilencévi szigorított BÖRTÖNRE ítélte a lenti járásbí­róság Kovács János lenti-numori lakost, mert sorozatosan erősza­koskodott fiatalkorú lányokkal. A bíróság súlyosbító körülménynek számította, hogy Kovács nemcsak testi sértést okozott, hanem ma­radandó pszichés zavarokat is elő­idézett a megtámadott gyermek­lányoknál, s nagymértékben za­varta a köznyugalmat.­­ SIÓFOKON SZÉLHÁMOS­­KODOTT a nyári hónapokban Erős László 69 éves budapesti nyugdíjas: pénz nélkül ült be Balatonfüreden bárba, Siófokon a Vénusz Szállóba, Balatonföldvá­­ron a borkóstolókba és az étter­mekbe. Végül is Szárszón a Ven­­diófában leplezték le, amikor is szinte már bottal ütötték nyomát a különböző vendéglátóhelyek ve­zetői. A siófoki járásbíróság hat­hónapi szigorított börtönre ítélte Erős Lászlót.­­ A televízió műsora szerdán. 7.39: Műsorismertetés. 8.00: SZ. Tévétéma. 8.05: Iskolatévé. 8.25: Delta. 8.50: Hosszú út a hírnévig. 9.35: SZ. Életem hőse. Angol té­véfilm. Ism. 10.50—10.20: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. Ism. 13.05: Iskolatévé. Orosz nyelv. 14.30—15.35: Mindenki Iskolája. 15.40—16.30: Építsük fel a mate­matikát! 16.43: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Félix Parnell műsora. 17.25: Maghrebi utazás. 17.53: Postafiók 250. 18.10: Rek­lámműsor. 18.15: Mindenki nyert! 18.45: Szépen, jól magyarul . . . 16.55: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.00: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: SZ. Tévé­torna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: SZ. Kisfilmek a nagyvilágból. 21.10: Wagner: Trisztán és Izolda — előjáték. 22.00: Íratlan költészet. 22.35: Tv-Híradó 3. 0 2. Műsor. 18.33: Műsorismertetés. 18.35: SZ. A Magyar Televízió Szabadegye­teme. 19 30: Tv-Híradó. 20.00—22.20 : Thyl Ulenspiegel zenés játék. 21.05: Tv-Híradó 2. — A Szputnyik februári számában Atomerőművek — futószalagon címmel az új energiahordozó békés felhasz­nálásának rövid történetét foglalja össze. A szibériai te­rületek meghódításáról David Fischer, az egyesült államok­beli Waterloo Egyetem pro­fesszora nyilatkozott. Egy má­sik cikk a munkások és az állami vállalatok között ke­letkező ellentmondások meg­oldásait elemezi. Az izmok ze­néje írás olyan találmányról tudósít, amely az izommozgás zörejeit műszerrel annyira fel­erősíti, hogy azt az emberi fül is érzékelni tudja. — A Bakony Művek hete­dik vidéki üzeme Keszthelyen épül meg. — Öt új hévízforrást fedez­tek fel egy év alatt az olasz­­országi Sienna környékén. Ezek elektromos erőmű üzem­ben tartását tennék lehetővé és segítségével Olaszország évi 20 ezer tonna kőolaj import­ját takaríthatná meg.­­ A világ kereskedelmi flottáiról tájékoztatnak a Bré­mai Tengergazdálati eltnű­­zet adatai. Míg a világ­ orszá­gainak kereskedelmi flottái 1975 és 1976 között 6 száza­lékkal fejlődtek, a szocialista országok flottáinak űrtartalma 11,2 százalékkal nőtt. — Két film készül a Kenne­­d­y-gyilkosságról jelenleg az Egyesült Államokban. Mind a kettő azt igyekszik bizon­yí­­tani, hogy az elnököt szélső­­jobboldali terroristák gyilkol­ták meg. — Átlag nyolcpercenként tört ki tűz Japánban az el­múlt évben, a japán belügy­minisztérium most közzétett jelentése szerint. Naponta több mint négy ember vált tűzhalál áldozatává. Az 1976-os év legnagyobb tűzkatasztrófá­­ja Sakata városban történt, ahol egész városnegyed égett le, több mint ezer ember szen­vedett sérülést, s a kár értéke megközelítette a 42 milliárd jent. — Gyorsvonat halálra gázolta Angyal József 60 éves nyírbog­­dányi ácsot, aki a vizsgálat meg­állapítása szerint a nyíregyházi vasútállomáson figyelmetlenül haladt a sínek között. — Tolatás közben tehergépko­csijával elütötte Cselenyák Gusz­táv 22 éves nyirkától rakodómun­kást a rákospalotai MÁV teher­pályaudvaron Juhász Pál 38 éves budapesti gépkocsivezető. Csele­nyák Gusztáv sérüléseibe a hely­színen belehalt. — Betöréssorozat végére tett pontot a kaposvári járásbíróság dr. Papp Tamás tanácsa. A vád­lottak : a 36 éves Bakos Tibor, a 25 éves Szolga István és a 40 éves Hideg János múlt év nya­rán szabadult a börtönből. Ven­déglők és üzletek fosztogatására szövetkeztek és szeptembertől kezdve Kadarkúton, Fonyódlige­­ten, Kaposváron, Pécsváradon és még több más helyen törtek be vendéglőkbe, szövetkezeti boltok­ba, ÁFÉSZ-üzletekbe, kiskereske­désekbe. A bíróság súlyosbító kö­rülménynek tekintette a vádlot­tak büntetett előéletét, ezért Ba­kos Tibort hatévi fegyházra, Szol­ga Istvánt ötévi és háromhavi fegyházra, Hideg Jánost öt és fél évi fegyházra ítélte, s valameny­­nyiüknél kimondta az anyagi kár­térítés kötelezettségét és a va­gyonelkobzást. — Farsangi bál a Margitszigeti Nagyszállóban, 1977. február 12-én, szombaton 19 órai kezdettel. Belé­pő és vacsora 200.— Ft. Asztalfog­lalás: 111—000. X — World Press Photo — Sajtó­fotó Világkiállítás de. 10-től du. 6 óráig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában. X — Nyaraljon a jugoszláv tenger­parton ! A Budapest Tourist 10 na­pos üdüléseket szervez Dubrovnik­ —Mlíniba júniustól—szeptemberig. Részvételi díj: 4190.— Ft. Jelentke­zés a Budapest Tourist Irodákban vagy a megyei és városi idegenfor­galmi hivataloknál.­­ — Gyorsítják az építkezése­ket a Várban. A Várnegyedben az eddiginél gyorsabb ütemben készül a várszínház, a nemzeti könyvtár,, folytatják a Bécsi kapu és a Halászbástya felújí­tását, s megkezdik a Kapiszt­­rán téri romkert rendezését. Az I. kerületi Tanács legutóbbi ülésén elmondták­, rövidesen elkészül az országos villamos teherelosztó állomás a Peter­­mann bíró utcában. Fokozato­san beépülnek az üres telkek, főleg a Gellért­ és a Naphegy környékén. Jelenleg 228 lakás készül, s az idén újabb 106 la­kás építését készítik elő. Befe­jezik a budai főgyűjtőcsatorna és a III. főnyomóvezeték épí­tését. A mintegy 600 millió fo­rintos beruházás, a gellérthe­gyi víztároló előreláthatólag 1980-ra készül el.­­ Megkezdődött a monte­­carlói nemzetközi televízió­fesztivál. A két hétig­ tartó fesztiválon dokumentumfil­mek, gyermek- és ifjúsági fil­mek és televíziójátékok, mű­vészi tévéfilmek versengenek A Magyar Televízió Chrudi­­nák Alajos libanoni riport­­filmjével és Horváth Z. Ger­gely Krúdy-adaptációjával, a Napraforgóval nevezett be a fesztiválra. Matuz Józsefné, a Tv-Híradó főszerkesztője a dokumentumfilmeket elbíráló nemzetközi zsűri tagja. — Ifjúsági napokat tartanak Óbudán február 8. és 13. kö­zött. A KISZ III. kerületi bi­zottságának szervezésében az óvodásoktól az ifjúmunkásokig valamennyi fiatal talál kedvé­re való programot. Az idegen nyelvek kedvelőit hívják korhatár nélkül nyelvtudá­suk szórakozva történő fejleszté­sére a ..Műkedvelő nyelvészek” angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol társalgási és iro­dalmi asztaltársaságaiba 5—10 óráig, szerdán és csütörtökön a Hungária kávéház nagy irodalmi szalonjába és pénteken a Lidó ét­terembe, ahol ,,Humor az iroda­lomban” címmel tart előadást an­golul és franciául Balogh Margit. Caravaggio életművét ismerteti németül Madlovics Margit. Ola­szul Fenyő László, oroszul Pász­tor Tamás tart előadást. Szomba­ton 11 órától a Szépművészeti Múzeum megtekintése a program, angol—német tárlatvezetéssel. Va­sárnap nyelvgyakorlással egybe­kötött kirándulást indítanak 10 órakor a Moszkva téri nagy órá­­tól. .Az ifjú Nyék-barátoknak még mindezeken kívül, pénteken ide­gen nyelvű klubestjük lesz a VIII., Mária u. 7. alatti kollé­giumban és vidám hétvége beat­zenével, tánccal szombaton a Li­­dó étterem bárjában és vasárnap a VHI., Mária u. 7. alatti kollé­giumban. — HALÁLOZÁS: Dr. Vásárhelyi Katalin, férjezett dr. Dom­ján Já­nosné, aranydiplomás orvos, m­v. tüdőszanatóriumi és gondozóintéze­ti adjunktus február 4-én elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása feb­ruár 11-én, pénteken du. 2 órakor lesz a Farkasréti temetőben. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy Simon Ferenc (Marosvásárhely) nyugdíjas főkönyvelő, folyó hó 1-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1977. II. 14-én, 13 óra­kor lesz a Rákospalotai temető­ben. Minden külön értesítés helyett a gyászoló család. X . Özv. dr. Regéczy-Kiss Zoltán­né Földi Terézia Ilona élete 82. évében váratlanul elhunyt. Ham­­vasztásos temetése febr. 10-én 10 órakor a X., Új köztemetőben. Fia: Galy Tibor és a rokonság. X — Drága Egyetlenem, Lévai Györgyné Köves­ Margit elhunyt. Temetése február 9-én, 13 órakor lesz a Rákoskeresztúri köztemető­ben. Lévai György. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Mikes István ny. minisztériu­mi főállatorvos, hosszas szenvedés után, életének 70. évében elhunyt. Temetéséről később értesítést adunk. X — Dr. Katerenyuk Miklósné és családja fájdalommal tudatja, hogy leánya. Keresztes Noémi a CHI­­NOIN Gyógyszergyár dolgozója f. év január 24-én elhunyt­ Földi ma­radványait február 10-én, 10 órakor a Rákospalotai temetőben helyez­zük örök nyugalomra.­­ — Szomorúan tudatjuk, hogy Je­rsovszky Jenő aranydiplomás gé­pészmérnök 1977. február 6-án, 73 éves korában elhunyt. Felesége és családj­a. X — Köszönetnyilvánítás: Ezúton mond köszönetet mindazoknak a rokonoknak, munkatársaknak és barátoknak, akik Oroszi Károly autószerelő búcsúztatásán részt vettek vagy részvétüket nyilvání­tották. özvegye és f­ia. X — Köszönetet mondok mindazok­nak, akik férjem elhunyta alkal­mából a temetésen való részvétük­kel, vagy írásban fejezték ki együttérzésüket. Dr. Sümegit Gé­­záné:­­ — Mindazoknak, akik jóságukkal, szeretetükkel, részvétükkel, mel­lettem álltak, egyetlen fiam halála alkalmából, ezúton mondok hálás köszönetét, özv. dr. Major Gá­­­­borné. X­ NWAVIWAWANWIWVVWyWWWAWWWAW N STÁTUSSZIMBÓLUM — Aranyos Pirikém, egy triplát!... (Hegedűs István rajza) Enyhe, változékony idő Várható időjárás szerda estig: Éjszaka erősen felhős idő, nap­közben felhőátvonulások. Több i­elyen eső, zápor, egy-két helyen h­atar. Többfelé élénk, időnként erős, helyenként viharos lökések­kel kísért nyugati, északnyugati dél. Legmagasabb nappali hő­­mérséklet 5—10 fok között. A Duna vízállása Budapestnél tep centiméter. .Szerda, 1917. február 9. Új személyszállító drótkötélpályák az UVATERV programjáb Az UVATERV-nél készülnek a hegyi vasutak, drótkötélpá­lyák tervei. Munkájukat kül­földön is ismerik és ennek tu­lajdonítható, hogy a külföldi intézmények, indialatok részé­ről nagy az érdeklődés a ma­gyar tervek iránt. A közel­múltban több konkrét megren­delést is kaptak és teljesítet­tek. Hazai vonatkozásban sikert ér el az UVATERV a néhány évvel ezelőtt épült és üzembe helyezett zugligeti libegő cél, amelynek mintájára több ha­sonló tervet készítettek. A leg­közelebbi libegő Visegrádon létesül a Parkerdőgazdaság be­ruházásaként. A Nagyvillám és a Kisvillám közötti hegynye­regről indul majd a drótkötél­­pálya a nagyvillámi turistaház­hoz. Nem látszik messzinek a Ké­kestetőre tervezett hegyi pálya megépítése sem. Itt négyszemé­­lyes zárt kabinok fognak köz­lekedni. A kiindulási helyet Mátraházán a Kékesi út leága­zásánál jelölték ki és innen ve­zet a kötélpálya a Kékestető csúcsának közelében levő tévé­­toronyig. Budapesten az idegenforga­lom intézőit is foglalkoztatja két hegypályaépítés ügye. Az egyik a várbeli sikló, amelynek rekonstrukciójára már több terv készült, de bizonyos vá­rosrendezési problémák elinté­­zetlensége késlelteti a kivite­lezést. Elsősorban a Clark Ádám tér rendezésének meg­oldatlansága miatt nem készül­hettek el a sikló újjáépítésé­nek tervei. A néhány évvel ez­előtt a Clark Ádám tér közle­kedési rendezésére tartott terv­­pályázaton ugyanis több javas­lat született, amely a téren át történő járműforgalmat alul­járó rendszerhez köti. A meg­oldás olyan lenne, mint ami­lyen a Felszabadulás tér mel­lett a Károlyi Mihály utca— Petőfi Sándor utca vonalában megvalósult. Az UVATERV külföldi meg­rendelésre az NDK-beli Augus­­tusburgban megépítette a bu­dai hegypálya mását, amely két éve üzemel. Régi terv a Gellérthegyre ve­zető drótkötélpálya megépíté­se. Ennek tervei is készen van­nak. A tabáni teniszpálya terü­letén lenne a kiindulóállomás és a Citadellánál végződne. A terv több változatban készült el. A Bécsi út és a Vörösvári út sarkáról szintén terveznek drótkötélpályát a Hármasha­­tár-hegyre, a Széchenyi-hegy­­ről pedig a Farkasréti temetőig létesülne pálya. Külföldön elsősorban bányák mellett üzemelnek az UVA­TERV által tervezett teherszál­lító drótkötélpályák. Jugo­szláviában három, Indiában eddig két ilyen szállítóberen­dezést szereltek fel. G. J. Védekezés az influenza ellen Újra gyakoriak az influenzás megbetegedések, aktuális te­hát a védekezés ellenük. Az influenzával szemben nincs biztos védekezési mód, arra azonban van lehetőség, hogy csökkentsük a fertőzés valószínűségét. A legelső és a legfontosabb szabály, ne látogassuk meg influenzás ismerőseinket, tart­suk be az orvosi utasításokat. Ugyancsak lényeges a rend­szeres vitamindús táplálkozás és a réteges öltözködés. Az influenza gyógyítására különleges gyógyszerek van­nak, ezért a legtöbb esetben hatástalan az öngyógyszerezés. Csak orvos döntheti el hielt érdemlően, hogy kinek mi a betegsége, mert számtalan olyan vírus van, amely az influenzához hasonló tünetek­kel jár. Magán „külkereskedők” a bíróságon Jó dolog utazni, idegen tája­kat, városodat látni. Többnyire ezért az élményért indulnak útnak a magyar turisták száz­ezrei az év minden szakában. Ám akadnak más céllal utazók is, mint például a 46 éves Ja­kab Jánosné és 50 éves férje, 1­970 óta évente három-négy al­kalommal ültek vonatra, autó­buszra. Az úticél legtöbbször Csehszlovákia, Lengyelország, Jugoszlávia volt, de több eset­ben jártak Olaszországban és Ausztriában is. A műemlékek­nél azonban jobban érdekelték őket a kirakatok, s az ott kap­ható különféle áruk. A Budapesti V. kerületi Ügyészség nemrégiben vádira­tot adott ki a Jakab házaspár ellen üzletszerűen, jelentős mennyiségű és értékű árura el­követett, a devizagazdálkodást sértő üzérkedés miatt. Mint a vádiratból kiderül, a Jakab házaspár 1970. és 1976. között jelentős kereskedelmi vállal­kozást bonyolított le. A Ma­­gyarországon szabályosan ki­váltott valutát minden esetben áruvásárlásra használták fel, ezenkívül utanként 5—600 fo­rint értékben — összesen 14 000 forintért — vittek ki magyar árukat, amelyeket kül­földön értékesítettek. Külföldi útjaikon pedig bevásároltak, s az árukat később Jakab János­né a munkahelyén, a Láng Gépgyárban eladogatta mun­katársnőinek. A büntetőeljárás megindításáig az ágyneműkből, törülközőkből, a különféle ru­haneműkből és arany éksze­rekből a vádirat megállapítása szerint pontosan 108 654 forin­tot inkasszált be. Az ügyészség a külföldi árukat megvásárló munkatár­sak közül hat asszony ellen — elsősorban azok ellen, akik több ezer forint értékben vásá­roltak aranytárgyakat — szin­tén vádat emelt. Az ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíró­ság dr. Marjay Tibor tanácsa a közeljövőben kezdi tárgyal­ni. m.­g. TÉLI ViVil ! 30—40 ®/p~06 árengedménnyel a kabátok, ruhák, öltönyök, cipők, csizmák és még számtalan divatos cikk kapható a Centrum Áruházakban

Next