Magyar Nemzet, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-16 / 88. szám
4 Ezgn hét BÜFÉST HANGVERSENYTERMEIBEN A LISZT FERENC KAMAeRAZENEKAR húsvét hétfői hangversenyének műsorán Bach hegedűversenyei szerespeltek: egy, két és három he- i gedűre írott versenyművek. Ezek közül egyedül a két he- i gedűs d-moll koncertet is-merjük ebben a formájában, a többi — más hangnemben — mint zongoraverseny él a 3köztudatban, holott ezek a zongoraversenyek (az f-moll, r a d-moll és a három zongo-rás C-dúr koncert) valószínű- ’lég hegedűre készült eredetiek átiratai. A négy hegedű- koncert előadása nemcsak r tiszteletet érdemlő, hanem fe- flettébb hálás vállalkozás is volt. Hiszen manapság, a tör- ' téneti hűségre törekedve, rendszerint csembalón szólal- tatják meg Bach versenymű- iveit, ám a kísérő apparátus összeállításánál már nem veszik tekintetbe az egykorú 1 hangzás volumenét és ilyen módon a koncertáló hang- szerből egyre kevesebbet hall : a hangversenyterem közönsége. A vonóshangszer ezzel szemben hibátlanul illeszkedik a kísérethez és abból szó- listaként jól hallhatóan ki is emelkedik, tehát stílustörés nélkül élvezhető a mű, eredeti szépségében. Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere vállalkozott a négy versenymű előadására, azaz két szólő-, és két kamarakoncert interpretálására. Nem első ízben tapasztalható az a sajátságos jelenség, hogy egy kamaraegyüttes vezetője, éltető lelke, elbizonytalanodik, amint szólistafeladatot kap. Más ugyanis az egyenlők között elsőnek lenni és más kiválni a többiek közül. Más felelősséget jelent vezetni egy közösséget és más lelki diszpozíciót kíván önmagunkon úrrá lenni. Amikor Rolla János szólókoncertet játszott (az f-moll zongoraverseny g-moll hegedűeredetijét és a népszerű d-moll zongoraverseny hasonló hangnemű hegedűespéldányát), számos olyan tanújelét adta az elfogódottságnak, amely nála egyébként sohasem jelentkezik, elsősorban tempóbeli bizonytalanságokkal lepett meg. De amint másodmagával szólózott (a kettősversenyben, Kostyál Kálmán partnereként), máris fölényesen lett úrrá a helyzeten, éber gonddal irányította az előadást. Mindebből szinte logikusan következik, hogy a műsor csúcspontját a háromhegedűs D-dúr versenymű jelentette. Ezt a koncertet még zongorás formájában is ritkán hallhatjuk, holott zenei anyaga, feldolgozásmódjának egyéni varázsa kiemelik a Bach-koncertek sorából. Rolla János, Kostyál Kálmán és Tiirsi Zoltán pompás előadása méltán váltotta ki a közönségből az újrázást követelő tapsokat. KOBAYASHI KEN ICHIRO a Rádiózenekar első bérleti hangversenyét Lendvay Kamuka gordonkaversenyének bemutatásával és Richard Strauss Zarathustrajónak, nyugodtan mondhatjuk így, bemutatószámba menő előadásával avatta jelentős eseménnyé. Lendvay művének pontos címe: Koncertáló darab — a szerző ezzel a címadással határolja el kompozícióját a gordonkaverseny hagyományos, több tételes műfajától. Ami pedig a bemutatás tényét illeti, ez kizárólag a hazai hangversenytermekben számított bemutatónak, hiszen két évvel ezelőtt Triesztben — ahol szerzője nemzetközi pályadíjat nyert vele — bemutatták már és ugyanebben az esztendőben elhangzott a Magyar Rádióban is, ahonnan Lendvay a mű megrendelését kapta. Nyolc rövid szakaszra tagolt, igen jól megszerkesztett, értelmes munka. Szolid zeneszerzői tudás alapozza meg az egyéni mondanivalót, amely bármiféle extravagáns esti,"és csavarás nélkül is megteszi hatását, vonzó" és érdekes. Oncay Csaba a konvertáló gordonkaszólamot olyan közvetlen zene, ékesszólással tolmácsolta, hogy már ezzel megyőzött a zeneszerző an-ettszerű dolgozásmódjáról, a hangszerelőt ismerő és méd-ot szerető muzsikus köztévolt lelkes szószólója a kiváló aordonkomű vér- A közönség a szerzői és a kitűnő előadókat hoszasan ünnepel- a tep Richard Strauss Imigyenk szála Zarathustra című szimtofonikus költeménye arra a különös sorsra jutott nálunk, hogy — míg többi, e műfajba tartozó alkotása gyakran felhangzik — a múlt század ií utolsó éveiből származó op. s. 30. úgyszólván kizárólag a a Bartók-életrajzokban szerenpel. Nagy zeneszerzőnk magat vallja emlékezéseiben, hogy a n Zarathustra új irányt mutatott számára, valósággal felrázta a századforduló idejének alkotói tétovaságából. ’ Ám, ha valaki Bartók vallomása nyomán érdeklődnék ? Strauss említett műve iránt, kénytelen hanglemez után nézni, mert hangversenyeink műsorán — legalább is az el-múlt két évtizedben — a Za- ,rathustra nem hangzott el. A Rádiózenekar hatalmasan kibővített együttese olyan óriási „ munkát fektetett ebbe az elő- adásba — amelyet Kobayashi , a tőle megszokott virtuozitás- sal, partitúra nélkül vezé- e nyelt —, hogy reméljük, nem kell újabb húsz esztendőt vár- nunk a Zarathustra legköze-elebbi előadásáig. Már csak azért is kívánatos volna ezt a produkciót tovább érlelniük, mert néhány apróbb összjátékbeli pongyolaság és az or- ' gona kirívó hamissága idővel kiküszöbölhető. Nagy erénye volt Ko ‘bayashi előadásának a bonyo- 1 lult bölcseleti utalásokkal megterhelt kompozíció tiszta zeneiségének meggyőző ér- 1 vényre juttatása, önmagában, ‘ mint zenei folyamat, élt és 1 hatott a mű, részleteinek ap- 1 rólékos kidolgozása helyett a nagy egész megformálása volt az előadók legfőbb gondja (bár e kettő ezúttal nem zár ,ná ki egymást!). Johann Christian Bach B- dúr szimfóniája hangulatteremtő bevezetője volt a hangversenynek. FERENCSIK JÁNOS az Állami Hangversenyzenekar csütörtöki estjén két Bartók- és egy Beethoven-művet vezényelt, A Fából faragott királyfi című táncjáték három részletét. Bartók a húszas évek elején foglalta hangversenyszvitbe (utóbb egy héttételes, teljesebb kivonatot is készített a műből). A szűkszavú tömörítés természetesen kénytelen lemondani a táncjáték zenéjének megannyi csodálatos mozzanatáról: legfájóbban talán e zene poétikus elemeit nélkülöztük. Amit azonban Bartók e három részlettel megmentett a darabból — a mozgalmas, drámai és groteszk jelenetek zenéjét —, azt Ferencsik és zenekara szinte láttató erővel fejezte ki. A Harmadik zongoraversenyt Schiff András játszotta. Ennél a dinamikusan fejlődő művésznél a hangszeres bravúr és a fogékony zeneiség olyan eleve adott tényezők, amelyeket már nem is kell külön méltatni, mindezt elvárjuk tőle és várakozásunkban még sohasem csalódtunk. Ami ezen felül meglepett, az a Bartók-zenét anyanyelvi biztonsággal és természetességgel értő és érző interpretáció, amelyre ösztönösen, de ugyanakkor érett koncepciótól vezérelve talált rá Schiff András. Nem „értelmez” egyéni módon: ettől egyéni a produkcióra. Kerüli a romantikus megoldásokat, de nem zárkózik el a szenvedélytől, tiszta és nemes hangot talál a nagy érzelmek kifejezésére is. Sziklaszilárd ritmikai biztonsággal mintázza meg a finálét. És mindvégig lebilincselően egyszerű. A hangverseny befejező száma Beethoven Ötödik szimfóniája volt. Ferencsik János idei Beethoven-ciklusának jelentős utóhangja csengett ebben a produkcióban, amely ihletben, pontosságban, célratörően magvas kifejezésben, a karmesteri koncepció és a zenekari megvalósítás tökéletes összhangjában egyaránt nagyszerű volt. Pándi Marialmné Menekülés, mámor, előtöröm Prágai színházi esték önkényes a választás, min v delképpen. Hiszen az Arany Prágában, április elején, egy kurta látogatás első napján a többi között Gogol-, Bolt- és Storey-előadás, másodnapján cisztrovszkij-, O'Neill- és Arbuzov-mű, harmadnapján a csehszlovák darabokon kívül is újra gazdag, kivált a huszadik századi drámairodalmat arányosan tükröző színházi műsor kínálkozott. Akárcsak más köznapokon. Végül is nem drámák, hanem ' s mellett döntöttem. Három, ki-sérletező szelleméről — jog gal vagy jogtalanul — híres, színház mellett. , Jóval a kapu mögött, túl az előcsarnokon is, már-már a nézőtéren tűnik csak szembe: színházban járunk. A prágai társulatok többsége ugyanis szerényen húzódik meg vala- mely ó- vagy újvárosi ház földszintjén, esetleg alagsora-ban, a százötven — legfeljebb kétszáz — személyes termekben, csaknem tenyérnyi színpadokon. A Korlát Színház — Divadlo na Zábrádli — a többinél valamivel szebb, kényelmesebb, elegánsabb. Híréhez, nevéhez, tekintélyéhez méltón. Ez a színház volt ugyanis a legelső társulat, amely az ötvenes évek végére, jórészt a világhírű alapítótag, Ladislav Fialka pantomimművész érdeméből, végre kitört a szürke, merev, dogmatikus művészeti életből, hamarosan már Jarry Ybi királyával bejárja fél Európát, ezszendők óta pedig játékhagyományokkal alig terhelt, klasszikus és modern drámákból állítja öszsze repertoárját. BÉG! — Ez a szó áll a műsorfüzet minden lapján, a jobb alsó sarokban, egyre nagyobb cirill betűkkel. Ezt kiáltják az utolsó lapon, már teljes oldalon, a hatalmas és vörös írásjelek. Ez a címe a polgárháború utolsó napjairól és a fehér emigráció válságáról szóló Bulgakov-színműnek. Menekülés! Ezt a szót, szinte nem is a drámát eleveníti meg a Korlát Színház előadása, Jaroslav Chandela rendezésében. Mégpedig a menekülő tömeg zinálásával, zajongásával, zúgásával, amelybe hol a fegyverek ropogása, hol lovak dobogása, hol vonatok zakatolása, hol hajókürt dugása, hol autók berregése vegyül. A tompa férnyék, az ikon alatt pislákoló gyertyák, a robbanások ütemére el-elhalványuló lámpák bőröndöket, dobozokat, csomagokat, szerteszórt papírokat, padokra vetett kabátokat, kalapokat, sálakat, bizonytalan, riadt vagy éppen fontoskodó, hatalmaskodó embereket világítanak meg. A zűrzavar, a fejvesztettség, a tétovaság elevenedik meg —5 artisztikus játékkal, eleinte , szuggesztíven, végül már fárasztóan. Éppen a Korlát Színház hirtelen felívelő pályája ösztönözte virrasztott, átmulatott és azj keringőzött éjszaka után tér mneg szerény szállására. Az ital, a tánc, a félálom bódu-11 falában lábai már nem engedelmeskednek neki, folyton ki- csúsznak alóla. Ólban ágya te- s lé hol egy gázlámpában akad I ■ fenn, hol ernyőjére támaszko- I ■ dik, hol a mosdótálba kapasz- I kodik, belekönyököl és beleül Lépten-nyomon métereket I csúszik, mindenben megbotlik, majd elesik, leesik, hanyattvagy hasra esik. Ám gyermeki gyanútlansággal elkerül min- den ólálkodó veszélyt a távol- létében, sőt jelenlétében alaposan felforgatott szobában. Bizony lélegzetelállító csetlésebotlása nemcsak harsány nevetést fakaszt, hanem megismertet egy könnyű mámorba, kellemes hangulatokba, s édes álmokba menekülő kisemberrel. Jóllehet kevéssel a második világháború után született, a DISK csak újabban iratkozott fel a kísérleti színházak közé. Ez a prágai Zene-, Színház- és Filmművészeti Akadémia színpada. Mint ilyen, nemcsak a hallgatókról és oktatókról, hanem akarva-akaratlan az egész csehszlovák színházkultúra irányáról is árulkodik. Jan Kott tanulmánya, Pe- I ter Brook rendezése után, me- I részen vállalkoztak a prágai színinövendékek a Szentivánéji álom előadására. Ebből is abból is tanultak közvetve vagy közvetlenül. Ám a lényeget újragondolták. Életkorukhoz illőn: játékosan, természe tesen, derűlátóan. A kispolgári vaskalaposságot és a mesterkélt élvezeteket egyaránt kinevettető, az egészséges életöröm pártjára álló, emellett lelkes, lendületes és leleményes Shakespeare-előadás önmagában is méltó lenne az elemzésre, távolabbi tanulságain túl is . . . Ez a játék ugyanis azt sugallta meg, hogy a sokáig filmvetítéssel, fényes hanghatásokkal, miegyébbel operáló „fekete színház” bűvöletében, nemkülönben a pantomimművészet és a bábhagyományok vonzásában élő cseh színházkultúra lassan megelégeli a kóborlást e mellékutakon. Talán éppen a Cinoherry club példájára, újra a mozgásával, hangjával, tehetségével okosan bánó színészt — például Oldrich Kaiser nagyszerű, mozgékony, emberből és állatból összegyúrt, ösztönlény-Puckját — állítja rivaldafénybe, azaz: a teret körülülők-körülállók közé vezeti. Áhítva a játszók és nézők bensőséges kapcsolatát. Természetesen e három este csepp a tengerből. Talán jobbak, talán rosszabbak, mint más előadások. Mindenesetre, bármilyen beszédesek voltak is, élményük — és megítélésük — óhatatlanul csonka maradt, a nyelvtudás híján, a szavak értelme, hangsúlya, nyomatéka nélkül. Bogácsi Erzsébet társulatok . Keramikus házaspár, a svéd Ulla Kraitz és a magyar Kraitz Gusztáv közös kiállítása nyílt meg pénteken a Műcsarnokban. Mintegy száz portré, kompozíció, tér-, épület- és kerti plasztika látható a tárlaton. Mnew Unizpt az új és új zsebszínházak létesítését, köztük az úgynevezett Színjátszó Klub — a Cinoherny club — alapítását annak idején. Csaknem pályakezdő művészek gyűltek össze e társulatban, tagjai ma harmincadik-negyvenedik évük körül járnak. Azzal a mindmáig változatlan céllal munkálkodnak, hogy színészi egyéniségekre szabott színházat teremtsenek. Tehát a Cinoherny club nem irodalmi, nem is rendezői, hanem kifejezetten színész-színház, akár a szerzői mondandó ellenében is. Mégsem hagyományos társulat. Szecessziós, kopottas, papírmasé díszletfalak között rendezték be az Albert-penziót a Sean O'Casey-dráma, a Fogadó független férfiaknak színhelyét. Francia bohózati stílusban elevenednek meg egy pásztoróra bonyodalmai. Az ír szerző minden realizmusa, kesernyéssége és lírája köddé foszlik a színészek bámulatts, illuzionista mutatványa közben. Jiri Menzel, több kitűnő film, például a Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjas rendezője, a csehszlovák új hullám jeles egyénisége most is úttörő. Ezúttal a színészmesterségben. Az ő törékeny, szeretetre méltó, groteszk Mr. Hallhutja egy át Budapest kultúrája Szófiában Szófiában végéhez közeledik a „Budapest köszönti Szófiát” című kulturális sorozat, amelynek valamennyi eddigi programja nagy sikert aratott. Az Állami Bábszínház háromszor adta elő Kodály Háry Jánosát a szófiai Szttira Színházban. Telt ház volt a Vitosa Filmszínházban is, ahol Szabó István Budapesti mesék című filmjét mutatták be. A nagy tetszéssel fogadott filmet, amelyet melegen méltatott a neves bolgár filmkritikus, Vera Najdenova, a bolgár mozik számára megvásárolták. A program Szófiában ma este magyar—bolgár közös hangversennyel fejeződik be. Reneszánsz kamaramuzsika címmel kamarakórusok hangversenysorozata kezdődik meg vasárnap 11 órakor a Budapesti Történeti Múzeum budavári épületében. Vasárnap a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium kamarakórusa ad műsort Sisak András vezényletével. A vietnami filmek negyedik fesztiválja megkezdődött Ho Si Minh-város Rex filmszínházában. .Szombat, 1976. április 16. „A mi sorsunk: harcban állni” Az igazi Ady a két háború közötti emigráns sajtóban Az ellenforradalom uralom- A rá jutása után a hazájukat el- hagyni kényszerült baloldali s magyar írók, költők, publicis g táji minden csoportja egy do-v jogban egyetértett — állíthat- juk a dokumentumok ismere- tében —, abban, hogy Ady nem az úri Magyarországé, ha 8 nem a népé, a nemzeté, a for- - radalomé. 1 I „Darab életünk’' A világ különböző tájain 1920 és 1945 között született magyar lapokban — számuk meghaladta a másfélszázat — ott élt az igazi Ady. Egyike az első ilyen írásoknak a bécsi Az Ember 1920. január 9-i szá- mának Kié volt Ady? című cikke. • • Dübörgő erővel jó-solta meg hatalmas verseiben a forradalmat, amelyért áhíto- zott, amelyet kívánt, amelyért harcolt. Halálos betegen is el- vánszorgott a képviselőház kupolacsarnokéba, hogy ott lehessen a magyar köztársaság kikiáltásának ünnepén . . . Nem akarunk vitázni arról, hogy kié volt Ady ■ ■. Egyszerűen megszólaltatjuk és lapunk minden számában Ady-verseikét fogunk közölni, amelyek mindennél és mindenkinél ékesebben és meggyőzőbben beszélnek. íme: Menekülés úri viharból . ..” Kőhalmi Béla — aki a Tanácsköztársaság idején Dienes László mellett a könyvtárügy országos vezetésének feladatát látta el — bécsi emigrációjában folytatta a kulturális munkát. A Panorámában Kalandozás a Betűtengerben című sorozatában az elsők között Adyra emlékezett. „Mikor Ady Endre elment” — írta 1922-ben —, „nem egy halottat süllyesztettek el: egy titán csapott a magyar vizekbe s azóta körülötte örvénylik minden, ami irodalom. Nekünk, nekem Ady nem irodalom, nem olvasmány, nem emlék, darab életünk, a legdrágábban, a legigazabban az... Nekünk az Ady régiverseihez való visszamenekülés harci oltárok elött való áldozás . ..” A Fényes Samu által 1923- ban Bécsben indított Diogenes, oldalain egészen 1927-ig ott él Ady szelleme. Verseit magyar, angol és német nyelven közölték; a kitűnő angol fordítások Gáspár Endre tollából származnak. Az 1924. évi márciusi számokban Balázs Béla, Fényes Samu és Németh Andor írtak forró szenvedéllyel Reinitz Béla Ady-dalairól. Németh Andor azt írta, hogy Reinitz nemcsak muzsikus, de költő is. „A világszellem küldötte" A Bécsi Magyar Újságban. Mikor ölték meg a magyar kultúrát? című visszaemlékezésében Antal Sándor a magyar uralkodóosztályt vádolja Ady ellen elkövetett bűneiért. Dénes Zsófia is a Bécsi Magyar Újságban tette közzé Adyval kapcsolatos emlékeit. Jászt Oszkár Adyról szóló írásai — melyek újra és újra feltűnnek a lapokban — a forradalmár Adyt idézik, ő is a Bécsi Magyar Újságban írt róla 1923. január 28-án Ady szelleme címmel: „Petőfit és Adyt a puszta forma- és ritmusvirtuózoktól épp az különbözteti meg, hogy ők valóban a világszellem küldöttei, nemcsak a jelent mérik fel, de a jövő fejlődési lendületét oltják be a tétova nemzedékek vérébe .. Ebben a cikkében tovább I fejlesztette azt a gondolatot, melyet 1921 novemberében érintett a német nyelvű Adykötet megjelenésekor: „Ady I szelleme” — írta — „még az I idegen nyelv fátyola alatt is meg fogja rázni a bűnös Európát, meg fogja értetni vele s szerencsétlenségünket s le fogja leplezni szörnyű tragédiánk igazi — hazai és külföldi — bűnöseit.” (Az emigráns Ady) Gara László Párizsban a Partisans című folyóiratban francia nyelvű cikkben mutatta be a magyar forradalmi irodalmat (La littérature hongroise. Art révolutionnaire. Paris 1925. december 16.). Tanulmányában kifejtette, hogy a modern magyar irodalom s egyben a korabeli európai irodalom „legszebb zsenije" — Ady volt. Műveltsége, kultúrája nemzetközi s egyben mélységesen magyar volt, mélységesen emberi. Több mint költő, válasz, akinek költészetével új, termékeny korszak nyílt meg a magyar irodalom előtt. Az Ember 1926. november 8-i számában Akik elköltöztek — A Társadalomtudományi Társaság halottai cimmel Bécsben jelenn meg dr. Hollós József New Yorkból küldött megemlékezése. Ágoston Péterről, Szabó Ervinről, Várady Zsigmondról szól, s elsősorban Adyról, „a legkülönlt harcos”ról, aki „nemcsak a legnagyobb magyar költő és a világirodalom legnagyobb lírikusa, de a legnagyobb magyar próféta is. Ha van még egy remény a magyarság föléledéséhez, úgy e költő isteni szikrája lehet még egyedül képes az alvó tüzet lángra lobbantani, ha majd a történelmi pillanat még egyszer elérkezik ...” „Lázas szívek dobogása" Így látta egy másik emigráns is, Havas Léza ill*részen Ausztrába, majd az Anschluss után Mexikóba költözol, ahol a szabad Osztrák Mozgalomban segítete a kommunisták munkáját), amit a Világosság című lapban többnyire Erős Sándor álnéven írt. A mi Adynk című, 1932 februárjában megjelent cikke alatt Első Sándor név áll. Ady verssorait idézve bizonyítja, hogy Ady az elnyomottaké, a proletároké, hogy a magyarság az ő számára „a nyomorgó, a dolgozó, a megkínzott városi és falusi szegénységet jelenti. S természetes, hogy azok közé áll, akok ennek a népnek a felszabadításáért harcolnak .. . Nincs érdekesebb regény, mint Adynak ezt a küzdelmet kifejező költészete, s nemcsak azok számára, akik úgy érezzük, ez a mi életünk regénye. Ady ezt a forradalmi mozgalmat legmélyéig átérezte, csinálta és hirdette. Mint az orosz Potemkin-filmben a hajógép egyre erősebb zakatolásai, úgy halljuk ezek mögött a versek mapait a lázas szívek egyre hangosabb dobogását...” A párizsi magyar kommunisták 1924-ben indult és állandó címváltoztatásra (15 különböző címen jelent meg rendőrségi-követségi zaklatások miatt) kényszerült lap,aks értékes Ady-dokumentumoka őriz. Bölöni György, Az igaz Ady című monográfia szerzője a Szabad Szó 1938. január-i számában Ady és Magyarországa címmel keserű szavakat írt arról, hogy hazájávai hogyan fogadták Adyt: „191 után teher lett az igazi Ady mint ahogy 1849 után tehetett egyszerre az igazi Petőfi.. ” „Az emigráns Ady” élete értékes tanulmányokkal gazdagodott a Szovjetunióban hazára lelt magyarok tollából, a moszkvai Új Hang közölt 1939 januárjában Lukác György Ady, a magyar tragédia nagy énekese című tanulmányát, 1940 szeptemberében pedig Révai József Ady-sorozata indult a folyóiratban, a sorozat utolsó részét az Ü Hang 1941 februári száma közölte. Lukács és Révai tanulmánya csak a háború befejezése után vált ismertté Magyarországon — megjelenése idején főképp a magyar királyi ügyészségen olvasgattá. Befejezésül egy, a Diogene 1923. december 22-i számába fakszimilében megjelent két írásos dokumentumot idézünk Ady Endre 1908-ban írt levelét a folyóirat szerkesztőjébe, Fényes Samuhoz, mikor a klerikális tábor támadta „Kedves Doktor úr, beteg vagyok, de fölborkan bennem régi harci paripa. Az istene a himpelléreknek, legalább ő lehettem volna. Nehogy eg kicsit is a szívére vegye a dolgot. Ez már a mi sorsunk harcban állni. Nagyobb sike er minden sikernél. A harcot hős ember még temettetni fegyverrel temetteti el maga S higgje el, még nagyobb vereségek is ígérkeznek. De viszont nagyobb harcok és győzelmek is. Köszönti tisztelettel és szeretettel hive Ady.” (m. gy.)