Magyar Nemzet, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-02 / 78. szám

Szombat, 1977. április 2. Gyermekápolónők Milyen a közérzete, nővérke? Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöki ülése megtárgyalta a nőbizottság felmérését, amelyet hét megyében és a fővárosban végzett a csecsemő- és gyermekápolónők élet- és munkakörülményeiről. Idézet a jelentésből: „A gyermekápolónők szerelik hivatásukat. A munkájukat, közérzetüket nehezítő körülmények nagyrészt megjavíthatók, ha az intézmények vezetői nagyobb figyelmet fordítanak az ápolónők munkáját megkönnyítő ápolási eszközök, műszerek biztosítására és a szervezettebb munkafolyamatok kialakítására’’. Kérdőívek Egy ismerős fővárosi és egy ismeretlen vidéki kórház kérdőíveire adott válaszokat néztem át. Amit azokból idézek, az nem általánosítható. A munkaruha kevés, anyaga rosszul mosható, vasalható, a méretek nem megfelelőek. „Sokszor szakadt, folthátán folt ruhában kell járni" — panaszolja az egyik nővérke. Az intézet nem vállalja a mosását. „Szeretnék naponta tiszta ruhát váltani!" — írja az egyik ápolónő. Kellene is — gondolom én. Munkacipő nincs, holott évente négy-öt pár megy tönkre. S még egy óhaj: jó volna egy osztályon vagy emeleten két „vándor-pelerin”, hogy felkaphassa magára az, aki gyereket szállít. S milyen lehet az öltöző? Zsúfolt. A fővárosi kórházban 15 szekrény van benne, de egyszerre csak hárman öltözhetnek. Ugyanott vesznek tiszta ruhát a bejáró szoptató anyák. Az egyszemélyes minizuhanyozó távol van az öltözőtől s nincs hová tenni a levetett ruhát. A vidéki kórházban három emberre jut egy öltözőszekrény, amelyben az utcai és a munkaruha egy vállfán van. (Vajon az utcai ruhát kímélendő öltözködnek át a nővérek. Vagy hogy ne importáljanak véletlenül se kórokozókat a kórházba?) A vidéki kórház egyik osztályán a nővéröltözőn keresztül lehet csak az orvosi szobákhoz eljutni, másutt p pedig csak a folyosón válthatnak ruhát. A fürdéssel egy helyütt elégedettek, más helyütt nem Mint az egyik nővér írja: „Ha fürödni akarok, abba a kádba állhatok, ahol a gyerekeket mosdatom”. Gépek vannak „Milyennek tartja munkahelyének szakmai felszereltségét?" — kérdezték a nővéreket. A vidéki kórház dolgozói dicsérik a központi oxigénellátást és sterilezést, általában jónak tartják a műszerellátást, csak azt teszik szóvá, hogy kevés a nyakszívó, ami egy csecsemőosztályon hurutos időszakban gondot okoz, és a tálalóban nincs elég ételmelegítő. A pesti válasz: Gépek ugyan vannak, de gyakran elromlanak. Ha helyileg nem javíthatók és el kell szállítani őket, hosszú időre elbúcsúzhatunk tőlük. Az újonnan vásárolt gépek pedig alkatrész- és karbantartás hiányában állnak. Kívánságok: a csak egyszer használatos injekcióstű és hősugárzó minden boxba, mert nem kielégítő a fűtés. A jobb szakmai felszerelés ürügyén mondták el a vidéki gyerekápolónők, hogy legyen diavetítő, könyvtár és tévé a nagyobb gyerekek számára. „Sokan hónapokat töltenek nálunk, bizonyára lekötnék őket a gyerekműsorok, vagy az iskolatévé adásai’... „Lemosható játékok és társasjátékok nagyon kellenének, így jobb emlékekkel távoznának a kórházból”. Mi tenné könnyebbé a munkájukat? — hangzik a következő kérdés. A válaszban ismét mód van a hiányzó berendezések felemlítésére. Például a csecsemővizsgálatot megkönynyítő segédeszközökre. Az elnökségi ülésen elmondták, hogy egy kiállítást szerettek volna szervezni az ápolási munka egyes elemeinek a gépesítéséről. A kiállítás a kiállítandó tárgyak hiányában elmaradt. Holott, mint többen állították, ilyesmit gyártunk is, veszünk is. Hátha még használnák is. Az idézett kérdés kiprovokálta az egyhangú követelést: jobb munkaszervezést! „Bár egy hónapra előre tudnánk a munkabeosztást”... „Jó volna, ha nem váltogatnák rendszertelenül, hogy ki milyen műszakban dolgozik. Nehéz átállni!” „Könnyebb volna a munka akkor is, ha az orvosok és nővérek jobban együttműködnének” ... „Ha nem volna járóbeteg-kezelés az osztályon”. A nővérek sokallják az ide-oda küldözgetést — „szaladgálással megy el az idő” — és a vizitrevárás tétlen perceit. Kifogásolják, hogy mindenki a más munkáját végzi. A főnővér olykor mindenes, itt is, ott is segít, olykor zsókerként helyettesíti az igazoltan vagy igazolatlanul távollevőket. Ha nagy súlyokat kell emelni, az orvosok is beállnak a teherhordók sorába. Az első számú főkívánság: legyen elég nővér, így kevesebb gyerek jutna egyre. Különösen az éjszaka nehéz, mert a gyerekek nagyon nyugtalanok. A második számú főkívánság: legyen elég kisegítő személyzet, takarítónő, beteghordó, hogy ki-ki a saját mesterségét folytathassa. „Az osztályos nővérhez csak a gyógyítás tartozzon!” Többen javasolják, hogy az egészségügyi iskolát elvégző fiatalok számára állítsák vissza a kötelező szakmai gyakorlatot, s ne engedjék, hogy az egészségügyi szakközépiskolát végzett gyerekápolónők — mert ez rájuk jellemző! — más pályára menjenek. Aki laboratóriumi vagy röntgenasszisztensnő akar lenni, az is töltsön két évet a betegágy mellett. Néhányan azt felelték, hogy könnyebbé tenné a munkájukat, ha kevesebbszer volna és rövidebb ideig tartana a látogatás. A gyerekeket nagyon felizgatja a találkozás a szülőkkel és ez akadályozza a gyógyulásukat, akihez pedig nem jön látogató, annak azért rosszabbodik az állapota. Érdemes odafigyelni erre a javaslatra. Látogatáskor szokták ugyanis átnyújtani a nővéreknek a hálapénzt. S ami még szívderítő. Sokan állítják: az állandó továbbképzés könynyítené meg leginkább a munkájukat. Előző írásomban azt állítottam, hogy nem a három műszakos munka miatt hagyják ott többen a pályát. Néhányan azonban változtatnának a munkarenden. Érdekes, hogy szívesen visszatérnének a tizenkét órás munkanapra — amelynek megszüntetése nagy vívmány volt —, egyik héten nappal, másik héten éjszaka dolgoznának. (Oly módon azért, hogy ne legyen kevesebb a szabadnap.) Hogyan látja a jövőt Hogy érzi magát és milyen elképzelései vannak a jövőről? — tudakolták. A jelentés és az átolvasott kérdőívek bizonysága szerint a gyermekápolónők többsége jól érzi magát, szereti a szakmáját, a pályatársait, jónak minősíti a közösséget, örül, mert támogatják a továbbtanulásban. Mit kifogásolnak néhányan? A kórházépület elavultságát, a régi felszerelést. A vidéki kórház egyik osztályán átépítést javasolnak, hogy ne legyen huzatos a gyerekkórterem. Idézek két választ: „Dolgozni szeretek, szeretem a gyerekeket, de azért nem érezem jól magam a munkahelyemen, mert alapvető dolgok hiánya akadályozza a rendes munkát. Szegény gyerekek az ágyon ülnek, ölükben a tányérral, görnyedve kanalazzák a levest, mert nincs egy asztal.” „Sokszor olyan embertelenül sok a munka, hogy a nővér érző ember helyett géppé válik, s ez a legnagyobb tragédia, ami vele történhet.” Szólnak arról is, hogy a nővér-utánpótlás hiánya miatt bizonytalanságérzet uralkodik el, s ez az oka az egyik ember rossz munkaerkölcsének, a másik rossz közérzetének. Egyetlen nővér jelenti csak ki, hogy nem érvényesül a munkahelyi demokrácia. Ám, hogy másutt sincs minden rendben ekörül, az kiolvasható a válaszokból. Keveslik az osztályértekezleteket, hogy megtárgyalhassák közös dolgaikat. Többen kifogásolják, hogy nem tájékoztatják őket a továbbtanulási lehetőségekről. Az elnökségi értekezleten mondták el, hogy van olyan kórház is, ahol az ebédlőben nem ül egy asztalhoz orvos és nővér. Elég gyakori panasz, hogy az orvosok nem megfelelő hangot használnak. „Jó lenne, ha kulturált magyar beszéd uralkodna el az osztályon. Bizony sok durvaságot kell lenyelni.” Az elképzelés a jövőről. Tanulni, tanulni, tanulni. Intenzív tanfolyamon, esti gimnáziumban. Szakmai képzést akarnak, elmélyült oktatást akarnak, nem siettetett, odavetett előadásokat. Ami bizonyos: az állandó továbbtanulás nem azért áll első helyen igényeik között, hogy búcsút mondhassanak a kórháznak, hanem azért, hogy jobban betölthessék a hivatásukat. Elismerés csak felülről? Mi is beszámoltunk róla, hogy az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet elnöksége javasolja az egészségügyi szakdolgozók fizetésemelését. Ezt a kívánságot a nővérek úgy fejezik ki, hogy nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülést szeretnének. Amit konkrétan megemlítenek, az a különböző pótlékok összekuszálása, alapbérként kezelése, ötletszerű elosztása, és az egyenlősélt. Úgy tűnik, hogy a központi fizetésemelésen kívül nagyobb figyelmet kell az intézmények bérpolitikájára fordítani, és ösztönözni, támogatni minden munkakörülményt és munkaszervezést megjavító törekvést. Az erkölcsi megbecsülés nem csupán a kitüntetéssel azonos, bár a nővérek abból is sokkal többet érdemelnének. A gyógyintézeten belül is megbecsülés és tisztelet jár a lelkiismeretes szakszerű és önfeláldozó munkáért. Miként az ápolónők munkaruhája, tiszta öltözője és mosdója is gyógyítási tényező, akként az üzemi demokrácia, is az. A jó munkahelyi légkör a betegnek is jót tesz, hiszen ő is ugyanazt a levegőt szívja, mint a nővér. Úgy hiszem, az orvosi etika fogalomkörébe a dolgozókról való gondoskodás is tartozik. Sőt, nem maradhat ki belőle. Kovács Judit Majym Nemzet Kiállítás Veszprémben Mit jelent a vegyipar a népgazdaságnak Rendkívül tanulságos kiállítást nyitott meg a minap a Veszprémi Vegyipari Egyetem aulájában dr. Nádasy Miklós c. egyetemi tanár, a Nehézvegyipari Kutató Intézet igazgatóhelyettese. A Várpalotán 1970 óta működő Magyar Vegyészeti Múzeum legújabb vándorkiállítása, amelyet „Kemizálás a népgazdaság különböző ágazataiban” címmel rendezett, a tablók és fényképek segítségével beszámol a hazai vegyiparban legutóbbi években végbement hatalmas fejlődésről és számos példával, adattal szemléletesen bizonyítja, hogy a kemizálás ma már a technikai haladás gyorsításának elengedhetetlen feltétele, aminek döntő szerepe van az életszínvonal további emelkedésében is. Gyakran halljuk, hogy a vegyipar népgazdaságunk legdinamikusabban fejlődő ágazata. Meggyőző módon igazolja ezt a veszprémi kiállítás, amely rávezeti a nézőt arra az igazságra, hogy a hagyományos módszerekkel és alapanyagokkal a fejlődés minőségi követelményeit és a fogyasztás mennyiségi igényeit kielégíteni már nem lehet, csak a kemizálássegítségével oldhatók meg a feladatok. Csak néhány példát említünk a kiállítás anyagából. Az egy hektárra eső műtrágya-felhasználás hazánkban huszonöt év alatt 6 kilogrammról 270 kilogrammra emelkedett. Ezzel a műtrágya-felhasználással elértük a nyugateurópai átlagot. Ugyanakkor az átlagtermés búzából 14-ről 33-ra, kukoricából 20,6-ról 40 mázsára emelkedett hektáronként. A különböző növényvédő szerek használata csupán az utóbbi tíz évben mintegy 65 milliárd forint értékű termés megmentését tette lehetővé. A vegyi tápanyagok használatának min nagyobb a szerepe az iparszerű állattartásban is, mert ezekkel ma már az összes természetes fehérjeszükséglet 25—30 százaléka helyettesíthető. De nézzünk más példákat is a vegyipari termékek felhasználásában. Az útépítésben, a közlekedésben ugyancsak szembetűnő avegyipari termékek növekvő felhasználása. A vegyipar által szállított bitumennel és aszfalttal burkolt közútjaink hossza az 1930 évi 1104 kilométerről 1976-ra 22 000 kilométerre növekedett. A személy- és tehergépkocsikhoz szükséges gumiabroncs-, gumiköpeny-gyártásunk huszonöt év alatt csaknem megtízszereződött. A vegyipar által termelt benzin és gázolaj hajtja járművek százezreit, biztosítja a teher- és személyszállítás zavartalanságát. A gépipar a kenőanyagokon és a festékeken kívül főként a jelentős súlymegtakarítást is eredményező és vegyi hatásoknak, a korróziónak is ellenálló műanyagokat használ növekvő mennyiségben, műanyag fogaskerekeket stb. De vegyi termék a hegesztő dissous-gáz, a hegesztőpálcák bevonata, a csiszoló anyagok kötőanyaga stb. Az alumíniumkohászatban vegyipari termék a timföld, amelynek a termelése 1950—1975 között 34,4 ezerről 750 ezer tonnára nőtt. A vegyipari termékek széles körű felhasználása nagyban hozzájárult az építőipar gyáriparrá fejlesztéséhez. A házgyártásnál a műanyag csővezetékek, padlók, redőnyök, falburkolatok, hang- és hőszigetelők, parkettaragasztók és lakkok, falfestékek stb. ma már nélkülözhetetlenek. A vegyipar termékeinek fokozódó felhasználása a bútoriparban a termelékenységet 1950 óta a négyszeresére növelte. Hazánk energiaellátásában is döntő szerepe van a vegyi termékek növekvő felhasználásának. A gázzal fűtött lakások szánta például az elmúlt tizenöt év alatt nyolcezerről háromszázezerre emelkedett. Az egy főre számított vegyiszál-felhasználás az elmúlt negyedszázad során huszonnégyszeresére nőtt. A népgazdaság vegyitermékigényének kielégítésére 1950- től napjainkig huszonötszörösére nőtt a vegyipar termelése ,— összehasonlítható áron számítva — és ez a fejlődési ütem az ipar átlagos fejlődési ütemének csaknem a kétszerese. A magyar vegyipar ma tizenöt nap alatt termel anynyit, mint amihez 1950-ben egy egész év munkájára volt szükség. (k—1) Megőrzött kézfogás Komor Imre születésének hetvenötödik évfordulóján Különös volt a kézfogása. Acélosan kemény és simogatóan lágy egyszerre. Akár a személyisége, jelleme. Kíméletlenül kemény a társadalmi igazságtalanságokkal. Visszásságokkal vívott osztályküzdelemben és kíméletesen gyengéd, megértő az esendő ember iránt. A két munkáspárt egyesülését követően a szakszervezetek központi napilapjává alakult Népszava szerkesztőségében szorítottunk először kezet. Ezerkilencszáznegyvennyolc végén tért haza Komor Imre a Szovjetunióból, hogy több évtizedes nemzetközi munkásmozgalmi tapasztalatait, kommunista szerkesztői gyakorlatát a felszabadult ország újjászerveződő sajtójában kamatoztassa. Első kézszorításunkkor már távoli ismerősömként üdvözölhettem. A Budapest felszabadításáért folyó harcok közben elsőként megjelent napilap, a Szabadság műhelyében tanítómesteremtől, Haraszti Sándortól hallottam először felőle: hogyan érkezett hozzájuk a Kommunisták Magyarországi Pártjának megbízólevelével Bécsből ezerkilencszázhúsz kora tavaszán Pécsre; miként őrizték, élesztették tovább Baranyában a proletár forradalom tüzet, miképp szervezték az Ifjúmunkás Szövetséget és írták az újságot. A szövetség titkáraként és lapjának szerkesztőjeként már tizennyolc évesen a sokat tapasztalt idősebbeknek kijáró tisztelet és megbecsülés övezte Komor Imrét, mint a KMP alapító tagját, s Lékai János oldalán a Tanácsköztársaság kommunista ifjúsági mozgalmának a leveretés után, az utolsó pillanat után is rendíthetetlen vezetőjét, harcosát. Pályájának további állomásait meghitt, régi jó barátja, Illés Béla anekdotázó emlékezéseiből ismertem. Pécs-baranyai rövid életű szervező-szerkesztő tevékenysége után a magyar Külföldi Bizottság határozata Moszkvába irányította Komort, hogy részt vegyen a Kommunista Internacionálé és az Ifjúsági Internacionálé munkájában. Az illegális ifjúmunkásmozgalom újjászervezésére húszévesen, ezerkilencszázhuszonkettőben jött vossza Budapestre, szerkesztette az Ifjú Proletárt, mígnem szeptemberben letartóztatták és tizenkét évi fegyházra ítélték. Két börtönév megpróbáltatásai múltán fogolycserével került ismét Moszkvába, másfél esztendeig a Marx—Engels Intézetben tudományos munkatársként dolgozott. Azután újra Bécs körrel kezeit: a KMP Központi Bizottságába választották és ennek tagjaként működött — közben újságot szerkesztett — kerek tíz éven át. Már a gyanakvás légkörében tért vissza a Szovjetunióba, s ezerkilencszázharminlehétben rá is leállított a törvénytelenségek pörölye. A pályát idéző, acélosan simogató első kézfogásnál feltűnt és meglepett — két évtizednyi korkülönbség volt közöttünk —, hogy Komor Imre hullámos, dús haja már akkor Csuha-őszen színezésbe játszott, s homlokának sűrű redőzetébe mennyi görböt, szenvedést rótak az évek negyvenhat esztendős korára. de a szeméből akkor is ugyanúgy. Ugyanaz a lobogó hit sugárzott töretlenül, mint három évtizeddel azelőtt a Tanácsköztársaság ifjúkommunista vezetőjének lelkes tekintetéből. Ezzel a lelkes, tennivágyó, alkotó lobogással látott munkához a Népszavánál, s társaiként sokoldalúan művelt, emberséges forradalmárt, szerkesztőt és jó barátot ismertünk meg benne. Szívesen és sokat beszélgetett, érvelt, vitatkozott. Szívesen ült le baráti eszmecserére a századelő Népszavájának utolsó mohikánjaival, a költő Madarász Emillel, a polihisztor Révész Mihállyal, a publicista Várnai Dániellel, a zeneszerző-kritikus Jerhnitz Sándorral, nemkülönben a szerkesztőség fiatalabb korosztálybeli szépíró munkatársaival, Palotai Borissal, Vészi Endrével, Faludy Györggyel, Földes Mihállyal, hogy szót váltson, szót értsen velük a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom, az irodalom, a művészet, a muzsika régi és új dolgaiban. Szívesen és gyakran járt olvasói beszélgetésekre, a munkások közé; hallgatott, adott a véleményükre; elindítója, fáradhatatlan szervezője volt a lap mellékleteként megjelent Népszava-szerdáknak, az újítómozgalom akkori orgánumának, a teljesség örömét, az igazi» kikapcsolódást a zenében lelte meg. A muzsika elmélyült, értő szeretete átszőtte mindennapi munkáját is. Megfigyeltem, hogy lehalkított szimfonikus rádiózene közben komponálta olykor cikkeit. S örömest belement a tréfába, ha fogadáson, társaságban öszszetévesztették igen-igen tisztelt névrokonával, Komor Vilmossal, a karmesterrel. Az első kézszorítástól fogva többé nem engedte el a kezemet: a szerkesztő bizottság SZűkebb családjában valósággal nevelt fiává fogadott, unokájaként szerette pöttöm kislányomat. Amikor csaknem fél évtizedes együttmunkálkodásunkat megszakítva, a Népszavától a párt központi napilapjához, a Szabad Néphez került, alig néhány hónap telt el, máris üzent, hívott, vele dolgozhattam ismét. Azután ezerkilencszázötvenötben hasonló módon követtem őt a Magyar Nemzet szerkesztő bizottságába. Az ötvenhatos ellenforradalom leverését követően a párt tudományos folyóiratát, a Társadalmi Szemlét szerkesztette, nyugdíjba már innen vonult. Ámde bensőséges kapcsolatát a Hazafias Népfront lapjának szerkesztőségével továbbra is fenntartotta: hétről hétre eljárt közénk, elhozta világpolitikai összefüggéseket világos dialektikával elemző kommentárjait. Utolsó cikkét tette a szerkesztőségi asztalra, amikor utólszor szorítottam vele kezet. Év végi riportra másnap Franciaországba utaztam. Komor Imre a búcsú-kézfogásnál kedves költője, Ady Endre „A Gare de l'Est-en” versének utolsó sorait idézte döbbenetes ráérzéssel: „Az alkonyatban zengenének itt Tovább a szent dalok. Kivágtatna a vasszörnyeteg És rajta egy halott.” ..Válságciklusok a tőkés világban” című utolsó írása a Magyar Nemzet ezerkilencszázhatvanhatris évfolyamának utolsó számában jelent meg, a gyászkeretben, a gyászjelentés és a nekrológ mellett. A hír Párizsban ért utol. Már csak a temetésére jöhettem haza. Ravatalát sokat állták körül azok közül, akik őrizték és mindhalálig megőrzik acélosan simogató kézfogásának, emberségének melegét. Olajzsányi Károly 5 Környezetvédelmi együttműködés Ausztriával Bécsben pénteken befejeződtek azok a tárgyalások, amelyeken megvizsgálták, hogy hazánk és Ausztria a környezetvédelem milyen területein folytathat gyümölcsöző együttműködést. A magyar küldöttséget dr. Árvai József, az Országos Környezetvédelmi Tanács titkárságának vezetője, az osztrák delegációt pedig dr. Herbert Pindur, az egészségügyi és környezetvédelmi minisztérium főosztályvezetője vezette. A küldöttséget fogadta dr. Ingrid Leudoster egészségügyi és környezetvédelmi miniszter; jelen volt dr. Nagy Lajos bécsi magyar nagykövet. Magyar napok Bagdadban Dr. Simon Pál nehézipari miniszter pénteken Bagdadba utazott, ahol megnyitja az Irakban megrendezésre kerülő magyar gazdasági és műszaki napokat és árubemutatót. Koszorúzási ünnepség Komor Imre kommunista újságíró, a forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 75. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzási ünnepséget tartottak a Kerepesi temető munkásmozgalmi panteonjánál levő sírjánál. A Társadalmi Szemle képviseletében Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke és Kuopp András, a szerkesztő bizottság tagja koszorúzott. A Népszabadság szerkesztősége részéről Katona István, az MSZMP KB tagja, főszerkesztő és Rényi Péter főszerkesztő-helyettes helyezett el koszorút. A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának nevében dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a SZOT és a Népszava szerkesztősége nevében Ligeti László, a SZOT alelnöke és Siklós János főszerkesztő koszorúzott. Elhelyezték a kegyelet és a megemlékezés virágait a kommunista újságíró hozzátartozói, a különböző sajtóorgánumok, köztük a Magyar Nemzet szerkesztőségének képviselői, Komor Imre egykori munkatársai és tisztelői. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget.