Magyar Nemzet, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-01 / 77. szám
4 Madar Nemzet írók, művészek kitüntetése Az Országház kupolacsarnokában csütörtökön ünnepélyesen kiosztották az 1977. évi Kiváló Művész és Érdemes Művész címeket. Az ünnepség elnökségében helyet foglalt Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Ácséi György, a Minisztertanács elnökhelyettese. Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Pozsgay Imre kulturális miniszter és Kornidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. A kitüntetéseket Pozsgay Imre kulturális miniszter adta át. Beszédében egyebek közt hangsúlyozta: " A felszabadulás óta eltelt időszak együtt járt hazánk soha nem látott kulturális felemelkedésével. Az alkotó szellem kibontakozása, az azt támogató politikai viszonyok egyik nagyszerű, újabb címmel tüntette ki a Minisztertanács a szocialista kultúra fejlesztése terén szerzett kimagasló eredményeik elismeréséül hazánk felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából ÁGAY KAROLÁT, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészét, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas magánénekesét, DR. RANÓDY LÁSZLÓT, Kossuth-díjas filmrendezőt, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészét, SZERVÁNSZKY ENDRÉT, kétszeres Kossuth-díjas zenecímmel tüntették ki BARTA ÉVA iparművészt, HERÉNYI GÁBORT, a József Attila Színház Jászaidíjas főrendezőjét, BORBÉLY GYULÁT, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas karmesterét, CZIMER JÓZSEFET, a Pécsi Nemzeti Színház fődramaturgját, CSEKOVSZKY ÁRPÁD Munkácsy-díjas keramikusművészt, DRÉGELY LÁSZLÓT, a Magyar Televízió Balázs Béla-díjas díszlettervezőjét, SINGELSZ JÓZSEF Munkácsy-díjas ötvösművészt, FOKY OTTÓ Balázs Béla- és Munkácsy-díjas bábfilmrendezőt, műteremvezetőt, GABOS GÁBOR Liszt-díjas zongoraművészt, az Országos Filharmónia szólistáját, GÁBRIEL FRIGYES Munkácsy-díjas belsőépítészt, GERBÁR TIBORT, a debreceni Csokonai Színház Jászai-díjas színművészét, HOFI GÉZÁT, a Mikroszkóp Színpad Jászaidíjas színművészét, HORVÁTH BÁLINTOT, a debreceni Csokonai Színház magánénekesét, HUSZÁR KLÁRÁT, a Magyar Állami Operaház Erkel-díjas rendezőjét, KASS JÁNOS Munkácsy-díjas grafikusművészt, KISS KOVÁCS GYULA Munkácsy-díjas , szobrászművészt. A Fészek Művészklubban csütörtökön adták át az idei irodalmi és művészeti középdíjakat. Megjelent Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Pozsgay Imre kulturális miniszter, Kornidesz Mihály, a Központi Bizottság osztályvezetője és Orbán László, az Országos Közművelődési Tanács elnöke, valamint politikai, művészeti életünk számos más ismert személyisége. Tóth Dezső kultúráló miniszterhelyettes nyújtotta át a kitüntetéseket. Beszédekeletű eredménye, hogy a párt kezdeményezésére megalkothattuk hazánk, de talán Európa első átfogó közművelődési törvényét. Ez a törvény új megvilágításba helyezi a művészeteket is, olyan távlatokat nyit meg előttük, amelyek — bízvást reméljük — újabb nagyszerű alkotásokhoz vezetnek. A közönség aktív részvevője a művelődési programnak, de a népben gyökerező művészi alkotások ezentúl is a személyes tettekben, a személyes sikerekben nyilvánulnak meg. A közművelődés éppen ezért nincs ellentétben a művészi teljesítmény személyes jellegével. Az alkotások a közösségben, a népben, a nemzetben, a szocialista társadalmi rendszerben gyökereznek, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a címet, a rangot azok kapják, akik maguk adnak rangot a kitüntetésnek és nem a kitüntetésből akarnak művészi rangot szerezni. szerzőt, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészét, TEVAN MARGITOT, Munkácsy-díjas ötvösművészt, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészét, TOMANEK NÁNDORT, a Vígszínház Jászai-díjas színművészét, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészét,_ TÖRÖCSIy MARIT, Kossuth-díjas, a Nemzeti Színház Balázs Béla- és Jászai-díjas színművészét, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészét, KOVÁCS JÁNOST, a Szegedi Nemzeti Színház Jászai-díjas színművészét, KÜLKEY LÁSZLÓT, a Magyar Állami Operaház magánénekesét, LAJOS ATTILÁT, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara Lisztdíjas szólófuvolását, MAROSÁN LÁSZLÓ Munkácsy-díjas szobrászművészt, MÁTÉ ANDRÁS Munkácsy-díjas grafikusművészt, MÉCS KÁROLYT, a Thália Színház Jászai-díjas színművészét, NÉMETH ALADÁR Munkácsy-díjas szerszám- és gépipari formatervezőt, az Iparművészeti Főiskola tanszékvezető tanárát, NÉMETH ÉVA Munkácsy-díjas textiltervező iparművészt, PALÁSTHY GYÖRGY Balázs Béla-díjas filmrendezőt, PÁRTAY LILLÁT, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas szólótáncosát, RÉSZT JÓZSEFET, a kecskeméti Katona József Színház Jászai-díjas főrendezőjét, SÓLYOM NAGY SÁNDORT, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas magánénekesét, SZABÓ ZOLTÁN Munkácsy-díjas festőművészt, VARGA GÉZÁT, a Magyar Rádió Jászai-díjas rendezőjét, VÁMOS ÁGNEST, a Magyar Állami Operaház magánénekesét és VÁMOS LÁSZLÓ Balázs Béla-díjas fotóművészt,ben egyebek közt a következőket mondotta: — A művészetért és a társadalomért való felelősség egybeesik, de ez nem valósul meg önmagától, erőfeszítés nélkül. Az igazi művész korában és korával él, tudva, hogy önmagát sem értheti meg és fejezheti ki annak megértése és kifejezése nélkül, ami társadalmában és a világban, népében és az emberiségben ma végbemegy. Tudja, hogy a művészet is csak a történelmet formáló néppel, annak örömeivel és gondjaival, sikereivel és küzdelmeivel azonosulva töltheti be szerepét, lehet és maradhat hű önmagához, nemes hivatásához is. — A szocializmus a művészetek alapvető hivatásában hatalmas szövetségesét ismerte fel. Felismerte, hogy az új társadalom megteremtésének útja — az örökölt és az új gazdasági, társadalmi, erkölcsi és pszichikai konfliktusok szüntelen keletkezésének, harcának és feloldásának emberi-történelmi terepe. Erre a felismerésre és ezzel együtt a művészetek igazi befogadására csak a szocializmus képes, mert az első társadalom, amelynek nem kell tartania a művészet defetisizáló, felrázó hatásától. A művészet és a szocializmus nagy történelmi találkozása persze maga is ellentmondásos folyamat során ment és megy végbe. Történelmünk tanított meg rá: korszakos kibontakozásának mind a politika, mind a művészet szempontjából a marxizmus-leninizmus eszméihez való ragaszkodás, a dolgozó nép ügyének elkötelezett meggyőződés a közös záloga, kölcsönös biztosítéka. Hazánk felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából a kulturális miniszter a következő irodalmi és művészeti díjakat adományozta: József Attila-díj Almási Miklós kritikus, Balázs József író, Csukás István költő, Gergely Ágnes író, Janikovszky Éva író, Németh G. Béla irodalomtörténész, kritikus, Páskándi Géza író, Sárándi József költő, Szentkuthy Miklós író, Szécsi Margit költő, Tamás Aladár író, Erkel Ferenc-díj Loránd István zeneszerző, Presser Gábor zeneszerző, előadóművész, Timár Sándor néptánc-koreográfus, dr. Vikár László népzenekutató, A Munkácsy Mihály-díj Cságoly Klára textiltervezőiparművész, Frank János művészettörténész, Fürtös Ilona textiltervezőiparművész, Konyorcsik János szobrászművész, Sajdik Ferenc karikaturista, Szekeres Károly keramikusművész, Szemethy Imre grafikusművész, Tury Mária festőművész. Balázs Béla-díj Balla Demeter fotóművész, Koltai Lajos filmoperatőr, Kálmán Éva dramaturg, Szász Péter filmrendező, Mészáros Márta filmrendező, Lukács Lóránt operatőr. Liszt Ferenc-díj Kováts Kolos magánénekes, Keveházi Gábor szólótáncos, Koncz Zsuzsa énekművész, Onczay Csaba gordonkaművész, Schiff András zongoraművész, Zsolnay Hédi előadóművész, Gyermán István hegedűművész, Hidl Péter zenekari koncertmester, Jablonkay Éva magánénekes, Pödör Béla karnagy. Jászai Mari-díj Babarczy László rendező, Bálint András színművész, Csajági János rendező, Dobos Ildikó színművész, Gyöngyössy Katalin színművész, Hacser Józsa színművész, Kerényi Imre rendező, Kristóf István artistaművész, Koltai János színművész, Kútvölgyi Erzsébet színművész, Mikes Lilla előadóművész, Molnár Piroska színművész, Pásztor Erzsébet színművész, Ronyecz Mária színművész, Tordy Géza színművész, Trokán Péter színművész, Ifj. Ujlaky László színművész. A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze Irodalmi és művészeti díjasok ■Péntek, 1977. április 1. FOLYÓIRATSZEMLE Világosság, Fotóművészet, Nagyvilág A szirakuzai bolond címmel Sarkantyú Mihály tanulmányát közli a Világosság márciusi száma Farkas István festészetéről a 30-as években. A kilencven éve született művész — akinek életmű-kiállítására készül a Nemzeti Galéria — a húszas évek legvégén döntő szemléleti fordulaton ment át. Az egykori Mednyánszky-tanítvány, aki egy ideig Nagybányán is tanult és aki a húszas évek elejétől 1932-ig Franciaországban élt, a harmincas évek fordulójára kialakított magának egy „eszelős következetességgel ismétlődő, visszatérő, szinte kanonikus motívumrendszert”, amelyhez élete végéig hű maradt. Farkas képei addig is elütöttek a szokványos értelemben vett látványfestészettől, a jelzett fordulattól kezdve azonban képei „egy teremtett álomvilágban interpretálnak egy hajdanvolt világot”. E világ „lidércnyomás tájain azonban mindig a való dolgok erejével emelkedik ki, néha a semmiből, egy-egy motívum: lépcsőfokok, kerítés, ház, székek, asztalok, egy pad, egy kapu ..Sarkantyú idézi Francois Gachot-nak a Magyar Nemzetben megjelent írását. Gachot úgy látja ugyanis, hogy a képen „annyi a gazdátlan tárgy, mint egy hajótörésnél”. .. Farkas István legérettebb képein ,,a viszonyaiban, kapcsolataiban elidegenült ember széthulló társadalmának gyötrelmesen nevetséges és tragikus rekvizítumai” jelennek meg. 1930-ban született A szirakuzai bolond című festmény — amelynek középpontjában egy ágáló, szakállas ember áll egy útkereszteződésnél, a tenger partján, mögötte parányi kutyája és fura házikója — „első látásra kevés színből épül föl. A kompozíciót a barnák harmóniája uralja, bár az ember ruhája — fehérrel telített hideg chromoxid-zöldjével — meglehetősen elüt ettől. A látóhatár fölött egy vulkán kúpjának jellegzetesen »farkasos" enervált hideg-lilája és zöldesszürke füst tereli a kép színvilágát a kék tartománya felé.” A fehér alapozás „üdévé és frissé teszi a földfelület egyébként középhideg okkerjét, amely a kompozíció színrendszerében végül is melegnek hat”. A tárgyalt mű esetében a „kompozíció és színszimbolika különösen szerves összefüggésben van a tartalmi tényezőkkel”. Mindenképpen érezhető a képen látható szituációkból, hogy „bolond”-dal van dolgunk: a címadás csak megerősíti ezt a sejtést. És az, hogy a képen látható egyetlen ember „bolond”, megkoronázza a kompozíciónak azt a sugallatát, hogy a botját magasra emelő alak olyan valaki, aki a maga módján „kiemelkedett a partikularitásból és kívülről-felülről szemléli a dolgokat”. Sarkantyú úgy véli, hogy a magabiztos „bolond” rögeszméit s teremtett belső világát vetíti ki a valóságra, a külső világra. Ugyanez a kivetítés történik meg történelmi léptékben a fasizálódás folyamatában. „Így hangzik egybe egész jelentésköre — jelentéseinek, holdudvara — által A szirakuzai bolond (s a harmincas évek többi remekműve) e tragikus történelmi folyamattal és igazolja egy kifejlődőben levő szörnyű társadalmi-lelki betegség tüneteit, s így lesz korának megrendítő művészi dokumentumává.” A képzőművészeti alkotások befogadásához talán az első lépés a legnehezebb. Szerdahelyi István — ahogy azt mindenképpen begyakorolja, hogy odafigyeljen környezetére, s észrevegye annak esztétikai minőségeit. A technikai ismeretek elsajátításáról nem is szólva, előbb-utóbb a képkomponálás egyszerűbb formáihoz való érzék is párosul ehhez. Sokan bizonyára meg is rekednek ezen a fokon — legalábbis ami saját produktív tevékenységüket illeti —, de aki erre a fokra eljutott, az okvetlenül érzékelni tudja már a magáénál magasabb rendű, bonyolultabb, művészibb megoldásokat, s ilyen módon, mint befogadó, önmaga fölé emelkedik.” Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a „fotós szem” egy bizonyos fejlődés után „már akadályozó tényező is lehet. A festészet, szobrászat, a grafika fokozottabb deformációt alkalmazó válfajaival, stílusaival szemben vakká is tehet az, ha a természeti látványt mechanikusan leképező fotó konkrét hitelességének nézőpontjáról közelítünk feléjük.” Nem lehet továbbjutni gazdagabb képzőművészeti-esztétikai ismeretek, jártasságok nélkül. Ezek megszerzése magasabb fokra emeli a fotósok alkotói hitelességét is. „A művészi fénykép, mint közismert, nemcsak a mindennapi élet fotogén jelenségeit, eseményeit rögzítheti, hanem rangos ágazata más művészetek világából meríti témáját. Az olyan kiállítások, amilyen például a közismert Tánc a fotóművészetben, vagy amilyen Keleti Éva kiállítása — A színpad világa —, Korniss Péter Az eltűnő paraszti életforma című tárlata, az időbeli művészetek, s a folklór kiemelkedő esztétikai értékű — de eredeti formájukban rögzítetlen — produkciót örökítik meg, és teszik hozzáférhetővé olyan emberek számára, akik esetleg sosem láttak még hasonló eseményeket. Hogy a fotóművészetnek ez az ága milyen alapvető közművelődési funkciót tölt be, ezt csak akkor mérhetjük fel a maga igazi mivoltában, ha meggondoljuk, hogy az építőművészet és szobrászat-plasztika remekeinek túlnyomó többségét nemcsak a laikus, hanem a szakközönség is csak a tárgyfotó és az épületfotó jóvoltából ismeri.” Mert hiszen „hol tartunk még attól, hogy szakembereink Japántól Dél-Amerikáig ,utazva, eredetiben tanulmányozhassák a műkincseket.. Egy eredetileg irodalmi irányzatként indult festészeti „iskolá"-ról, a lettrizmusról szól Sinkovits Péter a Nagyvilág ez évi 2-es számában. A szerző elmondja, hogy „1963 óta számos retrospektív kiállítás igyekezett kijelölni a lettrizmus határait, elkülönítve a mozgalmat a betűket, írásjeleket felhasználó ivott festészettől éppúgy, mint a vizuális költészettől. A lettrizmus — amelyet 1945-ben, Párizsban alapítot meg Isidore Isou, egy román származású francia írónő — a dadaista mozgalmat kívánta folytatni, és a hagyományos és ismert szavakat elvetve, új hangformákat igyekezett meghonosítani. A lettristák hamarosan összeütközésbe kerültek a „konzervatív” dadaistákkal, mert Isou a költészetet olyan hangzásokkal bővítette, mint „a belégzés, kilégzés, mormogás, susogás, hörgés, sóhajjtás, hortyogás, tüsszentés, cuppantás, fütyülés stb.” 1950-ben kapcsolódott be a mozgalomba Maurice Lemaitre, a neves Joyce-kutató, aki már addig is a költészet és festészet között húzódó határok kérdésével foglalkozott. Lemaitre — a lettrizmus több addigi kísérletétől ösztönözve — létrehozta „a poétikai kutatásoknak megfelelő vizuális jeleket”. Lemaitre később kiállításokat is szervezett, de a lettrista képzőművészeknek „mégis tíz évet kellett várniuk arra, hogy képeikkel a kritika is foglalkozzék. 1964-ben Michel Tapié már részletes tanulmányban elemzi munkáikat Betűk és jelek a kortárs festészetben címmel. Lelkes hangon dicséri bátor újításaikat, de egyben figyelmeztet aképi kalandozások veszélyeire is, rámutatva, hogy az irányzat túlhajtása könnyen karligrafikába csap át.” Különböző kiállítások és kiadványok sokban igazolják is Tapié aggodalmait: az újabb lettrista „költőtestek” ugyanis „műveik tanúsága szerint, már megelégedtek egy újfajta képírás kidolgozásával”. A. G. Fotóművészet és közművelődés című, a Fotóművészet legújabb számában megjelent tanulmányában kifejti — főként abban látja a fényképezés művelődési jelentőségét, hogy „a vizuális kultúra terén éppen ennél az első lépésnél segít. Aki rendszeresen fényképez, s az — ha egyebet nem — az’ NAPLÓ Nagy sikert aratott szerdán este a drezdai kultúrpalota közönsége előtt Lehel György koncertje, amelyet — Bartók-, Brahms-, és Liszt-művekkel a műsorában —a drezdai Filharmóniai Zenekar élén adott. •1* A hetedik magyar reklámfilm-szemlére hetvennyolc filmet neveztek be. Az eddigi legnépesebb mezőnyben első díjat nyert Sas István és Holló Vera Chemotox-reklámja, másodikat a Lady Cameo-hajlakk és egy Fabulon-készítmény reklámja, harmadikat a Pepsi Cola egyik hirdetése és a Mobil-sorozat. A „bontott csirkereklám” filmjei különdíjat nyertek. A Veszprémben, a Dimitrov művelődési központban csütörtökön kiállítás nyílt Udvardi Erzsébet Munkácsy-díjas Érdemes Művész alkotásaiból. A megnyitón dr. Trautmann Rezső mondott beszédet. A Badacsonytomajon élő festőművész tárlatán a Balaton-vidék legszebb tájait megörökítő mintegy negyven alkotás látható. A kiállítás Veszprémben április 24-ig tekinthető meg. A Diáknapok országos képző- és iparművészeti kiállítása április 2-án, szombaton, Szegeden nyílik meg. A tárlaton a részt vevő szakmunkástanulók és középiskolások legszebb műveit mutatják be. A tárlaton részt vevő fiatalok szombaton és vasárnap Szegeden töltik majd idejüket: megismerkednek a várossal és környékével, művész-tanáraik pedig a vizuális nevelés időszerű feladatairól vitatkoznak majd. Április 1 A Marosvásárhelyi Állami Magyar Színház nagy sikerrel mutatta be Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című drámáját. Borbáth Ottilia játszotta Nyilas Misi szerepét. Tokióban csütörtökön megnyitották a hetedik nemzetközi gyermekrajz-kiállítást. Az előzetes verseny egyik fődíját — a japán külügyminiszter díját Mezei Mária hajdúnánási kislány nyerte. Rajta kívül négy magyar gyerek kapott aranyérmet, hét pedig ezüstérmet. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA — Magyar Állami Operaházi Spartacus (9. béri. 8. ea.) (7) — Erkel Színház: Traviáta (10. béri. 7. ea.) (7) — Nemzeti Színház: Kulcskeresők (7) — Madách Színház: Spanyol Izabella (7) — Madách Kamara Színház: Isten nem szerencsejátékos (7) — Vígszínház: Versenynap (Komb. 4. sor. 5. ea.) (7) — Pesti Színház: Lorti (XIII. béri. 3. ea.) (7) — Thália Színház: A Prométheusz-rejtély (7) — József Attila Színház: Kálvária (I. béri. 4. ea.) (7) — Huszonötödik Színház: Indiánok (fel 8) — Fővárosi Operettszínházi Kabaré (bemutató előadás) (7) — Mikroszkóp Színpad: Ki fóg gólt lőni? (fél 9) — Vidám Színpad: Kölcsönlakás (fél 7) — Zeneakadémia: Fischer Annie nyolc hangol 3. (au. 5) — MÁV Szimfonikusokj (MÁV bék. 13.) (este 8) — Kistér rém: Rados Ferenc zungoraest.iR (fél 8) — Budapesti Gyermekszínház: Messze még a holnap kiíR 11. és 6, ifi. ea.) — Állami BátH színház: Jókai tér 10.: Antyat.H kistigris (de. 10) — Népköztárssság útja 89: Kököjszi és Bobo-Rsza (du. 3) — Kamara Variet. I Nincsen múzsa tövis nélkül (féli és 31 — Fővárosi Nagycirkusza Moszkva csillagai (du. féli tér 8)- I Rövid jatalom és szerepig lista a Pesti Műsorban. 1