Magyar Nemzet, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-02 / 206. szám

4 FOLYÓIRATSZEMLE Új írás, Kortárs, Magyar Tudomány „A tudományellenesség ellenáramlatként fogható fel mindazzal szemben, ami a racionális-logikus gondolkodás kényszerítő erejéből fakad.” Böszörményi Zoltán idézi egy francia kutató megállapítását Tudományellenesség és antipszichiátria című tanulmányában, amely az Új Írás augusztusi számában jelent meg. A szerző rámutat arra, hogy például a ,,biomedikális tudásgyarapodás” erősen felkavarta a tudományellenesség — a TE — érzelmeit, mert „a génekkel manipulálás és a szervátültetések lehetőségei borúlátó fantáziálást indítottak meg De az orvostudományi kutatás és gyakorlat eddig vitán felül álló kívánalma és célja, az emberi élet meghoszszabbítása is újabban kétségessé vált a demográfia vagy populációs robbanás megvilágításában”. Vannak, akik azt állítják, hogy az orvosi eredmények is a fenyegető katasztrófa okozói közé tartoznak. Mások ellenkező oldalról támadják a medicinát. Szerintük az „öncélú és túl elméleti kutatást folytat, keveset törődve a gyógyítási szolgáltatásokkal. A beteg ember, akit orvosa meglátogat, érezni akarja, hogy egyéni életének megvan a belső értelme: nem lázad ugyan az intellektualizmus ellen, mégis gyógyítójától inkább a művészhez vagy papéhoz hasonló intuitívebb közelítést várja.” A TE — „mint szkeptikus álláspont” — a szerző szerint már Szokratésznél (és Montaigne-nél) is felbukkan: „Ha léteznek alapvető természeti törvények, az ember valószínűleg nem képes azokat felismerni.” Svvist — az Utazás a Lapuidba című írásában — gyilkos erővel támadja a Királyi Társaság tudósait. Kierkegaard — és Heidegger — nyomán több ifjú tudós az egyéniség háttérbe szorításával vádolja a mai kutatást. A szerző szerint, ha a mai kutató valóban kényszerül is a különböző jelenségek közös vonásait mechanikusan, mennyiségileg és statisztikailag értékelhetően is meghatározni, a logikus gondolkodást csak álokoskodással tehet az irracionálisintuitív alkotó folyamattal szembeállítani. „Elvileg nem a tudományszakokat, hanem az egyes kutatókat kell emberségesebbé tenni, olyan intézményekkel a háttérben, melyek a nem tudós többséget kellően védik, biztosítva egyúttal a technológiai haladás előnyeit életük megkönnyítésére, boldogulásukra.” Böszörményi Zoltán többek között arra is utal, hogy míg egyrészt a pszichoanalízis elismeri, a pszichés bajok ösztönkiélési zavarokból származó jellegét, de végső megszüntetésükről (merthogy az ösztön megfékezhetetlen, természeti erre voltaképpen lemond. Ezzel szemben az „antipszichiátria” tagadja a lelki zavarok valódiságát, „azokat csupán a környezet által kiprovokált magatartásmegnyilvánulásnak minősítve”. Benedek István — a neves pszichiáter és író, akivel Karinthy Ferenc beszélget a szeptemberi Kor£drs-ban — Az ösztönök világa című könyvében vitázott azzal a közkeletű állítással, miszerint vannak ösztönös állatok és értelmes emberek. Karinthy Ferenc szerint meggyőző állítás a könyvben, hogy az a bizonyos, sokszor emlegetett marslakó — ha megfigyelné az embert — „azt látná, hogy az általunk értelmesnek, homo sapiensnek nevezett lény óriási munkával nagy városokat, hatalmas alkotásokat hoz létre, aztán maga le is rombolja”. Benedek figyelmezteti a „riporter”-t, hogy ezt nála sokkal jobban megírta Swift, de Karinthy Frigyes is a Capilláriában. Az emberek hozzákezdenek építeni valamit, „és aztán, teljesen értelmetlenül, felrobbantják és feldúlják, még mielőtt az építmény kész lenne. A Capillária remekmű, és pontosan benne van az a kétségbeejtő értelmetlenség, ami az emberi lét alján meghúzódik”. Hiszen nagyon sok mindent az állatoktól örököltünk; az egyetlen igazán humán tulajdonság „a halál tudatos felmérése. Az állat félti az életét, de nem ismeri a halált.” Ragyogóan ábrázolta ezt kisregényében Vercors a Sylvában. „És ha már Vercors-t említem, hadd utaljak arra a kiátkozottságra, ami köztem és közte a kiátkozottságban van. Hogy Vercors-t akkor, amikor legszebb könyvét írta, a franciák kiátkozták, mert merészelt egy németet nem gazembernek ábrázolni. Hát körülbelül így átkoznak most ki engem, mert hajlandó vagyok objektív lenni. Az, hogy nem eszik meg egymást az emberek, mégis csak az európai civilizációnak köszönhető. Erre, persze, azt felelheted, hogy nem eszik, hanem gázkamrába küldik. Mire én azt felelem, hogy az igaz, de a gázkamrával egyenértékű volt a mezo-amerikaiak vérengzése a sok ezres koponyagúláikkal és szakrális áldozataikkal. És Európa az agresszió ellenére magas kultúrát tudott teremteni, amit aztán esetleg elpusztít.” Karinthy Ferenc kérdésére — „Akkor mondd meg, mikor szerettél volna élni?” — Benedek István így válaszol: „Száz évvel ezelőtt.” A tudományos kutatás közvetlen és közvetett hasznáról szól Szalai Sándornak a lap élén közölt írása a Magyar Tudomány legújabb, kettős számában. Szalai akadémikus szerint sok olyan felfedezés van, amelynek nincs közvetlen haszna, mégis alapvető. „Ki tudná például elképzelni modern ipari termelőberendezések kezelését olyan emberek által, akik többek között azt hiszik, hogy a Föld a világmindenség központja Kopernikusz felfedezésének „gyakorlati alkalmazásait” ma sem igen leltük meg, „csak éppen modern társadalom, modern kultúra és — mint imént rámutattunk — modern termelés nem lehetne nélküle”. Egy másik példa egy Gregor Mendel nevű „hobby-kutató” esete. Mendel ugyanis „azzal a nyilvánvalóan nevetséges problémával foglalkozott, hogy piros és fehér virágú borsók keresztezéséből mennyi piros és fehér vagy éppen rózsaszín virágú borsó születik. Holott ez gyakorlatilag igazán mindegy, hiszen borsóvirágot nem szoktunk a gomblyukunkba tűzni. — Mint ismeretes, Mendel már rég halott volt, hobbyjával együtt, amikor kiderült, hogy az egész modern genetika alapjául szolgáló (mellékesen a növénynemesítés, az állattenyésztés gyakorlatában azóta már rég nélkülözhetetlenné vált) tudományos összefüggésekre bukkant.” De Einstein, Planck, Rutheford, Heisenberg, Schrödinger, Dirac — és még mások is — hosszú évtizedeken át, s nagy fáradtsággal „pusztán a megismerés vágyától vezettetve kutatták az anyag és az energia rejtett szerkezetét”. Kutatásaiknak évtizedekig nem volt gyakorlati hasznosságuk, s „talán őket döbbentette meg a legjobban, amikor a harmincas évek vége felé kiderült, hogy a termelés és pusztítás céljára egyaránt hasznosítható atomenergia kimeríthetetlen forrásait fedezték fel”. Szalai Sándor felhívja a figyelmet arra, hogy a tudományos kutatásnak — ha valóban értékes eredményekre kíván jutni — még egy kis országban is „sok éves erőtartással kell dolgoznia: igen jelentékeny részben nem a pillanatnyi aktuális, hanem a távlati és részben még előre sem látható társadalmi és tudományos szükségletek kielégítésére kell felkészülnie” A szerző még hozzáteszi ehhez, hogy „szocialista fejlődésünk mostani szakaszában még ipari termelésünk hatékonyságának növelése is legalább olyan mértékben függ az emberek tudatának, társadalom- és természettudományos ismeretszintjének, testilelki egészségének, mindennapi életviszonyainak — és a munkához való hozzáállásának — fejlődésétől, mint magától a műszaki fejlesztéstől”. A. G. Masar Nomzal NAPLÓ ! Szeptember 2 A szocialista országok irodalmi hetilapjainak főszerkesztői hétfőn, szeptember 5-én érkeznek Budapestre, hogy másnap tanácskozni kezdjenek az írószövetség klubjában. Kedd este baráti találkozót tartanak a klubban a vendégekkel, majd szerdán folytatódik a tanácskozás. Pozsgay Imre kulturális miniszter pénteken fogadja a tanácskozáson részt vevő főszerkesztőket. A Szegedi Nemzeti Színház elsőként Shakespeare tragédiáját, a Julius Caesart mutatja be, a későbbiekben pedig Shaw Sosem lehet tudni, Vasziljev Csendesek a hajnalok, Kerekes Kapaszkodj Malvin, jön a kanyar című színművét, Szigligeti vígjátékának, a Liliomfinak zenés változatát és egy új magyar drámát. A műsoron még négy operett és nyolc opera szerepel. Nyolcadszor nyitotta meg kapuit csütörtökön Nyíregyháza-Sóstón a hagyományos nemzetközi művésztelep. Az alkotótábor az idén a vasárnap kezdődött nemzetközi érmészkongresszus (FIDEM) tiszteletére hat ország éremkészítő művészeinek ad otthont egy hónapon át. A telepen született alkotások egy részét a művészek a városnak ajándékozzák. Ezeket az érmeket a megye és a város kulturális díjazására használják majd fel. * Az Egyetemi Nyomda alapításának 400. évfordulója alkalmából tudományos ülésszakot rendeznek szeptember 5. és 7. között az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi kara, a Magyar Tudományos Akadémia közreműködésével. A konferencián, amelyen a hazai szakemberek mellett neves külföldi tudósok is részt vesznek, mintegy 90 előadást tartanak. A konferenciával egyidőben könyvkiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Pesti Színház szeptember 10- én, a Vígszínház 22-én kezdi meg az évadot — közölte Várkonyi Zoltán igazgató a csütörtöki társulati ülésen. Jan Dnnie moldáviai író Ami a legszentebb ... című színdarabját október elsején mutatja be a Pesti Színház, a Vígben november 11-én lesz premier. Fejes Endre—Presser Gábor Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés drámáját mutatják be. A Valencia bolondjai című Lope de Vega-színmű premierje december végén lesz, Szász Imre drámáját. A túszt márciusban játszsza először a Vígszínház. Ljubimov rendezi a Bűn és bűnhődést, Dosztojevszkij művének drámai változatát januárban mutatják be. Szerepel a műsortervben O’Neill műve, az Utazás az éjszakában, és Harold Pintéré, A gondnok. Évadnyitó társulati ülést tartott a veszprémi Petőfi Színház is. Tíz bemutatót terveznek, közülük öt magyar mű. 00 Az Apokalipszis című amerikai filmet jövő április 7-én mutatják be New Yorkban. A filmet Francis Ford Coppola rendezte, és a vietnami háború borzalmait mutatja be. Hyeresben a fiatal filmesek fesztiválján Lugossy László: Azonosítás és Kézdi Kovács Zsolt: Ha megjön József című filmjét mutatják be. Gyöngyössy Imre—Kabay Barna: Két elhatározás című filmje a szeptember 10—17. között megrendezendő pesarói nemzetközi filmfesztiválon vesz részt. A már nemzetközi sikerű Kilenc hónap című filmet — amelyet Mészáros Márta rendezett — Halléban szeptember 23—30. között a szocialista filmnapokon vetítik. A filmet egyébként most vette meg a zürichi Columbus filmvállalat is. Barcelonában az október 1-én kezdődő egyhetes nemzetközi színesfilm-fesztiválon Szabó István: Budapesti mesék és Huszárik Zoltán: A pincére című filmje vesz részt. A New York Times közölte, hogy a 91 esztendős Arthur Rubinstein tíz évre szóló szerződést kötött egy amerikai hangversenyirodával. Egyhetes angliai vendégszereplésre utazott csütörtökön a debreceni Maróthi-kórus. Az együttes a Bath-i Silver Ring meghívására három koncertet ad Angliában. Műsorán Bartók, Kodály művei mellett kortárs zeneszerzők alkotásai szerepelnek. oo Szeptember 3-án, szombaton fél tízkor a Kossuth-adón ünnepélyes tanévnyitóval kezdődik az Iskolarádió 1977—78-as tanéve. Az alsótagozatos műsorok közül újra jelentkezik a Nyitnikék című adássorozat, a Fonóka című műsor tananyaga az első osztályosoknak készült A Látod-e, amit hallasz? című műsor a nyelv és a zene lehetőségeit felhasználva a gyerekek szóbeli és írásbeli kifejezéskészségét gazdagítja. Az általános iskola felsőtagozatosainak és a középiskolásoknak történelem, földrajz, kémia, matematika, idegen nyelvek, osztályfőnöki órák. Világnézetünk alapjai tantárgyak mellett havonta kétszer 40 percben „Messziről messzire” címmel az elmúlt két év adásait is megismétlik. A Mindenki iskolája — a felnőttek műsora — az általános iskolát végzőknek szóló műsorok mellett elindítja középfokú sorozatát. Az első évben magyar nyelv és irodalomból, a következőkben pedig történelemből, valamint közgazdasági és állampolgári ismeretekből készülnek műsorok.A Fazekas alkotóműhelyt létesítettek Szolnokon. A karcagi népművészeti szövetkezet kihelyezett részlegében egyelőre négy fiatal dolgozik Sz. Nagy István és Gonda István, a Népművészet Ifjú Mesterei irányításával. A debreceni Csokonai Színházban megkezdődtek a tájelőadások. Olyan településeket, tanyaközpontokat, távoli helyeket választottak ki, ahol eddig még egyetlen alkalommal sem szerepelt a társulat. Mivel a legtöbb helyen nincs művelődési ház, a község főterén ácsolt szabadtéri színpadon tartanak előadást, összesen tíz községet keresnek fel a debreceni színészek. Az első előadást csütörtökön Ebesen tartották meg. oo Gaukler 77 címmel október 6. és II. között rendezik meg Kölnben a második nemzetközi pantomimfesztivált. Meghalt Szilvásy Margit festőművész A Magyar Képzőművészek Szövetsége és a Művészeti Alap közös gyászjelentésben tudatta: Szilvásy Margit festőművész, a Képzőművész Szövetség és a Művészeti Alap tagja augusztus 29-én, hetvenkilenc esztendős korában meghalt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 15-én, csütörtökön, délután kettőkor lesz a Farkasréti temetőben.* Későn indult pálya volt a Szilvásy Margité: túl volt harmincötödik életévén, amikor megkezdte tanulmányait az Iparművészeti Iskolában — tanárai itt Orbán Antal, Lux Elek és Domanovszky Endre voltak —, s a negyvenhez közeledett, amikor innen a Képzőművészeti Főiskolába vezetett az útja, hogy Szőnyi István és Elekffy Jenő irányításával képezze tovább magát. Ám ez a kései pályakezdés nem volt hátrányára Szilvásy Margit fejlődésének. Munkássága első lépéseitől kezdve következetes és okkal magabíró volt. Hat esztendővel az első elhatározás után, már megrendezte munkáinak bemutatóját: a kiállítóterem falain balatoni és máramarosi tájakat ábrázoló képek sorakoztak. Munkásságának mindvégig legfontosabb területét tükrözte ez a tárlat. Szilvásy Margitnak élete végéig egyik legkedvesebb és legkifejezőbb műfaja maradt a tájkép. Kompozíciói nem voltak erőszakosak , de alázat sem érződik bennünk, a mértékletesség és a tartózkodó megvalósítás volt s maradt legfontosabb jellemzőjük. Ennek ellenére azonban, Szilvásy Margit nem volt „tájképfestő” : szívesen, tehetséggel komponált portrékat, s egyegy korszakában zsánereket. ! Beszélgeté,dés az anyanyelvi konferencia után Jókai és Eötvös - Pittsburghben Milyen szépen beszélnek mindketten magyarul — legszívesebben így bókolnék az első bemutatkozó tíz mondat után, ha nem tartanám otrombaságnak udvariaskodni valamely természetes tulajdonságért. Az anyanyelvi konferenciára ellátogatott pittsburghi házaspárnak, Huszár Ágnes egyetemi adjunktusnak és Várdy Bélának, a pittsburghi Duquesne University történelemprofesszorának természetes tulajdonsága a szép magyar beszéd, noha kisgyermekkorukban kerültek ki az országból, 1944 apokaliptikus végnapjaiban. Iskoláikat az első elemitől végig idegen nyelvi közegben végezték. Hol németül, hol angolul tanultak ábécét, egyszeregyet, irodalomtudományt, történelmet, filológiát és filozófiát. Kicsit szebben is beszélik tán anyanyelvünket, mint itthoni kor- és pályatársaik, több tisztelettel, picinyke archaizálással. Nem használnak modern kiszólásokat, angolmajmoló rövidítéseket, összevonásokat és nem dobják fel a szavak végén a hangsúlyt pesti módi szerint. Hajdani vidéki egyetemek tanárai társaloghattak egymással ilyenformán, választékos pontossággal, ám egy kevés vidékies, tájnyelvi zamattal, a cívis és a tudós életformáját tükröző fogalmazásmóddal. Egy-kettőre kiderül, a Várdy házaspár amerikai mindennapjai, magánéletük és tudományos pályájuk is meglehetős hasonlóságot mutat, mondjuk, egy debreceni vagy egy szegedi egyetemi oktató hétköznapjaival. Várdy Béla kutatási területe Közép- és Kelet-Európa történelme. Eötvös József politikai gondolkodása címmel monográfiát irt, magyar történelme angolul jelent meg. Két nagy monográfiát készített a magyar történelemírás kezdeteiről s most újabban a modern magyar történelemírással foglalkozik, különös tekintettel a pozitivistákra. A történész tudományos alaposságával foglalkozik az árvért-akai magyarságtudománnyal. Az anyanyelvi konferenciával egyidőben jelent meg a Valóság augusztusi számában ezzel a témával foglalkozó tanulmánya. Feleségének, Huszár Ágnesnek a kutatási területe az osztrák és a magyar irodalom kapcsolatai. Karl Beckről írt munkája az Irodalomtörténeti füzetekben fog megjelenni. Lenauról készült monográfiája — ez az osztrák költő sokat foglalkozott magyar vonatkozású kérdésekkel — angolul látott napvilágot. Kedvelt témája a két világháború közötti amerikai magyar irodalom is. Kemény György, Szécskay György, Reményi József, Rudnyánszky Gyula műveivel nemigen foglalkoztak még mifelénk. „Nem irodalmi jelenségként érdekesek elsősorban ezek az életművek — mondja Huszár Ágnes —, hanem mint a két világháború közötti amerikai magyarság életének tükrei”. Jókairól életrajzot ír a Twayne kiadónak — a New York-i kiadó két esztendeje huszonöt-harminc kötetes magyar sorozatot indított — és felméréseket készít az amerikai magyar iskolákról. És mindezek közben neveli két kisfiát, akik — szüleik úgy mondják — éppen olyan jól tudnak magyarul, mint az óhazától már távol felnőtt anya és apa, és csak akkor szorulnak egymás között az angol nyelvre, ha játszanak. Két nyelv, két kultúra tölti be az életüket, ekként nevelik gyermekeiket is. Mi hasznát látják a nyelvi kettősségnek és miként lehet ezt az egyenrangú kettősséget megtartani egy életen át? — Hogy egyformán éljen az emberben mindkét nyelv, az angol is és a magyar is, ahhoz saját tapasztalatunk szerint az kell, hogy a legfontosabb korban, a gyermek- és serdülő években magyar környezetben éljen odakint az ember. És ami talán még ennél is fontosabb: érezni kell a nyelvi kettősség értelmét. Kellő öntudat nélkül ez nemigen lehetséges. Nem az öntudat negatív formájára, a sovinizmusra gondolunk természetesen, hanem arra az öntudatosságra, amely megérti, hogy gazdagabbá teszi az embert, ha anyanyelvi szinten beszél két nyelvet és egyformán tájékozott két nyelv, két nemzet kultúrájában, történelmében. Aki két nyelvet tud, könynyebben tanulja meg a harmadikat, negyediket, ötödiket, és fogékonyabbá válik ezáltal mindenfajta új ismeret iránt Világjelenség, hogy óriási reneszánsza van mindenütt a régi haza iránti érdeklődésnek. Végtére is ennek a megújult figyelemnek egyik tanújele az anyanyelvi konferencia sikere, s az is, hogy mi most a Gallért Szálló teraszán beszélgetünk. Mivel magyarázzák ezt önök, az Egyesült Államokban? — Az ember rájön, hogy tartoznia kell egy kisebb csoporthoz is, nem csupán egy hatalmas urbanizált tömeghez. Ez a pszichológiai szükség indította el szerintünk az etnikai forradalmat szerte a világon, többek között a külföldön élő nemzetiségek között is. A kis csoportokhoz való kapcsolódás vágyát el kell ismernie az amerikai társadalomnak is. Most érkeztünk el oda, hogy lassan minden amerikai valamely nemzetiséghez tartozik. Egyikőjük sem nyelvész, sem nyelvtanár, mégis részt vettek az anyanyelvi konferencián. A kinti magyarságnak mely rétegét képviselték itt? — Minket senki nem küldött ide, hivatalosan tehát senkit nem képviselünk. Magánemberként érkeztünk, az anyanyelvi konferenciára, s magánemberként képviseltük az amerikai magyarok bizonyos típusát, mégpedig azokat a velünk nagyjából egykorú házaspárokat, akik gyermekként kerültek el 1945 vagy 1956 után Magyarországról, odakint iskoláztak, de ifjan és felnőtten is keresték a kapcsolatot az óhazával. Mi elsősorban a tudományos kapcsolatokat kerestük. Igaz, nem vagyunk nyelvészek. Odakint bizonyos körökben meglehetősen erős rezisztencia van az anyanyelvi mozgalmakkal szemben. Mi most érkeztünk el odáig, hogy fontosnak ítéltük meg a Magyarországról elinduló anyanyelvi mozgalmat, és úgy döntöttünk, ez olyan ügy, amely mellett feltétlenül le kell tennünk a gátast. Miként fogják majd felhasználni otthonukban, egyetemi katedrájukon az anyanyelvi konferencia elvi, gyakorlati tapasztalatait? — Úgy láttuk, idehaza az anyanyelvi mozgalom politikamentes mozgalom; tankönyveik is azok. (Most készül például a történelemkönyv, amelynek megszerkesztése bizony nem lesz könnyű dolog.) Örömmel töltött el bennünket, hogy a konferenciára a Magyarországgal szomszédos államok magyarjait is meghívták. Ez nagy érvünk, lesz majd odakint, hiszen sokan azt mondták: lám, titeket meghívtak, mert meg akarnak fogni benneteket, bezzeg a többit nem. Most erre az érvelésre is van mit felelnünk. Tudjuk, ha hazamegyünk, ki leszünk téve a kinti magyarság egyes rétegei támadásainak, cikkeket is írnak esetleg rólunk. El kell viselnünk majd bizonyos társadalmi atrocitásokat. De ennek ellenére, vagy éppen ezért, nekünk, úgy érezzük, fokozott felvilágosító munkát kell folytatnunk. El kell hitetnünk, hogy az anyanyelvi mozgalom az összmagyarság érdekeit képviseli. El kell fogadtatnunk, hogy magyarság nincs Magyarország nélkül. Az ötvenes években, esetleg a hatvanas évek legelején, ennek az ellenkezőjét esetleg még el lehetett hinni vagy hitetni, mára már nem. Viszont Magyarország sem egyenlő csupán az itt élő magyarsággal, hiszen az egyharmad rész , az ország határain kívül él. Ez a tény mind a két felet kompromisszumra kell hogy késztesse. Morális feladatunknak tartjuk, ha már egyszer úgy hozta a sorsunk, hogy kint rekedtünk és magyarként külföldön élünk, hogy megnyerjünk az anyanyelvi mozgalomnak olyan embereket is, akik teljesen amerikaiakká váltak. Missziónknak tekintjük, hogy Magyarország kultúrájáról, művészetéről szóljunk tanítványaink előtt, a magyarságot kint mi is képviseljük. Lőcsei Gabriella .Péntek, 1997. szeptember 2. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Fővárosi Nagycirkusz: Porondon a világ (du. fél 4 és fél 8).