Magyar Nemzet, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-15 / 243. szám
6 Folytatódik a csendes őszi idő Várható időjárás szombat estig: a köd nagy része a délelőtti órákban feloszlik. Ezután változóan felhős de túlnyomóan napos idő lesz. Az északkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15—20 fok között, a tartósan ködös, erősen párás helyeken kevéssel 15 fok alatt lesz. A Duna vízállása Budapestnél 16 centiméter. Madar Nemzet NAPI KRÓNIKA A lottó nyerőszámai: 23, 29, 42, 43, 60 — Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta Philip M. Kaisert, az Amerikai Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. — Az első ifjúság mozgalomtörténeti diákszeminárium pénteken megkezdte munkáját Debrecenben, az Agrártudományi Egyetemen a KISZ KB egyetemi és főiskolai tanácsa szervezésében. A háromnapos rendezvény első napján KornideszMihály, az MSZMP KB osztályvezetője tartott előadást „A mozgalomtörténeti oktatás, kutatás szerepe, jelentősége az ifjúság nevelésében” címmel. A Nemzetiségi Oktatási Bizottság Gosztonyi János államtitkár elnökletével pénteken ülést tartott az Oktatási Minisztériumban. A tanácskozáson részt vettek a nemzetiségi szövetségek főtitkárai is. A bizottság a nemzetiségi oktatás külkapcsolatainak helyzetéről tárgyalt. A Magyar Szolidaritási Bizottság Harmati Sándor elnök vezette küldöttsége hazaérkezett Prágából," ahol részt vett a szocialista országok szolidaritási bizottságainak tanácskozásán. A bizottságok és az afroázsiai népek szolidaritási szervezetének képviselői megvitatták a nemzetközi szolidaritási mozgalom előtt álló feladatokat és az AAPSO 20 éves fennállása alkalmából decemberben megtartandó VI. tanácsüléssel kapcsolatos teendőket. A Limába átázott pénteken Szakáli József, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke a legfelsőbb állami ellenőrzési intézmények nemzetközi szervezetének IX. kongresszusára. A magyar—belga—luxemburgi gazdasági együttműködési vegyes bizottság október 10—14. között ülésttartott Budapesten. Áttekintették hazánk és a Belga—luxemburgi Gazdasági Unió közötti kétoldalú árucsere helyzetét és hangsúlyozták, hogy a kooperáció gyorsabb ütemű fejlődése fontos szerepet játszhat a jelentős mértékű magyar passzívum csökkentésében. A vegyes bizottság üléséről jegyzőkönyvet írtak alá. A KGST X. anyagi-műszaki ellátási értekezlete pénteken plenáris üléssel és a jegyzőkönyvek aláírásával befejeződött Győrött. A szimpozionon részt vevő delegációk 20 javaslatot dolgoztak ki. Szerepel közöttük az elfekvő anyagok felhalmozásának csökkentésére vonatkozó javaslat is. Az elfekvő anyagok cseréje egyébként már megkezdődött a KGST-országok között. Az utóbbi hónapokban több mint 100 millió rubel értékű ilyen anyag cserélt gazdát az európai szocialista országok között. Grosits Gyula és Bukovi Márton Lesz hétfőn este 6 órakor az Új Tükör Klub vendége. A műsort Molnár Károly újságíró vezeti. Utána Dolák Saly Róbert énekel, akit a közönség az Omega együttes nyári koncertjeiről ismerhet. Jegyek a helyszínen (Osvát u. 11.) az előadás előtt válthatók. ^ — Élve megtalálta a svájci rendőrség az ötéves Graziella Ortizt, Patino bolíviai ónkirály október 3-án elrabolt unokahúgát pénteken hajnalban, a géni—lausanne-i országút mellett egy motel gépkocsiparkolójában, miután a szülők csütörtökön kifizették a kétmillió dollár váltságdíjat. A rendőrség — most, hogy a gyerek már biztonságban van — széles körű hajtóvadászatot indít a gyerekrablók kézrekerítésére. — A EUET — az idegenforgalmi újságírók és írók nemzetközi szövetsége — XXI. kongresszusa pénteken megkezdte a munkáját a Hiltonszállóban. A háromnapos tanácskozást — amelyen 22 ország több mint 150 küldötte tekinti át az ifjúsági turizmus helyzetét és vitatja meg a sajtó ezzel kapcsolatos feladatait — Szurdi István, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke nyitotta meg. — Moszkvában megnyílt „A Nagy Október 60 éve a szocialista országok tudományos irodalma fényében” című kiállítás, amelynek keretében a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak dokumentumait mutatják be, valamint a szovjet és külföldi tudósoknak a Nagy Október nemzetközi jelentőségét elemző kutatásait. A határeseményeket kiizsgáló magyar—osztrák bizottság 24. ülésszaka befejeződött Bécsben. A tárgyszerű, baráti légkörű megbeszéléseken a magyar küldöttséget Sztankovics Imre külügyminisztériumi főosztályvezető, az osztrákot pedig Ármin Hermann külügyminisztériumi miniszteri tanácsos vezette. A TŰZ ÜTÖTT KI ÚJPESTEN pénteken délután a BKV búrtelepi áramátalakító gépházában, amely a villamosok felsővezetékeit látja el egyenárammal. A tűz következtében megszakadt az áramszolgáltatás, leálltak a villamosok Újpesten a Váci úton a Megyeri csárdáig, a Dózsa György úton, a Pozsonyi úton, és a Béke út külső szakaszán. A tűzoltók gyors munkával, alig fél óra alatt elfojtották a tüzet, de a korom, a hamu és egyéb szennyeződés miatt az áramátalakító gépháznak sértetlenül maradt kapcsolóit, berendezéseit sem helyezhették addig áram alá, amíg el nem végezték a szakszerű tisztítást és a berendezések alapos műszaki felülvizsgálását. Kétórás kimaradás után a Váci úton az újpesti forgalmi telepig áramot kapott a felsővezeték és megindíthatták a 3-as és a 15-ös villamost. Az áramkimaradás idején a BKV villamospótló csuklós autóbuszokkal szállította az utasokat. A tűz okának és körülményeinek vizsgálatát szakértők bevonásával megkezdték. Csimpánzszívet ültetett egy férfiba, annak saját szíve mellé Christian Barnard professzor csütörtökön Fokvárosban. Kórházi közlés szerint a beteg állapota kielégítő. — A televízió mai műsora: 9.81* Tévétémna. Sz. 9.05: Tízen túliak , társasága. (Ism.) 9.45: Felperesek és védők. Angol tévéfilm. Sz. 10.50: Színházi album. (Ism.) 11.50—12.15: Tíz baszk melódia. Zenés film. (Ism.) Sz. 14.05: Lagardére lovag kalandjai. Francia filmsorozat. Sz. 15.05: Telesport. Ritmikus sportgimnasztika VB. Sz. 16.05: Szolgáltatások. Dokumentumfilm. 10.45: Jövőbelátók klubja. 17.15: Egy kistemplom megújul. 18.00: Ady Endre vers- és prózamondó verseny. II. elődöntő. 19.00: Egymillió fontos hangjegy. Sz. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 2000: Gusztáv és a légy. Sz. 20.05: Jöttem, láttam, lőttem. Olasz—spanyol film. Sz. 21.40: A Panta Rhei együttes dzsesszhangversenye. 22.05: Tv-Híradó 3. 22.15: Mit csinálnak a cigánygyerekek? Dokumentumfilm. 2. műsor. 20.01: National Gallery. Angol filmsorozat. Sz. 20.25: Mazzabubu. Zenés olasz film. Sz. 21.10: Tv-Híradó 2. 21.30: Egy orvos a sarkvidéken. Angol rövidfilm. 22 05: Doktor tojáshéj. Angol tévéfilmsorozat. — A TIT mezőgazdasági és élelmezésügyi választmányának kétnapos vándorgyűlése pénteken megkezdődött Szekszárdon. A tanácskozás megnyitóján dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár hangsúlyozta, hogy az állami irányítás az eddig alkalmazott formákon kívül számos intézkedést foganatosított a tudományos eredmények szélesebb körű és gyorsabb terjesztésére. I — Francia—magyar művelődéstörténeti konferenciát tartott a Tudományos Akadémia Történettudományi és Irodalomtudományi Intézete, valamint a párizsi társadalomtudományi kutatási és postgraduális tanulmányi központ október 10. és 14. között Tihanyban. A művelődéstörténet tárgyáról és módszereiről G. Tuby, a College de France tanára és Köpeczi Béla akadémikus mondott bevezető előadást. Pénteken együttműködési megállapodást kötött a francia tanulmányi központ és az MTA. — Megkezdődött a távfűtés a fővárosban október 14-én, pénteken. Bár a rendelet szerint a hivatalos fűtési idény kezdete október 15. szombat, egy nappal korábban kezdték a fűtést, mivel a lakások átfűtéséhez egy-két nap kell, és sokan otthon töltik a hétvégét. — Magyar—bolgár barátsági estet rendezett pénteken a Hazafias Népfront Vas megyei bizottsága és a budapesti Bolgár Kultúra. — A Fővárosi Gázművek értesíti a tisztelt gázfogyasztókat, Hogy az V. ker. Királyi Pál utca 5— 7. sz. alatti szerelési kirendeltség 1977. október 1-én elköltözőnk 111. ker. Kresz Géza utca 47— 19. sz. alá. Tisztelt fogyasztóik zavartalan kiszolgálása érdekében kérjük, hogy az V. és VI. kerületekben érintett gázfogyasztóink gázszolgáltatással kapcsolatos üzemzavar bejelentéseiket és egyéb gázszolgáltatással kapcsolatos megkeresésüket, illetve igénybejelentésüket a fenti címen levő szerelési kirendeltségünkben tegyék meg. Fenti kirendeltség tevékenysége kiterjed az eddig IV. ker. Munkásotthon u. 32. sz. kirendeltségünkhöz tartozó XIII. kerületi gázfogyasztók bejelentésének intézésére is. Ezért kérjük a XIII kerületi gázfogyasztóinkat, hogy megkeresésükkel ugyancsak a fenti cím alatt levő szerelési kirendeltségünkhöz forduljanak Telefonszámok : 291—843, 293—012, 228—228 174 és 194 mellékállomás Fővárosi Gázművek. X — PRÓBAJÁTÉKOT hirdet a Magyar Állami Operaház Zenekara. III., IV. Kürt. I. II. Trombita. II. Harsona (basszus trombitás és Hegedű-tutti állások betöltésére. Írásbeli vagy személyes jelentkezés az Operaház személyzeti osztályán, 1977. november 11-ig. A próbajáték időpontja: kürt. trombita- harsona: november 1sen 10 órakor. Hegedű: november 12-én 14 órakor, az Operaházban Cím: 1373 Budapest. Népköztársaság útja 22. Pf. 593. X — A 73 éves IBUSZ ma megnyitja 23. budapesti irodáját. A VIIi. kerületben (Üllői út 50. szám alatt) is utasaink rendelkezésére állunk. Belföldi menetjegy, belföldi és külföldi társasutazások, üdülések, egyén utazások, egyéb szolgáltatások. X — A MAFILM az 1940-es évek előtt készült használt bútorokat, lakberendezési tárgyakat, ruhaneműket, hagyatéki anyagokat, játékokat, 1945 előtt megjelent mindenféle újságot, folyóiratot, plakátot keres megvételre. Cím: Bp. XIV. Lumumba u. 174. Telefon: 833—327. Berendezési csoport: X — Az MTA Világgazdasági Kutató Intézete és a nemzetközi gazdasági összehasonlítások bécsi intézete A monetáris és pénzügyi problémák Keleten és Nyugaton címmel tudományos ülést rendez október 16—20. között Budapesten. Az ülésre 11 ország több mint 40 szakemberét várják. — Névadó és csapatzaszloadoni anyoló ünnepséget rendezett a Magyar Szocialista Munkáspárt 1. kerületi végrehajtó bizottsága és az 1. kerületi munkásőrség parancsnoksága a Kohó- és Gépipari Tervező Vállalat előtti téren. A munkásőrség I. kerületi zászlóalja Münnich Ferencnek, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének a nevét vette fel. — Zichy Mihály-emlékkiállítás nyílt Siófokon, a művész halálának 150. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Galéria, a Somogy megyei Zichy Múzeum és magángyűjtők közreműködésével. A kiállítás termeiben a Zichy-alkotások mellett a művész több kedves bútorát és használati tárgyát is láthatják az érdeklődők. — Moszkva és környéke címmel előadás hangzik el október 17-én, du. 8 órakor a TIT Természettudományi stúdióban (XI., Bocskai u. 37.) a Nagy októberi Szocialista Forradalom 80. évfordulója tiszteletére rendezett „A Szovjetunió ezer arca” című sorozat keretében. A téma eredeti színes diaképek vetítésével kerül bemutatásra, előadó: dr. Székely András tanszékvezető egyetemi docens. Jegyek a helyszínen várhatók. — A szövetkezeti parasztság közművelődési helyzetéről, valamint a szarvasmarha-tenyésztés ösztönzésére hozott kormányintézkedések végrehajtásának tapasztalatairól és a további feladatokról tárgyalt pénteki ülésén a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa.. . Dr. Szántó Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia tudományszervezési csoportjának igazgatója október 27-én, délután 3 órakor előadást tart az MTESZ Tudományok Tudománya körében. Előadásának címe: Az MSZMP KB tudománypolitikai irányelvei megvalósításának időszerű tapasztalatai. A rendezvény helye: Bp. V. Akadémia u. 1—3. — Zederer Emma, a történettudományok doktora, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár 81 éves korában elhunyt. Lederer Emma számos eredménnyel gyarapította marxista történeti irodalmunkat. Maradandót alkotott a gazdaságtörténet, a magyarországi feudalizmus története és a historiográfia terén. Az egyetemi levéltárosképzés kezdeményezője volt és három évtizeden át a nemzedékek egész sorát nevelte a tudomány szeretetére. Temetése október 21-én fél 12 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Korolovszki Lajost, a televízió minap elhunyt külpolitikai rovatvezetőjét a barátok, a pályatársak és a tévénézők sokasága kísérte utolsó útjára csütörtök délután a Farkasréti temetőben. Az újságíró-szövetség nevében elnöke, Pálfy József, a televízió vezetése részéről Erdős András mondott gyászbeszédet . Elhunyt Bing Crosby, a neves amerikai énekes-színész, pénteken 73 éves korában. Crosby éppen egy Madrid környéki klubban golfozott, amikor szívroham érte. Az énekest azonnal kórházba szállították, de az orvos már csak a halál beálltát állapíthatta meg. Bing Crosby 1904-ben a Washington állambeli Tacomában született. Jogot tanult, de tanulmányait megszakította és Al Rinker zongoristával duót alkotva éjszakai mulatókban lépett fel. Kellemes hangját lemezei világszerte ismertté tették, összesen 72 filmben játszott. Oscar-díjjal is kitüntették. — HALÁLOZÁS: Mélységes fájdalommal tudatjuk, hoggy szeretett dráda testvérünk. Hegyi Kornélné. Hury Etelka, ny. MÁV főintéző szeptember 7-én rövid szenvedés után elhunyt. Végakarata szerint hamvait október 19-én a Rákoskeresztúri köztemetőbenférje mellé helyezzük örök nyugtomra. Szepessi Károlyné és dr. Völgyi Tiborné. X — Köszönetnyilvánítás: Köszönetet mondunk mindazoknak, akik testvérünk, Petry László halála alkalmából részvétüket kifejezték és utolsó útjába elkísérték. A gyászoló testvérek. X — Köszönetet mondunk mindazoknak, akik’ mély gyászunkban őszinte részvétüket nyilvánították. Czárán család. X Honfoglalás ELMÚLT A NYÁR, ez a bolond és megbízhatatlan idei nyár s észrevétlen átmenettel beállt az ősz, de az „arany idő” is komor nyitánnyal érkezett, tartós borulattal és éjszakai fagyokkal, mintha a szeptember végi évszakváltás után máris a dörmögő november ólalkodna kertjeink alatt. Hiába vártuk a nyárutó és őszem havának szelíd ölelkezését, fűteni kellett s meleg holmi után kotorászni a szekrények mélyén, amikor az ember a szabad ég alá készülődött, hogy elvégezze azokat a tennivalókat, amelyeket márnem lehet elhalasztani. A család rendszeresen kijárt a telekre, hogy rendbe hozza az idegen kéztől elnagyolt, később elvadult kertet, előkészítse a gyümlöcsfák és szegélybokrok ültetését, amelyek arra lesznek hivatottak, hogy megadják a kis birodalom végleges , arculatát, gondosan kialakított keretbe foglalják a házat, mire felvillan a falak között a fény s honfoglalásunk véget ér. A fiú öreg segítőnkkel a fagödröket ásta, feleségem a konyhakertben bűvészkedett, mint egy szenvedélyes restaurátor, aki saját megrongált remekművét iparkodik megmenteni az enyészettől. Jómagam, ha rászántam magam az utazásra, csak ültem a ház árnyékában egy öreg vasszéken s tétlenül szemlélődtem, mert az egyenetlen talajon még nem tudok járni. VASÁRNAP VOLT, kora délután, amikor az eső megunta a hosszadalmas ígérgetést és permetezni kezdett hideglelős őszi csendességgel. Mindnyájan behúzódtunk a házba, mert az egyenletesen feszülő pala tetó már védelmet nyújt, hallgattuk az apró esőcseppek neszezését a fejünk fölött s egyszerre arra gondoltunk: itt az idő. Mindent félre kell tenni, minden mást abba kell hagyni s szerény erőinket összefogva felkészíteni a házat a tél fogadására. A falak ugyan állnak, a tetőt felrakták, de a háromszögletű oromfalak még hiányoznak, a kémény helyén lyuk tátong a tetőn, ha jönnek a tartósabb és dúsabb őszi esők, ha beüt egy korai havazás, menthetetlenül beázik a padlástér, megvetemedik és korhad a nehezen megszerzett faanyag, a tetőről lecsorgó csapadék az alapokhoz szivárog s veszélybe sodorhatja mindazt, amit eddig építettünk. A következő héten a fiú kivette maradék szabadságát és belevetette magát a munkába. Hajnalok hajnalán már téglagyárak kapujában ácsorgótt, ahol végtelen szekérkaravánok várakoztak, hogy a még meleg építőanyagot elfuvarozzák; árusítóhelyekre rohangált mészért és cementért, fuvarosokkal tanácskozott, a kőművessel együtt böngészte a mester előjegyzési naptárát, hol akad néhány szabad nap, amikor nálunk lehet megkocogtatni a csengő hangú solymári téglát, jelezve a munka megindulását. Három napig nem is láttuk, a harmadik este vastag borostával az állán, elnyűtten jelentkezett, hogy minden a helyén van, másnap jönnek a kőművesek. — Meghagyod a szakállad? — kérdeztem tréfálkozva, mire fáradtan legyintett: — Mire megleszünk, a lányaim az öregapjuknak néznek. NEM AKARTAM feszegetni a csípős nemzedéki kérdést, nem is lett volna illő olyan emberrel, aki a hét első felében húsz órákat talpalt naponta, másnap meg építkezni akart. A harmadik napon magam is kijutottam a telekre szívességfuvarral. A kaputól gyalogszerrel botozgattam le a házig, mert az út tele volt téglával, homokkal, meszes zsákokkal. A keverőgép egyenletesen dongott, az oromfal fekete odva helyén friss téglafal vöröslött, a mesterek éppen az ablakkeretet illesztették a helyére, a tetőn kihagyott lyukat is befedték palával, amiből arra következtettem, hogy a kémény építése tavaszra marad. — Mindegy — gondoltam —, csak az „állagmegóváson" essünk túl, majd tavasszal befejezzük. Akkorra talán márén is lábra kapok s nem kell rzuhaszna vendégeskedéssel tölteni az időt. A HASS KÖRÜL csak útban lettem volna, ezért a fiú a kajla körtefa alá telepítette a vasszéket s némi nehézség árán odáig támogatott, aztán rohant vissza, mert a tető alól már hallatszott az elnyújtott kőműves-vezényszó: maaakeeer! Elégedett örömmel láttam, hogy a télnek már kevés esélye van az ártalmas komiszikodásra. Ha még egy kis szerencsének adódna, az erkélyt is le lehetne betonozni s az erkélyre nyíló ajtótokokat befalazni, akkor a ház főhomlokzata már végleges arcát tárná a völgyre, az Iharos kapujára, a hegyekre, amelyek olyan nyugodalmasan ácsorogtak, mintha már a havazást várnák. Valami furcsa volt a levegőben. Lassan eszméltem rá, menyire megváltozott a patakig nyúló kis völgy, mióta alig-alig fordultam meg errefelé. Amikor a mi telkünket kimérték, kihasították az ősvadonnak tűnő akácsűrűből, a táj nem volt egyéb, mint elhagyott és elhanyagolt parlag. Ahol az elburjánzott akác csenevész bokrokká satnyult, a nádas kezdődött. A zsombik között a fácánkakas gerjedelmes kakatolása hallatszott, elkóborolt nagyvad törte a romlott nádast, egyszer egy tizenkettes szarvasbika is tiszteletét tette zsenge zöldborsóágyásainkon.. Most szinte pezsegett a völgy. — A szomszédok is rákapcsoltak a rohammunkára — gondoltam elégedetten a nagy csöndben, mert a munkát csak látni lehetett, a hangokat elnyelte a jótékony távolság. A SZOMSZÉDOK alig egymástól éve merették ki maguiénak az alsó tagot, felégették a gazos nádast, aztán kiszántatták a szívós gyökereket, kerítést húztak és szerszámoskamrát ácsoltak, telküket csak a külvilágtól kerítették el, egymástól nem, ily módin egy derűs, barátságos telep körvonalait rajzolták fel a megtisztított, törpelakkal beültetett, veteményes ágyúsokkal beszórt terepre. Első szomszédunk a saroktelket nézte ki magának s minden szabad idejét feláldozva már fel is építette a házát fehér sóskúti kőkockákból. Ez volt az igazi „házilagos’ vállalkozás. Alkalmas napokon egy pépes család nyüzsgött az építkezésen, maguk állványoztak és falaztak, ősi biai szokás szerint agyaggal tapasztva egymáshoz a félmázsás köveket. Magai rótták össze a tetőszerkezet gerendáit s rakták föl a palát, gyalulták a hajópadlót és vágták be üveggel az ablakokat. Már a berendezéseknél tartanak, most kezdik „belakni” a friss házat, áthallik hozzánk a porszívógép egyenletes zúgása. Az alsó szomszéd kar vastag sárgarépáit mutatja a kerítés fölött, kissé távolabb egy faház gerendavázát illesztik öszsze, villanyvezeték oszlopát állítják, holnap már ott is benn lesz az áram, s talán nincs messze az idő, amikor a telep hosszában kijelölt utcán felgyullad a közvilágítás első lámpája. November végén négy éve, hogy először furakodtunk át a szívós akácerdőn, hogy valamiféle kilátóponthoz jussunk, ahonnan fel lehet tekinteni a terepet. Négy éve, hogy némi szemlélődés után egymásra néztünk s kimondtuk: ez az, ezt kerestük. A kőművesek mára befejezték a munkát, lejöttek a padlástérből, ahol a fiú a maguk manzárdlakását akarja kialakítani, megmosakodtak a vashordóban és elköszöntek, akkor holnap reggel hétkor. KÉT UNOKÁM belefáradt a homokhegy ostromába, felkuporodott hozzám és Dorottya kiadta a szigorú esti parancsot, most pedig mesélj! — Egyszer volt, hol nem volt — kezdtem —, volt egyszer egy ember, sok ember, aki elindult a városból, hogy megkeresse a nyugalmát. — És? — kérdezte álmosan Dorottya. — És megtalálta ... Bárót! Géza Rohammunka SEDUXEN (Kaját Tibor rajza) Szombat, 1917. október 15.