Magyar Nemzet, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-16 / 244. szám

Vasárnap, 1975. október 16.. Az evangélikus egyház NEMZETI KINCSEI — Egyházunk valamennyi értéke nemzeti kincs es nem ragadomány, hogy Károlyi Gáspár vizsolyi bibliájának egyik ritka szavát idézzem — jegyzi meg Káldy Zoltán, a Magyarországi Evengélikus Egyház püspök-elnöke, országgyűlési képviselő. — Mindig úgy tekintettük: ez nem az egyházé csupán, hanem az egész nemzeté, a magyar művelődéstörténeté. A múzeumi hónap és az evangélikus egyházi kincsek országos fölmérése és jegyzékbe foglalása alkalmából hívott meg, és azért, hogy e kis egyház alig ismert, rejtett, nagy értékeit bemutassa és ezzel egyengesse e kincseknek a nemzeti tudatba történő beépülését. A Puskin utcai, majd az Üllői úti beszélgetésnél a püspökön kívül jelen volt Papp Ivánné könyvtárvezető, Fabiny Tibor teológiai profeszszor, múzeumvezető, s Vető Béla, a levéltár vezetője. „Sok meglepetés ért, mikor rendre számba vettük kincseinket” — írta meghívó levelében Káldy Zoltán. „Meggyőződésem, hogy ebben közös feladat vár reánk, hogy a magunk eszközeivel hozzájáruljunk e kincsek jobb ismeretéhez és értékeléséhez. Röviden ismertetném gyűjteményeink leginkább jellemző, kiemelkedő darabjait, vázolnám saját erőfeszítéseinket s államunk jelentős segítségét a gondozás, feltárás munkájában.” Az 1970-es és az 1973-as körlevél nyomán, amely az összeírást rendelte el, Káldy Zoltánt, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökelnökét meglepte az, milyen jelentős magyar és nemzetközi értékek vannak az egyház tulajdonában. Engem pedig meglepett és mélyen érintett mindaz, amelyet az összezsúfolt, helyiséggondokkal küszködő Evangélikus Országos Könyvtár, országos múzeum és országos levéltár megtekintése során láttam és följegyeztem. Alig ismerjük. Le merem írni, hogy nemzetközi értékeiről közvéleményünk széles rétege mit sem tud. Ismeretlen Magyarország ez. Próbáljuk meg közelíteni, az ismeretlenség homályát oszlatni kissé. Petőfi latin verse Kétnapos beszélgetésünknek már az elején kitűnt, hogy a világ egyetlen országos evangélikus múzeumának a kérdését, a könyvtár 130 000 kötetének a gazdagságát s a levéltár legrégebbi iratait (a leleszi konvent 1379-ből való jelentése Garai Miklós nádornak, vagy a tizenegy, Mohács előtti oklevél) még érinteni sem tudom. A teljesség helyett a pars pro toto elvét választottam: egy-egy nagy nemzeti vagy nemzetközi érték történetének az elbeszélését. Az Üllői út 24. szám alatti egyházi épületben Papp Ivánné könyvtárvezető kezembe adta a 860-as sorszámú kötetet. Német p latin szótár ez, „Wörterbuch”, amelyet Lipcsében adtak ki 1832-ben. Valaha Petőfi Sándor forgatta, az 1838/39-es tanév idején, mint a Selmecbányai evangélikus líceum VI. osztályának tanulója. A félévi rossz bizonyítványa miatt édesapja kitagadta, Selmecről Petőfi meg is szökött. A tizenöt éves tanuló a nyomtatott szótár címlapjának belső oldalára a következő latin nyelvű verset jegyezte föl: Hic Liber est meus, Testis est Deus, Hic nomén érit, Alexander natus, Petrovits vocatus. Amelynek magyarra áttett értelme az, hogy Isten a tanúm, ez a könyv az enyém, az én nevem pedig, született Sándornak, Petrovitsnak neveztetett el. A sorrendet az ifjú elvétette. Petrovitsnak született és Sándornak neveztetett el. A versbejegyzéses szótárt Petőfi távozása előtt Szeberényi Lajosnak ajándékozta, ő pedig a magyarországi evangélikus egyháznak. Azóta őrzik itt. Három világunikum Az első magyarországi újságnak, a Rákóczi-szabadságharc latin nyelvű tájékoztatójának, a Mercurius Veridicusnak 1705 és 1710 között összesen hat száma jelent meg. A hatból három számot Berlin, Lőcse, Párizs és Budapest közgyűjteményei őriznek, de az 1710-es három szám csak egyetlen példányban lelhető föl, ezek világunikumok és a Magyarországi Evangélikus Egyház könyvtárának a tulajdonai. Ezeknek az alapján jelenteti meg a Magyar Helikon a hat szám hasonmás kiadását. Sajtónk ősemlékei. A forrásvidék. A magyarországi sajtó e nép, a magyar nemzet szabadságharcában született. Vendéglátóim megmutatták ezt is. A három világunikum felvidéki, bártfai és lőcsei nyomtatványok gyűjteményébe van bekötve. Ezt a kötetet a magyar nemzeti múlt írásos és nyomtatott emlékeinak két fáradhatatlan gyűjtője szerezte és mentette meg: a Pest megyei Kiskartalon élő Podmaniczky Géza és felesége, Dégenfeld Berta. Az evangélikus egyháznak ajándékozták 1929-ben. Ferenczy István szobrai, a finn biblia — Számos értékről és kincsről nemhogy a magyar közvélemény nem tud, nem tudtunk ezekről mi magunk sem — jegyzi meg Káldy Zoltán, s azzal folytatja, hogy az 1970-es és az 1973-as körlevél nyomán a falvak, vidéki gyülekezetek bejelentései során alakulhatott csak ki az országos evangélikus kataszter, e páratlan, s most már védetté nyilvánított egyházi értékeknek s nemzeti kincseknek a jegyzéke. Ez a számbavétel az állam jelentős erkölcsi és anyagi támogatásával készült el, minden nagy értéket hiára, filmre vettek, s minden aggodalmaskodó, nemzeti értékeink minden védelmezője megnyugodhat: innen semmi külföldre, vagy a Bizományiba nem kerülhet. A számon tartott, ismert régi, s az ismeretlen, most föltárt értékek közül megemlíthetem a következőket: A gót betűs, finn nyelvű Újszövetség, amely 1740-ben jelent meg, a nyomtatás helyének említése nélkül, s a Podmaniczky házaspár ajándékaként került egyházi tulajdonba. Görgey Artúr testvére, Görgey István adományozta az egyháznak azt a latin nyelvű középkori pergamen kódexet, amely a gyűjtemény egyik felmérhetetlen értékű kincse. Kiskőrösről Ócsára, majd Ócsáról Budapestre került Petőfi kiskőrösi keresztelőmedencéje,é s az egyház őriz két, restaurált kuruc-kori zászlót is. Csodálatos egyházi kelyheket néztem végig az Üllői úton, a diavetítés során: huszita kelyheket őriz például Csönge, Aszód és Meszlény. Olyan ötvösmunkák, szobrok, festmények és textíliák kerültek a felszínre, amelyekről még az egyház központja sem tudott. Vagy részben nem tudott. Ónkelyhek, ónkupák, ón ostyatartók, óntálak csodálatos gazdagsága bontakozott ki. Egyik remekmívű oltárterítő 1650-ben, török időben készült, és miután Kőszegen nem volt szabad a vallásgyakorlás, azt Kőszegtől hét kilométerre, Nemescsón őrizték. E textília úrvacsoraábrázolása egyedülálló: középen ül Jézus, körülötte a tanítványai, valamennyinek az orrát — a bor hevületétől — pirosan ábrázolták, piros Júdásnak még a ruhája is, csak Jézus és János orra nem az. Hatszázötvenhat muzeális értékű — tizenhatodik századi nyomtatványok, hungaricák, és így tovább — könyv merült fel e vidéki tenger ismeretlenségéből. Az Üllői út 24. szám alatt találtak, s azonosítottak még két Ferenczy István márványszobrot is, „az első magyar szobrász” két remekét. Luther végrendelete — S amiről senki nem tud, vagy az egyháziakon kívül alig valaki: mi őrizzük Luther Márton, négy évvel a halála előtt, 1542-ben, Wittenbergben kelt, három tanúval aláíratott, kézírásos eredeti végrendeletét — Káldy Zoltánnak ez a közlése lepett meg a legjobban. E tényről, a végrendelet Magyarországra kerülésének a körülményeiről sejtelmem sem volt, még kevésbé Hitler és Himmler erőszakos beavatkozásáról, amely a végrendelet megszerzésére irányult. Az Üllői úti egyházi épület udvari traktusában, páncélszekrényből kiemelve mutatta meg ezt a felbecsülhetetlen szellemi értékű és egyedülálló nemzetközi kincset Vető Béla, a levéltár vezetője. Mikor a hitleri sereg negyvennégy végén tüzelőállást akart kiépíteni ebben a házban, egyházi férfiú jegyezte meg: ne pusztítsák el ezt az épületet is, itt őrzik Luther Márton végrendeletét. A végrendelet, egyéb Luther-kéziratok szomszédságában, vasdobozban pihen. Átvittük a másik épületszárnyba, a könyvtártraktusba, ahol megnézhettem. Már-már latinos betűvetésű, latinos hatású, mindazonáltal gót írással készült, négy sűrűn írt papírlapon, az ötödik oldalon pedig a tanúk láttamozása olvasható. Luther Márton arról intézkedik benne, hogy vagyonát „szeretett és hűséges” asszonya, özvegye örökölje és ne a gyermekei. Megindokolja döntését, s azt, hogy miért végrendelkezik így. A végrendeletet a wittenberg—lipcse—jénai tudós Carpzov család hagyatékából, a magyar Jankovich Miklós (1773—1846) gyűjtő és régiségbúvár 1804-ben, árverésen, negyven arany dukátért vásárolta meg, majd végrendeletileg az evangélikus egyháznak adományozta. A végrendelet szövegéről, s az 1936—41-es levelezésről, a hitleri ármányról majd egy más alkalommal. Ruffy Péter MEGJELENT A NÉGY ÉVSZAK októberi száma A társtalan ember társkeresését segíti Őszintén szól az egyedüllétről mindenkihez Az olvasók kérdésére tudósok, orvosok, pszichológusok válaszolnak Társkereső hirdetések korosztályonként, Te meg Én program rovat, jogi tanácsok a gyermeküket egyedül nevelőknek A svéd DATATRIFFEN iroda bemutatása Mm Nemzet Meghalt Madách utolsó , leszármazottja A csesztvei temetőben szombaton nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra özvegy Grosschmid Károlyné, született Madách Alicét, Madách Imre unokatestvérének, Madách Pálnak lányát. A 89 éves korában elhunyt matróna értékes szolgálatokat tett a csesztvei Madách-emlékmúzeum kialakításában, valamint a költő életének, munkásságának alaposabb megismerését elősegítő dokumentumok adományozásával, illetve felkutatásával. A csesztvei emlékmúzeumnak adományozta jelentős sajtócikk- és kritikagyűjteményét Madáchról, a madáchi életműről, Németh Antal nevezetes Tragédia-rendezését megörökítő diapozitíveket, a Tragédia írójának gyermekkori rajzait édesanyjához és a családi levelezés értékes példányait._____________ A Budapesti Művészeti Hetek műsora Vasárnap. Állami Bábszínház: Szperanszky: Világszépe (10 óra) — Fővárosi Operettszínház: A Kaposváry Csiky Gergely Színház vendégjátéka. Csehov: Ivanov. — Operaház: A drezdai Opera vendégjátéka Weber: A bűvös vadász (7 óra) — Zeneakadémia: Camerata Hungarica (fél nyolc). Hétfő: Fővárosi Operettszínház: a szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka. Bulgakov: Álszentek összeesküvése (7 óra) — KPVDSZ Székház: a budapesti amatőr szimfonikus zenekarok koncertje. Vezényel: Nagy József és Pécsi István (7 óra) — Erkel Színház: a Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertje. Közreműködik: Melles Károly (fél nyolc). Szántó Tibor művészete A budavári Történeti Múzeum metszettárában látható kiállítás megnyitójából. Rendhagyó kiállítás ez, egy rendhagyó, sokrétű művészé, ezért kezdem rendhagyó módon, nem értékeléssel, hanem élménnyel. Két éve Mainzban jártam az UNESCO Nemzetközi Könyvbizottságának ülésén. Természetesen ellátogattunk a Gutenberg Múzeumba. Amikor a múzeum igazgatója látta, hogy nem tudok elszakadni egy Schedelkrónikától, megkérdezte, milyen országból jövök. Megmondtam. Egyszerre más szemmel nézett rám. „Magyar? Ismeri Szántó Tibort?” Amikor igennel feleltem és hozzátettem, hogy barátok vagyunk, átölelt. Mainzban a Schedel-krónika és a Negyvenkét soros Gutenberg-biblia között magyarázni kezdte, micsoda nagy értékünk nekünk, magyaroknak és egész Európának Szántó Tibor. Tudom-e ezt egyáltalán? Örömmel feleltem, hogy tudom. Azt hittem, hogy tudom akkor is, amikor e kiállítás minikatalógusában megpróbáltam néhány mondatban jellemezni. Szántó Tibor önfeláldozó művész, úgyszólván láthatatlan alkotó, önfeláldozó, mert művészetét egy másik műfaj, az irodalom szolgálatába állítja. S ezért, majdnem láthatatlan is, mert neve csak nonpareil betűvel szerepel; amit az olvasó művén nagybetűkkel lát, az a szerző neve és a könyv címe. Mégis, ha kezünkbe veszünk egy magyar könyvet, nem kell fellapoznunk a kolofont, első pillantásra tudja, nemcsak a bibliofil, de az olvasó is, hogy a borító vagy a könyvfedél Szántó Tibor műve. Megismerjük, mint barátaink kézírását, összehasonlíthatatlan, mert a grafika és a nyomda nyelvén fejezi ki az író szándékát, a könyv szellemét, összetéveszthetetlen, mert úgy fogad magába korokat, úgy ölel fel stílusokat, hogy a könyvművészet nyelvén újrateremti. Mondom, azt hittem, tudom és kellőképpen ismerem Szántó Tibor művészetét, de igazán csak most tudom, mióta kiállítását együtt megláttam. Kissé szorongva mentem fel a Várpalota márványlépcsőjén. Tartottam attól, hogy a sok könyv egymást agyonnyomja. Az ellenkezője történt. Minden kötet a szomszédját erősíti. Úgy, hogy ugyanazt a dallamot énekli más szólamban. Vagy úgy, hogy kontrapunkttal új egyensúlyt teremt. Úgy is, hogy a kromatikus skála szigorával és varázslatos harmóniájával többet mond, mint az az akkord, amelyet éppen leütöttek. Megpróbáltam kielemezni Szántó Tibor művészetének összetevőit, megfejteni titkait, amikor így először együtt láttam háromszáz kötetét, könyvborítóját, könyvfedelét, kötését, betűit, tipográfiai összhangját, kötésterveit, grafikáit, fémrátéteit, zománc domborulatait és főképpen újra meg újra az írás lelkét, amely az ő tustolla alatt testet ölt, betűit. A titok ez: minden részletnek mestere. Tipográfus. Mondjuk egyszerűbben és szebben: nyomdász. Boldogult úrfi korunkban (se boldogok nem voltunk, se úrfiak) egy szerkesztőség nyomdájában ismertem meg szedőszekrény fölé hajolva — még most is kissé görbe tőle a háta. Nemcsak a betűk fajtáit ismeri, de arányait is, barátságuk, szerelmük, viszonyaik és házasságaik lehetőségeit és értelmét. Olykor azt hinnék, játszik a betűkkel, de mikor veszi az ember komolyabban az életet, mint játék közben. Grafikus. Ismeri a vonalak végességének mértékét, és bennük a könyveken keresztül elérhető végtelenségét és nem idegen tőle a színek szenvedélye. így tesz eleget annak a Thomas Mann-i parancsolatnak, amelyet ő ugyan az íróknak adott, de érvényes arra is, aki az írók és az irodalom szolgálatába állította életét: „Szemmérték és szenvedély." Könyvkötő. Az egyenruhás kötések mellett, amelyek változatosságáról e kiállítással is száz mes száz kötet tesz tanúbizonyságot, Szántó Tibornak teremtő kedve és munkaideje engedi, hogy egyedi kötéseket is tervezzen. Mesteri fokon tipográfus, grafikus és könyvkötő, és e három mestersége művészetté válik, ötszáz év könyvnyomtatás hagyománytisztelete és a XX. század művészeti forrongásainak ismerete ötvöződik össze műveiben. E kiállításához méltó keretet ad a budai Vár, a magyar és az európai hagyománynak és megújulásnak ez a palotája, amely közösségi alkotás ugyanúgy, amiképpen minden könyv is az. Ez a könyvművészetnek is egyik szépsége. Szántó Tibor kiállítása egyaránt dicséri intézményes és egyéni munkatársait, elsősorban a nyomdákat, a Kossuthot, a Zrínyit és a Dürert, magyar Helikon Könyvkiadó-beli munkatársait és Rácz Ferenc könyvköztőmestert. Legfőbb kollektív munkatársa azonban maga az ország, és annak kormányzata, amely a takarékosságot helyesen értelmezve megengedi magának, nekünk ezt a szocialista fényűzést Szántó Tibor könyvművészetét, mert Szántó Tibor nemzeti érték, egyedi darab, ahogy minden könyve is piéce unique, még ha ezer példányban készül is. Gyakran és szívesen idézem Byron mondását: „A könyvtár földi Éden.” Ez a kiállítás, az olvasók, a könyvbarátok hetedik paradicsoma. Boldizsár Iván 9 Munkatársunk telefonjelentése Befejeződött Mannheimben a magyar filmtörténeti hét Manheim, október 15. A fesztivál utolsó teljes munkanapján, péntek este mutatták be a magyar versenyfilmet. András Ferenc Veri az ördög a feleségét című munkáját. Megtelt a nézőtér, s a film már az első jeleneteknél barátokra lelt nézői között. A vidám pillanatok jóízű nevetést fakasztottak. A vetítés közben és után egyaránt taps jelezte, hogy a közönség körében sikert aratott András Ferenc filmje. Nagy érdeklődés kísérte a magyar filmtörténeti sorozatot. Naponta öt előadáson vetítették négy és fél évtized magyar filmjeinek javát, s ezeken az előadásokon mindig sok volt a néző, gyakran zsúfolt terem figyelte — és számos jele van, hogy értette is — filmjeinket. A lapok rendszeresen írtak a bemutatókról. A Rhein-Neckar Zeitung a Pacsirtáról, az Álmodozások koráról, az Ötödik pecsétről, és a Sodrásban című filmről írt elismerő elemzést. A méltatás így foglalja össze véleményét a magyar moziról: „Megkapó a találkozás Magyarországgal, kart karba ölt itt a filmkifejezések tökéletessége, a tartalom kiválósága és a remek fényképezés társra talál a pontos szövegben.” A lap hétvégi kiadásában hosszabban elemzi a Húsz órát, Fábri Zoltán filmjét, kiemeli elbeszélésmódját, amely egyszersmind az események megértésének folyamatát is jelenti. Huszonhat magyar film tanulságairól folyt a szó szombat délelőtt azon a kerekasztal-tanácskozáson, amelyen a magyar rendezők és ittermi kritikusok, fesztiválvendégek vettek részt. Bevezetőben a filmhét igazgatói, Hanns Maier és Fee Vaillant méltatták a magyar filmeket és megajándékozták a rendeőket könyvekkel, hanglemezekkel. Amint ők szívükbe zárták a magyarokat, remélik, hogy az itt töltött napok a vendégek számára is emlékezetesek maradnak, mondták egybehangzóan. Az eszmecserén szó esett a sorozat összeállításának nehézségeiről, hiszen — ezt a fesztivál vezetői mondták — sokkal többet is bemutathattak volna a magyar filmtörténetből. Egy svéd kritikus kérdésére Szabó István elmondta filmjeinek ars poeticáját, majd Ulrich Gregor neves filmtörténész érdeklődött a magyar film hazai és nemzetközi fogadtatása és a magyar filmtörténet tíj periódusai felől. Végül Szörény Rezső és András Ferenc számolt be a fiatalok szándékairól. A fesztivál ezzel a végére jár, a zsűri tanácskozása is befejeződik. A nagydíj egyik esélyese a szovjet film, amely Suksin forgatókönyvéből készült, Hívj magaddal, a derűs messzeségbe címmel. Az eredményt késő este hirdetik ki és akkor adják át a díjakat is. 7. 1. NAPIÓ A törökországi „Kisa Paulaion" nemzetközi gyermekkarikatúrakiállítás rajzait a XV. kerületi Lila iskolában (Kavicsos köz 4.) október 17- től, hétfőtől állítják ki. A A magyar fényképezés úttörőjének, Rosti Pálnak emlékére kétévenként országos fotókiállítást rendeznek. Ezúttal a tárlat Dunaújvárosban látható. Bemutatja azt a díjnyertes képet is, amelyért a Rosti Pál emlékplakettet Kozák Albert, az MTI fotóriportere kapta. A szombathelyi Megyei Könyvtárban kiállítás nyílt meg könyvritkaságokból. Köztük vannak Beythe István 1584-ben Németújváron a Manlius Nyomdában készült vasárnapi episztolái és Temesvári Pelbárt 1501-ben kiadott könyve. Október 11. A Deák téri evangélikus templomban ma délutáni, 6 órakor J. S. Bach egyházzenei műveiből lesz hangverseny. A műsor: a d-moll prelúdium és fúga, 2. motetta kettős kórusra, három korálelőjáték, a h-moll prelúdium és fúga és egy kantáta szólóhangokra, ének- és zenekarra. Közreműködik Mádi-Szabó Katalin, Seregély Katalin, Berczelly István, orgonán Trattler Gábor. A Lutheránia ének- és zenekart Wekler Jenő vezényli..# A szegedi Petőfi-telep klubkönyvtárában képzőművészeti kiállításon 39 olyan barokkkori grafikát és rajzot mutatnak be, amelyet eddig megfelelő helyiség hiányában a szegedi múzeum raktárában őriztek.