Magyar Nemzet, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-11 / 9. szám
4 AÜlíeleWizió műsoráról miuuimmiiiummiiimimiiimuiMmiiMimuiiimimiiiiimmiHmiiiiiHuuiHtmuHmnumiiii Otelló Csak az a kezdet, csak azt tudnám feledni! Mióta Felírni Amarcordjában műhullámok csapkodták a gyermekkor világát, s miként a filmjéről nyilatkozó rendező, megjósolta, senki nem vette észre, hogy abban a tengerben, nem léteznek halak, azóta bátrabban fordulnak az árvízek felé a filmrendezők. Csakhogy Fellini megismételhetetlen. Megismételhetetlen még magának Fellininek is, a C tarlova és a Satyricon sok klopan művi természetképe bizonyítja ezt. Nem tudni, mi szüksége volt Horváth Ádámnak, a legbiztosabb ízlésű és technikai tudású tévérendezők egyikének arra, hogy szép Otelo-rendezését — eddigi rendezői pályája egyik csúcsát — trükkös előképekkel vezesse a nézők elé. Verdi nyolcvanadik esztendeje felé közeledvén is meglehetősen értette a módját, miként lehet muzsikával, „elbeszélő” zenével láttatni a hullámverést, amely Otello hajóját hozza. Filmszerűbbé óhajtotta tenni a kezdő képsor az opera-tévéjátékot? Alighanem ez volt a cél, s az eredmény: egy szükségtelen bravúr, amely csaknem nyakát szegte a szép vállalkozásnak. Mert az a néző, aki az első jelenetet, a partitúra szerint fröcskölő kopírozott víztömegben talpig száraz bársonyban hajózó Otellóval elkedvetlenedés nélkül vészelte át, és a képernyő előtt maradt, elegáns, televízióra és operaszínpadra egyaránt illő előadást láthatott. Olyan tévéoperát tekinthetett meg, amely egyúttal perdöntő lehet abban a régóta húzódó vitában is, majon színészekkel és kölcsönzött hanggal vagy magukkal az operaénekesekkel lehet-e sikeres filmet forgatni az operaszínpadok nagy műveiből. Simándy József Otellója és Malis György rágója színészi és énekesi tettnek is egyformán nagyszerű volt. Játékukból lefaragódott minden, az operaszínpadokon szükséges, ám a képernyőn túlzónak ható teatralitás, aki netán egy hangját veszített tévékészüléken nézte játékukat, akár azt is hihette, Shakespeare drámáját adják elő kisebb-nagyobb módosításokkal. Kettősükhöz méltó társ lett volna a dramaturgiai tag hátrányosabb szerenkörű Desdemona — Piti Katalin —, ha a tévéfelvétel metatőrei (Hodó János, BeidtOszer Károly és Kaplony Miklós több figyelmet szentelnek fotografálásának. Operaelőadónól lévén Szó, a színészijáték méltatásánál is előbbreordónak tetszenék az énekesi tegjvstmény elemzése. Ám aki 3 tévé zenei felvételeinek mikéntjét ismeri — s Simándy európai hírű klasszisát, mint természetes tényt, elismeri —, tudja, ennek az előadásnak a zenei érdemeiért, még a karmester Ferencsik Jánosnál is nagyobb dicséret illeti a szép hangzások technikai rögzítésére ügyelő zenei rendezőt, Beck Lászlót. Televízióra és operaszínpadra egyaránt illő tévéoperát mutatott be közönségének az Otellóval a televízió, s e kettős meghatározás nem kívánja csorbítani a játék tévészerűségének érdemeit, sem az operarendezési hagyományokat. S nemcsak azért mondható el e kettős megállapítás az Otellóról, mert Kézdi Lóránt díszletei alkalmas játékteret biztosítottak egy tévéjáték forgatásához, de megállták volna helyüket operakulisszákként is, s nemcsak azért, mert Wieber Mariann pompás jelmezei filmes operalátványnak egyaránt tündöklőek.-Horváth Ádám rendezéséből úgy tetszett, Verdi maga tévészerű. Sok-sok évvel a televízió előtt felfedezte mint komponista s mint a közönség jó ismerője, amit a televízió számtalan gyámoltalan kísérlet közben most kezd felfedezhetni a maga számára. Verdi a maga operáival valami olyasféle populáris művelődési lehetőségei adott közönségének, mint amilyet a televízió adhat — adhatna! — nézőinek. Könnyen megjegyezhető s az emlékeztetés kedvéért visszavisszatérő dallamaival, közérthető zenedramaturgiájával azt a fajta, a köznek szánt klaszszicitást teremtette meg az operaszínpadokon, amilyet a televíziótól várnánk manapság. Horváth Ádám ráérzett erre a hasonlatosságra s (a már említett kezdőképek stílustévesztő zavarától eltekintve) a „tévészerző” Verdit jelenítette meg a képernyőn. Ez a legtöbb, amit a műért és a közönségért tehetett. Röviden Vannak az irodalomnak olyan klasszikusai és preklasszikusai, akiket jobb nem bolygatni s költögetni irodalomtörténeti álmukból, mert ébredésük után csak por marad utánuk. Ez történt Gribojedovval is, akinek vígjátéka Lengyel György rendezésében suta komédiának tetszett csupán. Az ész bajjal jár, hirdeti a darab címe, de sem észt, sem szellemet, sem bajt nem fedezhetett fel a tévéjátékban a néző, színészi talentumot is legfeljebb Esztergályos Cecília néhány villanásában. Az esztendő legunalmasabb tévésorozatának is nevezhetni akár a Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága című francia Balzac-adaptációt, amely a sok kritikai éllel és romantikus fordulatossággal megírt alapműből nyúlós, ragadós filmmasszát formált a tévénézők számára. Azaz, tán mégse hamarkodjuk el az év legunalmasabb sorozatának kikiáltani a Kurtizánokat az esztendő első hónapjában; ki tudja, mit tartogat még számunkra a televízió filmfőosztálya? Lőcsei Gabriella A cirkusz és varieté terveiből Tíz évvel ezelőtt kötötte első szerződését a Magyar Cirkusz és Varietéval Gálfi János, az ismert bűvész. Nemcsak szakmai téren elért fejlődése, hanem az artistavilággal kiépített kapcsolatai révén is alkalmasnak bizonyult arra, hogy a közelmúltban kinevezték a vállalat művészeti igazgatójává. Gálfi János nagy ambícióval kezdett tervei megvalósításához, de megmaradt bűvésznek is. — Nagyon sok feladatot látok mind a Magyar Cirkusz és Varieté művészprogramjának emelésében, mind az artistatársadalom munkájának megbecsülésében — mondotta. — Mint aktív művész artista, sokszor tapasztaltam a műfaj aláértékelését. Sokan nem tekintik művészetnek az artisták produkcióit. Ezt a szemléletet , szeretném megváltoztatni. Szeretnék új rétegeket is megnyerni az artistaművészet kedvelőinek, elsősorban a gyerekeket. — Ez vezetett ahhoz a tervemhez, hogy megteremtsem Budapesten a gyermek varietét. Az ötlet megvalósítására az ad lehetőséget, hogy a Kulturális Minisztérium határozata alapján megszűnt a Kamara Varieté. A köztudatban a Kamara Varieté úgy élt, mint az artisták, a könnyű műfaj színpada, a valóságban azonban sohasem volt az artisták otthona. Nem sikerült olyan profilt kialakítani, amely megfelelő színvonalat nyújthatott volna. Remélem, hogy a színház jövőjéről folyó tárgyalásokon előterjeszthetem programomat és a gyermekvarieté tervét — mondja a művészeti igazgató. Addig, április 1-ig, hetente kétszer, szombat és vasárnapokon délelőtt 10 órakor és délután háromkor megismétlik a kis színpadon a karácsonykor bemutatott két és fél órás Téli karnevál című gyermekvarieté műsort. A Magyar Cirkusz és Varieté 220 artistája közül sok külföldön vendégszerepel. A Szovjetunióban, Csehszlovákiában Lengyelországban, Svédországban, az USA-ban ez évben teljes magyar cirkusztársulat kapott szerződést, és egyéni vagy csoportos szerződéssel szintén igen sok magyar artista lép fel a világ cirkuszaiban és varietéiben. Magyarország az idén olasz és lengyel artistacsoportokat lát vendégül. Márciustól július végéig szovjet, bolgár lengyel, osztrák, egyiptomi amerikai, francia artisták szórakoztatják majd a magyar közönséget. G. J. Magyar Nemzet Gábor Marianne gyűjteményes kiállítása a Nemzeti Galériában Meglepetést egyetlenegy dolog szerezhet ezen a Gábor Marianne eddigi munkásságát a Nemzeti Galéria termeibe vonultató tárlaton: az alkalom, melynek megrendezését köszönhetjük, a festőnő hatvanadik születésnapja. Minden más ismerős, otthonos biztonsággal fogad a gazdag színek finoman egyensúlyozott szivárványa, a megjelenítés csodálkozó friesseségű gesztussora, a munkák összetartozása és egyszerűsége, az ismerősként visszavitő, velünk együtt öregedő modellek családias kara. Egy ilyen, negyven esztendő munkáját egybefogó gyűjteményes kiállítás azonban nem csupán köszönni és visszaköszönni jó alkalom. Kitűnő terepe az önvizsgálatnak is, s a falakon fölhalmozott több száz munka azt mutatja, hogy Gábor Marianne komolyan elszánta magát erre. Kövessük hát őt most ebben a szándékában, bár (s anélkül, hogy evvel az előrebocsátott félmondattal a továbbiakat valami csekély mértékig is prejudikálni próbálnánk) őszintén szólva úgy tetszik, hogy Gábor Marianne vállalt önvizsgálata, s nyomában a kínálkozó alkalmat megragadó elemzések sora egyugyanazon eredményre fog jutni: ez az örömös és érzékeny festészet hallatlan biztonsággal, lépett útjára már a kezdet kezdetén, s az idejekorán végrehajtott apró korrekciók mindig tovább segítették, följebb vitték, teljesebbé, kifejezőbbé tették. Negyven esztendeje volt első lépéseinek, s azóta is folyamatos törekvéseinek karakterizálásakor Gábor Marianne neve mellé mindig odakerül egy másik: Szőnyi Istváné. Okkal, hiszen valóban Szőnyi volt az, aki a kisleánykorában hozzá irányított Gábor Marianne-t előbb magániskolájában, majd a Képzőművészeti Főiskolán a festés mesterségére oktatta és Szőnyi volt s maradt az a művész, akinek pannon hangulatokkal teli impresszionizmusa — sok társával együtt — Gábor Marianne számára megadta a festői magatartás és a festői világértelmezés alapvető mintáját. És még inkább okkal, ha a dolgok itt, érintett fölső rétegei alá pillantunk, s azt vizsgáljuk: milyen tanulságokat, milyen magatartási és világértelmezési mintákat kapott tanítványa Szőnyi Istvántól. Szőnyi ugyanis nem volt diktatórikus természetű példakép, akit vagy utánozni, vagy megtagadni kényszerül a tanítványok kara. Sokkal inkább útnak indító és útbaigazító, önálló sorsokat magasba lendítő, akinek forrása mivolta éppen ezért le- és megtagadhatatlan. Így és ezért szerettei minden szükséges és illendő alkalommal a Gábor Marianne festészetéről szóló elemzésekben a tanítványé mellett a mester, Szőnyi István neve. Hogy aztán említését Gábor Marianne útjának, festészetének — a támaszával sokkalta könnyebben elvégezhető — elemzése kövesse. Apró lépésekkel, műtől máig haladva, mint ahogyan most a Galéria termeiben teszi az ember, a legizgalmasabb és — ne féljünk a szótól — a legszórakoztatóbb földeríteni Gábor Marianne pályafutásét. Szóban vagy írásban azonban ez aligha valósítható meg, mivelhogy a jelzők, az igék, a főnevek, a fogalmak nyelvére éppen az a leginkább lefordíthatatlan, ami ebben a festői világban a legfontosabb: az éles vonások és a rebbenésszerű apró jelek minden egyes munkában kitapintható dialektikus egysége, a színskála megannyi finomsága, a vaskos tárgyiasság és a párákba burkolt látomásosság minduntalan egybeszűrődése, a szeretteti irónia és a higgadt távolságtartás érzelmi hidege-melege. A művek előtt állónak mindez egyszerű, hiszen amit nagynehezen (és persze egyáltalán nem pontosan) elmond az ember, az ő szemében egységként jelentkezik. Sőt, megszemélye Sül. Olyannyira, hogy azon kapja magát: megszerette Berta nénit, kedveli Hermin nénit, tiszteli Gábor Ignácot, mindent tud Szép Ernőről, Csók Istvánról, egyáltalán a Gábor Marianne által szeretett vagy tisztelt emberekről és rajtuk keresztül a világ dolgairól. Gábor Marianne képeit és modelljeit említve az imént, csupa portré, csupa ember sorakozott egymás mellé. Akaratlanul, ám egyáltalán nem véletlenül. A munkásságának négy évtizedét egybefogó kiállítás ugyanis immár kétségtelenné teszi azt, ami amúgy is nyilvánvaló volt, mindig, hogy Gábor Marianne pár exellence portréfestő. Azzá teszi remek karakterérzéke, a vonásokat és a jellemvonásokat alig néhány vonallal s néhány színárnyalattal megjeleníteni tudó festői ereje és emberismerete, megfigyelőkészsége, mely majdhogynem tévedhetetlenül igazgatja csiszolt készségeit. Az arcképfestés vitathatatlan elsőbbsége azonban — tegyük hozzá máris — nem szorítja a háttérbe Gábor Marianne munkásságában a többi műfajt sem. Életmunkájának bő termésében jócskán jut hely a tájképeknek és az interieuröknek is. Természetes okból: Gábor Marianne-nak, mondhatni, életjelensége a festés, skicceket vázolva, majd képeket formálva veszi birtokba a világot, rendezi el magában tapasztalatait. Éppen ezért nincsen számára sem kicsiny, sem lehetetlen téma, ezért nem riad vissza olyan dolgok megfestésétől sem, amit mások netán laposnak vélnek (és laposnak is festenének), vagy ellenkezőleg, túlontúl színpadiasnak látnak (és ezért hozzá se fognak). Gábor Marianne remek képet kerekít mindenből. Ecsetje alatt festői tárggyá lesz egy közönséges ..Mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk elő” — vallotta Dosztojevszkijjel a múlt század közepének-végének haladó orosz irodalma, vállalva mindazt, amit a nagy előd vallott: a kisemmizettek, a megalázottak sorsának szolgálatát. Vállalva a cári Oroszország megvallatását. Jó néhányuk korai műveikkel még valóban a köpeny ráncaiba kapaszkodtak, hogy később az írói életutak sokfelé kanyarogjanak széjjel. Goncsarové az értelmetlen és haszontalan nemesi lét kifigurázása felé, Turgenyevé a csak a kultúrában bízó liberalizmus, Tolsztojé a nagy ívű történelminemzeti epika. Dosztojevszkijé az emberi lélek legmélyebb poklai felé. A fiatal Dosztojevszkij első műve, a Szegény emberek is erősen gogok még. A kisregény hőse, Makar Gyevuskin kishivatalnok, akár testvére lehetne a Köpönyeg-beli Akakij Akakijevicsnek, akár fel is cserélhető a két férfi. Mégis Dosztojevszkij izgalmasabb hősével, mint Gogol, ő nem gúnnyal szemléli a kisember mérhetetlen testi és lelki elnyomorodását. A Szegény emberek hőseit valami megfoghatatlan forrásból táplálkozó líra lengi körül, valami könnyes melankólia, amely mégis csendes mosolygást fakaszt, az öregedő, semmire sem jó hivatalnok és a fiatal, gyönge Varvara ki nem mondott szerelmének láttán. A kilátástalanság, a szegénység, a be nem teljesedhető, kimondatlan szerelem inkább költői, mint kritikai megformálása a Szegény emberek, olyan írói hang, amely A hasonmás-ban már el is enyészik Dosztojevszkij tollán, hogy helyet adjon a reá oly jellemző meghasonlásos világnak. Levélregény a Szegény emberek, olyan műfajú, mint Johnson Pamelá ja vagy Goethe Werther-e. A levélregény önvallomásos módszere alkalmas a legzártabb, legtitkosabb lelki rezdülések kibontására, a pszichológiai analízisre. Nem drámai műfaj, így színpadon nehezen megjeleníthető, hiszen épp a cselekmény, a konfliktus, a dialógus hiányzik belőle. E veszélyekkel kellett megküzdenie Gosztonyi Jánosnak, a balkon, egy estébe hajló fényekkel világított utca, egy épülő híd, egy meghitt zug a szobában (Balkon, A Gorkij fasor télen. Épül a Margithíd, Kályha előtt). Ez a mindent képben feldolgozó magatartás persze nem teljesen veszélytelen. Ha a festő nem ügyel, könnyen belefojthatja törekvéseit a részletekbe — beleeshet valami nyugtát soha nem lelő, motívumot motívumra pergető, a világ öszszefüggéseit azonban elveszítő útiképfestészetbe. Némely képsorban, némelyik esztendőben közel állt ehhez a veszélyes ponthoz. Gábor Marianne munkássága is. És annál inkább becsületére válik, hogy elkerülte, mivel a művészetének méltatásában éppenséggel nem fukar magyar—olasz— francia műkritika erre sohase figyelmeztette, maga kellett, hogy rájöjjön, nem kis mértékben a saját munkamódszere ellenére. De rájött — s fölszámolta. Képes naplóját továbbra is vezeti, mindenütt fest, amerre jár. Ám rendszeresen össze is foglalja tapasztalatait. Újrafesti lényeges motívumsorait, összefogott kompozíciókon lát hozzá újabb és minden eddiginél érettebb elemzéséhez mindannak, amit évtizedeiben látott és képpé tett, így nézi már a tengert, így a Balatont, Nizzát, Budapestet, Velencét, Rómát, s mint az újabb esztendők fanyarabb portréi mutatják, így az embereket is. Egyenletes léptű művészete, most már a mérséklet bölcsességétől támogatottam így jut egyre közelebb méltó céljához, hogy a világ képei helyett a világ képét fogalmazza meg, egy Radnóti Színpadon látható változat szerzőjének is. Munkája nyomán nem kerekedett ki igazi dráma a történetből. Makar és Varvara leveleiből nem sarjadt drámai feszültség , hiszen nem is sarjadhatott. Keres Emil és Venczel Vera voltaképp monológokból szövi elénk e kopott falak, mocskos bútorok, foltozott ruhák és ételgőzös konyhák világába szűkített két sorsot, az emberi reménytelenséget. Venczel Vera Varvarésa áttetsző és légies, védtelen és tragikus, meg-megrebbenő és magárahagyatott. A nyomasztó világból kivezető egyetlen útra — a nem kívánt, nem szeretett idegennel kötött házasságra — nem vágva, inkább a kegyetlen szegénység törvényei sodorják. Keres Emil csinovnyikjára szinte Gogol jellemzése illik. ..Valószínűleg köznapi egyenruhában, és kopasz fejjel, kész hivatalnokként jön a világra." Helyenkénti harsánysága ironikusan groteszk határokat von valóságos helyzete és kicsinyes vágyai közé. Csikós Atilának a mű szelleméhez értőn igazodó díszletében Benőm Zsuzsa rendezése jó érzékkel villant ra m a sivár vilírban is megtermő Tnoffr,cwrno,n:iifr "Pri Hnr\H plvprj n*r*p talált, amelyet érde^^s folytatni. Vértessy Péter Szegény emberek Dosztojevszkij-bemutató a Radnóti Színpadon SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Magyar Állami Operaház: Giegfried (B. béri. 4áfi) — Erkel Színház: Otelló (Főisk. béri. XI. sor. 3.) (7) — Nemzeti Színház: Visszajelzés (7) — Madách Színház: Lóvá tett lovagok (7) — Madách Kamara Színház: Egy, kettő, három (7) — Vígszínház: Popfesztivál (7) — Pesti Színház: Kedves dancer . . .! (7) — József Attila Színház: özvegyek (7) — Thália Színház: C^rrr^ntya és Pantagrie! (7) — Fővárosi Operettszínház: My Fair Iady TM bér. 2. (7) — Mikroszkóp Színpad: 60. szimfónia (7) — Korona-pódium. ..Szeretőnk, anyánk** (7) —■ vidám Színpad: Észnél legyünk! (fél 8) — Radnóti Színpad: Tündér a kertben (7) — Egyetemi Színpad: Bodográph filmklub (fél 6 és fél 8) — Budapesti Gyermekszínház (Csepelen) : Halhatatlan őrjárat (dn. 8) — Zeneakadémia: a MÁV Szim*rmik,aunic hangversenye (vez.: Forrai Miklóst (Téli béri: A 7.) (fél 0) — Állami Bábszínház: Jókai tér: A csodálatos kalitcsni (de. 10). Népköztársaság út.in: A sárkány idu. 3) — Fővárosi Nagycirkusz: Hála *78 (fél 8). Rövid jatalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. -Szerda, 1978. január 11. Meghalt Lengyel Lajos könyvművész Lengyel Lajos Kossuth-díjas, a magyar könyvművészet nemzetközileg is elismert mestere 73 éves korában elhunyt Temetéséről később intézkednek. Politikai plakátkiállítás a Munkásmozgalmi Múzeumban Nemzetközi politikai plakátkiállítás nyílik meg január 12-én, csütörtökön, délután négy órakor a Munkásmozgalmi Múzeumban, a Budavári Palota A épületében. A tárlatot a szocialista országok kulturális minisztériumai rendezték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére. A kiállítást Rátkai Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese nyitja meg. NAPLÓ 1 j°nuári1 Televízió film készül Lev Tolsztoj életéről születésének százötvenedik évfordulójára a szovjet televízióban. Szeptemberben mutatják be ezt a dokumentumfilmet, s ekkor műsorra tűzik a Tolsztoj műveiből készült filmeket, tévésorozatokat is. Az NDK-ban kedden megemlékeztek Heinrich Zille grafikus és karikaturista születésének százhuszadik évfordulójáról. Zille ezernél is több művét őrzi a berlini Märkisches Museum és sok Zillemű tartozik a drezdai képtár gyűjteményébe is. A Magyarországi ősbemutatóként játssza péntektől, január 13-tól a Békés megyei Jókai Színház Camaretti A mi Annánk című vígjátékát Klumák István fordításában. Vilt Tibor szobrászművész köztéri plasztikáinak terveit mutatja be — január végéig — a Műhely-tárlatok új kiállításán a Nemzeti Galéria. A felsorakoztatott anyagot decemberben a kispesti Nagy Balogh János-teremben láthatta a közönség, mint arról a Magyar Nemzet annak idején beszámolt.A Dickens Copperfield Dávidjának színpadi változatát nagy sikerrel játssza a párizsi Theatre du Soleil. A regényt színpadra írta és rendezte Jean Claude Penchenat. • Kiadják Bács-Kiskun megye földrajzi névgyűjteményét A körülbelül öt-hat évre tervezett gyűjtőmunkát az Akadémia Nyelvtudományi Intézete és a kecskeméti megyei könyvtár végzi. A tudományos egyeztetések és ellenőrzések után dolgozzák majd fel a teljes névanyagot és kezdenek hozzá a könyv szerkesztéséhez.A Emil Poenaru Holt peron című színművét a Sepsziszentgyörgyi Állami Magyar Színház bemutatta Csernátoni Lajos fordításában. Az előadást Balogh András rendezte. ce Megkezdte hazai vendégjátékait a Bábszínház. Hetenként két csoport tart előadásokat az ország különböző részeiben. Az egyik csoport Mezőtúron, Gyulán, Szarvason, Nagyszénáson és Orosházán a Világszépe című előadását mutatja be, a másik Horton, Karácsondon, Gyöngyösön és Hevesen a Rókamesét adja elő a napokban.* Nagy Sándor ifjúsága címmel megjelent Roger Peyrefitte legújabb könyve a párizsi Albin Michel kiadó gondozásában. Az Akadémiai Kiadó megjelentette az októberi évforduló tiszteletére a Tudományos Akadémia, az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézete és a Társadalomtudományi Intézet szervezésében tavaly októberben rendezett tudományos ülésszak jegyzőkönyvét.A Nietzsche szerelméről Lom Salaméról készített filmet Liliana Cavani. A Jó és rossz poklot botrányosnak ítélik, máris betiltással fenyegetik.