Magyar Nemzet, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-11 / 9. szám

4 AÜlíeleWizió műsoráról miuuimmiiiummiiimimiiimuiMmiiMimuiiimimiiiiimmiHmiiiiiHuuiHtmuHmnumiiii Otelló Csak az a kezdet, csak azt tudnám feledni! Mióta Felírni Amarcord­­jában műhullámok csapkodták a gyermekkor világát, s mi­ként a filmjéről nyilatkozó rendező, megjósolta, senki nem vette észre, hogy abban a ten­gerben, nem léteznek halak, azóta bátrabban fordulnak az árví­zek felé a filmrendezők. Csakhogy Fellini megismétel­hetetlen. Megismételhetetlen még magának Fellininek is, a C­­ tarlova és a Satyricon sok klo­­pan művi természetképe bizonyítja ezt. Nem tudni, mi szüksége volt Horváth Ádámnak, a legbizto­sabb ízlésű és technikai tudású tévérendezők egyikének arra, hogy szép Ote­lo-rendezését — eddigi rendezői pályája egyik csúcsát — trükkös előképekkel vezesse a nézők elé. Verdi nyolcvanadik esztendeje felé közeledvén is meglehetősen értette a módját, miként lehet muzsikával, „elbeszélő” zené­vel láttatni a hullámverést, amely Otello hajóját hozza. Filmszerűbbé óhajtotta tenni a kezdő képsor az opera-tévé­játékot? Alighanem ez volt a cél, s az eredmény: egy szükségtelen bravúr, amely csaknem nyakát szegte a szép vállalkozásnak. Mert az a néző, aki az első jelenetet, a partitú­ra szerint fröcskölő kopírozott víztömegben talpig­ száraz bár­­­­sonyban hajózó Otellóval el­­kedvetlenedés nélkül vészelte át, és a képernyő előtt maradt, elegáns, televízióra és opera­­színpadra egyaránt illő elő­adást láthatott. Olyan tévé­­operát tekinthetett meg, amely egyúttal perdöntő lehet abban a régóta húzódó vitában­ is, majon színészekkel és kölcsön­zött hanggal vagy magukkal az operaénekesekkel lehet-e si­keres filmet forgatni az opera­­színpadok nagy műveiből. Simándy József Otellója és Malis György rágója színészi és énekesi tettnek is egyfor­mán nagyszerű volt. Játékuk­ból lefaragódott minden, az operaszínpadokon szükséges, ám a képernyőn túlzónak ható teatralitás, aki netán egy hangját veszített tévékészülé­ken nézte játékukat, akár azt is hihette, Shakespeare drámá­ját­ adják elő kisebb-nagyobb módosításokkal. Kettősükhöz méltó társ lett volna a drama­turgiai tag hátrányosabb sze­­renkörű Desdemona — Pi­ti Katalin —, ha a tévéfelvétel m­etatőrei (Hodó János, Beidt­­Oszer Károly és Kaplony Mik­­lós­ több figyelmet szentelnek f­o­­t­ografálá­sának. Operael­ő­adón­ól lévén Szó, a színészi­­játék méltatásánál is előbbre­­ordónak­ tetszenék az énekesi tegjv­s­tmény elemzése. Ám aki 3 tévé zenei felvételeinek mi­kéntjét ismeri — s Simándy európai hírű klasszisát, mint természetes tényt, elismeri —, tudja, ennek az előadásnak a zenei érdemeiért, még a kar­mester Ferencsik Jánosnál is nagyobb dicséret illeti a szép hangzások technikai rögzíté­sére ügyelő zenei rendezőt, Beck Lászlót. Televízióra és operaszínpad­­ra egyaránt illő tévéoperát mutatott be közönségének az Otellóval a televízió, s e ket­tős meghatározás­ nem kívánja csorbítani a játék tévészerűsé­­gének érdemeit, sem az opera­rendezési hagyományokat. S nemcsak azért mondható el e kettős megállapítás az Otelló­ról, mert Kézdi Lóránt díszle­tei alkalmas játékteret biztosí­tottak egy tévéjáték forgatá­sához, de megállták volna he­lyüket operakulisszákként is, s nemcsak azért, mert Wiebe­r Mariann pompás jelmezei film­es operalátványnak egyaránt tünd­öklőek.­­-Horvát­h Ádám rendezéséből úgy tetszett, Verdi maga tévé­szerű. Sok-sok évvel a televí­zió előtt felfedezte mint kom­ponista s mint a közönség jó ismerője, amit a televízió számtalan gyámoltalan kísér­let közben most kezd felfedez­hetni a maga számára. Verdi a maga operáival valami olyasféle populáris művelődési lehetőségei adott közönségé­­­nek, mint amilyet a televízió adhat — adhatna! — nézőinek. Könnyen megjegyezhető s az emlékeztetés kedvéért vissza­­visszatérő dallamaival, közért­hető zenedramaturgiájával azt a fajta, a köznek szánt klasz­­szicitást teremtette meg az operaszínpadokon, amilyet a televíziótól várnánk manap­ság. Horváth Ádám ráérzett erre a hasonlatosságra s (a már em­lített kezdőképek stílustévesz­­tő zavarától eltekintve) a „tévészerző” Verdit jelenítette meg a képernyőn. Ez­ a leg­több, amit a műért és a kö­zönségért tehetett. Röviden Vannak az irodalomnak olyan klasszikusai és preklasszikusai, akiket jobb nem bolygatni s költögetni irodalomtörténeti álmukból, mert ébredésük után csak por marad utánuk. Ez történt Gribojedovval is, aki­nek vígjátéka Lengyel György rendezésében suta komédiá­nak tetszett csupán. Az ész bajjal jár, hirdeti a darab cí­me, de sem észt, sem szelle­met, sem bajt nem fedezhetett fel a tévéjátékban a néző, szí­nészi talentumot is legfeljebb Esztergályos Cecília néhány villanásában. Az esztendő legunalmasabb tévésorozatának is nevezhetni akár a Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága című francia Balzac-adaptációt, amely a sok kritikai éllel és romantikus fordulatossággal megírt alap­műből nyúlós, ragadós film­masszát formált a tévénézők számára. Azaz, tán mégse ha­markodjuk el az év legunal­masabb sorozatának kikiáltani a Kurtizánokat az esztendő első hónapjában; ki tudja, mit tartogat még számunkra a televízió filmfőosztálya? Lőcsei Gabriella A cirkusz és varieté terveiből Tíz évvel ezelőtt kötötte első szerződését a Magyar Cirkusz és Varietéval Gálfi János, az ismert bűvész. Nemcsak szak­mai téren elért fejlődése, ha­nem az artistavilággal kiépí­tett kapcsolatai révén is alkal­masnak bizonyult arra, hogy a közelmúltban kinevezték a vállalat művészeti igazgatójá­vá. Gálfi János nagy ambíció­val kezdett tervei megvalósí­tásához, de megmaradt bűvész­nek is. — Nagyon sok feladatot lá­tok mind a Magyar Cirkusz és Varieté művészprogramjá­­nak emelésében, mind az artis­tatársadalom munkájának meg­becsülésében — mondotta. — Mint aktív művész artista, sokszor tapasztaltam a műfaj aláértékelését. Sokan nem te­kintik művészetnek az artis­ták produkcióit. Ezt a szemlé­letet , szeretném megváltoztat­ni. Szeretnék új rétegeket is megnyerni az artistaművészet kedvelőinek, elsősorban a gye­rekeket. — Ez vezetett ahhoz a ter­vemhez, hogy megteremtsem Bud­apesten a gyermek varietét. Az ötlet megvalósítására az ad lehetőséget, hogy a Kulturális Minisztérium határozata alap­ján megszűnt a Kamara Varieté. A köztudatban a Kamara Va­rieté úgy élt, mint az artisták, a könnyű műfaj színpada, a valóságban azonban sohasem volt az artisták otthona. Nem sikerült olyan profilt kialakí­tani, amely megfelelő színvo­nalat nyújthatott volna. Remé­lem, hogy a színház jövőjéről folyó tárgyalásokon előter­jeszthetem programomat és a gyermekvarieté tervét — mond­ja a művészeti igazgató. Addig, április 1-ig, hetente kétszer, szombat és vasárna­pokon délelőtt 10 órakor és délután háromkor megismét­lik a kis színpadon a kará­csonykor bemutatott két és fél órás Téli karnevál című gyer­mekvarieté műsort. A Magyar Cirkusz és Varieté 220 artistája közül sok külföl­dön vendégszerepel. A Szov­jetunióban, Csehszlovákiában Lengyelországban, Svédország­ban, az USA-ban ez évben tel­jes magyar cirkusztársulat ka­pott szerződést, és egyéni vagy csoportos szerződéssel szintén igen sok magyar artista lép fel a világ cirkuszaiban és varie­téiben. Magyarország az idén olasz és lengyel artistacsopor­­tokat lát vendégül. Márciustól július végéig szovjet, bolgár lengyel, osztrák, egyiptomi amerikai, francia artisták szó­rakoztatják majd a magyar közönséget. G. J. Magyar Nemzet Gábor Marianne gyűjteményes kiállítása a Nemzeti Galériában Meglepetést egyetlenegy do­log szerezhet ezen a Gá­bor Marianne eddigi munkás­ságát a Nemzeti Galéria ter­meibe vonultató tárlaton: az alkalom, melynek megrende­zését köszönhetjük, a festőnő hatvanadik születésnapja. Min­den más ismerős, otthonos biztonsággal fogad a gazdag színek finoman egyensúlyozott szivárványa, a megjelenítés csodálkozó friesseségű gesztus­sora, a munkák összetartozása és egyszerűsége, az ismerős­ként visszavitő, velünk együtt öregedő modellek családias kara. Egy ilyen, negyven esz­tendő munkáját egybefogó gyűjteményes kiállítás azon­ban nem csupán köszönni és visszaköszönni jó alkalom. Ki­tűnő terepe az önvizsgálatnak is, s a falakon fölhalmozott több száz munka azt mutatja, hogy Gábor Marianne komo­lyan elszánta magát erre. Kövessük hát őt most eb­ben a szándékában, bár (s anélkül, hogy evvel az előre­­bocsátott félmondattal a to­vábbiakat valami csekély mér­tékig is prejudikálni próbál­nánk) őszintén szólva úgy tet­szik, hogy Gábor Marianne vállalt önvizsgálata, s nyomá­ban a kínálkozó alkalmat meg­ragadó elemzések sora egy­ugyanazon eredményre fog jutni: ez az örömös és érzé­keny festészet hallatlan biz­tonsággal, lépett útjára már a kezdet kezdetén, s az ideje­korán végrehajtott apró kor­rekciók mindig tovább segí­tették, följebb vitték, teljeseb­bé, kifejezőbbé tették. Negyven esztendeje volt első lépéseinek, s azóta is fo­lyamatos törekvéseinek karak­­terizálásakor Gábor Marianne neve mellé mindig odakerül egy másik: Szőnyi Istváné. Okkal, hiszen valóban Szőnyi volt az, aki a kisleánykorában hozzá irányított Gábor Ma­­rianne-t előbb magániskolájá­ban, majd a Képzőművészeti Főiskolán a festés mesterségé­re oktatta és Szőnyi volt s maradt az a­­ művész, akinek pannon hangulatokkal teli impresszionizmusa — sok tár­sával együtt — Gábor Ma­rianne számára megadta a festői magatartás és a festői világértelmezés alapvető min­táját. És még inkább okkal, ha a dolgok itt, érintett fölső rétegei alá pillantunk, s azt­ vizsgál­juk: milyen tanulságokat, mi­lyen magatartási és világértel­mezési mintákat kapott tanít­ványa Szőnyi Istvántól. Szőnyi ugyanis nem volt diktatórikus természetű példakép, akit vagy utánozni, vagy megtagadni kényszerül a tanítványok kara. Sokkal inkább útnak indító és útbaigazító, önálló sorsokat magasba lendítő, akinek forrása mivolta éppen ezért le- és megtagadhatatlan. Így és ezért szerettei minden szükséges és illendő alkalommal a Gábor Marianne festészetéről szóló elemzésekben a tanítványé mellett a mester, Szőnyi István neve. Hogy aztán említését Gábor Marianne útjának, fes­tészetének — a támaszával sokkalta könnyebben elvégez­hető — elemzése kövesse. Apró lépésekkel, műtől máig haladva, mint ahogyan most a Galéria termeiben te­szi az ember, a legizgalmasabb és — ne féljünk a szótól — a legszórakoztatóbb földeríteni Gábor Marianne pályafutásét. Szóban vagy írásban azonban ez aligha valósítható meg, mi­velhogy a jelzők, az igék, a főnevek, a fogalmak nyelvére éppen az a leginkább lefordít­hatatlan, ami ebben a festői világban a legfontosabb: az éles vonások és a rebbenés­­szerű apró jelek minden egyes munkában kitapintható dialek­tikus egysége, a színskála megannyi finomsága, a vaskos tárgyiasság és a párákba bur­kolt látomásosság mindunta­lan egybeszűrődése, a szeret­teti irónia és a higgadt távol­ságtartás érzelmi hidege-mele­­ge. A művek előtt állónak mind­ez egyszerű, hiszen amit nagy­­nehezen (és persze egyáltalán nem pontosan) elmond az em­ber, az ő szemében egységként jelentkezik. Sőt, m­egszemélye­ Sül. Olyannyira, hogy azon kapja magát: megszerette Berta nénit, kedveli Hermin nénit, tiszteli Gábor Ignácot, mindent tud Szép Ernőről, Csók Istvánról, egyáltalán a Gábor Marianne által szere­tett vagy tisztelt emberekről é­s rajtuk keresztül a világ dolgairól. Gábor Marianne képeit és modelljeit említve az imént, csupa portré, csupa ember so­rakozott egymás mellé. Aka­ratlanul, ám egyáltalán nem véletlenül. A munkásságának négy évtizedét egybefogó kiál­lítás ugyanis immár kétségte­lenné teszi azt, ami amúgy is nyilvánvaló volt, mindig, hogy Gábor Marianne pár exellence portréfestő. Azzá teszi remek karakterérzéke, a vonásokat és a jellemvonásokat alig néhány vonallal s néhány színárnya­lattal megjeleníteni tudó fes­tői ereje és emberismerete, megfigyelőkészsége, mely majd­hogynem tévedhetetlenül igaz­gatja csiszolt készségeit. Az arcképfestés vitathatatlan elsőbbsége azonban — te­gyük hozzá máris — nem szo­rítja a háttérbe Gábor Ma­rianne munkásságában a többi műfajt sem. Életmunkájának bő termésében jócskán jut hely a tájképeknek és az inte­­rieuröknek is. Természetes ok­ból: Gábor Marianne-nak, mondhatni, életjelensége a fes­tés, skicceket vázolva, majd képeket formálva veszi bir­tokba a világot, rendezi el ma­gában tapasztalatait. Éppen ezért nincsen számára sem ki­csiny, sem lehetetlen téma, ezért nem riad vissza olyan dolgok megfestésétől sem, amit mások netán laposnak vélnek (és laposnak is festenének), vagy ellenkezőleg, túlontúl színpadiasnak látnak (és ezért hozzá se fognak). Gábor Ma­rianne remek képet kerekít mindenből. Ecsetje alatt festői tárggyá lesz egy közönséges ..Mindnyájan Gogol köpö­nyegéből bújtunk elő” — val­lotta Dosztojevszkijjel a múlt század közepének-végének ha­ladó orosz irodalma, vállalva mindazt, amit a nagy előd vallott: a kisemmizettek, a megalázottak sorsának szolgá­latát. Vállalva a cári Orosz­ország megvallatását. Jó né­­hányuk korai műveikkel még valóban a köpeny ráncaiba kapaszkodtak, hogy később az írói életutak sokfelé kanya­rogjanak széjjel. Goncsarové az értelmetlen és haszontalan nemesi lét kifigurázása felé, Turgenyevé a csak a kultúrá­ban bízó liberalizmus, Tolsz­tojé a nagy ívű történelmi­­nemzeti epika. Dosztojevszki­jé az emberi lélek legmélyebb poklai felé. A fiatal Dosztojevszkij első műve­, a Szegény emberek is erősen gogok­ még. A kisre­gény hőse, Makar Gyevuskin kishivatalnok, akár testvére lehetne a Köpönyeg-beli Aka­­kij Akakijevicsnek, akár fel is cserélhető a két férfi. Mégis Dosztojevszkij izgal­­masabb hősével, mint Gogol, ő nem gúnnyal szemléli a kis­ember mérhetetlen testi és lelki elnyomorodását. A Sze­gény emberek hőseit valami megfoghatatlan forrásból táp­lálkozó líra lengi körül, va­lami könnyes melankólia, amely mégis csendes mosoly­gást fakaszt, az öregedő, sem­mire sem jó hivatalnok és a fiatal, gyönge Varvara ki nem mondott szerelmének láttán. A kilátástalanság, a sze­génység, a be nem teljesedhe­tő, kimondatlan szerelem in­kább költői, mint kritikai megformálása a Szegény em­berek, olyan írói hang, amely A hasonmás-ban­ már el is enyészik Dosztojevszkij tollán, hogy helyet adjon a reá oly jellemző meghasonlásos vi­lágnak. Levélregény a Szegény em­berek, olyan műfajú, mint Johnson Pamelá­ ja vagy Goethe Werther-e. A levélre­gény önvallomásos módszere alkalmas a legzártabb, legtit­kosabb lelki rezdülések ki­bontására, a pszichológiai ana­lízisre. Nem drámai műfaj, így színpadon nehezen megje­leníthető, hiszen épp a cse­lekmény, a konfliktus, a dia­lógus hiányzik belőle. E ve­szélyekkel kellett megküzde­nie Gosztonyi Jánosnak, a balkon, egy estébe hajló fé­nyekkel világított utca, egy épülő híd, egy meghitt zug a szobában (Balkon, A Gorkij fasor télen. Épül a Margit­­híd, Kályha előtt). Ez a mindent képben fel­dolgozó magatartás persze nem teljesen veszélytelen. Ha a fes­tő nem ügyel, könnyen bele­fojthatja törekvéseit a részle­tekbe — beleeshet valami nyug­tát soha nem lelő, motívumot motívumra pergető, a világ ösz­­szefüggéseit azonban elveszítő útiképfestészetbe. Némely kép­sorban, némelyik esztendőben közel állt eh­hez a veszélyes ponthoz. Gábor Marianne munkássága is. És annál in­kább becsületére válik, hogy elkerülte, mivel a művészeté­nek méltatásában éppenséggel nem fukar magyar—olasz— francia műkritika erre sohase figyelmeztette, maga kellett, hogy rájöjjön, nem kis mér­tékben a saját munkamódsze­re ellenére. De rájött — s föl­számolta. Képes naplóját továbbra is vezeti, mindenütt fest, amerre jár. Ám rendszeresen össze is foglalja tapasztalatait. Újra­­festi lényeges motívumsorait, összefogott kompozíciókon lát hozzá újabb és minden eddi­ginél érettebb elemzéséhez mindannak, amit évtizedeiben látott és képpé tett, így nézi már a tengert, így a Balatont, Nizzát, Budapestet, Velencét, Rómát, s mint az újabb eszten­dők fanyarabb portréi mutat­ják, így az embereket is. Egyenletes léptű művészete, most már a mérséklet bölcses­ségétől támogatottam így jut egyre közelebb méltó céljához, hogy a világ képei helyett a világ képét fogal­mazza meg, egy Radnóti­ Színpadon látható változat szerzőjének is. Mun­kája nyomán nem kerekedett ki igazi dráma a történetből. Makar és Varvara leveleiből nem sarjadt drámai feszült­ség , hiszen nem is sarjad­hatott. Keres Emil és Venczel Vera voltaképp monológokból szövi elénk e kopott falak, mocskos bútorok, foltozott ru­hák és ételgőzös konyhák vi­lágába szűkített két sorsot, az emberi reménytelenséget. Ven­czel Vera Varvarésa áttetsző és légies, védtelen és tragikus, meg-megrebbenő és m­agára­­hagyatott. A nyomasztó világ­ból kivezető egyetlen útra — a nem kívánt, nem szeretett idegennel kötött házasságra — nem vágva­, inkább a kegyet­len szegénység törvényei so­dorják. Keres Emil csinov­­nyikjára szinte Gogol jellem­zése illik. ..Valószínűleg köz­napi egyenruhában, és kopasz fejjel, kész hivatalnokként jön a világra." Helyenkénti har­­sánysá­ga ironikusan groteszk határokat von valóságos hely­zete és kicsinyes vágyai közé. Csikós At­ilának a mű­ szel­leméhez értőn igazodó díszle­tében Benőm Zsuzsa rende­zése jó érzékkel villant ra m­­ a sivár vilírban is megtermő Tnoffr,cwrno,n:ii­fr "Pri Hnr\H plvprj n*r*p talált, amelyet érde^^s folytatni. Vértessy Péter Szegény emberek Dosztojevszkij-bemutató a Radnóti Színpadon SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Magyar Állami Operaház: Gieg­fried (B. béri. 4á­­fi) — Erkel Színház: Otelló (Főisk. béri. XI. sor. 3.) (7) — Nemzeti Színház: Visszajelzés (7) — Madách Szín­ház: Lóvá tett lovagok (7) — Ma­dách Kamara Színház: Egy, kettő, három (7) — Vígszínház: Popfesz­tivál (7) — Pesti Színház: Kedves dancer . . .! (7) — József Attila Színház: özvegyek (7) — Thália Színház: C^rrr^ntya és Pantag­r­ie! (7) — Fővárosi Operettszín­­ház: My Fair I­ad­y TM bér­. 2.­ (7) — Mikroszkóp Színpad: 60. szimfónia (7) — Korona-pódium. ..Szeretőnk, anyánk** (7) —■ vidám Színpad: Észnél legyünk! (fél 8) — Radnóti Színpad: Tündér a kertben (7) — Egyetemi Színpad: Bodográph filmklub (fél 6 és fél 8) — Budapesti Gyermekszínház­­ (Csepelen) : Halhatatlan őrjárat (dn. 8) — Zeneakadémia: a MÁV Szim*rmik,­aunic hangversenye (vez.: Forrai Miklóst (Téli béri: A 7.) (fél 0) — Állami Bábszínház: Jó­kai tér: A csodálatos kalitcsni (de. 10). Népköztársaság út.in: A sárkány idu. 3) — Fővárosi Nagy­cirkusz: Hála *78 (fél 8). Rövid jatalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. -Szerda, 1978. január 11. Meghalt Lengyel Lajos könyvművész Lengyel Lajos Kossuth-dí­jas, a magyar könyvművészet nemzetközileg is elismert mes­tere 73 éves korában elhunyt Temetéséről később intézked­nek. Politikai plakátkiállítás a Munkásmozgalmi Múzeumban Nemzetközi politikai plakát­­kiállítás nyílik meg január 12-én, csütörtökön, délután négy órakor a Munkásmozgal­mi Múzeumban, a Budavári Palota A épületében. A tárla­tot a szocialista országok kul­turális minisztériumai rendez­ték a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordu­lója tiszteletére. A kiállítást Rátkai Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezető-helyettese nyitja meg. NAPLÓ 1 j°nuári1 Televízió film készül Lev Tolsztoj életéről születésének százötvenedik évfordulójára a szovjet televízióban. Szeptem­berben mutatják be ezt a do­kumentumfilmet, s ekkor mű­sorra tűzik a Tolsztoj művei­ből készült filmeket, tévésoro­zatokat is.­ Az NDK-ban kedden meg­emlékeztek Heinrich Zille grafikus és karikaturista szü­letésének százhuszadik évfor­dulójáról. Zille ezernél is több művét őrzi a berlini Märki­­sches Museum és sok Zille­­mű tartozik a drezdai képtár gyűjteményébe is. A Magyarországi ősbemutató­ként játssza péntektől, ja­nuár 13-tól a Békés megyei Jókai Színház Camaretti A mi Annánk című vígjátékát Klumák István fordításában. Vilt Tibor szobrászművész köztéri plasztikáinak terveit mutatja be — január végéig — a Műhely-tárlatok új kiál­lításán a Nemzeti Galéria. A felsorakoztatott anyagot de­cemberben a kispesti Nagy Balogh János-teremben lát­hatta a közönség, mint arról a Magyar Nemzet annak ide­jén beszámolt.A Dickens Copperfield Dávid­jának színpadi változatát nagy sikerrel játssza a párizsi Theatre du Soleil. A regényt színpadra írta és rendezte Jean Claude Penchenat. • Kiadják Bács-Kiskun me­gye földrajzi névgyűjteményét A körülbelül öt-hat évre ter­vezett gyűjtőmunkát az Aka­démia Nyelvtudományi Intéze­te és a kecskeméti megyei könyvtár végzi. A tudományos egyeztetések és ellenőrzések után dolgozzák majd fel a tel­jes névanyagot és kezdenek hozzá a könyv szerkesztésé­hez.A Emil Poenaru Holt peron című színművét a Sepsziszent­­györgyi Állami Magyar Szín­ház bemutatta Csernátoni La­jos fordításában. Az előadást Balogh András rendezte. ce Megkezdte hazai vendégjá­tékait a Bábszínház. Heten­ként két csoport tart előadáso­kat az ország különböző ré­szeiben. Az egyik csoport Me­zőtúron, Gyulán, Szarvason, Nagyszénáson és Orosházán a Világszépe című előadását mu­tatja be, a másik Horton, Ka­­rácsondon, Gyöngyösön és He­vesen a Rókamesét adja elő a napokban.* Nagy Sándor ifjúsága cím­mel megjelent Roger Peyre­­fitte legújabb könyve a párizsi Albin Michel kiadó gondozá­sában. Az Akadémiai Kiadó megje­lentette az októberi évforduló tiszteletére a Tudományos Akadémia, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága Párttörténeti Intézete és a Társadalomtudo­mányi Intézet szervezésében tavaly októberben rendezett tudományos ülésszak jegyző­könyvét.A Nietzsche szerelméről Lom Salaméról készített filmet Li­­liana Cavani. A Jó és rossz poklot botrányosnak ítélik, máris betiltással fenyegetik.

Next