Magyar Nemzet, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-26 / 97. szám
4 Abigél Nincs gyermekirodalom és felnőttirodalom — mondta egyszer egy gyermekeknek szerkesztett tévéműsor körébe invitált költő a kamerák előtt —, csak jó és rossz irodalom van. Hta nincs gyermekirodalom — tűzhető tovább e bölcs esztétikai felismerés, nem létezik valójában ifjúsági irodalom címzetű irodalmi skatulya sem, hiszen ifjúkor és felnőttkor között még fiziológiai érvek felsorakoztatásával is nehéz tévedhetetlen pontossággal meghúzni a választó vonalat. Hát még szellemi, értelmi, ízlésbeli fejlettség, érettség tekintetében! Ugyan ki az a pedagógus, könyvkiadói lektor s ki az a tévedhetetlen író, aki bizton eldönti, mely művek adhatók a biológiai ismérvek szerint még ifjúnak titulálható egyén, s melyik a már felnőttként kezelhető, testileg, lelkűen kiteljesedett, érett ember kezébe? Szellemi veszedelmeket okozó bajnak kezelendő-e, ha valaki az ifjúkor-felnőttkor határán innen ismerkedik, mondjuk, Thomas Mainn-nal, és vajon infantilizmusnak minősül-e, ha 'valaki őszülő fejjel is kedvvel forgatja Fekete István állatregényeit, Verne kalandtörténeteit, netán a Micimackót? Józan megfontolással egy-kettőre ki-ki belátja, a tévébeli költőnek igaza volt, ha megbántódott, hogy költeményeit gyermekversként népszerűsíti a televízió. A gyermekirodalom, a leányregény, a kamaszkönyv, az ifjúsági irodalom, szükség szülte, álkategória. Az elfogadott esztétikai mércékig fel nem érő, fontoskodó, didaktikus írásokat szokás így nevezni, mentegetőzésként, a gyermek- és ifjúságnevelés jó szándéka mögé bújva. Pia fraus — kegyes csalás — mondhatnánk, hiszen sem az olvasóknak, sem az íróknak nem válik kárára, hogy létezik egy effajta irodalmi kategória. A valóban gyermekded írásokat előbb-utóbb elfelejti kis olvasója, ha máskor nem, a felnőtt-olvasmányok hatására bizonyosan. És mihamar kihullik az irodalomtörténetből az az író, akinek művészi szufléjából, írói gondosságából csak úgynevezett gyermekkönyvekre, leányregényekre tellett, telik. Ki emlékezik ma már például a híres Cilike-könyvek írójának nevére? Ártalmatlan csalás, hogy az igaz irodalom hívei és művelői koronként mégis ágálnak a gyermekekhez lehajtó irodalmi kategóriák ellen, az talán azzal magyarázható, hogy a társművészetek nemigen ismernek efféle ál-őszinte, ál jóságos osztályozást. Nem hallani bakfisoknak készült piktúráról, óvodáskorúaknak szánt szobrászatról — az ifjúsági film, a gyermekopera, a gyermekszínház is csak akkor siker ma már, ha ifjú és vén egyformán élvezi — miért ragaszkodnék hát változatlanul éppen az irodalom e megkülönböztető kategóriákhoz? Bármily meghökkentőnek tetszik is ezek után, most mégis egy még eddig nemigen létezett ifjúsági műfajkategóriát kell meghirdetni, útjára bocsátani, a „leánytévéfilmet a leányregény mintájára. A Szabó Magda regényéből forgatott négyrészes Abigél című sorozat késztet esztétikai elvtelenségre. Zsurzs Éva — szakmailag pontos, egyházilag ittott tévedő, de rendezőileg gondosan kiteljesedett — múmiájáról, ugyanis csak a frissiben összetákolt skatulya szerint szabad szólni. Kislányos viháncolások, bakfisos haragok és nekibuzdulások világa az Abigél című tévéfilm, melyben, még az ellenálló is kamaszlány módra áll ellent, s az elvhűség, a politikai előrelátás, a faji meghurcoltatás is teadélutáni, avagy tánciskolai rendbontásnak, csiklandós kis kalandnak tűnik fel. A háborús és kriminalisztikai izgalmakat — Szabó Magda könyve ügyesen szolgál mindkettővel—, a lélektani rejtelmeket, a pedagógiai intelmeket oly óvatos figyelmességgel és negédeskedéllyel adta elő a négy epizód, ahogyan azt. a fejlődésben levő leánygyermekek lelki egyensúlyá'-a ügyelő, az iskolak de nem az életnek neve!' tanár teszi Sem az érzelmeké' sem az értelmet, de még a természetes kíváncsiságot sem borzolta fel a tévéfilm meg-megszakított története. A háborús históriától nyugodtan alhatott ki-ki leányszobájában — korra és nemre való, tekintet nélkül. Mert ez a leánytévéfilm korra és nemre való tekintet nélkül valamennyi kedves nézőjét bakfislánynak tekintette. Leányszobák háborítatlanságát szolgálta a tévébeli Abigél a maga szelíd problémátlanságával. Az esti vetítések után nem gyötörhetett senkit a kétely, vajon megmenekül-e a főhős tábornok papája a háború retteneteiből, s ép lélekkel ússza-e meg maga a kislány, a szépséges, ám — a film története szerint — meglehetősen lassú észjárású kis Gina a világégés és a vaskalapos pedagógia egyéniségdeformáló nyomását. Illedelmes álmokat parancsolt az Abigél sokféle szerelmi szála is — Kaffka Margit, Diderot, s a zárt leánynevelő intézetek világát őszintén megörökítő írók írásaiból, mint tudjuk, zaklatottabb kép bontakozott ki. Igaz, azok a művek nem leányregények, s ha film vagy színpadi átdolgozás készül időnként belőlük, rendszerint nem ifjúsági filmeknek, bakfis-előadásoknak szánják, hanem korrajznak és lélekrajznak. Persze, nem is könnyű utánuk nyugovóra térni... Szabó Magda regénye, s a belőle formált tévéfilm egy protestáns püspökről elnevezett intézetben, a „Matulában” játszódik. A történet végén a háború végnapjaiban felbomlik a Matula, s az ő nagy rendje, a könyv sugallata szerint végérvényesen, visszahozhatatlanul. Ám ha itt és most, napjainkban újjáéledne egy effajta leánynevelde vagy annak modernebb mása, estéli szórakozásul, vacsora utáni jutalmul és egészséges altatóul nyugodtan sugározhatnák az Abigélt az ott tanulóknak; éppúgy nem kavarna fel senkit a bentlakók közül ez a tévésorozat, mint a képzeletbeli, de egy valódiról megmintázott „Matula” nyurga lakóit a ragyás arcú, ám talpig becsületes lovagról szóló, őszi és téli estéket átzsongító tisztes történet. Mi történik azonban, ha történetesen valaki nem fogadja el az Abigél számára udvariasan és előzékenyen kitalált műfaji kategóriát, a leánytévéfilmsorozat nevűt, s felnőtt mércével, vagy akár a hazai tévéfilmeknél megszokott mérték szerint ítéli meg Zsurzs Éva új rendezését? Szelíd nyugalmát, pedagógiai pedantériáját aligha dicsérheti, hiszen a tévésorozatokat nemigen élteti a nyugalom, sem a kendőzött történelmi feszültség, a jólfésült korrajz. Fájlalja azt is talán, hogy az eredeti mű ittott fellelhető markáns rajzolatai, mesteri gyakorlottsággal felszikráztatott feszültségei elvesztek a lassú tempó, a kedveskedő játékstílus mögött. Becsapottnak érezheti továbbá magát azért is az Abigélben nem leányfilmet, de reális emlékeztetőt kereső tévénéző, mert a történet egyetlen rejtvényfeladatát — azt tudniillik, hogy ki az a jóságos, mindig minden bajt és veszedelmet elhárító, titokzatos Abigél — oly hosszan magyarázta a negyedik rész végén a rendezés, mintha nem is kamaszlányok, de egy kisegítő iskola növendékeinek szánná a megfejtést. Kevéssé kárpótolta mindezért a felnőtt értelmű, felnőtt ízlésű és a televíziózás iránt felnőtt módra érdeklődő nézőt, hogy Zsurzs Éva színészvezető határozottsága és leleménye néhány — filmen és képernyőn szitkán látható — karakterisztikus színészi alakítással jobbította a vérszegény történetet. Básti Lajos minden művészi manírját levetve, oly sziklaszilárd egyszerűséggel jött-ment karikatúra szerepéből kimagasodva, mintha már az Abigél forgatásakor megsejtette volna, a művészi halhatatlanság felé veszi immár az útját. Kedves humorral és klasszikusoktól ellesett szellemességgel jelenítette meg Garas Dezső a történet szerint pedagógusnak is, szabadgondolkodónak is, férfinak is, mi több: Abigélnek is egyedülvalóan kiváló latintanárt. Szinte mindenki őriz iskolás emlékei közöitt egy Kőnig tanár urat, ki Ovidius száműzetéséről szólván is a mindenkori jelen történelmét magyarázza. De akinek nem adatott meg legalább egy, emberségből példát, humánumból formát mutató tanárt közelebbről ismerni, annak most Garas Dezső élethű közvetlensége pótolhatta az iskoláséveknek e hiányát. Piros Ildikó benső biztonságából, művészi különbékéjéből sugárzó meghitt szépsége szerzett érvényt a reá osztott, manapság kissé már hihetetlennek tetsző figurának. Ruttkai Éva megmutatta a körülötte csivitelő színész-csitrihadnak és nézőinek, miként teremt rögtön atmoszférát a színész sugárzó egyénisége még akkor is, ha történetesen mostohán bánik vele a dramaturgia. A színész-csitrihad (Zsurzs Kati, Egri Kati, Rátonyi Hajnal és sok társuk) másutt bizonyára kamatoztatja is majd az Abigél forgatása során szerezhető tapasztalatokat a színészegyéniség hatásáról. Ezúttal ugyanis szerepeiktől függetlenül arc és egyéniség nélküli figurákként csoportosan látottakfutottak Lukács Lóránt andalító szépséggel fotografált kertjeiben, folyosóin, kisvárosi utcácskáin. Az arc és egyéniség nélküli leánytömegből egyedül Bánfalvi Ágnes bukkant olykor fel figyelemre méltó nyakigláb kamaszosságával; úgy tetszett, ő megsejtette e leányseregből hogy többről is szólhatna Abigél meséje a mai nézőknek, mint egy egyszervolt kislánynemzedék intézeti vágyairól. És kitűnt természetesen a leányhadból Szerencsi Éva is, hiszen reá osztották a tévésorozat főszerepét. Röviden Hatvany Lajosról lehetetlen tévé-arcképvázlatot készíteni, mert Hatvany gazdag, s teljes szellemi gazdagságában mindmáig fel nem fedezett élete még vázlatosan elbeszélve is olyan hatalmas, hogy szétfeszítené a tévéportrék mostanában elfogadott kereteit, lehetőségeit. Aczél János és Kiss Nóra mégis a vázlatkészítés módját választotta, hogy Hatvany Lajosról szólhasson. Szerkesztői és rendezői buzgóságukban ide-oda kapdostak az adathalmazok, az emlékszövevények és a bemutatásra szánt tárgyi dokumentumok és irodalmi szemelvények között, s munkamódszerük következményeként végül csupán kaotikus rendetlenségben sejtett föl műsorukból Hatvany mecénási szerepe is, irodalomtörténeti munkássága is, magánemberi egyéniségének jellemzése is. Még azoknak sem volt módjuk eligazodni ily módon a kusza vázlatok közt, akik irodalomtörténeti stúdiumaik és olvasmányaik jóvoltából ismerik legalább Hatvany Lajos életét, irodalmi szerepét. Mit adhatott ez a műsor azoknak, akik legfeljebb csak anynyit tudnak a portrévázlat eredetijéről, hogy Ady Endrét és József Attilát egyformán segítette? Aligha kétséges: keveset. Még szerencse, hogy időnként a sokféle és sok szempontú emlékezés között helyet kaptak a képernyőn Hatvany Lajosné emlékei is, aki tárgyilagosan, bölcs humorral és melegséggel beszélt a Hatvanyval együtt megélt esztendőkről. Teljesebb és tanulságosabb lett volna ez az Arcképvázlat — úgy tetszik — ha mindvégig őt, Hatvany hitvesét hallgathattuk volna. Amilyen rossz példa jó szándékú nagyot akarásával a Hatvany-műsor arra, miként készül a tévéportré, olyan jó példa erőteljes szerkesztési következetességével D. Fehér Zsuzsa és Eck T. Imre Vasarelyfilmje. Vasarely munkásságának, életútjának valamennyi korszakáról szólt a portréfilm, viszonylag gazdag filmanyaggal illusztrálva a művészettörténeti és művészetelméleti kiselőadásnak is beillő Vasarely-vallomásokat. S ha egy kissé nehezen gördültek is a művész magyar mondatai, megható volt látni és hallani, hogy ez a nagyon modernül gondolkodó és alkotó művész nyugat-európai sikereinek csúcsán is miként kötődik szülőföldjéhez, anyanyelvéhez, miként ragaszkodik európai magyarságához. Lőcsei Gabriella Aelevvízió műsoráról Magyar Nemzet .NAPLÓ Apriliss 26 Tíz ország — köztük Magyarország — mintegy 500 művészének 1900 alkotása szerepel a szocialista országok május 19-én megnyíló erfurti iparművészeti kiállításán. Cságoly Klára textilművész új műveit mutatja be a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utcai kiállítótermében a Műcsarnok. A kiállítás április 27-én, csütörtökön, délután ötkor nyílik meg. Tamás Ervin festőművész képeinek tárlatát április 28-án, pénteken, délután fél ötkor nyitja meg a Műcsarnokban dr. Németh Lajos művészettörténész.A Varga Győző grafikusművész munkáinak bemutatója április 27-én, csütörtökön, délután hatkor nyílik meg a Ferencvárosi Pincetárlat Mester utcai termében. 5 Budapesti bábjátékos majálist rendeznek május 5-től 7-ig a pesterzsébeti Csiliben, amatőr, gyermek és felnőtt bábcsoportok részvételével. Miszev Tolsztoj Jasznaja Poljana-i házát teljesen restaurálták, helyreállították az épületet, s mindazokat a tárgyakat, amelyeket az eltelt idő megkoptatott. A nagy orosz író születésének százötvenedik évfordulójára most ismét megnyitották házát a látogatók előtt.A Román, magyar, német, szerbhorvát és ruszin nyelven jelent meg a bukaresti Kriterion Könyvkiadó gondozásában Eugen Jebeleanu poémája, a Hirosima mosolya. A A szocialista országok négyévenként rendezett közös iparművészeti kiállítása — a második nemzetközi iparművészeti quadriennálé — május 19-én nyílik meg az NDK-beli Erfurtban. A tárlaton tíz ország vesz részt, köztük első ízben Kuba és Mongólia. s Gogol Az őrült naplója című monodrámáját Ferenczy Csongor mutatta be a Marosvásárhelyi Állami Magyar Színház műsorán. A pekingi Kínai Művészetek Galériájában megnyílt a modern francia festészet első kiállítása, melyen hatvan festő több mint nyolcvan alkotását mutatják be, a Louvre és még 47 francia múzeum gyűjteményéből.A Literatura című műsorában az 50 éves Fehér Ferenc vajdasági költőről készült műsort mutatott be az újvidéki televízió. Megnyílt az oberhauseni filmfesztivál A nyugat-németországi Oberhausenben megnyílt a hagyományos rövidfilmfesztivál, amelyen 37 ország rendezőinek dokumentumfilmjeit mutatják be. Nyolc szocialista ország képviselteti is magát a fesztiválon, köztük Magyarország is. A fesztivál idején retrospektív bemutatókon fejlődő országok filmrendezőinek rövidfilmjeit is bemutatják. A rövidfilmfesztivál igazgatójának szavai szerint a nemzetközi filmtalálkozó célja a népek közötti egyetértés segítése. A fesztivál április harmincadikáig tart. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Magyar Állami Operaházi Poppea megkoronázása (Tóth A. bori. 8.) (7) — Erkel Színház: Szerenád, Air, Kamarazene No. 1., A városban (Rösler béri. 7.) (7) — Nemzeti Színház: Káin és Ábel (Hj. béri. V. sor. 4.) (7) — Népszínház: Bajcsy-Zsilinszky Endre (félfl) — Madách Színház: Régimódi történet (7) •— Madách Kamara Színház: Kései találkozás (K/2. bék.) (7) — Vígszínház: Kakukkfészek (7) — Pesti Színház: Királyi vadászat (7) — József Attila Színház: Nagytakarítás (7) — Thália Színház : Gargantua és Pantagruel (7) — Fővárosi Operettszínházi Kabaré (7) — Vidám Színpad: Észnél legyünk! (fél 8)— Budapesti Gyermekszínház: Magányos, fehér vitorla, Az aranyember (du. fél 3, ill. 7) — Zeneakadémia: az MRT Szimfonikus Zenekarának koncertje (Tavaszi bék. C/2.) (fél 8) — Állami Bábszínház: Népköztársaság útja: Csongor és Tünde (du. 3). Jókai tér: Jancsi és Juliska (de. 10) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkuszvilág (fél 8). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. .Szerda, 1978. április 26. Egy éj a kopár hegyen Muszorgszkij-bemutató a Népszínházban A FÉLREÉRTÉSEK és átértékelések hosszú sora jellemezte több mint három évtizeden keresztül Muszorgszkij e remekének magyarországi sorsát. Közvetlenül a felszabadulás után Szegeden mutatták be először, majd Ottó Klemperer nevéhez fűződik a Szorocsinci vásár budapesti bemutatója, 1949 karácsonyán. Egyik előadás sem bizonyult életképesnek. Ennek okát abban kereshetjük, hogy minden idők legnagyobb orosz zeneszerzőjének e vígoperája befejezetlenül maradt: a sokféle — szám szerint öt — befejezéskísérlet közül talán csak az utolsó,,V. J. Sebatin feldolgozása, illetve kiegészítése látszik elfogadhatónak, különösen, amióta a szovjet Muszorgszkij-kutatók munkájának köszönhetően sikerült tisztázni, mely részletek származnak Muszorgszkijtól magától. A Népszínházban Csemer Géza és Kertész László (Raics István fordításának felhasználásával) az ősszöveghez nyúlt vissza. És — mint ahogyan az ilyenkor lenni szokott — kiderült: remekmű a Szorocsinci vásár! AZ OPERATÁRSULAT Egy éj a kopár hegyen címmel hozta színre a darabot és ez alapvetően kétféle okkal magyarázható. Először is: az opera súlypontjában a Mester ismert zenekari művének énekszólamokkal bővített változata áll; másodszor: talán el akarták kerülni az eredeti címnek — a vázolt okokból eredő — ódiumát. Ami ennek az egyedülálló vígoperának dramaturgiáját illeti, az mindenestül Muszorgszkijra és csakis reá jellemző. Szélesívű állóképek egymásutánja a Szorocsinci vásár, a valóságos összefüggést, az oksági láncolatot a zene és csakis a zene hozza létre. De talán még ennél is fontosabb, hogy — a Hovanscsinához, illetve a Borisz Godunovhoz hasonlóan — mindig annak van igaza, aki énekel. A darab arról szól, hogy Párászja, a szép kozáklány, beleszeret egy Grickó nevű kozákledarab arról szól, hogy Párászmostohaanyja ellenzi a házasságot. A konfliktust egy marhakupec oldja meg, aki leleplezi a mostohaanyja (Hivrija) hűtlenségét, azaz vonzalmát a pópa fia iránt; az apa (Cserevik) ezután Hivrija minden ellenkezését semmibe véve összeadja a szerelmeseket. Szabványtörténet. De óvni kell az olvasót mindenféle „gonoszmostoha”-elképzeléstől. Amikor szerelmesét várja Hivrija, majd pedig kettejük jelenete (a második rész elején) zenei értelemben véve semmit sem tud gonoszságról vagy hűtlenségről, szerelmes asszony áll itt, övé Muszorgszkij teljes rokonszenve és páratlanul egyéni lírája. A pópa fia pedig pravoszláv harmóniák kíséretével szólal meg, ám ez nem csökkenti, sőt, gyarapítja a megjelenítés humorát. A SZOROCSINCI VÁSÁR Gogol elbeszélésén alapul. Miként Gogolnál, Muszorgszkijnál is egész, otthonosan járkál ki-be a színpadon a pokolból száműzött kisördög. A parasztok hírét, veszik — és félnek tőle. Ezt is csak Muszorgszkij tudja operajelenetté formálni, ellenállhatatlanul komikus — de ugyanakkor kicsit félelmetes módon. Közben fittyet hány minden dramaturgiai törvénynek — de mondható így is: új törvényeket alkot. (Talán elég, ha itt Berg Wozzeckjének „félelem-jelenetére” gondolunk az I. felvonásból!) Végül még csak egy epizódot: a címadó Egy éj a kopár hegyen nem más, mint a szerelmes kozáklegény álma. Nem tudni, hogyan kerül a cselekménybe. Csak egyet: hiteles, pontos és nagyszerű. Kertész László ötlettel teli rendezése az a hagyományt követi, amelyet ő maga teremtett meg az egykori Déryné Színház vígopera-előadásaival. Eleven és játékos, ugyanakkor minden ízében zenei fogantatású az előadás. Dömötör Zsuzsa szakmai tudása és magávalragadó lelkesedése a női karmesterekkel szemben érzett bizalmatlanságot egycsapásra megszünteti. Az énekesek közül Bihari Tóth Zsuzsa (Hívnia) alakítása említendő elsőként: hangja, énektudása, megjelenése és színpadi játéka egyaránt kifogástalan. Iván József (pópafi) talán még sohasem énekelt ilyen tisztán és ilyen elhitető erővel. Vajda Dezső (apa) — az operatársulat egyik alapító tagja — újból mélyen muzikális, vérbeli színésznek bizonyul. A szereplők közül ebbe a sorba kívánkozik a szerelmeseket játszó Zöld Ildikó és Morber Ferenc neve. Végül pedig a pompás kiállításban döntő szerepet játszik a díszlet-, jelmez- és tánctervező Sostarics Zsuzsa, Rimanóczy Yvonne és Barta Judit. Muszorgszkij zenéjét kisegyüttesre László Endre hibátlanul dolgozta át. A Népszínház operatársulatának köszönhetően a magyar zeneélet új Muszorgszkij-remekművel gazdagodott. Pernye András Két elhatározás HAMBURGI KÖNYV MAGYAR FILMRŐL Ritkán fordul elő, hogy egy magyar film nemzetközi sikert érjen el, mielőtt a hazai közönség láthatta volna. És az sem gyakori, hogy külön könyvet is adjanak ki róla. Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Két elhatározás című alkotásával most ez történt. A hamburgi Katolikus Akadémia „cinefórum” elnevezésű sorozatának első kiadványaként ennek a filmnek a dokumentációját jelentette meg néhány héttel ezelőtt A film a nyugatnémet televízió (ZDF) és a Hungarofilm—Mafilm koprodukciójában készült. Témája röviden: egy idősebb asszony, a 74 éves Kiss Istvánná született Kántor Veronika elhatározza a Nógrád megyei Rimóc faluban, hogy a maga költségén meglátogatja Londonban élő, egyetlen fiát. Második elhatározása: meg akarja kapálni húsz év óta elhanyagolt kis szőlejét, hogy új életre keltse. Heinz Róbert Schlette, a filozófia és a teológia kétszeres doktora találóan állapítja meg e kis dokumentumgyűjteményben, hogy a film a valóság talaján áll, szereplője a valóságos ember reális életét testesíti meg. Az a konfliktus, ami itt történik, éppúgy elképzelhető Spanyolországban, Jugoszláviában, Görögországban, Itáliában vagy Írországban, Párizsban vagy Münchenben, tehát egész Európában. Ez az utalás azt jelenti, hogy általános érvényű alkotás. Hellenbart Gyula, a hamburgi egyetem előadója szerint Veronika története ,,a legegyszerűbb eszközökkel vetíti elénk e látszólag igénytelen, vidéki témából mély, emberi, megindító művet’’. Hat szerző írása olvasható e kis kötetben a filmről. Rupert Neudeck például részletesen ismerteti a két magyar rendező eddigi munkásságát, beszámol nemzetközi sikereikről, leírja munkamódszerüket, amelynek néhány részletéről nemrég a magyar tévénézők is értesülhettek a Nézőpont műsorában. Számos sajtóvisszhangot idéz (Il Giorno, Unita, Avanti, Frankfurter Allgemeine Zeitung, profil stb.), közöttük Walter Jens néhány mondatát: „Egy olyan parasztasszony szólal meg ebben a filmben, aki úgy beszél, mint egy mesealak — tárgyilagosan és tele költészettel, pontosan és szóképes beszédben ...’’ A kiadvány hét képet is közöl a filmből. A szerkesztés Günter Gorschenek és Bernard Tewes munkája. (vámos) Magyar-lengyel műfordítói konferencia Kétnapos tanácskozás kezdődött tegnap az írószövetségben a magyar és lengyel műfordítás gondjairól. A konferencián műfordítók és irodalomkritikusok cserélik ki véleményeiket és tapasztalataikat a műfordítás időszerű kérdéseiről. Tadeusz Pietrzak, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete kedden a konferencia alkalmából koktélon látta vendégül a műfordítói tanácskozás részvevőit.