Magyar Nemzet, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-23 / 119. szám
s Megnyílt a balatoni szezon Koszorút dobtak vasárnap a Balatonba, s ezzel, a hagyományok szerint, megkezdődött a balatoni szezon. A balatonfüredi mólón több ezer érdeklődő nézte végig az idénynyitást. A tóparti szakszervezeti és vállalati üdülőházak többsége már kaput nyitott, több mint húszezren kezdték meg üdülésüket az első turnus vendégeként. Utazási irodák előrejelzései szerint az idén tovább nő a Balaton idegenforgalma. Erre utal, hogy a siófoki szállodasoron már most telt ház van. Jó utat, jó egészséget! A helyes táplálkozásra, a személyi higiéniára, a szabad idő hasznos eltöltésére, a rendszeres testmozgásra, vagyis az egészséges életmódra nevelés a célja a közlekedési és hírközlési egészségügyi évnek, amelyet tegnap nyitottak meg a VOLÁN Tröszt székházában. A célért a többi között egészségügyi előadássorozatokat, ankétokat rendeznek, ismeretterjesztő filmeket készítenek, s propagandafüzeteket adnak ki. Az egészségügyi év szolgálatában áll az a Volán autóbusz is, amelyben Jó utat, jó egészséget! címmel kiállítást láthatnak az érdeklődők az egészséges életmódról és a közlekedési balesetekhez vezető túlzott alkohol- és gyógyszerfogyasztásról. Csökkentették a vízszintet a bükkaljai bányákban Kétszáz órája megszakítás nélkül dolgoznak a szivattyúk a Borsodi Szénbányák bükkaljai üzeméhez tartozó Szeles 4-es aknán. A tegnap üzembe állított újabb szivattyúkkal naponta mintegy 25 ezer köbméter vizet távolítanak el az aknából. A Sajó árterében levő bányába egy hete tört be a víz, s mintegy 18 méter magasságban megtöltötte az aknát. Több mint kétezer méter csővezetéket építettek ki a külszínei, hogy a vizet visszavezessék a Sajóba. Tegnapig három méterrel csökkentették a víz szintjét. Jelenleg több mint háromszázan dolgoznak a víztelenítésen. Formálódik az új Rákoskeresztúr Városközpont formálódik a rákoskeresztúri elágazás környékén. A Ferihegyi út mentén és a tanácsháza mögötti területen eddig 470 új lakást adtak át, a Pesti út páros oldalain pedig — a lebontott házak helyén — már újabb épületek magasodnak. A városközpont megvalósításával jelentősen megváltozik a kerület arculata. A családiházas település fő útvonalán négy- és tízemeletes lakóépületek alkotnak majd harmonikus egységet. Az idén folyamatosan 434 lakást adnak át az építők. A központi fűtéses, hideg-melegvízzel ellátott, konyha- és garderobe -szekrénnyé beépített új otthonok másfél, egy plusz két fél, valamint két és fél szobásak. Valamennyi erkélyes. A következő években készülő lakások is ugyanilyen nagyságúak lesznek. Az idén megkezdődik a nagyarányú szanálás, a terület-előkészítés. A Pesti út mindkét oldalán bevásárló központ is létesül. Egy 760 négyzetméter alapterületű ABC-áruház, valamint egy több mint 1100 négyzetméteres vegyesiparcikk-üzlet áll majd a lakosság rendelkezésére. Könyvtárat, Patyolat-felvevőt, üveges képkeretező, valamint bőrdíszmű üzletet, mérték utáni férfi szabóságot, lakáskarbantartó részleget, sapkakalap szaküzletet, alkalmi áruházat, cipőboltot, ápiszt és kávé-tea szakboltot is kialakítanak. Mindezzel még korántsem fejeződik be a program. Tervasztalon van már ugyanis a Pesti út további szakasza új házsorának terve. A nagyszabású program megvalósításával a XVII. kerületi Rákoskeresztúron összességében mintegy 7000 új lakás kerül tető alá 1985 végéig. —Magyar Nemzet__ Lada bácsi második ifjúsága Nahát ez a Lada bácsi... Ezt a takarékosságot! Ha ebben az országban, mindenki olyan takarékos lenne, mint az öreg Lada, az OTP el lenne ragadtatva. A következő indítású levelet kaptam legutóbb tőle: „Ne haragudjon és ne vegye illetlenségnek, hogy a Maga levelének egyik lapjára írom soraimat, de ezt nem akarom felhasználatlanul hagyni, habár volna (ő húzta alá) más írópapírom is...” Na de, ki is ez a Lada Mihály bácsi, akit Csepelről ismerek s aki sok tekintetben példát nyújt arra, hogyan lehet a magányt, az előrehaladott kort úgy elviselni, hogy élete ezért tartalommal teljék meg. Mert Lada 75 éves és segédmunkási „státusból” vonult nyugdíjba. Ugyan mit tehet egy ilyen ember? Aki család nélkül és szociális otthonban él? Ha szenilis lesz vagy elmebeteg, a kérdés „megoldódott”. Elvonul egy belső világba, ahonnan nincs kitekintés. De ha nem? Lada bátyánk, ha tudja is, hogy egyszer „randevúja” lesz a kaszással, nem várja a halált. Nem él véglény életet — a nyugdíjat kapja, azonkívül van két „mellékállása”. Levelezője a Csepel újságnak. És olyan buzgó eszperantista, hogy ha a nyelv megalkotója a lengyel Zamenhof élne, egészen biztos, hogy vállveregetné. Ugyanakkor érdekes ellentmondást látok az életrajzában és kérdem is a ravaszkás szemű, nem egészen a legújabb divat szerint készült nadrágban pompázó Ladától az Óhegy úti szociális otthonban: — Édes bátyám, mi az oka, hogy a söredi napszámos fia, Pottyondi Ádám tanító úr javaslatára tandíjmentesen elvégezhette a 4 polgárit és mégis 11 évi Csepel művekbeli segédmunkálkodás után ment nyugdíjba? Pedig Pottyondi tanár úr valamikor azt hitte, hogy magából talán még miniszter is lesz, vagy legalábbis püspök. Az öreg megborzolja ritkás és nem éppen fekete sörtéjét, aztán ... — Hajaj... hajaj. Az egyik ok nyilván bennem lehet. Több kitartás kellett volna, még akkor is, ha abban az időben a továbbtanulás sem volt egyszerű, utána meg diplomával elhelyezkedni, összekötettés nélkül? Ugyan! Amikor a megürült hóhéri „állásra” mérnökök, orvosok jelentkeztek! Kezdeményezőkészség sem volt bennem túl sok, jellemző erre az is, hogy túl későn nősültem és sajnos túl korán meghalt a feleségem. Ide kaptam, oda kaptam, rikkancskodtam, a Friss Újságot árultam. „Elfogták Matuska Szilvesztert, a biatorbágyi rémet!” „Vallanak a tiszazugi méregkeverők!” „Földarabolt holttest a bőröndben!” — ordibáltam. — Abban az időben nem gondolt arra, hogy az újságoknak írjon? Hiszen járt erre, járt arra sok mindent látott! — Nem és most is csak a Csepelnek írok. Hiába, őket már ismerem, hogy úgy mondjam, otthon vagyok. „Ázsióm” van — bármilyen picibe szedik is az írásaimat. A nagy újságoktól félek, pedig láthatja, helyesen írok — ha csúnyán is — és nem csupán egy vénember badarságait. Valóban sokirányú az érdeklődése! A csepeli nyugdíjas összejöveteltől kezdve a napi élet százféle eseményén át az eszperantóig. Meglátja a jót megírja, meglátja a roszszat, megírja. — Az ám, Miska bécsi miképp került kapcsolatba az eszperantóval? Ez is újkeletű szerelem, mint az üzemi újságba való írás? — Ez nem, ez jó régi, de igazán intenzíven csak nyugdíjazásom óta érzem magam valódi eszperantistának. Most már van időm az esperantóra. — És a kezdet? — 1930-ban Erzsébeten fölvitt valaki, egy a CSILI által rendezett eszperantó tanfolyamra. Tudja, abban az időben a munkásmozgalomban sokat vártak az eszperantótól, hogy ez a nyelv segíti az emberek közelebbkerülését. — És maga közelebb került a'*e la a munkásmozgalomhoz? — Mondjam, hogy igen? Hát nem. Valami öröklött apontikus hajlam volt mindig * bennem. Mintha csak éreztem volna, ha harcol az ember, a fejére is üthetnek. Magam is csodálkoztam, hogy vén fejjel vagyok a legkevésbé apolitikus. Most jobban érdekel a világ is, mint akkor, amikor a Friss rémregényeit ordibáltam az emberek fülébe! Azt is sajnálom, hogy bár az eszperantómozgalomban igen korán bekapcsolódtam, hosszú évekig nem foglalkoztam a nyelvvel igazán. Pedig egyetlen európai utamat is az eszperantónak köszönhetem. __ ??? — 1931-ben megunva az ideoda tengődést, vándorútra keltem. Hogy úgy mondjam, a különböző országokban levő eszperantó csoportok fedezték „turista utamat” — s milyen kedvesen karoltak fel! A zöld ötágú csillag — az eszperantisták jelvénye —, na meg a nyelv, sál után, kamarado, (üdvözlöm elvtárs, elvtársnő) cu vi... és így tovább, megtette hatását. Lada bácsi elhallgat, a múltba réved, majd visszatérve elém tol egy kis füzetet. Borító lapján „Megismerkedem az eszperantóval”. — A magáé — mondja fejedelmi gőggel, mintha az Országházat ajándékozná nekem — belekóstol és meglátja, eszperantista lesz. Kételkedve hallgatok, s bár minden tiszteletem a világnyelv híveié, amely nagy írókat, tudósokat, politikusokat éppúgy meghódított, mint egyszerű embereket, én már csak olyan csendes drukker leszek. Elgondolkodom Lada bácsin, a spént hordó csepeli segédmunkáson, aki lerázva az öregség bilincseit (pedig neki is azért itt szúr, ott szúr, a járása is lassacskás — megifjodott és szellemileg is fejlődött. 75 évesen. Megifjította őt a közéletiség, amelyet munkás leveleiben fejez ki és az eszperantó iránti szeretet. — Levelezői tevékenységem egyik csepeli jutalma Balázs Anna Boldog ifjúság című könyve volt — folytatja. — Jó volna, ha megírhatnám az én „boldog ifjúságom”, de végig idézőjelbe téve. És az ördögbe is, és — hetykélkedik — szeretnék perfekt eszperantista lenni, elvégre csak 75 éves vagyok. Hogy Madách Ember tragédiáját — ironikusan mosolyog — eredetiben olvashassam —, eszperantóul. Ebédre hívják az éveinek fittyet hányó Ladát, gyorsan belesandítok a kopott füzetbe, hátha akad ide vonatkozó passzus is, és bevágódom nála. Akad. — Bonan apetiton! Je via sano. (Egészségére, jó étvágyat!) Lada bácsi, bár sejti, hogy nem éppen tanulékony tanítvány vagyok, csak huncutkodom, ennek ellenére meghatottan mondja (úgy érzem, inkább ő is huncutkodva, mint meghatódva — ismeri a dörgést): — Mi tre dankas vin. (Nagyon köszönöm önnek.) Gil Revido (Isten vele): Elbúcsúzunk. A kapunál eszembe jut, amikor a telefonkönyvbe meglátott nyolc Lada nevet, sorra írt mindegyiknek. Csupán egy tanárnő válaszolt neki, de ő se volt rokon. Nagy S. József ÖN ELŐRELÁTÓ EMBER GONDOLT ÖNMAGÁNAK, GYERMEKÉNEK, CSALÁDJÁNAK JÖVŐJÉRE, ANYAGI BIZTONSÁGÁRA ÉS ÉLETBIZTOSÍTÁSA között ön már tudja, hogy az igazi biztonság — az életbiztosítás Ha életbiztosításával, vagy bármely más biztosításával kapcsolatban gondja, problémája adódik, azután is forduljon bizalommal az Állami Biztosító szakembereihez, ők segítenek önnek. Bizonyos, hogy közösen megtalálják a lehető legjobb, az önnek legkedvezőbb megoldást Kedd, 1978. május 23. Szet Reag Énáa/ Pusztuló erdők Pest-Budán Három évvel ezelőtt a napilapok hírül adták, hogy Budapest körül — mind Pesten, mind Budán — erdősavakat létesítenek, amelyeknek feladata lesz a levegő tisztítása, megszűrése — egyszóval a környezet védelme. Akik ismerjük fővárosunk belterületét és környékét — kétkedéssel fogadtuk e híradást, mert hiszen már akkor ismertük azt a helyzetet, amelyről alantiakban szó lesz. Azóta — tehát az elmúlt három évben —, hogy egy elcsépelt szót használjak, „dinamikusan” növekedett a szemétgyűrű a tervezett erdőgyűrű helyén. De tartsunk sorrendet. Rákospalota és Rákosszentmihály között a Szilas- (Palotai-)patak mentén volt a Páskomliget, egy remekül gondozott erdősáv. Ezt Újpalotától a Felszabadulás útja választja el Mióta ez a városrész felépült, a Páskomliget teljesen gazdátlan, elvadult, megcsonkított és szeméthalmoktól dúsan virító terület lett . Sashalom: csak a Rákospatak és Körvasút sor választja el a zuglói, Csertő utca környéki városrésztől a sashalmi erdőmaradványt. A Piros rózsa, Bányai Elemér és Devecseri utcák, valamint a Budapesti út közé ékelt erdőroncs nemrégen még a Kerepesi útig, sőt azon túlra terjedt. A felét letaglózta egy elektrotechnikai gyár, a túloldalon pedig lakóházak épültek az erdő helyén. Jelenleg a sashalmi erdőmaradványt is szemétlerakásra használják. Mintha itt sem lenne gazda, azaz ,.illetékes”. Pedig kell hogy legyen. Különben ki szerez érvényt a környezetvédelem kötelező előírásainak? A sashalmi erdőmaradványt a szó szoros értelmében körülfogják már az új városrészek. Sehol jobban nem kínálkozik egy kulturált pihenőpark kialakítása, mint itt... A rákosi vasútállomástól a Fehér út mentén a mostani Örs vezér teréig és ezen túl az előbb tárgyalt sashalmi erdőig nemrégen még összefüggő erdősáv húzódott, amelynek napjainkban már csak romjai vannak meg, csakúgy, mint a „Kispesti nagyerdődnek nevezett erdőmaradvány és szemétlerakóhely, valamint a garázdák fő működési területe. Hova telepítették a BKV sporttelepét, az Aero-szállót és magát a repülőtéri gyorsforgalmi utat? Természetesen a Kispesti nagyerdő helyére. Ugorjunk át Budára, a Ferenc-hegyre. Ez a kis hegy világhírű idegenforgalmi attrakció lehetne, ha barlangját kellő hozzáértéssel teljesen feltárnák és gondoznák. Az erdőt a Törökvész út, a Felső Zöldmáli és Ferenc-hegyi utak határolják. A paloták idáig már felkúsztak. Most kerül talán sor az erdőroncs teljes kivégzésére? Ahol a kiugró sziklák fokáról nem „madártávlatból”, de közelről élvezhető fővárosunk egyedülállóan szép körpanorámája? A Ferenchegy közterület kell hogy maradjon; egy parányi nemzeti park — barlanggal, kilátóval, sziklákkal, növényekkel. Jelenleg a Rózsadomb teteje — a Ferenc-hegy — szemétlerakóhely. A Széchenyi-hegy déli oldalában, a Kázmér út mentén, mélyen az erdőbe nyúlva, fákra szegezve újabb táblákat találunk „Magánterület” felirattal és kerítést pótló drótokkal, szalagokkal... Mindez azt bizonyítja, hogy a főváros lakosságának a különböző népfronti fórumokon és a Magyar Nemzetben elhangzott, illetve megírt tiltakozó megnyilatkozásai ellenére tovább folytatódik a budai hegyvidék kiárusítása. Befejezésül: mindazok az olvasók, akiknek szívügye Budapest múltja, akik igazi lokálpatrióták — megfelelő nyugtató beszedése után olvassák el az itt következőket. Emléktábla a II. ker. Páfrány út 17/a ház falán. A szövege: „Ez az épület volt egykor a Lipótmező-vendéglő. Építette Gót Lipót budai polgár 1820 körül, akiről a terület nevét kapta.” Genthon—Zakariás: Magyarország művészeti emlékei 3. kötet 74. oldal: „Páfrány út 17/a. Az egykori Lipótmezei vendéglő és major épületei, átalakítva. Egyszerű klasszicista, 1825 körül. 1830 körül még gazdag szobordísszel ábrázoltaik, képe a Fővárosi Történeti Múzeumban.” Erre a házra illik a szó: Fűit (volt). Tegnap, vagy tegnapelőtt, vagy egy hónappal ezelőtt lerombolták, még egy kő sem maradt a helyén. Az emléktábla is eltűnt. Mögötte kitárult a völgy, amely az Apáthy sziklák alatt húzódik, benne a környezetrombolás minden jegyével (hodályok, hulladékok, szeméthalmok, rothadás ... Kécsi Ferenc Érvek Kálvin mellett Az „Egyik így, a másik úgy” című, február 28-i írásommal kapcsolatban az április 18-i Magyar Nemzetben, Szabó B. Hana, „Calvin téri lakos”ként ellenvéleménnyel és az általam fejtegetett egységes „Kálvin tér” kiírásával szemben. Az egységesség elvével ugyan egyetért, de Kálvin helyett a „Calvin tér” kiírását tartaná helyesnek. Ennek alátámasztására más történelmi tulajdonneveket sorol fel. Sorait nem hagyhatom szó nélkül, mert akkor továbbra is zöld utat kapna az a helytelen szokás, hogy az egyik így, a másik úgy írná. Mert nem egy eldöntésre váró, kezdeti stádiumban levő témáról van szó, és nem nekünk, nem most kell eldönteni, hogy melyik a helyesebb névkiírás, mertt azt előttünk már jóval előbb eldöntötték az arra illetékes nyelvtudósok: „KÁLVIN” javára. A magyar nyelv történetietimológiai szótárában a „K” betű alatt magyarázatot kapunk a kálvinista és a kálvinizmus címszavak értelmezéséről: „Calvinista a kálvinizmus követője, Calvinismus Kálvin hitvallása.” Hasonló tájékoztatást kapunk a Magyar nyelv értelmező szótárában is, melyben „C” alatt csak utalást találunk a „K” betűhöz. A Vallástörténeti kislexikonban kizárólag „K” alatt, Kálvin Jánosként emlékeznek meg róla. Az „Új Magyar Lexikon’* alanyit közöl, hogy „Calvin-t lásd Kálvinanál. Révész Imre ref. lelkész, egyháztörténész egyik írása: „Kálvin élete és a kálvinizmus” cím alatt (Pest, 1864) jelent meg. (Magyar Életrajzi Lexikonból idézve.) De szólhatnék a Gondolat Könyvkiadó által kiadott, „Világtörténet képekben” című munkáról, vagy a Bakos Ferenc-féle „Idegen szavak és kifejezések szótárá”-ról is, melyekben ugyancsak Kálvinként találjuk. És feltétlenül meg kell említenem Lőrincze Lajos „Édes anyanyelvűink” című könyvét, amelyben konkrétan megírta, hogy a régi magyar nyelvi hagyomány szerint, magyarosan „Kálvinnak írjuk és így is ejtjük”. Sorolhatnék még további idézeteket, de azt hiszem ennyi is elég annak bizonyításául, hogy még akkor is helyesen ,,KÁLVIN”-nak írjuk, ha figyelembe vesszük, hogy Franciaországból származott, és nevét leveleiben, az eredeti családi nevétől eltérően, latinosan „Calvini”nak írta. Végül már az első cikkemben is megemlítettem, hogy a „Helyesírási Tanácsadó Szótár” is Kálvinként tartja helyesírásnak. Glatz Géza Ki is volt Pivány Jenő? A Magyar Nemzet május 9-i számában dr. Repetzky Balázs „Ki volt Pivány Jenő?” címmel a lap korábbi számaiban megjelent adatokhoz szól hozzá. A cikkíró, helyesen, kifogásolja, hogy a kiváló történetkutató a legújabb Magyar Életrajzi Lexikonban nem szerepel. Adatai pontosak, csak hiányosak. Különös tekintettel arra, hogy Pivány Jenő Pethő Sándor főszerkesztősége idején maga is írt a Magyar Nemzetbe, érdemes továbbiakat közölni személyéről és munkásságáról. A cikkíró javaslatot tett, hogy Pivány állítólagos lakására, szerinte a Petőfi Sándor u. 11. számú ház falára, emléktáblát helyezzenek. Pivány azonban nem itt lakott, hanem az V. kerület, Irányi u. 12. számú ház első emeletének utcai frontján, kétszobás lakásban. Ez 1945. január közepén a Citadellából errefelé irányított gyújtóbombától porrá égett. Por és hamu maradt a magyar—angol—amerikai kapcsolatok dokumentumainak Magyarországon egyedülálló gyűjteményéből. Pivány a századfordulón, került ki Amerikába, Philadelphiában telepedett le, összebarátkozott sok akkor még élő Kossuth-emigránssal, és egyezséget kötött Feleky Károllyal magyar vonatkozású angol nyelvű könyvek és nyomtatványok gyűjtésére. Pivány könyvtára jól kiegészítette az Országos Széchényi Könyvtár Apponyi-gyűjteményét, mert ez csak a 18. század végéig gyűjtötte az angol hungaricákat, Pivány pedig a második világháború kitöréséig. Magas kora miatt valamelyik hazai könyvtárnak akarta eladni. A gyűjteményről magáról a Magyar Nemzet 1939. karácsonyi számában közöltem teljes oldalas ismertetést. („Pivány Jenő angol hungaricái között.”) Az Országgyűlési Könyvtár a németek bevonulásáig tárgyalgatott a könyvtár megvételéről. Illyés Gyula Magyar Csillagában Balogh József indított ankétot a magyarság külföldi arcképét tükröző művek összegyűjtésének fontosságáról. Hiába sürgette azonban ő is az értékes gyűjtemény közkinccsé tételét, erre már nem került sor. A Pivány-gyűjtemény anyagából számos cikket írtam a Magyar Nemzetbe a háborús években. A könyvtár katalógusának elkészítésére azonban már nem jutott idő. A cikkíró Piványnak mindössze három kiadványát említi, holott összesen kilencvennél is több önálló könyve és füzére, illetve tanulmánya és cikke jelent meg. Ezek bibliográfiáját közöltem a Történelmi Szemle 1976. 3. számának 506—508. oldalán. Túlnyomó részük magyar könyvtárakban föl sem található amerikai időszaki sajtótermékekben látott napvilágot, öszszegyűjtésük és kötetben való kiadásuk talán időszerű lenne. De ezeken kívül történeti forrásértékű 1920-ig megírt önéletrajza, az „Egy kiküldetés története”, ő fordította le Kossuth Duna konföderációs terveit angolra, ugyancsak Kodály „Magyar népzené”-jét stockholmi kiadásra és Ács Tivadarral írt közös könyvüket Magyarország észak- és dél-amerikai kapcsolatairól az Officina képeskönyvek sorozata részére („Hungary and the Americas”, 1944.). Ennek borítólapján található Kovács Mihály New York-i emléktáblájának képe. Gál István