Magyar Nemzet, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-01 / 179. szám

4 A RÁDIÓ MELLETT Kocsonya Mihály házassága Nincs még túlságosan meszszi az az idő, amikor a régi magyar drámai emlékeket (néhány kivételtől eltekintve) nem ismerte a nagyközönség, nem találkozott velük rádióban, televízióban, kőszínházban és szabadtéri színpadokon, de még nyomtatásban is csak szaktudósok szűkebb körének szánt, kis példányszámú kiadásban voltak hozzáférhetőek e művek. Ha nagy ritkán valahol — például a rádióban — elővették is némelyiket, ez inkább csak pedáns irodalomtörténeti gesztus volt, amolyan kegyeleti szertartás. Adaptálok és közreműködők jóformán maguk sem hittek abban, hogy amit előadnak, igazán érdekelhetné a mai embert, még kevésbé, hogy élvezetét is lelhetné valamiben, amit több száz évvel korábban írtak. Ilyen előzmények után szinte természetes, hogy ezek a bemutatók megkapták a kritika udvarias, kötelezően kijáró közhelyeit az áldozatos, de majdhogynem reménytelen fáradozásért, ettől eltekintve azonban érdektelenségbe fúltak, elborította őket a feledés pora. Manapság nemcsak hogy nem így áll a helyzet, de azt is állíthatjuk, hogy már az ellenkező végletnél tartunk. Az újrafölfedezésből divat lett, megszaporodott számú — főként nyári! — színházi fórumunk gyorsan fölélte, elhasználta a régi magyar dráma igazi értékeit s ezek elfogytán, nem csillapuló buzgalommal kutakodik tovább, beérve immár a pakson ezüsttel, a hamis gyönggyel is. Az embernek olykor az a benyomása támad, nincs is annyi régi magyar dráma, mint ahány mostanában színre vitetik. Az az 1765-ben keletkezett közjáték azonban (ismeretlen szerző műve), amelyet merőben új felfogásban, új előadásban mutatott be, a rádió Világszínház-sorozata, az igazi értékek közé tartozik. Olvasva eddig sem volt kétséges, hogy a Kocsonya Mihály házassága című játékban máig hatásos komikum, romolhatatlan elevenség van, hogy figurái jól formált, életteli alakok, hogy nyelve erőteljes, karakteres, hogy helyenkénti durvasága ma már tenyerestalpas, bumfordi humornak érződik. Előadásában mindez először derül ki. Kopányi György átdolgozása, Bárdos Pál dramaturgi munkája, Marton Frigyes rendezői invenciója szerencsésen találta el, miképp szerezhet ez a rövidke darab — nem annak ellenére, hanem éppen azáltal — élvezetet a mai hallgatónak, hogy érvényesülni engedik eredeti báját, népi fogantatását, vaskos humorát. A stilizálás ugyanis szöges ellentétben áll e mű lényegével. Hiszen gúnyrajzot, torzképet hallunk, méghozzá — ez is a darab értékei, érdekességei közé tartozik — nem mesebeli hősök, nagy hírű vitézek, királyfiak és királylányok kalandjait beszéli el, hanem az akkori köznapi élet jellegzetes motívumait örökíti ránk. Aki írta, alaposan ismerte alakjait és nem sok illúziót táplált felőlük. A két kurtanemes, após és veje, kutyabőrén és tetvein kívül egyébbel sem bír, az anyós házsártos, a lány vénecske, lompos, pletykás és iszákos. Tunyaság, önzés, ravaszkodás, elbutultság túlrajzolt képe bontakozik ki a három epizódból, a kor szokásától eltérően, mindenféle példabeszédjellegtől, oktatószándéktól mentesen, egyszerűen csak kajánul és színesen. Az előadásban szinte egymás sarkára hágnak a színészi és rendezői lelemények. Mindenekelőtt kiderült, hogy a Sebő-együttes nemcsak a népzene, de a humor terén is az élenjárók közé tartozik; szereplésük frenetikus élmény, meghatározó eleme a sikernek. A színészi teljesítményeket rangsorolni nemcsak lehetetlen volna, de igazságtalan is. Schütz Ila, Haumann Péter, Szabó Gyula, Zenthe Ferenc, Tábori Nóra alakítása csupán aszerint különböztethető meg: kisebb, vagy nagyobb lehetőséget kínált szerepük a bővérű, egészségesen harsány, a karakter körvonalait azért megőrző komédiázásra. Ha e nagyszerű együttesből mégis kiemeljük Sulyok Mária szereplését egy pompás epizódban, azért tesszük, mert szeretnénk fölhívni a figyelmet arra, hogy e nagy művész komikai vénája — a csak sablonokban gondolkodó szereposztási gyakorlat hibájából — színházi életünkben jóformán kiaknázatlan marad, holott — itt a bizonyság rá! — meglepetésekkel szolgálhatna. Mozgásterek t Ús lakótelepeink többnyire kétarcúak. A lakások belülről, kényelmesek, komfortosak, jó feltételeket adnak az emberi életnek. Az épületek homlokzata, az utcák feülső képe, összhatása, a közöttük kialakított térség látványa azonban sivár, gyakran uniformizált, így áll a helyzet az Óbudával is. Varsányi Gyula műsora akár azon riportok szabványmód egyforma sorába is beállhatott volna, amelyek fölemlegetik mindeme — jogos — kifogásokat, szembesítik a szemrehányásokkal az illetékeseket — mondhatnánk: beleverik az orrukat abba, amit csináltak —, mondandójukat mégis annak jegyében összegzik, hogy a helyzet reménytelen; változtatásra, az itteni tanulságok figyelembevételére már csak másutt van lehetőség. „Rendezzük be Óbudát!” — így szólt, nem véletlenül felszólító módban fogalmazva, e rendhagyó műsor címe. Rendhagyó szemlélete mindenekelőtt abban állt, hogy nem panaszokat gyűjtött, hanem javaslatokat, ötleteket ahhoz, miképpen lehetne változatosabbá, szebbé tenni a már megépült lakótelepet. Amiben felfogása más volt, tulajdonképpen csak árnyalatokat, hangsúlyokat érint. Persze, lényeges hangsúlyokat. Nem a jelenlegi helyzetet próbálta kedvezőbbnek láttatni, hanem úgy ítélte meg: mindez korántsem változtathatatlan. Egyszerűen arra volt szükség, hogy valaki erre legyen kíváncsi, ne kizárólag a panaszokra s máris záporoztak a különféle ötletek, a spontán kezdeményezések hírei, a kibontakozóban levő lakossági aktivitás jelei. Valami újfajta óbudai patriotizmus van kialakulóban, amely nem sajnál energiát, munkát, időt, sőt, anyagiakat sem, hogy emberibbé, üdítőbbé, megkülönböztethetőbbé tegye Óbuda új, szürke épülettömbjeinek egyegy körzetét. Az itt élő képzőművészeknek egy kisebb, baráti „műhelye” igyekszik összefogni, mederbe terelni, megválogatni e kezdeményezéseket. Sok jó, másutt is hasznosítható elgondolás születik — egyelőre azonban megmarad elképzelésnek, óhajnak, papírra vetett tervnek. A műsor ehhez a ponthoz érve mutatta meg, hogy többről és másról is szó van, nemcsak óbudai, nem is kizárólag lakótelepi ügyről. A rádiós sorozatnak, melybe ez az adás illyeszkedik, Mozgásterek a címe — valójában a társadalmi aktivitás mozgási lehetőségeiről van szó. Mert az emberek, természetük szerint, nem azt érzik magától értetődőnek, hogy belenyugodjanak egy kész helyzetbe. Ezt legfeljebb cselekvőkészségük, tenniakarásuk, fantáziájuk letörése idézheti elő. Óbudával kapcsolatban még semmi sem romlott el, még nem keseredtek meg a szándékok, nem igazolódott a passzivitás. De ennek a veszélye már most is megmutatkozik. Hiszen a hivatali illetékesek, miközben elvben elismerik a spontán kezdeményezések hasznát, sőt, örömüket fejezik ki, konkrét döntéseik meghozatalakor abból indulnak ki, hogy mit nem lehet. Tényleges nehézségekre hivatkoznak, erőforrásaik hiányát említik, csak azzal nem számolnak, hogy miközben vég nélkül halogatják az öntevékenység energiáinak hasznosítását, elveszítik a legfontosab erőforrást: az emberek spontán aktivitását. Nyerges András Az indiai Maharashtra állambeli Ajanta barlangokban a régészek VIII. századi barlangírásokat fedeztek fel, amelyeket eddig vastag porréteg takart. A korai buddhista időszak legendáiról szólnak, és megőrizték élénk színüket. Mamar Nemzet Sorsunk és a csillagok Új műsor a planetáriumban A TIT budapesti planetáriuma a nyári szünet után, ma délelőtt újra megnyílik. — A planetáriumot 1977. augusztus 17-én avatták fel — kezdte tájékoztatóját Ponori Thewrewk Aurél igazgató. —, letelt a „tanulóév”. A mai napig 183 ezer látogatót fogadtunk, 870 műsoron. Az ilyen számadatok önmagukban érdektelenek, ezért most kétféleképp is szeretném megerősíteni őket. A planetárium maga több vendéget fogadott, mint ahányan — 140 ezren— csillagászati tárgyú, tudományos előadásokon 1976- ban országszerte részt vettek. Ám nézőterének kihasználtsága így is csak 58 százalékos. Az első nagy roham után csökkent az érdeklődők száma, most nagyobb hírveréssel próbáljuk népszerűsíteni műsorainkat. Bár a TIT fő feladata a felnőttek körében végzendő ismeretterjesztő munka, épp a csillagászat körében nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fiatalokat. Hazánkban a csillagászat nem kötelező tantárgy — ellentétben a legtöbb szocialista állammal. Ezért a planetáriumra hárul ennek a közművelődési feladatokon túl közoktatási hiányosságnak a megszüntetése, vagy enyhítése. Ám éppen az iskolák nem élnek eléggé az általunk nyújtott lehetőséggel. Pedig három korosztály számára is készítettünk műsort, a 4—7. osztályosoknak környezetismeretcsillagászatból, a 8. osztályosoknak csillagászati földrajzból, a középiskolásoknak asztrofizikából. A planetárium az audiovizuális oktatás ideális eszköze, amely a csillagászati jellegű tananyagot a jelenségek élethű bemutatásával élményszerűvé teszi. A következő tanévben sokkal több diákot szeretnénk látni előadásainkon. Augusztus és szeptember hónapban az idegenforgalmi intézményekkel kötött szerződés szerint kellő számú jelentkező esetén német, illetve angol nyelvű előadásokat is tartunk. Idegennyelvű műsorunk címe: Magyarország csillagos égboltja. „Sorsunk és a csillagok” a planetárium új, ma délutáni műsora. Ez — mint ahogyan az ismeretterjesztő csillagászok munkásságának jó része — azért készült, hogy segítsen eloszlatni a minduntalan felbukkanó modern mítoszokat és a régi babonákat, hogy valódi értelmezését adja az égbolt látszat jelenségeinek. Korunk új univerzumának ismertetése bizonyára izgalmasabb feladata lenne a planetárium szakcsillagászainak. A Sorsunk és a csillagok című új előadás, amely bár horoszkópokkal foglalkozik, mégis színvonalas, érdekes műsor. NAPLÓ Augusztus Hétfőn megnyílt a nyolcadik salgótarjáni szabadtéri szoborkiállítás. A Somogyi József, Schaár Erzsébet, Makrisz Agamemnon, Varga Imre és más neves szobrászok alkotásaiból megrendezett kiállítással egy időben nyílt meg a József Attila Művelődési Központ nyitott előcsarnokában Kiss Nagy András Kossuthdíjas szobrászművész kamaratárlata, amelyen tizenkét kisplasztika és huszonhét érme látható.S Liszt műveinek sorában a Rekviemet szólaltatták meg vasárnap az esztergomi Bazilikában. A hangversenyen nemrég végzett zener művészeti főiskolások és főiskolai hallgatók szerepeltek. Az orgonán Szabó Imre játszott, a Strigonium férfikart Baróczi István vezényelte. é Két járás ifjúságának találkozójával véget ért a 20. Szentendrei Nyár június 25-e óta tartó sorozata. A vasárnapi záróünnepségre a városi tanács dísztermében került sor. Felsőtárkányban hétfőn megnyílt az Ifjú Zenebarátok tábora. A szakmai találkozón a Zeneművészeti Főiskola tanárainak irányításával Borsod, Heves, Nógrád és Szolnok megyéből. 30 fiatal zenekedvelő vesz részt.♦ A trák kultúra és művészet című kiállításon a Szépművészeti Múzeumban szerda délután 4 órakor tárlatvezetést tart Révész Zsuzsa művészettörténész. A tárlatvezetést filmvetítés követi. Örkény István Macska játékának színes tévéváltozatát vajdasági magyar színművészek tolmácsolásában bemutatta az újvidéki televízió. Vasárnap véget ért a VI. Dunamenti Folklór Fesztivál. Utolsó nap Decsen a meghívott külföldi együttesek részvételével rendezték meg a sárközi Lakodalmas népünnepélyt és felvonulást. Szvjatoszlav Richter két nagy sikerű hangversenyt adott a franciaországi Toursban.♦ Petőfi Sándor halálának 129. évfordulójára emlékezve vasárnap Kiskőrösön megkoszorúzták a költő szobrát. ¥ Marcel Marceau nagy sikerrel kezdte meg augusztus 26-ig tartó londoni vendégszereplését. A világhírű francia pari- i tomimművész előadásaira elő- vételben minden jegy elkelt. Egerben hétfőn megnyílt a műemlékvédelemmel foglalkozó nyári egyetem. A tudományos fórumra tizenegy országból nyolcvan vendég érkezett. A Megkezdődtek a próbák a Savaria-napok természetes díszletéül szolgáló szombathelyi Isis-szentélyben, ahol augusztus 5-én és 6-án Mozart Varázsfuvoláját láthatja majd a közönség. A Filmtudományi Intézet a filmgyártás államosításának 30. évfordulójára megjelent kötete 1948-tól 1976 végéig feldolgozza a magyar játékfilmek forgalmazási adatait. A vizsgált időszakban 433 hazai játékfilmet 520 millió néző látott. A legnagyobb nézőszámot elért öt film a felszabadulást követő első tíz évben készült: az abszolút rekordot Keleti Márton filmje, az 1949-ben bemutatott Mágnás Miska tartja. 1976 végéig 9,5 millió néző látta. A legtöbb filmet e harminc év alatt — szám szerint 37-et — Keleti Márton rendezte; őt követi a listán 20—20 játékfilmmel Fábri Zoltán, Révész György és Várkonyi Zoltán. IKONOK Kiállítás az esztergomi Keresztény Múzeumban Első alkalommal kerül a nyilvánosság elé az esztergomi Keresztény Múzeum gazdag ikongyűjteménye, amelyet — erre a bemutatóra — a budapesti Iparművészeti Múzeum is kiegészített néhány remek darabbal. A tárlat egy olyan, hosszabb időre tervezett kiállítássorozat része, amelynek célja a keresztény egyházi gyűjtemény teljes anyagának fokozatos bemutatása. Meglepetés ez a tárlat, több okból is. Mindenekelőtt, több mint negyven ikonjával a műfaj gazdag áttekintését adja. S ezen felül segít eloszlatni egy tudománytörténeti félreértést, azt tudniillik, hogy az 1913-as pétervári nagy ikonkiállítást megelőzően az európai múzeumokban nem folyt tervszerű gyűjtés. A megállapítás érvénye alól a Keresztény Múzeum kivétel! Anyagában ugyanis meglepően sok datált orosz ikont találunk, ezek java részét Ipolyi Arnold nagyváradi püspök vásárolta meg 1867-ben Kölnben, a híres Ramboux-gyűjtemény árverésén. A hazai műgyűjtés tehát megelőzve sok más nagy hírű intézményt, már igen korán foglalkozott e sajátos és legjobb alkotásaiban az egyetemes művészet csúcsait jelentő műfajjal. Ha az ikonok világát meg akarjuk ismerni, ha fel akarjuk fedezni szépségüket, meg kell feledkeznünk — az európai, világi színezetű művészetből eredő — néhány beidegződésről. Az ikonfestőnek ugyanis maga a kép is szent tárgy volt, jóval többet jelentet a puszta ábrázolásnál. Festője szinte tisztelettel festette s e tisztelet azzal is jelezte, hogy betartotta az előírásokat és a régebbi alkotások, példák másolására törekedett. Művészi mintául szolgáltak számára az ikonfestő-kézikönyvek, amelyek írásban és rajzban közölték, melyik szentet milyen megkülönböztető jellel és milyen sorrendben kell ábrázolnia a festőnek. Mivel ez a sokféle megkötöttség nem volt terhes az ikon festő számára, könnyedén és természetesen bontakozhatott ki egyéni képessége, ám ez nem a nagy dolgokban, inkább csak a részletekfinomságában nyilvánul meg. Az árnyalatok gazdagsága, a vonalvezetés karaktere, a díszítő elemek egyénisége, a képfelület finom megmunkálása olyan eszköz az ikon festő kezében, amellyel — bizonyos határok között — éppen olyan szuverén alkotást hozhat létre, mint más utakon járó nyugateurópai művésztársa. Az esztergomi gyűjtemény egyik legkvalításosabb darabja egy XVI. századi görög Megváltó ikon. Méltó párja egy ugyancsak XVI. századi, Szent Kozmát és Damjánt ábrázoló szerb ikon, amely egy Belgrád melletti templomból került Magyarországra. Gyönyörű sorozat képviseli az italo-bizantin ikonművészetet. Ezeket a képeket itáliai görög mesterek készítették vagy az egykori bizánci birodalom dalmátvidékein születtek, olasz hatás alatt. A bontakozó reneszánsz, Cimabue, Giotto és Duccio szellemi áttörése érződik az italo-bizantin művek java részén. A legtisztábban egy, az 1600-as évek táján keletkezett mű, a Krisztus bevonulása Jeruzsálembe, mutatja azokat az eredményeket, amelyek az itáliai proto-reneszánsz hatására nyertek polgárjogot az ikonfestészetben. De nemcsak kiemelkedő darabjai okán, hanem a típusok gazdagsága miatt is figyelemre méltó a kiállítás. Négy kitűnő, XVII. századi munka képviseli az Istenanya a Jel ikonográfiai típust, amelynek forrását az Ószövetségben találhatjuk meg. Végül még két, számunkra különösen érdekes ikonról. A Barlangkolostori Istenanya egy elveszett típus XVIII. századi változata. Az elnevezés a kijevi Barlangkolostorból, a XI. századi kijevi fejedelemség legragyogóbb kulturális központjából származik. Egykorú források szerint e kolostor tagja volt Magyar Mózes, a magyar származású szent szerzetes is. A kiállítást egy már nem is ikonszerű ikon zárta. Az Utolsó vacsorát a szentendre-izbégi templom számára festette 1813-ban Zsivkovics Mihály, megmutatva művén szinte mindazokat a vonásokat, amelyek miatt a művészettörténet az orthodoxia számára határterületnek tartja Magyarországot. S. M. FÁBRI PÉTER (14) folytatásos regény A kedd, ha lehet, rosszabb, mint a hétfő. Fülledt meleg van és a hét még éppen csak elkezdődött. A gyárban mindenki ideges. Holnap, másodikán, majd megnyugszanak a kedélyek néhány napra, de mint már említettük, Médiász Ádám nem tartozott, azok közé, akik megváltásként várják a fizetésnapot, így hát neki nem lesz miért örülnie szerdán sem. Hacsak ... — de ezt csak ő gondolja hozzá, a lelke legmélyén, nagy titokban. Délután, csütörtök óta először, fölsétál a Dombra. Este a tévében végignéz egy vetélkedőt. És már véget is ért a nap. Szerdán viszont jókedvűek az emberek. Lajos bácsi délben nem a családjáról mesél, hanem arról, amikor, vagy tizenöt éve, tízezer forintot húztak ki egy békekölcsönkötvényére Nekem nem volt békekölcsönöm, mondja Ádám. Csak egy ismerősömnél láttam milyen förtelmeseket rajzoltak rá Hogyhogy förtelmeseket? Hát azokat a randa robusztus munkásfigurákat. Médiász úr, ne mondjon már ilyet! Akkor még volt becsülete a munkásnak. Nono, Lajos ■ bácsi, elégedetlenkedik? Hát, tulajdonképpen, kéremszépen, elégedetlenkedni, azt nem. Hát ugye, a fiamból mérnök lett, aztán ezt a régi világban biztosan nem lehetett volna. Na ugye. Igaza van, idefigyeljen, elmondom magának, hogy lett mérnök abból a kölyökbül. Nincs mese, elmeséli. Laza délután következik, kávézgatás és dolgozgatás. Médiásznak eszébe jut, hogy ma Varga-család van, ezért munka után hazasiet, útjába ejti a KÖZÉRT-et, és a szokásos szatyorkitömő házijavakon túl különféle puddingporokat is vásárol, mert ma erre kívánja meginvitálni magát. Hazaérvén, a levegőt frissítendő, kereszthuzatot csinál, aminek az lesz az eredménye, hogy különféle papírdarabok, szalvétától papírzsebkendőn át a tetépett noteszlanokig (melyeken az anyjávali beszélgetések grafikai esszenciája sűrűsödött össze) kezdenek balettom a szoba és a hall légterében. Ám ha az ember jó hangulatban van, boldogan felejti aprócska görcseit, és különben is, mint már tudjuk, hősünk igazán nem a pedantéria embere. Bekapcsolja a rádiót, A közelmúlt slágerei, írja a rádióújság, két-három éves számok szólnak a hangladéból, kimegy a konyhába, kávét tesz föl, majd a ruhásszekrényből elővesz egy szabványszerinti kuktakötényt és nekiáll a csokoládés-vaníliás púd ding elkészítésének. Kavar- gatja a tejet, adagolja a poro skát, citromot reszel nyalogat- tja az ujját. ..Mit hagyok magam mögött ki tud.ahogy ha én sem” — micsoda? Igen, ez a szám, éppen ez a dal. Ez megy a műsorban, ez az a dal. ..Hogy utáltam én akkor ezt a nyüszítést” — nyüszáti,sóhajtja magában, magát Rajnaivá persze. .Minek ez?” Még egy-két szám lemegv:a hatórás hírek alatt éppen, ott tart, hogy a forró masszát tartalmazó edényt leteszi hűlni a konyha kövére. Majd úgy, ahogy van, kötényesen, bemegy a szobába, egy hamutartó, egy doboz Sopianae és egy ürülő doboznyi gyufa társaságában átlósan elheveredik a bordó-fekete ágyon, kezdődik a folytatás. A narrátor-tenor most felídja össze a múltkoriakat. Ez nem túl érdekes. De azután megszólal Kati. Julival beszélget. ifjabb Vargáék, azaz •Kedd, 1978. augusztus 1. Invar Kalnins „A félbeszakadt dal” című balettjét, amely Victor Jara tragikus sorsú chilei népénekesről szól, nagy sikerrel mutatta be a leningrádi balett Borisz Eilrann koreográfiájára. S Madridban bemutatták Nicolas Stéphane, Frédéric Rossit és Madeleine Chapsal egykori filmjét, a Meghalni Madridban című alkotást. A filmszalagért 1962-ben háromszázmillió frankot ajánlottak fel Franco megbízottai, hogy megakadályozzák vetítését. színházak mai műsora Zichy-kastély: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenekarának koncertje (Bach-Haydn-Mozart béri. B3.) (esőnap: 2-a) (8) — Zenélő Udvar: Baranyai László zongoraestje (Haydn-Brahms zongorabéri. B 3.) (esőnap: 2-a) (8) — Városmajori Színpad: A kikapós patikánis (8) — Budai Parkszínpad: a Brasil Tropical táncegyüttes vendégszereplése (8) — Fővárosi Nagycirkusz: szünet Rövid tartalom és szerepliltista a Pesti Műsorban.