Magyar Nemzet, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-05 / 235. szám

Csütörtök, 1978. október 5.. Vevők, eladók, hosszúságok... Sasszem és boríték Mi lehetne a megoldás, s van-e egyáltalán? Vagy leg­­alább némi enyhítő íz? Ilyes­miről is esett szó azon a meg­beszélésen — vagy inkább ta­pasztalatcserén —, amelyet a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottsága rendezett a fogyasztók érdekvédelméről. A lehetséges megoldás is szó­ba került, de jóval kevesebb­­szer, mint a diagnózis ismé­telt megállapítása. A bajokat ugyanis ez esetben könnyű kitapintani. A kereskedelem és a vásárlók közötti feszült­ségek minduntalan felszínre törnek. Elkerülhetetlen, hogy az effajta beszélgetéseken ne hangozzanak el igazságtalan, túlzó kijelentések, felnagyí­tott bosszúságok históriái, mert ugye, mindenkinek a maga feje fáj. Ez talán ter­mészetes is. N Ám nem gondolt senki arra sem, hogy egy ilyen fórumon, kis vitán, beszélgetésen, vagy nevezzük akárhogy, meg lehet váltani a világot, s különösen a kereskedelmet. De azért mégis... Dagadó Ha valaki darált húst kér a hentesnél, természetesen megkapja. Ára ugyanaz, mint a sertéscombé. Holott, Csong­rád megyében számvetést ké­szítettek, s ezúttal ennyi elég is az igazság kiderítéséhez. Mert ugyebár tudják, hogy összesen mennyi sertéshúst szállítanak ki, s ebből mennyi a dagadó? Sok a dagadó. A próbavásárlások vellenben azt mutatták, hogy kevés a daga­dó, pontosabban, hogy nincs is dagadó. Mintha a föld nyelte volna el. (Tessék talán majd holnap benézni, mi ren­delünk, de a húsosok nem hoznak.) Pedig nem a föld nyelte el, hanem a daráló. Illetve előtte még a hűtőszek­rény. Amikor a próbavásárlá­sok nem jártak sikerrel, az ellenőrök jó érzékkel bete­kintettek néhány bolt hűtő­­szekrényébe. És lám, meg­találták a dagadót. Talán ép­pen a szerepét tanulta, hogy nemsokára hitelesen tudja alakítani a darált húst. Előírás van arra, hogy a darálóban nem lehet hús, mégis mindig van, s aki da­rált húst kap, onnan kapja. Csak az elöl kipréselődő hús­gilisztákat látja, de a tölcsér­ben pihenő alapanyag ott már nem. Így lesz néha a műcsíny­­ból darált hús. (Egy hozzá­szóló: — Most még mi házi­asszonyok is tanultunk vala­mit De, ha én veszek egy kiló combot, aztán odaadom ledarálni, ki is rúgnák a bolt­ból. Naná, .majd a maga szép szeméért takarítom ki a da­rálót, mi? — mondaná a hentes. Derültség, helyeslő mormogás.) Folytatva a csong­rádi számítást: ha évente csak a dagadómennyiség fele kerül a darált húsba — per­sze derűlátás ezt feltételez­ni —, az pontosan ötmillió forint veszteséget, illetve nye­reséget jelent. Kinek mit. — (Egy másik hozzászóló): Na, és ahhoz mit szólnak, hogy nekem olyan a munka­köröm, ahol vásárolod is kell. Például kávét. Akiknek vi­szem, azok néha lemérik, és bizony előfordul, hogy nincs meg a tíz deka. Na, mi van Mariskám, megvámoljuk a finom kávécskát? — kérdik. Mit mondjak erre? Azt, hogy útközben lefőztem egy ada­got? Inkább azt, hogy varázslat történt Vevők szakszervezete Az ellenőrzés nem más, mint puszta ténymegállapítás. Adott helyen, adott időben ezt meg ezt tapasztalták. Jegyzőkönyv: Az ellenőrzések — Csongrádban — lelepleztek olyan takarmánytételit, amely fele annyi lucernalisztet tar­talmazott, mint az előírások szerint kellene. Szinte hihe­tetlen. Vagy: Szegeden a tár­sadalmi ellenőrök több ezer kenyeret mérettek meg, s kö­zülük rengeteg volt a súly­hiányos. A szegedi sütőipar, kiszámították, ezzel évente mintegy öt vagon lisztet „ta­karít meg”. Súlytöbbletes ke­nyér pedig nincs. (Ez is egy varázslat!) Igen ám, de va­jon jellemzőknek fogadhat­juk-e el a jegyzőkönyvekben leírtakat? Nem. Sokkal több hal van a vízben, mint amennyi horogra akad. Az ellenőri tapasztalatok tehát szomorúak. Csongrád megyében a Ke­reskedelmi Felügyelőség éven­te 1000—1200 ellenőrzésre ke­rít sort, s nem lehet monda­ni, hogy csak elvétve talál­koznak szabálytalanságokkal. Van úgy, hogy az ellenőrzések egyharmada visszásságokat tár fel, s így felelősségre vonással jár. Sőt, évente 10— 15 büntető feljelentéssel. A pénzbírságok egy személyre eső átlaga évente kétezer fo­rint. Kihámozható-e mindeb­ből valamilyen épkézláb kö­vetkeztetés? Hogyne. Ha a vá­sárlók odafigyelnek, az any­­nyi, mintha 5—6 százalékkal több pénzt kapnának kézhez a borítékjukban. Tehát a fi­gyelmes vásárló pénzt keres­het. Helyesebben megmenthet jó néhány forintot abból, amiért egyszer már megdol­gozott. Első lecke: egyik sze­münket függesszük a mérleg nyelvére,­ míg a másikkal merően figyeljük azt, hogy mi kerül a zsírpapírba, zacskó­ba, kosárba.­­ (Egy hozzászóló) Véle­ményem szerint nincs kihasz­nálva a társadalmi ellenőr­zésben rejlő erő. Holott ez nagy lehetőség. A hivatásoso­kat már mindenütt ismerik, tehát ők egyre kevesebb fo­gásra számíthatnak. A társa­dalmi ellenőrzés széleskörű­vé és gyakorivá tétele sokkal több szabálytalanságot, vá­sárlói megkárosítást leplezne le, sőt, folytana el csírájában. Vagy egy másik megoldás: alakítsuk meg a vevők szak­­szervezetét (Derültség.) nak az önkiszolgáló boltok. Csakhogy évente jó néhány százalékkal növekszik az alap­terület is. Mindenféle ember becsöppen a kereskedelembe, sok szakképzetlen is. Talán ez volna a bajok egyik for­rása. — A vevők sem angyalok, elvtársak. És az eladó is csak ember, akinek mindenféle baja lehet. Azt azért minden­kinek tudomásul kellene ven­ni, hogy a kereskedők nem csalók és naplopók gyüleke­zete. Milyen sok minden van tíz deka parizer mögött, ugye, látta a tévében? Azért mon­dom, ismerjük el ezt is. — Nézze, én elismerem, csak nem szeretem, ha átver­nek. Gondolom, maga sem. Sok kicsi... — (Egy közbeszóló) A ve­vőik és a kereskedelem kap­csolata akkor lesz ideális, ha az eladó nem rátukmál, ha­nem valóban a vásárlók igé­nyeit veszi figyelembe. Ha segít. Hányszor fordul elő, hogy keresünk valamit, de a hatodik üzletben ráébredünk, hogy fantomot kergetünk, amit venni szeretnénk, az hiánycikk. Akkor kérem, én elvárom, hogy nekem azt mondják, nézze asszonyom, itt van ez a festék, vagy­ csa­var, vagy ruhaanyag, vagy akármi, ez csaknem pótolja azt, amit ön keres, próbál­ja ki. Az ellenőrzéseik kimutatták, hogy a kiválasztott boltok egyharmadában nem adtak a vevőknek olyan árucikket, ami volt a raktárban. Ponto­sabban: adtak annak a vevő­nek, aki maga is adott, aki nem sajnált 50—100—500 fo­rintot. (Attól függ, milyen áruról van, szó, a tarifák már kialakultak.) Amit megnyerünk a réven (sasszem), azt elveszítjük a vámon (kenőpénz). — (Hozzászólás) Azt mond­ja meg nekem valaki, ugyan mi köze a vevőnek ahhoz, hogy a kereskedő ütközőpont­ban áll? Hogy ő az utolsó ember, aki részt vesz a la­kosság ellátásában? — (Aki egyetért) Azért jó lenne, ha ügyelnénk arra, hogy ne varrjunk mindent a kereskedők nyakába. Most én Makóról beszélek. A négy termelőszövetkezet nőbizott­sága nemrégen tartott együt­tes ülést, ahol a húsellátásról is szó volt. Hát bizony a pa­rasztasszonyok nagyon fájlal­ják, hogy pontosan ők, a ter­melőik, akik söprik az ólaikat, hordják a takarmányt, szóval pont ők nem tudnak húshoz jutni. Az áru délelőtt jön, ők pedig munka után 5-6 óra­kor már egy dekát sem kap­nak. De nincs rajzlap, nincs bizonyos fajta ceruza, a szén minősége meg, amit kapunk, vagy nagyon rossz, vagy na­gyon drága. Lehet, hogy ezek nem nagy dolgok, de sok kicsi sokra megy, és ezeknek az asszonyoknak amúgy is van elég bajuk.­­ (Egy másik makói asz­­szony) Egy kis településen ha nem kapunk meg valamit, vagy goromba az eladó, nem tudunk átmenni egy másik boltba. És azt sem hallgatom el, hogy szépek ugyan a gyer­mekruhák, de kérem, a minő­ség ... Én például gyermek­­intézményben dolgozom, ha egy gyerekre új ruhát adnak, délre már gombok nélkül csüngenek rajtuk a holmik. Hát miféle munka ez? Kilépés mattból — (Még egy hozzászólás, amely csattanának is jó) Könnyű azt mondani, hogy a vásárlónak ezer szeme legyen, amikor már most is van leg­alább száz, de az sem elég. So­k mindent lehet a pult in­nenső oldaláról ellenőrizni, de olyasmit képtelenség, hogy a parizerben hány százalék víz van, amit ugyancsak szabvá­nyok határoznak meg. A le­zárt gyári csomagokba sem látunk bele, kérem. A vevő ugyebár sem laboratóriumot, sem mikroszkópot, sem rönt­genkészüléket nem hord ma­­gánál, és erre nem is lehet kötelezni. Szükség van az el­lenőrzésekre, a kereskedő is rendesebb, ha állandóan tart a figyelő szemektől, ha nem tudja, melyik pillanatban pi­rítanak rá. Ő is csak annyit kockáztat, amennyi számára biztonságos. Szóval a keres­kedők sok bosszúságot okoz­nak, de az árut csak eladják, nem ők készítik. Ezt a két dolgot külön kell választani! A gorombaságot, a csalást ki lehet védeni, ha ügyesek va­gyunk, de ha rossz minőségű árut viszünk haza, végképpen mattot kapunk, nem tudunk hová lépni. Igen ám, de a vevő másrészről termelő is, így már az is nagy előrelépés lenne, ha gyártás közben ki-ki arra gondolna, hogy el­nagyolt, hanyagul elkészített termékét a nagymamája, vagy a vőlegénye fogja holnapután megvásárolni. Ez a módszer tovább is fejleszthető: az el­adók is gondoljanak arra, hogy amit én gyártok, azt holnap ők is megvehetik, te­hát ne károsítsuk egymást. Gondoljanak továbbá arra is, hogy valahol egy másik eladó pontosan úgy szolgálja ki va­lamelyik közeli családtagju­kat, mint ahogy ő engem. Azért mondtam el, mert egy ilyen gondolat talán segít­hetne. De amíg egy ilyen gondolat­ból valóság lesz. . .!? Fehér Béla Tíz deka parizer — Arról van itt szó, hogy a kereskedelem olyan nép­gazdasági ág, ahol állandó létszámnövekedésre van szük­ség, ez jelzi a fejlődést. An­nak ellenére, hogy szaporod­ MAGÁNGÉPKOCSI TULAJDONOSOK! Amíg a készlet tart LADA, POLSKI FIAT—125, SKODA S—100 VOLKSWAGEN 1200, 1300, 1302, WARTBURG 312, 353 gyártmányú gépkocsik SZÉLVÉDŐEVEG CSERÉJE 10'Vo ENGEDMÉNNYEL AVJO JAVSZEL Budapest X., Kőbányai út 43 b. Telefon: 336—502 Ma® Nemzet Utcanévváltozások a fővárosban A fővárosi Tanács vb a ke­rületi tanácsok javaslatára az utóbbi időben több új utcael­nevezésről határozott. A XVI. kerületben eddig számokat vi­selő utcák kaptak nevet, így például a 421. számú utcát Verőce közre, a 424. számú utcát Töltény utcának nevez­ték el. A Kassa utca elneve­zése Céltábla utcára változott. A XVII. kerületben a Gyep­­lős utcából nyíló, eddig név­telen útszakasz Vízforrás utca, a Csabamező utcába nyíló út­vonal Ecsedháza köz, a Kele­­csényi utcából kiinduló zsák­utca Kelecsényi köz, a Micsu­rin útból nyíló névtelen út­szakasz Falevél utca, egy má­sik, ugyancsak innen induló útvonal Csősz utca, a Rezgő utcából nyíló kis utcából Rez­gő köz lett. A Borsó utcába torkolló útszakasz a Schön­­mann László, az Újlak utcá­ból nyíló útvonal az összefo­gás utca, a Ferihegyi úttól a Földműves utcáig terjedő út az az Egészségház utca, a Rá­koskert sugárút mellett ki­alakult névtelen útszakasz a Pásztorének, a Tápiószecső utcánál levő névtelen közte­rület pedig a Lövész­ köz el­nevezést kapta. A XVIII. kerületben a Piac teret Vásáros térre, a Zrínyi Miklós utcát Fiatalság utcára, a Petőfi utca folytatását Pé­­terhalmi útra változtatták. A XXI. kerületben a Bordás ut­ca egy rövid szakaszát Motor utcára, a Gát utcának egy ré­szét Mázoló utcára, a 765. szá­mú utcát Krizantém utcára, változtatták. Ugyancsak a XXI. kerületben a Szigetcsúcs keleti oldalán levő névtelen útszakaszt Szállító utcára, két másik közeli útszakaszt Szik­ratávíró utcának és Petróle­um utcának nevezték el. Az Erdősor utca mellett négy, ed­dig névtelen sétányt Nyuszi, Csikó, Cirmos, illetve Puli sé­tánynak nevezték el. A XVII. kerületben, a Jász­­kisér utca egy részét Jászdó­­zsa, a Jászapáti utca egy sza­kaszát Jászágó, a Diadal utca egy szakaszát Jászivány, a Bertóti utca egy részét Tóal­más, az Alsópetény utca hosz­­szabbodását Újszilvás, a Dön­tő utca egy szakaszát Nagyré­­de, a Szabadság utca egy ré­szét Helikopter, a Petőfi utcát Gázon Gyula, a Táncsics ut­cát Lyka Károly utcára, az 554. számú útvonalat Kista­­nya, az 555. számú utcát Sárdi utcának, az 556. számút Tá­­piógyöngye, az 557. számú ut­cát Tápiósüly utcára változ­tatták. A XVIII. kerületi volt álla­mi lakótelep helyén keletke­zett új útvonalak a Csontváry Kosztka Tivadar, Barta Lajos, Kondor Béla, Vajda Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Szép Ernő, Németh László sétány elnevezést kapták. A határozat értelmében a megváltoztatott nevű utcákban a régi névtábla piros színű átlós áthúzással további két évig a helyén marad. ­ A gyógyszészre­ is szükség van Milyen sokat tesznek egész­ségünkért! Hányszor ébreszti őket éjjeli inspekciózás köz­ben a csengő éles berregése és ők sietnek ajtót nyitni, hogy segítséget nyújtsanak a betegnek, aki áhítja a gyógy­szert, amely könnyíti vagy megszünteti fájdalmait. Igen, a gyógyszerészekről van szó! Róluk, akik mind­mostanáig úgy érezték, hogy nem kapnak elég társadalmi megbecsülést, anyagi elisme­rést, hogy lassan átalakulnak gyógyszerészből, laboránsból eladóvá. Így igaz ez, helytálló ez a felfogás? Akinek ezt a kérdést fel­tesszük, egy kis gyógyszertár vezetője a Pozsonyi út legelső házában. Héttagú kollektíva vezetője Salamon Józsefné, aki munkatársaival háromszor érdemelte ki eddig a szocialis­ta brigád címet. Egyértelmű nem a válasza. — Nagy tévedés erre gon­dolni! Akármilyen mértékben is nő a gyári, kiszerelt készít­mények száma, a gyógyszerész munkájára ma is, holnap is szükség van, szükség lesz. Számos ismert, jól bevált gyógyszer elkészítése a gyógy­szerészre vár, több okból. Ilyen például az egyéni gyógyszereléshez szükséges or­vosságok elkészítése, a külön­böző összetételű porok, kenő­csök, folyadékok összeállítása,­­ valamennyi a gyógyszerész napi feladata természetesen a gyári készítmények kiadása mellett. Hatékony egészségne­velő feladatunk is van. A kü­lönböző kiadványok nemcsak felhívják a gyógyszertárt fel­keresők figyelmét, de amint látja, minden szabad helyen kínálják magukat a dohány­zás ártalmairól, az antibébi tablettákról, a csecsemő ápo­lásáról,­­a rendszeres mozgás fontosságáról szóló füzetek. Valóban, a kirakott és a gyógyszerek mellé kínált ki­adványok ott sorakoznak rendberakva a gyógyszer­­szekrények tetején; a környé­ken a legnagyobb sikere a színes, okosan, könnyedén fel­­világosító „Házibuli” címűnek van amelynek orvosírója a fiatalokkal összekacsintva mondja és olvastatja el mind­azt, amit fontosnak tart. A gyógyszertár-vezető hétfő­nyi csapatával tartja a frontot, munkával, jószóval, udvarias­sággal, segítőkészséggel. Hiánycikk, bár egyre ritkáb­ban, de mindig akad náluk is, olyankor ajánlanak valami más, azonos összetételű gyógy­szert, áthidaló megoldásként. A „nincs” szót kitörölték a szótárukból. És nem sajnálják a fáradságot azért, hogy ezt minél kevesebbszer mondhas­sák ki. Albert Schweitzer ne­vét vette fel a kis brigád, és a nagy emberbarát, nagy tu­dós neve kötelezi őket erre! Hogyan válik valaki jó szakemberévé a gyógyszertári munkának?­­ Erről faggatjuk Salamonnét és összeforrott kis csapatát. — A gyógyszertár minden dolgozójának nagyon precíz­nek és tévedhetetlennek kell lennie, ez az első feltétel. És végtelenül megértőnek, türel­mesnek, hiszen beteg embe­rekkel vagy betegükért aggó­dó hozzátartozókkal foglalko­zunk. Hivatástudatnak nevez­ném legszívesebben azt, ami bennünket fűt, összeköt. Hét különböző korú nőből álló brigádunkat a szakma szere­tete kovácsolta egységessé, no meg az emberek szeretete, a segítőkészség. Hogy le ne ma­radjunk szakmailag, minden évben továbbképzésben vesz részt egy-egy brigádtagunk és az ott tanultakat munkaidő után átadja a többieknek. Munkáját természetesen idő­közben mi végezzük el. A gyógyszeripar rohamos fejlő­dését szakkönyvek segítségé­vel igyekszünk követni. Bri­gádunk a III. kerület egyik iskolájában harminc cigány­tanuló patronál­ását vállalta; ellátjuk őket egészségügyi cso­magokkal, fogkefékkel, tisz­tálkodási szerekkel, iparko­dunk kialakítani bennük az egészség-tisztálkodás szerete­­tét. Megszerettük őket, ők meg bennünket Városszerte híres ez a kis gyógyszertár arról, hogy ott minden megkapható. Hogyan csinálják? A gyógyszertárvezető elmo­solyodik. — Hát majdnem minden ... Igen egyszerű ez. A fogyóban levő gyógyszerek utánpótlásá­ról időben gondoskodunk, a kifogyottak után pedig na­ponta érdeklődünk. Ha kell, hát eléje is megyünk! Ismert tény, hogy kifogyott a múlt évi kamillatea, sok család jog­gal kedvelt háziszere, amit naponta jónéhányan kerestek. Szállítás egyszer van heten­ként, s mi az azt követő napon tudtuk meg, hogy beérkezett a központba az idei kamillatea. Nem vártunk rá hat napig, hanem odamentünk és elhoz­tunk egyik munkatársammal egy húszkilós zsákkal. Sok-sok hasonló apróság miatt mennek hozzájuk szíve­sen a gyógy­szerre szorulók. Mindig kapnak az orvossághoz néhány jó szót is. Ki nem ve­szi ezt szívesen?! A kis gyógyszertár három­szoros szocialista brigádja Al­bert Schweitzer szellemében igyekszik ellátni munkáját. Fehér Rózsa Meghalt Szánthó Dénes Ismét gyászolunk. Eltávozott körünkből egy kitűnő kolléga és jóbarát. Hosszú betegség után életének hetvennyolca­­dik esztendejében meghalt Szánthó Dénes író, újságíró. Pályája Szegedről indult. A fiatal Szánthó jogi diplomát szerzett, de már mint joghall­gató eljegyezte magát a hír­lapírással. A Szegedi Új Nem­zedéknél kezdte, a Színház és Társaságnál folytatta, ott már helyettes szerkesztői minőség­ben. 1924 óta a fővárosi napi- és­­­ hetilapoknak dol­gozott. Többnek volt színházi kritiku­sa, színházi rovatvezetője, kulturális rovatának szerkesz­tője. Mert Szánthó Dénes igazi szerelme, életterepe a színház volt. Nemcsak újságírói érdek­lődésének állt központjában, szépírói tevékenységéhez is nagyrészt a színház adott ih­letet. Irt számos színpadi mű­vet, több kisregényt, humo­reszket, rádiójátékot. Hajnal­tól hajnalig címmel 1930-ban ő írta az első modern értelem­ben vett magyar hangjátékot. Alapítója volt a Pesti Műsor­nak, a közelmúltig szerkesztő­je is. Mondhatni az utolsó percekig írta cikkeit lapunk­nak. Fájdalommal gyászol­juk. Minden típusú VÁROSI ÉS FÖLDGÁZÜZEMI BERENDEZÉSEK garanciális és garancián túli JAVÍTÁSÁT, KAR­BANTA­RTÁSÁT vállalja a BUDAPEST VI., HAJÓS UTCA 20. Telefon: 310—411, 314—567, 317—955

Next