Magyar Nemzet, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-07 / 263. szám

14 BIHARI KLÁRA Sokszálú érhálózat sokfelől hozta el a tapasztalatot Gyuszi értelméig. Megnézett, figyelt. Látott olyan fiatal mérnököt, akiről lerítt a szűkös élet. De jónéhányat olyat is, aki elegánsan öltözött és munka után beült a kocsijába, kicsit járatta a motort, azután kivágódott a nyájként egy helyre terelt autók sorából és merész íveléssel ráfordult a főútra. Néhány olyan is akadt, akiért a felesége jött el kocsival, ezek többnyire jól kereső, diplomás nők voltak é s a férj a megszokottság mozdulatával beült melléjük. A nehezen élő fiatal mérnököket Gyuszi szándékosan kihullatta figyelme rostáján. Azok nem érdekelték. Csak a többiek szokásait, magatartását, életét fürkészte. Meg az életútjukat. Melyik honnan indult, hogyan, mikortörtént, hogy egyszerre csak felfelé kezdtek kapaszkodni, hogy találtak, rá a sokfokú létrára, ami a magasba visz. Gyuszi lassanként ráébredt, miért hagyta ott a vidéki üzentet,és jött fel Budapestre. Mi volt az a nyugtalanság, ami a fővárosi üzembe hozta. És miért áll már második esztendeje az esztergapad mellett, az ideiglenesség érzésével, türelmetlenül, mint akit helyettesítésre kértek, s várja, hogy visszatérjen az, akinek egy kis időre átvállalta a helyét. Itt ért tudatossá benne, hogy kár volt abbahagynia otthon az esti tagozatú gimnáziumot a harmadik tanév után. Jó ösztönnel kezdett ő tanulni, okvetlenül meg kell szereznie az érettségi bizonyítványt. Amikor bejelentette, hogy hosszú szünet után be akar iratkozni az esti gimnáziumba, s a negyedik osztály elvégzése után a műszaki egyetemre, minden támogatást megkapott. Szegény, vidéki munkáscsalád törekvő fia, kit segítsenek, ha az ilyet nem? Amellett a lapok időről-időre sürgették a munkás-értelmiségiek arányszámának emelését. Erős volt a lemorzsolódás, a fizikai dolgozók gyermekei kevésbé tudtak megbirkózni a tananyaggal, mint azok, akik műveit szülők mellől, magasabb alaptudással mentek egyetemre. A gyári vezetők örültek, hogy elszánta magát a tanulásra. Jó pontot jelent az nekik is, ha a felsőbb szervek tudomására hozzák: olyan új műszaki értelmiséggel gyarapodott a mérnökök sora, aki évekig mint esztergályos dolgozott a gép mellett. Csak Marika nem örült Gyuszi elhatározásának. A lány egy másik műhely írnoka volt és kis üvegkalitkájából, hosszú szőke haja, meg szerelme lobogásával naponta legalább háromszor átfutott hozzá. A nők pontosan működő ösztönével mindjárt megérezte a veszélyt. — Gyuszikám, minek töröd magad ... Nappal a munka, este a tanulás... sok lesz, meglátod ... Meg azután ... mi ketten... mikor lehetünk együtt? — Ne félj, arra is jut idő — mosolygott rá vigasztalóan Gyuszi. De szemében és mosolya mögött is ott volt az eltökéltség, a tanulásról nem mond le. És Marika, hiába tudta-látta, mennyire vágyik rá a fiú, hogy harap bele még a tekintetével is — valahogyan mégis legyőzöttnek érezte magát. A munkásszálláson nehezen ment a tanulás. Négyen laktak egy szobában, különböző természettel, szokásokkal, élettel- , létra fogással és nőügyekkel. Igaz, amiben lehetett, alkalmazkodók voltak. Megbeszélt sorrendben, egymás kezére játszva lopták be a lányokat a szobába — ilyenkor hárman a szálláson kívül szórakoztak Marika hetenként kétszer jött el, ezeken a napokon Gusziban már reggeltől gyűlt a forró indulat, egy-egy percre leállt a géppel, belebámult a levegőbe és a szédülés, ami elfogta, benyelte a műhelyt, a lármát és őt magát is, alig tudott kikapaszkodni belőle. A tanulás második évében — amit addig Marika soha nem tett — arra akarta rávenni, hogy menjen el hozzá a leányszállásra. — Mindig azt mondtad, hogy ti nyolcan lantok egy szobában, nálatok nem lehet — mondta Gyuszi és mint akit rossz hírrel leptek meg, öszszeráncolta a homlokát. — Eddig nem is lehetett, de most olyan jó kis megértő társaság jött össze — suttogta Marika. — Ne félj, ügyesen becsempészlek én, a többiek meg vigyáznak, hogy senki ne zavarjon bennünket. Tudod, kéz kezet mos, más is akarja a szívességet... Gyuszi néhányszor el is ment, a lány rugalmas, gyönyörű teste húzta a veszélyes találkozókra. Mégis fokozatosan nőtt benne a kelletlenség és a harag a vággyal párhuzamosan, mintha megkötözve hurcolná el a női szállásra egy rajta kívül eső erő. A második évet igen rossz eredménnyel végezte. Éppen csak, hogy nem bukott meg a tanárok jóvoltából, akik elnézőn és jóakarattal összegezték a munkástanulók eredményeit. Ez jó is volt, meg rossz is. Veszélyeztette egyetemi felvételének esélyét. Gyuszi az Új tanév kezdete előtt körülnézett a műhelyekben. Így akadt rá Körösi Margitra, egy vele egyidős betanított munkásnőre, aki naponta lyukacsos fémlapocskák ezreit sajtolta ki a gépén. Sovány, vékony orrú lány volt, csontos, csendes, és szégyenlősen mosolygott, a tetszés önbizalmát nem ismerő, a magukat csúnyának tudó nők szokása szerint. Margit mindig mély zavarral fogadta a fiatalembert. Alig emelte fel a fejét és mosolya még szégyenlősebb lett, mint akit méltatlan kitüntetés ér, ami ámulatra készteti a többieket. A műhelyt meglepte az induló udvarlás. Mit akar Margittól a csinos Kovács Gyuszi, akibe a legszebb lányok egyike szerelmes? Marika csupa kívánatos forma, ápolt, friss, ez meg a legdrágább ruhákban sem lenne mutatós. De nem is olyan, aki öltözködni tudna, nincs benne igazi nőiesség, meg hiúság. Marika egy napon felhevülve, égő arccal, könnyekkel a szemében érkezett meg a munkásszállásra. — Mindenfelől hordják nekem a pletykát, hogy annak a seményélnek udvarolsz — mindjárt ezzel kezdte és megragadta Gyuszi mellén az inget. — Te! Ezt én nem értem, nem tudom elhinni. Hiszen szeretjük egymást, nem lehet igaz, hogy... — Kívánjuk egymást — javította ki szilárdan Gyuszi. Szeme belemeredt Marika szemébe. — De én Margitba vagyok szerelmes. Így történt, nem tehetek róla. Fogadd el, nyugodj bele. — Nem, nem, nem tudom elhinni! — Marika két öklét a homlokára szorította. — Hiszen szerelmesek voltunk egymásba, azt hittem, örökre együtt maradunk, mint... Itt megállt, Gyuszi tekintete miatt nem merte kiejteni a száján, hogy mint férj és feleség. — És most egyszerre csak... Én tizenkilenc éves vagyok, ő meg huszonnégy. És csúnya, csúnya, csúnya! — kiabálta hirtelen támadt, tehetetlen indulattal, mert Gyuszi tekintetében, hangjában ismét megérezte az eltökéltséget. — Nekem szép! — vágta rá keményen Gyuszi. — Tudod jól, a szerelem ellen semmit sem lehet tenni. Értsd meg, mi nem találkozhatunk többet. Nagyon fiatalon kerültünk össze, az volt a baj. Unalmassá vált az egész. A lányra nézett, aki dermedten bámult az arcába. Azután rávetette magát: — Gyere, búcsúzzunk el egymástól ! Körösi Margit csak dadogott, amikor feleségül kérte. — Te... tréfálsz velem ... — mondta rekedten és odébb húzódott a ligeti padon. Két lábát az ülőke alá húzta, keze az ölében feküdt, ujjai görcsösen kapaszkodtak egymásba. Már ő is járt néhányszor a munkásszálláson. Egy ízben másfél óráig ácsorgott az utcán, míg sikerült besurrannia. Gyuszit kellemetlenül lepte meg, hogy érintetlen volt, erre nem számított, de úgy tett, mint aki ezt természetesnek tartja, nem emlegette fel. Nem hívta gyakran. A türelmetlenség nem sürgette, s a lány sem, mint Marika tette azelőtt. Margit soha nem szólt, nem kéredzkedett, de pontosan és készségesen sietett hozzá a kijelölt időpontban. Kicsit kábult volt a szerencséjétől, amit — ez meglátszott rajta — alig tart hihetőnek és valóságosnak. Gyuszi munkatársai nem győztek csodálkozni. — Egy olyan lányt adsz oda azért a másikért, akiért mindenki irigyelt? — kérdezték nyíltan a fiatal fiúk. — Eszetlen vagy te? — Eszemen vagyok, ő kell nekem és senki más. Ez az én dolgom, többször ne hozzátok elő! Mindketten otthagyták a munkásszállást. Az esküvőre idegeneket kértek fel tanúnak. — Ne csődítsd ide a családodat a faluból, a házasság nem népünnepély — mondta Gyuszi a lánynak. — Majd egy hétvégén mi ketten elutazunk hozzájuk. Gyuszi egy Pest környéki öregasszony szobáját vette bérbe, az meg kiköltözött a konyhába. Margitot, aki soha semmire nem mondott nemet, olyan pontosan állította be a kialakított életrendbe, akár egy nagyon megbízható órát, aminek a legapróbb alkatrészét is ő formálta ki, tulajdon akarata szerint. A gyári munka előtt és után zajtalanul végezte el háztartási munkáját. Mire az óra felkelt, már a konyhaasztalon várta a reggelt. Ő már addigra evett és bement rendbetenni a szobát. Azonos műszakban dolgoztak, de Gyuszi télen még járt egyet, vagy pingpongozott egy kicsit a gyári KISZ-klubban, mielőtt hazament volna a falusias szoba-konyhás házba. Már égett a kályhában a tűz, jó meleg várta, Margit bevásárolt, fáért, szénért szaladt mosott, főzött, készítette a vacsorát — Tanul... Eggyetemi hallgató — ismételte az öregasszony előtt akivel nagyon összeszoktak. Nehéz dolog az eggyetem. — Mindig megkettőzte a ,,gyét”, így jött nyelvére a szó. S közben az ajtó felé fordult. Mögötte titokzatos folyamat zajlott, mint valami templomi szertartás, amit az avatatlan akkor sem ért, ha lát. De jórészt nem látta, hogy folyik, mert sokféle dolga ott tartotta a konyhában. Meg ott érezte magát a legjobban. Legalább beszélgethetett Juliska nénivel. Odabenn nem szólalhatott meg, varrt, horgolt a szoba sarkába húzódva, vagy szétdőlt térdekkel bóbiskolt. Csak akkor adhatott hangot, ha Gyuszi pihent egy kicsit. De legtöbbször lefeküdt a nesztelenül megvetett ágyba, mert hajnali négy órakor kelt. Az esküvő óta este is megmosakodott. Gyuszi megmagyarázta neki, hogy le kell szappanoznia magáról a műhely, az ételgőz, az izzadság szagát. Marika ápoltsága finnyássá tette a fiatalembert. Az öregasszony, míg elnézte Margit mosdótál fölött hajladozó csontos, vékony testét, ernyedt kis mellét, mindig eljutott addig a gondolatig, ami kis hallgatás után ki is kívánkozott belőle: — Hát gyereketek mikor lesz? Nem illő azt elmismásolni... Én már ennyi idő után régen teherbeestem ... — Sokszor megmondtam. Juliska néni, Gyuri addig nem akarja, amíg végig nem tanulja az egyetemet. Csend meg nyugalom kell neki. Majd azután, ha végzett vele, ha ... kézbeveszi a ... A diploma szó kimondását lehetőleg elkerülte, annak a jelentőségét az öregasszony úgyse fogta volna fel. Meg valami öntudatlan, belső tiltás miatt ő is idegenkedett tőle. Gyuszi az első egyetemi kollokviumon éppen csak ételnekért, de később eljutott a közepes eredményig. Kihasználta a nyugalmat, a kényelmet és szívós kitartással tanult. Míg felesége zajtalanul mozgott, dolgozott körülötte, hogy megteremtse, fenntartsa ezt az állapotot, sokszor és jólesőn észlelte, mennyire nem ébreszt benne vágyat, ami megzavarná, felzaklatná és a kelleténél sűrűbben meglopná az idejét. Arra sem nógatja soha, hogy szórakozzanak. Megelégszik a konyhai rádióval, meg azzal, hogy olykor átmegy a szomszédba az öregasszonnyal és egy-két óráig nézi a televíziót Arról azután elmond egyet mást, ha nem is tudja világossá tenni a látott fém tartalmát. A mindennapi teendők, bevásárlások megtárgyalásán túl nincs miről beszélniük. Tanulmányai felől nem érdeklődik, de hiszen mit is értene belőle a hat elemijével? Azért is kerüli el, hogy ezekről kérdezősködjék, mert minden tiszteletteljes áhítata ellenére, amivel a könyveire, rajzolt ábráira, a tanuló urára pillant, bizonyosan nem bánná, ha a férfi odavágná az egészet Margit talán nem is tud erről, de Gyuszi érzi ezt a mélyben lappangó vágyát. S a félelmet, amit nagyon halvány, alig látható árnyékként visz ide-oda, őt kíméletesen kerülgető, nesztelen lépteivel. „ Margit ha nagy ritkán együtt mentek haza, nem karolt bele, sem az utcán, sem a villamoson. Mint aki nem méltó erre, mert külsejében nagyon különbözik a másiktól, nem illik hozzá. Egyszer Gyuszi a városban bevitte egy jó cukrászdába. Vonakodva ment vele, de előbb egy másik helyet ajánlott, lármásat, füstöset, amelynek ajtaján nagyon vegyes közönség áramlott kibe. A szép helyiségben olyan feszélyezetten ült mellette, mint aki érzi, tudja, hogy nem odavaló. Gyuszi tanulás közben sokszor látta a párnákat, paplanokat igazgató, vetkező feleségét. Margit gyorsan vetette le a fehérneműjét és sietősen, a mozdulatok bája nélkül bújt bele a hálóingébe, hogy minél hamarább eltakarja meztelenségét A magát csúnyának tudó nő igyekezete hajtotta, nem az ösztönös kacérság, hogy elrejtse azt, amit nagyon is meg akar mutatni. Ilyenkor szinte elégedetten nézte a szeme sarkából. Mint egy kézhez álló, megbízható szerszámot vagy önmagát olajozó, simán, hiba nélkül működő, minden szükséges művelet elvégzésére alkalmas gépet És közben arra a még egyetemista, vagy már diplomázott lányra gondolt, akivel utolsó vizsgája után nem sokkal majd összeházasodik. Ilyenkor felemelte a fejét mintha az egyik alsó fokról egy magas létra csúcsára nézne. Még néhány év és elérkezik odáig. Margittal nem lesz baj, beleegyezik a válásba. Ebben is szófogadó lesz. Megadása ott rejtőzik abban a csodálkozásban, ami még most sem engedi, hogy igazán elhiggye azt ami vele történt Igen, néhány év és megkérheti egy diplomás lány kezét. Aki hozza a jó állást, a szép lakást, s talán még a kocsit is, ha a szerencse a kezére játszik. Ha jól és körültekintőn választ. Olyan pontos érzékkel, mint a Margit esetében. Káldi János TÁJ, KOLOMPSZÓ NÉLKÜL A kólompszó végleg elfogyott. Fáradt tört vázlat az egész táj, benne a fákkal. S, az úton, lopva, jön, jön a nádzizegés. Alkony. — A képzeletemben már esik a hó; mindent betakar. Megyek haza lassan — szívemben a nyárvég fájásaival. Szólhatnék a szálló madárnak. De — azt hiszem — jobb, ha hallgatok. Zúg a szél, s elfújja az ösvényt, akár egy elesheti szalagot. Magyar Nemzet Keresztury Dezső ESZKÖZÖK Becsüljük meg a mindennapok eszközeit, a széket, kályhát, asztalt, ruhát, tányért, szerszámot, a amit létrehozunk velük, a kicsiny és nagy műveket is! Mi találtuk ki, mi készítjük őket, s már észre se vesszük, hogy nélkülük élni se tudnánk: velük nevelődünk, átadják a hagyományt, de olyasmit is súgnak-kivánnak egyre, ami nélkülük eszünkbe se jutta. Becsüljük meg eszünket, kezünket, s képzeletünk erőit is: papiros, toll, körző csak segít, ha terveket szövünk, házat, gyárat, várost rakunk. Az ember része a világnak, de a magáét formálja benne vágyai, lehetőségei szerint, hogy termővé tegye életét, úgy érezhesse: saját kedvére csinálja, ami másnak is jó, s örüljön, hogy keze nyomán lett valami érdemleges. De becsüljük meg főként a mértéket, az arányt, ember és világ egyensúlyát, a gondolati eszköz jó szerepét, a mindnyájunk javára mert könnyen fejünkre lázad kifundált szerszám: a technikák ellenforradalma eltöri az emberszabású rendet, s olyan fordult törvényt hoz, melyben a forgókésből szurony, a hasznos atomtól bomba lesz, s elszabadult szörnyek szaggatják szét, amit építettünk. Rózsa Endre EGY HANGULAT METSZETEI a Constantin-téren a dóm felett alkonyodott két toronyóra aranyemleje szoptatta nyugatot Vác minden terén egy időben álltam kóstolgatván egy ódon mondatot ,midőn a sötétség leszállt minden harag egyszerre kongatott” s egyszerre jártam minden görbe utcát s miként ha fordul a kocka még egyet bár megállni látszott a házak közén feltűnt a Duna sötét moraja már az egész város lámpás csöndjét görgette lent a mélyben ,mi az hogy élni” gondoltam talán de elfeledtem hogy mi végre kérdem s hogy én kérdeztem-e most újra kérdem de Constantán terén a dóm előtt bimbós japánbirsekkel hallgatok , a püspöki palotán csikorogva zárják be az utolsó ablakot le a Dunához mért is ballagok Várnay Dea ŐSZI HANGON Ilyenkor ősszel gyakran álmodom veled, mikor szökni készül a fény az elnyúló éjszakában és a fákról aláhull , egy tenyérnyi halál Simon Lajos .Hétfő, 1978. november 1. KÖLCSÖN Ha megsimogat engem valaki, én kétszeresen megsimogatom, hogyha átölel engem valaki, a csontjait is megropogtatom, ha kenyeréből kínál valaki, utolsó morzsám csak neki adom, a kölcsönt, mégha testvéremnek is, a föld alól is visszakaparom, és ha lélekben megbánt valaki, belehalok, ha vissza nem adom!