Magyar Nemzet, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-01 / 283. szám
Péntek, 1978. december 1. Ma kezdődik a IX. magyar békekongresszus Ma délelőtt az Országház kongresszusi termében megkezdi munkáját a IX. magyar békekongresszus. Az Országos Béketanács — a VIII. magyar békekongreszszus állásfoglalásainak szellemében — azt a kötelezettséget vállalta, hogy a magyar békemozgalom a párt és a kormány politikáját támogatva hazai és nemzetközi munkájában mindent megtesz a béke, az egyetemes haladás ügyének előmozdításáért, az új világháború kitörésének megakadályozásáért, a helyi konfliktusok visszaszorításáért, a béke megőrzéséért és biztosításáért. Helytállás a munkában Az elmúlt öt évben jelentősen fejlődött a magyar békemozgalom, hatékony eszközévé vált a szocialista nemzeti egység erősítésének, a különböző világnézetű emberek politikai együttműködésének. De növekedett a magyar békemozgalom nemzetközi tekintélye is. A párt és a kormány következetes békepolitikája, népünk eredményes szocialista építőmunkája alapján az Országos Béketanács nemzetközi tevékenysége széles körű és eredményes. A békemozgalom fő feladatának tekintette annak tudatosítását, hogy hazánkban a béke védelmének legfőbb követelménye az egyes ember, a munkakollektívák helytállása a fejlett szocialista társadalom építésében. A békemozgalom sikereit a társadalom minden osztályának és rétegének cselekvő részvételével éri el. A munkásosztálynak meghatározó szerepe van a magyar békemozgalomban is. A munkástömegek hazánkban a Béke-világtanács akcióinak legkövetkezetesebb támogatói, számbelileg és szervezettségükkel a legnagyobb erőt jelentik. A munkásosztály mellett a termelőszövetkezeti parasztság, az értelmiség, a kisiparosok, kiskereskedők aktív részesei a békemozgalmi, barátsági, szolidaritási akcióknak. A társadalmi és tömegszervezetekkel,mozgalmakkal megvalósított együttműködés a fő biztosítéka a békemozgalom elevenségének, országot átfogó jellegének. E szervezetek részt vettek a VIII. magyar békekongreszszus, azOrszágos Béketanács programjainak kidolgozásában, azokat magukévá tették, és önállóan, saját eszközeikkel, módszereikkel részt vettek megvalósításukban, hasznosítják a békemozgalom célkitűzéseinek támogatására. A magyar békemozgalom küzd a háborúktól és fegyverektől mentes világért, a hatékony nemzetközi leszerelési megállapodások kidolgozásáért, a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, a megkötött megállapodások betartásáért. Mindez korunk legsürgetőbb parancsa, az emberiség jelenének és jövőjének biztosítéka. Különösen most, amikor a fegyverkezésben érdekelt erők, a katonai-ipari komplexumok a politikai enyhülési folyamat fékezésére, visszafordítására, a fegyverkezési verseny fokozására törekednek. Ennek érdekében új fegyverrendszereket hoznak létre, a tömegpusztító fegyverek új fajtáinak, köztük a neutronfegyver előállítását tervezik. A népek biztonsága, az egyetemes béke biztosítása világszerte szükségessé tette a békéért küzdeni kész tömegek aktivizálását. A magyar békemozgalom, a Béke-világtanács leszerelési akcióihoz kapcsolódva itthon és külföldön hozzájárult a háború elutasításához, és a féktelen fegyverkezési verseny világméretű elítéléséhez. Hazánk csaknem teljes felnőtt lakossága támogatta a stockholmi felhívást. Az Országos Béketanács nyilatkozatát követően országos tömegmozgalom bontakozott ki a neutronfegyver betiltásáért. Hazánk minden részéből nagyszámú távirat, levél, üzenet követelte a fegyverkezési verseny megállítását. Az Országos Béketanács küldöttei pedig részt vettek a Béke-világtanács leszereléssel foglalkozó dokumentumainak, akcióinak kidolgozásában és munkájuk elismerést váltott ki a nemzetközi leszerelési tanácskozásokon. díjas szobrászművész elkészítette Salvador Allende mellszobrát, amelyet Budapesten, Székesfehérvárott és Pécsett állítottak fel. Utcákat, parkokat, tüzeket neveztek el Alisadéról, Pablo Neradéről és más chilei hazafiakról. Az Országos Béketanács és a Szolidaritási Bizottság által terjesztett chilei hanglemezek, kiadványok is jól szolgálják a szolidaritás ügyét. Emellett az Országos Béketanács tagja a Nemzetközi Chilei Szolidaritási Bizottságnak és a chilei fasiszta junta bűneit vizsgáló nemzetközi bizottságnak. Bővülő kapcsolatok A magyar békemozgalom nemzetközi kapcsolatainak, külügyi tevékenységének alapelve: szélesíteni az együttműködést mindazokkal, akik készek építeni és védelmezni a béke igaz ügyét, segíteni a társadalmi haladást, hozzájárulni a nemzetközi békemozgalom, a haladó erők egységéhez. A két kongresszus között az Országos Béketanács újabb harminc ország békeszervezetével létesített kapcsolatot. Jelenleg 127 ország 237 békemozgalmával, haladó személyiségeivel működik együtt. A kapcsolattartás és az együttműködés tartalma és formái azonban jelentős eltéréseket mutatnak. Az elmúlt öt évben tovább bővült a hagyományosan jó együttműködése a Béke-világtanáccsal. A magyar békemozgalom tevékenyen vesz részt a Béke-világtanács éves akcióprogramjainak kidolgozásában, a bennük meghatározott feladatok megvalósításában. Az idei év hagyományos tavaszi akciósorozata, a Béke és Barátság Hónap eseményei, szervezésének módszerei nemzetközi elismerést váltottak ki. Az Országos Béketanács eredményesen működik együtt a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok békemozgalmaival. A korábbinál azonban nagyobb a szerepe a tapasztalatcseréknek és gyakorlati hasznosításuknak. A rendszeres konzultációk, a békeakciók összehangolása mellett, tanulmányozzák a szocialista országok békemozgalmainak tudományos munkáját. Végeredményben megállapítható, hogy a magyar békemozgalom a legutóbbi kongresszus útmutatásait követve itthon és külföldön is jól szolgálta a béke ügyét A magyar békemozgalom két kongresszus közötti választott irányító testülete, az Országos Béketanács betöltötte feladatát. Éves programjai, kezdeményezései megteremtették az előfeltételeit annak, hogy a társadalmi és tömegszervezetek, az egyházak, sajátosságainak megfelelő békemozgalmi tevékenységet fejtsenek ki. Az Országos Béketanács köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik segítették nemes céljaik valóra váltását és a jövőben is igényli részvételüket a magyar békemozgalom munkájában, szocialista hazánkért, a békéért. Szoros együttműködésben Az Országos Béketanács valamennyi társadalmi és tömegszervezettel, mozgalommal szoros együttműködésben, a Hazafias Népfront mozgalmi keretében fejti ki tevékenységét. A magyar békemozgalomban az utóbbi öt esztendő alatt jelentősen növekedett a tudomány képviselőinek tevékenysége. A békemozgalmi tudományos élet központi feladata volt a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, az általános és teljes leszerelésért vívott nemzetközi küzdelem, s ennek kapcsolata a társadalmi haladással, valamint a tudományos-műszaki fejlődéssel. A VIII. békekongresszus emellett egyik fontos feladataként jelölte meg az írók, a művészek aktívabb részvételét a mozgalomban. A magyarországi egyházak béketevékenységükben is támaszkodnak az állam és az egyház között kialakult jó viszonyra. Az egyházak, az Országos Béketanács Katolikus Papi Bizottságának békemunkája is jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a hivő emberek egyre jobban felismerik: nincs ellentmondás hitük és a békemozgalmi munka között. Vallják, hogy a hivők erkölcsi kötelessége a béke védelme, építése. Az egyházak cselekvően támogatják az Országos Béketanács éves programját, nemzetközi kapcsolataikat is eredményesen Szolidaritás Ázsia, Afrika, Latin-Amerika népeivel Korunkban a háborús veszély elleni fellépés szorosan kapcsolódik a függetlenségi harchoz, az éhínség, a nyomor, a kizsákmányolás, az elnyomás elleni küzdelemhez, a társadalmi haladás erőinek sikereihez. A magyar békemozgalom tevékenységében éppen ezért jelentős helyet foglal el az Afrika, Ázsia, Latin-Amerika népeivel vállalt szolidaritás, a gyors, következetes és a többi társadalmi szervezettel összehangolt fellépés, a gyarmati elnyomás, a neokolonializmus és a faji megkülönböztetés ellen. Az Országos Béketanács, a Magyar Szolidaritási Bizottságban képviselt szervezetekkel szorosan együttműködve, itthon és külföldön több témában kezdeményezően lépett fel, és elindítója volt jelentős nemzetközi akcióknak is. A két kongresszus közötti időszakra esik az indokínai térség népeinek nagy győzelme az amerikai imperializmus és helyi szövetségesei felett. E népek harcával vállalt szolidaritás a nemzetközi és a magyar békemozgalom történetének legkiemelkedőbb fejezete. A vietnami— magyar barátság és szolidaritás nemes és gazdag hagyományai a további feladatok megvalósításához ,s értékes tapasztalatokat adtak. A magyar békemozgalom ugyancsak megkülönböztetett figyelmet fordított a közelkeleti helyzet alakulására, Afrika népeinek függetlenségi harcára. A magyar békeerők részt vettek Angola, Mozambik és Etiópia népeivel vállalt szolidaritási akciókban. Segítették és segítik Latin-Amerika népeinek a nemzeti, politikai, gazdasági függetlenségért, a demokráciáért, a társadalmi haladásért vívott küzdelmét. Közvetlenül a chilei fasiszta puccs után ülésezett a Vili magyar békekongreszszus, amely állásfoglalásával kezdeményezője, elindítója volt a chilei néppel vállalt és hazánkban széleskörűen kibontakozott szolidantásnak. Az Országos Béketanács felkérésére Pátzay Pál Kossuth Magyar Nemzet Aláírták a magyar-román árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet Tordai Jenő és Marin Traistaru külkereskedelmi miniszterhelyettesek csütörtökön Budapesten aláírták az 1979. évi magyar—román árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet. Az okmány az áruforgalom 8 százalékos növekedésével számol, és értéke eléri a 400 millió rubelt. Figyelemreméltóan növekedik a gépipari termékek kölcsönös szállítása, melyeknek részesedése eléri a 60 százalékot. Növekszik a belkereskedelmi választékcsere és a határ menti megyék árucseréje, amelyeknek együttes értéke országonként eléri a 20 millió rubelt. Az aláírásnál jelen volt Bíró József külkereskedelmi miniszter, Bajnai Sándor, hazánk bukaresti nagykövete, valamint Constantin Cimbru, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének ügyvivője. Az enyhülésért és a leszerelésért Nagygyűlés a Taurusnál A IX. magyar békekongreszszus előestéjén csütörtökön forró hangulatú béke- és szolidaritási nagygyűlést tartottak a Taurus Gumiipari Vallatnál. A kongresszust köszöntő és a Vietnam iránti szolidaritást kifejező feliratok díszítették a nagytermet, amelyet zsúfolásig megtöltöttek a gyár dolgozói, a szocialista brigádok képviselői. Az elnökségben helyet foglalt Nguyen Phu Loai, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete, s ott voltak a Békevilágtanácsnak a IX. kongresszuson részt vevő küldöttei: Vlagyimir Kovanov , akadémikus, a szovjet békebizottság alelnöke és Harry Bridges, az USA kikötői rakodómunkások szakszervezetének tiszteletbeli elnöke, a békeerők nemzetközi összekötő fórumának alelnöke. Mészáros Józsefnének, a vállalat pártbizottsága titkárának megnyitóját követően Varvasi István, az Országos Béketanács alelnöke méltatta a világ békezői összefogásának jelentőségét. A nagygyűlés résztvevőit a Béke-világtanács delegációja nevében Vlagyimir Kovanov üdvözölte. Utalt arra, hogy mint sebészorvos, fehérköpenyes katonaként részt vett a második Világháborúban, Budapest felszabadításában is. Az évtizedek múlásával sem lehet azonban feledni a háború, a háborúk okozta pusztítást, az emberek szenvedését. Az, hogy ma békében élhetünk, a békéért küzdő milliók, a haladó erők érdeme. Jelentős esemény volt a béke megvédésének folyamatában a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének a közelmúltban közzétett nyilatkozata, amely a többi között ismételten leszögezte, hogy a szocialista országok változatlanul küzdenek az enyhülés folytatásáért, a leszerelésért. Ebben minden egyes emberre fontos feladat vár, helytállás mindenekelőtt a mindennapi munkában. Nguyen Phu Loai felszólalásában hangsúlyozta: a vietnami népnek az a legfőbb óhaja — s ezért évtizedeken keresztül harcolt —, hogy békében éljen, hogy építse országát, a szocializmust. Utalt arra, hogy a teremben látható magyar és vietnami nyelvű felirat: „Veled vagyunk Vietnam!” nem csupán a Taurus dolgozóinak, hanem a párt, a kormány, az egész magyar nép cselekvő szándékát fejezi ki. A vietnami nép tudatában van annak, hogy maga mögött érezheti a haladó erők szolidaritását ma is, amikor az imperialisták, a pekingi vezetők megpróbálják akadályozni békés építőmunkáját. A mi népünk a Szovjetunióval, a szocialista országokkal, a világ haladó millióival együtt harcol a békéért, a biztonságért — mondotta. Harry Bridges arról szólt, hogy az USA-ban jelentősek azok az erők, amelyek erőfeszítéseket tesznek a hidegháború felélesztésére, újabb dollármilliárdokat követelnek fegyverkezésre. Az amerikaiakat a szocialista országokkal, a Szovjetunióval ijesztgetik, s ez a célzatos propaganda sokak tisztánlátását megzavarja. De mind többen vannak, akik ellenzik a fegyverkezési kiadásokat, s egyre kevesebben hiszik el, hogy mindez az ő, a szeretteik, a családjuk védelmét, nemzetük biztonságát szolgálja. A nagygyűlés résztvevői a IX. békekongresszushoz intézett üzenetükben állást foglaltak a béke megszilárdítása, a feszültségek csökkentése, az enyhülés mellett, az atomfegyverek felszámolása, a katonai költségvetések csökkentése, a fegyverkezési hajsza megszüntetését célzó tárgyalások mielőbbi eredményes befejezése érdekében. Békemozgalmi kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a IX. magyar békekongresszus alkalmából, a békemozgalomban kifejtett tevékenységük elismeréseként Jeney Jenőt, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat főtitkár-helyettesét, az Országos Béketanács tagját, Karáth Ferencet, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium főosztályvezetőjét, az OBT elnökségének tagját, Lőrinc Tamást, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettesét, az OBT alelnökét, Sándor Istvánt, az Országos Béketanács titkárságának osztályvezető-helyettesét, az OBT tagját, Pethő Tibort, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, az OBT elnökhelyettesét, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökét és Weisz Ferenc protonotárius kanonokot, az OBT tagját, az OBT katolikus bizottságának főtitkár-helyettesét a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Tízen a Munka Érdemrend ezüst, négyen pedig a bronz fokozatát kapták meg. A kitüntetéseket csütörtökön az Országház Munkácsy termében Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyújtotta át. Az ünnepségen jelen volt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára. — A béke vágya és akarása, a béke fenntartásának szándéka és követelése korunk egyik történelemformáló tényezője — mondotta köszöntőjében Trautmann Rezső. — A nemzetközi erőviszonyok alakulásának, a békemozgalomnak, a békeharcnak köszönhető, hogy egy emberöltő óta nem perzselte végig földünket újabb világégés. De miközben jelentős eredményeket értünk el a békés célok felé vezető úton az enyhülésért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért folyó küzdelemben, megnövekedett a béke ellen fellépő erők tevékenysége is. Mindez veszélyezteti az enyhülés folyamatát és szemben áll a népeknek a békére, a szabadságra, a függetlenségre és a haladásra irányuló szent törekvéseivel. E kérdést mélyen elemezve fejtette ki állásfoglalását a béke mellett a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete a napokban Moszkvában megtartott ülésén. — A magyar békemozgalom a reá háruló feladatok ismeretében, felelőssége tudatában méltóan vette és veszi ki részét a küzdelemből. Sikereit, eredményeit határainkon túl is számon tartják. Békemozgalmunk erőfeszítéseit, munkásságát pártunk és kormányzatunk mindig igen nagyra értékelte, a leghívebb harcosok, példamutató aktivisták személyes helytállását elismerésben részesítette — mondotta Trautmann Rezső és további sikereket kívánt a kitüntetetteknek. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a Tudománypolitikai Bizottság elnökének a bizottság legutóbbi üléséről szóló jelentését, amely fontos elhatározásokat tartalmaz a kutató szervezetek és a hasznosító vállalatok közötti kutatási - fejlesztési céltársulások kialakításának elősegítésére, a tudományos- műszaki eredmények gyorsabb és hatékonyabb népgazdasági hasznosítása érdekében. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács javaslatára a balatoni környezetvédelmi kutatásokat koordináló tanács ajánlásokat dolgozott ki a Balaton környezetvédelmi intézkedéseire, a legfontosabb tudományos eredmények és gyakorlati tapasztalatok alapján. A kormány tudomásul vette az ajánlásokat. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt Intézkedések a Balaton védelmére Ülést tartott a Minisztertanács Sarlós István fogadta Romesh Chandrát A pénteken kezdődő IX. magyar békekongresszus alkalmából hazánkban tartózkodó Romesh Chandrát, a Béke-világtanács elnökét csütörtökön a Hazafias Népfront székházában fogadta Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen részt vett Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára, a Béke-világtanács elnökségének tagja. Apró Antal Csongrád megyében Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke csütörtökön Csongrád megyében tett látogatást. Elsőként Szentest kereste fel. A pártbizottság székházában a város párt- és állami vezetői tájékoztatták a párthatározatok végrehajtására tett helyi inézkedésekről, illetve azok eredményeiről A Politikai Bizottság tagjának útja ezután a Termál Tszbe vezetett. A látogatás következő állomása a Kontakta Alkatrészgyár szentesi üzeme volt. Apró Antal megtekintette a gyár több, közelmúltban korszerűsített részlegét, élet- és munkakörülményeik alakulásáról beszélgetett munkásokkal, négy szocialista brigád naplójába pedig emléksorokat írt. Az országgyűlés elnöke Csongrád megyei látogatásának befejező programjaként a szegvári Puskin Tsz gazdálkodásával ismerkedett. Győri Imre a XVI. kerületben Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára csütörtökön látogatást tett a főváros XVI. kerületében. A vendéget a kerületi pártszékházban tájékoztatták a 80 ezer lakosú városrész politikai, társadalmi és gazdasági munkájáról, fejlődéséről. Győri Imre felkereste az Ikarus Karosszéria és Járműgyárat, ahol az idén már annyi autóbuszt gyártanak, mint amenynyi az ötödik ötéves terv utolsó esztendejében lett volna esedékes. December végéig 13 ezer járművet indítanak a világ 24 országába, s a hazai megrendelőknek. Győri Imre üzemlátogatáson tájékozódott az autóbuszgyártás korszerű technológiájáról. Végezetül az Ikarus művelődési házában Győri Imre aktívaértekezleten adott tájékoztatást az agitációs és propagandamunka időszerű feladatairól. Ilie Verdet elutazott Budapestről Csütörtökön elutazott Budapestről a román küldöttség, amely Ilie Verdetnek, a Román Szocialista Köztársaság miniszterelnöke első helyettesének, a román állami tervbizottság elnökének vezetésével részt vett a magyar—román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság XIV. ülésszakán. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Marjai József miniszterelnök-helyettes, a vegyes kormánybizottság magyar tagozatának elnöke búcsúztatta. Jelen volt Rajnai Sándor, hazánk bukaresti, valamint Victor Bolojan, Románia budapesti nagykövete.