Magyar Nemzet, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-07 / 288. szám
4 A HÉT FILMJEI Tétova szerelem Tétova szerelem — tétova film. Olyannyira hétköznapi, amennyire hétköznapi lehet egy szerelem a kívülállók szemszögéből. Eseménytelen, inkább apró hangulatokban, pillanatokban élő ez — üzbég filmen. Amir és Lija szerelme hol harmonikus, hol pedig viharfelhőkkel terhes. Mint a modern „love story”-kban, itt is voltaképpen eseménytelenek a hétköznapok: megy az élet a saját útján s a napok pergése — nem pedig a szereplők alkatának, jellemének, életmódjának összeférhetetlensége — hozza magával a tragédiát. Olyan ez a szerelmi történet, mint bármely másik a világon, felbukkan benne az újabb szerelem is, a harmóniát megzavaró „harmadik”, aki átfutó epizód csupán Amir életében, de mégis végzetessé lesz a kaland: mire véget ér, már nincs visszaút előző szerelméhez. Banális történetet szokványosan írt filmre Rudolf Tyurin és Eljer Ilmuhamedov, s rendezett meg tisztességgel, de nem túl eredetien ez utóbbi. A szereplők közül csupán az Amirt alakító Jurij Karmomij alakítása emelkedik az átlag fölé. Megjött apám Afrikából Ez az apa természetesen nem Afrikából jött meg. A filmbeli Jakab apja hat év után a börtönből tér vissza, ahova vasúti baleset gondatlan okozásáért csukták. Ezzel a néző az első pillanattól kezdve teljesen tisztában , is van, noha a meglepetésnek szánt vallomásra csak a film vége felé kerül sor. Régi fogás, hogy kezdettől fogva csak éppen a hős nincs tisztában a köztudott, tényekkel. Katerina Slobodova forgatókönyve erre az ötletre épül. Olyan pedagógiai tanmese ez a film, amely — tán szándéka ellenére — csokorba gyűjti mindazt, amit szülő—gyermek kapcsolatában nem szabad megtenni. Egyszerre szól Óta Kovár filmje a szülők válása okozta lelki válságokról, a gyermek hazugsággal megtévesztéséről, a figyelmes gondoskodás hiányáról, a modernnek hitt, de sehova sem vezető nevelési elvekről. Az ígynevett” gyerek — mint a filmbeli tízéves kis Jakab — furcsa álomvilágot épít fel magának, hazugságokkal és vágyakkal teli különös történeteket él meg, a gondoskodás hiánya túl korán kényszeríti önállóságra, noha még képtelen önmagát megvédeni. Óta Kovár filmje azonban sajnos nem gondolja végig a történet konzekvenciáit, csupán — néhol bizony a szentimentalizmusig megindító jelenetekkel — azt kíséri figyelemmel, hogy mi történik akkor, ha egy gyereknek hazudik az apja. Férfiak póráz nélkül Féktelen és rakoncátlan Mario Monicelli filmjében minden, Féktelenek a hősei, az újságíró Perozzi, a bártulajdonos Necchi, az építész Melandri és Mascetti, az elszegényedett, nyomorgó arisztokrata. Féktelenek kalandjaik, rakoncátlan az életük, túláradóak a vidám csínyek, amiket ezek négyen — majd később öten Sassarolival, a sebészszel — elkövetnek, bolyongásaik, bolondozásaik során. Gyerekesek is, keserűek is ezek az apróbb-nagyobb gaztettek, hol éppen csak súrolják a hajdani diákcsínyók komiszságát, hol már-már túllépik az embertelen kegyetlenség, az embergyötrő ördögi elvetemültség szintjét. Sorbapofozzák az induló vonat ablakán kihajoló utasokat, fiatal lányokat és férjes aszszonyokat csábítanak el, idétlen telefon vicceket csinálnak, gúnyt űznek mindenből, amiből csak lehet és mindenkiből, aki csak hagyja. Féktelenek és rakoncátlanok ezek a férfiak, levetvén az asszonyt pórázt, de egy csöppet keserű ez a féktelenség, egy csöppet fanyarkál ez a rakoncátlankodás. Az értelmetlennek tetsző bolondozások mögött nem áll ott az értelmesen és hasznosan űzött foglalkozás, a hivatás, a munka aranyfedezete, a kirobbanó és fergeteges életélvezet talmi csillogást ad csupán, a kis félsikerek szomjat csillapító, de oltani nem tudó örömét. Kiégettek ezek a filmbeli ötvenévesek, vagy az is lehet — bár Monicelli ezt nem sejteti —, hogy soha nem is volt szüksége senkinek az ő lángolásukra. Sikertelenek és sikerre éhesek ezek a filmbeli ötvenévesek — Philippe Noiret korpulens szerkesztője, Gastone Moschin jó karban levő építésze, Ugo Tognazzi szánalmasan elegáns arisztokratája és Duilio Del Prete őszülő halántékú boltosa. Nem értenek szót senkivel, családjukkal, gyermekeikkel sem. Féktelen és rakoncátlan film Monicellié. Féktelen a pikareszk kalandok túláradó bősége, a minduntalan mosolyra fakasztó, szórakoztató jelenetek tobzódása. Rakoncátlan a jelenetek egymásutánja, sorrendje, tempója, rakoncátlan — mert kalandokra széthulló — a film dramaturgiája. Széthullik, széttöredezik így a komolyabb rendezői szándékok ellenére a film, nem áll össze rendezői „üzenetté” a máskülönben remek pillanatokat adó epizsódfüzér. V. P. Csendes élet A nyugdíjazás a hogylétünk felőli kérdezősködéssel kezdődik, szűkszavú levéllel folytatódik, aztán megjelenik s az ajtó elé ül „az új ember”, végül a főnök keresztülnéz az emberen, s akkor válik teljessé a nyugállomány, amikor az ember a cókmókjával eltűnik csendes élete eddigi helyszínéről. Ezek a stációi a Csendes élet című iráni film eseménytelen kálváriájának. Sohrab Shahid-Saless munkája négy esztendővel ezelőtt nagy sikert aratott, nagydíjat kapott a nyugat-berlini fesztiválon. A magányosságról és a kiszolgáltatottságról szól a félreeső vasúti bakterház sorompóőrének már-már dokumentatív története. Egyetemes érvényű történet, s talán épp ezért nem eléggé megkapó: az iráni jellegzetességeket kevesli benne a néző, azt, hogy e sok tekintetben legendás, alig ismert országban miképp alakul, s miért épp így alakul a 2 ember sorsa. (A költői színes filmet stúdióelőadásokon játsszák.) 7. I. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Jagyar Állami Operaház: Carmen (béri. szünet) (7) — Erkel Színház: Szerelmi bájital (béri. szünet) (7) — Nemzeti Színház: Danton halála (7) — Várszínház: Woyczek (a zombori Népszínház vendégjátéka) (7) — Józsefvárosi Színház: Rómeó és Júlia (7) — Madách Színház: Pygmalion (L. béri.) (7) — Madách Kamara Színház: Jövőre, veled, ugyanitt (D/2. béri.) (7) — Vígszínház: Harmincéves vagyok (7) — Pesti Színház: Lotte (7) — József Attila Színház: Őrült Gréta (H. béri. 2.) (7) — Korona-pódium: Aprópódium (7) — Fővárosi Operettszínház: A denevér, ö meg ! (7. 111. fél 8) — Thália Színház: Házszentelő (7) — Vidám Színpart: Micsoda cirkusz! (7) — Radnóti Színpad: Közhelybenjárás (7) — Zeneakadémia: a ljubljanai Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának koncertje (Téli bék, B/I—6.) (fél 8) — Budapesti Gyermekszínház: A farkas és a hét gida (du. 3) — Állami Bábszínház: Népköztársaság útja: Diótörő (du. 3) — Jókai tér: A gyáva kistigris (de. 10). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. Mór Nemzet Őrült Gréta Stanislair Grochowiak drámája a József Attila Színházban „Fej nélküli emberek és törzs nélküli fejek. Szörnyek tolulnak elő, itt-ott még emberformájuk van, de lassan már a pokol lakóira hasonlítanak. Téged ez semmire nem emlékeztet? Ha te lennél Gréta, nem ellig páncélban, karddal kezedben gázolnál át ezen a civilizáción?” Ekképpen tépelődik az Ügyész a tizenhatodik századi, németalföldi, idősb Pieter Brueghel festménye, a rémlátomásos őrült Gréta előtt, vagyis a századunkbeli, lengyel Stanislaw Grochowiak művében, a hajdani képtől nemcsak nevet, hanem lelket is kölcsönző Őrült Gréta című drámában. Hiszen Stanislaw Grochowiak — a lengyel lírában ő teremtette meg az úgynevezett turpizmus iskoláját, a rút és a rettenetes esztétikáját, azaz esztétizmus-ellenességet — végigvezet a kárhozatok bugyraiban valóban. A börtöntől a shaloimházon át szinte az akasztófáig, alighanem az őrültek házáig, vagy a perverzitástól a vérfertőző vágyon át a prostitúcióig. E história szüntelen ingerkedik a halállal, majdnem mindvégig a gyilkosság vádjával, majd máskor az öngyilkosság kísértésével. Hősnőjét, Grétát szinte körbefogják tizenhárman a halottak, a vádlók és a vádaskodók, a hivatalnoklelkek és a haszonlesők, a halálraítélt, mindenképpen halálravált leány körül szállongó dögkeselyűk, közrefogják különös körtáncban, torz haláltáncban. Ez az apokalipszis, de telistele fekete humorral, kishíján a képtelenségig fokozódó furcsaságokkal és — különösen Bojtár Endre kopáras fordításában — nem is a szavakban. Inkább a szenvedélyben rejlő költőiséggel. Nem bűnügy tehát stanislaw Grochowiak története, annak túl irgalmatlan, szinte ízléstelen lenne. Nem is középfajú színmű, mint Barlay Gusztáv rendezése sejtetné. Nem is komédia, mint némelyek alakítása mutatná a József Attila Színház előadásán. Realista, sőt naturalista játékban ugyanis túlzott e tömérdek torzulás. Szinte elviselhetetlen az a közönségesség például, amely a börtönlakókat, nem pedig a börtönvilágot jellemzi. Már-már nevetséges a morbiditás, fellengzős a szimbolikusság, legfeljebb gyermekriogató a misztikum. Mit sem segítenek mindezen az újonnan divatozó mezítelenkedések vagy a hovatovább divatjamúlt, mindenesetre csakis csínján mutatós vörös villódzások, magyarázkodó effektusok, durván pingált ábrázatok. Egy-egy lelket teremteni, a lehetőségek szerint Erre törekedett a két főszereplő, Szemes Mari és Bánffy György. A természetes észjárású, egyre döbbentebb és rémültebb, végül tébolyba hanyatló Grétát alakítja Szemes Mari. Jobbára halkan, megeredő vagy megtorpanó szavakkal, szép ritmusban, sejlő remegéssel jeleníti meg a leányt. Játéka megnyerően tiszta, már-már választékos. A nehézlelkű gyanakvástól a kétségbeesett hitetlenkedésig, a vallatózástól voltaképpen az önvallatásig jutó Ügyészt eleveníti meg Bánffy György. Tartózkodása, előbb vizsgálódó távolságtartása, utóbb főhajtó tapintata a legszebb, a legszorongatóbb, mert csupán sugallja riadalmát, mintha szégyellné élőkholtak rettenetét. Ellentétes érzelmeket, vak buzgalmat és szemfüles önzést kell a Toxikológus szerepébe szorítani, Fülöp Zsigmond viszont az ernyedtséget, a még kába eszmélést idézi meg igazán sikerrel. Makacs mámorba, érzékiségbe és italba fullad az Ügyész leányának, Cseliának szerepe. Voith Ági az egy jelenetnyi józanság komiszságával birkózott meg szerencsésen. A tisztességtelenek galériájából csupán Harkányi Endre valóban ember- vagyis kisemberformájú, lépten-nyomon kisemmizett, lelkében lassan megnyomorodó ügyvédet formál megrendítsen. Míg társai vígjátékokból toppanhattak ide, így Káló Flórián pszichiáterként, még némi mértéktartással, a nagy mágust játssza. Láng József a jaj, de mulatságos, mohó börtönőrt. Horváth Gyula pedig poénokat hegyezhető papot. Mégis: memento móri. Emlékezz a halálra. A kiszenvedőkre, még inkább a szenvedőkre. Kinek van kedve mulatni? Bogácsi Erzsébet NAPLÓ ! Az irodalom, a kultúra, és az igények a fejlett szocialista társadalomban témájáról tanácskoznak a szocialista országok kulturális és irodalmi lapjainak főszerkesztői Berlinben. Az NDK kulturális szövetsége és írószövetsége, valamint a Sonntag című kulturális hetilap rendezésében kezdett négynapos tanácskozáson részt vesz Jovanovics Miklós, az Élet és Irodalom főszerkesztője is. A Békés megyei Jókai Színház pénteken mutatja be Hubay—Vas—Ránki: Egy szerelem három éjszakája című musicaljét. Színes diasorozatok vetítésével segítik az oktatást a német nemzetiségű baranyai iskolákban. A szemléltető eszközt Herger Ede villányi szakfelügyelő-tanár állította össze kétévi munkával a nyelvtanítás segítésére. Jean Marais már szépíróként is bemutatkozott. A Mesék című kötetét a párizsi Albin Michel kiadó jelentette meg. ás Ma, csütörtökön az Egyetemi Könyvesboltban (Budapest, V., Kossuth Lajos u. 18.) délután fél 5-től 6 óráig dedikálja László Gyula A nagyszentmiklósi kincs című Corvina-kiadványt. A vak őrszem címmel regényt írt a francia színész, Robert Hosseín. A párizsi Grasset gondozta a kötetet. oo Megváltás címmel elkészült a nemsokára nálunk is bemutatandó amerikai film, a nagy sikerű Rocky folytatása. December 7 Két nemzetközi rövidfilmfesztiválon mutatnak be decemberben magyar rövidfilmeket. Lille-ben öt magyar rövidfilmet vetítenek, a zsűri magyar tagja Reisenbüchler Sándor. Bilbaóban három magyar rövidfilmmel neveztünk be. Bánffy György Szemelvények a régi magyar irodalomból című műsorát december 8-án, pénteken fél 2 órakor rendezik meg az Óbudai Klubházban. A Várbarátok Körében (I., Dísz tér 4.) december 15-én, hétfőn este hat órakor Pintér Béla: ..Rehabilitációs munkák a Budai várban” (Hilton Szálló) címmel tart előadást. oo Testvérmegyék kulturális cseréjéről írtak alá megállapodást szerdán Békéscsabán. Békés megye és Arad közművelődési vezetői a megállapodás szerint művészeti együttesek, irodalmi színpadok és színházi társulatok és zenekarok cserelátogatását tervezik. A francia Michel Bútor, az „új regény” reprezentánsa könyvet írt a harmadik világról. A Bumeráng a párizsi Gallimard gondozásában jelent meg. Mintegy négy év után újra forgat Michelangelo Antonioni. A Szenvedni vagy meghalna története egy harmincas éveiben járó férfi három kapcsolatáról szól. Oscar Lewis regényét, a Sanchez gyermekeit amerikai—mexikói koprodukcióban filmesítik meg, Antony Quinn főszereplésével. Csütörtök, 1978. december 7. RIGOLETTO új betanulásban REPERTOÁRSZÍNHÁZ MŰSORRENDJÉRŐL nem hiányozhat Verdi Rigolettója. Két évvel ezelőtt mutatkozott be az új produkció és az Operaház vezetősége már most jónak látta, hogy a társulat újabb fiatal tagjait kipróbálja az opera szerepeiben. Ez több szempontból is hasznos. Egyrészt az előadásokat biztosabban meg lehet tartani, ha egy szólamot több énekes is tud, így egy-egy megbetegedés nem boríthatja fel a megtervezett programot, másrészt pedig az új betanulások a művészi színvonal javára is válnak, nem engedik ellaposodni, szétzülleni a produkciókat. A Rigoletto jó karban tartása, különösen fontos: Gilda, a Mantuai herceg és Rigoletto kedves szerepei a világjáró énekeseknek, mindig számítani kell rá, hogy a kedvükért elő kell venni az operát. Előre kell bocsátani, a Rigoletto új szereplőgárdájának bemutatkozása az Erkel Színházban eléggé kedvezőtlen körülmények között zajlott le — ifjúsági előadáson léptek a közönség elé. Kedvesek a gyerekek, tapsolnak is lelkesen, csak fegyelmezetlenek: a nézőtéren permanens a sziyorgás és ez — különösen a halk lírai zenék aláfestéseként — meglehetősen idegesítő. Az énekesek — legalább az első estén — fegyelmezettebb közönséget érdemeltek volna. Jól jellemzi az Operaház társulatának jelenlegi összetételét és állapotát, hogy a darabnak majdnem valamenynyi szólamát új énekesekre bízták a Mantuai herceg tenorfőszerepét kivéve. Erre — úgy látszik — nincsen megfelelő aspiráns. A beteg Nagy János helyett Kelen Péter ugrott be, és énekelte el igen jó diszpozícióban ezt a szerepet. A DARAB ABSZOLÚT FŐSZEREPÉBEN, a Rigolettóéban, Patricio Mendez mutatkozott be. Igen ellentmondásos impresszióik maradtak produkciójáról. Magát a figurát kitűnően eltalálta: tudott groteszk és lírai,visszataszító és szánalomra méltó lenni — ahogy az adott drámai szituáció megkívánta. A spanyol anyanyelvű chilei énekes örvendetesen nagy haladást tett a helyes magyar kiejtés elsajátításában is. Ha friss és éber, éneklésében csak halványan lehet érezni az idegen akcentust, ha viszont belefárad a szakadatlan koncentrálásba, hallhatóan furcsa a kiejtése, különösen az „é” vokálisai válnak ,j”-vé. Azért meggondolandó volna, ne hagyják-e mégis olaszul énekelni. Kiejtése azonban cseppet sem lett volna zavaró, ha hangilag jól meg tudta volna oldani a szerepét. Rigoletto szólama igen kemény dió, sok benne az énekelnivaló, eléggé magas fekvésű is, nagy drámai kitöréseket éppúgy tartalmaz, mint szélesívű lírai kantilénákat. Ami a kottában írva áll, pusztán azt elénekelni is nagy feladatot jelent Ehhez jönnek még azok a magas hangok, amelyeket az onora százhúsz éves pályafutása folyamán hozzáragasztottak a szólamhoz Rigoletto virtuóz megszemélyesítői. (Ezek megszólaltatását kötelességének tartja minden ambiciózus baritonista — hacsak mese nem tiltja neki egy olyan karmester, aki a hagyományoknál többre becsüli a leírtpartitúrát.) Tehát a szereposztáskor gondolni kell arra, hogy aki R.eo’etto egy-egy áriáját jól előadja, az még nem biztos, hogy az egész szólamot is el tudta énekelni, sőt ugyanaz az ária is egészen másként fog szólni az adott zene, kontortusban. Ilyen valami történhetett Patricio Mendezzel is ezen az estén. A második felvonás végére például annyira kifáradt, hogy nem tudott már tisztán intonálni és egyes magas hangjai sem sikerültek. Rgoletto szólama pedig olyan technikai perfekciót követel meg előadójától, amilyet nálunk utoljára csak évtizedekkel ezelőtt lehetett hallani. Palló Imre és Svéd Sándor széneraléka előadásain. Pászthy Júlia előlépett Ceprano grófnőből Gildává. A budapesti Operában tradíciónak számít, hogy Gildát koloratúrszopránok éneklik. Ez a hagyomány bizonyos ellentmondást is hordoz magában: a bohóc lánya passzív figura, akit az események sodornak magukkal, a koloratúrszopránok viszont szeretnek a középpontban lenni és csillogni. Ezért szerették feldíszíteni megszólaltatói a szólamot, hatásos futamokkal, karóra túráikkal. Most Pászthy Júlia személyében igazi lírai szoprán kapta meg a szerepet Lehet, hogy így nem olyan mutatós a produkció, de ez a kis veszteség — művészi szempontból — sokszorosan visszatérvl Pászthy Júlia rendkívül muzikálisan énekel, különlegesen finom megoldásokat lehet tőle hallani, alakítása az új szereposztás egyik legnagyobb értéke. A LEGSZEBB HANGOT ezen az estén kétségkívül Sparafucile szerettében Gregor Józseftől hallotta a közönség. Erőteljes, magvas basszusa fényesen csengett, színészileg is ízes, népi figurát jelenített meg a színpadon, bár ő— bérgyilkos lévén — talán lehetett volna kicsit félelmesebb. Maddalena Takács Tamara volt, játéka már felszabadultabb, mint éneklése, a későbbiek folyamán bizonyára az is javulni fog. Tóth László, mi itt Monterome, erőből énekli végig szólamát, pedig ha kissé takarékoskodna a hangjával, az igazi csúcspontok még hatásosabbak lehetnének. A kisebb szerepekben Kukély Júlia, Maria Teresa Uribe, Jász Klári, Gurszky János és Kovács Pál mutatkozott be. Medveczky Ádám vezényelte az előadást. Kisebb pontatlanságokat lehetett ugyan tapasztalni — különösen az énekkar és a zenekar együttműködésében —, de egészében jól összefogta együttesét és a lírai és drámai részekben egyaránt magával tudta ragadni valamennyiüket. Kertész Iván Madách Imre-napok Balassagyarmaton Minden év decemberében irodalmi színpadi napokat rendeznek Balassagyarmaton. Az idén, december 7. és 10. között ismét, most már tizennegyedszer találkoznak a legjobb magyar amatőr irodalmi színpadok a Madách Imre irodalmi színpadi napokon. A találkozón évente más-más baráti szocialista ország íróinak, költőinek műveit viszik színre a részt vevő csoportok; az idén az NDK kortárs irodalmának bemutatása a találkozó központi témája. A háromnapos találkozó alkalmából a balassagyarmati Horváth Endre galériában az NDK-ban kiadott könyveket és hanglemezeket bemutató kiállítást nyitnak meg. Eltemették Vihar Bélát Mély részvéttel temették el szerdán a Rákoskeresztúri temetőben Vihar Béla, József Attila-díjas költőt, akitől családtagjai, írótársai, barátai és tisztelői vettek végső búcsút. A Magyar Írók Szövetsége és az írótársak nevében Bata Imre irodalomtörténész búcsúzott az elhunyttól, a pedagógusok képviseletében Barta György iskolaigazgató méltatta Vihar Béla pedagógiai munkásságát, Sinkovits Imre pedig részletet szavalt el a sírnál az Egy katona megy a hóban című poémából. Jelenleg a világon mindöszsze négy hárfakészítő mester működik. Egyikük Max Horngacher, az NSZK-beli Starnbergben űzi ezt a ritka mesterséget. A Metropolitan, a Scala, a bayreuthi opera és más operaházak és zenekarok szükségleteit elégíti ki. A csehszlovák Karel Kadhvna családtörténetet készít. Az Arany angolnák című filmje az első csehszlovák köztársaság összeomlásának és a háború kezdetének idején játszódik.