Magyar Nemzet, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-04 / 102. szám
4 FOLYÓIRATSZEMLE Kortárs, Fotóművészet, Filmkultúra !Mióta televízió létezik, folyik a vita arról, hogy vajon, a televízió nyújthat-e önálló esztétikai élményt” — ezzel a mondattal indítja Mi a televíziójáték? című tanulmányát Hermann István a Kortárs májusi számában. A kérdés azért bonyolult, mert a televízió ténylegesen „médium” — vagyis „feladata közvetíteni azokat a kulturális eseményeket és kulturális értékeket, melyeket az ország, illetve a világ felhalmozott” — ugyanakkor „a technikai fejlődés maga igen sokat köszönhet a televízió létének és a televízióban kísérletezett, illetve kikísérletezhető technikai megoldásoknak”. Az eddigi tapasztalatok alapján azt lehet vélni, hogy „a tévéjáték másságát például az jelenti: a tévéjáték mindennél alkalmasabb a mindennapi élet megjelenítésére”. Hiszen a televízió — ellentétben a modern filmművészet fő tendenciájával — elsősorban köznapi, „családban is befogadható” drámáikat adott. Bebizonyosodott: „a televízió annyira a családi körhöz kapcsolódik, hogy ennek következményeképpen a legközepesebb, sőt a gyenge családregények is remekül érvényesülnek a képernyőn.” Sőt számos „nagy világirodalmi mű adaptációja is a televízióban valahogycsaládregényes’-re sikerül Gondoljunk akár a Háború és béke vagy Reymont Parasztok-ra, illetve különböző Balzac-regények televíziós feldolgozásaira.” A folytatásos családregényekkel kapcsolatos várakozás úgy írható le, hogy „a következő folytatásokban mindenképpen egy újabb generációt találunk, és a generáció szempontjából,az, ami ma izgalmas probléma, a következő részben mér múlttá válik”, így aztán nemcsak minden belsőleg feszült szerkezet, hanem minden életmozzanat is nivellálódik” — mutat rá Hermann. „Az életmozzanatokból az lesz érdekes, amiből esetleg — mint mozzanatból, mint kiragadott elemből — a jövőt tovább lehet szőni.” E kiragadott elemek — amelyek a „valódi” regényben, vagy’ akár egy filmben még meglehetősen nagy szférával bírnak — a folytatásos családregényben és a folytatásos tévéjátékban „csupán szerkezeti, illetve dramaturgiai eszközök, amelyek közvetlenül utalnak a jövőre”. A szerző nem állítja, hogy a „pop-art jelleg uralma és általábani túlsúlya csupán és közvetlenül a televíziónak köszönhető. Nagyon sok társadalmi esemény, a polgári világ igen sok ellentmondása, érdeke, sőt manipulációja is befolyásolta azt, hogy végeredményben az irodalom drámában, a regényben ezt a szűk szemléletű, a kis problémákra koncentráló tendenciát kezdte követni.” De a tévéjátékok szemléleti módjának is hatása volt e tekintetben. Ugyanakkor azonban a televíziós játék — ahol a hangulati egység már nem alapkövetelmény, mint a filmnél — lehetőséget ad például „a legbensőségesebb formában megjelenő elidegenültség leleplezésére. Ez összefügg azzal, hogy a televízió még részletekben sem viseli el a nyílt és határozott antihumánumot. Ilyen módon a tévéjáték egészen sajátos ereje és lehetősége abból adódik, hogy a képernyő szinte prizmaként működik. A még láthatatlan, az éppen kezdődő, csírájában jelentkező elidegenültségi mozzanatokat hirtelen láthatóvá teszi” Megszületett végre az első pár excelence polgári művészet.” A „klasszikus” családi fotóalbum „külső formája is magát a mondanivalót fejezi ki: tekintélyes, tiszteletet parancsoló kötet Fedele mindig kemény, borítása nemes anyag, bőr, bársony vagy gazdagon hímzett szőttes.” Az album „tartós használati tárgy, amely generációkon át öröklődik, tehát erősnek, elnyűhetetlennek kell lennie”. És miután archetípus — a családi, generációs összetartozás jelképe —, természetesen sohasem bőbeszédű. A legrégibb albumokban ritkán találunk 70—80 képnél többet. Az album nézegetésekor —mert a fényképalbumot nézegetni kell, sohasem nézni” — a lapok egymásutánja „követi a család történetének alakulását. A családi fényképalbum lapozgatása a tudatosan irányított múltidézés, vagy a bemutatkozás — feltárulkozás — szertartása. A családi albumok — idestova százesztendős — történetében két nagy korszak különböztethető meg. Az első korszakra „mindvégig jellemző marad az, hogy az albumba kerülő képek mindig alkalmi jellegűek, s rendelésre készültek”. Az amatőrizmus térhódításával kialakult második korszakban , már feltűnnek „az esetleges pillanatképek, amelyek nem azért kerültek be az albumba, mert valami fontosat rögzítenek, hanem mert jól sikerültek’... A képek immár vékonyabbak is, több is fér belőlük az albumba, de egy album már nem is elég.” A legújabb magyar operatőri művészetről szól — Illés György pályaképe kapcsán — Csala Károly a Filmkultúra új számában. A szerző szerint a magyar film „a felszabaduláskor olyan operátori' " hagyatékot örökölt, amelynek lényege — mint a világ legtöbb országában is akkortájt — a sztárkultusz kiszolgálása volt”. Az operatőri munka „Hollywoodban, az UFÁ-nál és nem utolsósorban Magyarországon kidolgozott sémái, főleg világítási rendje abból vezethetőki, hogyan kell a legelőnyösebben és leghatásosabban mutatni — közeliben és félközeliben — a színészt... A valóság fürai megszépítése — a fölény, élfény, derítés meg a ma már elviselhetetlen buttó (lágyítűs) és természetesen a smink sematikus alkalmazásával — olyan megszokottá vált, hogy egész egyszerűen a műtermi munka velejárójának, magát a műtermi munkát pedig a tulajdonképpeni filmezésnek tekintették.” Ez ahagyomány — így Csala — „groteszk ellentmondásokat szült a felszabadulás után. A szegényparaszti életről addig nem látott realizmussal szóló Talpalatnyi földben. (Sára Sándor hívta föl rá a figyelmet) például Mészáros Ági még kikenve-kifésülve, műszempillásan kergetőzik az asztal körül Szirtes Adáimmal.” A magyar filmnem látványos szakítással indult el az 50-es években a mozgófényképi realizmus felé, hanem lépésről lépésre közelítette meg azt”. Illés György munkásságában is végigkísérhető „az a folyamat, amelynek során az operatőr eljutott a sztárportréközpontú fényképezéstől a színészek és környezetük képi egységbe foglalásáig”. Ez a valósághűségre törekvő képi egység — talán elsősorban éppen Illés György művészi és pedagógiai, tevékenysége nyomán — „afféle hallgatólagos közmegegyezéssel elfogadott formájává vált, a magyar filmfényképezésnek”. Az új magyar operatőri iskola számára ez már nem csupán természetes, hanem „olyasmi, amin túl is kell lépni, ahhoz, hogy az ábrázolt világról alkotott egyéni felfogás kifejezésre jusson a fotografálás módjában. De ahhoz, hogy túlléphessenek rajta, hogy az ő munkásságuknak is viszonyítási alapja lehessen, előbb meg kellett teremteni.” Foky Ottó animációs filmrendező — akivel Sarkadi Ilona beszélget a lapszámban — elmondta, hogy „a televíziós munkák, a sorozatok amolyan izmosító gyakorlatok. Talán egy kicsit kisebb felelősséggel lehet kipróbálni a dolgokat. Ugyanakkor nem szabad szint alatt dolgozni, hiszen ilyenkor szólunk a legtöbbekhez. Már az Egy világhírű vadász emlékiratai egyes epizódjainak, de még inkább a Mirr-Murr 52 filmjének készítésekor rá kellett jöjjek arra, hogy nem vagyunk eléggé felkészültek az ilyen jellegű munkához. Nagyon jó szervezés, megfelelőkonzervesítés’ és a sajátos fogások ismerete szükséges ahhoz, hogy ,ne látszódjék a filmeken, hogy rendelésre — és nagyon rövid idő alatt — készültek.” A. G. Családi fényképalbumok címmel Gopcsa Katalin írását olvashatjuk a Fotóművészet egyik új számában. A szerző szerint „a fényképészek művészetét annak idején totálisan birtokba vette és kisajátította magának a fénykorát élő kapitalizmus uralkodó osztálya. Mwr Nemzet Kornis György képei a Fészekben „ Kiállítását már-már baráti körben, a Fészek Klubban rendezte meg Kornis György. Elnézésre azonban aligha számított. Kollekcióját ritka gonddal és fegyelemmel válogatta össze, mintha véleményt — és nem figyelmetlen dicséretet — kérne. Tizenegy munkája, a Két szólamban, a Golgota, a Lovashadsereg, az Andante, a Kapcsolatok, a Virágok és a Súlytalanság című sorozat öt darabja egymást segítve tölti meg a rendelkezésére bocsátott termet — nem is a szó fizikai, mint inkább szellemü értelmében —, s úgy tetszik, őszinte képet fest Kornis törekvéseiről. Tanúságtételük szerint e törekvések kettős vonalon futva érkeznek közös céljukhoz Az egyik ilyen vonal: a szerkesztett, egységes, ritmikus képfelület. A másik vonal: az az érzelmileg konkretizált tartalmi réteg, mely ebben az ökonomikusan megmunkált rendszerben megmutatkozik. Közöscéljuk pedig — nyilván feltetszhetik az elmondottakból — mintegy azutak összefoglalása, a festő t képcsináló és képalkotó tetteinek közösnevezőre hozása. —gy. Mexikóba utazik a Filharmóniai Társaság zenekara A budapesti Filharmóniai Társaság zenekara a közeli napokban hosszabb hangversenykörútra indul Május 7. és 18. között Mexikóban szerepelnek, összesen hét koncerten,a többi között Mexikó Cityben és a Cerrvamtinoi zenei és színházi fesztiválon. Az együttest elnök-karnagya, Kórodi András vezényli. A koncerteken fellép Sándor György, Amerikában élő zongoraművész, és Ingrid Habler zongoraművésznő. Műsorukon szerepel Revueltes mexikói szerző kéttételes, Redes című műve is. Július 2-án Várnába utazik a zenekar, az ottani fesztiválon két koncertet ad. A július 3-i és 4-i hangverseny szólistája Perényi Miklós gordonkaművész és Nikolaj Evrov zongoraművész lesz. Várna után az isztambuli fesztiválon folytatódik tovább a turné. Július 6-án és 7-én — éppúgy, mint Várnában — Kórodi András vezényel, közreműködik Perényi Miklós. Alig kéthetes pihenés után, július 24-én Bécsben ad két koncertet a zenekar az Arcaden Hofban; az egyik hangversenyt Albert Kaiser svájci dirigens, a másikat az együttes elnök-karnagya vezényli. Július utolsó napján ismét Bécsbe látogatnak, és ugyancsak az Arcaden Hofban Maurice Peress amerikai karmester irányításával adnak újabb koncertet. Innen Innsbruckba vezet a zenekar útja, ahol Kórodi András vezényletével lépnek fel. Svájcban a sioni nyári fesztiválon, majd Montanában szerepelnek. Sionban és Montanában Varga Tibor hegedűművész lesz a koncertek közreműködője a Beethoven és a Brahms hegedűverseny magánszólamának előadásával. A vendégjáték-sorozat augusztus 5-én ér véget. Péntek, 1979. május 4. KÖNYVESPOLC A falutól a városig Gyergyai Albert emlékezése Gyergyai Albert az első világháború körül lépett a magyar irodalomba. A híres Eötvös Kollégium neveltjeként Horváth János tanítványai között készült tudós pályájára. Neve elsősorban a francia irodalommal forrt össze, annak professzoraként ment néhány éve nyugdíjba. A Nyugat első világháború utáni számait lapozgatva már sűrűn találkozhatunk a nevével. Kivétel nélkül rangos írásaiban figyelemmel kísérhetjük stílusának érlelődését, . Szellemének elmélyülését és következetes hűségét ahhoz az irodalomfölfogáshoz, amit Riedl Frigyesről szólva már 1920-ban kifejtett. Gyergyai szemében az irodalom mindenek előtt művészet. Művészet, amely a maga sajátos eszközeivel érzelmi világunkon keresztül ragadja magával szellemünket. Magának a művészi alkotásnak az alapja pedig az élmény, ide sorolva természetesen a szellemi természetűeket, a műélvezést, az olvasást is. Eszerint a kritikus, az irodalomtörténész csak abban különbözik a költőtől vagy regényírótól, hogy olvasmányélményeiről szól — magától értetődően irodalmi eszközökkel, művészi formában. Gyergyai Albert számára az irodalomtörténészi, kritikusi tevékenység kezdettől fogva a nagy érzékenységgel befogadott művekről szóló vallomás volt. Veszélyes fölfogás ez, hiszen személyes élményeink gyakran csalókák: néha gyorsan hervadó művek is erősen hatnak ránk, máskor meg nehezen fogadunk be jelentős értékű alkotásokat is. Gyergyai Albert kritikusi pályájának szigorú elemzője bizonyára találna példákat arra, hogy túlbecsült írókat, könyveket, noha értékítéletei soha nem a puszta élményen alapultak. Olvasmányai tudós fölkészültségének, kifinomult ízlésének, határozott esztétikai nézeteinek szűrőjén keresztül váltak — vagy nem váltak — élményévé. Többféle tényező hatásának javára írhatjuk párját rikító fogékonyságát, amely képessé tette, hogy nagyra becsüljön — vagy felfedezzen — a maga szűkebb szellemi közegén kívül keletkezett értékeket is. így lehetett a Nyugat köréből az első igazi megbecsülője Kassák Lajos munkásságának; így lehetett számos modern francia író — köztük Proust — fölfedezése mellett például az angol Virginia Woolf jelentőségének, hangoztatója, így szólhatott nagy meggyőző erővel irodalmon kívüli — elsősorban színházi és képzőművészeti — élményeiről is. » Iró, vérbeli író Gyergyai Albert tudós irodalomtörténészként, kritikusként, professzorként és — ne feledjük — műfordítóként is. Utánozhatatlan hosszú mondatait olvasva, a gondolat művészien kialakított ritmusától, a nyelv sodró erejétől elbűvölve, mélyen átérezzük élményeit. Ezen keresztül az író szinte észrevétlenül vezet bennünket mondanivalója lényegéhez: írók, művek fölfedezéséhez, teljesebb megértéséhez; irodalmi, világnézeti, történelmi és lélektani összefüggések belátásához; biztos esztétikai ítéletekhez, — noha látszólag nem tesz mást, csak irodalmi élményeit közvetíti. Mindezek után tulajdonképpen nem volt meglepetés, hogy kilencedik évtizedének küszöbén — 1972- ben — művészi élményei után gyermekkori élményeiről is vallomást tett, s az Anyám meg a falum cím alatt szépprózai kötetet adott ki, majd pedig verseit is a nyilvánosság elé bocsátotta. A falutól a városig című új könyvének első részében ismét az Anyám meg a falum világát idézi föl, majd a közeliszékvárosában, Kaposvárott töltött iskolás évekről Vall. A könyv második részében egy, a második világháború után a szülőföldjén tett látogatás naplóját találjuk. Három időpont fonódik tehát össze a kötetben: a formába öntésé — azaz napjainké —, a negyvenes évek végéé és az író gyermekkoráé, a századforduló előtti és utáni éveké. Az időnek ez a szerepe fölerősíti Gyergyai írásainak egyik finom jellegzetességét: az iróniát. Sok esetben ez az irónia a késői visszaemlékezés és a réges-régi történés szemléleti szögének különbözőségéből, máskor a történelmi valóság alapvető megváltozásából fakad. Az Anyám meg a falum gyermekkori világának fölidézésében ezúttal a mellékszereplők kerültek előtérbe. A róluk elmondott prózaian hétköznapi — sőt gyakran kisszerű — történeteket a gyermeki perspektíva és az idős író mélyre hatoló magyarázatainak egymásba épüléseteszi eredetivé és érdekessé. Talán a legmegkapóbb példa erre a „Szép Ilonka” portréja. Hajdan a kisfiú is egyetértett a lány szépségének szóló csodálattal, ő is hitt a kényeztetésből táplálkozó merész álmaiban. A mából visszatekintve persze világos, hogy ezeknek az álmoknak a megvalósulására ténylegesen alig volt esély, s hogy az álmodozó élete szükségszerűen siklott félre. Teljes meggyőző erővel jelennek meg előttünk azok a külső és belső okok, amelyek „Szép Ilonka” életét csődbe juttatták. Ebben a csődben ugyanúgy érezzük a kor törvényszerűségeit, mint a lány korábbi álmainak a következményeit, s mindkettő hitelét az biztosítja, hogy az író határozottan körvonalazott személyiséget teremtett. Falusi arcképei általában kicsiny lélektani remekművek, hangulatuk kisugárzása élettel tölti föl a falusi világot. Az arányokkal, a közelítéssel s távolodással való játék kedvelt eszközei Gyergyainak. A bevezető fejezet érthetővé teszi, hogy a Kaposvárra— középiskolába — kerülő fiú mindent nagyobbnak, mélyebbnek lát a valóságosnál; ez a szenzoros értelmében poros, feudális szellemű hivatalnokfészek az ő szemében valóban „székváros”; nyomorúságos élete pedig a kitáguló lehetőségeket hordja magában. A párizsi és budapesti évek magasáról visszatekintő író világosan érzékelteti a helyes arányokat, éles szemmel elemzi a „székváros” elnevezés mögött meghúzódó irónia öszszetevőit. Közben a maga tömör módján színes, érzékletes képet ad a századforduló kisvárosának világáról. Emeljük ki ebből ezúttal azokat a csatornákat, amelyen — Gyergyai szerint — frissebb szellem áramlott az ódon világba; emeljük ki a nevelőnők hozta francia szellem és a másik nyelvtanárnő köréből kisugárzó polgári radikalizmus eszméinek — különböző — erjesztő hatásait. A negyvenes évek második felében írott naplójában Gyergyai a szülőföldjén tett rövid látogatásának élményeit örökíti meg. Figyelme a változásokra összpontosul, amelyeknek alapvető társadalmi helyességét kétségbe vonhatatlannak tartja. Aggodalommal tapasztalja azonban, hogy a változás önmagában nem mindig jelenti az egyes emberek sorsának megjavulását. Észreveszi, hogy az eszmék rovására hogyan uralkodnak jószándékú embereken is a szólamok, s a hatalom részegítő érzése hogyan vezet félre vele egy irányba elindultakat is. Együttérez az egyre súlyosabb terhekkel küszködő paraszt ismerőseivel, köztük az igyekvő és hazáértő „pógárokkal”, akiket ekkor kezdenek középparasztnak nevezni, sokra közülük a kulák bélyeget sütve. Sajnálja őket emberileg, s úgy érzi, veszteség éri a társadalmat, ha nem használja ki munkakedvüket és tehetségüket — akkor is, ha hibáikkal, különösen önző, haszonleső szemléletükkel egyáltalán nem rokonszenvez. Nagy érdeklődéssel szemléli a bukott feudális uralkodóosztály sorsát, s nem tagadja meg a tiszteletet azoktól, akik a nehéz helyzetben meg tudják őrizni emberi tartásukat. Mindezzel ritkán látott színeket idéz föl a háború utáni évek vidéki életéből, s eredeti képet rajzol szülőföldje gyorsan változó világáról. Szép, érdekes kis könyv Gyergyai Alberté. A sok vaskos emlékirat közül karcsúságával is fölhívja magáira a figyelmet. Elolvasása azt a kívánságot sugallja: adjanak a következő évek erőt, egészséget a megkezdett emlékezések folytatásához, hiszen bizonyára bőven van még Gyergyai Albert életében olyan élmény, ami — az ő megfogalmazásában — közfigyelemre érdemes. (Szépirodalmi) Taxner-Tóth Ernő SZOMJAZIK? ÖN PÉLDÁUL, AKI REGGELENTE BEKAPCSOLJA GÉPÉT. .. A LEVEGŐTLEN, A MELEG CSARNOKBAN NYOLC ÓRÁN ÁT VÉGZI MUNKÁJÁT? VAGY ÖN,AKINEK KEZE NYOMÁN ÉG FELÉ EMELKEDNEK A HÁZFALAK? S ÖN, OTT, AZ ÚTÉPÍTŐGÉP MELLETT, VAGY ÖN, A KOHÓBAN, ÖN PÉLDÁUL SZOMJAZIK? UGYE, IGEN. HISZEN A FIZIKAI MUNKA KÖZBEN ELVESZTETT FOLYADÉK PÓTLÁSA MINDENKINEK, MINDANNYIUNK SZÁMÁRA NAGYON FONTOS. MOST MÁR CSAK AZ A KÉRDÉS: MI LEGYEN AZ A FOLYADÉK? A GYÁRAKBÓL, AZ ÜZEMEKBŐL, EGYÁLTALÁN: A MUNKATERÜLETEKRŐL JÓ IDEJE MÁR, HOGY SZÁMŰZTÉK AZ ALKOHOLT. DE MIT IGYANAK AZOK, AKIK NEM SZERETIK A JELENLEG KAPHATÓ ÜDÍTŐITALOK EGYIK TÍPUSÁT SEM? SZÁMUKRA MOST SZÜLETETT MEG ».«\ AIK ’ ' ‘ K /^/ A MEGOLDÁS: MÁR A BOLTOKBAN IS KAPHATÓ AZ ÚJ, FÉRFIAS ÜDÍTŐITAL, AZ ALKOHOLMENTES SÖR. SZÍNE, IZE, A HAB A TETEJÉN OLYAN, MINT AZ IGAZIÉ, ALKOHOLTARTALMA VISZONT: 0,0 SZÁZALÉK. EZ TEHÁT A MUNKAPAD MELLETT IS FOGYASZTHATÓ.