Magyar Nemzet, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-05 / 129. szám

Kedd, 197­9. június 1. ■ . Indiai utazás " Mikor a Delhi környéki No­­­vela Zone-i iskolában jártam, a hivatalos megbeszélések után ebédre hívtak, családi körbe. A domboldalon épült ház nyitott előtere szolgált ebédlőül. Itt tálalták fel az udvar túlsó felén levő kony­hából a mintegy két óra alatt elkészült ebédet. Indiában az idő nem sürget. A kellemes, különös ízekkel fűszerezett, fogások közben szünet nélkül hordta az asz­talra a fiatal házigazda a friss, zsírban sült parázkákat (olyan, mint a lángos, csak könnyebb, omlósabb). Kívülem az asztal­nál egyetlen nő ült: a lányis­kola igazgatónője. Mikor, órák múlva, érdekes beszélgetés után , felszedelőzködtünk, be­szóltunk a konyhába, megkö­szöntük a finom ebédet a ház nőtagjainak. A tűzhely mel­lett középkorú nő kuporgott, vendéglátónk anyja. Két leá­nya segített neki. A köszöne­tét mosollyal nyugtázták, de nem jöttek oda hozzánk. Nem­csak azért, mert nem beszél­tek angolul. Falun még él a hagyomány, hogy a vendége­ket a férfiak fogadják. A nők osztályrésze a sütés, főzés. Születési arány Ez persze csak a „jéghegy csúcsa”. Az indiai nőkérdés még ma is sok, ennél súlyo­sabb problémával terhes. So­katmondó statisztikai adat: az 1971-es népszámlálás sze­rint ezer férfira 930 nő ju­tott. A világ más országaiban éppen ennek ellenkezője a társadalmi gond: több a nő, mint a férfi. Az indiai arány pedig folyamatosan romlik. 1901-ben ezer férfi — 972 nő volt; 1911-ben 964, 1921-ben 955, 1931-ben­ 950, 1941-ben 945, 1951-ben 946 (közbeesett a II. világháború!), 1961-ben 941. A jelenség oka összetett. A nők berlini világkongresz­­szusán, 1975-ben, az indiai küldött szenvedélyesen mond­ta: náluk a nőkérdést az új­szülött kislányok*. védelménél kell kezdeni. A gyarmati ura­lom idején — az ország távo­labbi vidékein — a kislány­­,,feleslegét” egyszerűen a víz­be dobták. Ma a szegények­nél csupán kevesebb enniva­lót, kapnak a lányok, mint a fiúk. Kevesebben kerülnek is­kolába, a hétéves lány kistest­vérére vigyáz. A hindu szokás, hagyományok szerint az öreg szülőket fiaik tartják el, a lá­nyok a férjek családjához köl­töznek, háztartásbeli — és sokszor kereső — munkájuk­kal a „sógorságot” segítik. Hozományt adni ugyan tilos a modern Indiában, de ilyen mélyen begyökerezett szokás aligha szüntethető meg egy tollvonással. Újsághír: egy húszéves fiatalasszony elégette magát, mert férje­ és anyósa állandóan szemére hányták, hogy a három évvel ezelőtt kötött házasságba kevés hozo­mányt vitt. Másik hír: a na­gyon költséges esküvőkre a szegények fs falusi uzsorás boltostól kérnék és kapnak kölcsönt. Ezért ,,kötött mun­kával” fizetnek. Egy ha­tszáz unpiás kölcsönért — körülbe­lül 1700 forint — kilenc évi munkára kötelezte magát egy házaspár. Ha kötelezettségé­nek valamilyen okból nem tudna megfelelni, bivalyuk és két tehenük szolgál zálogul. A tartozás olykor generáció­kon át öröklődik. Modernebb gondolkodású fiatalok gyakor­latias és kevésbé költséges megoldást keresnek. Például többen házasodnak egyszerre. A kislányokkal ellentétben, a fiúk későbbi anyagi támaszt jelentenek a jövőben. A hindu vallás szerint az elhunyt apa nem leli meg az üdvösséget, ha temetésekor fia nem mondja el érte az előírt imát. Eve-teasing Nehezen halad előre (az Indira Gandhiék alatt oly hírhedtté vált) családtervezési program, noha az évi 2,5 szá­zalékos népszaporodás súlyos teher az országnak. A sok szülés tönkreteszi a női szer­vezetet is. Igen magas a gyer­­mekhalálozás, vidéken ezer újszülöttből 131, városban 81 nem éri meg, ötödik életévét.­ A nők nem ismerik (egyelőre nem is propagálják) a szüle­tésszabályozás módszereit. Szá­mon­ adat, de Indiában a vi­lágon a legmagasabb a szülő anyák halálozási aránya: száz­ezer születésnél 573 anya ve­szíti életét. Az elmaradottabb területeken előfordulnak — törvényesen ugyan tiltott — gyermekházasságok. A kis­lányra nézve nagy szerencsét­lenség, ha ..férje”,­­akivel nem is élt házaséletet, mert némi­leg még meg sem érett rá), meghal. Régebben egyáltalán nem mehetett újra férjhez, mert az ilyen nő környezetére „szerencsétlenséget hoz”. Ma a helyzet már nem annyira sö­tét, de a hagyományt még nem sikerült teljesen felszá­molni. Indiai tartózkodásom alatt, két esemény váltott ki nagy sajtóvisszhangot. Mindkettő a nők kiszolgáltatottságára mu­tatott, de arra is, hogy a ta­nult, felvilágosult lányok a helyzetet nem hajlandók to­vább tűrni. Az egyik: egy, Angliába vőlegényéhez be­vándorolni készülő tanítónő a nyilvánosság előtt panaszolta el, hogy a határon orvosilag ellenőrizték: valóban szűz­e Különösen sérelmezte, hogy a vizsgálathoz nem kerítettek elő orvosnőt.. Delhiben és más városokban nagy tüntetések­re került sor. „Saját agyukat vizsgálják meg és ne a mi szü­zességünket!” feliratú transz­parenseket vittek a delhi egyetem leányhallgatói és a nőszervezet tagjai. A felhábo­rodás hatására az angol ható­ságok a (csak színes bőrű nőkre érvényes) szégyenletes előírást visszavonták. A másik tünetként értékel­hető eset színtere egy delhi autóbusz volt. A vezető és­ a kalauz a végállomás felé tartó buszt elhagyott területre ve­zette és a bent tartózkodó két lányt meg akarta erőszakolni. Az egyik lány kiugrott, fel­lármázta a környéket. Tünte­tések sorozata következett. A hatóságok végül is szigorúan intézkedtek, hogy az autóbu­szokon utazó nőket ne molesz­tálhassák. (Speciális indiai ki­fejezés a nők zaklatására­: Eve-teasing.) A tömegindula­tot mutatja, hogy egy vidéki városban bemázolt arccal sza­márhátra ültettek egy, nőket zaklató fiatalembert és úgy vezették a börtönbe. Mélyebb társadalmi probléma a nagy nemi nyomor és az előítéletek uralma. (Hiszen a szüzességét vesztett lányt esetleg a szülei is elűzik.) Az értelmiségi nők — mindentől függetlenül — különösen lealázónak tartják, ha női mivoltukban éri őket sérelem. Szerelemről szólva, vajon milyen arányban kötnek a nők maguk­ választotta társsal házasságot és mennyire bízzák a kiválasztást a szülőkre? Ah­­hoz képest, hogy a városok­ban mind töb­b az iskolázott nő, úgy tűnik, a házasságköté­sek viszonylag nagy része köt­tetik a „hagyományos módon”. Erre mutat, hogy a nagy na­pilapok vasárnapi számában százával jelennek meg a — hozzátartozók által feladott — házassági hirdetések. És noha elvben a kaszthoz tartozás már nem számít, még igen sok hir­detésben szerepel a vallás, a kaszt, esetleg alkaszt, különö­sen ha brahmin fiú vagy lány­­­a házasítandó. Áldozatkész asszonyok ilyen társadalmi , háttér mellett működik az indiai Nő­szövetség. Delhi vezetőjükkel, a lelkest, fáradhatatlan Sarla Sharrha asszonnyal többször is alkalmam volt beszélgetni és mindig csodálatot éreztem a felett a páratlan odaadás fe­lett, amellyel ezek a nők vál­lalt feladataikat ellátják. Fel­sorolni lehetetlen, csupán íze­lítőül tevékenységükből. Leg­fontosabb az analfabetizmus elleni küzdelem. Az országban háromezer központban tanít­ják parasztasszonyoknak, nyo­­mortanyák lakóinak, gyári munkásnőknek az ábécét. Öt­ször egy héten, napi két órá­ban. Vidéken esténként, váro­sokban ebédszünetben. Az ok­tatók ingyen, vagy jelképes fizetségért tanítanak. A nőszervezet keresethez is igyekszik juttatni a nőket. Ez­zel emelkedik családi státu­szuk (soha nem kevés a pa­nasz, nemegyszer válóok, még értelmiségieknél is, hogy a feleség keresete felett az anyós vagy a férj rendelke­zik). Külön gond a fiatal lá­nyok elhelyezése. Indiában sok a háztartási alkalmazott (férfi is), hiszen az emberi munka­erő olcsóbb, mint a gépek. Az elhelyezésnél, mondta Sharma asszony, ügyelniük kell a fia­tal nők erkölcsi biztonságára. Az első napon az új munka­helyre többnyire anyjuk el is kíséri őket. És vajon miért tanulnak az asszonyok? Egyesek, hogy gyermekeik iskolai előmenete­lét figyelemmel kísérhessék Mások, hogy megszabadulja­nak a tudatlanság lealacsonyí­tó érzésétől. Hogy ne csaphas­sa be őket a boltos, tudják, hányas autóbuszra kell száll­niuk. A nőszövetség feladatá­nak érzi a gyermekmunka el­lenőrzését (mert megszünte­tésére ma még nem gondol­hatnak), a falvak egészséges vízzel ellátását , az egész indiai élet higiénikusabb meg­szervezését. .Munkájukat aka­dályozza a nagy munkanélkü­liség. Ösztönzésükre például a faluban 40 kislány elvégezte a nyolc osztályt. Elhelyezkedni azonban nem tudtak. Az anyák méltatlankodtak, hogy iskolába járás helyett inkább otthon segítettek volna ... Mégis, a nők általános hely­zete tekintetében szaporodnak az előremutató jelek. Az ér­telmiség egyes rétegeiben, fő­leg fiataloknál utat tör a csa­ládi „közös teherviselés” gon­dolata. Sok tervről, elképze­lésről olvashatunk, hallha­tunk. A lényeg — és ezzel a haladó erők Indiában is tisz­tában vannak —, hogy a nép egésze nem emelkedhet fel, míg az asszonyok jelentős cso­portjai többszörösen kiszol­gáltatottak. Köves Rózsa Asszonysorsok b­OYLEREK, VILLANYTŰZHELYEK szerelését, cseréjét rövid határidőre vállaljuk BOYLERT BIZTOSÍTUNK! ELEKTROMOS SZÖVETKEZET Budapest VII., Damjanich u. 45. Telefon: 220—047 Budapest VII., Thököly u. 26. Telefon: 429—295 Budapest V., Vievázó F. u. 3. Telefon: 125—183 Magyar Nemzet V 9 Újabb adalék a Kováts Mihály-évfordulóhoz Az idén májusban emléke­zünk az újkor első győztes gyarmati forradalma, az észak-amerikai függetlenségi háború kiemelkedő magyar hősének évfordulójára. Ko­váts, Mihály ezredes, a Pu­­laski-légió másodparancsnoka, a korszerű amerikai könnyű­­lovasság egyik megszervezője Charleston alatt, az angolok­kal vívott ütközetben esett el, kétszáz esztendővel ezelőtt. Az utóbbi időben a hazai sajtóban számos megemléke­zés látott napvilágot Kováts­­ról, sőt szülővárosa, Karcag, jelenleg reprezentatív kiállí­tással is adózik emlékének. Néhány évvel ezelőtt az ame­rikai magyarság, de még az Egyesült Államok kongresz­­szusa is méltóképpen ünne­pelte meg a függetlenségi há­ború egykori hősét a bicente­­náriumi események között. Magyarországon azonban aligha ismeretes a Kováts­­életrajznak az a részlete, amely a felkelő gyarmati se­regek fővezérével való külö­nös, személyes találkozásáról szól. Ennek felkutatása a né­hai amerikai magyar törté­nész, Vasváry Ödön nevéhez fűződik, ki jelentős magán­­gyűjteményét a szegedi So­mogyi-könyvtárra hagyomá­nyozta, s melynek feldolgo­zása a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával még jelenleg is tart. Vasváry volt­ az, aki a har­mincas évek végén rátalált Kováts Mihálynak azon leve­lére, amelyben Bordeaux-ból, mint harcedzett katona fel­ajánlotta szolgálatait Benjá­min Franklinnak, a magát függetlenné nyilvánított ti­zenhárom észak-amerikai tar­tomány franciaországi követé­nek. 1976-ban azonban újabb értékes dokumentumra buk­kant: egy George Washington által írott levélre, amelyben maga a fővezér számol be első és minden bizonnyal egyetlen személyes találkozásáról a hajdani magyar huszárral. Az 1777. május 17-én keltezett beadvány a Kontinentális Kongresszus, egy tagjának szól, mivel a magasabb rangú tisztek kinevezése e testület hatáskörébe tartozott. A számunkra érdekes doku­mentum bevezető soraiban Washington először általában a külföldi születésű tisztjei­vel szembeni bizalmatlanságát juttatja kifejezésre, majd így írja le Kovátsról szerzett — nem éppen kedvező — első benyomását: „Mire ez a levél az ön ke­zébe jut, vagy esetleg már az­előtt,­ a kongresszust egy ma­gát Michael Fabricy de Ko­­vatznak nevező férfi fogja fel­keresni, aki saját elbeszélése szerint igen kiváló katonatiszt volt Poroszországban. Hogy milyen igazoló írásai vannak, nem tudom, de ami keveset láttam belőle (ti. Kovátsból), azoknak nagyon erősnek kell lenniük, hogy engem is meg­győzzenek az illető férfi fon­tosságára nézve, mert ha a tolmács híven fordította le szavait, elbeszélésében több ízben megbotlott.” A tömör fogalmazású rész­let arról árulkodik, hogy a ké­sőbb legendás hírű Kováts nem tett valami kedvező be­nyomást Washingtonra. Vajon miért e tartózkodás a szük­séghelyzetben szolgálatait­ fel­ajánló, képzett katonával szemben? A válasz nem egy­szerű, inkább csak következ­tetni lehet a későbbi elnök nem túl biztató viszonyulá­sának okaira. Ezek közé tar­tozhatott kettőjük társalgásá­nak meglehetős — talán a fordító hibájából éppen kí­nos a vontatottsága, hiszen a csak angolul beszélő Washing­ton és a magyarul, latinul, illetve németül tudó Kováts­­nak tolmácsra volt szüksége. Továbbá, Mária Terézia és Nagy Frigyes egykori huszár­­kapitánya noha bizonyára elsorolta katonai múltját, a „Pour­ le Méri­te” magas ér­demrenddel történt kitünte­tését és egyebeket, ezt Wa­shington valószínűleg nem hitte, csak az idegenektől megszokott túlzások egyikének tartotta. És még valami. Az ötven esztendőn felüli Kováts, aki maga hat-hét évvel idősebb volt, Washingtonnál, a találko­zás napján aligha mint daliás lovastiszt jelent meg. Ezt a kort abban az időben, de még később is, már az öregség kezdetének tartották; gondol­junk csak Bem tábornokra, akit ilyen idős korában már ,,apónak” hívtak saját katonái. Washington előtt tehát egy idős, szegényen érkezett em­ber jelent meg, aki a 30—40 napba kerülő óceáni hajózás fáradalmait még ki sem he­verte, s akiről régi huszár­bravúrok elkövetését nemigen lehetett leolvasni. E szubjektív, járulékos okok mellett azonban perdöntő mértékig kell hitelt adnunk annak a ténynek, hogy Wa­shingtont mindenekelőtt egy előítélet­, a külföldi származá­sú katonáktól való idegen­kedés, a gyanakvás vezette idézett sorainak ilyen értelmű megírásához. Mert rövidesen maga is rájött, hogy a­­Ko­vátsról alkotott véleményét meg kell változtatnia: később, egy Pulaski tábornokhoz inté­zett levelében elismerve, hogy sokat hallott „Mr. Crowatch jelleméről és képességei felől”, beleegyezését adta, hogy ki­képző tisztté nevezzék ki. Sem neki, sem másnak az Újvilág­ban sohasem lehetett oka megbánni, hogy Kováts a füg­getlenségért küzdő, forradal­mi erők magas rangú tisztje lett. Dr. Csillag András Szeged Szilágyi Géza az egyik Marx-fordító Izgatott érdeklődéssel olvas­tam V. hó 23-án rovatukban dr. Sárközi Zoltán levelét a „Tőke” előkerült fordítástöre­dékéről és feltétlenül szük­ségesnek tartom, hogy amit a kérdésről tudok, közöljem önökkel. Ugyanis a „Marx­­fordító bizottság” egyik tagja édesapám, Szilágyi Géza volt. Gyermekkoromban sokszor mesélte nekem azoknak a vi­haros időknek­­ a történetét. Apám a Tanácsköztársaság idején az Újság segédszerkesz­­tőjeként dolgozott, majd Gá­bor Andor megbízásából a cenzúrabizottság munkatársa és evvel egy időben a Tőke egyik részének fordítója lett. Mikes Lajos,, barátja és ké­sőbb a Pesti Naplónál egyik szerkesztője gyűjtötte össze az anyagot, ami már nem jelen­hetett meg. Apámat a bukás után a Britannia-pincébe hur­colták és a többi rabbal együtt azzal fenyegették, hogy a Nyugatiban fűtött vonatok várják őket, végcél a Tisza. Amikor kiszabadult, az Újság azonnali hatállyal elbocsátot­ta és 1925-ig rendőri felügye­let alatt állt. A fordítás to­vábbi sorsáról annyit tudott, hogy Mikes halála után egyik ve­jéhez került, aki Londonba­­vitte az anyagot. De ez már csak szájhagyomány, hiszen ami írás véletlenül megma­radt 19-ből, azt 1944-ben gon­dosan elégettük. De talán er­ről a pár sorról valakinek szintén eszébe jut valami és előkerül az ötven íróból né­hány. Dr. Szilágyi Lilla Megjöttek, költenek . A tavasz kellős közepén va­gyunk: virágba borultak a fák, a rét, a ligetek. Ősszel el­költözött madaraink is vissza­jöttek, ha számukban kissé megfogyva is. Vannak madarak, amelyek egyenként „szivárognak” visz­­sza Mások csoportosan érkez­nek, egyes madárfajok pedig ék alakban, V-betű formában. Valamennyien barátaink és védenceink ők: a gyorsröptű fecskék, a méltóságosan szár­­nyaló gólyák, a kolibrinál is színpompásabb gyurgyalagok, a „magyar szépségek utolsó tanúi”, a szigorúan védett kó­csagok. Mindahány madár — most végzi életének legfonto­sabb funkcióját: az utódokról való gondoskodást. Most foko­zottan megérdemlik védel­münket. A kutatók már régóta ta­nulmányozzák a vonuló ma­darak repülési alakzatait. A legfeltűnőbb az ék alak, vagy V-betű forma, melyet sok ma­dárfaj „használ”. Megfigyelhetjük, hogy az éknek hol az egyik, hol a má­sik szára hosszabb, igen, mert a vezető lemarad, akkor a következő madár kerül sorra, ha ez is lemarad, a másik szárába vonul az éknek, és ak­kor megint a következő ma­dár kerül sorra. Az ék alakban való vonulás azért van né­hány madárfajnál, mert ez te­szi lehetővé a nagyobb mada­rak páros repülését, haladás közben az együtt­haladást és ugyanakkor kiküszöböli az együttműködésnél az összeüt­közés veszélyét, ha esetleg re­pülés közben a csapat egyik tagja irányt változtatna. Ami­kor a madarak kevesen van­nak, akkor az éknek­­ csak egyik szárnyán helyezkednek el és ferde vonalban repül­nek. A gólya másképp oldja meg a vonulást: laza csapa­tokban repül, az egyes mada­rak egy síkban vonulnak, 10— 20 méter távolságban. Ha vo­nulás közben valamelyik ma­dár lassít, vagy irányt változ­tat, akkor a mögötte repülő madárnak elegendő ereje ma­rad a kitérésre. Mert ha sok ezer gólya ék alakban repülne, akkor ez megnehezítené az összetartást és hátráltatná a vonulás sebességét. A vonulás alatt a madarak erejüket beosztják és a fajok szerint más-más sebességgel repülnek, de átlagban körül­belül 70 kilométeres gyorsa­sággal. Most, hogy egyenesen hazatértek, érezzék itthon jól magukat! Költsék ki és ne­veljék fel sikerrel fiókáikat! Zelenák Károly tanár, Szeghalom Kedd JStca. ű'f^yn/yrj Csütörtök Ja. Szombat fst'éór ■íűzAeít/foxA'Jo­­ee­­zSSSBjEjTJ

Next