Magyar Nemzet, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-06 / 130. szám
Szerda, 1979. június 11.—— HU DÁK FISTOJ ! Látogatóban Bokor Vilmosnál Szép és értékes ajándéka az életnek, ha valaki 32 évesen töretlen munkakedvvel dolgozhat. Nincs olyan nap, hogy ne venne ecsetet a kezébe Bokor Vilmos, hisz még olyan sok tervét szeretné megvalósítani. — Édesapám Vörösmarty utódaként a bonyhádi Perczel családnál névelászködott — meséli. — Tanította még Perczel Etelkát is, én pedig azzal büszkélkedhetem, hogy Perczel Mór még a karján hordott. Példaképem volt, talán ezért is lettem nagy 48-as és mint ilyen, Lovászy „Magyarország” című lapjának hűséges olvasója. — Mikor kezdett festetni? — Édesapám diplomás rajztanár volt, ő fedezte fel rajzkészégemet és a színek iránti vonzódásomat. Később gimnáziumi rajztanárom, Márz Henrád is megerősítette elhatározásomat, hogy a festői pályára lépjek. Gondtalan életemet a háború szakította félbe. Három évet töltöttem harctéren, és a Piavénál sebesültem meg. Hét kitüntetésemnek köszönhetem, hogy 1918-ban Husztra kerültem századparancsnoki iskolára. Nagy örömünkre elrendelték, hogy azok a fiatal tisztek, akik még nem végeztek felsőbb iskolát, tanulmányi szabadságot kérhetnek. Én természetesen rögtön jelentkeztem, de kiderült, hogy ez a Képzőművészeti Főiskolára nem vonatkozik. Hogy mégis tanulhassak és hazakerülhessek, a jogra iratkoztam be. — Festészet és jogtudomány, hogyan fért meg egymással? — A politika mindig nagyon érdekelt, így nem esett nehezemre az a két esztendő, amit jogászkodással töltöttem. Természetesen a festészethez sem lettem hűtlen. Iványi Grünwald Béla szabadiskolájában kezdtem meg tanulmányaimat. Amikor lehetségessé vált — otthagyva az egyetemet — beiratkoztam a Képzőművészeti Főiskolára. — Kik voltak a tanárai, mesterei? — A Főiskolán Réti István tanítványa voltam, de mellette továbbra is jártam Ivánjához, akinek nagyon sokat köszönhetek. Önzetlen támogatója volt a fiatal tehetségeknek. Az ő tanácsára utaztam 1922- ben Párizsba, ahol két évig tanultam az Ecole des Beaux Arts-on. — Párizs izgalmas forgatagában, bohém művészvilágában könnyen talált barátokat? — Szerencsém volt, mert Diósy Ödön — akivel nagyon jó barátságban voltam — beajánlott párizsi barátaihoz. Hazatérésem után pedig hétvégi víkendeken gyakran voltam gödöllői nyaralójuk vendége. Léda ekkor már nagybeteg volt, de még így is elbűvölte vendégeit műveltségével, sziporkázó szellemességével és vendégszeretetével. — Kik irányították ekkor Budapest képzőművészeti életét? — Ebben az időben a haladó művészeti eszméket képviselő Szinyei Társaság karolta fel a fiatal tehetségeket. A fiatal művészeknek évente rendeztek kiállításokat, hogy alakotásaikkal bemutatkozhassanak. Így ismerhették meg az én tájképeimet és a párizsi élmények hatására festett munkásportréimat is. — Merre járt még? — Sok, szép utazásit tettem. 1925-ben Németországban, 1927-ben és 29-ben pedig Olaszországban töltöttem hoszszabb időt. — Kiállításai? — A külföldiek közül legfontosabbnak az 1930-as Velencei Biennálét érzem. Itthon pedig volt kiállításom a Nemzeti Szalonban, a Fészekben és a Műcsarnokban is. — A felszabadulás után hogyan alakult az élete, művészi pályája? — Az ostrom után fejembe vettem, hogy megfestem a romos középületeket és az épülő hidakat. Az elkészült akvarellsorozatot bevittem a Fővárosi Képtárba. Pogány Ö. Gábor figyelmesen megnézte a képeket, és nagy meglepetésemre az egészet megvásárolta. Később is mindig éreztem pártfogó támogatását. A felszabadulás utáni ■ első kiállításomat is ő nyitotta meg. Sokat köszönhetek Mihályfi Ernőnek is, aki még a Fészekből ismert, és mint a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, nyelvtudásomért, engem javasolt a Magyarországra érkező külföldi művészek kalauzolására. A sok érdekes vendég közül Andersen Nexere, Anna Sechersre és a brazil Jorge Amadéra emlékszem a legszívesebben. — Közéleti tevékenysége és művészi munkássága merre vezetett később? — Ebben az időben alakult meg a Művészeti Dolgozók Szakszervezete és ennek képzőművészeti vezetője lettem. Az 1952-ben megalakult Képzőművészeti Alapnak osztályvezetője voltam. Aztán 1955- ben a Képcsarnok Vállalat művészeti vezetője lettem. — Jutott idő a festésre is? — Akkor tudtam csak igazán a festészetnek élni, amikor részt vettem egy-egy tanulmányúton Jártam Romániában, Csehszlovákiában, Finnországban, a Szovjetunióban. Bulgáriában a Képzőművészeti Alap megbízásából magyar művészek alkotásaiból rendeztem kiállítást. Amióta visszavonultam a közélettől, több időm jut a festésre. Készülök a következő, a tizenegyedik kiállításomra. Zika Klára NAPLÓ A jugoszláv lexikográfiai intézet, amely 1950 óta Miroslav Krleza vezetésével működik Zágrábban, megjelenteti Jugoszlávia népeinek és nemzetiségeinek hétnyelvű (horvátszerb, makedón, szlovén, magyar, albán, török és olasz) szótárát. A mű, amely nyelvenként 50 ezer címszót tartalmaz, 1981-ben jelenik meg. Ugyanez az intézet az előbbivel azonos szókinccsel 1982 végéig nyolcnyelvű — horvátszerb, latin, angol, orosz, spanyol, német, francia és olasz — szótárt is kiad. ♦ Ma dedikál: a Blaha Lujza téren Gonda János 1 órakor. Kiss Dénes 3 órakor. Domonkos Mátyás, Fehér Klára és Nemes László délután 4 órakor, Major Ottó, Ranschburg Jenő és Vészi Endre délután 5 órakor a Gondolát könyvsátránál (Váci u. 9.) Szenti Tibor délután 4 órakor: a Móricz Zsigmond ifjúsági könyvesboltban (Deák F. u. 15 ) Kiss Dénes és Róna Emy délután 4 órakor: a Deák téren Török Sándor délután 5 órakor: a Magvető könyvsátránál (a Vígszínház előtt) Barabás Tibor délután 4 órakor: a Baross téri aluljáróban Moldova György délután 4 órakor: a Bástya mozi előtt Inotainé Bonifert Mária délután 4 órakor: a Honvédelmi Minisztériumnál (Pálffy u.) Vadász Ferenc délután 3 órakor a KERMI-nél Mezei András délután 4 órakor, a Zeneműkiadó sátránál (Váci u. u b.) Gonda János délután 3 órakor. Június ti A. közeli napokban három szoborkiállítás nyílik meg az Óbudai Klubházban. Június 8-án Nagy Sándor munkáiból. 16-án Segesdi György szobraiból, 18-án Konyorcsik János műveiből nyitnak meg tárlatot Szeptember 3-án kezdődik az új tanév Megjelent az oktatási miniszter utasítása az új tanév feladatairól és munkarendjéről. Az 1979—80-as tanév szeptember 3-án kezdődik, az első tanítási nap pedig szeptember 4-én lesz. Lényeges változás az új tanévben, hogy az első félév 1980. január 31-ig tart. Az általános iskolákban és a gyógypedagógiai intézményekben az utolsó tanítási nap 1980. június 13. lesz. A jövőre érettségizők május 10-én fognak ballagni. A középiskolák alsóbb évfolyamai számára június 7., a 11 napos munkarend szerint oktató iskolákban június 13. lesz az utolsó tanítási nap. A jövő tanévben a téli szünet az előző tanévinél hosszabb, a tavaszi szünet pedig rövidebb lesz. A téli vakkáció 1979. december 22-től 1980. január 9-ig, a tavaszi szünet 1980. április 5-től 9-ig tart. V^'ir Vnni Zpf A világ gyermekeiért Tanácskozik a budapesti fórum Kedden délelőtt plenáris üléssel folytatta munkáját a gyermekek boldogabb és biztonságosabb jövője érdekében összehívott fórum a Parlamentben. Délelőtt tizenhat ország küldötte kért szót. A felszólalók többsége beszámolójában részletesen ismertette, hogy hazájában a nemzetközi gyermekév alkalmából megalakult nemzeti bizottság milyen programot dolgozott ki a gyerekek jogainak és jólétének biztosítása érdekében. Más körülmények és adottságok között élnek a különböző országok népei, de a legifjabb nemzedékért érzett felelősség tudatában mindenütt tenni akarnak szebb, boldogabb életükért — ezt tükrözték a különböző nemzetek képviseletében elhangzott véleménynyivánítások. Figyelemre méltó, volt például Libéria küldöttének beszámolója. Elmondta, hogy olyan programot dolgoztak ki az egész afrikai földrész országai számára, amely nem egy évre, hanem egy egész évtizedre szól, s az évtized végére jelentős gazdasági eredményekre, társadalmi fejlődésre számítanak a program megvalósításával. Lbanon képviselője nehéz problémát tárt a fórum részvevői •Két országában a lakosság 43 százaléka 15 éven aluli fiatal, s ezeknek a gyerekeknek erkölcsi és társadalmi felelősségre nevelése csak akkor valósulhat meg az eddiginél nagyobb mértékben, ha béke lesz. A béke iránti olthatatlan vágyat a legmegrázóbban Laosz küldötte érzékeltette. Az országra a háború idején hárommillió tonna bomba hullott, s modern haditechnika válogatott eszközeit vetették be a lakosság ellen. 1975 óta új korszak köszöntött be, de a háború okozta sebeket nagyon nehéz begyógyítani. Árva, nyomorék gyerekek, korábban elhanyagolt fiatalkorúak neveléséről, fizikai és erkölcsi. ..táplálásáról” kell gondoskodnia az államnak, amely szeretné mielőbb biztosítani minden gyerek számára az elemi jogokat: a békében születés, élés, tanulás lehetőségeit. Délután szekcióülésekkel folytatódott a nemzetközi fórum. Este a Magyar Népköztársaság kormánya az Országházban fogadást adott a fórum részvevői tiszteletére. A fogadáson Lázár György, a Minisztertanács elnöke köszöntötte az ENSZ szakosított szerveinek, valamint a kormányoknak a képviselőit, a budapesti diplomáciai képviseletek jelenlevő vezetőit és tagjait. A fogadáson megjelent Aczél György, a Minisztertanács el nökkel vettese. Paja Frigyes külügymniszter. Markóla Imre igazság’igy-mir-'cz~•~‹, Polinszkii Károly oktatóés rpi-nc-r*er Ott volt akarni Bérni és kultbjrális életünk számos más ismert szemév" cZcto g y p p ovg roTSZI CT' e'p'házok sok magas rangú képviselőié. Magyar—finn barátsági hét kezdődik június 14-én A kulturális vegyes bizottság ünnepi ülése Ünnepi ülést tartott tegnap a magyar—finn kulturális vegyes bizottság a magyar— finn kulturális együttműködési egyezmény aláírásának huszadik évfordulója alkalmából. Az ülésen a finn, illetve a magyar albizottság elnöke. Joaakko Numminen oktatási államtitkár és Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke mondott beszédet. Joaakko Numminen a történelmi távlatokról beszélt, arról, hogy a múlt század végén, a XX. század elején a finn és a magyar nyelvtudósok finnugor kutatásai jelentették a kapcsolatot a két nép között. Ezek a tudósok feladatuknak tekintették a másik ország kultúrájának elterjesztését és irodalmi fordításokat publikáltak. Ezekben az időkben olyan hagyományok fejlődtek ki, mint a finnugor kongresszusok sorozata, legközelebb ilyen kongresszust 1930-ban Turkuban rendeznek. Miután az együttműködés sok új területen is kialakult, a kulturális kapcsolatok szerződéses keretekbe való foglalása is időszerűvé vált. Az 1930-as években kötött megállapodás azonban a második világháború miatt meglehetősen teljesítetlen maradt. A háború után a néprajztudomány, Ortutay Gyula és Kustaa Vilkuna akadémikusok munkája képviselte a kapcsolatok folytonosságát. Azután Finnországban 1950-ben megalakult és igen aktív tevékenységbe kezdett a Finn—Magyar Társaság. ..Tekintettel azokra a rokonsági kötelékekre, amelyek e két népet összekapcsolják, és attól a kívánságtól vezérelve, hogy a kulturális kapcsolatokat a két ország között továbbfejlesszék, és megszilárdítsák, a Magyar Népköztársaság kormánya és a Finn Köztársaság kormánya elhatározta, hogy egyezményt kötnek” — idézte beszédében Rónai Rudolf az 1959. június 10-én aláírt egyezményt, majd így folytatta: — Az egyezmény megkötése után a magyar—finn kulturális kapcsolatok példás kiszélesedése és elmélyülése következett be. A megalakult vegyes bizottság olyasmire vállalkozott, s mire akkoriban a különböző társadalmi rendszerű országok között Európában kevés példa volt. Először határozták meg konkrétan, állami felelősségvállalással a kulturális kapcsolatok fejlesztésének teendőit. Az egyezmény következtében emelkedett az ösztöndíjak száma, műszaki-tudományos munkatervet és a tudományos akadémiák munkater- vét dolgozták ki, a Hazafias Népfront szervezésében ifjúsági, szakszervezeti, testvérvárosi, rádiós és televíziós, sport- és más szakmai kapcsolatok alakultak ki. A húsz év alatt csaknem kétszáz finn művet adtunk ki magyar nyelven, az elmúlt hat-hét évben több karmester, hangszeres szólista és nagy együttes szerepelt Magyarországon. A Finnországban szerepelt magyar művészek száma még ennél is magasabb. Az ötödik alkalommal megrendezendő, június 14-én kezdődő barátsági hét során kölcsönösen háromszáz fős delegációk látogatnak egymáshoz a két ország testvérvárosaiba. (hajdú) Átépítik a Belváros legnagyobb élelmiszer-áruházát A főváros egyik legforgalmasabb élelmiszer üzlete a Felszabadulás tér és a Károlyi Mihály utca sarkán levő Csemege-bolt. Az üzlet állandóan túlzsúfolt, és éppen a nagy igénybevétel miatt a bolt berendezése elavult, a helyiség szűk. Korszerűsítése elodázhatatlan. A munkálatok megkezdése azonban állandóan húzódott, főleg azért, mert a környéken több Közért-üzletet tataroztak, és ha ezzel egyidejűleg a Csemege is bezár „válságba” jut e városrész élelmiszerellátása. Meg kellett tehát várni, amíg befejeződnek a szoms ’os bol'f.de'r . ‘ások. A másik késleltető olt, hogy a Cse-mege nem kapott kivitelezőt a munkákra. Most ez is közmegelégedésre rendeződött. A Kereskedelmi Építő és Szolgáltató Vállalat kötött szerződést a Csemegével a Felszabadulás téri élelmiszeráruház újjáépítésére. Kidolgozták a terveket, amelyek magában foglalják a raktárak, az elektromos-, a vízvezeték- és csatornahálózat felújítását, a két szomszédos helyiség hozzáépítését, a bolt új berendezéssel való ellátását. A feladatok sokrétűsége miatt a munkálatok kivitelezése előreláthatólag több mint egy évig tart és a jelenlegi költségelőirányzat szerint kilencmillió forintba kerül. 5 Probléma Azt olvastam valahol, hogy nyelvünk leggyakrabban használt idegen szava: a probléma. Ez nem lepett meg. Először azért, mert a Magyar Nyelv Értelmező Szótára sem ad egyértelmű megjelölést a probléma fogalmára, hanem körülírja azt, s úgy értelmezi, mint megoldandó elméleti vagy gyakorlati kérdést, fejtörést okozó gondot. Másod-szor pedig azért, mert — amint már az említett értelmezésből is következik — amíg élünk, problémákkal kell szembenéznünk, vagyis megoldandó kérdésekkel, fejtörést okozó gondokkal. ELLENTMONDÁS De hagyjuk az általánosságokat. Konkrétebben, éspedig a vezetés vonatkozásában szeretném a problémák felmerülésének, jellegének és megoldásának kérdéskörét vizsgálni. Aligha van ugyanis az emberi tevékenységnek még egy területe, ahol olyan gyakori lenne a probléma felvetődése és a velük való szembenézés szükségessége, s ahol olyan társadalmi és politikai jelentősége lenne a problémamegoldás elevi és technikája ismeretének, mint a vezetésben. Pietraszinski lengyel iparszociológus Napóleon és Lenin példájával bizonyítja, hogy a vezetői képesség és rátermettség legfontosabb mutatója: a problémák felismerése és helyes megfogalmazása. Az egyik keletnémet közgazdász pedig magát a vezetést is úgy határozta meg, mint a szervezeti élet különböző területein állandóan jelentkező problémák megoldásának folyamatát. Mindezzel kapcsolatban azonban feltárul a vezetés egyik furcsa ellentmondása is, éspedig az, hogy a vezetői képesség és hozzáértés ugyan valóban főleg a problémákkal való szembenézésben és azok megoldásában mutatkozik meg, de ugyanakkor túl sok probléma nem éppen a jó vezetés bizonyítéka. Ebből adódik az a követelmény, hogy a vezető mindig ismerje fel a problémát ott, ahol van, de soha ne lásson problémát ott, ahol nincs. Persze a vezetés gyakorlatában ezt megvalósítani nem könnyű feladat. Ez érthetővé teszi, miért találkozunk oly gyakran a vezetői magatartás torzulásainak eseteivel éppen a problémákkal kapcsolatban. A joggal kifogásolható vezetői viselkedésmód leggyakrabban előforduló két esetét említeném. ÉRZÉKENYSÉG Az egyik a problémak elöli megfutamodás; a vezetői gyakorlatban ennek rendszerint két indítéka van: az egyik a vezető alacsonyabbrendűségi érzése, az a meggyőződése, hogy a felmerült probléma megoldására nem képes — a másik a rosszul értelmezett tekintélyféltés, aminek gyakorlati következménye az, hogy vonakodik igénybe venni azon munkatársainak közreműködését, akik az adott problémával kapcsolatban esetleg több tudással vagy információval rendelkeznek, mint ő. A torzult vezetői magatartás másik tünete: az álprobléma, vagyis az az eset, amikor a vezető maga kreál problémákat, amelyek a valóságban nem léteznek, vagy legalábbis nincs jelentőségük, s így megoldást sem igényelnek, de megfelelően felnagyítva a gondos, lelkiismeretes munka látszatát keltik, s egyben leplezik a tényleges problémákkal való szembenézés bátorságának hiányát. Az ilyen vezetői magatartás veszélyessége rögtön nyilvánvalóvá válik, ha arra gondolunk, hogy — többek között — pl. milyen hátrányosan befolyásolhatja az üzemi demokrácia kibontakozását. Ez abban jelentkezhet, hogy a vezető a különböző munkahelyi fórumokon a tényleges nehézségek és megoldandó feladatok helyett olyan álproblémákkal foglalkozik, amelyek a dolgozók számára semmit nem mondanak, információértékük nincs, de a vezető tudását és hozzáértését bizonyítani látszanak. Az előbbiek arra utalnak, hogy a problémák felismerése, megítélése és megoldása szempontjából rendkívül nagy jelentősége van a vezetői magatartásnak és szemléletnek. Nézzük tehát először a kérdésnek ezt az oldalát, annál is inkább, mert a problémamegoldás gyakorlati elvei és módszerei ismeretének, is csak akkor van értelme, ha először tisztázzuk azt, hogy azok eredményes alkalmazása milyen követelményeket támaszt a vezető személyiségével és szemléletmódjával szemben. Ennek során elsősorban a problémaérzékenységet kell említenünk, vagyis a vezetőnek azt a képességét, hogy egyrészt mindig érzékelje: az adott szervezet munkájában hol jelentkeznek intézkedést, döntést igénylő zavarok, zökkenők, vagyis problémák — másrészt, hogy ezeket ne úgy tekintse, mint a munkáját hátráltató, akadályozó kellemetlenségeket, hanem mint a szervezeti élet természetes velejáróit, amelyekkel kapcsolatban az egyedüli helyes vezetői magatartás csak a szembenézés lehet, nem pedig a megfutamodás. A problémaérzékenység azonban még valamit jelent, éspedig a probléma felismerését, vagyis annak elbírálását, hogy valóban problémáról, tehát új megoldást igénylő feladatról van-e szó vagy csupán olyan ügyről, amely minden további nélkül elintézhető az eddigi tapasztalatok, ügyviteli szabályok és a feltételezett hozzáértés alapján. SORREND Mivel a vezetőnek rendszerint nem egyetlen problémával, hanem a problémák tömegével kell foglalkoznia, rendelkeznie kell azzal a képességgel is, hogy megállapítsa a problémák fontossági sorrendjét. A fontosság fogalma itt nem abszolút értelemben jelentkezik, hanem a szervezeti tevékenység egészének összefüggésében. Ebből következik, hogy nagyfokú hozzáértés és tapasztalat kell annak elbírálásához, hogy az adott helyzetben és időpontban mely problémák azok, amelyeknek megoldását a szervezet eredményes működésének biztosítása halaszthatatlanná tesz. Itt nem segítenek a központi utasítások, sem más vállalatok tapasztalatai. De még ha eleget tesz is a vezető a problémaérzékenység, valamint a fontossági sorrend megállapítása követelményének, további buktatóval kell számolnia, ami a probléma megoldásához szükséges információk összegyűjtésével és értékelő kiszűrésével függ össze. Itt ugyanis mindig fenyeget az információtorzulás veszélye, amelynek több oka lehet. A két legfontosabbat említem: az egyik az, hogy az emberek a dolgokat, eseményeket és helyzeteket mindig a saját eddigi tapasztalataik és kialakult elképzeléseik szerint észlelik és értékelik, s ennek megfelelően adnak róla számot — a másik az, hogy az információt, esetleg jobb meggyőződésük ellenére is, úgy igyekeznek alakítani és megfogalmazni, hogy az megfeleljen az információt igénylő vezető elvárásainak. Az előbbit az információ természetes torzulásának tekinthetjük, ahol a vezető feladata az, hogy — emberismeretére támaszkodva — a torzító tényezőket gondos elemzéssel kiszűrje. A második esetben a torzulás kiküszöbölése nehezebb feladat. Az előfeltétele ugyanis olyan vezetői magatartás és szervezeti helyzet, munkahelyi légkör kialakítása, amely előnyben részesíti a tárgyilagos információt, éspedig azzal, hogy védi az információszolgáltatót a rosszindulatú kritikával és negatív értékeléssel szemben akkor is, ha a szolgáltatott adatok nem felelnek meg a vezetői elképzelésnek. A vezetőnek tehát mind a probléma felismerése, megfogalmazása és rangsorolása, mind pedig a megoldásához szükséges információk értékelése során nagy körültekintéssel kell eljárnia, ha a probléma létét és lényegét nem formálisan, csupán a tünetek alapján kívánja megfogalmazni és megoldani, hanem minden lényeges tartalmi elemének feltárása útján. Ifr. Dobossy Imre