Magyar Nemzet, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-14 / 137. szám

4 Csütörtök, 1919. június 14. A vörös pecsét Ha egy film kezdő képso­rain hol fehér atamánok, hol vörös lovas csapatok szágulda­nak keresztül egy kis falun — feltehetőleg Ukrajnában —, akkor nyilvánvaló, hogy az 1917 utáni esztendőkben, a polgárháború idején játszódik a cselekmény. Ha e száguldo­zás, lövöldözés közepette két ti zenegy-ti zenkét esztendős gyermek sorsának alakulását kíséri figyelemmel a rendező, akkor a néző már biztos lehet benne: kevés vért és kegyet­lenséget, annál több — bizo­nyára ismerős dramaturgiával felszított — feszült jelenetet fog látni, s nem kétséges az sem, hogy a gyerekek sorsa a történet végére boldog be­fejezéssel zárul. Magyarán: a polgárháború vérzivatarának egy megszelídített, ám példa­beszédnek alkalmas győztes epizódja pereg majd le a filmvásznon. Alekszej Moroz filmjének esetében mindezen sejtések helyesnek bizonyulnak; nincs ebben az ifjúsági filmben ke­gyetlenség, csak kegyetlen áb- rázatú emberek vannak, akik annak rendje és módja sze­rint meg is lakóinak majd. Van aztán sebesült, de ember- feletti lelkierővel bíró rokon­szenves komisszár, aki a gye­rekek segedelmével menekül meg a fehérek elől. S van persze két aranyos, kópéké­pű fiúcska, akik ösztönösen vállalják a jó — a vörös io- vascsapatok — szolgálatát. Egyszerű és sokszor elmondott ez a történet, ifjúsági filmhez illően minden könnyedén ki­számítható és megjósolható benne. Igazi örömöt szerez azonban a két főszereplő gye­rekszínész. a csibészes moso- lyú Vágyik Sumenko és a bá­mulatos ének- és tánctudással bíró Vologya Csubarev játé­ka. Az őket magyarra szinkro­nizáló Hazai Attila és Halko- vits Zoltán alakítása az erede­tivel egyenrangú. V. P. Brúnó vándorlásai Gyermekes magabiztosság­gal készülődik szabadulására Brúnó Stroszek. Kürtjét meg­szólaltatja diadalmasan, az intelmeket szajkózza csúfon- dárosan, kikukkant a börtön­kapun és kilép a külvilág­ba... Gyengédséggel közele­dik elhagyott holmijaihoz, hangszereihez, beszélő-madará­hoz, akárcsak Évához, a pros­tituálthoz, új élettársához, akinek ételt és italt, nyugal­mat adna, test és lélek gyó­gyulását segítené, dalt költ találkozásukra, útra kereked­nek az Újvilágba . . . Munkál­kodik szorgosan Brúnó Stro­szek, mégis elveszít mindent, Éva elhagyja, házát elárvere­zik, kocsija elromlik, végkép­pen. E mérleg megvonásakor egy idegen véli: „Nem gon­dolsz semmit sem” és Brúnó Stroszek válaszol: „Tényleg nem”. Ekkor elindul a halál­ba. Nem gondol semmit sem, tényleg nem Brúnó Stroszek, az NSZK-beli Werner Herzog nagyhírű filmjének hőse. Legalábbis úgy látszik Brúnó S. majdnem kifejezéstelen, merev tekintetéből, aki jól­lehet magamagát játssza most, még sincs hitele elhatá­rozásainak, ha úgy tetszik: elgondolásainak. Míg Wer­ner Herzog megelőző mű­vében, a Kaspar Hauserben, Brúnó S. nehézkes, elnagyolt játéka jól illett az emberektől elzárva felnövő férfi históriá­jához, addig e korunkbeli tör­ténetben, kortársunkként, egy­szerűsége többnyire együgyű- ségnek tűnik fel, nem pedig természetes, tiszta, még ép erkölcsnek. Mint a szerző szeretné. A szándék szembetűnő mindig, megint, mint a tanító • mesékben. Ki kételkedne, miért került két strici is a különben alacsony árú Éva mellé, a néhány legyintéssel megszalasztható Brúnóval szemben. Így az elvetemült erőszak mellett Brúnó meg­mutathatja békés természetét, valójában csak: birka-türel­mét. És egyszersmind magyará­zat kínálkozik a menekülésre, a kóborlás megkezdésére. Ki ne tudná, miért vándoroltak ki a vén Európából, ahol éppúgy tönkre juthattak volna, mint a túlsó féltekén. Így a „kor­látlan lehetőségek hazájának” közkeletű mítoszával szembe­síthették Brúnó Stroszek sor­sának süllyedését, e süllyedés szükségszerűségét, valójában csak: szánalmasságát. Mert éledeznek az ellenvetések: ne küldjön kiszolgált utcalányt snack-bárba felszolgálónak az, aki a továbbiakban hűséges házastársat kívánna, vagy: ne válasszon luxuslakóházat, ha nem is kacsalábon forgó, ha­nem kerekeken gördülő palo­tát az, akinek be kellene ér­nie szerényebb fedéllel. Ki tagadná ugyanakkor, hogy Brúnó Stroszek hasztalan ke­resné szerencse-csillagát Ame­rika egén. Meg kell elégedni most az­zal a sugallattal, amely nem a teljességből, hanem a tö­redékekből sejlik elő. Nagy­szerű, valószerű, némelykor virtuóz részletek vannak Werner Herzog rendezésében, különösen az amerikai far­merek, sofőrök, banktisztvise­lők és kikiáltók között. Egy­szer látni egy koraszülöttet is, makacs kapaszkodását, nyújtózkodását, elnyugvását: néhány másodpercben pöttöm életét. Párharc Egyszercsak egymásra talál­nak az elszakadt szerelmesek, hitvestársak, sőt ikertestvérek, szinte fantasztikus fordula­tok után, ha lehet, a legvég­ső percekben. Ha hihetetlen is, mégis megtörtént már ha­sonló, számtalanszor, klasz- szikus színművekben is, ko­médiákban és tragédiákban egyaránt. Az efféle fondorlat­tal szövögetett szituációkat mégis megbocsátják sorra a szerzőknek, mikor a képte­lenségek közül élő emberek rajzolódnak ki, élettel telítik meg az eseményeket, egyszó­val elfeledtetik a furcsaságo­kat. Két katona tart hazafelé, közös hadifogságból, közös falujukba. Kisvártatva kide­rül, nemcsak egyfelől jönnek és egyfelé mennek, hanem egy asszonyt is szeretnek. Mindketten nőül is vették, egyikük még a háború előtt, majd hamis halálhír hallatán, másikuk is már a háború alatt. Kié legyen a feleség, az aláaknázott erdő döntse el. a második férj meghal, az első férj megmarad. Ám az asz- szony a halottat várta volna haza. így kezdődik ez az NDK-beli film. a Párharc, a korrekt műveiről nevezetes Kurt Maetzig története. Szin­te hihetetlen, hogyan talál­kozott éppen e két ember a kijevi hadifogolytáborban. Ha találkoztak is, miért nem fedezték fel a történteket, egé­szen falujuk határáig. Ha pe­dig felfedezték, miért nem hagyták az asszonyra a vá­lasztást. Hamarosan kivilág­lik, á háborús konstelláció ki­zárólag ürügye volt a képtelen helyzetnek. Hasonló körülmé­nyek megteremtésére tör majd megannyi mesterkedés: a hős­nek még egy élettársat és még egy vetélytársat kell keresnie, új házát is el kell hagynia és újra vissza kel! térnie, már békeidőben egy aláaknázott terepet kell kerítenie, hogy megismétlődhessék a párharc, vagyis hogy lemondhasson a megmérkőzésről, ezúttal értel­mesebben és emberibben ha­tározzon. Jó lett volna tudni, végtére milyen ember volt. B. E. Sugarlandi hajtóvadászat Egy erénye s két hibája van a Sugarlandi hajtóvadászat című színes. szélesvásznú amerikai filmnek. Erénye az, hogy tartamának túlnyomó részén kellemes látványt - és könnyed szórakozást ad, va­lamelyes vidámsággal és ízes gunyorossággal fűszerezetten. Megannyi rendőrautó üldözi a Magyar Nemzet hijacking révén eltérített és birtokba vett egyetlen járőr­kocsit, s ez az üldözés nem­csak kitűnően ábrázolt robo- gás, hanem jó néhány vidám fordulat alkalma is. Steven Spielberg, a híres-hírhedt Cápa rendezője, érti a dolgát. Két hibát mégis elkövet. Az egyik hiba elejétől végig za­varó, ha valaki a féktelen haj­sza közben egy-egy pillanatra elgondolkodik. A mese állító­lag megtörtént, 1969-ben így vettek űzőbe Texasban egy szökevényt. A filmen fiatal pár téríti el a rendőrautót, előbb csupán azért, hogy ál­lami gondozásba vett gyerme­kükhöz eljussanak és kiszaba­díthassák, majd azért, hogy túszukkal zsarolva elérjék a gyerek kiszabadítását. Sejteni lehet csupán, hogy a hiszté­rikus, átlagalatti amerikai nő — Goldie Haivn túlzó ala­kításában — maga is hibás saját sorsában, s a néző azt is megkérdezheti, még ha hi­vatali packázásról volna is szó, a túszejtés, az önbírás­kodás, a hisztéria és a terro- rizmus-e a megoldás módja. A másik hiba a befejezést zavarja meg. Talán az eddigi bizonytalanságokat akarta jó­vátenni Spielberg. amikor be­fejezésül borongani kezd affé­le társadalomfilozófiai kérdé­seken? Felszínesen teszi, in­kább ne tenné. Persze, a rosz- szul berendezett világ dolgát sem terrorizmussal, sem rend­őri önkénnyel nem lehet rendbe tenni. De sem a Mi- chael Sacks alakította rokon­szenves túsznak nincs igaza, hogy elrablói sosem használ­tak volna fegyvert, sem a vérszomjas, tűzszomjas rend­őröknek. Felötlik-e vajon a Ben Johnsen alakította kapi­tányban, vagy a nézőben, hogy a világot kell megváltoztatni? z. 1. Meghalt Svéd Sándor Egy bécsi jelentés most ad­ta tudtul, hogy néhány nap­pal ezelőtt, hetveiiihárom éves korában az osztrák főváros­ban. meghalt Svéd Sándor, a világhírű operaénekes, akit ál­lamunk az Érdemes művész címmel és a Kossuth-díjjal tüntetett ki. Svéd Sándor századunk leg­jelentősebb baritonistái közé tartozott. Zeneakadémiai ta­nulmányai után Olaszország­ban. a nagy énekesek és nagy énektanárok hazájában képez­te tovább magát; Riccardo Stracciari, a kor hírneves ba­ritonistája volt a mestere. Már 22 éves korában nagy sikerrel mutatkozott be Verdi A tru­badúr című operájának Lu- nája'ként az Operaházban; hosszú időn át azután ez volt az egyik legnépszerűbb szere­pe. De Svéd Sándor reper­toárja nem szorítkozott csu­pán Verdi-operákra: a Rigo- letto címszerepe, az Aida Amonasrója, a Don Carlos Posa márkája mellett gyakran énekelte a Tosca Scarpiáját, a Don Giovanni címszerepét, Figarót Mozart és Rossini dal­műveiben, Tomiét, a bambát a Bajazzókhan és gyakran lé­pett föl sikerrel Wagner ze­nedrámáiban is. Nemesen fénylő, minden regiszterében csillogó tisztasággal, nagy biz­tonsággal megszólaló bariton­ján a romantikus operairoda­lom remekei valósággal új életre keltek. Kiváló daléne­kes is volt. aki különöskép­pen Schubert dalait adta elő megragadóan. Tehetségét a külföld is jól ismerte és cso­dálta; a harmincas évek köze­pétől a bécsi Staatsoper. 1940- tő:l tíz éven át a New York-i Metropolitan megbecsült tag­ja volt. Különleges képességeit szerencsére megörökítette né­hány lemez és magnófelvétel. Budapesti nyár szabadtéri színpadokon Több mint nyolcvan hang­verseny és százhúsz prózai, zenés színházi, valamint tánc­előadás lesz a nyáron Buda­pesten. A prózai bemutatók sorában az egyik legígérete- .sebb a körszínházi Énekek éneke, Kazimir Károly ren­dezésében. A színpadi játék — szándéka szerint — nem­csak a szerelemről szól majd, hanem az ember és a társa­dalmi-természeti törvények konfliktusáról is. Az első elő­adást július 6-án tartják. A Városmajori Színpadon zenés bohózatot adnak elő; az idén két osztrák szerző művét, Hurrá fiú címmel. Az előadás rendezője Seregi László, a főbb szerepeket Galambos Er­zsi, Haumann Péter, Balázs Péter és Csákányi László ala­kítja. Az egyetlen légkondicio­nált budapesti színházterem­ben, a Vidám Színpadon az idén rendeznek először —■ Nyári Komédia elnevezéssel — színházi előadásokat. Plau- tus vígjátékát. Az ikrek-et ad­ják elő Devecseri Gábor for­dításában, Agárdi Gábor, Blaskó Péter, Kránitz Lajos. Szacsvay László, Szakácsi Sándor és Voith Ági főszerep­lésével. A Margitszigeti Színpad az idén is az opera nyári ottho­na lesz. Ü.i bemutató itt A trubadúr című Verdi-opera. vendégénekesek föllép tével. A már tavaly is előadott Turan- dot címszerepét Bérit Lind- holm svéd énekesnő énekli, az előadást Kobayashi Ken­lek iro vezényli. Augusztus elején népszerű zenekari este­ket rendeznek a színpadon Ut-i Mayer vezényletével. Új műfajt, rockoperát is láthat majd a közönség a Szigeten a zágrábi Komedija színház két­száz tagú együttesének elő­adásában. A Budai Parkszínpad mű­sorának egyik érdekessége lesz egy trinidadi együttes Ka­rib karnevál című előadása, valamint a Balett Brasiliero dél-amerikai folklóregyüttes bemutatkozása. Augusztus kö­zepén a Budai Parkszínpadon két műsorral lép majd fel Al- vin Ailey világhírű tárcszín- háza, az American Damce Theater. ­A Hilton dominikánus ud­varában a tavalyi operákat adják majd elő s kamaraze­nei esteket is tartanak a Hun­gária vonósnégyes, valamint Benkő Dániel és Pászti György közreműködésével. A nyári komolyzenei hang­versenyek három központja az óbudai Zichy-kastély, a vár­beli Zenélő Udvar és a Má­tyás-templom lesz. Óbudán a kastélykertben oratóriumokat adnak elő. A Zichy-kastély koncertjei közül különösen érdekesnek ígérkezik a Ma­gyar Állami Hangversenyze­nekar Strauss-estje. amelyet Kurt Wöss osztrák karmester vezényel. Július 8-án ugyanitt zenekari estet rendeznek szo­cialista brigádok részére. A budai várban, a Zenélő Ud­varban kamaraestek, zongora­estek és Beethoven műveiből összeállított koncertek hallha­tók majd. A Mátyás-templom­ban péntekenként orgonaeste­ket adnak. Három szabadtéri hangver­sennyel új zenei helyszínt is avatnak, a II. kerületi Mar- cznhányi téri művelődési köz­pont udvarát. Itt a Camerata Hungarica reneszánsz dalokat és táncokat ad elő. Némethi! Attila tart zongoraestet és Borisz Gutnyikov hegedűest­jét rendezik meg. Az idén a szabadtéri hangversenyeknél nem jelölnek meg külön eső­napot. hanem rossz idő esetén zárt teremben — a Zichv- kastély helyett a Zeneakadé­mia nagytermében, a Zenélő Udvar helvett pedig a Mar- czdbányi téri. művelődési köz­pont színháztermében — ren­dezik meg a koncerteket, ez esetben este nyolc óra helyett fél kilenckor, örvendetes és régóta sürgetett változás az is. hogy minden hangverseny­re — ígv a bérletsorozatokban szereplőkre is — árusítanak maid iegveket az előadásokat megelőző napon. , Polgár Ildikó keramikusmű­vész kiállítását a kőszegi Zu'ingerben rendezi meg a Ju- risics Miklós Múzeum. A tár­latot június lő-én, pénteken nyitja meg dr. Zolnay László. © • A Diósgyőri Várszínházban jú­liusban vendégszerepel az A*rria Játékszín. Három estén a Férfi és nő című Madách-művet, két es­tén a Bethlen Miklós önéletírásá­ból Nemeskiirtv István átdolgoz­ta Noé galambját, p?v ne­dig az Acria matiné című eyer- mekrrmsort adják elő. A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertso­rozatát most vasárnap kezdi me°. Brahms-műveket ad elő Fischer Iván vezénvletével. Június 25-én Hándel Messiása hangzik el a miskolci Bartók kórus közremű­ködésével, Reményi János ve­zényletével. Hazája a magyar nyelv Párizsi beszélgetés Megyery Sárival „Igen tisztelt asszonyom, köszönöm szives sorait és könyvét. Arról a tárgykörről, melyen ön mozog, nehezebb írni egy eredeti szót, mint az anyai szerétéiről, mert sokkal inkább el van koptatva. An­nál nagyobb meglepetés volt számomra néhány hétköznapi sora, melyben az őszinteség fölmagasztosul és igazi költé­szetté válik. Szívesen üdvözli: Kosztolányi Dezső.” Megyery Sálinak íródtak 1933. március másodikán e so­rok, amelyek a Magvető Té­nyek és tanúk sorozatában En is voltam jávorfácska címmel most megjelent életregényé­nek függelékeként kézírásban olvashatók. Negyven éve él Párizsban, francia férjével Megyery Sári, s könyvé­nek budapesti megjelenésére hazautazott, hogy az ünnepi könyvhéten dedikálhassa ha­zai olvasóinak. — A már külsejére nézve is annyira egyéni levélke szá­momra máig sem vesztett ér­tékéből — mondja. — Csak a fényre vigyázz címmel, Mol­nár C. Pál illusztrációival 1932 decemberében megjelent első verseskötetemnek köszönhe­tem. Azt a szorongató megha­tottságot, amelyet keltett ben­nem, soha azelőtt nem érez­tem. Ez az irodalmi siker hoz­ta meg legnagyobb költőink barátságát s azt az egész éle­temnek értelmet adó, önmaga­mat „önmagam” előtt igazoló érzést is, amelyet a legtöbb em­ber életének egy pillanatában (az egyéntől függ, mikor, mi­ben) fölfedezni vél. A húszas években Sacy von Blondel néven ismert filmszí­nésznő, Megyery Sát'i ekkor, Berlinből, a Mátray—Rein- hardt társulattól hazatérve végképp felhagyott a filmezés­sel, hogy író, költő, frisstollú riporter lehessen a harmincas évek Budapestjén. — Könyveim francia kiadá­sa ügyében utaztam Párizsba 1938-ban. Es 1939-ben André Láng újságíró, színpadi szerző felesége lettem. Férjem szár­mazása miatt nekem is buj­kálnom kellett. Vendég című regényem hősnője, aki kül­földön sodródott a világháború bonyodalmaiba, 1944-ben, a francia író iránti szerelem él­ményével, a honvágytól űzve sietett hazatérni Budapestre. Én ezt nem tehettem Az „ideiglenesnek” hitt, tartósan boldog házasság fogva tartott. Aztán egyetemi tanulmá­nyok, Sorbonne, Cambridge, angol tanári diploma, francia nyelvű verseskötetek, regények, cikkek, s a párizsi filozófiai akadémia hallgatása — mind mostanáig. Gazdag életének mely emlékeit érlelte irodalommá életregényé- ben? — Elsősorban a Párizst megelőző időket. Azt a negy­ven évet, amelybe belefért Rózsahegyi Kálmán színiisko­lájának elvégzése, negyvenki­lenc filmfőszerep, majd tizen­három regény és verseskötet. S olyanok barátsága, mint Kosztolányi, Karinthy, Szabó Lőrinc, Márai Sándor, Szép Ernő, József Attila. Azt a negyven esztendőt, amelyben a fényűző dzsentri édesanya és a kiváló jogász édesapa vá­lásba torkollt házasságának legkisebb lányaként igyekez­tem lerázni családi adott­ságaim korlátáit. Mert bizto­san éreztem, s ezt akartam em. lékeim megírásával a mai nem­zedékkel is megéreztetni, hogy ánnak az úri világnak, amelybe én is beleszülettem, amelyből természetesen egy életre ki- közösíttettem, szükségszerűen, menthetetlenül el kellett süly- lyednie. A harmincas évek magyar iro­dalmának olvasói jól ismerték Megyery Sári regényeit és versesköteteit; ma néhány bu­dapesti könyvtár őrzi őket. — Tavaszi dalom Karinthy- féle áttöltése az így írtok ti jóvoltából szünet nélkül köz­kézen forog. Boldog vagyok, hogy Jávorfácskám most elju­tott otthon, a hazai olvasók kezébe. Hiszen magyar író, bárhová kerül is élete során, bármely nagy nemzetek nyel­vére ültetik is át munkáját, mindenekfölött magyar író akar lenni mindig és minde­nütt. mert számára a dolgok és fogalmak csak magyarul je­lenthetnek igazán valamit. Hogyan tudta anyanvelvét ilyen sértetlenül megőrizni? — Négy évtizede szinte na­ponta vizsgálgatom ijédten, nem lazult-e meg a lánc. Rendszeresen ugyanannyi időt fordítok kedves magyar klasz- szikusaim, a kortárs írók s a legifjabb nemzedék avangard hangot hallató műveinek ol­vasására, az új szavak, kife­jezési módok, eszközök meg­ismerésére, mint hajdan az idegen nyelvek s a külföldi irodalom alapvető elemeinek elsajátítására. Emlékeim meg­írását is a magyar nyelv iránti szeretet sarkallta. Á félelem, hogy a felnőtt koromban vas­szorgalommal agysejtjeimbe tömött francia, angol tudás­anyag kiszorítja, túlharsogja a gyermekfejembe akaratlanul rögzött beszédet. „Saint-Exupéry gyermekko­rát vallotta hazájának. En a magyar nyelvet. A magyar irodalmat” — írja Megyery Sári a Jávorfácskában, — Első ízben négy évvel ezelőtt jelent meg ez a köny­vem a párizsi Magyar Műhely gondozásában. Ennek második kiadása két évvel ezelőtt Bu­dapestre is eljutott, kis pél- dányszámbgn kapható volt. Sokan vádoltak a főnévi ige­neves szerkezet gyakori hasz­nálatáért. Míg édes anyanyel­vűnk professzora. Lőrincze La­, jós meg nem védett, mondván: ez nem hiba, nem franciásko­dás, hanem az akkori latinos beszéd. amit nagyapámtól, aoámtól, s egész környezetem­től hallottam. Ezt kottáztam le. Hoeyan fogadta könyvét a külföldön élő magyar olvasó­közönség? — Nagyon sok és sokféle le. velet kaptam. Sok szidást, hogy „nem szégyelltem a ma­gam és családom legbensőbb ügyeit meztelenül az olvasók elé tárni”, és a többi. De ér­tő szavakat is. Idős arisztok­ratáktól például, akik már ma­guk is úgy érzik, hogy az az életmód nem volt tartható. És nagy-nagy örömömre fiatalok­tól. akik mindenekelőtt őszinte­ségemet köszönik és soraikból úgy tetszik, megértették, mit vágytam nekik if júkorom úri­világáról mondani. S termé­szetesen boldoggá tesz egv újabb széles körű felmérés a külföldön élő magyarok olvas­mányairól, amely szerint je­lenleg az elsők között vagyok. Mennyire érzi látogatását ha­zajövetelnek? — A szó legigazibb értelmé­ben. Az önmagam választásá­ban, önmagamhoz való viszo­nyomban töretlenül magyar maradtam. Testi-lelki alkatom a hazai éghajlatot kívánja ma is. S lelki hovatartozásom nem azonos a lakásom címével. Ki nevezte jávorfácskának? — Kosztolányi. S ő mondta nekem egyszer, hogy ha majd nem leszek „az a vékony kis jávorfácska”, meg kell írnom életem regényét. Szót fogad­tam neki. Hiszen talán az ő barátságát őrzöm legféltettebb kincsemként. S életre szóló ajándék számomra, hogy ta­núja lehettem Kosztolányi és Karinthy egymás iránti mély­séges ragaszkodásának, tiszta nagy barátságának. Legközelebbi könyve miről szól majd? — Mivel 1897 júliusában születtem, itt az ideje, hogy megírjam mondanivalómat az öregségről, amit én. őszintén szólva, még mindig nem érzek. Tele vagyok tervekkel, élet­kedvvel, a fiatalok háborgása, elégedetlenkedése nélkül. Min­dennel megbékéltem. S rájöt­tem. hogy megöregedni sokkal fájdalmasabb, mint öregnek lenni. Az öregség: ajándék. Igaz, súlyos ajándék. Heimann Ildikó A sxínháxak mai műsora Magyar Állami Operaház: A kékszakállú herceg vára. A fából faragott királyfi. A csodálatos mandarin (Fodor J. béri. 8.) (7) — Erkel Színház: A trubadúr (béri. szünet) (7) — Nemzeti Színház: Ej leli menedékhely (7) —Várszín­ház: Hasfel metsző Jack <7) — Mndách Színház: Kettős helvszín (7) — Madách Kamara Színház: Jövőre, veled, ugyanitt (L/2. béri.) (7) — Vígsze-iház: A S2-es csapdá­ja (Somló I. béri. 4.) (7) — Jó­zsef Attila Színház: Villon és a többiek (7) — Fővárosi Operett­színház: Kabaré (7) — Thália Színház: Chopin (7) — Vidám Színpad: Micsoda cirkusz! (7) — Zeneakadémia: az MRT Szimfo­nikus Zenekarának koncertie (Tavaszi béri. C/6.) (fél 8) — Ál­lami Bábszínház: Néoköztársasn^ útja: Gidaház az erdőszélen (de. in). Jókai tér: Reoülj nóta! (de. 10) — Fővárosi Nagycirkusz: a Moszkvai Cirkuszrevü műsora (fél 8). Rövid tartalom és szerep lő lista a Pesti Műsorban. / A HÉT FILMJEI

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék