Magyar Nemzet, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-11 / 160. szám
Szerda, 1979. Július 11. harcoló Állatvilág Hogyan párbajoznak a skorpiók? Milyen „csodafegyverekkel” küzdenek a pókok? Mennyit öl a tigris? Az állatok harci viselkedésével, a létfenntartásért folyó küzdelmeikkel foglalkozik az Állatvilág legújabb, júliusi száma A tartalomból: Fortélyos fegyverek A halál háza A gyilkos méhek A létezés gladiátorai Patkány-agresszió harcoló Állatvilág az Állatvilágban: Magyar Nemzet Towest TOURIST Budapesti Idegenforgalmi Vállalat külföldi és hazai turisták részére BUDAPEST BELTERÜLETÉN KERES fizetővendég-szolgálati célra szobákat, vagy üres lakásokat és 3—4 szobás villalakást is. Jelentkezni lehet: írásban, telefonon, vagy személyesen. Cím: BUDAPEST TOURIST SZERVEZÉSI CSOPORT V., Roosevelt tér S. Telefon: 186-063 vagy 173-553 aniversié 7 Bűn és bűnhődés A magyarországi börtönök története Kék új jelek Borsod térképén Aggtelek és Miskolc tavai „AKI PÉNTEKEN húst eszik, annak egy hétig bezárva kell böjtölnie.” — így rendelkezik István királyunk 1030- ban kibocsátott, törvénykönyvének 10. paragrafusa. „Aki elmulasztja a vasárnapi misehallgatást, életével lakolhat érte.” Kemény szavak, szigorú büntetések. Ám ne feledjük: István király államalapító politikájának szerves része volt a katolizálás, ami — mint atörténelemkönyvekből ismerhetjük — nem a teljes békesség jegyében fogant meg a pogányság széles körében. László király törvénye már tömlöcöt emleget, noha még 50 év sem telt el az államalapítás óta. ..Aki kivont karddal embert öl, vessék tömlőc fogságába és vagyonát osszák szét..." A „börtön" fogalom III. Károly törvénykezésében jelenik meg először. De a tömlőétől a börtönig — Lászlótól Károlyig — majd hét évszázad az időbeli különbség. III. Károly törvényét, az 1723: XII.-t idézem: „2 évi börtönt a negyedízen. 3 évi börtönt a harmadízen elkövetett vérfertőzés bűntettére. . .” A büntető igazságszolgáltatást a királyi privilégium alapján az úriszékek, a megyei városi törvényhatóságok osztották. István király idejében a szabadságvesztéssel párosuló böjtölési kényszert nálunk is a templomokban, sekrestyékben hajtották végre, csak később nevezték ki a városházák, közintézmények pincéit tömlöccé, börtönné. A pincék sötétek és piszkosak voltak. Berendezésük mindössze a kínzóeszközök és speciális bilincsek voltak. A rabot a falhoz láncolták kezénél, lábánál fogva, de gyakorta alkalmazták a nyakbilincset is. A büntetés nemei: halál, testcsonkítás, megszégyenítő jellegű büntetések, szabadságvesztés. A halálbüntetésnek is többféle változata volt. Lehetett egyszerű — lefejezés, akasztás, vízbe fojtás — és minősített: máglyahalál, kerékbetörés, karóbahúzás, felmégyelés. A halálbüntetést válogatott kínzások előztek meg. a testes ontatás különböző formái: kar, láb levágása, nyelv kitépése, szent kiszúrása ... A földesúrnak ítélkezési joga volt. A botozástól a halálbüntetésig. Váraik, kastélyaik pincéjében tartották rabságban jobbágyaikat. Dr. Pál László már említett tanulmányában kortörténeti dokumentumokra bukkanok: „özvegy Viczayné, Hagymássy Orsolya földesasszony... Főlajtár Pétert ... ok nélkül megfogatván egy hétig tömlöczben tartván etlen és ittan, aztán kalodába vettetvén nyakát és kezeit...” Majd. ..A nyéki úriszék, amikor egy jobbágyat azzal vádoltak, hogy egy kancát lopott, megfontolván 15—16 éves korát... föl nem akasztatik, hanem akkorig fogságban vasban tartatik és minden holnapban egyszer pénteken jól megpálcáztatik, hogy elvégezvén ezt a penítenciát, az után jámborul viselje magát, annak utána a fogságból kibocsáttatik."AZ ELSŐ KÖZPONTI jellegű büntetés-végrehajtása intézet 1772-ben, Pozsony megyében Szempci Fenyítő Ház néven alakult. A rabokat munkára fogták: szőttek, írattak, lócákat faragtak, utcákat söpörtek. A fizetségük korbács, kínzó-bilincs, kenyér és víz. A fényitőházat 1785-ben a szegedi vár kazamatáiba telepítették át, ahol büntetéssúlyosbító intézkedéseket vezettek be. Például: akasztófa, bélyeget karcoltak a rab arcára, a cella falához láncolták őket, és könnyű utcaseprés helyett hajót vontattak a Maroson. Nem is a bűn terjedése, inkább a hatalom érvényesítése miatt, egyre-másra épültek a börtönök. Szamosújvár, Komárom . . . 1845-ben a panoptikus rendszerű balassagyarmati börtön. 10 évre rá a váci, s körülbelül ugyanabban az időben alakították át női börtönné a márianosztrai kolostort. A börtönügyi kodifikációs kérdések már szerepeltek II. József 1787-es Josephinájában, rendszeresítve a börtönbüntetést, amely a kegyetlen megtorlás elvén épült fel. Az 1843-i törvényjavaslat a magáncella-rendszerű börtön bevezetése mellett foglalt állást. Szerepelt már benne a büntetés céljaként az elítéltek megjavítása, a nevelés, a munka, az oktatás, a humánum kérdése. Nem csodálnivaló, hiszen Szemere Bertalannak jutott a főszerep a reformjavaslat elkészítésében, hozzászólói pedig Kossuth és Széchenyi voltak, ők követelték a tömlöc rendszer felszámolását, és az elítéltek erkölcsi megjavítását, a társadalomba való visszavezetését. A két „legnagyobb magyar" — mint általában az egyéb kérdésekben is — az ütem, a sorrendiség kérdésében került egymással szembe. Kossuth a börtönrendszer azonnali, gyökeres átépítését tartotta elsődlegesnek. Széchenyi a büntetőjog rendezését tartotta fontosabbnak, s a börtönügy anyagi kérdéseit sorrendben az utolsónak. Kossuth börtönlétesítési terveit „szivandalgásainak” és „szívsugallatosnak” nevezte. A SZABADSÁGHARC leverése után vezetőit, katonáit, haladó szellemű közéleti személyiségeit százával ,ezrével börtönözték be, miért is „nagy kapacitású” börtönökre volt szüksége az abszolutizmusnak. Hát, nosza. Ott voltak a régi várak, s egykettőre átalakították börtönné. Illáva, Munkács, Arad, Lipótvár, Komárom, Kufstein, Spielberg. .Tosefstadt zárt cellákkal várta a szabadságharcosok színe-javát. Ugyancsak panoptikus rendszerben épült meg a Szegedi Csillag Börtön — 1881-ben —, a Soproni, a hartai börtön 1884, illetve 1883-ban. A Budapesti Gyűjtőfogház 1896- ban, a budapesti, nyíregyházi, sátoraljaújhelyi törvényszéki fogházak 1887—1891 között, létesültek. A XIX. század végére már 65 törvényszéki, és 313 járásbírósági fogházat tarthatott nyilván az akkor még kezdetleges statisztikai adattár. Továbblépést jelentett az 1913- ban bevezetett dologházi őrizet.Talán számot tarthat az olvasó érdeklődésére a börtönrendszer tagozódásának felsorolása a két világháború közötti időszakról. Országos büntetőintézet: Váci fegyház, Soproni fegyház, Szegedi börtön, Hartai büntetőiintézet. Márianosztrai büntetőintézet. Budapesti Gyűjtőfogház. Dologház: Kalocsa, Jászberény. Szigorított dologház: Sopron, Márianosztra. Állami fogház: Szeged, összesen 24 törvényszéki fogház, 90 járásbírósági fogház. A börtönügy szolgálatában állt intézmények közül az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyintézet, Országos rabkórház, Vácott és a budapesti Gyűjtőfogházban — voltak a legjelentősebbek. Hírhedt volt a fegyőrök brutalitása. A politikai foglyokat — baloldaliakat, kommunistákat, szociáldemokratákat — nemcsak Hain Péter és pribékjai, hanem a szadista fegyőrök is kényük-kedvük szerint bántalmazhatták. S ők legtöbbnyire éltek is, visszaéltek is jogaikkal. Persze, akadtak derék smasszerek is. AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS folyamatának, egész tevékenységének eredményességét meghatározó része a büntetésvégrehajtás. A felszabadulás után a népellenes Horthy-fasiszta rendszertől örökölt feltételek mellett kezdte meg tevékenységét, nyomasztó körülmények között Az éles osztályharc, az osztályellenség aktivitása ellen mind erőteljesebben fellépő népi hatalom fontos szerepet osztott a büntetésvégrehajtásra: elszigetelni a népi hatalom ellenségeit, a közrendre és a közbiztonságra veszélyes elemeket. Ebben az időszakban természetesen még nem kerülhettek előtérbe a nevelésre, átnevelésre irányuló törekvések, de tiszta lelkiismerettel állíthatjuk, hogy a büntetésvégrehajtás az adott történelmi helyzetben, az adott körülmények között sikeresen teljesítette feladatát. A büntetésvégrehajtás lassan az osztatlan igazság szolgálatába szegődött, amíg is a személyi kultusz túlkapásai idején nem akadt fenn a törvénytelenségek farkascsapdájában. Különösen a kistarcsai, recski, tököli internálótáborokban. A büntetésvégrehajtás 1945- től gyakran változott, s a változás a börtönrendszerek fejlődését is magával hozta. Törvények, törvényerejű rendeletek rakták le a büntetésvégrehajtás új alapjait, de Magyarországon 88 éve nem épült börtön. Azaz alakult egy uradalomból ... Az ország legnagyobb börtöne és célgazdasága. Az aggteleki jósvafői üdülőterület rendezési tervtanulmányát most készíti a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet. A térség fejlesztési lehetőségeinek főbb irányvonalaival legutóbbi ülésén foglalkozott az Észak-magyarországi Intéző Bizottság, s ebből az alkalomból került a tárgyalóasztalra az a térképvázlat, amelyen az Aggtelekihegység zöldjéből kék mezők tűnnek elő, s mesterséges tavakat jeleznek. Közülük eddig csak egy készült el, a Rakaca-víztároló, de az Országos Vízügyi Hivatal több mesterséges tavat hoz létre a karsztos mészkőhegység völgyeiben, elsősorban a borsodi iparvidék vízellátásának biztosítása érdekében. A tárolók közül a VÁTI természetesen csak azokat veszi figyelembe tervtanulmányának készítésénél, amelyeknek a partján üdülni, vizében fürdeni lehet. Az idegenforgalmi adottságok jobb kihasználása érdekében ezért javasolja a terv elsősorban is a strandolási lehetőség megteremtését a Rakacai-tó mellett, amelyet eddig inkább csak horgászok látogattak. A Rakacán kívül még két tárolótó tud majd üdülési igényeket kielégíteni az észak-borsodi karsztvidéken. Az egyiket a Rét-patak felduzzasztásával Szőlősardó fölött hozzák létre. Az Aggtelek és Jósvafő közelében így kialakuló, két kilométer hosszú és egy kilométer széles mesterséges tó mellé táborozó központot, telepítenek, elsősorban az ifjúsági turizmus szolgálatára. Az itt létrejövő üdülőbázis egyúttal színtere lesz a magyar—csehszlovák cseretáborozásoknak is. A Bódva felduzzasztása Sokkal nagyobb méretű és lényegesen kiemelkedőbb idegenforgalmi jelentőségű lesz a bódvavölgyi tó, amelyet a Perkupától északra építendő völgyzáró gáttal hívnak életre, a kis folyó vizének felduzzasztásával. Erdős hegyek közé benyúlva, rendkívül szép táji környezetben helyezkedik majd el a 11 kilométer hoszszú és 2—3 kilométer széles mesterséges tó, amely mintegy 120 millió köbméter víz tárolására lesz alkalmas, ugyanakkor hatalmas méretekben megnöveli a jósvafői üdülőkörzet vonzását. A rendkívül előnyös természeti adottságok folytán a bódvavölgyi tónál az egy köbméter víztározó-kapacitásra eső beruházási költség a legalacsonyabb lenne valamenynyi tervezett tározónk között; létrehozását csak az késlelteti, hogy ásványvagyon fekszik a víz alá kerülő terület alatt, s a kutatófúrások még nem kezdődtek meg. Márpedig csak azok eredményeinek ismeretében állapíthatók meg a tározó végleges partvonalai. A Bódva völgyének e szakaszán elsősorban lignit kibányászásáról lehet szó. Érdemes azonban megvizsgálni, hogy mi a fontosabb: az egyre értékesebbé váló víz, vagy egy olyan gyenge kalóriájú fűtőanyag, amelynek önköltsége a berentei erőműhöz vagy vegyikombináthoz való fuvardíját úgyse bírja el, a Bódva völgyében pedig nem gazdaságos — de nem is szabad — hőerőművet létesíteni. Ez a meleg szépségű, s még el nem rontott kis táj a nemzetközi parkká fejlődő tájvédelmi körzet részeként mindenképp érintetlenül hagyandó. Az Aggteleki-hegységben létrejövő mesterséges tavak a borsodi vízellátás nagymérvű javítása mellett lehetővé teszik majd a Magyar Karszt üdülőterületén több olyan idegenforgalmi alközpont kialakítását, amely a sajátos szépségével vonzó természeti környezetben a barlangvidéken való tartózkodás időtartamának megnyújtását szolgálná. Ugyanakkor meggyorsítaná a táj elnéptelenedő kis községeinek üdülőfalvakká való fejlődését. Az elhagyott szép és masszív parasztházakból kényelmes, nagy befogadóképességű hétvégi nyaralók válhatnak, méghozzá úgy, hogy a belső komfortosítás nem ártana a külső forma népi jellegének. A borsodi iparvidéken elsőrendű egészségvédelmi funkciót töltenének be a pihenő városi dolgozókkal is benépesülő víz menti hegyi falvak. Bányászat és üdülés Miskolchoz közelebb — Alsózsolca és Nyékládháza között — még több kék jel hívja fel figyelmünket a megyetérképen mesterséges tavakra. Mintegy ötven olyan, nagyobb vízfelületű tó van a megyében, amelyet a kavicsbányászat hozott létre, és üdülési célokra is alkalmas. Közülük a Mályi-tó és a Nyékládháza határában levő öt bányató a legismertebb; partjukon kisebb-nagyobb hétvégi telepek alakultak már ki, s vizüket horgászat, fürdés, vitorlázás és kajak-kenuzás céljára egyaránt használják. Legnagyobb közjóléti szerepe azonban a Miskolc belterületi határán kimélyített ún. Csorba-telepi — vagy Sajóvölgyi— tavaknak volna, ha üdülési, vízi sportolási célú hasznosításuk nem késne immár több mint egy évtizede. A csaknem negyedmilliós iparváros lakossága a forró nyári napokon ma már alig kap helyet a jórészt idegenekkel — hazai és külföldi fürdővendégekkel — telített strandjain, ugyanakkor ott áll, helyi busszal elérhető távolságban, közelebb mint Tapolca. 625 ezer négyzetméter kristálytiszta vízfelület, minden jóléti funkció nélkül. Kristálytiszta? Az lehetne, ha a bányászat és a rekultiválás egy ütemben, összehangoltan folyt volna, úgy, ahogy a köz érdeke kívánná. Amíg a Sajó tiszta volt, a miskolciaknak közel a városhoz megadta a legváltozatosabb vízparti üdülési lehetőségeket. Ma már azonban annyira szennyezett ez a kis folyó, hogy a halak kipusztultak belőle, s az emberek rég elhagyták partjait. Ugyanakkor kialakult — és éppen a Sajó völgyében — egy olyan tórendszer, amely kínálva kínálkozott az elveszett víziparadicsom pótlására. Csak éppen semmit sem kezdtek vele, a természet ingyen ajándékával, amely kétszázezer ember nyári menedéke lehetne. Terv nélkül A miskolci kavicsbányászat 1968 óta folyik, s tizenhárom év alatt a kotrógépek egymáshoz kapcsolódó, mély vizű tavakat hoztak létre. A kitermelt kavicsréteg alatti meddőt azonban a bányavállalat rendszeresen visszatöltötte a vízbe, melyet az így belekerült humusz nagymértékben szennyezett, iszaposított, s szerves anyagaival megindította az algásodás folyamatát, s a vízi növényzet elterjedését. A Kavicsbánya Vállalat kényetelen volt ekképp cselekedni, mivel a várostól tizenhárom év alatt nem kapott területrendezési tervet, újrahasznosítási célt, ennek hiányában pedig a Földhivatal és a Bányaműszaki Felügyelőség előírásainak megfelelően tájrendezési szempontból a meddőt terepszintig vissza kellett hordania a tavakba. A bányászat megkezdése után hat évvel, 1971-ben a városi tanács vb végre határozatban kötelezte építési és közlekedési osztályát, hogy a Csorba-telepi tavak környékére részletes rendezési tervet készíttessen, s azt 1972-ben terjessze a vb elé jóváhagyás végett. Ez a területrendezési terv azonban mindmáig nem készült el; ha rendelkezésre állt volna, akkor a Kavicsbánya Vállalat munkája során figyelembe tudta volna venni, s a letermelt meddőréteget nem a tóba tölti viszsza, hanem a megadott célra használja fel. Ha rendezési, újrahasznosítási terv van, a kitermelt mintegy 3 millió köbméter meddőhányóból a tavak környékének tereprendezésén kívül a kajak-kenu pálya mentén 20—30 000 néző számára alkalmas lelátót lehetett volna — példának okáért — kialakítani. Méghozzá minden nagyobb anyagi erőfeszítés nélkül — vagyis nem pénzkérdésről van szó! —, hiszen a legilletékesebb, a megyei tanács vb építési, közlekedési és vízügyi osztályának a vezető főmérnöke állapította meg az Észak-magyarországi Intéző Bizottság 1978. évi őszi ülésén, hogy „körültekintő tervezéssel a bányászati tevékenység és rekultivációs elképzelések időben történő öszszehangolásában különösebb anyagi és technikai ráfordítás nélkül elérhető, hogy a táj a művi beavatkozást követően előnyösen üdülésre alkalmasan változzék meg". Terv birtokában a megfelelő célú területkialakításon kívül az utóbbi tíz év alatt már beérhettek volna az üdülőközpont parkosításának, fásításának kezdeti eredményei is, s ma szép fiatal ligeterdő venné körül a tavakat a befejezett részeken. (Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a tavakba visszahordott termőföldet — amely a vízben csak kárt okozott — milyen okosan lehetett volna felhasználni a miskolci lakótelepek kertészeti humuszigényének kielégítésére.) Szombathely példája A sok hátránnyal járó késedelmeskedést nem lehet azzal menteni, hogy a Csorbatelepi tavak árterületen feküsznek, s ez problémákat okozhat. Aki ilyesmivel érvel, az nem tud arról, hogy az ország leglátogatottabb folyómenti üdülőterületei — a Római-part, a szolnoki Tiszaliget, vagy Szeged strandjai, vízi telepei — mind ártéren helyezkednek el. Különben is, a miskolci tavakból kitermelt meddőből — ha van rendezési terv — könnyűszerrel a Sajó legmagasabb árvízszintje fölé lehetett volna emelni már eddig is a terepmagasságot. A miskolci tórendszernek az a rendeltetése, hogy pótolja az elvesztett Sajó nyújtotta üdülési, vízi sportolási lehetőségeket. A különböző evezőspályák, uszodák, egyesületi, vállalati vízi telepek mellett egy nagy befogadóképességű strand kaphat helyet a kialakítandó üdülőterületen, amely a 3. számú főközlekedési út közvetlen közelében megoldaná a nemzetközi kemping elhelyezési problémáit is. A tavak környéke célszerű rendezés és fásítás után Miskolc városligete lehet. Szombathely megmutatta, mit lehet sivár kubikgödrökből is csinálni. Miként az Aggteleki-hegységben létrejövő új mesterséges tavak, úgy a miskolci tórendszer sem csak helyi igényeket elégítene ki. Borsod belföldi és külföldi idegenforgalma évről évre nő: a Bükki Nemzeti Park és az aggtelek— jósvafői barlangvidék mellett a megyeszékhely vonzereje is nagy, különösen Tapolca fürdő révén. A Sajó-völgyi vízi üdülőtelep létrejöttével a város vendéglátó szerepe tovább növekszik, s ez annál többre értékelendő, mivel a belföldi turizmus területi széthúzása ma egyik legfontosabb idegenforgalmi célunk. Antalffy Gyula (Folytatjuk) Gál Zoltán