Magyar Nemzet, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-13 / 162. szám

Emlékkiadvány a Móra-centenáriumra Megkapó az a gondoskodás, ahogyan a közeledő Móra-cen­­tenárium alkalmából a szege­di Somogy­­i-könyvtár, az író egykori műhelye (melynek a múzeummal együtt igazgatója volt) ápolja Móra Ferenc em­lékét. A korábbi hasonló ki­adványok után most Móra Ist­vánnak, az író testvér bátyjá­nak azokat az írásait mentet­ték meg a feledéstől, melyek családjukról a hitelesség igé­nyével születtek. Ezek jelen­tek meg Kuter László szer­kesztésében és gondozásában Hazaemlékezések címmel. S mindenképpen egyetérthetünk a szerkesztő utószavában olvashatókkal, hogy „ezeknek az írásoknak együttes kiadása megérte a fáradságot és áldozatot, mert két magyar írónak és egy me­zővárosnak múltjához szolgál­tat érdekes és értékes adato­kat." Az említett mezőváros egyébként Kiskunfélegyháza — az író szülőhelye —, amelynek tanácsa nyújtott támogatást a kötet megjelentetéséhez. S e megjelentetés kapcsán a köny­vecskének a maga szerény vol­tában is ízléses és ötletesen olcsó előállításáról is elisme­réssel kell megemlékeznünk. A fényképezésen alapuló Xerox-rotó sokszorosító eljárás ugyanis jóformán fillérekért lehetővé teszi a már egyszer megjelent művek hasonmás­ként való újra kiadását, mint ez esetben és a Somogyi­­könyvtár régebb óta folytatott gyakorlatában. Nem is beszél­ve arról, hogy mennyivel na­gyobb élményt jelent a régi, ritka kötetek lapjain, vagy a hajdani újságokban lappangó, alig hozzáférhető írások hasonmásként kézbevétele. Az igazi érték természetesen az, hogy e kötet mind a kutatók, mind pedig a Mórát kedvelő olvasók számá­ra hézagpótló adatokat tár föl a Móra-családról, magáról Mó­ra Ferencről vagy István báty­járól, akit valamikor Illyés Gyula „méltatlanul nem em­legetett derék magyar tollfor­gatónak" nevezett. Külön önmagukban is érde­kesek azok a mellékletek, me­lyek az írásokhoz járulnak. Az egyik a Móra-családfa. Péter László és Fekete János összeállításában a XVIII. szá­zad közepétől napjainkig. A másik a száz év előtti Félegy­házáról készült térkép Ez a helytörténeti értékén túlme­nően bemutatja — Móra Ist­ván szavaival — családjuk bujdosásait, amely tükrözi, hogy Móra Mártonéknak szegénységük miatt egyik bérletből a má­sikba, összesen kilenc helyre kellett hurcolkodniuk. Mindez Mórához méltó, egy­szerűségében is sokat jelentő, hasznosan szép megemlékezés a július 19-i századik születés­naphoz. Ugyancsak a századik év­fordulóra emlékszámot ad ki a szegedi helyismereti folyó­iratként megjelenő Somogyi-könyvtári Műhely. A vaskos, gazdag tartalmú fü­zet élén Bárczi Gézának a rá­dióban elhangzott, eddig ki­adatlan méltatása áll Móra „Ének a búzamezőkről” című regényéről. A legterjedelme­sebb tanulmány, kisebbfajta monográfia Vajtai Istvánnak az egész Móra-életművet átte­kintő, széles távlatú dolgozata. Közli a folyóirat Cs. Sebestyén Károlynak, Móra egykori mú­zeumi munkatársának ,­a gaz­dára” való visszaemlékezé­seit. Péter László Móra műhe­lyének, író módszerének tit­kaival. Sipka Sándor az írónak a tankönyvekben való szerep­lésével, Ruszoly József pedig Móra 1923. évi „nemzetgyalá­­zási” perével foglalkozik. A kisebb adalékok közül értékes Apró Ferencé (Móra Mező­túron), Papp Jánosé (Móra vi­tái Csallány Gábor szentesi múzeumi igazgatóval és Cser­gő Károly alispánnal), vala­mint hasznos a „Móra Ferenc élete dátumokban” című idő­rendi összeállítás. L. Z. Irodalmunk és nyelvünk kérdéseit konferencián tárgyalják meg Torinóban Mindenki számára termé­szetes, hogy egyetemeinken idegen nyelveket is taníta­nak, ám külföldön büszkén szemléljük a magyar nyelvis­kolákat, nyelvi tanszékeket. Pedig töb­bfelé van magyar­tanítás, mint gondolnánk. Olaszországban Torino, Pa­­dova, Nápoly, Róma és má­sik öt olasz város egyetemen van tanszéke a magyar nyelv­nek. Oktatóinak egy része vendégtanár vagy régebben kint élő hazánkfia, de van köztük olyan is, akinek tanult nyelve a magyar. Először 1973-ban határozták el, hogy konferenciát tartanak a Ró­mai Magyar Akadémiával együttműködve Padovában, amelyen megtanácskozzák ez olaszországi magyar nyelv és irodalom oktatásának a kér­déseit. A Padovában megren­dezett konferencián, amely m­ég csak szűk szakmai volt, úgy döntöttek, hogy kétéven­ként meg fogják rendezni ta­lálkozójukat. A nápolyi má­sodik találkozó után Velencé­ben, 1977-ben már nemcsak nyelvtanárok, hanem más tu­dományterületek magyar és olasz képviselői is részt vet­tek a találkozón. Néprajzo­sok, történészek, zenekutatók, akik a magyar nyelvvel és kultúrával, mint Magyaror­szágon kívüli jelenséggel fog­lalkoznak. A negyedik találkozó ebben a esztendőben lesz, október 16—19. közt Torinóban; címe: Az olaszországi egyetemek magyar nyelv és irodalom és finnugor oktatóinak IV. egye­temközi konferenciája. A szer­vező bizottság elnöke Paolo Santa­rcangeli professzor, a torinói egyetem magyar tan­székének vezetője. A rende­zők előkészítő megbeszélései­ken elhatározták, hogy téma­körüket tovább, bővítik a ma­gyar irodalom és kultúra eu­rópai kapcsolatait és a köl­csönhatásokat tartva szem előtt. Így két témakört jelöl­tek ki meg a hagyományosan napirenden levő A magyar nyelv tanításának problémái Olaszországban című mellett. Az egyik: Az olasz és a ma­gyar irodalmi nyelv fejlődé­sének főbb irányai, nyelv­szociológiai és tipológiai pár­huzamok. A másik: Eszmék, poétikák, irodalmi és művé­szeti változások Olaszország­ban és Magyarországon 1900 és 1920 között. A konferenciák fontosságá­nak növekedését jelzi, hogy mind olasz, mind magyar részről szaktekintélyek jelen­tették be részvételüket, így Barberi­ Squarotti irodalom­történész, Massineo Mila iro­dalom- és zenetudós, G. Pel­­legrini nyelvész, U. Albini műfordító. A megnyitó beszé­det Giovanni Gettó irodalom­­történész mondja majd. Ha­zánkból Balázs János, Fábián Pál, Fogarasi Miklós, Hanák Péter, Kelemen János, Né­meth Lajos, Sallay Géza, Sár­­közy Péter, Somlyó György, Szathmári István, Takács Jó­zsef és Tallián Tibor utazik és tart előadást. A Kulturális Kapcsolatok Intézete grafikai kiállítást és R­ados Ferenc közreműködé­sével koncertet is rendez majd a részvevők tiszteletére Tori­nóban. (hajdú) A színházak mai műsora Körszính­áz: Énekek éneke (fél 8 ) — Zenele­l/d­al: Szeged Ani­kó koncertje '340*1 mu­zsika 3.) (3) — Mátyás-templom­: Sebestyén János orgonaestje (3) — Városmajori Színpad: Hurrá, ti!!! !! ! (8) (esőnap 19-án) — Budai park­színpad: Az Állam­ Mént Együttes Gálaműsora (8) (esőnap 14-én) — Margitszigeti Színpad: Tutran­dot (8) (esőnap: 14-án) — Nyári Komédia. (Vidám Színpad): Az ikrek (8) — Szentendrei Teát­rum: Köz­társasági Honcrutsások a Templom téren (du. 3), Dundo Maróié (8) (jegyek nem váltha­tók) — Fővárosi Nagycirkusz: IN­­TERCIRKUSZ .du. fél 4 és este fél 8). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. Magyar Nemzet Több mint egymillió ent lesz otthona A fővárosi ingatlankezelő vállalatok munkáját vitatta meg a népfront A Hazafias Népfront buda­pesti bizottságának gazdaság­politikai munkabizottsága — a budapesti elnökség megbízá­sára — megvizsgálta hogy­­ mit tesznek az ingatlankezelő vállalatok dolgozói a hatéko­nyabb és jobb minőségű mun­ka végzésére, valamint, a ha­táridők betartására. Tájékozó­dott arról is, mil­yen együtt­működési megállapodások szü­lettek az ingatlankezelő válla­latok társadalmi megsegítésé­re, és milyen segítséget ad a lakosság az ingatlankezelő vál­lalatoknak az eredményesebb munka végzéséhez. Végül pe­dig — és nem utolsósorban — felmérték hogyan tájékoztat­ják a HNF kerületi és körzeti bizottságait, a lakóbizottságo­kat és a lakosságot a felújí­tási­ és tatarozási munkálatok­ról. Csütörtök délután a Haza­fias Népfront ügyvezető elnök­sége előtt adott számot a mun­kabizottság az 1977 óta szer­zett tapasztalatokról. A fővá­rosi állami lakásokban 1,2 millió ember él. A kerületi beszélgetések azt bizonyítot­ták, hogy az ingatlankezelés­sel kapcsolatos gondok a lakó­területen fontos politikai kér­désként jelentkeznek. Az a tapasztalat, hogy az 1976-ban kiadott utasítások általában javították a lakosság és a házkezelőségek kapcsolatát, de a munkálatok elhúzódása, a sok helyen tapasztalható felelőtlenség, hanyagság és szervezetlenség indokolt elége­detlenséget kelt. Ugyancsak gyakran felmerülő panasz, hogy a házkezelőségek a lakó­­bizottságokat nem tekintik partnernek, közbenjárásukat nem önzetlen társadalmi mun­kának, hanem akadékoskodás­nak tartják. A vizsgálódás alapján a munkabizottságban az a meg­győződés alakult ki, hogy az IKV-dolgozók anyagilag nem eléggé érdekeltek abban, hogy az ügyeket határidőre, megfelelő módon intézzék el, a panaszok számát csökkent­sék és munkájukat ne pazar­lóan, hanem minél gazdaságo­sabban, jó minőségben végez­zék el. Ennek ellenére helyen­ként jó kezdeményezésekkel is lehet találkozni, ezért mindent el kell követni, hogy ezeket általánosakká tegyék. A kerü­leti tanácskozásoknak az ed­diginél nagyobb gondot kell fordítaniuk a felújítási, határ­idők betartatására és a lakos­ság képviselőinek a házkezelő­­ségi munkákkal kapcsolatos tájékozta­tására. Több szén Borsodból Az V. ötéves terv eddig el­telt időszakában a tervezett­nél egymillió tonnával több szenet termeltek a borsodi bá­nyászok — mondták el csü­törtökön Miskolcon, a Borsodi­­Szénbányák szocialista brigád­vezetőinek tanácskozásán. A termelés növelését az üzem koncentrálásával, nagy terme­lékenységű munkahelyek ki­alakításával érték el. A lyukói bányából már évente egymil­lió tonna szenet szállítanak a felszínre, s 1985-ig további két bányában hajtanak végre olyan átszervezést, hogy ott is elérjék az évi egymillió ton­nás termelést A tanácskozás felszólalói szorgalmazták­­ a csökkent munkaképességű bányászok egészségügyi rehabilitálását és azt, hogy ezeket a dolgozókat — ha szükséges — a kellő át­képzés után megfelelő munka­körben foglalkoztassák. Két nyári egyetem programja A soproni nyári egyetem csütörtökön nyílt meg. A két­száz hazai és külföldi részt­vevő az idén a környezetvé­delemmel foglalkozik, a mező­­gazdasági környezetvédelmi kutatásokkal, az építészet és tájvédelem kölcsönhatásával, az erdőgazdálkodás szerepével és a hazai természetvédelmi területekkel. A hallgatók ki­rándulásokat is tesznek Sopron környékén. A nyíregyházi irodalmi és történeti nyári egyetem augusz­tus 1-én nyílik meg. Irodal­márok, történészek, kritikusok és pedagógusok mutatják be Móricz Zsigmond életét és munkásságát, az író korát, a művészettörténeti irányzatokat és kulturális életet A hallga­tók Szabolcs-Szatmárban és környékén felkeresik a Móricz­­emlékhelyeket Kísérletek az iskolában a beilleszkedés megkönnyítésére A rajz, az ének, a testmoz­gás segíti a kisiskolásokat gát­lásaik legyőzésében. Ezt iga­zolják az Akadémia pedagó­giai kutatócsoportjának most folyó kísérletei. A munkatár­sak arra törekednek Csőregh Éva vezetésével, hogy szinte minden iskolában alkalmazha­tó módszereket dolgozzanak ki a beilleszkedés megkönnyíté­sére. A most befejeződött tan­évben a csepeli Tejút utcai iskolában folytatták a mun­kát. Bár a kísérletek eredmé­nyéről még nem született tel­jes kép, nyilvánvaló, hogy az érdeklődés felkeltésével, a ké­pességek felismerésével jelen­tősen csökkentek a diákok gátlásai, belső feszültségei. Terv szerint a kísértetsorozat 1980-ban ér véget. Szemtanúk a Skylab lezuhanásáról A Skylab amerikai űrállo­más roncsainak zöme — mint jelentettük — az Indiai-óceán délnyugati részére zuhant, de mintegy ezer darabja száraz­földre , Ausztrália gyéren lakott, nagy kiterjedésű siva­tagi körzetében csapódott be. Az amerikai űrközpont, a NASA megkönnyebbült tiszt­ségviselői most már csak amiatt sajnálkoznak hogy a roncsok egy része szárazföldre esett.. Minden erőfeszítésük el­lenére ugyanis nem sikerült tenger felé irányítaniuk a Skylab-et, amit az utolsó pil­lanatban is megkíséreltek. Ausztráliában eközben több ezren elindultak a becsapódá­si körzetbe, hogy megkeressék és esetleg pénzzé tegyék az űrállomás maradványait. A zuhanásnak több szemta­núja volt Egy farmer — aki azt állítja, hogy közvetlenül a háza körzetében ért földet egy roncs — beszámolt arról, hogy lovai csaknem egy órán ke­resztül fékeveszetten rohan­gáltak félelmükben, s az űrál­lomás egyes darabjai kékesen­­lilásan világítottak a sötét­ségben. A becsapódáskor égett föld szagát lehetett érezni. Egy másik megszólaltatott szemtanú érzékletes képet fes­tett a történtekről: a közeledő roncsok szerinte egy teljesen kivilágított, fényárban úszó repülőgépre emlékeztettek. Az eseményekről értesülve Curier elnök sajnálkozását fe­jezte ki Fraser ausztráliai mi­niszterelnöknek. Azonnal fel­ajánlotta segítségét, amelyre az ausztrál kormányfő nem tartott igényt. Kijelentette: Carter szerinte az ausztráliai hús amerikai importjának megkönnyítésével segíthetne leginkább országának. Az ausztráliai sajtó egyik jellem­ző megnyilvánulása az esettel kapcsolatban: jó lenne, ha az amerikai tudósok végre úgy terveznének, hogy az űreszkö­zök fellövésük után ne zuhan­janak le, vagy ha mégis, ak­kor ne éppen az ausztrálok fejére. Tanítók Ismerős a jelenség a magyar közoktatásban, hogy a gimná­zium a gyönge számolási kész­ségért, a rossz helyesírásért az általános iskolát teszi fele­lőssé, a felső tagozatos peda­gógusok viszont az alsó tago­zatos kollégákat okolják a hi­bákért. És gyakorta hallható, hogy mindazért, amit a diákok az érettségiig nem tanultak meg, az alsó tagozatos tanítók hibáztathatók. Ez az ítélet kissé sommás ugyan, de nincs nagyon távol az igazságtól. Legalábbis any­­nyiban nem, hogy sok minden készség az­ általános iskola első négy osztályában alapoz­ható meg. Helyesen állapítja meg Fiatal fővárosi tanítók című tanulmányában a Peda­gógiai Szemlében, Tánczos Gá­bor és Várhegyi György: „Nem túlzás azt állítani, hogy a kis­iskolás periódus... kulcssze­repet tölt be egész közoktatási rendszerünkben.” Abban is igazat kell adnunk a két szer­zőnek, hogy „a legkisebbek oktatás-nevelése semmivel sem igényel kisebb, kevésbé elmé­lyült felkészülést és alacso­nyabb minőségű pedagógiai tevékenységet... az itt taní­tóktól, mint a későbbi évfolya­mokkal foglalkozóktól”. készülők egy részének műve­­letlenségére, de sokan mégis éppen a pálya fölfrissülését várják a korszerűbb szemlé­letű, fiatal tanítóktól. Akár­hogyan van is, egy bizonyos: a tanítói hivatás az ifjúság nagy részének a társadalmi mobilizáció fontos lépcsőfokát jelenti, a munkás- és paraszt­­származású ifjak értelmiségi­vé válásának lehetőségét bizto­sítja. Más értelmiségi rétegek­kel szemben, ahol­ ez az arány lényegesen rosszabb, jelenleg a tanítójelöltek felénél az apa fizikai dolgozó volt, a fiatal tanítóknál 43 százalék. Már 1970-ben is a budapesti taní­tók fele munkás- és paraszt­­származású volt. ROMLÁS Noha ezekkel a megállapí­tásokkal nagyjából mindenki egyetért, mégis szomorúan ta­pasztalható minőségi romlás a fiatal tanítók soraiban. Ponto­sabban fogalmazva tanítónők­ről kell beszélnünk, mert a férfi­ tanító ma már országo­san kiveszőlésben van. A bu­dapesti iskolák egyharmadá­­ban és a harminc évesnél fia­talabbak egynegyedénél vég­zett vizsgálat szerint a fiatal fővárosi tanítók 96 százalé­ka nő. A kezdő tanítókkal kapcso­latos megítélésekben meglehe­tősen ellentétes vélemények csapnak össze ugyan, mégsem lehet figyelmen kívül hagyni a vizsgálatnak azt a megálla­pítását, hogy a műszaki és mezőgazdasági főiskolák mel­lett a tanítóképzőbe mennek a leggyöngébb tanulók. Néhány adat: az 1972-ben fölvett hall­gatók közül az orvostudomá­nyi egyetemen 66 százalék volt a jeles tanulók aránya, a tanítóképző főiskolán az egy­­hatoda: 11 százalék. Csaknem két jeggyel volt rosszabb a tanítóképzőbe bejutottak érett­ségi átlagosztályzata, mint az orvostudományi egyetemre ke­rülőké. Ez a folyamat az utóbbi években csak romlott a korábbi helyzethez képest. Janus-arcú a tanítóknál az a tendencia, hogy átlagos élet­koruk egyre alacsonyabb. Azért kettős arculatú ez a jelenség, mert egyrészt az ifjú tanítónő általában rokonszenves a szü­lők és a gyerekek körében, másrészt azonban a fiatal lényegesen kevesebb pedagó­giai, gyakorlati tapasztalattal­ rendelkezik. Pedig az idézett tanulmány adatai meggyőzően bizonyítják a fiatalodási folya­matot: Budapesten az elmúlt hét év alatt hatszorosára, nőtt a harminc évesnél ifjabb taní­tók aránya. 1978-ban egyhar­­maduk volt harminc eszten­dősnél fiatalabb, és az előre­jelzések szerint a nyolcvanas évek közepéig az alsó tagoza­tos pedagógusok kétharmada lesz 30—33 éves. A kezdő tanítók megítélésé­vel kapcsolatban ellentétes vé­lekedésről szóltunk, és ez nem véletlen. Mert való igaz, hogy a főiskolai tanárok riasztó példákat említenek a pályára PRESZTÍZS Amennyire örvendetes ez a mobilizációs jelenség, annyira elgondolkodtató a már koráb­ban említett adat, hogy a rosszabb tanulók jelentkeznek erre a pályára. Ez sajnálato­san azt a tapasztalatot tá­masztja alá, hogy a tanítói munkának még ma sincs igazi presztízse sem a társadalom­ban, sem a pályaválasztó fia­talok körében. Talán túlságo­san sarkított ugyan az egyik megkérdezett fiatal tanító vá­lasza, hogy ,,a közvélemény szerint csak a tanárok az igazi pedagógusok”, de nincs na­gyon távol a tényleges hely­zettől. A pályakezdő pedagógusok rossz vélekedései önmaguk hivatásáról erőteljesen meg­határozza az előkészítést vég­ző főiskola is. A megkérdezett fiataloknak — legalábbis a Pedagógiai Szemlében olvas­ható vizsgálat szerint — nem túlságosan hízelgő a vélemé­nyük némely tanítóképző fő­iskoláról. A nappali, illetve esti és levelező tagozaton dip­lomát szerzetteknek csak egy­negyede tartja jónak a fő­iskolai képzést, a nappali tago­zatosok egyharmada és az esti levelező tagozatosok 55 száza­léka kifejezetten rossznak mi­nősíti. Nem először esik szó ezeken a hasábokon arról, hogy a pe­dagógusképzés színvonalán áll vagy bukik az egész magyar közoktatás jövője. Különösen igaz ez az alsó tagozatos taní­tóknál, akiknek tekintélyes része képesítés nélkül kezdi meg az iskolai munkát, és csak munka közben végzi el a főiskolát. Érdemes idézni néhány fiatal tanító vélemé­nyét főiskolai tapasztalatairól Itt is nagyok az ellentétek. Ugyanarról a vidéki tanító­képzőről az egyik volt levelező hallgató azt mondta: „Eleve rossznak tartom a levelező ok­tatást ... Ha rajtam múlna, megszüntetném ..a másik, nappali tagozatos viszont ezt: „Imádtam odajárni... Amit tanultam, ott tanultam.” Ha­sonló ellentmondások fedezhe­tők föl a budapesti főiskola megítélésében is. Íme, két vég­letes megállapítás: „Lényegé­ben jó. Korszerű képzést nyújt. Korszerűbbet, mint amit a mindennapi gya­korlatban hasz­nálni lehet vagy már hasz­nálnak.” „Nagyon rosszul érez­tem ott magam, elvették az ember kedvét mindentől.” A MAGYAR NEMZET olvasószol­gálai­nak (1074 Budapest, Dob u. 60.) fogadóórái: Jogi tanácsadás: Hétfőn 14—16 Szerdán 14—16 Pénteken 13—14.30 Építkezők tanácsadója: Minden hó első és utolsó péntekén 16—17.30 Közérdekű bejelentések: csütörtökön 15.30—17.30 s TANULSÁG Nem túlságosan hízelgő a fiatal tanítók véleménye a fő­iskolák gyakorlati képzéséről, ami általában is a pedagógus­képzésnek egyik neuralgikus, sebezhető pontja. A bírálók részben kevesellték a gyakorlat időtartamát, részben életide­gennek érezték. „A gyakorló iskola hamis dolog, mert igazi pedagógiai helyzeteket nem­ láttunk. Steril környezet volt” — írta egyikük. Talán ez a néhány idézet­­t figyelmeztetés lehet a pedagó­gusképzés irányítói és az in­tézmények vezetői számára. Tanulság lehet arra, hogy a főiskolai képzést, a gyakorla­tot az eddiginél lényegesen­ jobban kell közelíteni a való­sághoz, az iskola mindennapi és jövőbeli feladataihoz. Ha igaz a bevezetőben említett állítás, hogy az alsó tagozat a közoktatás kulcskérdése, ak­kor ugyanígy igaz, hogy a tanítók képzésén nemcsak az első négy osztály sorsa múl­hat, hanem még a középisko­láé, sőt az egyetemé is. Gábor István

Next